Különleges állapotba kerültem a 4x betöltése körül, megtalált a szerelem (vagy a fellángolás?) A klasszikus tünetek ezt mutatják, mert korábban is volt ilyen, ismerem az érzést, teljesen levett a lábamról, a gyomromban émelygést érzek, állandóan az a személy jár az eszembe, semmihez nincs kedvem, még a szexhez sem, ez az igazi plátói érzés, van mint amikor tini voltam akkor volt ilyen, egyszerre csodás és szörnyű érzés, ez ellen mit tehetek! A sz. tárgyát kétszer láttam, és olyan kisugárzása van, hogy kocsonya lesz a lábam, ha rá gondolok, a gyomrom behorpad, étvágytalan vagyok, rózsaszínben látom a világot, és közben szörnyű gondolatok is kerülgetnek, hogy ez teljesen őrültség, hiszen van egy szép feleségem és egy gyermekem, az illető hölgy nem a mai világ által plántált női ideáll(tehát nem a sex motivál, pedig azt imádom ff lévén), én meg nem szeretnék hűtlen lenni, és a gondolataim máris azok. Mert nem a felseség a szerelem tárgya, ez szörnyű!
Mit lehet tenni?, elfelejteni!, de még találkozni fogok vele, és akkor még lehet gond, hú jaj.
Így múlik el minden ami szép: Az elsőt csak a második s a többit A perc az órát – sok csillagév... Lásd! Itt a Földön mindent félre löknek Ezért a szíved legyen mint a jég!
„Akárhová csak szabadulni innét!” Arcomba vág az önző rémület De fogva tart szívem – hát nem lehet Bolyongok Danteként az alvilágban Mégsem vesztegettem el az éveket...
Krőzus vagyok – üveg órák Krőzusa Körülzár az őrült kavalkád Földre ránt az ember-milliónyi érdek De mind hiába koldul harmóniát
Nem fáj csalódás: ezen rég túl vagyok Hidakat vert bennem Tél és jégmagány Ha tavasz jön a régi szép tavaszra Már fogva tart valami új talány
Friss szellő fújdogál a Tó körül Már izzadnak a fák, a gyökerek Jézus szól? – nevemet hallom végzetül: „Kövesd a Gyermeket s az Öreget!”
Csak pár lépés a végtelen, már nem tart vissza semmi sem, ha álom volt mit tőled kaptam, ébrednem kell azt hiszem, egy álmatlan éjjel mind úgy hullott széjjel mi volt
Csak pár lépés a végtelen, már nem tart vissza semmi sem, ha karjaidban alszom el már nem rémíthet senki sem, mint anyját a gyermek mégegyszer ölelj meg, így jó
Már semmit se bánjunk, ha tévúton jártunk, hisz egy volt az álmunk, s csak egymásra vártunk, de félek már késő, az éj lassan már körbezár Én áldom a sorsom minden áldott percben, hogy rámbízott téged és rád bízott engem, de kérlek most indulj és vissza se nézz többé már
Csak pár lépés a végtelen és többé nem jöhetsz velem most bátor légy, most légy erős és kérlek ne sírj kedvesem egy perc volt az élet, mi tőled oly szép lett, így jó
Már semmit se bánjunk, ha tévúton jártunk, hisz egy volt az álmunk, s csak egymásra vártunk, de félek túl késő, az éj lassan már körbezár Én áldom a sorsom minden áldott percben, hogy rámbízott téged és rád bízott engem, de kérlek most indulj és vissza se nézz többé már
Már túl közel a végtelen, most húzz magadhoz kedvesem még annyi mindent mondanék, de várnak rám a semmiben hát őrizz meg engem, úgy engedj elmennem, így jó most mennem kell
"Aki gyöngéd, annak felebarátja minden, ami él. Nemcsak az embereket tudja szeretni, hanem az ember alatti világot is, a fákat, állatokat, virágokat. Mindenkiben megvan a kényeztetés gyönyörűsége... Mindenkinek van egy órája, amikor szeretne egy csókot kapni,
talán nem is annyira az arcára, mint a lelkére... Milyen jó, ha van valaki, aki engedi, hogy szerethessék őt. Akiben gyöngédség van, az elsősorban meg tanul az
emberekkel a saját nyelvükön beszélni... A finom szív tudja, hogy minden ember lelkében van egy húr, amelyet nem szabad megbántani. Hiszen olyan könnyű jóvátehetetlenül megsebezni egy embert... A kézzel ütött sebek hosszabb - rövidebb időn belül begyógyúlnak, a nyelv tőrével ütött sebek egy egész
életen át fájni tudnak! A nemes szív fegyelmezi érzéseit, vigyáz arra: mit mondjon ki..... mit hallgasson el. Mit hogyan mondjon... Tudja, hogy az emberek nem bánják, ha ügyetlen is a bók, mohón fogadják a legkirívóbb hízelgést is..... Gyöngéd szív kell ahhoz, hogy örvendezni tudjunk az
örvendezőkkel, ami sokkal nagyobb művészet, mint együtt sírni a sírókkal. A más bajában az ember a saját baját siratja....... A gyöngédség, pozitív valami....
EMBERTÁRSAINK FELÉ TÁRULÓ, ÁTKAROLÓ ÉS IGENLŐ.....
Mert van valami, ami sokkal több és értékesebb, mint a tudás,
az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan,
színtelen, és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen,
mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz,
mely nélkül szomjan pusztúl, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség mely, mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad, és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan "jó", hogy ellenségünk lesz ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az, ami a másiknak fájhat. S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."