Nem is olyan régen megjelent a lapban Király G. István egy glosszája a személyi jövedelemadó idei változásairól. (Csakhogy akkor mivel is foglalkozik a magyar parlament?) A szerző előzményként fölemlíti azt a morálisan is, jogilag is igen gennyes intézkedést, amellyel az Orbán-, majd a Medgyessy-kormány az adófizetők pénzéből a lakáshitelezésen keresztül megtámogatta a felső középosztályt, köztük magukat. Jutott ebből a második és a harmadik ingatlan megvételére, sőt, a Balaton partján szaporodó luxusapartmanok lakásnak nyilvánított üdülőire is. A társadalmi igazságtalanságokra mindig is érzékeny szocialisták is csak akkor álltak le ezzel 2003-ban - talán a költségvetés mind durvább hiányát látva -, amikorra "az ő csókosaik is megmerítették kulacsaikat az állami pénzek bőven csobogó forrásából", írja érzékletesen a szerző. A személyi jövedelemadó idei változásait böngészve figyelemre méltó szabályozás történt: az ingatlanok értékesítésénél tizenöt évről ötre csökkentették azt az időt, amíg adó terheli az elidegenítést. Vagyis, miközben ez a parlament képtelen keresztülverni olyan törvényeket, amelyek az ország érdekében állnak, nagy többséggel fogad el olyanokat, amelyeknek haszonélvezői olykor saját maguk. Ez esetben adómentesen eladhatóvá tették a 2003 előtt vásárolt ingatlanjaikat (még csak újabb lakásra se kell fordítaniuk az így megszerzett bevételüket, mint eddig): mindent egybevetve, korábban kaptak a kiadási oldalról hozzávetőleg kétszázmilliárdot, most a bevételin engednek el saját maguknak nagyjából ugyanennyit. Ezt követően megszavaztatják az ország lakosságát a vizitdíj húszmilliárdjáról.....
Londoni elemzők: Fontosabb a külső környezet a magyar gazdaságnak, mint a belpolitikai történések.
Hírszerző összeállítás 2008-04-04 20:28
A tavalyi év kedvezőtlen öröksége nyomán az idén 2-2,5 százalékkal, valószínűleg 2,3 százalékkal nő a GDP, az átlagos infláció 6 százalékra csökken - áll a Pénzügykutató Zrt. új konjunktúra jelentésében. Londoni elemzők szerint a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) nem kellene a kamatcsökkentést erőltetnie. A külföldi elemzők azt is hangsúlyozták, hogy Magyarországnak fontosabb a külső környezet alakulása, mint a belpolitikai események, azonban figyelmeztetnek: populista költekezésbe kezdeni tilos.
A tavalyi év kedvezőtlen öröksége nyomán az idén 2-2,5 százalékkal, valószínűleg 2,3 százalékkal nő a GDP, az átlagos infláció 6 százalékra csökken, ez a Pénzügykutató Zrt. új konjunktúra jelentésének két legfontosabb eleme - mondta Petschnig Mária Zita, az intézet főmunkatársa pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A kedvezőtlen örökség az idei fogyasztói árakra is hat, mivel a 12 havi infláció 2007 decemberében 7,4 százalék volt - a korábban várt 5-5,5 százalék helyett -, és az áthúzódó hatások valamint a világpiaci energiaárak és az élelmiszerárak miatt 2008-ra nem esik 6 százalék alá - magyarázta Petschnig Mária Zita, emlékeztetve arra, hogy az eredeti konvergenciaprogram 3,3 százalékos inflációt rögzített 2008-ra.
A tavalyi szigorú fiskális-, és jövedelempolitika miatt a gazdaság túlhűtött állapotban van - mondta a kutató. Az államháztartási hiány 2007-ben GDP-arányosan 5,5 százalékra csökkent a tervezett 6,8 százalék helyett, a reálkeresetek pedig a statisztika szerint 4,8 százalékkal csökkentek, de a Pénzügykutató számítása szerint ennél nagyobb mértékben, 6,4 százalékkal zsugorodtak. A baj az, hogy miközben a tavaly elért 5,5 százalékos államháztartási hiány igen kedvező, addig a gazdaságpolitika hitelességének javulása elmaradt - vélik az elemzők.
"Remélem, nem lesz adócsökkentés 2009-ben"
A jegybanki alapkamat a jelenlegi 8 százalékról az év végére 7,5 százalékra mérséklődhet - jelezte Várhegyi Éva, az intézet főmunkatársa. Lengyel László elnök-vezérigazgató szerint most a kormány "béna állapotba" került, amelyből három lehetséges opció következhet: előrehozott választás, új kormány új koalíciós felállással, vagy egy átmeneti szakértői kormány. A politikai bizonytalanság kedvezőtlenül hat a gazdaságra, a befektetői döntésekre - tette hozzá. "Remélem, nem lesz adócsökkentés 2009-ben" - felelte egy kérdésre Antal László. A Pénzügykutató szakértője szerint adócsökkentésre csak egy felívelő gazdaságban van kedvező terep, vagy ha arról politikai konszenzust kötnek a politikai erők. Az ismert közgazdász az egykulcsos adót sem tartja kívánatosnak, véleménye szerint adócsökkentésbe akkor lehet belevágni, ha arra 600-800 milliárd forint költségvetési forrás áll rendelkezésre, 200 milliárdból csak apró racionalizálást lehet végrehajtani.
A piac súlyosan büntetné a populista költekezést
A reálgazdasági helyzet nem indokolja a további pénzügypolitikai szigorítást - áll a Merrill Lynch globális bankcsoport londoni befektetési részlegének helyzetértékelésében. A cég elemzői szerint a forintra "spekulatív természetű egyedi tényezők hatnak", és tisztán gazdasági szempontból nincs egyetlen olyan ok sem, amely igazolhatná a pénzügypolitikai szigorítást, viszont sok olyan ok van, amely indokolná ennek ellenkezőjét - azaz a jegybanki kamatcsökkentést.
A Merrill Lynch elemzői 8 százalékra várják a 2008. végi alapkamat-szintet. A ház mindemellett 1,2 százalékra rontotta a korábbi 1,8 százalékról az idei magyarországi GDP-növekedésre adott prognózisát, és ennek alapján 2009-re összesen 1,50 százalékpontos kamatcsökkentést jósol, 6,50 százalékos 2009. végi kamatszinttel. Az ML közgazdászai szerint a magyarországi politikai feszültségnek várhatóan nem lesznek jelentősebb gazdaságpolitikai kihatásai, mivel "nincsenek nagyobb reformok készülőben" a 2006-2007-es költségvetési csomag végrehajtása után.
Mi lehet a legrosszabb kombináció?
A Merrill Lynch véleményével, miszerint a reálgazdasági helyzet nem indokolja a pénzügypolitikai szigorítást, több más nagy londoni ház egyetért. A hétfői kamatdöntés előtti elemzésében például a BNP Paribas bankcsoport úgy vélekedett: az alapmutatókat tekintve "abszolút semmi oka nincs" a pénzügypolitikai szigorításnak, a kamatemelés "egyenes út lenne a teljes körű recesszióhoz".
A magyarországi belpolitikai helyzet és a piaci kilátások összefüggéseiről adott ki elemzést pénteken Londonban a Goldman Sachs. A globális pénzügyi csoport londoni befektetési részlege szerint a külső környezet továbbra is fontosabb a magyar gazdaság szempontjából, mint az, hogy mi történik a belpolitikában.
A GS forgatókönyvei szerint a legrosszabb kombináció az lenne, ha az esetleg ellenségessé váló globális környezetben egy új miniszterelnök - vagy éppen a jelenlegi - költekezéssel próbálná javítani a kormánypártok népszerűségét. Éppen e megjósolható következmény miatt valószínűtlen, hogy a kormány ilyen politikába kezdene, áll a Goldman Sachs pénteki londoni elemzésében, amely szerint a piac súlyosan büntetne bármilyen populista költekezési politikát.
Ma ismét adóreformról beszél a kormány, de ennek nyoma sincs, csak suszterolják a jelenlegit, éppenséggel most 5 éves terv keretében. Én már azt sem egészen értem, hogy ha 5 év, akkor miért nem lehet bátran hozzányúlni egy reformnak. Ez az egész csak marketing, választási kampány, ami most már 4 évig tart egyfolytában. Az ország meg süllyed, 100 lépéssel! Visszajöttek az ötéves tervek is!
Ez az ember a képen az előbb a TV-ben elmagyarázta, hogy az adók tulajdonképpen csökkennek. Csak azt nem emelte ki, hogy ez a tőkejövedelmekre vonatkozik. ÁFÁ-t, illetéket stb. pedig emelnek. Hol a 18%?
Bevallom, engem valóban a "kormányzat általános gazdaságpolitikai preferenciái" érdekelnek, sőt hogy nem csupán a jelenlegi kormányé, hanem az elmúlt 4-6 kormányé együttesen, pontosabban egymás után, ugyanis azt hiszem, hogy ennek alapján sokkal jobban lehet tájékozódni, mint az egyébként szokásos gazdaságpolitikai szóömlenyek szerint. Nem beszélve arról, hogy így kimutatható, hogy melyek a ténylegesen stabil stratégiai komponensek, és melyek azok, amelyek a szózuhatagban felmerülve a dezinformációs stratégia elemeit alkotják. (A politikusok itt általában nagyon idegesek szoktak lenni. Nem is értem, hogy miért.)
Tehát mindez általában nem igen nyer tetszést. A politikai preferenciák feltárása nem kívánatos dolog, hiszen - mint azt már jó 20 évvel ezelőtt is leírtam - ezek a preferenciák nagyon jól meghatározzák a döntéseket az adott szervezet erőviszonyai között, ami "katasztrófális" eredménnyel járhat, ugyanis elég jól lehet vele előre jelezni az adott intézmény "válaszait" az aktuális kihívásokra is.
A váratlan kiadásokkal kapcsolatban én is azt hiszem, hogy a jelenlegi kormányzat sem igazán "preferálna" még egy ilyen természeti csapás sorozatot, mint ami az idén előfordult. Az azonban nagyon tanulságos, hogy hová is "emelték be" a probléma megoldását. Nem sérült egyetlen döntő fontosságú stratégiai komponens sem. Legfeljebb a "futottak még" szint néhány elemét kell korrigálni.
A PM egy félreeso zugában üldögélo szomorú öregúr "szimbólumának megfejtése" azonban nem igazán volt sikeres részedről, figyelembe véve még azt is, amit a szimbólumanalitikusokról olvashatunk Cséfalvay Zoltán, Helyünk a nap alatt c. könyvének 84. oldalán. A szimbólum lényege itt ugyanis az, hogy ez egy valós történés volt. És az ilyen nagy intézményekben lehet még nagyon sok ehhez hasonló félreeső zúg. Ahol megszületnek azok a sarokszámok, amiről a politikusok majd tájékoztatják a lakosságot.
Nagy az Isten állatkertje, aminél már csak a közintézmények belső udvarai tágasabbak.
Természetesen Orbánnak igaza volt abban, hogy az inflációcsökkentés egy fontos stratégiai komponens. Látom már, hol mentünk félre (az én figyelmetlenségemből): te a kormányzat általános gazdaságpolitikai preferenciáiról beszélsz, én meg a kiadási preferenciáiról. Igy már kerek.
A váratlan kiadásokkal kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy az nem preferenciális kérdés, hanem muszáj (muss). Még akkor is, ha nincs rá elég tervezett forrás. Alig hinném, hogy a kormányzat preferálna még egy ilyen árvizet, mind az idei. :)
A történeted a PM egy félreeső zugában üldögélő szomorú öregúrról nagyon bűbájos, de a képet túl szimbolikusnak tartom ahhoz, hogy komolyan vegyem a végkicsengését. Negyven év köz-szolgálat után nem is csodálom persze, ha az ember hajlamos a borulátásra. :))
Ma reggel OV valami olyasmit mondott, hogy azért kedvező az infláció csökkenése, mivel ezzel kedvezőbb feltételek mellett jut a kormány hitelhez, amivel azután lehet tovább törleszteni azt az évi csekély 800 milliárdos adósságszolgálatot. Tehát az inflációcsökkenés mint eszköz szerepel egy nagyon erősen preferált stratégia komponens (mint a célrendszer egyik eleme) eléréséhez. Ezért azután a magam részéről bizony kormányzati preferenciának érzem az adósságszolgálatot is.
A költségvetési hiánynak a GDP-hez mért aránya valóban korlátozó feltételnek tűnhet. A magam részéről viszont inkább úgy látom, hogy a különböző arányokhoz különböző "hasznok", illetve "károk" kapcsolódnak egy nem lineáris "haszonfüggvény" mellett. Én mint kapitalista úgy látom, hogy a költségvetési deficit nem más, mintha egy cégnél folyamatosan és állandóan veszteséget termelnék, azaz a deficit, vagy a "hiány" nem egyéb, mint egy rakás veszteség. Ezért a szociális piacgazdaság építésének viszonyai között elég nagy baj, ha a kormány ezt nem óhajtja minimalizálni.
A vidékfejlesztésről egyébként annyit, hogy ezt a tényezőt biztosan megelőzi a költségvetési "egyensúlyra", vagy stabilitásra való törekvés, hiszen mint az az FVM miniszteri tájékoztatójában is olvasható, addig nem kerül sor az EU strukturális alapok felhasználására, amíg "az alapok esetleges igénybevétele veszélyezteti a költségvetési egyensúlyt". Ez ennyire egyszerű.
A váratlan kiadások finanszírozását viszont azért érzem - ebben az évben különösen - nagyon stratégiai tényezőnek, mivel maga OV jelentette ki, hogy a természeti károk miatt majd legfeljebb elhalaszt a kormány néhány útépítést.
Az előbbiekkel azt szerettem volna illusztrálni, ha elfogadom azt a 4 elemet, amit voltál szíves preferenciaként megjelölni, akkor az említett nyilatkozatok és tájékoztató szerint sajnos azokat is figyelembe kell venni, amit a költségvetésre és az adósságszolgálatra vonatkozóan bátorkodtam a magam részéről javasolni, hiszen ezek éppen preferencia sorrendre (melyik a fontosabb célelem) vonatkozóan tartalmaznak kijelentéseket.
Néhány évvel ezelőtt egyébként találkoztam a PM egy félreeső zugában egy elég szomorú idősebb úriemberrel. Magányosan üldögélt egy papírlap előtt. Érdeklődtünk nála, hogy a következő évben mennyi jut majd erre-arra, mi lesz a változás. Rezignáltan mondta, hogy felesleges a kíváncsiság, egy fillérrel sem fog több jutni, mint amennyi nála a papírlapon szerepel. Kérdeztük erre, hogy miért? Azért - válaszolta - mert a mozgástér az egy - és rajzolt egy nagy nullát a levegőbe. Azt hiszem, hogy neki volt igaza. Ő ugyanis tudja. 40 éve csinálja.
Szerintem a költségvetés egyensúlya (pontosabban a GDP meghatározott szintjén tartása) nem célfüggvény, hanem korlátozó feltétel. Az adósságszolgálat adottság (éven belül kb. konstans). A váratlan kiadásokra képzendő tartalékok összege a költségvetés főösszegében meghatározott.
Vagyis a preferenciáknak nevezhető dolgok a 4. pontodnál kezdődnek.
Ha komolyan akarom venni a Fidesz-kormány szavait - és miért akarnám? - , akkor a következők az ő preferenciáik:
1. családtámogatás
2. honvédelem
3. oktatás
4. vidékfejlesztés
Csak saccolni tudom, hogy a "commitment"-eken (adósságszolgálat, tb-deficit, önkormányzatok, kamattámogatások, apparátus stb.) felül a költségvetés készítőinek maximum a főösszeg 10-20%-áig terjed a mozgásterük. Ebbe bele kell férnie a bankkonszolidációtól kezdve az autópálya-építésen és az ügyeleti díjakon át a milléneumi ünnepségekig mindennek.
Paradox, hogy pont azt a tízszázaléknyi közkiadást a legnehezebb elosztani, amelyiknek a legkisebb a hatása a hosszú távú jólétre.
szerintem a közkiadások finanszírozását lenne hivatott biztosítani, túlnyomórészt és különösen a finanszírozó közösség működése, fennmaradása és esetleg fejlődése érdekében. Hogy a növekedés grádicsain felfelé lépkedve a dolog hová kulminált, azt mindannyian láthatjuk a bankkonszolidációtól kezdve az ehhez szükséges kommandók felállításáig.
Persze mindez nem lenne érdekes akkor, ha a befolyt pénzeket nem kellene valahogy elosztani. De sajnos el kell. Még pedig felosztani, kiutalni, pályáztatni az amúgy nem csekély összegeket. És itt kezdődnek a problémák, hiszen már ki emlékszik arra, hogy miért és mire is szedték be a közpénzeket. Marad tehát a végére az elosztási kényszer, ami bár egy kicsit kellemetlen, de mégis el lehet vele valahogy lenni.
Az osztható összeg meg errefelé soha sem elég. Feltételezem, hogy az ismert struktúrák mentén nem is lesz. Mert hát ki tudja, hogy a befolyt pénzekből mennyi jut az alapfunkcióra?
A mai magyar adórendszer szerintem olyan, mint az agyonfoltozott gatya. Már nem lehet tudni, hogy milyen volt az eredeti, ill. melyik rész funkcionális és melyik dísz.
Innentől kezdve tök mindegy, hogy gazdaság hogyan működik, milyen az adómorál, stb. Ennyi bevételt kell produkálni állambácsinak, slussz-passz.
Aki nagyobb cégnél dolgozik kérdezze, meg a főkönyvelőt, hogyan jönnek ki az apehesek. XmFt adóhiányt fognak megállapítani, mert ez van a tervben. Amilyen ócskák az adótörvények, úgy értelmezik őket, ahogy akarják. Minden könyvelő tudja, hogy nem érdemes fikázni velük. Kis alkudozás, aztán vigyék ami kell, utána lehet dolgozni.
Az egyszeri vállalkozó pedig megpróbál minél többet csalni, hogy legyen tartaléka, ha bukik. Ez a magyar status quo.
Nem tudom, hogy milyen nagyságrendet képviselnek ezek a "rablóhadjáratok" a teljes bevételből, de gyanítom, hogy a 10-12%-ot elérik. És itt a bibi. Egy teljesen új (értsd átlátható, következetes, egyszerű) adórendszerbe nem rakhatók portyák. Csak annyit, de annyit kap az állam ami jár neki.
Amúgy az adóreform mit sem ér az állami elosztás reformja nélkül. Először azt kellene látni, hogy mire megy el a pénz.
A kormányzati preferenciák - csak úgy érzésből - talán a következők:
1. Költségvetés és külker mérleg. (Minimalizálni.)
2. Adósságszolgálat. (Az előírtak szerint.)
3. Váratlan kiadások finanszírozása. (Amit még ki lehet préselni máshonnan.)
4. Oktatás, egészségügy. (Egyszerűen nem halogatható ügyek vannak.)
5. Honvédelem. (Kezd a dolog egy picit nevetségessé válni.)
6. Beruházások. (Ez az, amire már nem telik.)
Persze biztosan lehetne pontosítani. Igazad van annyiból, hogy valóban meg kellene nézni költségvetési kiadások reálértékének alakulását, ugyanis ebből sokkal jobban lehetne következtetni a kormányzati preferenciákra. Ha jól emlékszem, akkor az adósságszolgálat viszi el a pálmát. Tehát nem elég jó a sorrend. A jövedelmek pedig leginkább az adókkal kapcsolatban kerülnek napirendre. Hogy a lakossági reáljövedelmek hol helyezkednek el az előbbi sorrendben, azt még csak találgatni sem tudom.
Bevallom, én nem vizsgáltam a kérdést mat-stat alapon. Csak abból a tényből következtettem (leegyszerűsítve, természetesen), hogy ha a közkiadások reálértékben nőnek, akkor az állam által nyújtott jövedelemtranszferek reálértéke is várhatóan nő a nemzetgazdaság egésze szintjén. Ami persze nem feltétlenül igaz, ha reálértékben jóval többet fordítanak beruházásokra, felhalmozásra és adósságszolgálatra, mint korábban. De ez a veszély, azt hiszem, 1999-ben nem fenyeget minket.
Te végeztél számításokat? Ha igen, hálás lennék, ha nem bolndítanál tovább és megmondanád végre a frankót. :)
Remélem, hogy igazad van. De én már csak amolyan tökkelütött vén hülye vagyok, hogy akkor hiszem el a feltevésedet, mármint azt, hogy "ebben az értelemben szerintem nem igaz az a feltételezés, hogy a kormányprogram (már amennyiben a költségvetés tekintheto a kormányprogram tükrének) nem támogatja a reáljövedelmek növekedését.", ha valaki ezt a hipotézist mat-stat. alapon vizsgálja, mármint azt, hogy mennyiben elfogadható, vagy elvethető ez a feltételezés.
A többi számomra nagyon kedves politikai szószátyárkodás.
Az MDF mai ötletét szerintem gyorsan felejtsd el. Akkora hülyeség volt, hogy még a Fidesznek is leesett az álla. De azt hiszem, hogy az MDF I. kerületi szavazóbázisának is megállt egy pillanatra a kanál a kezében. Holnap már tagadni fogják. ;-)
Ha jól emlékszem, akkor a 98-as költségvetéshez (Postabank vircsaft nélkül) képest a 99-esben nőtt a jövedelemcentralizáció mértéke. Ez nem az adósságszolgálat, hanem más közkiadások reálnövekedése miatt következett be. Való igaz, hogy a bérek és bérjellegű jövedelmek adóterhelése nőtt az idén, de az állam az újraelosztás révén más szektorokba (pld. mezőgazdaság) pumpált át jövedelmet. Ebben az értelemben szerintem nem igaz az a feltételezés, hogy a kormányprogram (már amennyiben a költségvetés tekinthető a kormányprogram tükrének) nem támogatja a reáljövedelmek növekedését.
Te is pontosan tudod, hogy semmi olyan nem írtam, sőt, még csak nem is gondoltam arra, amit írásomnak itt-ott tulajdonítasz.
A reálbérekre vonatkozóan a nemzeti politikát egyébként úgy értem, ahogy írtam. A magam részéről pl. az nem tetszik, hogy a Kormányprogram csak bizonyos rétegekre vonatkozóan beszél némi jövedelemnövekményről, az azonban fel sem merül, hogy egy némileg szélesebb réteget is meg kellene célozni, vagy ha nem, akkor miért?
Egy kicsit elhamarkodottnak érzem azt a megjegyzésedet, miszerint "Én nem látom nyomát annak, hogy a jelenlegi kormány szándékosan szukíteni akarná a reálbérek növekedését.", hiszen éppen a mai újságok ínak az MDF elgondolásáról (ami szerintem béreket is érinthet): "az ötmillió forint fölötti éves jövedelműeknél a személyi jövedelemadó 50 százalékra emelkedjék - közölte Dávid Ibolya pártelnök a testület szombati ülését követően. A Fideszt és az FKGP-t meglepte az MDF javaslata, de elgondolkodtatónak tartják a felvetést."
Továbbá a reálbérekről azt írtam, hogy a nemzeti politika nem támogatja a reálbérek növekedését. Ez pedig nem azt jelenti, hogy szándékosan szűkíteni akarja. Tehát hajlok arra, hogy egy picit félre érthető voltam.
Igaz, igaz... Tényleg problémás, hogy a különböző politikai erők más társadalmi prioritásokból, más ideológiai háttérrel, más helyzetértékeléssel és más technikákkal próbálják a saját választóik vélt "közhasznát" maximalizálni. Tényleg sokkal egyszerűbb lenne, ha mindenki ugyanazt akarná és ugyanúgy, és elfogadnák a Bölcs Emberek elképzeléseit a mindenki számára ideális gazdaságstratégiáról. Ezzel meg lehetne spórolni a plurális demokrácia társadalmi költségeinek jelentős részét is.
De ezek a dögök monomániásan ragaszkodnak a választás szabadságához. Gulágokra velük! ;-)
Igy nem marad más hátra, mint hogy koherens, hosszú távú gazdaságstratégia helyett ellentmondásos, rövid távú gazdaságpolitikákkal operáljunk. De legalább legyen valami ilyesmink, ha szabad kérni.
3. Hogy érted azt, hogy a nemzeti politika nem támogatja a reálbérek növekedését? Szerintem támogatja, és pontosan a gazdaságpolitika által vállalhatónak tartott határig. Én nem látom nyomát annak, hogy a jelenlegi kormány szándékosan szűkíteni akarná a reálbérek növekedését. Vagy félreértelek?
Megkésve bár, de törve nem, és miután eleget tettem családi kötelezettségemnek, elvágva a külvilágtól a BALKÁNTEL jóvoltából:
1) Az elhajtással kapcsolatban azt jegyezném meg, hogy a fiatalok azt hiszik, hogy mindig igazuk van. Ez persze igaz, csak nem minden esetben.
2) A Vállalatgazdaságtan Tanszéken a stratégiai ügyeknek volt némi előzménye is. Chikán prof nagyon jól adaptája a témát, azonban ha nincs a politikum részéről elvárás, vagy feltétel a stratégiai tervezés iránt, akkor az bizony csak nagyon felszínesen fog megjelenni. Most éppen itt tartunk.
3) Egyetértek azzal, hogy egy növekvő gazdaság potenciálisan magában hordja a reálbérek növekedésének lehetőségét. Abban az esetben viszont, ha ezt az érdekérvényesítés kizárja, illetve ezt a nemzeti politika (itt nem nacionalizmusra gondolok, csak arra, ami az EU-ban is elfogadott) nem támogatja, akkor a potenciál soha nem realizálódhat.
4) Szerintem ez a kormány legalább annyira stabilizál a deficitre, mint az előzőek. Egyébként kellene egy kis idő ennek a vizsgálatára és igazolására. Amíg ugyanis erre nem kerül sor, addig ez is csak olyan igazságnak feltüntetett hipotézis, mint a többi, amit pl. a média szokott szajkózni (szerintem Rezső ezért is nem áll szóba velem).
Figyelemre méltó, amit a váltógazdaság és a nyeregpont viszonyáról feltételezel. Sajnos azonban ebben az esetben is szükség van olyan stratégiai komponensre, amelyik legalább implicite magában hordja a reálbérek deklarált növelésének lehetőségét. Továbbá a játékosoknak annyira körültekintőknek kell lenniük, hogy feltételezik, hogy a partner nem kifejezetten véletlenszerűen váltogatja stratégiáit. Ha pedig mindehhez a politikai váltógazdaság, mint véletlenszerű folyamat játszik közre, mint egy olyan "külső tényező", amelyik átmenetileg meghatározza, hogy valamelyik partner meddig folytathatja a játékot a másik "hallgatása" mellett, akkor ebből számomra csak az következik, hogy az éppen domináns partner akkor jár el helyesen, ha a választói közhaszon maximálására törekszik.
Ezt persze a választók nem tudják, mint ahogy az éppen domináns játékos sem hangsúlyozza ennek a jelentőségét. Maradunk tehát az évtizedes és jól bevált gazdaságstratégiánál. Jó, legyen, gazdaságpolitikánál, amit ha a politikai váltógazdaság játékosai folytonosan követnek, akkor ehhez még váltógazdaságra sincs szükség.
1. Nem rovom fel nekik, hogy nem tudták pontosan, merre vékony a jég. Azt viszont igen, hogy elhajtották azokat, akik sejtették, minket meg lelkesen ráterelnek.
2. Az egyetemen tanultunk egy csodálatos tárgyat, az volt a neve, hogy stratégia-menedzsment. Az a vállalatgazdaságtan-tanszék indította, ahol a tanszékvezető bizonyos Chikán Attila volt... Én például hangos ovációval fogadtam a zéró bázisú és az ötéves gördülő költségvetés-tervezés ötvözéséről szóló korai kormányzati elképzeléseket. Még ha nincs is jövőképünk, de legalább használjuk a stratégiai tervezés eszközeit. De mi történt ezekkel az elképzelésekkel azóta?
3. Szerintem az a véleményem (:-)), hogy ha növekszik a gazdaság, akkor a reálbér nőhet is, meg csökkenhet is a fiskális politika (és más politikák) függvényében. Ez egyedül nem magyarázza a reálbér változását. Ha viszont zsugorodik a gazdaság, akkor a reálbérek biztos nem fognak tartósan nőni. Jelenleg egyébként nem csökkennek a reálbérek.
4. Én sem gondolom úgy, hogy a "deficitre stabilizálás" csak ennek a kormánynak lenne célja. Bár ennek talán kevésbé, mint az előzőnek.
A nyeregpontot nem az egymás ellen játszó ellenfelek fogadják el, az "van". Például egy szocialista-szociáldemokrata kormány a foglalkoztatottságot akarhatja növelni, egy jobboldali-konzervatív pedig az inflációt akarhatja csökkenteni. Ha a Phillips-görbének van még értelme ezen a világon, akkor a megfelelő, koherens a konz-szoc-lib gazdaságpolitikák alkalmazása elvezethet egy nyeregponthoz, ahol történetesen gazdasági növekedés mellett növekednek a reálbérek is (ceteris paribus, katasztrófák, kisgazdák, globális tőzsdei válság nélkül). Ehhez azonban sem nemzeti konszenzusra, sem gazdaság stratégiára nincs szükség, csak váltógazdaságra és - mint mondottam - koherenes gazdaságpolitikákra.
Persze ha nem ismered az elméletet, attól még gondolhatsz bármire. Ettől az elméletnek még semmi baja nem származik. A dolog érdekessége egyébként, hogy nem csak a maximumhoz vezetnek lépcsők, hanem a kooperációs nyeregponthoz is. Tehát szó sincs arról, hogy a nyeregpontnak az egymással "játékban álló" felek valamelyike által meghatározott maximális haszonnal járó alternatívánál kell lennie. Ha ez mégis így van, az játék esetében azt jelenti, hogy az egyik partner nem képes számára előnyösebb választási alternatívást (stratégiát) generálni.
Persze ha nem játékról van szó, ahol ebben a játékban egymástól független résztvevők választanak saját stratégiáik közül, akkor lehet diktatúra is. Én azonban nem erre gondoltam.
A kérdés tehát az, hogy miért is nincs szüksége a politikának stratégiára, illetve adott esetben stratégiai változatokra. Feltehetően azért, mivel meg kellene határozni az egyes változatok hatásait, következményeit, illetve hasznait, figyelembe véve a játékban részt vevő ellenfél, vagy partner (kinek hogy tetszik), lehetséges válaszlépéseit is. A politikának (ami ha igaz a kompromisszumok művészete, és ebben az összefüggésben a "nyeregpont keresés" a feladata) azért nincs szüksége "deklarált" stratégiára, átgondolt és kidolgozott stratégiai alternatívákra, mert ez egyszerűen nem érdeke. Vagy legalábbis úgy látja, hogy nem érdeke. E nélkül is jól elvolt eddig. Meg aztán úgy tűnik, hogy el is lesz.
Kedves Avar!
Ugyan voltak a bokros csomagnak feleslege -és az alkotmánybírák által "kilőtt" pontjai- de neki volt világos elképzelése. Azt egy mezei ember is megérthette. Ezt a helybenjárást viszont semmi nem indokolja. Még mindíg a régi államháztartási rendszer marad, pedig annak kellett volna először változni. Az sem lett volna baj, ha egyszerű bárki által értelmezhető és betartható valóban újy adórendszer készült volna. Ezt a mait saját könyvelőm -és könyvvizsgáló ismerőseim- nyögve-nyelősen tudják betartani.
Félreértés ne essék, nekem abszolúte mindegy ki van kormányon, mert ez számomra érdektelen. De az érdekelne, ha esetleg nem kellene évente átgondolnom azt: érdemes-e továbbra is vállalkozónak lenni, avagy beálljak én is a munkanélküliek sorába?
Nem ismerem a nyeregpontos döntéselméletet. És Te a Rudolf von Wudigess antikonvergencia tételét?
Gondolom a maximum elérésének a minimum birtoklása az előfeltétele.
Tudod, amikor még ilyennel foglalkoztam, akkor, azzal a minimummal kezdtem, hogy szóba álljon velem az a hölgy, aztán megfoghassam a kezét, aztán...
Szóval a maximumhoz lépcsők vezettek. Nem vitatom, hogy lehet egyből is, de az a társadalom vonatkozásában diktatúrát jelentene.
Persze, hogy nem az egymás ellen játszó felekről szól a tratégia, de náluk jelenleg megkerülhetetlenek a politikai pártok, és azok bizony két ellentétes táborra szakadtak. És az értelmiség szerepe pedig nagyon leértékelődött. (Nézz akár erre a vitarovatra.)
Ráadásul ez az ellentét leszivárgott a társadalomba. (Nézz, akár erre a vitarovatra.)
Tehát az államot és a pártokat nem lehet kikerülni. Nézd meg hány stratégiagyártó műhely született, Lakitelektől az MTA-ig.
Mind sikertelen, mert nem állt mögéük politikai erő. És akkor az államapparátus, valamint a tőke, a globalizáció szerpéről nem is beszéltünk
Hello Mobil!
1. A Fideszt annyira megdöbbentette a helyzet, hogy most már talán tényleg szeretné újra írni a múltat. Ismerjük, hogy egy újszülöttnek minden vicc új. Aki még nem volt kormányon, az nem igazán ismeri, hogy merre vékony a jég. Az meg felettébb kétséges, hogy képes lesz-e lovat váltani menet közben a "nem ilyen lovat akartam" címszóval.
2. A stratégia-alkotás nem pusztán a jövőről való vizionálás. Ez így önmagában a Tétényi úti kórház zárt osztálya vendégeinek funkciója. Viszont úgy tűnik, hogy a stratégia címszó alatt mindenki teljesen másra gondol. Az viszont kétségtelen, hogy amikor az anyám elteszi télre a befőttet, akkor nagyon jól végiggondolt stratégiai cél (és szervezési terv) alapján mozgósítja az érdekelteket.
3. Úgy tűnik, hogy mértéktelenül hosszú szövegemben elsikkadt a lényeg. Ezért megismétlem (bármennyire is irritáló (és rövidítve)) : "Mi van, ha növekszik a gazdaság? Folyamatosan és törvényszeruen csökken a reálbér? Nincs itt egy pici ellentmondás?" Azonban ha a gazdaság növekedésével a reálbérek is növekszenek - mégpedig tendenciózusan -, akkor engem már nem annyira izgat, ha az állam szintén egyre többet oszt el.
4. Teljes mértékben egyetértek veled, hogy az "állam", miután nem tehet mást, mint a költségvetési deficitre "stabilizálja a gazdaságot", most is pontosan azt csinálja, mint elődei. Azzal azonban nem érek egyet, hogy ezt "ez" az állam csinálja, mivel úgy látom, hogy ez a gazdaságpolitika esszenciája jó másfél évtizede. (Teljesen mindegy, hogy ki csinálja.)
5. És innen kezdve lehet megint olvasgatni az első ponttól.
Kedves Kagakusha!
Az általad szemelgetett csemegéket én már elfogyasztottam a Diákcsemege nevű rendkívül finom mogyoró, dió és aszalt gyümölcs-keverék szemelgetése közben. Mondhatom, hogy ez utóbbi összeállítás rendkívüli tehetségre vall. Azt hiszem, hogy nem ártana, ha a kancellária minisztere is fogyasztana ebből a csemegéből nyilatkozatai közben, és így megkímélné az olvasókat néhány felesleges mondattól.
Kedves Rezső!
Remélem, hogy igazad lesz. Javulnak a makromutatók. Szerencsés esetben persze mitől? Hát maguktól.
A minimumok rendszere azonban egy stratégiánál teljesen felesleges és előzetes korlátozó előfeltevés, mivel esetleg lehet maximumok rendszere is. Ezért egy kicsit foglalkozni kellett volna a Neumann-Morgenstern-féle stratégia döntéselmélettel is. Ennek lényege, hogy létezik a minimumok és maximumok rendszerében egy olyan nyeregpont, amit az egymás "ellen" játszó felek elfogadnak. A dolog további pikantériája, hogy az így létrejövő stratégia már nem az egymás ellen játszó felekről szól. (Ilyenkor egy hosszabb távú koalíciós játék jöhet létre, aminek következtében a média abszurd helyzetbe kerül.)
(Számomra izgalmas szakmai kérdés, hogy sikerül-e létrehozni egy ilyen társadalom és/vagy gazdaságstratégiát, beleértve mondjuk a reálbérek arányos növekedését a gazdaság növekedésével - ha ennek még valaha jelentős prioritása lehet.)
Kedves Barracuda!
Én nem csalódtam, sajnos.
Bejött az amitől féltem, vagyis a hatalmas mellény mögött semmi tapsztalat vagy tudás. A pénzügyminiszterről csak annyit, hogy a sajtótájékoztatón nem tudta megnevezni milyen adónemet akar ráhúzni a biztosításokra.
Sajnos a kormányból csak a szakértelem és emiatt egy hiteles koncepció hiányzik.
Kétségtelen nem a kormányalakítás után kell elkezdeni stratégiát alkotni. Elméletileg, és akkor, ha van mire építeni.
De nálunk nincs, vagy alig. Ugyanis a magyar nemzeti stratégiák - mondjuk Széchenyi óta - mindig elakadnak. Többnyire külső beavatkozás miatt, de mi sem visszük végig a dolgokat.
Ezért ajánlottam, ajánlottuk néhány éve a minimumok rendszerét, amiből kinőhet egy olyan konszenzus, amit minden politikai erő elfogad, és nem kellen állandóan mindent előlről kezdeni. És nem a fő elveken, célokon, koncepciókon vitatkozgatnának a pártok a választások előtt, hanem azon, hogy melyikük képes jobban képviselni a közös, nemzeti (országos) célokat, koncepciókat. Vagyis a módszerről, a taktika elemeiről.
De ez nem történt meg, sőt bizonyos témákban még az alap kérdéseket sem tettük fel. Más kérdésekben (például a külpolitikai hármas) az előző kormány felrugta a már kialakult konszenzust, és megcserélte az ok okozat összefüggést.
stb.
Tehát ha ez a kormány is belefeledkezik a napi fealadatok "megoldásába" a költségvetési politizálásba, szintén nem tud mit tovább adni utódjának. (Akkor sem, ha véletlenül saját maga utóda lesz.)
Tehát, ha nem törekszik a stratégia alkotásra, akkor sikertelen lesz. Akkor is, ha javít a makromutatókon.
Kedves Black!
Azt írtad:
"Nos Afanaszjev óta nem hallottam ezt a társadalomirányítás terminust, ami nem is csoda, hiszen mindez a Szovjet Kommunista Párt közel 30 évvel ezelőtti tudománypolitikai tételének az eszenciája."
Hallani nem is nagyon lehetett, inkább olvasni, bizonyos pártanyagokban a választások előtt... :-)
Van itt azért még néhány finom csemege Stumpf (r) úrtól, pl.:
"S bár hajdani kollégáim, néhány politológus előrejelzése szerint a koalíciónak két hónap után meg kellett volna buknia, ma már minden súrlódás ellenére mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez a koalíció sokkal jobb hatásfokkal dolgozik, mint az előző, amelynek résztvevői kezdettől fogva egymás lejáratásával voltak elfoglalva."
Még szerencse, hogy a sok tompaagyú, tuskó politológus mellett itt volt/van a mi Stumpf Pistánk is a maga karizmatikus személyiségével, éleslátásával, közismert mértéktartásával és szerénységével, amire pl. az alábbi mondatok különösen jellemzőek:
"A feladat nagyságrendje szinte Szent Istvánéhoz hasonlítható. Persze, nem mondom azt, hogy a második honalapítással mérhető, de
mindenképpen újat és mást hozhat a nemzetnek a következő század." ...
"Keskeny ösvényen kell lavíroznunk, hogy ne tévesszünk egyensúlyt, ne gondoljunk magunkról túl sokat, de túl keveset se."
Üdvözlettel,
K.
