A sárkányvarázs tényleg jó, de nekem a legkedvesebb fantasy sorozatom az őszi alkony, a téli éj és a tavaszi hajnal sárkányai.
Lehet, hogy azért szeretem ezeket a könyveket annyira, mert általuk ismertem meg a fantasy-t, mert ezeket olvastam először, vagy nem is olyan jók, csak az idő megszépiti az emlékeimet?
1001 köszönet a tippért! Harry Potter viszontagságai a varázskönyveknek abba a kategóriájába tartoznak, amelyeket nem lehet letenni. El vagyunk bűvölve tőle gyerekemmel együtt. Csupa eredetiség, csupa szellem (a szó szoros és átvitt értelmében is), csupa sziporka. Azok a kötelező olvasmányok! Azok a varázsigék! És olyan nagyon angol - a kollégiumi élettel és a csapatjátékkal. Harmadik kötet becserkészendő.
Kedves Sorsha, Balisto!
A Shannara első kötetét is a hétvégén fejeztem be. Senkinek sem akarom a kedvét elvenni tőle, de azámomra ez nem volt letehetetlen könyv. Úgy is mondhatnám, nem akarok pofont kapni az ízlésemért, de az én ízlésem szerint ízetlen volt. Nem ihletből született, mint az előbb dícsért "varázskönyvek", hanem elhatározásból (szerző és/vagy kiadó elhatározta, hogy most fantasyt bocsátunk ki, mert azt veszik). És szerzőnk elővette a receptkönyvet: végy egyenlő mennyiségben tündét-törpöt-varázslót-derékvitézt, adj hozzá hatalomvágyó gonoszt, akit el kell pusztítani (de azért ne annyira, hogy a következő kötetekre ne maradjon belőle), adj a hősöknek feladatokat, hogy nagyjából az egész térképet be kelljen gyalogolniuk (jó, néha lovagoltak is) és szörnyeket minden méretben (a színük nem volt részletezve). Ilyen alapon lehet nagyon jó könyvet írni - Tolkien megtette, de nála ott volt az eredetiség fűszere. A Shannara nem nagyon jó könyv, de derék iparosmunka. Olvasható, akinek van rá bőven pénze vegye, mert szép kiadás és jól fog mutatni a polcon, más esetben a kölcsönkérést javallanám. Ezek után tegyetek kedvetek szerint!
Halihó,
izgatottan vártam, de senki se szólt arról, hogy milyen a Terry Brooks féle Shannara. Megéri kifizetni érte a kisebb vagyont, vagy kérjem kölcsön? Illetve azt se? :)
Lloth kedves, jönnek azok a levelek? :o)))
most el kell mennem, szal egy darabig nem leszek online, de remélem mire vissza jövök még nem mentél el aludni :o)
outdowns: huh, könyvcímek, az első Harry Potter és a Bölcsek köve, aztán Harry Potter és a Titkok kamrája, a harmadikra nem emlékszem, meg én is még csak a másodiknál tartok
Címről én is tudom, hogy van ilyen topic, de még belenézni sem volt kedvem. (Hát nem elég gonosz, hülye, idióta a világ ami körülvesz?). Úgyhogy az én bőrömre senki fia (lánya) ne kössön fogadást.
szvsz még kapható, ha nem is mindenhol. eddig 3 rész jelent meg magyarul. van benne minden: mágiával hajtható autó (pedig nem szabad mugli eszközöket bűvölni), seprűn, röpködő labdákkal játszott sport (ez a kviddics), manók, sárkányok, bűvös édességek (különféle izű cukor, sose tudhatod milyen ízű lesz, az iskola igazgatója nem szereti, mert egyszer kifogott egy hányás ízűt :o)), baglyokkal leveleznek stbstb :o))
Llothot meg ne bántsd, nem akart rosszat, tényleg van ilyen topic :o)
Nem neked szólt, Bard. A középkorról szerintem is érdemes beszélgetni, de nem vagyok olyan tudós, hogy minden a fejemben legyen. Gondoltam, utánanézek előbb otthon egy-két dolognak. Jó?
nahát :o)
van egy kis srác, aki egy nap levelet kap a Varázsló- és Boszorkányképző Iskolából, hogy felvételt nyert, mehet tanulni. Innentől kezdődnek a kalandok. A mi világunkból egy másik világba jut, ahol mágia és misztikum van, a nem-varázslókat mugliknak hiuvják, és próbálnak elrejtőzni előlük. A nagyszerű az benn, hogy tényleg kalandos, meseszerű, aranyos, de emellett majdnem olyan izgalmas mint egy krimi.
Mindenkinek ajánlom, én pl. alig birtam letenni :o)
Egyrészt megkérdeztem, hogy akartok e beszélni a középkorról, és akkor nem tiltakoztál (igaz nem is helyeseltél).
De nem értem, hogy miért nem témábavágó. Szerintem a kérdés tisztázása (a középkor és a fantasy kapcsolata) választ adhat arra a kérdésre, hogy miért szeretjük a fanatsy-t, miért szeretjük a meséket, stb. Milyen világban szeretnénk élni, stb.
Igaz, igy kénytelenek vagyunk némi itéletet mondani világok között, dehát hogy mondjam el, hogy nekem x világ ezért meg azért tetszik, ha nem mondok valamiféle itéletet felette?
Én nem ismerem, de nem bánom, ha felkelted az érdeklődésemet. Időnként "mit olvassak" szindrómában szenvedek, pedig úgy tele a könyvespolc, hogy már csak akkor vehetek új könyvet, ha eladok a régiekből.
Szóval olyan hozzászólásokat várok, amikből kiviláglik, hogy olvasóik miért szeretik a meséket, mit látnak a
fantasy-kban, milyen vilában élnének szívesen, és milyen alakot öltenének akkor magukra, ha választani
lehetne.
Kérek mindenkit, hogy ne vitatkozzanak a
szerepjátékokról, vagy a világok között ne
próbáljanak ítélkezni az egyik javára vagy a
másik kárára, csupán a topicnak megfelelően
írják le véleményüket.
Nem vitatkozunk, nem öljük egymást, csak megbeszlünk egy témát. Minthogy sokunk a fantasy mellett érdeklődik a történelem iránt is, és kapcsolatot is látunk a két dolog között ezért felmerült egy ilyen téma. Nem szomorú, bár valóban nem nevetünk közben. Most miért baj ez?
"enny erovel azt is kedezhetned milyen is vagyok en valojaban"
Szoke hosszu haju (amig meg nem oszulsz vagy kopaszodsz), vilagos boru, kisportolt testalkatu :o)) es a mosolyod..hogy is mondjam... emlekeztet egy hires vigyorra:o))
aztan, alapjaban veve kedves, aranyos, ugye szereny, romantikus, es figyelmetlen, de megis figyelmes, aztan szereted a pokokat, de nem simogatnad meg...(nem engem!!)
Ja es allitolag dadogsz, de en meg nem vettem eszre:o)
MOST UTALSZ????
Ugye nem draga D'aoldin:o))
izé, most min is vitatkozunk? hogy milyen volt valójában a középkor? hát ez naccerű, ennyi erővel azt is kérdezheted, milyen vagyok én valójában...
nem éltél a középkorban, nem láttad, stb, szóval csak megközelitve tudnánk jellemezni, ráadásul annyira sokféle képet kaphatnánk, hogy na.
szvsz elfilózni lehet a dologról, csak épp sok értelme nincs
inkább valami vidámabb témát könyörgöm !! :o)
pl. mit szólnátok ha alakitanánk egy kviddics csapatot? :o)
Fontossági sorrendet nem állitottam fel, csak azt mondtam, hogy azok a dolgok, amikről a közvélemény úgy tudja, hogy elvesztek és csak a középkor után lettek "újra" felfedezve, valójában a saját korukban nem voltak hatással egy-egy filozófuson túl senkire, de többnyire, ha tudományos dologról volt szó, akkor ő sem tudta bizonyitani (pl Föld Nap körüli keringését). Csak ennyit mondtam, ami persze nem biztos, hogy minden tekintetben igaz.
A papok kezében az irás dolog sem áll szerintem, csak többnyire ők foglalkoztak vele, mert nem volt nagy szerepe a mindennapi életben. Pl. Szent István király-ról is tudjuk, hogy irt, de rengeteg polgári személy, stb. Bár itt már akadozik a tudásom, azért valószinűleg arról van szó, hogy a többség valóban nem tudott irni, de mivel más világ volt, nem is volt rá szüksége. Az irás tudására az értelmiségen kivül csak az utóbbi néhányszáz évben van szüksége az embereknek.
Szerintem abszolút nem kell középkori hangulatúnak lennie, sőt jobb is, hogyha semmilyen konkrét történelmi kor nincs lekoppintva egy-az-egyben, mert akkor már nem fantasy, hanem történelmi regény, vagy mi. Viszont amit már korábban a mágiáról, meg ilyenekről irtam, az azért érvényes, vagyis ha hasonlit valamilyen korra, akkor az még a technika előtti korra hasonlitson, vagy ha nem, akkor is legyen benne valami csavarás. Pl Hegylakó.
Azt irod az antik vilagban csak par filozofus tudott fontos dolgokat s halalukkal el is vesztek ezek. Ezzel had ne ertsek egyet! Mi van pl az alexandriai (filozofus) iskola 'novendekeivel'
akikbol kesobb (sokkal kesobb es csak annak a peldajara) megalakult a 'Szabad Komuves Paholy'.
A kozepkorban valoban lehetett tanulni, ebben pontatlan voltam, de csak akko hogyha valamilyen szinten vallasi utra tersz, ugyanis az iras/olvasas tudomanya az egyhaz kezeben volt... es nem adtak am csak ugy oda, a semmiert:))