lehet hogy én másik evangéliumokat olvasok (az enyémet Máté, Márk, Lukács és János írta :-),
de én pont azt látom, hogy Jézus végig MENTENI akarta Júdást, hogy szembesüljön mire készül. Emellett János hangsúlyozza ki, hogyan lett a sátán eszköze Júdás. Márcsak pszichológiailag is el tudod képzelni, hogy valaki legközelebbi barátai közé válassza azt, akit arra akar vezetni, hogy árulja el őt? Jézus nem így irányította az eseményeket, ahogy te gondolod, csak ismerte a bűn logikáját.
Most, a hit és tekintély démonait kiűzve és az objektív valóságot szemlélve, már amennyire az megtalálható az Evangéliumokban, világos, hogy mit csinált Jézus Krisztus Júdással. Őt szemlélte ki a piszkos munka elvégzőjeként, mert, ugyebár, annak ellenére, ahogy Jézus Krisztus provokálta és magára uszította a környezetét, nyilvánvaló ereje, hatalma és csodái miatt nem tudták a fekete bárányok eltenni láb alól, hacsak nem lesz egy rés a páncélján. Ez a rés volt Júdás, és Jézus Krisztus tudatosan nyitotta meg ezt a rést, tudatosan kárhoztatta el Júdást.. Ha egy kicsit beleolvasunk az Evangéliumokba, láthatjuk, hogy Jézus Krisztus egész idő alatt erre készítette fel Júdást, nem arra, hogy - ahogyan Ő mondta - "belépjen a Mennyek Királyságába". És végül, az utolsó csepp, amitől Júdás elméje elborult, és megtette, amit tett (másképp nem is tette volna meg) - a falat az Utolsó Vacsoránál. Mondom, Jézus Krisztus nem volt hülye, tudta, mit csinál és miért csinálja, és teljesen ellenőrzése alatt tartotta az eseményeket. Hogy miért csinálta ezt? Mert kereszthalált akart halni.
Júdás tette, amit tennie kellett ahhoz, hogy Jézus elvégezhesse az áldozatot, amit az emberiségért kellett hoznia. Mivel Jézus nem halt meg/feltámadt, ezért nem beszélhetünk gyilkosságról sem. Elárulta Jézus rejtekhelyét, de ha nem tette volna, és Jézus öregkori végelgyengülésben hal meg, akkor vajon hol lenne a kereszténység? Továbbá: Jézus előre tudott arról, hogy ki fogja elárulni és ki tagadja meg, mégis megbocsátott. Nem teljesen tiszta számomra, hogy milyen alapon nem bocsát meg valaki olyan, aki Jézus követőjének vallja magát. Nem hiszem, hogy Júdás túlvilági sorsa büntetést hordozna magában. Szvsz ha volt is purgatórium, már befejezte. Ja, fontos, hogy meg is bánta.
Chao!
Eltekintve attól a sok zöldségtől, amit aranyviktor itt összehordott általa hitelesnek vélt forrásokból, itt van egy régi Edda dal, ami - szerintem - elég pontosan leírja Júdás állapotát:
A hűtlen Ment a hűtlen nehéz fejjel
Visszamenne, de ő már nem kell
Érzi, hálátlan lett sorsa
Keserű könnye arcát mossa
Arra gondolt, őt ki szerette
Ha szerette, el miért engedte?
Vissza nem jön többé soha
Bárcsak béké hagyták volna
Minden hajnal övé marad
Látja szállni a madarakat
Hosszú-hosszú ideje vár
Nem számolja a napokat már
Amíg él, el nem felejti
Hogy a múltat ki nem tépheti
Szivéből
Magállt egyszer, visszanézett
Nézte-nézte a messzeséget
Sárga lámpák jelzik útját
Otthon hagyta minden múltját
Ment a hűtlen nehéz fejjel
Tudja jól, hogy ő már nem kell
Ég veletek, mást nem mondott
Szeme túlragyogott minden csillagot
Minden hajnal övé marad
Látja szállni a madarakat
Hosszú-hosszú ideje vár
Nem számolja a napokat már
Amíg él, el nem felejti
Hogy a múltat ki nem tépheti
Szivéből
Ezt a javaslatot elfogadták, és a vezető hozzáfűzte még:
- Ha pedig hazudtál, akkor előre örvendezhetsz barátom, mert darabokra aprítunk! Júdást erre közrefogták és kiabálás, szitkozódás közepette útnak indultak.
Júdás most bánatos szívvel tekintett vissza Betánia felé. Szívében fohászkodva sokszoros áldásért könyörgött leánya számára. Hiába gúnyolódtak útközben, ő hallgatott. Fáradtságos vándorlás után végre megpillantották Jeruzsálemet, de a templom helyén sötét füstfelhő kavargott. Odaérkezve körüljárták a romhalmazt, és nem törődtek többé Júdással, hanem kincsek után kerestek-kutattak, amennyire ezt a hőség és a füst lehetővé tette. Júdás ezalatt a főpap után nézett, s a romhalmaz között bukdácsolva végre észrevette őt, amint az egyik pincenyílásból előbukkant, néhány pap kíséretében. Amint Júdást észrevették, reárontottak, s addig ütötték, lökdösték, míg eszméletlenül esett össze.
Júdás segélykiáltását - Uram, Jézusom! Segíts! - meghallották a többiek, s a vezetőjük József az odasiető többiekkel kérdőre vonták a főpapot:
- Miért bántjátok Júdást? Mit tett ő nektek? A főpap erre haragosan felelte:
- Ti is mindjárt úgy jártok, mint ez az áruló! Először elárulta mesterét, azután engem, és most egy sereg gonosztevőt hozott ide, hogy bosszút álljon rajtam, mivel megfenyegettem, hogy elpusztítom őt!
- Nyomorult képmutató! - kiáltotta József. - Le a képmutató ruháddal! Majd mi megtanítunk a bosszúállásra! Júdás nem akart neked ártani, és bennünket is csak azért hozott ide, hogy bebizonyítsa nekünk, hogy mi is a túlvilágon vagyunk! Azt már látjuk, hogy Júdás igazat mondott, s ezért a mi védelmünk alatt áll! Te azonban már végleg eljátszottad hazug játékaidat! Jöjjetek testvérek! Ragadjátok meg ezt a gazfickót és a Golgotára vele, a keresztre, hogy többé senkinek se árthasson!
Júdás közben magához térve látta, hogy a mezítelen főpapot megkötözik és ezért megkérdezte:
- Miért cselekszitek vele ezt? Hiszen semmit sem vétett ellenetek!
- Ellenünk nem is, hanem ellened! - felelte József. - Ezért most bűnhődnie kell, mert ő nem útonálló, mint mi vagyunk, hanem ehelyett Isten szolgája! Keresztre feszítjük a Golgotán, és Júdás testvérünk, te tartod felette a halotti beszédet!
- Hagyjátok abba ezt! - szólt Júdás. - Nehogy még több bűnnel terheljük még magunkat! Feledjük el, hogy gonosz szándéka volt! Engedjétek el, nem bán-játok meg! Nektek semmit sem tett, én pedig örvendek, hogy végre egyszer Uram akarata szerint cselekedhetek! Oldjátok fel tehát a köteleit! Ha azután továbbra is megmaradna gonoszságában és haragjában, akkor tegyetek vele azt, amit akartok! De ha megváltozik, akkor szabadon kell engednünk! Most már úgyis a kezünkben van, és nem kell tőle tartanunk!
Eljasib felé fordulva így folytatta Júdás:
- Nos kedves barátom, mindent hallottál! Hogyan akarsz ezután viselkedni? Továbbra is dühöngeni akarsz, vagy békességben leszel? Hallottad mi történik veled? Ne késlekedj tehát, hanem kérj bocsánatot testvéreidtől, akiknek a jobb érzését megbántottad!
Közben Eljasibot megszabadították kötelékeitől. Júdás pedig a mezítelenségében reszkető főpapra ráadta a saját köpenyét. E pillanatban Dismas az angyal utasítására új köpenyt borított Júdásra. Júdás pedig felismerve őt, örömében megölelte, s így szólt:
- Óh, csakhogy újra itt vagy! Milyen keserű időket éltem át! De többé nem válok el tőled!
- Hagyd csak Júdás testvérem - felelte Dismas. - Veled voltam mindvégig, mindent tudok, és együtt éreztem veled minden bajodban, bánatodban! Ha nem kaptam volna előre ígéretet arra nézve, hogy megsegíttetsz, magam is belepusztultam volna bánatomba és átérzett fájdalmamba! De most testvérem, ne foglalkozzunk önmagunkkal. A mi feladatunk a segítés, mert rajtad is csak annyiban segítenek, amennyire te is segítesz másokon!
- Jó, hogy erre emlékeztetsz! - felelte Júdás. - Mert én bizony még mindig a régi Júdás vagyok! Ezzel Dismast kézen fogva társaihoz vezette, majd így szólt: - Ez itt Dismas barátom, aki elsőként jött segítségemre ebben a világban!
Elvesztettem, de most hála Istennek megtaláltam és többé nem is hagyom el! De ti sem, mert mindnyájan együtt maradunk!
A közelben álló főpap nem szólt semmit, de József, a vezető, Dismashoz lépve így szólt:
- Barátom, hiszen mi ismerjük egymást! Honnét kerültél elő? A rómaiakkal vívott csatározás után elvesztettünk téged szemünk elől. Mi elestünk, téged pedig elfogtak. Most aztán újra összekerültünk.
Dismas felismerve régi barátját, így felelt:
- Igen, kedves József, az idők gyorsan változnak! Engem elítéltek, és Gesmassal együtt keresztre feszítettek. Haláltusám közben, szívemből eredő könyörgésemben a názáreti Jézus segített meg! Neki köszönhetem létemet, és megváltói szeretete kegyelmének bizonyságait! Hálával telt meg a szívem a határtalan szeretetéért, és azért, hogy méltónak talált arra, hogy megsegítsen engem! Mondjátok testvéreim, nem utáltátok meg a jelenlegi helyzeteteket? Nincs kedvetek megelégedett és boldogsággal teli életre? Mert ebben mindnyájan részesülhettek, mihelyt megszűntök folytonosan csak önmagatokra gondolni, örökösen csak önmagatokra tekinteni! Itt a szellemvilágban mindennek egészen más értékelése van! Más, mint a földi életben! Kérdezzétek csak meg ezt a szegény embert, ezt a főpapot, mióta várakozik, és mióta van már itt a túlvilágon, és eddigelé mennyire jutott? Ha Jézus irgalmas szeretete nem fosztotta volna meg látszat-templomától, még egy évezredig is látszat-főpap maradt volna! Ő is csupán Jézus szeretetének köszönheti, hogy most Júdás köpenyét viseli!
- Ah Dismas! - szakította félbe József régi bajtársát és egykori vezetőjét. - Miket beszélsz te itt nekünk? Bennünk semmi vágyakozás nem volt, hogy másokká legyünk és másként éljünk, mint tettük azelőtt! De azért én hiszek nektek, és most az a kérdés, mit akartok velünk kezdeni? Ugyanis úgy látom, ti is csak hozzánk hasonló szegény ördögök vagytok, olyan, mint én! Annyit már belátok, hogy aranyra-ezüstre itt már semmi szükségünk sincsen! De hová forduljunk? Kezünkhöz vér tapad, és eddig csak rablás és gyújtogatás teremtette és jelentette számunkra az életet. És mondd csak, most mindezt csak úgy egyszerűen megbocsátanák és elfelejtenék??? Ez alig hihető! Hiszen most már az is bebizonyosodott, amire ifjúkoromban tanítottak bennünket, vagyis a halál után tovább élünk, és ítélet alá kerülünk! Akkor pedig mi valamennyien elvesztünk! De te is ugyanúgy éltél és cselekedtél, mint mi tettük! Kire akarsz hát hivatkozni az ítéletnél???
Te is ugyanarról a Názáretiről beszélsz, akit már Júdás is említett! De van-e neki joga és hatalma ahhoz, hogy a bűneinket megbocsássa? Mit tehet, és mit kezdhetne olyanokkal, akik állandóan az ellenkezőjét cselekszik annak, amit ő tanított és hirdetett?
Nézd csak meg ezt a Júdást! Ennek az embernek a kezéhez sem vér nem tapad, sem rablás nem terheli őt! Hosszú időn át a Názáreti tanítványaként járta vele az országot és úgyszólván barátja volt. Most pedig éppen olyan rosszul áll az ő ügye is, mint a miénk. Jézus szépen cserben hagyta őt bajában. Mikor a mi kezünkbe került, akár darabokra szaggathattuk volna. A főpap pedig szinte félholtra verte őt, de Jézus nem jelent meg, hogy segítsen rajta!' Nem Dismas, ha te a saját felfogásodnak akarsz bennünket megnyerni, akkor tiszta bort kell öntened a pohárba! Bizonyítanod kell igazságodat!
Dismas erre meghökkent, s mivel nem tudott kellő választ adni, visszalépett az angyalhoz és kérte, legyen segítségére. Az angyal beleegyezett. Bólintásávei jelezte, s így szólt:
- Segíthetek és szívesen meg is teszem, ha arra kérsz! De miért nem fordulsz a szívedben közvetlenül az Úr Jézushoz? Kérdés, hogy barátaid elismernének és meghallgatnának engem! Kérdezd meg őket erre nézve!
Dismas Józsefhez lépve megkérdezte őt:
- Halljad, van itt valaki, aki már régi lakója ennek a szellemvilágnak, s aki minden kérdésünkre megadhatja a kellő választ, ugyanígy Jézusra vonatkozóan is! Meghallgatjátok-e őt helyettem?
- Hadd jöjjön! - felelte József. - Fő dolog az. hogy kellő felvilágosítást tudjon adni! Készek vagyunk meghallgatására!
Napnyugtával útnak indultak a testvérek. Az égbolton csakhamar felhők tornyosultak. Vihar keletkezett, mely égiháborúvá fokozódott. Villámlás villámlást követett, s a fenyegető viharos mennydörgés a templomba kényszerítene a templombelieket, elkergette Júdás holttestének őrzőit. A testvérek azonban a záporban is szárazak maradtak és ismét meggyőződhettek Mesterük dicsőségéről, aki világosságban és egyben védelemben részesítette őket. A templomosok persze óvakodtak attól, hogy ebben az ítéletidőben, a szabadban maradjanak, s ezért most senki sem mutatkozott közülük. A holttesthez érve leoldották a kötélről, és a kendőkbe burkolva csendben visszafordultak. A vihar csak akkor szűnt meg, midőn már Jeruzsálemet is elhagyták. Csillagos égbolt alatt haladtak tovább Betánia felé. Júdás a holttestét tartalmazó ládán kuporgott, ami néhány nap előtt még förtelmes lett volna számára.
Most már jobban tudatára ébredt a testétől elválásnak, s ezt, valamint ezeket az órákat Urától nyert ajándéknak tekintette. Éjféltájban érkeztek meg Betániába. Lázár már megásatta a sírt, hol a legbensőbb barátok Judittal együtt már vártak az érkezőkre. Néma csendben helyezték a holttestet a sírba. Lázár megáldotta, majd sorra a testvérek áldása következett, végül Judité. A leányka nem könnyezett, hanem mennyei örömmel telt szívvel így imádkozott:
- Oh te jóságos Üdvözítő Jézus! Te vagy megsegítőnk a szükségben! Te szabadítasz meg a félelemtől és szorongástól! Ezentúl örökre neked szentelem magamat! Inkább engem ejts el, csak atyámat segítsd meg! Juttass neki nyugalmat, vigasztalást és békességet! Engedd meg, hogy megismerhessem a te szeretetakaratodat! Áldd atyámat és áldj meg engem is, mert áldásod nélkül nem élhetek, és már nem is létezhetek! - Ámen! -
Mindnyájan megrendülten hallgatták Judit imáját. Júdás pedig teljesen összeomlott leánya szeretetének hatása alatt.
Ezután a szolgák a fáklyák világánál behantolták a sírt. A testvérek és barátok Judittal együtt visszatértek a házba. Csak Júdás maradt vissza a sírnál. Minden élettelen volt benne, és közönyösen meredt maga elé. Ilyen állapotban maradt reggelig, mikor leánya a sírhoz jött, s ott így imádkozott.
- Szentséges nagy Isten! Minden lény Teremtője! Mindenek Ura! 1_ásd, semmiségem porában borulok le előtted, ki mindenekfelett irgalmas vagy, hogy kegyelemért, irgalomért könyörögjek hozzád! Atyáin és eltartóin fekszik itt, ki saját akaratának szabadságával visszaélve elpusztította életét és szégyenbe, gyalázatba taszított bennünket! Te ismersz mindent! Te ismered cselekedetének alapját, azért hozzád könyörgök! Kegyelmezz ezúttal is, óh Atyám! Ne azzal a mértékkel mérlegeld atyám tettét, mint azt ő mérlegeli, hanem engedd meg kegyelmesen, hogy közismert enyheséged és elnézésed érvényesüljenek! Ha pedig mégis igazságosságod alapján rovod ki büntetését, akkor óh engedd meg, hogy én viselhessem el, én bűnhődhessem helyette! Óh juttasd atyám szívébe az annyira vágyakozott békességet'. Hadd tévelyegjek helyette én örökös nyugtalanságban, míg szelíd elnézésedben felismerheted, hogy az ő nagy bűnét én már levezekeltem!
Óh Uram, Istenem, Jehova Zebaot, a te nagy szeretetedre kérlek, engedd meg, hogy magamra vállaljam ezt az áldozatot. és add meg nekem ehhez az akaratot, s az erőt! Hozzád is fohászkodom Uram, Jézusom. Üdvözítőm, gyermeki szívemből könyörgök, ne ródd fel atyámnak az ő nagy bűnét, hanem irgalmazz, kegyelmezz neki a te nagy szeretetedből! Ámen!
Judit ezután lelkében megerősödve visszatért a házba. Júdás hallotta gyermekének minden szavát. Látta minden mozdulatát. Az az érzés hatotta át, mintha szíve legmélyéből sok méter hosszú szalagot húznának ki. Ekkor hirtelen fényjelenség mutatkozott az égbolton. Aranyeső sziporkázott alá, majd Júdás és sírja körül egy hét méter átmérőjű fényes fal, védőfal alakult ki, mely mind magasabb lett. Dismas kérdést intézett az angyalhoz e rendkívüli jelenségről érdeklődve, mire az angyal így felelt:
- Lásd barátom, itt most a végtelen nagy megváltói és isteni szeretet nyilvánult meg, mint a tiszta gyermeki szeretetből eredő ima következménye, mert ez a gyermek az atyjának bűnét is magára vállalta, és következményeit is vállalná, csakhogy ő boldogsághoz jusson! Amit most itt láttunk, az valóban az életfa gyümölcsének megérlelődése! Miután ezt a fogadalmát kimondotta, s az eljutott a végtelen irgalmasság szívéhez, szeretetében visszasugározta annak jeléül, hogy meghallgatta, és hogy az ellenséges befolyásokat megakadályozza! Amit tehát itt most tapasztaltunk, az legnagyobb irgalmasság, és példa nélkül való ritkaságok közé tartozik! Ez a gyermeki szeretet minden örökkévalóságokon át fényeskedő oltár marad és mi angyalok, Istennek szolgái is térdet hajtunk előtte! Júdás ezzel már megmentetett! Amire önmagától nem volt képes, azt megkönnyítette számára leányának tiszta és szabad szeretete, és a dicsőséges megváltói szeretet már kézzel nyújtja feléje az újonnan feltárt kegyelmi eszközöket! Jól figyelj meg tehát mindent, mert Júdás felemelkedése egyúttal a te emelkedésed is! De a miénk is!
Júdás felegyenesedett és a gyönyörűséges aranyos fényözönbe meredt a tekintete. Majd így beszélt:
- Oh te kedves és jóságos gyermekem! Milyen jól esett szívemnek minden szavad, és milyen gonosznak tűnök fel önmagam előtt! Óh Judit! Te még a büntetést és a szégyent is elviselnéd helyettem? Óh Istenem, hát még ilyen ember is létezik? De talán még más kivezető út is mutatkozik? Ha csak legalább Jézust, az Üdvözítőt meg tudnám találni! Térden állva könyörögnék hozzá mindaddig, amíg megbizonyosodnék, hogy gyermekemnek ez a szeretete jutalomban részesül, és nem kell neki az én bűneimnek súlyos terhét viselnie! Most pedig a házba megyek és megkeresem Juditot, hogy köszönetet mondhassak neki, még ha nem is vehetné azt tudomásul.
Júdás erre a házba ment, s oda egy fényoszlop is követte őt. Megtalálva leányát, hozzá simult, bensőségesen megcsókolta, majd így fohászkodott:
- Óh Jézusom! Kedves, jóságos Mesterem! Tartsd meg ezt a gyermeket szívedben és engedd meg, hogy nagy ínségemben megtaláljalak téged, és tőled segítségben részesüljek!
Utána visszatért sírjához, ahol most sötét és elszánt alakokat pillantott meg, akik éppen most nagy serényen a sírját igyekeztek kihantolni. Kíváncsian figyelte a munkájukat. Beszélgetéseikből megértette, hogy a frissen felhantolt sírban aranyat és egyéb kincseket sejtenek, s emiatt ássák fel a sírt. A holttestet csakhamar megtalálták. Kincseket persze természetesen nem találtak. Egyikük ekkor meglátta Júdást és így kiáltott:
- Nézzétek csak! Itt a holttest tulajdonosa! Gyere csak közelebb! - Ki vagy te? - Áhá! - Hiszen te Júdás vagy, a fazekas, csaló, tolvaj és amint most mondják rólad: az áruló! Jöjjetek barátaim, fenyítsük meg őt a kíváncsiságáért! Mindnyájan körülfogták és reáförmedtek. Na, nem akarsz beszélni, te áruló, csaló, semmirekellő?
- Mit tettem én nektek, hogy folytonosan gyaláztok és fenyegettek engem? Igen! Én valóban Júdás vagyok, aki elárultam Uramat, de ezért én már eléggé megbűnhődtem! Jézusnál, a Mesteremnél lehetnék és mellette minden boldogságban részem lehetne! Azonban így elhagyatottan, egyedül maradtam és azt sem tudom, mióta vagyok itt a szellemvilágban!
- Hallgass már te áruló! - felelte egyikük. - Mit törődünk mi azzal, hol voltál, és hol lehetnél! Láttad, hogy itt dolgozunk, tudtad, hogy munkánk eredménytelen lesz, de nem szóltál. Ezért tehát büntetést érdemelsz! Hantold be tehát magad a sírodat, másképpen rosszul jársz! Mi pedig tovább megyünk, hogy hamarosan ezüstöt-aranyat szerezhessünk!
Júdás most szó nélkül fogta a lapátot és behantolta a megnyitott sírt. Ezzel elkészülvén, letette a szerszámot és így szólt hozzájuk:
- Hová akartok menni? Mi már valamennyien szellemi lények vagyunk, és semmi szükségünk sincs holmi aranyra-ezüstre! Nekünk inkább olyan hely kell, ahol mint otthonunkban megmaradhatunk!
Gúnyos kacaj volt erre a felelet. Majd így szóltak:
- Szellemi lények vagyunk? Nincs szükségünk aranyra? Eszedet vesztetted úgy látszik! Más lett talán ez a világ, mint amilyen az anyagi világ volt? Az áruló számára esetleg mássá lett, de nekünk még mindig a régi maradt!
- Hallgassatok meg! - feleli Júdás - én a Názáreti Jézus tanítványa vagyok. Mióta itt tölthettem néhány órát, megvilágosodott eddigelé lepergett életem. Mélységesen megbántam helytelen cselekedeteimet, melyek visszás felfogásomból eredtek! Azelőtt én is csak pénzre, vagyonra és dicsőségre szomjaztam! Pedig hányszor hallottam Uram ajkáról, hogy minden földi kincs és értékelés semmis, és mindent el kell hagynunk, mihelyt megváltunk testünktől! Csak most ébredtem így azután tudatára annak, hogy én vagyok a legszegényebb és legsajnálatraméltóbb lény! Nektek is be kell látnotok, hogy ti is ugyanolyan szegények vagytok, mint én vagyok, és be kell látnotok, hogy a gazdagság, a pénz, és amit ti itt kerestetek, mind csupán a képzeletetek játéka!
Ugyanúgy, mint ez az egész világ, melyben itt éltünk, ez sem egyéb, mint csupán képzeletünk életének látszata'. Bebizonyíthatom nektek, hogy ebben a mostani világotokban semmi állandóság nincsen! Jöjjetek velem Jeruzsálembe, a templomba, amelyben Eljasib főpap 100 éven át uralkodott. A temploma romokban hever! Az Uram segíteni akart e látszat templom lakóin, mert romba döntötte azt. A többiek hittek a szavában és engedték magukat az élet útjára vezetni. A főpap azonban csökönyösen ott maradt a romok között. Jöjjetek velem és győződjetek meg szavaim igazságáról! Ha pedig nem mondtam nektek igazat, tehettek velem bármit, amit akartok, s én mindent elviselek! De ha igaz, amit elmondtam, akkor bizonyára elhiszitek majd, hogy ez a látszatéletetek valóban semmis!
Erre is gúnyos nevetés volt a válasz, de a vezetőjük mégis megjegyezte:
- Halljátok, ezt meg kellene fontolnunk, hiszen ezzel nem mulasztunk semmit! Ha pedig Júdás igazat mondott és a szép, büszke templomunk valóban romokban hever, akkor ott gazdag zsákmányhoz jutnánk, mert a tereplom tele van kincsekkel!
Ekkor egy csapat római katonát pillantott meg az országúton. Vezetőjük lovon ült és a leány mellé ugratott, majd megkérdezte:
- Hová igyekszel, hiszen már beesteledett, s itt messze környéken nincs semmiféle hajlék!
- Betániába akarok eljutni! - felelte Judit. - Lázár a tulajdonosa, s apámnak jóakarója volt. Most ugyanis a segítségére van szükségem, mert atyám meghalt.
Ennek hallatára a római néhány részvétteljes szót szólt, majd így folytatta: - Halljad leányka, éjszaka mégsem szabad, nem szokás segítségért elindulni ilyen messzire és ismeretlen helyekre! Nincsenek barátaid Jeruzsálemben, kik segíthetnének rajtad? Miért nem fordulsz a papokhoz?
- Uram! - felelte Judit. - Nem pénzbeli segítségről van szó, hanem arról, hogy atyám eltemetéséhez van szükségem a segítségükre. Gyenge pillanatában ugyanis maga vetett véget életének, s ezért törvényeink szerint nem szabad őt eltemetnünk! Én azonban mégis vállalkozom erre, mert szeretem atyámat! Engedj tehát tovább uram, és ne tarts fenn utamban!
- Ki volt atyád, és hol vált meg életétől? - kérdezte a római.
- Atyámat Júdásnak hívták és az Üdvözítő és Orvos tanítványainak kicsiny csapatához tartozott. Érthetetlen módon úgy alakult a helyzet, hogy atyám elárulta Mesterének hollétét a templomban és emiatt Jézusnak a Golgotán kereszthalált kellett halnia. Midőn atyám ezt látta, hogy Jézus nem szabadítja meg magát csodatevő hatalmával úgy, amint azt várta volna, kétségbeesésében öngyilkos lett. A templom egyik papja olyan visszatetsző módon közölte ezt vetünk, hogy mindnyájunkat borzalom töltött el. Én azonban legyőztem ezt magamban, és most atyám holttestét keresem, hogy eltemethessem. Neked elmondhatom uram, mert te nem vagy zsidó, és remélem senkinek sem árulod el szándékomat!
- Nem, leánykám! - felelte a római. Dehogy is akadályozom meg szeretet-cselekedeted! Sőt, segíteni akarok neked ebben! De mondd csak, mi volt atyád neve?
- Júdás - válaszolta Judit. - Foglalkozása fazekas. Mióta Jézus az országban járt, atyám is mindig vele volt. Ez alatt mi gyakran szenvedtünk ínséget, de annyit mindig juttatott Jehova, hogy megéltünk!
- Hallod leánykám - felelte a római - szép tőled a gondoskodás. Én ismertem atyádat. Rossz ember volt, civakodó és a rendnek ellensége.
- De uram! - szólt Judit - nekem mégis atyám volt!
- Leánykám! - felelte a római. - Szép tőled, hogy gyermeki szeretettel és ragaszkodással emlékezel meg atyádról, de ő nem érdemelte meg ezt a tiszta gyermeki szeretetet! Hagyd tehát őt ott, ahol van és térj vissza!
- Nem uram - mondta Judit. - Ő az én atyám volt, és az is marad mind-örökre! Jehova megköveteli, tiszteljük atyánkat és anyánkat! Nincs az sehol megírva, hogy csak a jó atyákat és anyákat tiszteljük, hanem csak az, hogy atyákat és anyákat! Ezért, amennyiben lehetséges. megkísérlem, hogy segítsek atyámon, hogy nyugalmat találjon!
- Hallod leányka! - válaszolta a római. - Szereteted az isteni Mesterre emlékeztet engem! Mondd, te is a názáreti híveihez tartozol?
- Igenis, nem is! - felelte Judit. - Igen, Inert szerettem őt, és nem, mert eddig hű maradtam a templomhoz. Betániába szeretnék költözni. Anyám később is utánam jöhet. Fivéreim atyánk nyughatatlan természetét örökölték, s ők a maguk útján járnak.
- Helyesen cselekszel! - mondotta a római. - Lázár egyébként barátom, és most el is viszlek hozzá. Mi ugyanis Jeruzsálembe tartunk, és így könnyen segítségedre lehetek. Bizonyára elfáradtál és megéheztél már.
- Uram! - felelte Judit. - Egész napon át gyalogoltam. Isten erőt adott hozzá, s ezután is majd megsegít!
- Ülj csak fel a lovamra! Ne félj, nem eshetsz le, mert átkarollak, s így azután hamarosan Betániába jutsz!
A római erre utasítást adott csapatának és a további vezetést helyettesére bízta. Majd gyors ügetéssel Betánia felé indult. Ott nagyot néztek, midőn a rómait megpillantották, karjában a fiatal leánnyal. Lázár, mint jó barátját szívélyesen üdvözölte és elmondta, hogy számos közös ismerősük vendégeskedik éppen most nála. Itt van Pontius Pilátus, Jézus majdnem valamennyi tanítványa és anyja, Mária is. A rómainak erre nagy kő esett le a szívéről, mert most már tudta, hogy itt valóban jó helyen lesz a leányka. Bemutatta tehát őt Lázárnak, s a leányka mindent híven elmondott neki. Lázár is mélyen meghatódott a leányka gyermeki szeretetétől, és rögtön egy hálószobába vezette, hogy ott kipihenhesse magát. A római most a nagy társasághoz lépve jelentést tett Pilátusnak, majd János tanítvánnyal beszélgetett, és kötelességszerűen még az éjszaka Jeruzsálembe lovagolt, anélkül, hogy Judittal még beszélt volna - aki a fáradtságtól már mélyen aludt.
Reggel már mindenki korán talpon volt. A nagy teremben, hol a reggeli étkezéshez összegyűltek, megjelent Judit is, kit Lázár mindjárt Máriához vezetett. Mária átölelte és anyai szeretettel csókolta le a leányka könnyeit, olyan szeretetteljes szavak mellett, amilyeneket Judit még soha életében nem hallott. Hívő lélekkel tekintett föl Máriára, midőn e szavakat hallotta tőle:
- Lásd gyermekem, fiam Jézus, a mi jóságos Üdvözítőnk és Mesterünk él! Légy meggyőződve, hogy Júdás, a te atyád, szintén él! Az ő mostani állapota persze még nem jelenti az igazi életet. Azonban rögtön segítséget kap és megsegíttetik, mihelyt megragadja a szeretetteljes Üdvözítő feléje nyújtott mentő kezét!
Júdás mindent látott és hallott. Leányának szeretete és áldozatkészsége teljesen felforgatta egész bensőjét. Egyetlen szemrehányást, egyetlen szidalmat sem hallott tőle - hanem ellenkezőleg. leányának minden szava balzsamként hatott halálosan megsebzett lelkére!
János közölte Judittal, hogy Lázár gondoskodik Júdás eltemettetéséről, és Betániában juttat neki sírhelyet.
- Neked nem szükséges ezekben az izgalmakban részt venned - fejezte be szavait János. Ma éjszaka elhozzuk atyád holttestét, és holnap már a sírjánál teljesítheted utolsó szeretetszolgálatodat!
János e pillanatban meglátta Júdást, mire így szólt hozzá:
- Júdás testvérem! Ez nagyon súlyos próba a számodra! Pedig te is mindent ugyanúgy tudtál, mint mi, de sajnos azt hitted, az isteni-szellem az anyagival elegyíthető! A mostani állapotod az eddigi eljárásodnak következménye! Nem neked teszek szemrehányást, hanem magunknak és magamnak azért, mert válságos óráidban nem maradtam melletted! De most már itt van a segítség! Maradj itt még egy napig Dismas testvéreddel, aki téged láthatatlanul szolgál. Maradjatok együtt itt a mi szeretetünkben, és máris új út nyílik meg számodra! De alázkodj meg egész bensődben az Urunk előtt! Jézus legyen veled! Jézus legyen veletek!
Judit most csodálkozva kérdezte meg Jánost: - Kedves barátom, kivel beszélgettél most?
- Júdással, a te atyáddal! - felelte János. - Akit te magaddal hoztál, és akit tevékeny gyermeki szereteted által te szabadítottál meg éjszakájának bilincseiből, s aki most úgy ragaszkodik hozzád, mintha Isten lennél! Te persze nem látod, és ezért nem is beszélhetsz vele. De ez jól is van így, mert ilyesmit még nem tudnál elviselni, mivel külsője is olyan, mint a bensőjének állapota! De azért örvendezhetsz. mert most már életcélja felé halad! Hogy mit szenvedett eddig azt el sem képzelheted! Akit azonban az élet szelleme már megragadott, az már meg is van mentve, s a legcsekélyebb jótéteményt is a legnagyobb boldogság gyanánt érzékeli!
János ezután elbúcsúzott Máriától és a leánykától, hogy néhány testvérrel és egy szolgával elhozzák a holttestet. A kocsin magukkal vittek egy hosszúkás ládát, néhány kendővel. Júdás is velük tartott. János mágnesként vonzotta őt. Közelében megkönnyebbült és megvilágosodott. Sőt már a környéket is képes volt felismerni, valamint a kocsin ülő testvéreket is. Júdás jelenlétéről csak János tudott, s azért is bocsátkozott beszélgetésbe, nehogy megfogyatkozzék benső erejében.
Ebben a békességes csendben az életmelegség sugárzott át Júdásra. Az angyal és Dismas is követték a társaságot. Ez nagyon jó segítséget jelentett, mert az ellenkezés szelleme is tudott erről a misszióról és meg is kísérelte, hogy meghiúsítsa tervüket. Egy kereskedőkből álló karavánnal kellett volna őket feltartóztatni, de az angyal hirtelen olyan vihart és zuhogó esőt idézett elő, hogy a társaság alig tudott száraz lábbal bemenekülni Lázár Jeruzsálem melletti fogadójába. A bérlő csodálkozva fogadta őket. Majd megtudta útjuk célját, és rögtön segítségükre sietett. Egyik szolgáját elküldte oda, ahol Júdás öngyilkos lett. A szolga azzal tért vissza, hogy a templom őrizteti a holttestet, nehogy valaki elszállíthassa. A testvérek megijedtek e hírre. János azonban a szeretet erejében bízva így szólt:
- Nem akarunk megbotránkozást okozni, azért naplemente után elmegyünk és elvisszük a holttestet Betániába! A római katonai parancsnok védelmét is kérhetnénk ugyan, de miért igényeljünk világi segítséget, mikor szellemi segítségben úgyis részesülünk! Nézzétek csak, számos angyal van körülöttünk. Hiszen egy gyermek kívánságának teljesítéséről van szó! Ne aggodalmaskodjatok tehát, mert Jézus, a mi hűséges Istenünk és Atyánk már gondoskodott rólunk!
Júdás ez idő alatt úgy szenvedett, mintha kínpadra feszítették volna, mert most összehasonlíthatta magát testvéreivel. Mélységesen megbánta ugyan cselekedetét, de bensője mégis üres maradt. mivel az igazi kérdés és hálaadás útját még mindig nem találta meg. Ezért János néhány szót intézett hozzá az átadás lényegéről, mondván:
- Látod testvérem, a megtörténtet már nem tehetjük meg nem történtté, de helytelen cselekedetünk következményeit még elháríthatjuk! Az összes testvérek segítségedre vannak és támogatnak abban, hogy a jövőre tekintve újat alkothassál önmagadból. Aki azonban a helytelen cselekedetét még mentegeti, és szívesen mást tenne felelőssé - az még a múlthoz ragaszkodik. Az új, vagyis a jövő azonban önálló szabad életet jelent a mi Urunk, Jézus szeretetéből, akinek a szívünkben kell feltámadnia. Ez olyan feladatok elé állít bennünket, melyeknek látszatra nem is tudnánk megfelelni, de a Jézusban való hitben és szeretetében csodás erőre és segítségre teszünk szert. Amíg a saját felfogásodhoz ragaszkodsz, addig nem haladhatsz előre! Búcsúzz el tehát eddigi alapelveidtől, nézeteidtől, és mindjárt megkönnyebbülsz szívedben! Légy tehát szabad és nyugodj meg!
E szavak jól estek ugyan Júdásnak, de fájdalmait nem szüntették meg, mert még mindig nem volt képes mindent megérteni
Az angyal így szólt Dismashoz:
- Lásd, míg Júdásban a legcsekélyebbfokú felebaráti szeretet sem volt, arcig folyton csak önmagára gondolt, jól élt. míg az neki semmibe sem került. Erszényében pedig mindig volt annyija. hogy mások ínségét enyhíthette volna, addig elhagyatva, egyedül volt. Habár minden kegyelmet eljátszott - mivel maga vetett véget földi próbaéletének - Isten mégis kegyelmes volt vele szemben. Júdás ugyanis az az eszköz, akiről már évszázadok óta írtak! Ha Júdás megtalálta volna ínsége és nyomorúsága közepette az Úrhoz vezető utat. sohasem kellett volna szenvednie, mert akkor Lucifernek sem lett volna alkalma, hogy szemrehányást tehessen miatta Istennek! Júdásnál úgy van, hogy megvan benne a szándék, de nem váltja azt tettekre! Ha nem hagyta volna el Gesmast, ha nyugodtan, türelmesen elviselt volna minden gúnyolódást, akkor kedvezőbb helyzetben lenne. Ugyanaz az eset ennél a főpapnál is. Rajta is segíthettünk volna, ha nem hárította volna el magától éppen azt, ami az önszeretetét és gyengeségét megtörte volna. Az Urunk azonban türelmes! Ezért nekünk is türelmeseknek kell lennünk! Júdás megmenthető lélek és ezért hála a mi Urunknak, amiért képessé tett bennünket arra, hogy védőlelt álljunk e szegény rászoruló lélek mellé!
Júdás eközben továbbhaladt nyugat felé és nem is csodálkozott azon, hogy úttalan homoksivatagon és sivár pusztaságon keresztül halad előre. Mikor elfáradt, lefeküdt, hogy kipihenje magát. Gondolatai felesége és gyermekei felé irányultak, s a miattuk való aggodalom szorongatta szívét. Igen! - mondogatta magában. - Sohasem törődtem velük sokat. mert főleg csak magamra gondoltam. Most pedig fájdalom, hogy ilyen szégyent hoztam reájuk!
Nem is tudott nyugodtan pihenni és emiatt csakhamar útnak eredt. Végre megpillantotta földi lakhelyét, Karivthomit községet. Házát nagy néptömeg vette körül. Ő pedig most a botjával hadonászva és haragosan kiabálva törtetett házához, de senki sem látta őt, s így senki sem ügyelt reá, észre sem vették. Házába lépve azt hallotta, hogy templom kiküldötte éppen akkor közölte a családjával, hogy ő felakasztotta magát. Hozzátartozói elszörnyedve hallgatták ezt a hírt, majd siránkoztak és szitkozódtak. Csupán Judit, a legifjabb leánya felelt meg bátran a templom kiküldöttjének a következő szavakkal:
- Amit atyánk cselekedett, azért Jehovával kell számolnia, nekünk azonban nincsen jogunk, hogy perlekedjünk és ítélkezzünk! De ti, akik Jehova helyettesei vagytok, szívetek legmélyéig szégyellhetnétek magatokat! E súlyos megpróbáltatásunk idején anyánkkal együtt segítségre és vigasztalásra van szükségünk, nem pedig csúfolódásra és gúnyolódásra! Hogy atyánk Mesterét, Jézust elárulta hitvány pénzért, azt majd Jézussal kell kiegyenlítenie, hiszen most már mindketten a halál országában vannak! Én sokkal jobban ismerem a názáreti Jézust, mint ti, és az mondom mindnyájatoknak: Atyám már bocsánatot nyert, mielőtt tettét végrehajtotta volna, mert megtévesztő cél érdekében cselekedett. Számunkra mindenesetre szomorú, hogy a törvény értelmében nem temethetjük el atyánkat! Engem különösen borzalmasan érint, hogy holtteste vadállatok prédájául szolgáljon! Eredj tehát csak vissza a templomba, s hagyj bennünket békén!
Dudás tágra nyitott szemekkel és fülekkel hallgatta leánya szavait, melyek mélységes szégyenérzetet ébresztettek szívében. Botját a sarokba állította, s kezeit leánya fejére helyezte. A templom kiküldötte értelmetlen szavakat mormolva szakállába eltávozott, mire Judit a szomszédokat is kiküldte a házból, és szeretetteljes szavakkal igyekezett megvigasztalni anyját, de eredménytelenül, mert a fájdalom és szégyenérzet teljesen úrrá lett anyja lelkén. Judit azonban nem tágított, és forró gyermeki szeretettől indíttatva, tovább beszélt anyjához, majd így végezte szavait:
- Én elindulok! Megkeresem atyám holttestét és eltemetem, hogy halálának szörnyű hatása kissé halványuljon bennem! Akármilyen is volt atyám, én mégis szerettem, és szeretem őt ma is!
Júdásra ez úgy hatott, mint a csoda! Térdre borult és Jehova védelméért könyörgött leánya számára. Bűnbánat könnyei áztatták arcát, miközben e szavak hangzottak el ajkáról:
- Uram! Istenem! Zebaot! Légy kegyelmes leányommal és velem, szegény nyomorulttal szemben!
Imája után első ízben érezte, hogy megerősödött, s felemelkedve kiment a ház elé, hogy ott várja meg a leányát. Végre megjelent Judit, kezében élelemmel teli kosárral, s elindult a falu határa felé. Júdás szorosan mellette haladt. Judit ügyet sem vetett a szomszédok hívására, megjegyzéseire, hanem gyors lépésekkel haladt Jeruzsálem felé. Szívét fájdalom töltötte el, mert anyja akaratának ellenére kellett elindulnia, és mert egyik fivére sem jött segítségére.
- Csak Jézus egyik tanítványával vagy barátjával találkozhatnék - gondolta magában. - Akkor segítségben lenne részem! Erre az angyal - ki Dismassal együtt most mindkettőjüket követte - Judit szívébe helyezte, hogy először Betániába menjen, s csak azután Jeruzsálembe.
Júdás is tanulhatott volna valamit a leányától, de ez azért nem sikerülhetett neki, mert túlságosan sokat foglalkozott önmagával és saját helyzetével.
Dismas erre megkérdezte az angyalt, ki így válaszolt:
- Látod barátom, itt a szellemek birodalmában mindenki a saját világában él! Gondolatai képezik a saját külön világának alapját, melyben azután élnie kell!
A testben élő embernél ez másként van, mert ő helyhez van kötve, csak a gondolatai szárnyalhatnak szabadon. Nekünk angyaloknak egyetlen akaratunk van, a mindenható Isten akarata! Ezért számunkra teljesen mindegy, hol vagyunk, mivel csakis az isteni akarat köt bennünket. Most például itt vagyok, de a következő pillanatban már ezer és ezer mérföldnyire is lehetek innen, mert a gondolat gyorsaságával változtathatom helyzetemet, helyemet is.
Júdásnál persze ez másként van. Mivel ő csakis önmagára gondol, és kívülről várja a segítséget, nem képes a sötétségében fukarságán és önszeretetén alapuló éjszakai talajától megválni. Éppen ezért ő egyike a legszerencsétlenebb lelkeknek, mert igazi benső cél nélkül ingadozik. Csupán lelkének aggodalma űzi tovább előre. Ha azután valaki tanácsot ad neki, vagy rámutat hibájára, ebből csak rosszindulat keletkezik benne. Ezért ő nem is pillanthat leánya szférájába, aki gyermeki szeretetében még arra is képes, hogy atyjáért a fennálló törvényekkel szembeszálljon és vétsen ellenük. A tiszta gyermeki szeretetet azonban megérzi Júdás is. Ez vonzza őt leányához.
Ha felesége részéről is ilyen nagyfokú szeretet kisugárzását észlelte volna, akkor otthon maradt volna, mert az ilyen szellemeknek sejtelmük sincsen eredeti ősi hazájukról, mivel ők önmaguk számkivetettjei. Ha valakivel összekerülnek, aki szeretettel, irgalommal veszi őket körül, úgy érzik magukat, mint a sivatagi vándor, ha oázisra bukkan, s ahol még Istenhozottal is üdvözlik.
Judit irgalmas gyermeki szeretete - ki mindenáron segíteni akar atyján, hogy nyugalmat találjon - Júdásnak mentőhorgonya lesz! Jegyezd meg magadnak Dismas barátom, a szellemi világban csak az részesül segítségben, aki máson segít! Itt nem az számít, mit szeretne valaki cselekedni, hanem csak az, amire komolyan, szilárdan elhatározza magát, s amit valóban véghez is visz! Nálunk, angyaloknál az akarat és a cselekedet egyet jelent, de nálatok, még érlelődő istengyermekeknél ehhez még sok tisztulás és megszilárdulás szükséges. Az Urunk azonban mindenekhez türelemmel viseltetik, és még sohasem veszítette el a türelmét! Gyakoroljuk ezt tehát mi is, hogy az adás üdvét ezzel is szolgáljuk!
Júdás még mindig Judit oldalán haladt. Szíve azonban már ismét üres volt. Kívánságait mintha elfújták volna. Sőt, Jézus iránti szeretete is úgy ellobbant, mint a szalmaláng. Judit most már elhatározta, hogy először Betániába megy. Gondolataiban az Üdvözítővel foglalkozott és az ő barátaira gondolt. Oly könnyedén haladt előre, mintha mennyei erő vitte volna. Szíve pedig reménységgel volt tele. Közben beesteledett, noha még kétórányi út volt hátra. Judit így imádkozott:
- Oh kedves Mester, kedves Jézusom! Segíts meg engem, hogy még este barátokhoz érkezhessek, hogy nyugtalanságom csillapodjék, és szeretetem szerint cselekedhessek!
Továbbhaladva patakhoz ért. Kezét a vízbe merítette, de undorodott attól, hogy igyon belőle. A patak mentén tovább haladva egyik fán holttestet pillantott meg. Saját holttestét felismerve benne, borzalom kiáltását hallatva, élettelenül rogyott a földre. Az angyal és Dismas megálltak az élettelenül elterült Júdás mellett.
- Ez az első tény itteni életében - mondotta az angyal - s a további fejlődése ébredésétől függ!
- Nem segíthetnénk rajta? - kérdezte Dismas. - Fájdalom tölti el lelkemet miatta, mert Júdás ezerszer különb ember volt mint én. Az én létem azonban mégis nyugodt és védett, hiszen a te társaságod megbecsülhetetlen kegyelem számomra!
- Hagyd csak Dismas! - felelte az angyal. - Az Úr reméli, hogy teljesíted kötelességedet, és mindent elkövetsz Júdás megmentése érdekében! Azt mondod, hogy te csak létben élsz. Tudod-e, mit jelent ez? Másokon segíteni, nekik otthont nyújtani, nekik szolgálni?! Azon kívül az Úrban maradni! Azért kaptad ezt a megbízatást, hogy Júdásnak szolgálj, s minden erőddel segítségére légy! De egyet tarts szem előtt! Ne gyakorolj kényszert! Semmit se kényszeríts ki! Soha! Mert itt a szellemek szabad országában vagyunk. A szabadság minden korlátozása pedig visszahat a szellemi ember fejlődésére! Inkább engedj valakit a pokolba leszállni, hogysem szabadságának szárnyait megnyirbáld! Mert ha kényszeríted, vagy szabadságában korlátozod, ott marad ugyan, ahol te kívánod, de képtelen lesz az emelkedésre, akárcsak a szárnyaszegett madár! Aki azonban szabadságának teljességében zuhan a szakadékba, az a szabadsága révén újra kiszabadulhat onnan, mihelyt az ehhez szükséges érettséghez eljutott! Most figyelj! Júdást megérintem, hogy felébredjen! Aztán az Úr nevében hozzáfogunk új feladatunkhoz!
Az angyal erre megérintette az élettelenül heverő Júdást! Homlokát és mellét! Mire Júdás mély lélegzetvétellel magához tért öntudatlanságából. Odanyúlt, ahol az angyal őt megérintette, s így szólt:
- Hát még mindig a régi nyomorult életemet élem? Bár Inal' végre halott lennék! Érzem, csak most lettem igazán nyomorult, mióta a saját holttestemet megláttam! Szinte hihetetlen, hogy Júdás holtan csüng le a fáról, s ugyanekkor az igazi Júdás mégis él! Oh csak ne árultam volna el Jézust! Mégis igaz, amit a jóságos Mester mondott, hogy egyik ostobaság szüli a másikat! Csak ne követtem volna el az első ostobaságot, akkor a többi sem következett volna. De most mit tegyek? A tűz most még hevesebben tombol Jeruzsálemben, mert világosodik és a tűz fényében a templom körvonalai is kivehetők. De mi az? A templom is tüzet fogott és most összedől'. Oh Jehova'. A házad összedől! Megkísérlem, hogy oda jussak. Talán találok ott valakit! Dismas úgy mondta, hogy a Mester a templomban van, oda ment'. Oh, akkor az átkozott templombeliek gyújtották fel a tereplomot, s talán még maga a Mester is ott van!? Sietek amennyire csak tudok, talán még ő is ott van? Talán még segíthetek!?
Júdás most gyorsan elindul a tűz irányában. Az angyal és Dismas láthatatlanul követik őt. Az örökké gondoskodó szeretet nagyon fáradságossá tette ezt az útját Júdásnak, hogy elhatározásában még jobban megerősítse őt. Mivel pedig Júdás szilárdan tört előre célja felé, ezért segítséget kapott, mert világosabb lett körülötte. Végre elérte azt a borzalmas helyet, ahol előzőleg a templom állott.
A tűz már 'kialudt, csak itt-ott izzott még a parázs. Júdás körüljárta a pusztulás helyét, kutatott emberek után, de senkit sem talált. Már tovább akart indulni, amikor szitkokat hallott a názáreti Jézus ellen. Romhalmazon, megszenesedett gerendákon, füstölgő maradványokon keresztülhatolva az oltár helyére érkezett, hol egy kuporgó emberre talált. Ruhájának foszlányai alig fedték be felsebzett, összeégett testét. Júdás részvétteljesen talpra segítette őt, de ijedten elengedte, amikor az emberben a főpapra ismert reá.
- Most elnyerted jutalmadat, te szörnyeteg! - szólt rá Júdás reszkető hangon. Igazságosan ért el ez téged, amiért a Mestert és engem tönkretettél!
A főpap igyekezett fölemelkedni és közben így felelt:
- Mit beszélsz? Hogy én tettelek volna tönkre téged és a Mesteredet? Ki vagy te, hogy ilyesmivel merészelsz vádolni engemet?
- Júdás vagyok, a názáreti Jézus egyik tanítványa. - szólt Júdás. - Talán már nem is akarsz megismerni? Hiszen a saját asztalodnál vendégeltél meg dús vacsorával és jó borral. Hozzá még harminc ezüstpénzt is adtál gyalázatos cselekedetemért! Persze, most tudni sem akarsz róla! Tudod-e, mit tennék veled legszívesebben? Kezemmel fojtanálak meg! Mikor még a templomban voltam. magad jelentetted ki, hogy minden jézust-követőt ugyanaz a sors érje, mint engem, az árulót! Oh, Kajafás! Istennek ítélete most azután utolért téged!
- Mit mondtál? Hogy én Kajafás vagyok? - kérdezte a főpap. - Eljasib vagyok, a főpap, Kajafás ellenére és te ellenedre is az maradok! Tehát a Názáretinek, az ördög alantas szolgájának egyik tanítványa vagy, aki ezt a templomot, melynek évszázadokon keresztül hűséges elöljárója voltam, szétromboltatta? Ha a Názáreti valóban az, akinek mondja magát, akkor jöjjön és állítsa helyre templomomat, juttasson engem újra a kellő megbecsüléshez és tekintélyhez! Csak akkor ismerem el őt uramnak, és nem felejtem el arait velem tett. Téged pedig papjaim közé befogadlak. Másként azonban gyűlölöm az egész Názáreti fajzatot és legjobban téged, te aljas áruló! Tudd meg, ha engem árultál volna el, a legmélyebb tömlöcben viperák között tartottalak volna, és naponta gyönyörködtem volna kínjaidban! Két papot rendeltem volna ki arra. hogy minden falat kenyeredhez odakiáltsák: Áruló! Ha Názáreti el is pusztította a házamat, és magával vitte a növendékeimet, az akaratom még megvan, és ezzel szembeszállok vele, amíg csak képes vagyok rá!
Júdás e dühkitörés hallatára megrettenve felelte:
- Oh bocsáss meg nekem. Félreismertelek, mert Kajafásnak tartottalak. Efféle szidalmakat és fenyegetéseket azonban legkevésbé sem vártam volna tőled, aki Isten felkentjének tartod magadat! Azért persze majd felelni fogsz, amiért Jézust is belevontad ebbe a beszédedbe, és őt az ördög szolgájának nevezted! Az igaz, hogy én gonoszul cselekedtem, de az én minden gonoszságom mellett is Jézus, a Mester, elérhetetlen magasságban felettem áll! Jegyezd meg magadnak: Senki sem segíthet rajtad a názáreti Jézuson kívül! - Ezt én Júdás, az elhagyott és elveszett mondom neked! Csakis Jézus segíthet rajtad! Félig-meddig máris segített azzal, hogy elvette tőled a templomodat. Bármit akarsz tőle kell kérned, és mélységesen meg kell bánnod bűneidet!
- Hagyd már abba, te siratóasszony! - kiáltotta Eljasib. - Éppen te vagy az igazi tanácsadó? Először keresztre juttatod Uradat, azután meg engem akarsz kioktatni, hogy csakis a te Jézusod segíthet rajtam! Ha nem takarodsz el hamarosan a közelemből, majd én oktattak ki a te Uradról! Nevét se említsd többé, mert itt én vagyok az úr, és az is maradok! A templom ugyan már nincsen többé, de én még mindig Isten kegyelméből való főpap vagyok!
Júdás válaszolni akart, de Eljasib megszenesedett fadarabot dobott feléje. Júdás félreugrott, s a főpap erre még haragosabb lett, mire egy másik fadarabbal rontott rá. Júdás erre a romokon átugorva elfutott a haragosan szitkozódó főpap elől. - Oh, Istenem, Istenem! - mondogatta magában Júdás. - Ez még veszedelmessé is válhatott volna! Jó hogy otthagytam. Egy reménnyel azonban ismét kevesebb lettem! Hová vonulhatott el a Mester? Igen, így járok én. Segíteni akarok, és ütlegekkel akarnak érte jutalmazni. Akkor még mindig jobb, ha egyedül maradok! De most merre? Már eléggé kivilágosodott, s az egész környék eléggé ismerősnek tűnik előttem, csak sajnos megint egyedül vagyok. Nagyon bánt, hogy árulónak tekintenek, pedig a Mester már megbocsátott nekem. Hogyan mossam le magamról ezt a szégyenfoltot? Felkerekedek, és meglátogatom feleségemet és gyermekeimet. Eddig még úgyis megfeledkeztem róluk. Vajon mit szólnak? Tudják-e, hogy a világ számára már meghaltam? Indulok tehát, és megkeresem földi otthonomat! Most már nem kell törődnöm az idővel, hiszen nem vagyok többé földi ember, és nem függök a földi törvényektől. - Júdás erre botot keresett magának, amit meg is talált azonnal, hiszen az angyal eléje helyezte. Nyugat felé indult, körültekintve, vajon nem lát-e embereket, de az egész környék teljesen kihaltnak látszott. Csak az angyal és Dismas kísérte őt, de láthatatlanul.
Köszönöm értékes hozzászólásaitokat!5. Júdás és Gesmas
Ezt a keresztet tapogatva Júdás most emberi testet érintett meg. Ijedten felkiáltva kapta el a kezét, de midőn semmi sem mozdult, tovább vizsgálódott, s az élettelennek tetsző embert fel akarta egyenesíteni. Némi fáradozással sikerült is neki, mire a test egyszerre megelevenedett.
- Ki vagy? Mit akarsz tőlem? - hangzott dühös kiáltása.
Júdás ijedten engedte el a testet, de az megrángatta karját és kérdezte:
- Talán Dismas, a barátom vagy? Szép, hogy felkerestél! A Názáreti úgy látszik, nem tartotta meg, amit neked ígért!
- Nem Dismas vagyok, hanem Júdás! De te ki vagy? Koromsötét éjszaka van, nem ismerlek meg!
- Gesmas vagyok, akit a Názáreti keresztre feszítésénél éppen úgy megöltek, mint Dismast is Jézussal! Alig várom az a pillanatot, amikor megbosszulhatom magamat azokon, akik ezt cselekedték velem!
- Te akarsz bosszút állam? - kérdezi Júdás. - Hogyan akarod ezt megtenni? El tudsz innen mozdulni?
- Várj csak, majd elkerülök innen, mert egyszer Illai' sikerült is! Mikor ugyanis a legszörnyűbb fájdalmak közepette kileheltein lelkemet, lassan észrevettein, hogy nem tudtak teljesen megölni. A földön fekve hangokat hallottam. Bár a lábaimat összezúzták, mégis talpra tudtam állni, és ebből tudtam meg, hogy már nem testben élek. Körülöttem azonban sötétség volt és ezért belekapaszkodtam egy emberbe, akivel együtt azután a templomba mentünk. Ott hallottam, hogy a Názáreti haláláról beszélnek. Mivel közülünk senki sem szólt egy szót sem, olyan haragra lobbantam, hogy törni-zúzni tudtam volna, de engem senki sem látott. A főpapot és néhány embert vörös fény közepette felismertem. Ekkor a főpapot megragadtam és mivel most sem látott senki, haragomban átkozódni, szitkozódni kezdtem. Ekkor hátulról megfogtak, felemeltek és a földre dobtak. Midőn hosszú idő után magamhoz tértem, itt találtam magamat e kereszt előtt, és még sűrűbb sötétség vett körül, mint azelőtt. Erre megpróbáltain, hogy innen eljussak, de nem sikerült. Csak a Názáreti keresztjéig értem el, s arra felmászva megráztam azt. Hirtelen letaszítottak onnan. A többit pedig már úgy is tudod. Reám nézve jobb lett volna, ha itt maradok fekve, és nem mentem volna sehová, mert vér tapad a kezeimhez! Velem ezért aligha mehetsz valamire. Ezért okosabban tetted volna, ha Dismast keresed föl, aki sokkal jobb, mint én! Vajon ő most hol is lehet?
- Röviddel ezelőtt még itt volt, de elhagyott engem. - felelte Júdás. - Képzeld csak el, azt akarta, vegyem vállamra azt a keresztet, amelyen a Mester kiszenvedett, és hogy vigyem azt a templomba! Ezt én határozottan megtagadtam!
- Azt akarta, hogy te vedd a váladna azt a keresztet? - kérdezte Gesmas. - És miért? Ennek bizonyára valamilyen különös okai lehettek. Nem tudhatnám meg ezeket?
- Hallod - felelte Júdás én Jézus egyik tanítványa vagyok, és halála az én lelkiismeretemet terheli! Hiszen én árultam el a templomnak, harminc hitvány ezüstpénzért megmutattam a tartózkodási helyét! Sohasem hittem volna, hogy a Mester ilyen halállal fejezi be az életét! Sőt, meg voltam győződve arról, hogy hatalmát érvényesítve a zsidók királya gyanánt lép fel, és megszabadít bennünket a rómaiak igája alól, megalapítva a zsidók országát! Én legalábbis így értettem a saját ajkáról elhangzott kijelentéseit, és úgy látszott, hogy ő is ezt akarja. Ezért azután, mivel senki sem tartott vissza, elmentem és elárultam hol tartózkodik azon az éjszakán. Látva, milyen nagy baj lett ebből, eszemet vesztve a templomba rohantam, a farizeusok elé dobtam a pénzüket és Jézus szabadon bocsátását követeltem. Ott ismertem csak fel, milyen gyűlölet töltötte el a templomosokat Jézussal szemben, és kétségbeesésemben felakasztottam magamat. Itt a szellemvilágban alkalmam volt arra, hogy Jézust láthattam és beszélhettem is vele. Éppen Dismas volt az, aki hozzá vezetett a templomból, mert előzőleg én is ott voltam. Most azonban egyedül maradtam!
Jézus azt mondta, keressem őt, de hogy megtalálhassam, szeretetemet kell áldozatul hoznom neki. Dismas azt követelte, vigyem az Üdvözítő keresztjét a templom szentélyébe, mert ott megtaláljuk őt! Beláthatod, hogy ezzel nem kaptam segítséget. Mit kezdjek most?
- Tehát te vagy az - te vagy iskarióti Júdás, az ingatag? Igen! Én ismerlek! Ahhoz te gyáva voltál, hogy Barabást kövesd, Jézusoddal, a Názáretivel pedig semmire sem mentél! Ezt előre tudtam! - Ostoba a kérdésed, hogy mihez fogjunk. Én itt maradok és várok! Azt hiszed, hogy nyakamat töröm ebben a koromsötét éjszakában? Várjunk reggelig, akkor majd meglátjuk, mit tegyünk. Mindenesetre elég sikerült együttes vagyunk. A Názáreti tanítványa, az öngyilkos, én pedig a kivégzett. Együttesen haladva sok örömben lehet még részünk, de vajon milyen lehet az a mi számunkra? Az az egy azonban bizonyos, ha a kezembe kerül a templombeliek közül valaki, vagy egy római, az ugyan megbánja! Most tehát várjunk!
Mindketten csendben maradtak. - Most a Dismassal együtt minderre figyelő angyal a jobbjával intett, mire hatalmas mennydörgés csattanása hallatszott. Júdás ijedtében Gesmasba kapaszkodott, s azt kérdezte:
- Miféle mennydörgés volt ez, mely annyira megijesztett? Furcsa, hogy villámlást nem lehetett látni! Nem vettél észre semmit?
- A mennydörgést hallottam - felelte Gesmas, mi van abban olyan ijesztő? Mikor a lábamat szétzúzták, akkor is mennydörgött. Most már mindegy, akármi is történik! Csak már reggel lenne!
- Te a reggelt várod? - kérdezte Júdás. - Halljad. mit mondott nekem Dismas: Számomra nappal van, a te számodra azonban éjszaka! Ezért én nem is bízom abban, hogy reggel lesz, ha ítéletnapig várjuk is! Inkább menjünk innen el, lehetőleg gyorsan. Nem akarom, hogy minden a keresztre emlékeztessen! Induljunk tehát! Kíséreljük meg az eljutást innen! Valahol majdcsak reábukkanunk valakire! - Legszívesebben a Mestert keresném fel!
- Oh te vén szamár! - feleli Gesmas, - Te még mindig nem gyógyultál ki? Talán újra elárulnád Uradat? Vagy nem akarod, hogy gyalázatodra emlékeztessenek? Óh Júdás! Okosabbnak tartottalak téged! Még csak az hiányzik, hogy vénasszony módjára siránkozzál! Miért bosszantanak téged ezek a keresztek? Engem ugyan cseppet sem zavarnak! Ha zavarnak, miért nem vagdalod őket darabokra? Akkor tüzet rakhatnánk belőle, világosságban és melegben lenne részünk. Az éjszaka úgyis elég hűvös. Ez az én javaslatom. Keressünk tehát bárdot, mert a katonák itt hagyták szerszámainkat, legalább is úgy láttam, amíg életben voltam! Te jobb felöl, én balról keresgélek, és kölcsönösen kiáltunk egymásnak, nehogy eltévedjünk.
Mindketten a földön tapogatóztak, miközben az angyal egy bárdot helyez Júdás elé. Júdás megragadja és kiált: - Barátom, én már találtam bárdot! Ne keress tovább, hanem fogjunk neki a gyűlöletes kereszt felaprításának!
Egymást megtalálva, a középső kereszthez mentek, melyet Júdás azonnal vagdalni kezdett a bárdjával. Néhány csapással keresztülvágta a kereszt törzsét. A lezuhanó kereszt azonban mindkettőjüket maga alá temette. Némán feküdtek a súlyos kereszt alatt. Némi idő után nagy erőfeszítéssel végre sikerült Júdásnak kiszabadulnia a kereszt alól, majd Gesmast is kiszabadította.
- Rosszabbul is járhattunk volna - szólt Júdás - ezért óvakodni fogok attól, hogy a keresztet feldaraboljam! Majdnem agyonnyomott ez a nyomorult fa! Őrület, ami itt velünk történik! Menjünk tehát, mert ha nem jössz; egyedül is elindulok! Mondd, mihez foghatnánk itt?
- Júdás! - felelte Gesmas. - Indulj el egész nyugodtan, én azonban itt maradok, még ha örökkévalóságokon át is kellene várakoznom! Nekem még előbb le kell hűtenem bosszúmat, és biztos vagyok benne, hogy ezek az emberi vadállatok még visszatérnek ide!
Júdás erre megfordult és tapogatózva elindult Jeruzsálem felé.
Útközben így beszélt magában: Újra csak egyedül vagyok. Itt hagytam ezt a gorombáskodót! Talán nem helyesen tettem, de meg kellett tennem! Ostoba beszéd a bosszúállásra gondolnia, és örvendenék, ha jobb belátásra jutna. Én már nem gondolok bosszúra, inkább Dísmasra, akivel szeretnék találkozni, vagy más jobb emberrel szeretnék találkozni. Igen! Kedves Mesterem, igazad volt mikor azt hirdetted, hogy amint vetettünk, úgy aratunk!
Ezért bizony én is megérdemlem, ami velem történik. Most testvéreim körében a Mesterrel lehetnék. Nála sohasem szenvedtünk hiányt semmiben sem! De most ínár hiába. Talán mégis találok majd valakit, olyan jó embert, aki segít rajtam! Csak jönne már erre valaki. Akárki legyen is az. A fő az, hogy ne maradjak továbbra is egyedül. Igen! Júdás, te eljátszottad a jó dolgodat! A többiek, akik a Mesterrel mentek, s vele lehetnek, nagy előnyben vannak velem szemben! Oh Mesterem, Jézusom! Csak jóvá tudnám tenni bűnömet! Csak kezdhetném újra, csakis benned hinnék! Oh Jézusom, jóságos Mesterem! Ha már megbocsátottál nekem, segíts meg engem továbbra is, nehogy még nyomorultabb legyek, mint amilyen már amúgy is vagyok!
Miközben Júdás így beszélt önmagában. a láthatár világosodni kezdett. Erre megállt és Leült egy kőre, mely az útjában hevert. Jeruzsálem felé tekintve, majd a Golgota felé fordulva, Dismasra és Gesmasra gondolt.
- Talán helytelen volt, hogy Dismast elhagytam - beszélt tovább. Ha segíteni nem is tudott, de legalább nem voltam egyedül! - De vajon honnét ered ez a világosság? Úgy látszik, nagy tűz keletkezett Jeruzsálemben, mert abban az irányban mutatkozik vörös sáv az égbolton. Na Júdás! Mégis csak szerencséd van, mert ahol tűz van, ott bizonyára emberek is vannak.
Ezzel továbbhaladt a tűz irányában. De mégsem volt nagy tűz, mert a fény nem erősödött. Órákig tartó botorkálás után egy kert nyitott kapujához ért. Bement a kertbe és amint a pázsitra lépett máris jobban érezte magát. Azt remélte, hogy házra, és abban emberekre bukkan. Eszébe sem jutott, hogyha ez meg is történne, akkor sem venné észre őt senki. Még mindig testben élő embernek érezte magát, és mint ilyen egyedülállónak, elhagyatottnak.
Könnyen belátható, hogy a színészt, aki éppen a szereposztás miatt – ami azért messzemenően kötődik az egyéniségéhez – a gyilkost és árulót játssza a színdarab után semmiféle morális következmény nem ér.
Hallottad már azt a mondást, hogy „Zűrzavarnak lennie kell, de jaj annak, aki zűrzavart kelt.”?
"..., de megérne egy külön misét, külön topicot! ..."
Megtörtént, meg van nyitva!
"Azon ugyel elgondolkoztál, hogy azzal kijelentéseddel, hogy Júdás feledatot kapott Istentől, a születés előtti létet is elismerted! "
Bizony, bizony soha nem tagadtam! Isten saját képére teremtett bennünket, szvsz. ez beletartozik a sajátképűségbe. Csak az a fránya reinkarnáció ne lenne!!! Persze, attól, hogy itt én tiltakozom, odaát még láthatom másképpen!
"..eszerint, ha akarta volna, nem teljesedett volna be az Írás,..."
Mivel Ő Isten (egyik) megjelenési formája, természetesen nem teljesedett volna be. DE...!!! Az Ő tervébe szerepelt, hogy beteljesedjék!!
Próbálnánk mi ellenállni Isten tervének, nem sokra mennénk vele! Júdás sem tehetett másként, neki ez adatott, bevégezte.
"Végülis ez azt támasztja alá, hogy ne ítélkezzünk egymás felett, mert Isten útjai kiszámíthatatlanok! Nem? "
Júdás tehát most egyedül maradt. Az angyal vezetése mellett Dismas mindent láthatott s hallhatott ugyan, de Júdás számára nem volt jelen. Egyedül érezvén magát, Júdás így beszélt:
- Így, most tehát ez is elhagyott! Vajon miért? Mert nem az akarata szerint cselekedtem. Igen, de nagyon is sokat kívánt tőlem. Vegyem magamra a keresztet, míg Jézushoz, a Mesterhez nem érünk! Szép látvány lett volna, ha az áruló Júdás vitte volna a keresztet a Mester után! Félre ezzel a gondolattal, de félre a kereszttel is, hogy ne is emlékezzek többé erre! Ha fejszém lenne, apróra vágnám. Oh te nyomorult keresztfa, még most is milyen szégyenbe kergetnél engem! De a Mestertől is ostobaság volt, hogy hagyta magát keresztre feszíteni! Értse meg ezt aki tudja, én ugyan nem értem!
E szavak után Júdás el akarta hagyni a hegyet. Lassan lépegetett előre a sötétben, de már néhány lépés után ismét egy keresztbe ütközött, Dismaséba. El innen, mert rémítő az ilyen kereszt! Tovább tapogatózott Jeruzsálem irányában. Ekkor azonban egy gödörbe zuhant és élettelenül fekve maradt. Hosszú idő után újra felkelt, de tagjai sajognak és összetörtnek, nyomorultnak érezte magát.
- Csodálatos! - beszélt tovább. - Azért, hogy minden nyomorúságom megszűnjék, eldobtam magamtól az életemet. és most még nyomorultabb vagyok, mint azelőtt voltam! Ha legalább látni tudnék, vagy nincsen már szemem? Dismas látott, én pedig nem láttam. Hihetetlen. milyen szomorú lét, amikor az ember már meghalt és mégsem halott! Csak jönne valaki, aki segítene rajtam! De most ki ebből a gödörből! Szerencsére nem mély!
Némi erőlködés árán a gödörből kiszabadulva így folytatta:
- Milyen irányba induljak el? Merre van itt az út? Óh ez a nyomorúságos sötétség! Legalább némi kis világosság lenne, akkor már segíthetnék magamon! Igen! Júdás, ostoba voltál, ma már ott lehetnél a többiekkel a Mester körül! Milyen jó dolgunk volt a Mester földi életében! Semmiben sem szenvedtünk hiányt! Bőséges ellátásunk volt és most örvendenek. Ha csak egy morzsányi lenne abból, amiben részünk volt! De csak előre tovább, hadd jussak le már erről az átkos hegyről!
Néhány lépést haladva nagy rémületére megint egy keresztbe ütközött. Leborul és a keresztfát átkarolva felkiált:
- Ismét egy kereszt! Vajon melyik a három közül? Meg kell bizonyosodnom, habár ijedtemben már a lélegzetem is eláll! Mindegy. most le kell küzdenem rémületemet, és meg kell bizonyosodnom, hányadán vagyok!
Kezével felfelé tapogatózva felemelkedett és a szeghelyekhez ért, hová az Úr lábait szegezték. A középső kereszt volt tehát. Néhányat lépett jobbfelé, mire ismét Dismas keresztje előtt torpant meg. Most pedig ismét vissza a Mester keresztjéhez. Néhány lépéssel ezt is elérte. Most kissé balra, de vigyázva, nehogy ismét gödörbe zuhanjak!
Szerintem ezzel eg hatalmas nagy falatot dobtál föl, engem nem zavar itt a topicban, de megérne egy külön misét, külön topicot! Ezen én is rengeteget törpöltem már!
Azon ugyel elgondolkoztál, hogy azzal kijelentéseddel, hogy Júdás feledatot kapott Istentől, a születés előtti létet is elismerted! Mert hogy az ilyen feladatokat nem a Földön kapja az ember, nehpgy tudathasadást, lelki meghasonlást szenvedjen, az szerintem biztos!
csak úgy tudom elképzelni, hogy a szellemvilágból ezzel a vállalással jön valaki, az körülményei enek megfelelően alakulnak, és tudattörléssel érkezik le. Megdöbbentő egyébként, hogy az Evangéliumok tanúsága szerint Jézus előre tudta, hogy keresztre feszítik, de még azt is, hogy Júdás fogja elárulni. Bár az is elképzelhető, hogy ezek, az erre utaló részek utőbb íródtak hozá, az események megtörténte után. Rengeteget godolkodtam, vajon létezik-e az időtlenségben előrelátás, vagy csak "nagy valószínűséggel2 lehet előrelátni a reakciót, ahogy a engeren két hajó összeütközését ercekkel előbb lehet tudni, mert lomha a mozgásuk, nem tudnak kanyarodni. Jézus más kijelentései ennek ellentmondani látszanak, hiszen többször használta azt a kifejeést, "azért, hogy az Írás beteljesedjék!" eszerint, ha akarta volna, nem teljesedett volna be az Írás, és eszerint mégsem volt megdönthetetlen a próféták jövendölése, hanem csak attól vált valósággá, hogy Jézus betöltötte. de ha Jézusa igaz, akkor Júdásra is? Őt is megjövendölték a fazekas telkével, hát nem tudom. zsoltkám, szerintem megér egy misét, mert nagyon érdekes téma.
A buddhizmusban is van egy ilyen tanítás, hogy vannak ún. fordított bóddhaszittvák, akik azt vállalják el, hogy leszületnek, és embereknek különféle kellemetlenséget okoznak, hogy a megvilágosodáshz, Istennel való egyesüléshez segítsék!
Végülis ez azt támasztja alá, hogy ne ítélkezzünk egymás felett, mert Isten útjai kiszámíthatatlanok! Nem?
Az én szabad akarat elképzelésem nagyon eltér a normális emberekétől! Már itt a fórumon is "megkiabáltak" érte, de ennek ellenére egy mondatban leírom (legfeljebb te is megkiabálsz :-))) ):
Szvsz.: A világ és mindenki élete benne kész és mi csak a kijelölt útunkat járjuk az időnek nevezett dimenzióban. A szabad akaratunk abban áll, hogy milyen szívvel éljük meg azt. Észrevesszük-e utunk értelmét, hogy az valamilyen módon javunkra válik.
Tudom, hogy ez egy kicsit eszementnek tűnik, de nagyon sokat gondolkoztam ezen és számomra ez így még a legelfogadhatóbb. Csak ilyen módon tudom felfogtni a predestináció lényegét.
"...ha Ő nem hal meg értünk" - a "ha" szócska értelmetlen.
Igen, Krisztus megváltott minket halálával. Az is igaz, hogy a világ megteremtésétől ez így volt elrendezve. Attól Júdás bűne még bűn marad. Ez egy alapvető kérdés, ami azt abból áll, "hogy lehet nekünk szabad akaratunk, ha Isten mindent tud?". Ha elfogadod, hogy van szabad akaratunk, az azt jelenti, hogy felelősséggel tartozunk a tetteinkért.
Egyébként lehetett volna jobb is, ha Júdás nem akasztja föl magát. Akkor bűnbocsánatot kapott volna Jézustól, mint Péter, és megmaradt volna apostoli minőségében. Ez mindenkinek jobb lett volna.
Ha azt vesszük hogy Júdás Isten gyilkos volt, akkor valóban az! De lépjünk túl ezen és nézzük magunkat! Ismernéd-e te, vagy én, és rajtunk kívűl nehány milliárd ember Istent, ha Krisztus nem jön közénk, nem ad parancsot az apostoloknak: Tegyetek tanitvánnyá minden népet.... Ha Ő nem hal meg értünk, hogy lehetne Ő az út, mely kivezet a halálból?
Látod, ha így nézem, számomra "nem is olyan rossz" hogy ez így történt, és a világ számára sem!
Tehát nem vonom kétségbe, hogy Istentől rossz nem ered!
Szoval szerinted Judas azt a feladatot kapta Istentol, hogy kovesse el a legszornyubb bunt? Szerintem ezzel ketsegbevonod azt, hogy Istentol rossz nem ered.
Nagyon "kerek" az érvelésed, és tudom sokkal többen gondolják így, mint ahogy én. Ennek ellenére én nem osztom a véleményedet. A predestináció nagyon bonyolult, és ismeretlen terület. Szvsz.: mindnyájan csak kapisgálunk körülötte.
Tudomásom szerint Júdás jelenlegi inkarnációjában Izraelben rabbiként él, de szerintem ez nem tartozik a lényeghez!
3. Júdás és Dismas
- Nem vagy egyedül! Én, Dismas, melletted vagyok! Az Úr szeretete késztetett arra, hogy ínségedben melléd álljak! Számodra ugyan még sötétség van, nekem azonban az Úr iránti szeretetem révén már nappal van! Ezért is láthatlak téged mezítelenségedben. De halljad, ha te itt segítségre vársz, ugyancsak hosszú időt tölthetsz el, mert az Urunk már elvonult az övéivel, te pedig elváltál tőle, és nem követted! Azt valóban nem várhatod, hogy ő jöjjön hozzád! Mindig itt akarsz maradni, és örökké magadat vádolni? Lásd, ez is csak önszeretet. Te pedig az kívánod, hogy segítségben részesülj! Szegényebb vagyok nálad, én már semmit sem kérek, csak veled lehessek, és neked szolgálhassak! Ez a boldogságnál is több a számomra és megkönnyíti saját terhem hordozását. Az Üdvözítő megbocsátott ugyan nekem, de bűntudatom alól mégsem tudok szabadulni. Befogadtattam, de számomra mégis az a legelső, hogy üdvözítő irgalmas szeretetére, Jézus nagy kegyelmére méltónak mutatkozzam, azért is kívánok neked szolgálni. Azt kérdezem tehát tőled, te szegény leigázott Júdás, mit tegyek, hogy te is szabaddá válj? Mindenekelőtt világossághoz jussál, és teljesen megváltozzál, mit tegyek érdekedben?
- Hallod - felelte Júdás. - Én már nem lehetek más. Több ízben kértem az Urat, változtasson meg engem és még ma is mennydörgésszerűen hallom válaszát: A síron túli bűnbánatnak kévés értéke van! Ezért nálam alig lehet remény arra a kegyelemre, amiben te már részesültél. Mert ne feledd el, hogy magam vetettem véget az életemnek, és most keserűen kell tapasztalnom, hogy még sincsen vége! Hogyan lehetne tehát rajtam segíteni? A Mester elhagyott engem és én csak úgy találhatnám meg ismét a hozzá vezető utat, ha egész bensőmben megváltoznék! Ez pedig új rejtély a számomra! A mester gyakran beszélt rejtélyekben és most ismét úgy beszél? Ez aligha jelenthet nekem segítséget. De azért mégsem szeretnék ebben a sötétségben maradni. Hogyan is mondottad? Számodra nappal van, és engem éjszaka vesz körül? Hogyan is lehetséges ez? Bele lehetne őrülni ebbe a sötét éjszakában Ha nem hallanám a szavaidat, azt kellene gondolnom, hogy álmodom! De azt mondd meg, megszabadulhatok ebből a sötétségből? Hogyan? Mindenekelőtt el innen a Golgotáról, mert ez agyonnyom engem!
- Júdás, te régi barátom! - mondotta Dismas. - Engem is éppen úgy nyom bűneim tudata, mint téged. Mivel azonban valakit felismertem, aki azt mondta: - Megbocsáttatnak bűneid, ha te is megbocsátasz azoknak, kik téged megöltek! - Ennek tudatában reménység és bizakodás ébredezett szívemben Jézus, az Üdvözítő iránt! Szavaiból szeretetet éreztem és szebblét reménysége csendült ki. Azt hiszem megértettem azt is, amit neked mondott, hogy a halál utáni bűnbánat már csekély értékű! Az elkövetett bűnök miatti bűnbánat nagyon megkönnyít, de mi haszna van abból annak, akinek rosszat tettem? Az új irányban haladást mégiscsak önmagunknál kell elkezdenünk! Ezért én nem érzem magamban azt a csüggedést, ami téged hatalmában tart, pedig te Jézus tanítványa voltál. Jézusnak igaza van! Te már nem vagy teljesen tudatlan! És ezért mi lehetnél te az ismereteiddel, ha abbahagynád siralmaidat, és belenyugodnál abba a helyzetedbe, melyet te, saját magad idéztél fel magadra! Az bizonyos, én, Dismas gyilkoltam és rettentően fájdalmas halálom folytán is a gyilkosság még mindig csak gyilkosság maradt, és örökké gyilkosság maradt volna, ha ebben az itteni életemben ez nem egészen másként mutatkozna meg! Hiszen akiket én kiraboltam és meggyilkoltam, ők is élnek most, akárcsak te vagy én! Te kiszolgáltattad Jézust a kereszthalálra és ő mégis él! Engem is megöltek, és íme élek! Te is véget vetettél életednek, és mégis élsz! Mondd csak Júdás, mindez nem ejt téged gondolkodóba?
Mihelyt összetalálkozom azokkal, akiket megöltem, addig kérlelem őket, míg megbocsátanak nekem. Te azonban bocsánatot kértél Jézustól, megbocsátott neked az Üdvözítő és mégis átkozódsz olyasmi miatt, amit magad okoztál! Mondd, nem vagy te most még kegyetlenebb, mint amilyen azelőtt voltál? Jézus már kinyújtotta feléd a mentő kezét, de te talán arra vársz, hogy dicsőségesen angyalok vezessenek fel az úgynevezett mennybe? Oh, milyen nagyszerű igazság lenne ez? Itt mindenki azt találja meg, amit magának előkészített! Arra kérlek tehát az Úr és az Üdvözítő Jézus nevében, szedd össze végre magadat, ismerd fel végre sötétségedben azt a szeretetet, mely téged keres, hogy mielőbb méltónak mutatkozhass erre a kegyelemre már ebben a mostani szomorú állapotodban is!
- Dismas! - válaszolt Júdás. - Úgy beszélsz, mint a szent! Kár, hogy nem voltál tanítvány! De azért bevallom neked, hogy beszéded mégsem könnyített rajtam! Te már mindent elfeledtél, ami az életedben fontos volt? Vidd el inkább ezt a keresztet az utamból, hogy ne emlékeztessen az előző eseményekre! Szívesen követnélek téged. de ez a kereszt hatalmas erejű intelem számomra! Azt már belátom, hogy a megtörténteken nem változtathatok! De azért még sem tudok megválni ettől a sivárságtól és sötétségtől! Úgy érzem. mintha folytonosan ezt a keresztet kellene ölelgetnem!
- Júdásom! - felelte Dismas. -- Vedd akkor ezt a keresztet a válladra és menjünk a templomba. ahová időközben az Úr is bevonult!
- A keresztet hordozzam? - hökkent meg Júdás. -- Én hordozzam? Komolyan mondod ezt? Ennél esztelenebbet igazán nem követelhetnél tőlem! Örvendeznék, ha már nem érezném magamon, nemhogy még magammal cipeljem. Ezt nem is gondolhatod komolyan! Hát én még az Úr iránt érzett minden szeretetem mellett sem tudom megérteni, miért engedte meg egyáltalán, hogy keresztre feszítsék? Csak ne lettem volna olyan ostoba, és bárcsak ne hagytam volna el az Urat! Még egyszer már nem követném el ezt az ostobaságot, ha ismét eljuthatnék hozzá! De hogyan tehetném meg, hogy hozzá eljussak? Jöjj Dismas barátom és testvérem, és vezess az Úrhoz! De a keresztről ne beszélj többet! Jöjj és nyújtsd a kezed, hogy biztosabban járhassak ebben a sötétségben, és ne gyötörjön még nagyobb aggodalom!
- Kedves Júdás testvérem! - mondja Dismas. - Szívesen elvezetlek Jézushoz, az Üdvözítőhöz, de keresztjét hordoznod kell! Hiszen alapjában véve a te kereszted is! A te kereszteden szenvedett ki, mert te juttattad őt a keresztre! Ezért nem tudom belátni, miért vonakodsz attól, hogy ezt a keresztet hordozd? Gondolj csak arra, hogy miattad szenvedett a kereszten, és ezen a kereszten fogadott engem is Magához, aki most segítőtársad és tanácsadód vagyok! És emellett lásd be azt is, hogy ezen a kereszten ő mindenkinek megbocsátott! Te pedig most úgy tekintesz erre a keresztre, mintha az a legnagyobb igazságtalanság jelképe lenne a számodra, ha azt hordoznod kell! Kérlek Júdás testvérem, ne vonakodj tovább! Jöjj, én majd segítek, hogy válladra vehessed ezt a keresztet!
- Sohasem hordozom ezt a keresztet - válaszolta Júdás. Neked örömet szerzett volna, ha árulásom bizonyítékát, ezt a keresztet a városon végighordozom és azután a templomban felállítom! Az egész világ azt mondaná erre: Nézzétek csak Júdást, az árulót, így hálálta meg Mesterének szeretetét! Nem elég tehát, hogy már ítélkezett önmaga felett, az egész világon el kellett őt ítélni mindenkinek! Ha a kereszt nélkül nem vagy hajlandó, hogy a Mesterhez vezess, meg kell kísérelnem, hogy nélküled kerüljek el innen. Majdcsak lesz alkalmam arra, hogy Jézust nélküled is megtaláljam. És különben is, ki tudja, a templomban van-e még? A templomban ugyanis soha sem szokott sokáig tartózkodni!
E pillanatban egy angyal jelent meg Dismas előtt, kit azonban Júdás nem láthatott és így szólt Dismashoz:
- Kedves barátom! Hadd cselekedjék Júdás a saját szabad akarata szerint. Ne kényszerítsed őt tehát semmire sem! Ne hagyd őt el, de rejtőzz el előle, hogy önmagát megtalálhassa! Különben pedig ahhoz tartsd magad, aki megsegített! Ezután is megsegít, és ezt üzeni neked általam. Láthatatlanul veletek maradok, mert a pokol azon igyekszik, hogy megrontson benneteket!
Dismas erre Júdáshoz lépve így szólt:
- Júdás testvérem, rajtad csak az Úr és Mester segíthet! Ha őt nem keresed, sohasem részesülhetsz segítségben. A kereszt nélkül azonban nem Juthatsz el hozzá, mert akkor nem bizonyíthatnád, hogy valóban bűnbánatot tartasz! Lásd, nekem utasításom van arra, hogy téged elhagyjalak. ha erre a csekély áldozatra sem vagy képes, amikor az Úr bűntelen létére is legnagyobb alázattal meg tudta hozni ezt az áldozatot! Tőled ezzel szemben csak jelentéktelen áldozatot kíván, pedig a te bűnöd rettentően súlyos! A megváltásod iránti sóvárgás nem is lehet benned valami túlságos komoly. Különben minden ellenkezés nélkül magadra vennéd a keresztet, míg az Úrhoz eljutsz! Saját üdvösségedre kérlek tehát, cselekedj az Úr akarata szerint! Meglátod, nem bánod meg!
- A keresztet soha nem veszem magamra! - feleli Júdás. - Ezzel csak saját gyalázatomat növelném!
Dismas erre lassan távozott, miközben így szólt Júdáshoz:
- Haladj tehát egyelőre a saját akaratod útján! Vigyázz azonban, ne terheld magad még több bűnnel, mert most újra Uradat kísérted! Én csak akkor lehetek újra szolgálatodra, ha felfogásod megváltozott!
Minden ami történik pont olyan mint egy színdarab. Ha úgy tetszik egy dráma. És mint ilyen arra szolgál, hogy bizonyos dolgokat közvetítsen a nézoi számára. De mondandója önnön magában szárazon nem fejezi ki igazából az üzenetet. Ezért a drámának vannak kellékei, van forgatókönyve stb. egyszóval vannak eszközei arra, hogy amit el szándékozik mondani az kello súllyal és érzelmi töltéssel érkezzen ahhoz aki befogadja oket. Ezért a szereplok negatív vagy éppen pozitív jellege csak az üzenet lényege miatt olyan amilyen. Úgy ahogy vannak egy egészet képeznek. Mert milyen lenne az a dráma ahol nem lennének „rosszak”? És ha a jók állandóan jók lennének, akkor nem is tudnánk , hogy valóban „jók”, mert a fogalom értelmezhetetlen lenne az ellentettje nélkül. Így hogyan lehetne megmutatni bármit is az élet kettosségébol? Könnyen belátható, hogy a színészt, aki éppen a szereposztás miatt – ami azért messzemenoen kötodik az egyéniségéhez – a gyilkost és árulót játssza a színdarab után semmiféle morális következmény nem ér. Ezért teljes képtelenségnek tartom Júdás morális elítélését, mint gyilkosárulóét, mert o bizony egy magasabb cél érdekében a dráma egy fontos szerepét játszotta. Ezt a célt pedig a világegyetem nagy forgatókönyvírója határozta meg !!!
Úgy látszik, te - és még sokan az asztalnál - nem tesznek különbséget az isteni és teremtményi lét között.
Ugyanis az, amiről az Biblia nagy része és legfőképpen a Jelenések könyve szól, az ISTENI, azaz a LÉT szintjének szavai. Azért is különleges a Biblia, mert ezeket a szavakat ember nem tudta megírni. Ezen a szinten van az isteni terv, az eleve elrendeltetés, ott van megírva a nevünk az élet könyvében, ott van az, hogy Isten mindent tud. Ezzel kapcsolatban van az, hogy hogy lehet nekünk akkor szabad akaratunk? A válasz: mi a CSELEKVÉS szintjén élünk, ahol minden lehetséges. A LÉT előbb van, mint a CSELEKVÉS, és abból ered, de a kettő bizonyos mértékben külön van. Itt, a CSELEKVÉS szintjén van az, hogy tetteink befolyásolják sorsunkat, itt van az, hogy meg kell bűnhődnünk bűneinkért és felelősségel tartozunk tetteinkért. Nem tudom, értitek-e, de ez választ ad a szabad akarat kérdésére is.
Isten minket jó tettekre teremtett. De az Ő végtelen bölcsességében és mindenhatóságában azt is tudja, hogy el fogunk hajlani a jó útról. Ez nem az Ő cselekedete, nem Ő teremtett minket ilyenre, ez már a mi elhajlásunk. Júdásnak sem az volt a feladata, hogy elárulja Jézust, hanem hogy terjessze az Igét, mint Apostol. A Keresztáldozat tragédia, ha mi ezáltal is lettünk megváltva. És Júdásnak meg kellet bűnhődnie tettéért. Viszont nincs kizárva, hogy később, a feltámadáskor, Isten az Ő mérhetetlen kegyelmében Magához hívja őt (ne felejtsük el, hogy Apostol volt, még ha el is bukott), de akkor is az uta hosszú és kínnal teli lesz, amíg megtér.
Azt, hogy jól van-e most Júdás, nem tudom. De hogy nem hurik csiklandozzák a talpát a mennyországban, az biztos.
Viktor barátom megint érdekes témát vetett fel. Nos had legyen itt (is) az én "maszek" véleményem:
Szvsz. Júdás nagy (és igen hálátlan) feladatot kapott Istentől! És azt beteljesítette. Ha Ő nincs, akkor nincs szenvedéstörténet, nincs Evangéliumunk, örömhírünk, reménységünk. E feladat teljesítése után én azt hiszem köszöni szépen, és jól van. Nagyon jól van!
Tudom sokan megbotránykoztok ezen, de én így hiszem. Talán Jézus, mikor kiválasztotta őt nem tudta mi fog következni?? Dehogynem! Neki ez volt a feladata, elvégezte.
A halál után nincs bűnbocsánat.
A pokolból addig nem jut ki az ember, amíg szenvedéseivel meg nem váltotta a földön elkövetett bűnöket - "igazat mondok, nem jössz ki onnét, amíg vissza nem adod az utolsó rézgarast is". És Júdásnak ugyancsak meg kellett szenvednie.
Ne haragudj Aranyviki, de az alábbi látomást mint nyelvezetére, mind tartalmára tekintve hamisnak kell nyilvánítanom.
A Golgotára érkezve már delejes erő vonzotta őket Jézushoz, a Mesterhez. Az egész hely tele volt éhező lelkek seregével. Jézus szavait hallgatták, melyekkel mégegyszer bizonyságot tett művéről és örök szeretetéről.
Júdás a Mester lábaihoz borult és bocsánatban részesült, mert tettét elvakult szenvedélyének hatása alatt követte el. Csak most világosodott meg előtte, milyen nagy szeretetben volt min-demkor része. Könnyes szemmel kereste Mesterének tekintetét, és szinte a távolból hangzot-tak feléje Jézus szavai:
- Óh te szegény Júdás! Midőn még emberek voltunk, még előbbre tudtalak segíteni, mert ak-kor még tudatlan voltál. Itt, az élet országában azonban csakis a szabadon követett szabad akarat lehet érvényes. Most már tudással bírsz, és megtaláltad a hozzám vezető utat a saját szabad akaratod segítségével. Ezt azonban meg kell törnöd, míg minden el nem tűnik szabad akaratodból, ami téged eddig elválasztott tőlem! Benned ugyanis még gyűlölség, harag és önszeretet is lappang! De azért megbocsájtottam neked, mert vakon cselekedtél és megfeled-keztél arról, hogy az én országom nem e Földről való! Szívleld meg tehát most a szavaimat!
Az Úrnak ezek a szavai mélységesen Júdás szívébe hatoltak. Számára úgy hangzottak, mint a mennydörgés, de mégsem volt képes, hogy azt mondja: Oh Uram, engedd meg, hogy veled menjek', - Nem, ezt nem mondta. Júdás hallgatott és egyedül maradt.
Éjszaka volt benne és körülötte is. Most egyedül maradtain! A Mester mindenkit magával vitt. Engem itt hagyott. Mi lesz velem? Mi az oka a hirtelen beállott rettentő éjszakának, ennek a teljes sötétségnek? Reám nézve megnyugtató ugyan, hogy a Mester megbocsátott nekem. - Júdás így beszélgetett önmagában, önmagával. De mit használ nekem ez a megbocsátás, ha én nem tudok megbocsátani önmagamnak? Igen, megbocsátani, és minden gyűlölködéstől men-tesíteni önmagamat! Igen, de ha én ezt megtudnám tenni! Midőn a Mesterre pillantottam és szeretetét megéreztem, a bűnbánat érzése töltötte el szívemet, de mióta egyedül vagyok ön-magammal, azóta csak az emberek iránti gyűlölet és az önmagam iránti gyűlölet erősödik bennem! Oh, bárcsak el tudnám magamat pusztítani!
Júdás most görcsösen szorongatja a nyakát, de minden igyekezete teljesen hatástalan, ami még kétségbeesettebbé teszi őt. Oh Jézus, ha itt maradtál volna, én is csak rendbe jöttem vol-na! Arra nem gondolt, hogy Jézusnál maradhatott volna. Felállt és járkálni kezdett a sötétben. Eközben beleütközött a Mester keresztjébe. Átkarolta és fájdalom könnyei közepette így folytatta: Az én bűnöm, hogy itt kellett végezned! Igen, itt szenvedtél ki az én esztelenségem miatt! Persze azt hittem, helyesen cselekszem és most, jaj nekem. Jaj nekem, ebbe pusztulok bele! Oh Uram-Jézusom, az a te megbocsátó szereteted, hogy meg kellett találnom a kereszte-det, melyre az én ostobaságom feszített fel? Oh, ki juttat most nekem vigaszt ebben a sötét-ségben, és milyen súlyosan vádol itt a kereszt is! Mi lesz belőlem? Senki sincsen, aki segítene rajtam?
Ki kivánkozik belolem. A párhuzam Hitler és júdás között szembeötlo. Ez a megélt sors tragikuma a társadalom nézvopontjából szemlélve. De kétség nem férhet hozzá: nem véletlenül élték a sorsukat. Ebben a szinjátékban is a magasabb világok törvényei uralkodtak.
