Ma éjjel lelkünk ölelkezzen megláttad bennem igazgyöngy szerelmem, nem takarhatta el előled romló testem öleljük át egymást egyetlen szerelmem én varázslóm, menedékem én neked menedéked ma éjjel a lelkek alagútján át hozzád megyek…
LÉLEKTÁRSAK
Motto: Csak életünk öregszik, lelkünk halhatatlan –
A fátyol szétszakad, már nics tovább titok,
Itt van, ki lélektársként hozzánk tartozott.
Ne feledjétek el, hogy visszatérek,
Mikor egy percre elcsitul az élet,
A nagyobb csöndből visszaérve, érzem,
Már másik nő szüli élet-regényem.
Létünk kézfogása ver hidat közénk –
A szív megérzi, társát megtalálta,
Ezért küldettünk mind a kies világra,
Végtelenből szőtték lelkünk köpenyét.
A századok sarából jött a Jóbarát?
És most csillog szeme, mint ezer karát?
Lénye itt van, hogy újra átöleljen,
Hű lélektárs az örök szerelemben.
Életünk folyama egykor megszakadt,
De örök az élet – idő áradat.
Élet, szerelem és lelki sérülésnek
Formát adnak az ősi küldetésnek.
Annyi idő telt el és mégis itt vagyok,
Csillag szememben könny és vád, ezernyi
átok kín, titok, és ködös vágy ragyog,
S amott, egy ajtó csak most kezd kinyilni.
A MÚZSA CSÓKJA
Szeretnélek mosollyal átölelni,
Szememben még az álombéli semmi,
Mikor drága arcod fénye felragyog,
S ránk nevetnek fent a páros csillagok.
Sokáig vártam, amig megtanultam,
Ne várjak semmit a holnapokban,
Elindultam és már visznek lábaim,
Miért és meddig űznek vágyaim?
Mint egy álló csillag az égi mappán,
Bolyongtam némán –
És elkezdődött életem regénye -
első szerelme,(vajh mi lesz a vége?)
Te jöttél nevetve –
S rám köszönt bohón a hű szerencse.
Eltünt a gond –
Helyén valami édes nyugtalanság
Ütött tanyát -
Hogy ki volt a rendező, ma sem tudom,
Ki volt? – bolond
Mosoly várt fákon, s szűz a pamlagon
és ott ült a csók a szótlan ajkakon.
Az volt a pillanat, mikor a végzet
Csendben megigézett–
S e perc örökre már szivembe égett:
Eljöttél – itt vagyok: örök igéret –
Nem számított a szó, a talmi semmi
És szerettelek volna átölelni –
Mikor drága arcod fénye ragyogott
És kacagtak ránk a páros csillagok,
Fülemben vérem zúgva vágtatolt:
Feledni kell, nevetni és ölelni...
Ismerek egy leánykát, szőke a haja, szőke selyem szava, kellemes tekintete,alakja violákat aratna. Mióta őt megismertem, az egyik szemem sír,mert életemhez ezt a lányt nem kaphatom meg,a másik nevet, Isten mily szépet teremthet, engem elgyönyörködtet.
már nem mondhatom el vagy csk nem érdekel de a legszebb dolog amire valaha képes voltam , az az ahogy téged szerethettelek és a legtöbb amit kaptam az ahogy te szerettél ...
az örökké látod rövidebb lett mint gondoltuk , pedig te is azt hitted ugye ? hát még lehet az is, hogy soha nem gyógyulunk ki egymásból . furcsa variáció az örökké témára
Ha a világot nézed, hatalmasnak látod, De ha a világ néz téged, csupán törpének látszol. Kicsi szívnek, mely csendben dobog, de míg a mélyén a szeretet lobog, s apró lángja olykor tűzre lobban, Addig a világ is odafigyel kicsit jobban, ahogy parazsai hamuvá válnak sorban. S ezek az apró fellángolások, mint délibáb a Hortobágyon, elhitetik, hogy van tovább, S bármikor újjá élheted a csodát. Kell, igen kell a szeretet! Sose hagyd, hogy kialudjon szívedben, mert ha már nem lesz, ki megfogja kezedet, Akkor döbbensz csak rá, mindened elveszett.
Ma végigvezette arcodon ujjaimat képzeletem, de előtte, mert szégyelltem gyengeségem téged suttogtalak sete mozdulataimnak és minden szentnek, hogy hadd érinthesselek a szüzek gyönyörével még egyszer... csak egy percre
- vajon érzed, ha megérintelek? Nem baj, csak egy csendes érzés volt -
Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével
mert minden úgy kezdődött mert minden ott kezdődött azon az egy(etlen) néma hajnalon amikor szótlan érintésed értem nyúlt hogy árnyként kövesselek súlytalan fénybe sétálva kéz a kézben törékeny lelkünk termeiben ahol egy(etlen) érzésként simultunk csendes versekben mert minden ott kezdődött...
Mióta nem vagy életem része, minden engem érintő kézben, minden engem pásztázó tekintetben, az ősidők óta rám vetült ragyogásod halványan felsejlő visszfényét keresem…
Ezernyi álmos kis madárka Fészkén lel altató tanyát, Elrejti lombok lenge sátra; Jó éjszakát! Sóhajt a forrás, néha csobban, A sötét erdő bólogat - Virág, fű: szendereg nyugodtan, Szép álmokat! Egy hattyú ring a tó vizében, Nádas-homályba andalog; Ringassanak álomba szépen Kis angyalok! Tündérpompájú éji tájon Felkél az ezüst holdvilág; Összhang a föld, egy édes álom... Jó éjszakát!
Mondd a nevem, Mondd, hogy szeretsz! Mondd, mire oly régen várok, Mondd ki azt a boldogságot! Nem mondod? Vagy tán nem is szeretsz? Ha szódtól nem, Szívedtől úgyis megkapom én! Szerelmedet igen, de téged tán sohasem!
Tudod, én akkor is szeretlek, amikor alszol, mikor nem gondolsz rám. Tudod, én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon, amikor azt gondolod, így nem mehet tovább. Én akkor lehunyom szemem és azt a filmet nézem, ami az életünk. Kimondott és kimondatlan mondatok. Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz, azon melyen nincsenek táblák és nincs korlát a halálos kanyar előtt. Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk, s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki. Valami kéne még, valamit kéne tenni! De én akkor is szeretlek, ha néha fáj, ha néha előbúj rejtekéből a magány, a dögevő, mely ott köröz néhány boldog pillanatunk fölött. Csak egy mosolyt hozzon a téli szél, csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj! Tartson tovább a szenvedély! Mert akkor húsomba marnám a jelet, mely üzenetet hordoz: „még minden lehet!” Szeress! - mert adni kell, hogy kapj. Higgy imáidban, s ne vétkezz önmagad ellen! Légy költő és légy színész! Játssz prédikátort a Pokol kapuja előtt! Játssz szüzet, még ha az ördögnek is kell táncod járnod! Játssz nekem boldogságot! Szeretlek akkor is, ha Te magadat egész másképp látod. Szeretlek akkor is, ha az életed csak egy koszos mellékvágányra várat. Szeress kicsit jobban! Szeretlek akkor is, mikor alszol… Szeretlek soha el nem múló, halált hozó lázzal. Szeretlek!
Mondd azt, hogy szeretsz, mondd újra és újra, kiáltsd hangosan, és súgd hozzám bújva. Mondd azt, hogy szeretsz, jó lenne hallani akkor majd én is meg tudom vallani, akkor majd én is elárulom neked, amit szívemben félve, dédelgetek. Mondd, hogy álom volt, mit eddig éltem én, hogy veled kezdődik a szerelmes regény. Mondd azt, hogy szeretsz, hogy boldogok leszünk mondd, mondd akkor is, ha mindketten tévedünk.
Oly távol vagy már, hangod elhagyott, a szorításodra vágyom! de áldott karjaidból kiszakadva zuhanok. ó, hol vagy már, perzselő csókodra vágyom, tűzijáték-ölem jéggé fagyott, csendben zuhanok. Oly távol vagy már, kitárt karod szemed hív... fáj a hús, kiszakad a lélek és megszakad a szív!
Oly távol vagy már, hangod elhagyott, a szorításodra vágyom! de áldott karjaidból kiszakadva zuhanok. ó, hol vagy már, perzselő csókodra vágyom, tűzijáték-ölem jéggé fagyott, csendben zuhanok. Oly távol vagy már, kitárt karod szemed hív... fáj a hús, kiszakad a lélek és megszakad a szív!
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
