Mióta nem vagy életem része, minden engem érintő kézben, minden engem pásztázó tekintetben, az ősidők óta rám vetült ragyogásod halványan felsejlő visszfényét keresem…
Ezernyi álmos kis madárka Fészkén lel altató tanyát, Elrejti lombok lenge sátra; Jó éjszakát! Sóhajt a forrás, néha csobban, A sötét erdő bólogat - Virág, fű: szendereg nyugodtan, Szép álmokat! Egy hattyú ring a tó vizében, Nádas-homályba andalog; Ringassanak álomba szépen Kis angyalok! Tündérpompájú éji tájon Felkél az ezüst holdvilág; Összhang a föld, egy édes álom... Jó éjszakát!
Mondd a nevem, Mondd, hogy szeretsz! Mondd, mire oly régen várok, Mondd ki azt a boldogságot! Nem mondod? Vagy tán nem is szeretsz? Ha szódtól nem, Szívedtől úgyis megkapom én! Szerelmedet igen, de téged tán sohasem!
Tudod, én akkor is szeretlek, amikor alszol, mikor nem gondolsz rám. Tudod, én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon, amikor azt gondolod, így nem mehet tovább. Én akkor lehunyom szemem és azt a filmet nézem, ami az életünk. Kimondott és kimondatlan mondatok. Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz, azon melyen nincsenek táblák és nincs korlát a halálos kanyar előtt. Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk, s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki. Valami kéne még, valamit kéne tenni! De én akkor is szeretlek, ha néha fáj, ha néha előbúj rejtekéből a magány, a dögevő, mely ott köröz néhány boldog pillanatunk fölött. Csak egy mosolyt hozzon a téli szél, csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj! Tartson tovább a szenvedély! Mert akkor húsomba marnám a jelet, mely üzenetet hordoz: „még minden lehet!” Szeress! - mert adni kell, hogy kapj. Higgy imáidban, s ne vétkezz önmagad ellen! Légy költő és légy színész! Játssz prédikátort a Pokol kapuja előtt! Játssz szüzet, még ha az ördögnek is kell táncod járnod! Játssz nekem boldogságot! Szeretlek akkor is, ha Te magadat egész másképp látod. Szeretlek akkor is, ha az életed csak egy koszos mellékvágányra várat. Szeress kicsit jobban! Szeretlek akkor is, mikor alszol… Szeretlek soha el nem múló, halált hozó lázzal. Szeretlek!
Mondd azt, hogy szeretsz, mondd újra és újra, kiáltsd hangosan, és súgd hozzám bújva. Mondd azt, hogy szeretsz, jó lenne hallani akkor majd én is meg tudom vallani, akkor majd én is elárulom neked, amit szívemben félve, dédelgetek. Mondd, hogy álom volt, mit eddig éltem én, hogy veled kezdődik a szerelmes regény. Mondd azt, hogy szeretsz, hogy boldogok leszünk mondd, mondd akkor is, ha mindketten tévedünk.
Oly távol vagy már, hangod elhagyott, a szorításodra vágyom! de áldott karjaidból kiszakadva zuhanok. ó, hol vagy már, perzselő csókodra vágyom, tűzijáték-ölem jéggé fagyott, csendben zuhanok. Oly távol vagy már, kitárt karod szemed hív... fáj a hús, kiszakad a lélek és megszakad a szív!
Oly távol vagy már, hangod elhagyott, a szorításodra vágyom! de áldott karjaidból kiszakadva zuhanok. ó, hol vagy már, perzselő csókodra vágyom, tűzijáték-ölem jéggé fagyott, csendben zuhanok. Oly távol vagy már, kitárt karod szemed hív... fáj a hús, kiszakad a lélek és megszakad a szív!
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
"Azt mondod: "Szerelmes vagyok és sokat szenvedek..." Te áldott vagy. Valójában azok a szerencsétlen emberek, akik sosem voltak szerelmesek, és sosem szenvedtek. Ők egyáltalán nem is éltek. Szerelmesnek lenni és szenvedni tőle: ez a helyes út. Így ugyanis keresztülmész a tűzön, ami megtisztít, ami új szemeket ad neked, és éberebbé tesz. Ez az a kihívás, amit el kell fogadni. Aki nem fogadja el ezt a kihívást, az gerinc nélküli marad."
Osho
"Megtanultam, hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az akire azt hinnéd, hogy megadja Neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak Neked felállni. Hogy csak azért, mert valaki nem úgy szeret Téged, ahogyan Te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret Téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyereknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné! Hogy nem mindig elég, ha megbocsájt Nekünk valaki. Az esetek többségében Te vagy, akinek meg kell bocsájtani Magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összerakod!"
"Tem! - mondta. És felnyújtotta a száját- Egy nagy, heves erő átkarolta, valaki mintha azt mondta volna:Sven! Aztán egy izzó száj tapadt a szájára, mintha az égből hullott volna le egeydül neki, összetapadtak és a világból nem maradt semmi, de semmi a számukra, csak ez.Swen mintha nagyon messziről érezte volna, hogy egy édes, jó erő egy kicsikét emeli. Aki csak arra ment, mindenki kitért nekik, s aztán visszanézett. -Irgalmas Isten, de szép!”" Dallos Sándor
"Ameddig csak lesz igaz, tiszta szerelem a világon, addig a csókolózás lesz a szerelmesek egyik legkedveltebb időtöltése (...) Részegítő mámora a fiatalság ígérete, a férfilét öröme, s az öregkor üdvössége."
"Hozzád sodor képzeletem színes lepkeszárnyon. Melléd bújik félénk lelkem, ha jön az alkonyat, mert nálad vagyok biztonságban szemed tüze az, Mitõl rád simuló szelíd vágyam vulkán tüzet kap. Halkan melléd lépek, S Hold csókjának bársonyából puha ágyat vetek. Rád sóhajtom szerelmét a vadillatú földnek, Melyben ott virul az élet minden szépségével, És virágszirmot rejtenek a rég elárvult könnyek. Álmot hintek rád. Felparázsló gondolatként magamhoz ölellek."
