hogy kell érteni a véleményedet
arra gondolsz, hogy a fideszellenes szavazók csupán a távolmaradással tiltakozhatnak a kormány ellen, éppugy mint ahogy az antikomcsik a Fidesz-kormány ellen?
Érdemes elolvasni, kiderül, hogy más-más (le)folyóba ugyanúgy bele lehet lépni.. :)
"Magyar Nemzet 1999. augusztus 19.
Tölgyessy Péter:
Esztendővel a kormányváltás után - Tovább Augsburg felé
"Egyre többen gondolják hazánkban, nem jó irányban halad az ország. Lanyhul a gazdasági növekedés, romlik a pénzügyi egyensúly. Az ígéretekkel szemben, százezreknek alig emelkedik, vagy éppen csökken a jövedelme. A kormány kezdeményezései sokszor vezetnek terméketlen ütközésekhez. A választások idején bizakodni kezdő emberek apránként visszazökkennek a borúlátás régi kerékvágásaiba. Ám hatalomgyakorlásának első éve után a Fidesz állampolgári támogatottsága nagyban felülmúlja mindegyik korábbi kormánypártét. A vezető jobbközép szervezet magához vonzotta a szövetséges pártok híveinek jó részét. Azok a választók, akik már háromszor szavaztak a Fidesz, az MDF vagy az SZDSZ valamelyikére, nem tudnak egy csapásra a szocialistákhoz pártolni. "
No igen. De ettől még érdemes megvitatni, hogy jól mondta-e Kövér, amit mondott és hogy jó-e az, amit a hatalom tesz vallás, eutanázia, dajkaterhesség, sorkatonaság, telefónia, stb. ügyekben. Nem mintha az olyan nagy hatással lenne magára a poltikára, ahogy itten vitakozunk. Meg ahogy a Beszélő-ben, Mozgó Világban, stb.. írnak. De legalább tanulunk közben.
Hát igen: konzervatív nyugati modellt kínál, ami nem baj, de nem is realitás. Éppen ma olvasom, hogy 25 év múlva érhetjük el az EU-s bérek alsó átlagát. Ehhez képest kell kezelni mindent.
Köszi a tippet, tényleg jó volt. Illetve nem is volt olyan 'jó'. Inkább hasznos.
Tölgyessi elmondta, hogy az FMPP épp egy anti-MSZP-t épít. Amivel annyira nem ért egyet, de végül is 2 MSZP jobb, 1 MSZP.
S hogy ez nem baj, csak a szereptévesztésben levő értelmiség akar túlságosan közvetlenül politizálni. Tehát ezt a hatalomjátékot rá kell hagyni a politikusokra.
És az OV Vigadó-beli beszéde ezerszer több információt tartalmazott, mint Clinton egyik -tömegekhez szóló, leegyszerűsített- beszéde.
S hogy a sokgyermekeseknek szóló kiemelt támogatás és a lakásépítési program már elég jó egy ciklusra.
Szóval ne ugráljunk, rosszabb lenne ez 1 MSZP-vel. S hagyjuk a politikusokra, hadd öljék egymást. Ne foglalkozzunk Kövér kijelentéseivel ennyire, hadd mondja..
Ezekben van vmi, csak egy cseppet lehangoló, hogy
a jóléti államok álmos közéletében honos viselkedést már most ajánlja. Pedig még..
Hát tudod az a legyen esély lyót tenni velük, az inkább egy vörös farok volt, tán azt helyetesitette, hogy legyen esély lyót tenni magukkal::))))
(Ha tekintetbe veszed az utalást a mostanra állásnélkülivé lett volt SZDSZ-es politikusokra.)
Kőkeményen és etikusan kritizált, de éreztette azt is, hogy a dolgoknak - tetszik, nem tetszik - van egy természetük és logikájuk.
Be kell előbb csapni az embereket ahhoz, hogy utána legyen esély jót tenni velük, valahogy így foglalható össze. Kifelé mérhetetlenül cinikus ez, de végül is...?
Augsburg?Tölgyessy Péter legújabb elemzésélnek legdrámaibb része a címe (Tolvább Augsburg felé), de e drámai felütést az írás egésze nemhogy nem támasztja alá, de erre nem is tesz különösebb erôfeszítéseket. A címválasztás karácsonyi cikkére (Kalandozások kora), illetve annak zárómondatára (ha a Fidesz nem akar a hódító népek többségének sorsára jutni, ideje felhagyni a kalandozással) utal. A két írás ilyen szoros összekötése azonban gondolatilag megkövetelné azt is, hogy Tölgyessy szembesüljön fél évvel ezelôtti komor jóslatával („tavaszra a politikai erôviszonyok jelentôsen megváltozhatnak, csakhogy a Fidesz kárára”), s mostani címválasztása akkor volna indokolt, ha a fejlemények igazolták volna aggályait. A politikai erôviszonyok jelentôs átrendezôdésére azonban (eddig) nem került sor, így az Augsburgra való baljós utalás alátámasztást kívánna. A politikai esélyeket illetôen azonban Tölgyessy nemhogy ezt alátámasztó, inkább ezzel ellentétes megjegyzéseket tesz, arra utalva, hogy a kétpólusúvá váló pártstruktúra a Fidesznek kedvez. Tölgyessy Péter írása különbözô pontjain elszórva korrektül összeszedi azokat a folyamatokat és jelenségeket, melyek önmagukban is megmagyarázzák a vezetô kormánypárt támogatottságának lassú erózióját, sôt rosszabbul kommunikáló kormányzati politikusi garnitúra esetében ezek az objektív adottságok nagyobb támogatottságcsökkenéssel is járhatnának. „A szerény költségvetési többletbevételekre olyan sok a magát méltán jogosultnak érzô igénylô, hogy bármilyen összetételu kormánynak küzdelmes volna ellenállnia ostromuknak.” (Fél éve ugyanerrôl: „A következô évben a kormány visszafogottságának is köszönhetôen remélhetôleg nem gyengül sokat a lendületes gazdasági növekedés, és érezhetôen mérséklôdik az infláció. Mégis, alig akad olyan terület, amely elégedett lesz a költségvetés rá vonatkozó részével. Mindenütt elhalasztott szükségletek és régóta halmozódó elígérkezések tapasztalhatók.”) „A magyar társadalom keservesen gyógyuló bajait tetézik a véget nem érô természeti csapások és a koszovói válság következményei”. „Az itthoni vállalkozók csak elvétve képesek tôkéjük rohamos gyarapítására, és az államnak is végesek az eszközei támogatásukra”. „Ha a miniszterelnök el akarja kerülni a késôbbi vészfékezést, 2000-re az ideinél is szigorúbb határt kell szabnia a kiadások emelkedésének”. A szocialisták „decemberben szinte minden bér- és nyugdíjemelési igényt, költségvetési kiadásnövelô intézkedést felkaroltak, idén pedig megszorító intézkedéseket javasoltak”. A véleményformáló értelmiség „szemlátomást nem tudják megbocsátani a jobbközépnek, hogy az nem kötötte meg a maga alkuját a kádári elitekkel. Az aránytévesztô támadásoknak, ahogy korábban is, csak az MSZP lehet a haszonélvezôje”. – Ennyi kedvezôtlen körülmény és adottság akár egy kormány bukására is elég lehetne, a „kalandozó” Orbán-kormány ellenben még szilárdan tartja állásait.
Tölgyessy Pétertôl azonban távol áll az apológia árnyéka is, ô politikusi habitusából és/vagy írói modorából adódóan szenvtelenül leltároz, katalogizál. Ha az utóbbi egy évtizedben valaha csak meg is közelítette valaki a független politikai elemzô hipotetikus státusát, az Tölgyessy Péter, akit nem befolyásolnak aktuálisan létezô formális politikai elkötelezettségei, szenvtelen prófétaként mondja a magáét, s akinek füle van, meghallhatja.
A szenvtelen, a „mit” és „hogyan” kérdésére összpontosító, a politikai „miért”-ekkel nem törôdô elemzô attitud egyoldalú alkalmazása azonban a valóság egyoldalú bemutatásához vezethet, s vezet is. Fel lehet róni, hogy leállt az autópálya-építés, de mellé kellene tenni azt, hogy az erre szánt forrásokat kénytelen volt a kormányzat katasztrófa-elhárításra és kárenyhítésre fordítani. Megszívlelendô az az észrevétel is, hogy a szukös agrárköltségvetési forrásokat elôrelátóbb volna piacképesebb termékszerkezet kialakulásának ösztönzésére elkölteni, de azért hozzá kellene tenni, hogy az infláció váratlan csökkenése jórészt az élelmiszerárak zuhanásszeru csökkenésébôl származik, s ez oly mértékben tette veszteségessé a mezôgazdasági termelést, hogy az azonnali, tuzoltásszeru segítség elmulasztása társadalmi robbanással fenyegetett, melynek pénzben is kifejezhetô kára is nagyobb lehetett volna, mint a tuzoltásra fordított összegek. Így viszont forrás szukében már nem olyan egyszeru távlatosabb mezôgazdasági stratégiát megvalósítani. Emellett, amikor Tölgyessy világosan leírja, hogy a koalíció muködôképessége érdekében a kormányfô nagyfokú autonómiát ad Torgyán Józsefnek, nem kellene elfelednie, hogy ebbôl egyenesen következik, hogy Torgyán ezt az autonómiát nem feltétlenül csak távlatos célok érdekében, hanem pártpolitikai indíttatásból szavazótábora kedvére is felhasználja. Tölgyessy Péter nagyon jól ismeri Torgyán Józsefet, s ha kategorikusan kimondja, hogy „márpedig a Horn-kabinetnek mennie kellett” (ez az egyetlen fix pont Tölgyessy politikai világképében, ami miatt teljesen függetlennek nem minôsíthetô), nem kellene úgy tennie, mintha erre a Torgyánnal kötött szövetség nélkül sort lehetett volna keríteni. Van igazság Tölgyessy azon észrevételében is, hogy az FVM eddigi muködése „csak erôsítette a képzetet, hogy végsô soron a kormány kötelessége jó áron felvásárolni az egyébként eladhatatlan agrártermékeket”. A fogalmazás azonban itt is egy elvont rentabilitás jegyében született. Nem számol azzal, hogy a mezôgazdaságban a költség–haszon arány a kiszámíthatatlan természeti és piaci paraméterek következtében elôre alig kalkulálható, s nem számol azzal a szociológiai ténnyel, hogy a falu életberendezkedését nem lehet politológusi íróasztalok mellett született teóriák szerint egy csapásra átalakítani.
Tölgyessy közhelyszeru igazságot mond ki a propaganda és a valóság viszonyáról („A tömegmédia közvetítette virtuális valóság kivételes befolyással bír, de az emberek mindenekelôtt hétköznapi tapasztalataik alapján alakítják ki véleményüket.”), ha azonban a hétköznapi tapasztalatok ugrásszeru javulására sem eszköz, sem lehetôség nincs, az nem hibájául róható fel egy kormánynak, inkább erényéül könyvelhetô el, hogy a virtuális valóság alakításában viszonylag jól teljesít. Ugyanezen okból nem róható fel az sem, hogy a politikai szempontból hatásos, egyben könnyen elérhetô célokat látványosan kipipálja, kivált, hogy ezen célok többsége egy egészségesebb magyar társadalomfejlôdés irányába hat. Itt persze egy alapkérdést érintünk: mit tekintünk egészséges társadalomfejlôdésnek. Félô, hogy Tölgyessy Péter idônként ebbôl a szempontból (is) a felszínen mozog, amikor például öncélként sürgeti az államháztartás, illetve annak alrendszerei reformját, s nemigen tesz kísérletet sem arra, hogy ennek tartalmát, hatásait megvizsgálja. Számára elegendônek látszik az a neoliberális frázis, hogy az állami újraelosztás csökkentésével a gazdaság erôre kap, s automatikusan megteremti a szintén elvont, tartalmában ki nem fejtett polgárosodás objektív alapjait. Ezzel persze nem áll egyedül a Fideszben, annak ellenére, hogy Tellér Gyula 1996-os, Fidesz-programmá emelt elemzése a valóság sokkal árnyaltabb bemutatásával a jobbközép értelmiség és politikusok számára ennél azért magasabbra helyezte a mércét. Pedig Tölgyessy néhány félmondata arra utal, hogy nem vak a magyar gazdaság és társadalom mélyben meghúzódó, propaganda elfedte alapdilemmái iránt sem. Ezt azonban, mivel inkább jelenségek, mint az összefüggések érdeklik, meg sem próbálja kapcsolatba hozni egy másik helyes meglátásával. Nem teszi fel azt az izgalmas kérdést, hogy a nemzetközi hálózatuk érdekeit követô, gazdasági növekedésünket erôsen befolyásoló multinacionális vállalatok döntései mennyiben felelôsek a kormányra háruló döntési tehertöbbletért, pedig itt a tôzsde hektikus változásaitól a gyanúsan megugró szolgáltatásimportig vagy porfitrepatriálásig számos jelenség kínálná magát elemzésre. Tölgyessy számára az adó- vagy egészségbiztosítási reform megfeneklése kudarc, holott inkább azt mondhatjuk, hogy a Fidesz, a kormány és a koalíció nemzeti felelôsségüket átérzô politikusainak sikerült végre a rossz irányba haladó mozgólépcsôn néhány lépcsôfokot viszszakapaszkodniuk. Az az észrevétel is igaz, hogy a kormány „alig kezdett el a Fideszhez köthetô új programokat”. Az az izgalmas kérdés azonban nem foglalkoztatja Tölgyessyt, hogy eközben a Fidesz és a koalíciós partnerpártok frakciói állandó vitára kényszerültek elsôsorban a pénzügyi, emellett a gazdasági tárcával, a Fidesz és partnerpártjai programjával nem harmonizáló tervezetek miatt. Tölgyessy tudomást sem látszik venni arról, hogy az Orbán-kormányon belül is vita folyik a követendô (gazdaság)politikáról, s hogy a miniszterelnökre hárul az a súlyos teher, hogy a (jellemzôen a gazdasági tárcák apparátusai által közvetített) nemzetközi elvárások és a sajátos nemzeti érdekek között egyensúlyt találjon. Nem konstatálja, hogy Orbán Viktor a rendszerváltozás kormányfôi közül talán elsôként törekszik tudatosan erre a kompromisszumteremtô szerepre, hogy elôdeitôl eltérôen, végre nem csupán sodródik az apparátusi akarat és az ez ellen ösztönösen, koncepciótlanul lázadó politikai szféra nyomása alatt. Nem valószínu, hogy errôl valamiféle lojalitás vagy szemérmesség miatt nem ír Tölgyessy, mivel tollát nem korlátozza semmiféle szemérmesség vagy lojalitás. Ha számára ez a jelenség létezne, vagy fontos volna, nem habozna tollhegyre tuzni.
Tölgyessy megállapításaiból azonban egy alig feloldható dilemma megfogalmazható: „a legfôbb ügyek eldöntését az egyazon szubkultúrából származó alapítók szilárdan kézben tartják”, „ha azonban a Fidesz homogén vezetése továbbra sem kívánja döntéshozatali folyamatait valóságosan megnyitni más csoportok elôtt, szavazatszerzô képessége látja majd a kárát. Számottevô politikai és szervezeti értékek veszhetnek el véglegesen a jobbközép számára”. A dilemmára persze nincs könnyu megoldás; a Fidesz a többi párt belsô konfliktusaiból okulva nyilván továbbra is ôrizni kénytelen belsô egységének fô zálogát, az összeforrott, egységes irányítócsapatot. Ennek viszont valószínuleg logikus következménye, hogy a konzervatív töredék és maradék pártok nem kívánnak csöndben integrálódni a jobbközép választóközönségét csaknem teljesen megszerzô Fideszbe, hanem újra és újra kísérletet tesznek az önálló keresztény-konzervatív alternatíva létrehozására. Megfontolandó Tölgyessy kritikájának központi eleme is, hogy tudniillik, tanácsos volna tartózkodni a céltalan politikai vitáktól, fogható hasznot nem hajtó konfrontációktól. Igaznak látszik Tölgyessy állítása (az állampolgárok az átmenet bizonytalanságai után végre kiszámíthatóbb világot óhajtanak), s ezzel is összefügghet, hogy „a választások idején bizakodó emberek apránként visszazökkennek a borúlátás régi kerékvágásába”. Mivel a materiális érdekek szempontjából „legrázósabb” ügyeket az ellenzéki propaganda-pergôtuz ellenére a koalíció viszonylag jól vészelte át, különösen el kell gondolkodni azon, érdemes-e a bizalmat jelentéktelenebb ügyek miatt kockára tenni. Talán ideje volna kipróbálni, nem elônyösebb-e politikai szempontból egy mosolygó Fidesz-imázs, a magánérintkezésekbôl jól ismert humorérzék és jó kedély beengedése a közélet arénájába.
Amit Tölgyessy Péter a pártokról ír, nem megy túl az okos közhelyek szintjén. Elítéli a MIÉP-et, mivel az „ma is élesen szemben áll a nyugatos polgárosodás programjával”, miközben az intô jelek sokasodása ellenére eszébe sem jut némi kétkedéssel szemlélni a „nyugatos polgárosodás programjá”-t. Ennél a kritikátlan hozzáállásnál a MIÉP is érdemibbet tud mondani, amikor a parlamenti viták során – sokszor ösztönös és nyers módon, de – a kelet-európai rendszerátalakítás néhány alapdilemmáját feszegeti. Ha ebbôl Szent Pál bölcsessége szerint (mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok meg) a Fidesz tanul, az jobb, mint ha Tölgyessy indítványa szerint emel falat a MIÉP köré. Elhatárolósdi helyett érdemes volna azon elgondolkodni, mennyit érnek és kinek az érdekét szolgálják azok a „polgári törekvések”, melyek szemben állnak, szembe-állíthatók a nemzeti törekvésekkel? Vajon az egész nemzet sorsáért felelôsséget érzô politika megelégedhet-e azzal, hogy az ország minden „elsô kör”-be bekerül, ám a nemzetközi pénzügyi intézmények elismerô osztályzatainak hátterében a nemzet kettéhasad; ha a társadalom felsô 20 százaléka ugyan egyre „polgáribb” életet él, közben viszont egyre szélesedik az a réteg, amely a napi megélhetésért, a lakáskölcsönök, a közüzemi számlák kifizetéséért kénytelen változó sikeru vagy éppen reménytelen küzdelmet folytatni? Ehhez az eszméléshez persze még a fogalmak (például a polgári és nemzeti) közelítôen pontos definíciója is hiányzik, ez azonban csak sürgeti a gondolkodás megkezdését.
elnézést, hogy beleavatkozom dr. Ékopf-fal folytatott beszélgetésedbe. A dr. úr vitakultúrájáról sajnos hasonló tapasztalataim vannak, lsd. TUA CULPA, illetve 2002 választási totó comment topikokat. Úgyanígy adta a hülyegyereket ott is, mint a Te esetedben és nem lehetett választ kapni tőle. Én is lemondtam róla. És a válaszról is...
A kérdés (inkább a véleményem) már nem elfelejthető, hiszen ott van alant. A válaszról lemondtam. :-) Különben is elfelejtettem, miket írtam, amiben persze igazam volt. Most már nincs is kedvem visszaolvasni.
Kedves csavargo, Diolen Mobi, Trebitsch és más Érdeklődők!
Némi friss adalék az államadóssággal és állampapírpiaccal kapcsolatos fejtegetéseinkre: HVG (aug. 28. -legfrissebb); 116.oldal Állampapír-piaci kilátások - "Rövidlátók" címmel megjelent egy cikk Tóth Judit tollából.
Én nem tudom, hogy mennyire hihetőek az abban leírtak, de azt hiszem, hogy Tóth Judit sem az ujjából szopta az általa összefoglalt adatokat. (Persze volt már olyanra példa, hogy egy "egységsugarú újságíró" irtózatos baromságokat volt képes leírni. Ezzel nem TJ-t akartam minősíteni, csak mint tapasztalatot jegyeztem meg ...)
A cikkről:
Érdekességként említi, hogy jelenleg jobban megéri egy évnél rövidebb lejáratú ÁP-t venni, mert pillanatnyilag nagyobb hozamot lehet realizálni általuk, mint egy hosszúlejárató papír által. A DKJ-k esetében pedig akár extra (3-4 %) reálhozamot is el lehet érni, ha bejönnek a jövőre tervezett 7-8 %-os inflációs várakozások.
Ez a trend egy kissé ellentétben áll a kormány azon szándékával, hogy az államadósságot a hosszablejáratú papírok felé terelje, bár elemezők szerint, ez egy csökkenő inflációjú gazdaságban természetes jelenség ...
Ugyanakkor a referenciahozamok összehasonlítása során kiderült, hogy a három hónapos papírokból származtatott nyereség csökken(t), míg az ötéves lejáratú papírok referenciahozama nőtt. A 2009/B jelű kötvény csúcsot döntött: kb. két hete 10,45 %-ot ért el.
Ebből a cikkíró azt a következtetést szűri le, hogy a befektetők hosszabb távon az inflácó ütemének megtorpanásával számolnak.
Namármost, ez érthető és világos is lenne. Kérdés, vajon mit tesz ilyen esetben a jegybank? Elébemegy a várakozásoknak, nem törődik velük, csak az inflációhoz igazít ...stb.? Szóval micsi? Mégiscsak előfordulhat némi (akár jelképes) kamatemelés vagy legalábbis megállapodás?
Üdv Néktek és várom a válaszokat!
Petya
ui. Erről jut eszembe, lehet hogy nem ezt az oldalt kéne használni erre a csevejre. Talán nyitni kéne külön erre egy topicot ... amibe akár a tőzsdékkel kapcsolatos szösszeneteket is be lehetne vonni. Vélemény? Van értelme? Folytassuk egyáltalán?
Kedves Dr. Életkopf!
Ebben a topicban még adós vagy a válasszal - persze nem kötelező, félre ne értsd - csak azt gondoltam, hogy az egyébként igen érdekes és tanulságos gazdasági vita miatt elfelejtkeztél róla.
Még jó hogy még egyszer visszajöttem, mint Colombo...
A tankönyvszagot nem pejoratívan mondtam. Azt mondtam, hogy annak is van logikája, amitől azonban a magyar értékpapír (állampapír) piac logikája különbözik.
Ha belegondolok a mi brókereink odőrjébe, tényleg van köztük tojáshéjszagú, de van öregcápa szagú is.
Az ÁKK szerint június végén a (központi) költségvetés adósságállományából június végén 1630 milliárd HUF volt államkötvény. Az hogy a külföldieknél mennyi van éppen, azt naponta megtalálod a Reuters-en: a HUBONDFIX oldalon. Az elmúlt időszakban 320-340 milliárd körül volt, vagyis kb. 20%.
A hedgelésnél inkább a piac fejletlensége az akarathiány fő forrása. Egyébként ebben meg neked van igazad.
A "tankönyvszagban" semmi szégyellnivalót nem találok. Egy intézményi befektetonél dolgozom és bohó ifjúkoromban (két évvel ezelottig :)) magam is sefteltem az állampapírpiacon. Ha tudnád, hogy a brókerek milyen tankönyvszagúak tudnak lenni néha! :))
Egy normális gazdaságban a belso államadósságot jórészt az intézményi befektetok és a lakosság finanszírozzák, akik alapvetoen tehetlenek az infláció és a kamatok hosszú távú változásaival szemben, és nem jellemzo rájuk, hogy 10-20 bázispontos hozamváltozásoknál azonnal szaladnak a kereskedohöz. Nálunk, mint ahogy a feltörekvo piacokon általában, a belso államadósság jelentos (bár általam ismeretlen) hányadát külföldi intézményi befektetok forró pénzei finanszírozzák, akiknek valóban csont mindegy a névleges kamat mértéke, mert az aktuális hozamokat és az árfolyamokat nézik. Raádásul gyorsan lereagálják a hozamváltozásokat.
Az állításomat, hogy "A fix kamat bizonytalan inflációs helyzetben sem az adósnak, sem a hitelezőnek nem jó", pontosítanom kell: sem a költségvetésnek, sem a hosszú távra gondolkodó belföldi intézményi befektetoknek (biztosítók, tb, nyugdíjpénztárak, önkormányzatok stb.), sem a lakosságnak nem jó, mert nem tudják (vagy nem akarják) lefedezni a hozamkockázataikat. Ezek a szereplok így muködnek.
Mondhatod erre, hogy az o bajuk, és igazad is van. Meg a miénk is, mert vagy a mi pénzünkkel játszanak. Ebben meg nekem van igazam. ;-)
Kösz a gyors reaction-t! A kisvállakozások ellenőrzése mögött abbéli felfogásom áll, hogy csökkentsük észszerű mértékűre az elvonást, de azt a keveset kíméletlenül szedjük be. Még Kupa mondta egy szakesten anno, hogy nem az adók növelésében, hanem a fokozott adóellenőrzésben van a nagy biznisz. (Gondolom ő is olvasta valahol -:)))
A hatékony adó- és járulékbeszedés kormányzati célja jó, sőt: kiváló! Az ehhez társuló káderpolitika viszont silány ...
Kössz az ajánlott irodalmat! Közben nekem is eszembe jutott, hogy hol olvastam az új-zélandi TB-reformról.
Íme a forrás és a cím:
Közg. Szemle 1997. május
"Pete Péter: Az egészségügyi ellátás rendszerének alapvonásai és reformjai Ausztráliában és Új-Zélandon"
Kellemes hétvégét Neked is és Mindenki másnak. Megyek haza.