Mi a legféltettebb darabja a gyűjteményéből? A könyvek, filmfelvételek és lemezek mellett arra vagyok a legbüszkébb, ami egyedül nekem készült a világon. A sógorom, Eigner János nagyon tehetséges bútortervező és -készítő, és ő csinált a dolgozószobámra egy ajtót, amit egy hatalmas fa dombormű, egy több mint százhúsz centiméter átmérőjű Rolling Stones-nyelv díszít.
Képet én ma láttam először erről a bizonyos ajtódíszről (mégha a 120 cm-s átmérőt túlzásnak tartom is ránézésre).
Tudom, hogy Hobo megítélése ebben a topikban (amikor volt még itt élet) finoman szólva is vegyes, de nekem ez az élethosszig tartó szívből rajongása igenis szimpatikus. Ha Stones-ról van szó, lélekben ugyanaz a fiatal srác, mint aki '64-ben az őrtoronyban meghallotta a Little Red Roostert. És ez baromi jó dolog szerintem, én is szeretném ugyanezt a fiatalkori lelkesedést megőrizni magamban a saját legnagyobb kedvenceim (pl. pont a Stones) iránt.
"What's more, it is surely their last studio album. Given the long gaps between albums these days, the Stones will be in their 70s before another is due. So there might be a couple more tours but there surely won't be another studio record." (A Bigger Bang kritika, Uncut, 2005)
Saját szavaikkal az új lemez összes saját szerzeményéről (végülis a "névadó daluk" coverjéről mit mondhatnának? legfeljebb azt, miért vártak vele eddig :) ) a szept. 6-ai Fallon-beszélgetésből:
JF: We have a tracklist, and our fans would like to know about the tracklist. The first song is "Angry". MJ: Yes. JF: Do you feel a certain kind of emotion? MJ: There's anger. JF: That was a bad question. sorry. RW: I like the riff. KR: It's characterized by super funky riffs. JF: It has some great riffs. Then “Get Close”. (pause) MJ: Yeah. (Laughs) JF: “Depending on You”? RW: It's heartbreaking. MJ: It's about always wanting to be able to rely on someone and then being let down. JF: That's not about me, is it? MJ: No, you're here. You came all the way from New York. JF: Yes, I did. JF: What about 'Bite My Head Off'? MJ: 'Bite My Head Off' is like when your girlfriend gets really pissed off and you say, 'Darling, don't bite me'. JF: Yeah, it's like saying, don't bite me. MJ: That's a rude thing to say. JF: Yeah, it's a rude thing to say. What about 'Whole Wide World'? KR: Is that what you mean? MJ: It's going to fit in. RW: It's a funky riff. 'Whole Wide World' is very funky. JF: Really? What about 'Dreamy Skies'? RW: 'Dreamy Skies' is dreamy. MJ: What's it about? RW: Well, Mick I think it's about being stranded and trying to get away from it all. Right? He said he wanted to forget everything and listen to the Hank Williams and Honky Tonks of yesteryear. JF: It's a difficult thing to realise. MJ: No, it was realised during lockdown. JF: Really? MJ: That was enough. JF: Was it enough? What about 'Mess It Up'? RW: It's about you [laughs]. JF: Is it about me? 'Live By The Sword' is played by Charlie, isn't it? MJ: He's on it. It's a bit retro. JF: What about 'Driving Me Too Hard'? MJ: Keith will talk about that. KR: I can't tell you what any of the songs are about, because I don't think I've heard any of them. No, it's about the riffs and the melody. RW: It's a melting pot (of different riffs and melodies). KR: Um, yeah. That's what I mean. JF: 'Tell Me Straight'? KR: Straight to the point, I have no idea what it's about. JF: It's got a good riff. MJ: Keith sings on that one. I like his singing. KR: He tried to steal that song and I said, 'It must be good. I'll do it'. JF: I've heard 'Sweet Sounds Of Heaven'. I've heard some of these songs and they are phenomenal. MJ: This is more like... RW: Stevie Wonder. MJ: It's like a gospel song. It's a gospel song. JF: You've invited guest singers. It's a degree of surprise. MJ: I love gospel music. RW: Lady Gaga sings it really beautifully. MJ: 'Sweet Sound of Heaven'. JF: You're giving away valuable information. But you can't believe Lady Gaga. It's stunning. KR: Yes, she is.
MJ: I have something to say. I don't want to sound like a pompous prick, but if we didn't really like this album, we wouldn't have released it. We didn't want to just make anything and release it. Before we made it, we all said that we wanted to make a record that we would really like. Other people might like it, other people might not. But we have to be able to say we are happy with it. We're not saying we're great, but we're happy with this work.
És a világ legnehezebb kérdése:
JF: Speaking of fans, we've been getting questions from fans all over the world. Lou asked, "Do you have an all-time favourite Stones song?". KR: Lou asked the most difficult question to answer. MJ: I don't really have a all-time favorite Stones song. The answer is, "Lou, no. There isn't." KR: The most impossible question in the world. But for Lou's sake, I say it's 'Gimme Shelter' or 'Jumpin' Jack Flash'. Personally, I could play all night.
Amúgy a Rolling Stones és a Beach boys hatott egymásra? Mert van ahol említik, hogy sok hasonlóság van a Their Satanic Majesties Request és a Pet Sounds között, de én ezt nem veszem észre.
A Love You Live nem véletlen fogott meg jó régen. Hihetetlen jól tolták. Szerintem is '71-78-ig tartott a koncert csúcskorszakuk (Hatalmas része volt benne a zongoristáknak és Charlie-nak).
A Steel Wheels nekem kissé túltolt, de a Vodoo és Babylon turnén inkább vannak hatalmas pillanatok. Sőt.
A Forty Licks már nálam annyira nem üt, ellenben a Bigger Banggel.
Azóta érződik a hanyatlás, legalábbis az a dinamizmus már nincs meg, persze érthető.
Nem is azt keressük. Zeneileg a Stones klasszikus értelemben sosem volt egy húúú (szerencsére, mert nekem halál a szólógitároslézershow20percig).
Hanem az az életigenlős, szar a világ, de tegyünk rá stílus. Ezek a mostani turnék már inkább szeánszok. Igen, élnek, tolják és nem semmi!
Ilyen hangulat sehol máshol nincs, csak egy Rolling Stones koncerten.
(Egyébként is, mi a Rolling Stones? Az az 5 ember+Ian? Vagy a Mick Taylor-éra? Néhány fűvóssal, Hopkinsszal? '90-től kezdve már egyre több kiegészítő tűnik fel, de még mindig Stones mondjuk. Bill kiválásával? Charlie halálával......... Jagger-Richards jelenés inkább. De valahogy olyan hangulata, hálája és öröme van az egésznek.... JÓ. Vagy csak én képzelem bele.)
Szerintem az idén kiadott 1977-es El Mocambo volt a csúcs-koncertjük (aztán van, aki szerint a Brussels Affair ill. a '72-es turné volt a csúcs - akkori felvételeket nem hallottam még).
Szóval lehet mondani, hogy az elmúlt 45 (akár 50) évük folyamatos hanyatlás - én mégis teltházas turnéik vannak.
Én mindig nagyon szerettem és nagyra tartottam őket, de még így se gondoltam, hogy valaha annyira jók voltak, mint a Mocambo-ban.
(Konkrétan sokkolt: egy hónapig naponta meghallgattam, úgy elkapott.
Hibátlan koncert.)
Csak a '89 utáni koncertfelvételeiket ismertem, a korábbi évtizedekből alig valamit, inkább csak a lemezeket.
Szóval, ha az lett volna az utolsó koncertjûk, legfeljebb annyiban lenne hiányérzetem, hogy sosem láttam volna őket (így 2007-ben mégis).
De a csúcson hagyták volna abba.
A Some Girls egy évre rá szintén komoly lezárás lehetett volna.
De utoljára a Stones a Tattoo You idején volt komoly tényező lemezszinten. Szóval lehet mondani, hogy az elmúlt 40-45 év már csak levezetés, semmit nem tesz hozzá a legendájukhoz. És mégis milyen jó, hogy van, mert a hanyatló Stones is jobb, mint szinte bárki.
Rolling Stones, Sixty Tour - Brüsszel 2022. július 11.
Nagy örömmel érkeztem Brüsszelbe a Rolling Stones koncertjére, amibe azért egy kis félelem is vegyült: egyrészt az előzenekar (Kaleo) miatt, akik nagyon jók, de képesek 45 percnyi lassú dalt eljátszani egymás után. Így is indult, az első három szám után már elképzeltem, ahogy a közönség kollektív érfelvágást követ el, de aztán megemberelték magukat, és pörgősebb lett a műsoruk. A hangzással azonban baj volt: a King Baudouin stadion akusztikája nem valami jó; amellett, hogy visszhangos, van egy mély, döngő frekvencia, ami a hangszerek felét betakarta, a másik fele pedig kivehetetlen katyvasz volt - és ezen a hangmérnöküknek a 45 perces műsor alatt nem sikerült javítania. Valami csoda folytán az ének és a szájharmonika tisztán szólt, a többit megpróbáltam megérezni. A félelmem másik oka az volt, hogy Charlie elvesztése után mennyire lesz hiteles a Rolling Stones zenéje. Kétségeim kb. a koncert tizedk másodpercében eloszlottak, minden a helyére került. Biztosan Charlie is segített fentről, mert az egész koncert alatt óriási pozitív energia érződött. Mick életkorát meghazudtoló színpadi jelenlétéről, mozgásáról sok cikkben írnak mostanában, ezt csak megerősíteni tudom; ezenfelül az énekhangja is remek formában volt - mintha megfiatalodott volna. Ugyanez elmondható Keith gitározásáról - évtizedek (! ) óta nem hallottam ennyire virtuóz játékot tőle, a ráadásdalok alatt pedig ő is rendesen "bejárta" a színpadot. Szemmel láthatóan mindketten örültek, hogy ilyen jól megy , végig ment a vigyor, összenevetés, interakció kettejük között. Na jó, Ronnie az elején kicsit aludt - megfigyeltem, hogy amikor Keith jó formában van, akkor ő szeret lazítani - de biztosan szóltak neki, hogy már megy a koncert , mert aztán ő is összekapta magát. Steve (az új dobos) és Darryl (a basszusgitáros) összjátéka nagyon jó lett (a történelem ismétli önmagát, kb. 60 éve ugyanez történt, amikor Charlie és Bill "összekerült" a zenekarban). A hangmérnök (Dave Natale) ismét megmutatta, hogy le tudja győzni a rossz akusztikai körülményeket; az első hangoktól kezdve szinte minden tökéletes volt; egyedül a basszusgitár szólamának érthetővé tevéséhez kellett az első három dalon keresztül megbirkóznia. A közönség lelkesedésére sem lehet panasz; a legzajosabb sikert a Paint It Black aratta - mintha visszakerültünk volna a hatvanas évekbe; a dal végére a közönség hangerejétől alig hallatszott a zenekar. Összességében felsőfokokban tudok beszélni a koncertről, aki teheti, nézze/hallgassa meg őket élőben!
(Képek The Rolling Stones és az iorr.org oldaláról)
