Keresés

Részletes keresés

MMSZoli2 Creative Commons License 2018.10.03 0 0 8952

Finomscroll:

Bár én sem vagyok nagy programozó :-)

Megy a finomscroll a Plus/4-nek, van rá HW regiszter, és szépen meg is lehet oldani. Ezzel még az Atari ST-t is megelőzi :-)
(Igaz az Atari STE és a Mega ST már tudta ezt is, és a 8bites Atarik is)

 

Plus/4-en ebben az esetben az a gond, hogy nincs HW sprite.
Így a regiszter állításakor nemcsak a háttér (mint a C64en), hanem az ellenség és a játékos űrhajója is scrollozódik.

Tehát ilyenkor egy másik képet kell kirakni az űrhajókból

Mivel karakteres grafikának nézem, a teljes finomscrollhoz az űrhajók esetén 4 fázist kell eltárolni (mivel multicolor, ezért 2 pixeles egy pont, tehát 4 scroll fázis van). A függőleges eltolással eltárolt űrhajóról nem is beszéltem.

 

Persze ezeket a tologatásokat meg lehet  is csinálni a Plus/4-el szoftveresen, csak az  is raszteridő.


Elég sok dolog mozog ezen a képernyőn egyszerre,  hogy megérje a raszteridőn vagy a memórián spórolni (emellett az elérhető raszteridőt terhelik a hangeffektek, zenelejátszó, lövések mozgatása, collision control meg hasonló nyalánkságok amihez szintén nem értek). Tehát ebben az esetben a 4 pixeles scrollal sok mindent meg lehet spórolni.

Sheme Creative Commons License 2018.10.02 0 0 8951

Ööööö..., itt valami félreértés lészen!

 

Nem tudok programozni, még az amatőrebbnél is amatőrebb vagyok.

 

Szóval feltűnt ez a scrollozós dolog - emlékeztem a Turrican-ra, az szépen scrollozott: https://www.youtube.com/watch?v=nNAkBxNt0Dc

 

Vagy a Rambo: https://www.youtube.com/watch?v=n4l3ZVSon_4

 

Ne harapd le a fejem! :-)

Előzmény: ergoGnomik (8947)
turntable Creative Commons License 2018.10.02 0 0 8950

Elkelt.

Előzmény: turntable (8948)
siz Creative Commons License 2018.10.01 0 2 8949

A leírása szerint 25Hz a frissítés, azaz két frame-enként rajzol új képet. A többi sima matek: mondjuk ha egy másodperc alatt 100 pixelt akarsz scrollozni, akkor 100Hz frissítéssel ez 1pixel/frame, 50Hz-nél 2pixel/frame, 25Hz-nél meg 4pixel/frame. Nyilván itt nem scrolloz 100pixelt/másodperc, de a matek hasonló.

Előzmény: Sheme (8946)
turntable Creative Commons License 2018.10.01 0 0 8948

Eladók az alábbi IC-k:

-MOS 8501 R1 C16/+4 CPU 2db
-MOS 8360 R2 C16/+4 TED 2db
-MOS 251641 251641-02 PLA C16 / C116 / +4 2db

 

-PAL kernal Revision 5 C16/+4 318004-05 1db
-318030-01 C16/plus4 Kernal PAL Magyar Rev1 1db
-318006-01 C16/+4 basic rom 1db

 

-MOS 6502 VIC-20/1541 CPU 1db
-1541 lower ROM 325302-01 1db
-1541 upper ROM 901229-5 1db
-MOS 6522 Via I/O VIC-20/1541 2db

 

-BLUE CHIP BCD/5.25 DISK DRIVE(1541 klón) MEL9501-40 8520 motorvezérlő 40PIN 1db









Ár: megegyezés szerint

ergoGnomik Creative Commons License 2018.10.01 -1 0 8947

Mert mondjuk megy a finomscroll a Plusinak? Egy kicsit feltennéd a gondolkodó sapkát? Ha nincs hardver sprite és multicolor felbontásban csinálod a grafikát milyen lesz a látvány ha a képpontnál kisebb eltolást alkalmazol? Csak nem jobbra-balra (előre-hátra) fog fűrészelni a mozgó objektum? Jól nézne az ki?

 

De persze ismerhetsz olyan grafikai és programozási technikákat, amivel ezt sikerrel el lehet kendőzni a látvány és a teljesítmény romlása nélkül. Szerintem minden 16-os és pluszi tulaj és rajongó nagyon örülne, ha megosztanád velünk ezt a titkot.

Előzmény: Sheme (8946)
Sheme Creative Commons License 2018.10.01 0 0 8946

Mondjuk a finomscroll még mindig nem megy a Plusinak, de miért nem? Nagyon darabos, igaz, nem karakteres balra scroll van, talán 4 pixeles, de passz, az biztos, h nem pixelnyi a lépésköz, hanem nagyobb.

Előzmény: Sheme (8945)
Sheme Creative Commons License 2018.10.01 0 0 8945

Armalyte / IO klónnak tűnik. Mindenesetre gyönyörű munka, gratulálok!

 

Végre kihasználják a Plus/4-et, mert eddig nagyon sok, gyatra grafikával és animációval megáldott játékot írtak rá.

Előzmény: epy116 (8943)
epy116 Creative Commons License 2018.10.01 0 1 8944

Pi1541 display upgrade. Egy Amiga Gotek projectből visszamaradt kiskijelzőt rákötöttem a Pi1541-re, tök jól működik. Ami elég furcsa benne, hogy nem találtam olyan demót C64-re ami ne menne vele, szóval úgy tűnik, hogy 100%-os a 1541-es drive emuláció, de mégsem, mert Plus/4-en a 'Pets Rescue' az 1. pálya betöltése közben kifagy.

epy116 Creative Commons License 2018.09.28 0 0 8943
O.R. Creative Commons License 2018.09.25 0 0 8942

Megj. hogy topiktéma maradjon: a Plus/4-en is lehet játszadozni vele, pl. ha kikapcsolod a képet, és/vagy átkapcsolod fix slow clock-ra stb., szintén jelzi neked pontosan a CPU átlagsebességének a változásait (ld. 0.89 vs 1.70 MHz és társai). Sajnos pont a legérdekesebbik mérésre azonban NEM alkalmas: a PAL/NTSC átkapcsolós TED-bit "turbó" trükk esetében nem értelmezhető (azért nem, mert pont a képfrissítést használja fel fix pontnak a méréshez, ami ekkor ugye megváltozik valahogy, és nem tud tovább támaszkodni rá). Még VIC-20-on is működik a módszer egyébként.

 

Ha tényleg készítene egyszer valaki egy turbókártyát Plus/4-re (mint amit itt emlegetett valaki), azt is lehetne majd mérni vele valószínűleg... (Feltéve, hogy a TED chip működése közben nem változik meg.)

Előzmény: Törölt nick (8937)
MMSZoli2 Creative Commons License 2018.09.24 0 0 8941

Még annyi, hogy ha az IEEE-488 interface-be ölöd az idődet (vagy atz IEC22IEE-re), arra akár a Commodore IEEE HDD is ráköthető.

Plus/4 OFF
 Sőt láttam egy nagyon exkluzív CP/M terminált PET-re, ami az IEEE interface-en és egy programon keresztül "rabszolga sorba" (terminálüzemmódba) száműzte a PET gépet, és egy teljes CP/Met futtatott egy kvázi külső gépen, a PET csak a billentyűzet és megjelenítő szerepet töltötte be. Mivel másodpercenként kb 1.4KB-ot tud áttölteni az IEEE trükkök nélkül, ez pont elegendő volt a (fekete fehér) karakteres képernyőtartalom frissítésére. 
http://mikenaberezny.com/hardware/pet-cbm/sse-softbox-z80-computer/
http://mikenaberezny.com/wp-content/uploads/2011/05/softbox-schematic.png
Very complex :-D

 Ez  kissé butaságnak tűnhet, csakhogy akkoriban a CP/M olyan fejlettségűnek tűnt, mint később az MS-DOS, tehát ez az eszköz kvázi PC emulációt csinált a PET-en (Pascal, C compilerek, Wordstar profi szövegszerkesztő, stb lettek vele elérhetőek, futtathatóak, egy CP/M masina árának töredékkéért). Ráadásul erre még HDD-t is lehetett kötni, amiről a CP/M boot-olhatott.

 Aki még ismerte a PC XT szintű vonalat, az nagyjából képben van, milyen (még nem garfikus felületű) jellegű programokról beszélek. (A C64-re volt egy hasonló CP/M cartridge, csak az az esetek 80%-ban nem működött, A C128 már igen).

Plus/4 ON

A CP/M csak 80 karakteren működött, tehát a folyamatosan futó terminál program mellett még egy soft 80 column üzemmód vitelezése is szükséges lenne, hogy CP/M-et lehessen futtatni Plus/4-en. Hogy ez mire lenne jó? Profi karakteres szövegszerkesztő a 3+1 helyett :-)

 

MMSZoli2 Creative Commons License 2018.09.24 0 0 8940

1551 VS SFD1001

 

(komment: épp el akartam magyarázni, hogy wzerintem az 1551 és a IEEE interface-ek alapvetően máshogy működnek, és ránéztem a CMD IEEE Interface-ére (CIE a neve)  és pont ugyanazt a "haszontalan" MOS 6525 IC-t alkalmazza, mint az 1551, vagy a Commodore sajár C64 IEEE inteface-e  ooooopss).
Egyébként ugyanez az IC volt használva a CDTV-ben, meg az A570 Amiga CD lejátszóban. Szánalmas, hogy milyen elavult alkatrészek voltak az 1551-ben :-D 


Úgyhogy ha az 1551 C64-re kötését tervezed, akkor érdemes erre ránézned, valami hasonlót végzett a CMD a lenki áramkörrel, csak IEEE-488 eszközökkel (hasonló 8 bites adatátvitel és sebesség, persze más a protokol)
https://imgur.com/a/bIDjqEb

Egyébként a CMD IEEE eszköze az, ami az egyik legegyszerűbb és legelegánsabb (szerintem), összevetve pl. a Commodore saját C64 IEEE488 vagy VIC1122 Cartridge-al (VIC-20-hoz).

 

Emellett vannak a IEC-re IEEE eszközöket csatoló cartridge-ek, ezek gyakorlatilag online fordítják a jeleket.
A legbonyolultabb az Interpod nevű eszköz, ami az IEC-re mappel RS232 és IEEE488 interface-eket. elég bonyolult. 

Ebből a legolcsóbb és legelegánsabb megoldás az NLQ.DE(Jochen Adler) által kifejlesztett ATMEL alapú kapcsolás, amit Codekiller fejlesztett tovább az engedélyével, jóval kisebb helyen megvalósítva ugyanazt a funkciót, egy centronics csatlakozó házban elfér.
http://www.nlq.de

 

 

 

 

Előzmény: Sheme (8938)
O.R. Creative Commons License 2018.09.24 0 0 8939

A program lehetőség szerint csak az aktuális állapotot méri fel (ez benne van a leírásában), de lehetőleg minél átfogóbban, részint pont azért, hogy össze lehessen hasonlítani az eredményeket. Pl. ha kikapcsolod előtte a képernyőt, vagy sprite-okat helyezel el a képen stb., akkor nyilván minden egyes ilyen esetben egy kicsit más-más lesz a vége. Éppen ettől érdekes, mert látni vele, egy-egy adott változtatás mivel jár. Nekem nincsen SCPU-m (mint ahogyan nincs MEGA65-öm sem), csak feljegyzem a mások által visszajelzett adatokat. Nem tudom, ők hogy állították be a hardvert előtte. Ha neked van, és lenne kedved megvizsgálni többféle beállítás mellett, akkor nagy örömmel látnám, mit hoz ki. (Amúgy mivel open-source, a forráskódban megnézheted pontosan, hogy mit csinál.)

Előzmény: Törölt nick (8937)
Sheme Creative Commons License 2018.09.24 -1 0 8938

Tehát van rá - elvi - lehetőség, h a C-64 kezelje a 1551-et.

 

Úgy gondolom - 99%, h eltévesztettem a házszámot! -, az SFD1001 megoldásából kéne kiindulni, ugye? Mert közvetlenül NEM lehet kezelni a 1001-et, kell egy kezelő program, amit ez az IEEE488 kártya tartalmaz. (Nem tudom, mi a kártya neve, ex-has elneveztem.)

 

Valamilyen elven belapozgatja a 1001-ről jövő adatokat valamelyik lábon keresztül - felteszem, EXROM-nak mondja a 1001-et és az IO1 - $DE00(?) -, vagy IO2-es - $DF00(?) - lábon keresztül belapozza a valamelyikük területére a byte-okat?

 

Az 5-ös lábon keresztül lehet eldönteni, írás / olvasás legyen. Gondolom...

 

Az EXROM-on keresztül az alapgép bekapcsolásakor betölti a 1001-et kezelő rutinokat, de lehet, tévedek.

 

Mintha Gaia Mester írta volna valamikor, h mely memóriaterületre - talán a $FEC0 / F0-ra? - lapozódik be a 1551-es. Ezt - elvileg - be lehet adni a C-64 oldalról is neki, h ide van belapozva, eze(ke)n a címe(ke)n keresztül látszódik.

 

Ha ez így igaz - kizárt, csak elmélkedem! -, akkor már "csak" meg kell tudni szólítani a drive-ot, valahogy. Talán a YAPE-ban lévő kezelőrutinok átírása segít? Sokat kellene módosítani? Mondjuk ezt az emulátor írója tudná megmondani...

 

Röviden összefoglalva:

- hasonlóan a 1001-et vezérlő crtg-hoz, valami ilyesmi programmal kéne elhitetni a 1551-gyel, h Plus/4-en van?

 

- mennyit kell(ene) módosítani a YAPE-s emulátorban lévő 1551-et kezelő rutinon, h C-64-en fusson? Talán a C-64-nek megfelelő memória-címekre módosítva működhet?

 

- vagy van kifejezetten 1551 specifikus cím, címek, ami miatt cím-konverzió kell? Pl mondjuk $8000 "fölé" töltendő program esetében ugye a ROM alá kell tölteni, ami Plus/4-nél nincs, ott kb 57 kByte-nyi közvetlenül elérhető RAM van.

 

- hw-esen "közvetlen" össze lehet kötni a C-64-gyel? A feszültségek (+/-) ugyan azok?

 

Most tekintsünk el attól, h nem lehet kapni Plus/4-es expansion portot, azzal később is ráérünk foglalkozni - egyet fel tudok ajánlani!

Előzmény: Törölt nick (8934)
Törölt nick Creative Commons License 2018.09.24 0 0 8937

Pluszi OFF:

Az SCPU kint a gyors statikus ramban "tükrözi" a gép ramját (ha ezt egy-egy lapra bekapcsolod), plusz van egy egyértékes regiszter, egy "mikro-fifo" ami majd megvalósítja az írásokat, ha a lassú busz "ráér". Tehát olvasásra a gyorsan beírt másolatból azonnal kapunk értéket, írásra meg sem kell megvárni ameddig a lassú buszon teljesül.

 

Ha jól emlékszem, a nagyobb PLD-s V2 CPU-ban ez már igazi fifo, tehát megszabhatod hány értéket akarsz "várakoztatni", a gyors végrehajtás mindaddig nem vár arra (vagy te várhatsz tervezetten!) amíg tele nem lesz a fifo..

 

Kivéve az IO terület, mert ott a tényleges beolvasott értékre vagyunk (feltehetően) kíváncsiak, nem egy statikus másolatra, és írásra sem mindig tanácsos saját időzításünk helyett egy random "na most lehet" első szabad pillanatban rádobni az értéket.

Ezektől bonyolult az SCPU, hogy mindez regiszterekkel konfigurálhatóan meg van valósítva benne.

 

Ha fogunk egy gyors "emulátort",(nevezzünk most így mindent, ami nem az eredeti VAS), ami pl. vga képet rajzol, és az eredeti gép időzítéséhez semmi köze, teljesen  mindegy, hogy szoftvres emulátor vagy módosított gyorshardveres másolat, ezek a problémák nem merülnek így fel, nyilván gyorsabb rendszert lehet csinálni, határ a csillagos ég.

 

Pont ez volt a nagy ötlet az SCPU-ban, nem az egész gépet replikálja (ez akkoriban lehetetlen lett volna) még az IO-t is meghagyja a helyén, nem kell beledugni a floppy-t, nem kell külső billentyű, nem kell semmi, sőt a belső 64k lassú ramot is használhatod egyfajta lassú"tárolónak", mégis van egy külső gyorsabb procid, neki való gyors külső rammal)

 

Tehát ha nem tudsz és akarsz SCPU-t programozni, csak elindítassz egy ilyen progit, más értékeket kapsz,...

....  -akár magával a progival- is más lenne, ha előzetesen konfigurálnád, hogy mindezek a műveletek fussanak kint és csak kint a gyors ramban, rögtön nem várnánk a lassú buszra és ha nem is 20 de 14-17 mhz körüli értéket adna (ha jó a program, és helyesen számol, ekkora sebességnél is)

 

Pluszi ON

 

 

 

 

Előzmény: O.R. (8935)
MMSZoli2 Creative Commons License 2018.09.24 0 0 8936

Király cucc! :-D

Előzmény: O.R. (8935)
O.R. Creative Commons License 2018.09.24 0 0 8935

Igazából azért az a SuperCPU sem olyan nagy adu ász, mint amilyennek látszik elsőre, mert van pár hátulütője, legalábbis 8-bit turbó tekintetében. (A 16-bites használata lenne inkább érdekesebb, de arra meg nincs szoftver.) A külső és a belső memóriák összehangolása egész sokat visszafékezhet, ha úgy jön ki a lépés. Ha pusztán a CPU pörög magában, úgy igen, az 20 MHz, de minél több a memóriaművelet a kódban, végül átlagosan annál lassúbb lesz.

 

Tavaly írtam ezt a kis MemTest64 nevű proggit (mely Plus/4-en is fut amúgy! szóval ez itt ontopik ;) ), ami nemcsak a memóriabővítőket teszteli, de többek közt megméri a CPU sebességét is, vagyis olyan formában, hogy tapasztalati úton mennyinek érzékelhető a szoftver számára. Lásd alább:

 

http://lemon64.com/forum/viewtopic.php?t=65168

 

http://csdb.dk/release/?id=158763

 

http://mega65.net/memtest64

 

Ezzel tesztelve az SCPU-t például, csak kb. 8-9 MHz körüli sebességek jönnek ki (még egyszer a kulcsszó: sok-sok memóriaművelet az első 64K-ban).

 

Ugyanez a Turbo Chameleon esetében több, mint 14 MHz. A MEGA65-ön kb. 36 MHz jött ki (de ez még csak tavaly volt, majd meglátjuk, a végső verzióban mennyit nyom).

 

Kíváncsi leszek majd az U64-re, ha egyszer eljut odáig, mert Gideon szerint akár 31 MHz körüli turbóteljesítmény lenne saccolható rá.

Törölt nick Creative Commons License 2018.09.23 0 1 8934

Már írtam...

...itt nem ez az igazán "nehéz"!

 

Hanem hogy valaki megírja az 1551 normális kezelését C64-re.

Darab drótokkal egyébként itt (sem) lehet, kell némi áramkör is.

 

De ha drótokkal sikerül, oké, és?  A csupadrót kártyára úgyis kellene eprom is,...

...legalábbis gondolom nem először 1541-ről akarod betölteni az 1551 loadert,  majd utána tudsz csak 1551-et használni.

 

... kivéve amíg valamivel felül nem töltöd, vagy az első reset, runstoprestore vissza nem "löki" a vektorokat..ugyebár.

 

Az áramkört, meg kell tervezni, részben le kell szimulálni(tanácsos), majd összedrótozott prototipusokat építeni, kisérletezni, mérni, mint anno pl. a boticelli hardverkulcsnál csináltuk itt, olvasd csak vissza.

 

Kell szoftveres guru, "code supporter" is, abban a projectben volt egy topic beli kollega, aki szoftveres patchet irt a feladatra, annyira visszafejtette, itt ilyen mélységbe kellene a C+4 kernalba belemenni, majd adoptálni C64-re.

 

És sokkal jobb team együttműködés lenne szükséges,...csak épp kinek van ennyi deje.....néha te sem irsz hetekig...(sőt)

 

Ott belefért, hogy 2-3 naponta ír valamelyikünk választ vagy kérdést, vagy akármit,  itt ha valami félremegy, meg sem mukkan a drive, és mivel az egész gépet mindenestül nem lehet áramkörszimulátorban megvalósítani, senkinek halvány fingja nem lesz, mi a bánat történik, mi nem jó.

 

Ez nem a kis-isis kössük össze az egyforma akármiket feladat, akármennyire is szeretnéd ezt hinni, ha az analóg tv bemenetét bekötöd hdmi-re sosem lesz semmiféle kép.

 

Igen, ettől még a dolog lehetséges, elvben.

Hasonló a két gép, a két busz, nem látszik előzetesen olyasmi, ami teljesen lehetetlenné tenné, még akár egész kevés alkatrésszel is, de nem arról van szó, hogy kössünk össze 10huzalt meg írjunk le pártucat utasítást és kész, hurrá.

 

Egyetlen egy miatt írtam le ezt, azthiszem újra, mert egyszer már röviden vázoltuk itt a lehetőségeket.

 

Nagyon-nagyon régen, valaha, nekem is volt ilyesmi perverzióm, még a hőskorban, a 80as években álmodoztunk, micsoda szupergép lenne, ami egyben lenne C64 és Plusz4 IS.

Akkor a haverok fele azt mondta ez teljesen lehetetlen, másik része, hogyha lehet is, totál hülyeség, csak mi tartottunk ki a baromságunk mellett, hogy de akkor mi lennél, plusz vagy C64es, hát, kisöcsi, mindkettő, de egyben(!) és elővenném a SzuperGépet.

 

Azóta sok víz lefolyt a dunán, és nem is voltunk teljesen egyedül akkoriban a hülyeséggel, Csory nevű hardware guru, tőlünk teljesen függetlenül álmodozott (tudtunk nélkül, tőlünk függetlenül) kb jó 5 ével később komplett VIC beépítéséről a plusiba, meg készült SID hang, meg stb.

Mostanra ez viszont valami olyan, mint veterán mercit és veterán fiatot keverni, agymenés, és feltehetően keveseknek tetszik.

 

Mondjuk a pluszi "képességeit" sokban "bővítené", ha korlátosan, egyes régen létező C64 bővítések elkezdenének "kicsit plusz4 bővítések" lenni, talán...bár ez sokakat nem igen érdekelne megintcsak, akik annak szeretik a gépet ami, és nem akarnak kicsit sem "valami mást" csinálni belőle.

 

Tehát az irány kérdéses, viszont errefelé lenne valamiféle lépés lenne az 1551---C64, azonban teljesen jelképes lépés.

100% kompatibilis lemezmeghajtó most is van, tehát nem visz ez sehova, így valószinűleg sosem lesz belőle semmi.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Sheme (8932)
Sheme Creative Commons License 2018.09.23 0 0 8933

Valami nem kóser, mert pl 8:20-tól rángatózik az alsó borderen lévő raszternyesedék. Miért? Gondolom valami időzítési gond lehet, talán nem lehet pontosabban kiidőzíteni, de fogalmam sincs.

 

Egyébként meg a 9:14-nél lévő nyilas rasztertrükk pofás!

Előzmény: SuperCPU128 (8928)
Sheme Creative Commons License 2018.09.23 0 0 8932

Készítettem egy hevenyészett rajzot - nyilván nem jó, de azért is készítettem, hátha valakinek van ötlete, vajon működne-e a kapcsolás?

 

Fogalmam sincs, h a 1551 felőli E - 00, D - RAS, 12 - MUX lábakat hová lehetne kötni a C-64 expansion portja felől? Mi kell még, h lehessen kezelni a 1551-et? Egyelőre HW szinten, a SW ráér. Úgy gondolom, kb úgy kéne működnie, mint a 1001-nek, de nem vennék rá mérget.

 

Egyáltalán meg lehet oldani a 1551 kezelését?

 

Most tekintsünk el olyan "apróságoktól", pl nem egyforma a paddle és az exp. port lábosztása. A feszültségek - pozitív itt / negatív ott - megfelelnek? Direktben összeköthető lenne?

 

 

defensio Creative Commons License 2018.09.23 0 3 8931

Ismered azt a viccet mikor bemondják a rádióba, hogy:

..Figyelem! Egy autós (az eredeti viccbe őrült) szembe megy a forgalommal!

Az autós bosszúsan felnéz! Egy??? Dehogy! Mind szembe jön!!

 

Ez jutott eszembe mikor olvastam lenti soraidat.

Hogy MINDENI belédköt és MINDENKIT tiltsunk ki 1 hónapra.....

 

Viszont ha megnézed a topik címét akkor rossz helyen jársz ha itt akarnál híveket szerezni ..

 

Olyan ez mintha bemennél egy kocsmába és ott mindenkit győzködnél a piálás ártalmairól!

Darabokban hoznának ki. 

Ez is ilyen most.

 

Mivel válaszodból érződött hogy nem érted féltésem lényegét így megóvom nickedet  a darabokba szedéstől és kitessékellek innen.

További jó fórumozást a többi fórumban!

Előzmény: SuperCPU128 (8928)
Lavina of Gotu Creative Commons License 2018.09.23 0 1 8930

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a C64 nem érdekel. De csak azért néztem meg az elmúlt évtized demó termését c64-en, hogy a nemrég kiadott 18 perces, 2 lemezoldalas megademónkhoz, ami két évig készült, nagyjából képben legyek, mi volt a trend, a színvonal a commodore scenén.

 

Az vitathatatlan, hogy a c64 scene mindíg is nagyobb volt. Ennek ellenére eszem ágában sem volt soha hozzányúlni egy C64-hez sem, semmilyen indokkal, sem játszani, sem programozni. Egyszerűen a pluszit jobban szeretjük MI, akik ebben a topikban vagyunk. Az okok mellékesek. Szeretnénk segíteni megérteni, teljesen feleslegesen írsz ide. Kutyából (értsd: pluszis) nem lesz szalonna (értsd: C64er).

 

Peace.

 

scarabaeus Creative Commons License 2018.09.23 0 2 8929

"Próbálom észhez téríteni őket hasonlatokkal is, hogy végre szembenézzenek hogy milyen is valójában a Plus4-es, hogy sokkal több hátránya van, mint előnye. Meg hogy lássák a C64 mennyivel jobb, meg hogy valójában mit tud a SuperCPU-m"

 

Kit érdekel?

Előzmény: SuperCPU128 (8928)
SuperCPU128 Creative Commons License 2018.09.23 -3 0 8928

Ezzel nem segítesz, mert itt mindenki csak azt várja, hogy mindenbe beleköthessen, amit írok. Ezt csak akkor tudod leállítani, ha megbüntetsz mindenkit min. 1 hónapos kitiltással, aki ezt csinálja itt ellenem. Nem engem kell kitiltani, hanem azokat, akik mindent megtesznek, hogy ne írjak ide, de hiába, mert mindig is le fogom írni az igazságot, akármennyire is fáj nekik, és nem fogom hagyni magam. Tudom mi mit tud, és mit nem tud, mindenből volt több is, amilyen cuccokról írok itt, beleértve a SuperCPU-t és az Amiga 1200+turbókártyákat is. Min. 10 komplett konfigom volt (eleve így vettem a nagy részét 2006-8-ban magyaroktól) csak turbókártyás A1200-ban 2×Blizzard 1230, 2×1240, 2×1260, 2×PPC-ig bezárólag, és még 2 FPU+4-8 MB RAM kártya is.

 

Próbálom észhez téríteni őket hasonlatokkal is, hogy végre szembenézzenek hogy milyen is valójában a Plus4-es, hogy sokkal több hátránya van, mint előnye. Meg hogy lássák a C64 mennyivel jobb, meg hogy valójában mit tud a SuperCPU-m, és hogy ez milyen óriási dolog volt 199x-ben, főleg a C128-as verzió, de hiába, mert csak azt nézik mit hogyan lehet kiforgatni. A saját szemüknek, a netnek, a történelemnek se hisznek, nem csak nekem.

 

1989 óta foglalkozom a Commodore, és 200x óta Amiga cuccokkal, nagyobb gyűjteményem volt, mint az országban bárkinek, tudom mit beszélek. Nem dicsekedni gyűjtöttem össze, hanem mert a 80-as, 90-es években nem tehettem meg, hogy ilyen cuccaim legyenek. Mégis úgy csinál itt mindenki, mintha alig lett volna pár gépem, és nem értenék a témához. Hiába írtam volna bele abba az üzibe, hogy Amigák nélkül értettem, akkor másba kötöttek volna bele. Miattuk nem lehet itt és máshol normális mederben tartani a beszélgetést. Nagyrészt olyan emberek szólnak be nekem, akiknek sokkal kevesebb cuccuk volt/van, és sokkal kevésbé értenek a hardverhez és a szoftverhez. Itt SuperCPU-ra az összes demóprogramot én írtam idén nyáron 1 hónap alatt.

http://videa.hu/videok/tudomany-technika/supercpu-128-16-mb-jlvsiirXBjnUbktE

Ebből akár 1 utántöltős demót is összerakhattam volna, Jiffyvel pár mp alatt betölti a nagyrészt pár KB-os programokat. Akár valós időben módosíthatóra is írhattam volna, mint egy igazi demónál van, plusz zenékkel is. Lásd a Popel premiere-t: https://csdb.dk/release/?id=6968

Előzmény: defensio (8927)
defensio Creative Commons License 2018.09.23 0 0 8927

Nem akarok beleszólni ebbe a vitába és most is csak azt nézem, hogy nem személyeskedsz-e, de egy jó tanács:

 

 -Ha felteszel egy kérdést és azt nem fogalmazod meg pontosan akkor ne várd, hogy "evidens legyen" a válasz!

Ha megválaszoltak valamit neked, de te másképpen gondoltad akkor mond: Sorry elrontottam a kérdést mert nem volt pontos..és felteszed megint de most már pontosan körbehatárolva.

 

Ilyen egyszerű. Senki sem fog azért lekicsinyíteni, mert rossz kérdést teszel fel és javítod, de az elég bosszantó ha elvárod a gondolatolvasást és mereven ragaszkodsz valamihez.

 

(Hogy értsd, miért bubogom ezt most: Próbálok küzdeni érted.. egy-2 hétig...)

Előzmény: SuperCPU128 (8926)
SuperCPU128 Creative Commons License 2018.09.23 -3 0 8926

Nem módosítottam semmit, alapvető, hogy hasonló gépeket hasonlítunk egymáshoz, nem almát a dinnyével. Ennyi erővel az 1992-es PC-ket is hasonlíthatnád a C64-hez. Úgy csinálsz, mintha a Lada és a BMW ugyanabban az ár és termékkategóriában lenne. Ez olyan, mintha valaki 1992-ben venni akart egy új valamilyen Ladát, és egy új BMW-t vett UGYANANNYIÉRT, mert hogy az tetszett meg neki. Baromság, köze nincs a 2 autó árának egymáshoz. Pont ezt csinálod te is, mintha 1992-ben a C64 és az A1200 ára egyenlő lett volna. Értelmetlenül próbálod kiforgatni a szavaimat. A RAM részt nem vitatod, mert nem tudod, még a csúcs A1200 kártya se 256-szorozta meg a RAM-ot.

Előzmény: epy116 (8925)
epy116 Creative Commons License 2018.09.23 -2 1 8925

>Nem igaz hogy csak negatív dolgokat mondtam, írtam a 60671 BASIC RAM-ot és a BASIC 3.5-öt is.
8913-ban csak negatív dolgokat mondtál. Nyiss magadnak egy fórumot a Plus/4 szidására.

 

>Mit lehet szeretni a Plus4-ben? A legtöbben azért szeretik, mert ez, vagy a C16 volt az 1. gépük, nem azért, mert olyan jó, tele van ilyen cikkel és üzivel a net.
És itt megint negatív dolgokat mondasz, ezeket mindenki tudja. Nyiss magadnak egy fórumot a Plus/4 szidására. Nem te fogod eldönteni hogy mit szeretek vagy nem.

 

>A hány olyan számítógépet tudsz mondani témában csak 8-16 bites gépekre gondoltam, mint a ZX Spectrum, Primo, VTVC, Enterprise 64/128, és hasonló 80-as években kiadott gépek. Gondoltam egyértelmű.
Nem érdekel az utólagos szabálymódosításod, az eredeti ez volt: 'Hány olyan számítógépet tudsz mondani azóta, hogy feltalálták a számítógépet, amibe simán 1 külső kártyát bedugtak, és 20-szorosára nőtt a CPU és a gép sebessége', ennek az A1200 tökéletesen megfelel.

 

>Nem is értem hogyan jött ide az A1200, mi köze ennek a C64-hez, vagy a Plus4-hez? Igenis Lada vs BMW hasonlat, mert teljesen más célra készült, más árkategóriában van, és teljesen más a működése.

Ennyit írtál: 'Hány olyan számítógépet tudsz mondani'. Nem módosítjuk utólag a szabályokat, ennek a kritériumnak tökéletesen megfelel az A1200

 

>Azt írtam hogy a "CPU sebessége" nőjön a 20-szorosára.
Nem, te ezt írtad: '20-szorosára nőtt a CPU és a gép sebessége'. Nem módosítjuk az eredeti szabályokat, így az A1200 tökéletesen megfelel, mert a beletett új CPU több mint a 20-szorosára nőtt.

 

>Ez még az A1200-ra se igaz, mert sosem gyártottak 280 MHz-es 68020-at.
Nem módosítunk az eredeti szabályokon, ezt sem írtad le hogy csak órajellel lehet gyorsítani egy CPU-t. Az A1200-nek több mint 20-szorosára nőtt a sebessége a 40-es és 60-as kártyákkal, és ez egy mért érték.

 

De folytasd csak az utólagos szabálymódosítást, úgysem lesz igazad.

Előzmény: SuperCPU128 (8924)
SuperCPU128 Creative Commons License 2018.09.23 -4 0 8924

epy: Nem igaz hogy csak negatív dolgokat mondtam, írtam a 60671 BASIC RAM-ot és a BASIC 3.5-öt is. Mit lehet szeretni a Plus4-ben?

A legtöbben azért szeretik, mert ez, vagy a C16 volt az 1. gépük, nem azért, mert olyan jó, tele van ilyen cikkel és üzivel a net.
A hány olyan számítógépet tudsz mondani témában csak 8-16 bites gépekre gondoltam, mint a ZX Spectrum, Primo, VTVC, Enterprise 64/128, és hasonló 80-as években kiadott gépek. Gondoltam egyértelmű. Nem is értem hogyan jött ide az A1200, mi köze ennek a C64-hez, vagy a Plus4-hez? Igenis Lada vs BMW hasonlat, mert teljesen más célra készült, más árkategóriában van, és teljesen más a működése. Az A1200 1992-ben az akkori PC-ket is felülmúlta. Azt írtam hogy a "CPU sebessége" nőjön a 20-szorosára. Ez még az A1200-ra se igaz, mert sosem gyártottak 280 MHz-es 68020-at.

A 2. felét elfelejtettétek, hogy a RAM-nak a 256-szorosára kell nőnie. Ilyen se létezik a 16 bites gépek között a SCPU-n kívül. Még A1200-nál se lehet 256-szoros RAM, mert ez a 2 MB chipRAM-ot nézve 512 MB-ot jelent, ami még Blizzard+SCSI kittel, vagy PPC-vel se lehetséges, mert max. 2×128=256 MB-ot kezelnek. Tehát a SCPU jobban növeli a C64/128 RAM-ját, mint a csúcs A1200 kártyák.

Értelmetlen tovább kötözködnötök, mert minden visszapattan rátok. Mindent megmagyaráztam, és megfelelőek az üzijeim a Plus4-nél is, a SCPU-nál is, stb.. Ismerjétek be, hogy irigykedtek rám, mert nekem 4 SCPU-m volt, nektek meg sosem volt esélyetek egyet se venni. Erről van szó, nem kell itt mellébeszélni. Meg arról, hogy engem becsméreltek, hogy kereskedni merek a retró cuccokkal. Na többek között EZÉRT éri meg, sőt KELL kereskedni, mert különben én se tudtam volna venni 2 db 1C-s SCPU 64-et 1.32 DOS-szal RAM nélkül (ezek egyszerre voltak meg), meg aztán egy SCPU64 V2-t 2.04 DOS-szal 16 MB RAM-mal, meg a mostani 16 MB-os SCPU128-amat, ezek is egyszerre voltak meg. Inkább minden maradék pénzemet továbbra is ilyenekre költöm, minthogy feléljem, vagy óriási 200+e-es TV-t, 200+e-es okostelefont, és egyéb baromságokat vegyek, meg autófenntartásra költsem, ami egy óriási lehúzás, vagy éppen hiteltörlesztésre menjen. Ezek csak viszik a pénzt, nem hozzák. A retró üzleteléssel akkora hasznot lehet elérni, ami a magyar inflácó min. duplája. 10 év alatt kb. 100% infláció volt, de a retró árak a 4-szeresére nőttek.

Lavina: A 8501 nem gyorsabb a 6510-nél, mert csak a képernyő kikapcsolásakor működhet 1,7 MHz-en, amúgy csak 0,88 MHz-en megy, mert közös memóriát használ a TED-del, ami a C64 0,98 MHz-énél (PAL) lassabb. https://prohardver.hu/teszt/commodore_plus4_sztori/commodore_4.html Ez nem nagy szám, a C64 is gyorsabb a CPU gyorsulása nélkül is, ha kikapcsolom a képernyőt, mert a VIC nem szakítja meg a CPU-t, 100%-ban működhet a CPU. C128-nál meg eleve van 2 MHz-es mód a CPU-ban, ami 80 oszlopos módban használható, a 40 oszlopos képernyő C64 és 128 módban is kikapcsol ilyenkor.

 

Sheme: Rossz ötlet minden, ami az 1551-gyel kapcsolatos, akár C64-hez kötésről, vagy PC-re kötésről, vagy másról van szó. Az 1551 egy rossz tervezésű és gyenge hardverű FDD, ami rossz tervezésű és gyenge hardverű gépekhez (C16-Plus4) készült. Amúgy a linkedből hiányzik a kettőspont az ftp után.

Sheme Creative Commons License 2018.09.23 0 0 8923

Csak kérdezem, ha már ennyire otthon vagy a HW-ben - csak tőled!

 

Szóval, a 1551-et hogyan lehetne a PC printer portjára rákötni?

 

A data vonalak megvannak, ráadásul kétirányúak a PC-n, a printer port további 4 vonala alighanem elégséges lenne az R/W jel, a Reset, a Ras és egyéb apróságok kezelésére. Szerintem pont megvan a lehetőség, csak fogalmam sincs, melyek kellenének a 8 adat, a Reset-en kívül.

Összehasonlítva az IEC busszal, kelleni fog még az ATN, és egy CLK is, valamint valahogy be kéne állítani, h ő a 8-as drive. Na, pont meg is van a hiányzó négy(???) láb, de hogy melyek kezek a 1551-en, azt nem tudom.

 

Tudsz ebben segíteni?

 

Ez talán segít egy kicsit.

 

Most kár azzal jönnöd, h senki sem használja és különben is, ott a 1541, aminek ugyan az a lemezformátuma. Ez igaz, viszont itt egy HW-es probléma áll fenn, aminek az elvi kapcsolására vagyok kíváncsi.

 

Szívesen feláldozom az egyik Plus/4-em bővítő csatlakozóját, csak tudjam, mit hová forrasszak, mert nem vagyok biztos a dolgomban.

 

Te mit gondolsz? Még mely lábak kellenek a paddle-ből?

Előzmény: SuperCPU128 (8920)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!