Nem az a baj, hanem olyan a stílusa mint amikor spamet kapok. Üdvözlöm! Nevem X.Y. Ghánából. Most halt meg Louis nagybátyám aki 1,000,000$-t hagy önre stb, stb. Valami Google fordítóval fordított vacak.
A kapcsolatunkat lesznek sokan akik kicseszett el fogják ítélni, de talán lesznek akik tényleg segíteni szeretnének. Én az utóbbihoz szeretnék szólni. Kérlek szépen, segítsetek.
Egy 19 éves srác vagyok, lassan 20, de szerelmes vagyok életem szerelmébe, egy 13 éves lányba. (hamarosan 14).
Azt kérded ez, hogy lehet?
Ez a lány egy teljesen átlagos külsejű lány, semmi az extra nincs benne egy olyam számára aki nem tekint rá úgy mint én. Számomra viszont a legcsodálatosabb gyönyörű eső csepp minden lány közül, és az első akibe képes voltam szívemből bele szeretni.
Ezt a lányt a lelkülete teszi csodássá, nem pedig a smink. Ez nem kopik le, és az én érzéseim nem halványúltak problémák ellenére sem.
Volt már egy első randim.
Én hívtam el tavaly Március 31-én.
A kedvenc helyére mentünk és nem csináltunk mást mint beszélgettünk és voltak olyan pillanatok ami feledhetetlenek. Életem talán legszebb napjai közé volt sorolható.
Számára is emlékezetes volt mielőtt kérdenéd.
2 hét múltán nem bírtam ki 1 hónapot sem, hogy ne lássam és megtörtént a 2.randi ami viszont életem legfájdalmasabb pillanatai közé sorolható. Ez egy 3-as randi volt, mert a barátnőjének aki amúgy kedves lány ott kellett lennie és ez zárkózottságot eredményezett benne és minden nagyon rossz volt.
A harmadik randira sosem került sor, noha kértem, de nem akarta.
Egy kedves, ám nálam jóval idősebb ismerőse befolyása alá került és valahogy meggyőzte, hogy ne járjon velem.
Itt szeretném elmondani, hogy ez a lány (kinek nevét nem említem nektek) soha nem tudta kimondani azt a szót, hogy "szeretlek" noha nagyon akartam, hogy csak egyszer legalább mondja ki, nem tudta.
Aztán történtek problémák köztünk, és erősen megváltozott a személyísége. Nagyon agresszív, önelégülté vált pár nap alatt és provokatívan viselkedett. Mintha azt akarta volna, hogy felejtsem el.
Ezt sikerült hosszú kitartás után elérnie, hogy annyira megharagudtam rá egyszer, hogy letiltottam mindenhonnan és ha szeretett volna, max a barátnőjén keresztül üzenhetett. Nem élt az utóbbi opcióval.
Aztán... Én tényleg igyekeztem elfelejteni Őt mert úgy éreztem, hogy ezt akarta, direkt provokálta. Volt amikor azt éreztem, hogy sikerül mert pár napig rá sem gondoltam. Viszont nagyon sokszor kisebb depresszióba estem, mert a nap a fejemben csak róla szólt és az első randink szépsége újra meg újra lejátszódott a fejemben.
Nem vagyok harag tartó így idővel feloldottam Őt.
mindenhonnan.
1 hónap elteltével elkezdett hívogatni kisebb ürügyekkel, hogy uncsizik meg, hogy eszébe jutottam, és volt egy mondata amit megint csak nem tudok elfelejteni.
"emlékszel amikor nagyon azt kérted tőlem, hogy ha nem érzek irántad semmit akkor mondjam ki, hogy szeretlek és lezárjuk ezt az egészet?" mire én válaszoltam, hogy "persze, hogy emlékszem". Erre azt válaszolta "azért nem akartam kimondani, mert nem akartam hazugságot mondani"
Ezen mondatával annyira fellobbantotta bennem a reményt, hogy azonnal el akartam hívni a 3. Randinkra de Ő még nem szerette volna. Eltelt 2 hét talán és és a 2 hét alatt csomószor hívott semmilyen ürüggyel, csupán csak beszélgetni szeretett volna velem mindig a barátnője társaságában, de sosem tudott mit modnani, én pedig dolgoztam.
Majd most felhív 4 szemközt, és azt mondja
"emlékszel amikor a 3.randinkra hívtál? Van még kedved hozzá?"
Whao... Itt robbantam ki az örömtől, főleg, hogy Ő hívott randira, nem én Őt.
Ennyit a storyzásból.
Kérlek segítsetek nekem tökéletessé tenni ezt a randit és afjatok nekem stylist tanácsokat mert nem tudom hogyan is öltözhetnék fel hozzá.
Segítsetek tökéletessé tenni ezt a napot és adjatok bármilyen tanácsot vele kapcsolatban. Hálásan köszönöm
A hozzászólásaidat elnézve nem vagyon benne biztos, hogy tisztában vagy-e azzal, hogy a pornófilmek úgy viszonyulnak a valódi szexhez, mint a Csillagok háborúja az igazi űrutazáshoz, szóval az ott látott "csajozási módszerek" a valóságban nem igazán működnek... Egy hús-vér nő (és ha már itt tartunk, férfi) sem úgy működik, mint azokban a filmekben.
Szia én egy 30as srác vagyok. Én tökéletessen értem a problémádatt. Én a helyedben nem eröltetném dolgott neked is egy kifejlett nemi életed van. És jelen àllás szerint nem paszoltok. Semmi értelme neked kezdeményezni! Én akárhogy szűz voltam de már vonzodtam a randi partneremhez és 2 randin igenis megfogtam.a kezét miután megcsókoltam. Aztán mikor volt hely és alkalom szexuális közeledést is mutatam. Nem volt baj vele. Valahogy én így képzelem a folyamatott. Ezer meg egy pasi van. Ami nem.megy ne eröltesd.
Ne haragudj, én nem hiszem, hogy ennek köze van az emancipációhoz. Mindenkinek szíve joga úgy élnie az életét, ahogy neki jó. Én csak azt mondtam, hogy rosszul érezném magam, ha nekem kellene kvázi felszedni egy srácot, és itt nem jogokról meg kötelességekől beszélek. Csak szimplán azt az érzést kelti bennem, hogy nem fontos neki neki a dolog annyira sem, hogy közeledjen legalább minimálisan.
Ha tényleg tart a lányoktól, akkor talán emiatt nem lépett még. Én az első barátnőmnek a 4. randin fogtam meg a kezét és a következőn csókolóztunk először. És idősebb voltam mint 23. Igaz az első csókig azért három, négy hét alatt eljutottunk. Később kiderült, hogy ő is szűz.
Szerintem arra ügyelj, hogy a testbeszéded nyitott legyen. Mit tudom én, ne sétálj mellette zsebre dugott kézzel, ha egymással szemben ültök, az asztalon legyen a kezed, hogy megfoghassa, ilyesmik.
Sziasztok! Ahogy látom, már nem túl aktív maga a fórum, de hátha kapok egy kis segítséget. Mit tanácsolnátok, ha egy 23 éves sráccal találkozgatok, aki még (valószínű) szűz?
A sráccal kb. 2 hónappal ezelőtt ismerkedtünk meg, mivel az egyik barátnőm pasijának a haverja. Először egyáltalán nem foglalkoztam vele, de aztán valahogy szóba elegyedtünk, és az este végére nagyon is szimpatikusnak, és helyesnek találtam. Másnap rám is írt, hogyha van kedvem, akkor találkozzunk. Eddig háromszor találkoztunk, az első két alkalom során tényleg jól éreztem magam vele, viszont az utolsó már kicsit fura volt. Nem igazán tudom hova tenni a viselkedését, mert nyilván nem akarom, hogy valaki az első randin ágyba vigyen, de ő meg nulla közeledést nem mutat felém, amit őszintén szólva elég megalázónak érzek. Állítja, hogy tetszem neki, és szeretne még találkozni, de most nem értem, talán azt várja, hogy én fogom megcsókolni? Értem én, hogy 21. század meg minden, de ha például nekem kellene lesmárolnom, attól számomra el is vesznek a "varázsa" az egésznek. Tényleg nagyon rendes, intelligens, de mivel, hogy én se vagyok kezdeményező típus, lehet, hogy ez így fog működni. A szűz állítást pedig abból szűrtem le, hogy a barátnőm infói alapján eléggé tart a lányoktól.
Szóval kérlek titeket, hogy próbaljatok segíteni, mert azért mégsem szeretném csak emiatt nem adni neki esélyt.
sziasztok! 13 éves lányom lassan 14 de már nem szűz! amint megtudtam első lépés doki kétségbe voltam esve hogy ilyen fiatalon már nem szűz mire felvilágosítottak próbáltak megnyugtatni hogy ez normál és örüljek hogy nem terhes
Hosszú idő után néztem vissza a fórumra. Tényleg nagyon kevés a 2019-es bejegyzés, pedig nekem anno sokat segített, az itt leírt történetek olvasgatása. Érdekes dolog ez. Vajon tényleg kevesebb a probléma vagy már egyszerűen nem használja senki az index fórumot?
Nem volt nehéz elolvasni a 2019-es termést. Vagy alaposan megcsappant a szüzek száma, vagy az index fórumozás ment ki a divatból és nem tudom... titkos fb. csoportokban kommunikálnak? Arccal? Fijjjj...
Na hát én még itt vagyok (F/35... leírni is rossz). Mostanában vannak ilyen közléskényszer-rohamaim, mármint hogy jó lenne erről beszélni, de igazából csak ugyanazt a lemezt tudom feltenni, amit már párszor lejátszottam, sok újdonság nincs. Az a néhány ember, aki meg tudja rólam, már feladta, hogy tanácsokkal lásson el, úgysem hallgatok rájuk, úgysem hiszek sem nekik, sem magamban.
Na meg most kezdek marha álmos is lenni ahhoz, hogy összetetten tudjak fogalmazni - a semmiről :) - úgyhogy nem most fogom kiélni grafomán ösztöneimet, de még visszatérek ide irkálni ezt-azt, ha magamnak, akkor magamnak.
Sokàig szűzként éltem az életem, sokáig barátnőm sem volt gátlásos is voltam evégett. 18 éves koromban volt az első barátnőm, akivel nem volt szexuális kapcsolatom. A smárolásig jutottunk. Mad évekig senkim sem volt. 22 évesen lett újra barátnőm, akivel kb másfél évig voltam együtt, vele sem voltam szexuálisan együtt,hitbuzgó keresztény volt. Orális szexig jutottunk. Ekkor már fősulira jártam. Barátnőmmel szakítottunk,nem volt jó így,ezt éreztem. A nagy légyott egyéjszakàs kapcsolat volt,tehát a szüzességemet 24 évesen vesztettem el. A vicc az egészben, hogy kollégiumi szobatársaim ábrándoztak arról a lányról,azt mondták hogy elérhetettlen, igaz, hogy egyszer voltunk együtt. De nekem Ő volt az aki oda adta magát. Hálás vsgyok neki ezért! A làny amúgy nagyon csinos, kicsi cicijű, széparcú volt. Utána tudat alatt is ilyen tipusú lányokat kerestem. Volt még néhàny barátnőm. Majd a feleségem személyében megtaláltam az igazi partnert.
Nemrég olvastam egy blogbejegyzést szüzességről: https://www.girlonthenet.com/2014/01/12/on-virgins/ A szerző szexblogger és nő, nem meglepő módon őt inkább izgatná, ha szűz fiúval lehetne ágybabújni. Egy kommentet még érdekesebbnek találtam. A fickó 33 éves szűzként egy internetes társkereső portál adatai alapján kiszámolta, hogy a nők 65-93%-a negatívan áll a szüzekhez. Ami eléggé ijesztően (de hihetően) hangzik. Aztán kitette a profiljára is, hogy ő még szűz és persze kapott sok üzenetet, hogy ilyen negatív dolgokat nem illik kitenni a profilra. Már éppen készült átírni a profilját, amikor megkereste egy "fantasztikus, gyönyörű, melegszívű, intelligens, poliamór, nagyon szexuális" nő azzal, hogy ő szeretne a fickó első nője lenni. Happy end.
Tanulság? Valószínűleg a nők többségének tényleg "no-no" egy szűz fiú ebben a korban, de vannak néhányan, akik pont erre gerjednek. Sajnos nem tudok ilyen nőt ajánlani, de tudom, hogy léteznek.
Hozzátenném, hogy amikor hosszabb kapcsolatokban kiderült, kétféle reakciót kaptam:
- "miért vártál ennyit?" - erre a válaszom, hogy nem én vártam, engem várattak meg.
- "kár, hogy nem találkoztunk korábban és nem én vettem el a szüzességedet" - ehhez nem kell külön komment :-)
Én nem is annyira párkeresős szituációkban tartottam a tapasztalatlanságom felmerülésétől, hanem "általános" társasági helyzetben, haveri beszélgetésekben. De ténylegesen nem fordult elő ilyen helyzet.
"Alapból ott kezdődik a dolog, hogy magyarázkodnom kell azzal kapcsolatban, hogy még nem volt egy komoly kapcsolatom sem 27 éves létemre."
Én egy olyan válasszal készültem erre az esetre, hogy "nem találtam kölcsönösen megfelelő lányt" - de sosem kellett ezt a választ mondanom, mert sosem került szóba az ismerkedés elején. Persze hosszabb kapcsolatokban szóbakerült, de ott már megvolt a kapcsolat. Szerintem az exek kérdése nem elsőrandis téma.
Sziasztok ! Amikor ráleltem erre a topikra, akkor megörültem hogy nem vagyok egyedül ezzel a dologgal és ezért úgy gondoltam, hogy írok én is néhány sort ide. 27 éves srác vagyok és sajnos az élet úgy hozta, hogy még nem volt szexuális kapcsolatom. Sajnos most jött el az a pont, hogy már nagyon gáznak érzem a dolgot (nem mintha eddig nem zavart volna xD) és erőteljesen elkezdett nyomasztani a dolog. Volt néhány év az életemből amikor nagyon visszahúzódó voltam (ennek is megvan a maga története) és nem igazán nyitottam az emberek felé. Pláne nem a csajok felé ! :D Szóóval az utóbbi időben elkezdtem aktívan ismerkedni és hirtelen leesett a tantusz, hogy ez sokkal nehezebb lesz mint gondoltam ... Alapból ott kezdődik a dolog, hogy magyarázkodnom kell azzal kapcsolatban, hogy még nem volt egy komoly kapcsolatom sem 27 éves létemre. Ez nagyon kellemetlen. Nem szégyellem, de valljuk be: az emberek furcsa szemmel néznek arra, akinek még ennyi idősen nem volt egy épkézláb kapcsolata. Tehát egyfajta ördögi körbe kerül az ember, hiába hozom a legjobb formámat, amikor ez a dolog kerül napirendre akkor szépen lassan minden omlik össze amit addig nagy nehezen felépítettem. Így az ember lehetőséget sem kap, hogy megmutassa az igazi értékeit sajnos, mert belehelyezik egy skatulyába. Elmentem egy orvoshoz is, akivel beszélgettünk ezekről a dolgokról mert sajnos nem volt egy olyan személy sem akivel ezt a közvetlen környezetemből megtudtam volna beszélni. Nagy megkönnyebbülés volt felszínre hozni a sok ki nem mondott szót ... Most szintén egy pozitívumként éltem meg, hogy ráleltem erre a fórumra, ahol az emberek megosztják az érzéseiket és hasonló problémával küzdenek. Az a vicc egyébként, hogy az ismerőseim között szinte tökéletesen álcázom magam akár egy kaméleon. Nem szeretném ha ez miatt bántanának vagy elfordulnának tőlem :/
Tehát ha van olyan KULTURÁLT fiú vagy lány köztetek aki hasonló cipőben jár mint én és szeretnétek beszélgetni a dologról akkor írjatok nyugodtan : timelessgarden@citromail.hu
Előre szólok, hogy melegek és aberrált/beteges hajlamú személyek semmiképp ne írjanak !!!!!
Továbbá szeretnélek megkérni titeket, hogy tartsátok tiszteletben a bejegyzésemet és ne reagáljatok rá sértő vagy durva módon, hiszen ez az írás az őszinte érzéseimet foglalta össze ...