A téli napforduló európai ünnepköre kapcsán fontos különválasztani a biztos nyelvi–néprajzi adatokat és a későbbi értelmező narratívákat. Kétségtelen tény, hogy a napforduló kiemelt időpont volt számos kultúrában, és az is jól dokumentált, hogy a szláv nyelvekben létezett a Kračun / Karačun szó különböző alakváltozatokban.
A keleti szláv források azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a Карачун nem pozitív, hanem kifejezetten negatív jelentésmezőbe tartozott: hirtelen halált, fagyot, végzetes eseményt, illetve démonikus lényt jelölt. Ez a jelentés nem átmenetet, nem megújulást és nem a fény győzelmét fejezi ki, hanem a tél, a sötétség és a veszély csúcspontját.
Az olyan magyarázatok, amelyek a Karačun-t „átlépésként”, „túlhaladásként” vagy a Nap halála–újjászületéseként értelmezik, nem közvetlen forrásokon alapulnak, hanem inkább 19–20. századi összehasonlító mitológiai sémák és későbbi keresztény-kompatibilis átértelmezések eredményei. Ezek értelmezhetőek kulturális narratívaként, de nem azonosak a szó eredeti nyelvi jelentésével.
Összességében tehát a szláv Karačun esetében a negatív, baljós jelentés az adatolt kiindulópont, míg a „fény diadala” típusú értelmezések inkább utólagos, szimbolikus keretezések, nem pedig történeti–nyelvi tények.
Az indoeurópai népek a téli napfordulót a fény újjászületéseként tisztelték, amikor a sötétség feletti győzelmet rituálékkal segítették elő.
Szláv hagyományok: Karacsún (Koročun) A szláv népeknél a napforduló neve gyakran Karacsún* volt, ami a „túlhaladást” vagy a sötétség végét jelentette. Máglyagyújtás: Hatalmas tüzeket gyújtottak, hogy szimbolikusan erőt adjanak a gyengélkedő Napnak a sötétséggel vívott küzdelmében.
Germán népek (Yule): A Yule-rönk égetése itt is központi elem volt; a rönknek 12 napon át kellett égnie. Az örökzöldekkel (fagyöngy, magyal) való díszítés az élet folytonosságát jelképezte a tél közepén.
Kelták: Ők is máglyákkal és fagyöngy-rituálékkal tisztelték meg a Nap visszatérését, bízva a tavaszi megújulásban.
Rómaiak (Saturnalia és Sol Invictus): Saturnus isten tiszteletére lakomákat tartottak, ajándékokat cseréltek, és a társadalmi rendet ideiglenesen felfüggesztették (a szolgákat az urak szolgálták ki). December 25-én a Sol Invictus (a Legyőzhetetlen Nap) születését ünnepelték.
Ezek a pogány rítusok később beépültek a keresztény karácsonyi ünnepkörbe, megőrizve a fény diadalának
*A Karacsún (vagy Koročun, Kračun) alapvetően egy ősszláv eredetű kifejezés, amely a téli napfordulót és az ahhoz kapcsolódó rituálékat jelölte. A kifejezés az ősszláv nyelvből ered. Keleti szlávok (orosz, fehérorosz, ukrán): Itt gyakran Karacsún-ként (Карачун) jelenik meg, és sokszor egy negatív alakhoz, a fagy és a hirtelen halál démonához kötik.
Nyugati és déli szlávok (szlovák, cseh, bolgár, macedón): Náluk Kračún vagy Koročun formában maradt fenn, és többnyire magát a karácsonyi ünnepet vagy a napfordulót jelenti.
Románok: Hasonló módon vették át a szlávoktól, náluk Crăciun néven nevezik a karácsonyt.
Két fő elmélet létezik a szó eredetére:
„Rövid”: A proto-szláv *kortъkъ (rövid) szóból eredhet, utalva az év legrövidebb nappalára.
„Átlépés / Lépés”: A szláv *korčati (lépni, átlépni) igére vezetik vissza, ami az egyik évből a másikba való átlépést, a napforduló fordulópontját jelképezi.
Mit jelentett a hitvilágban? A Karacsún nemcsak egy dátum volt, hanem egy mitológiai lény is: A sötétség istene: Egyes hiedelmek szerint Karacsún a sötétség és a földalatti világ istene (Csernobog egyik alakmása), aki ezen az éjszakán a legerősebb.
A Nap halála és újjászületése: Úgy hitték, a Nap” meghal az év leghosszabb éjszakáján és újjászületik.
Ez csak a legvalószínűbbnek tartott konszenzusos vélemény, nem tény. Ugyanakkor messze nem jelent a korčun átlépő/lépő-t, csak a törésre ráhúzták a sötétség vége” értelmezést. корчить – eltorzít (arcot), скорчиться – összegörnyed, корча – görcs, rángás
A "bemerítkezés" szó etimológiája a görög baptein/baptizein igéből ered, ami "bemerítést", "alámerítést" jelent.
A fogalom a kelmefestésből átvett alámerítést jelenti, ami a megtisztulás és a Krisztussal való egyesülés szimbólumává vált.
(A gyökér a baptein (βάπτειν) vagy baptizein (βαπτίζω) görög igék, jelentése: bemártani, alámeríteni, bemeríteni.)
A latin baptismus/baptisma formájában is átvették, innen terjedt el a keresztény világban.
A „keresztény” szó etimológiája a Krisztus névből ered, a görög Khristianos (Χριστιανός) származéka, jelentése: „Krisztus követője” vagy „krisztusi” (Krisztushoz tartozó). Ez a görög forma a latin Christianus szón keresztül érkezett a magyarba, valószínűleg szláv közvetítéssel (pl. horvát/szlovén kristjan). A „keresztyén” forma az eredeti görög-latin tőhöz áll közelebb, míg a „keresztény” forma a magyar „kereszt” szóra asszociálva alakult ki.
Köszönöm, ez már LvT részletes elemzéséből is nyilvánvaló volt, csak éppen az aktuális témával szinkronban hangzott el az "ismeretterjesztés". Mélyen tud az ilyesmi gyökerezni.
Bár jól hangzik a párhuzam, "karácsony" szónak nincs köze a török karanlık (sötétség) szóhoz.
A hasonlóság csupán véletlen egybeesés: A török kara (fekete) és karanlık (sötétség) szavak ugyan léteznek, de a magyar ünnepnév szerkezete és fejlődése egyértelműen a szláv közvetítésre utal.
A szó a szláv korčun (átlépő/lépő) alakra vezethető vissza, ami a téli napfordulóra, azaz az sötétség végére, az „átlépésre” utalt.
Érdekesség, hogy a román "crăciun" szó is ugyanebből a szláv gyökérből származik, ami szintén a szláv eredetet erősíti a törökkel szemben.
A rádióban éppen egy interjúalany (pszichológus, nem nyelvész) állította, hogy a karácsony szó eredete a török karanlığın sonu (a sötétség vége) kifejezés.
"(Hogy mennyire lehetetlen köztünk a kommunikáció, az azt is jelzi, hogy „hasonló jelentéseket” akarsz megtalálni „szabályos [h]angmegfeleltetések” által. Ilyen pedig nincs: a fonetika és a szemantika két külön működő alrendszer. "
Már megbocsáss, de ha a tartalom és a forma is egyezik, illetve szabályosan változó hangokat lehet behelyettesíteni az megerősíti a valós kapcsolatot, mert két módszertani kívánalomnak is megfelel együtt.
Külön kezelni ezt a két dolgot a józan észnek ellentmondó módszertan, mert pont a valódi kapcsolatra nem fog rátalálni.
Érdekes érvrendszer a valóságtagadást felhozni, és fenyegetőzni vele, meg megtagadni a választ, miszerint "lehetetlen köztünk a kommunikáció" amikor millió analógia létezik olyan szavakra amelyek között valós kapcsolat van különböző nyelvcsaládok között, különös tekintettel a magyar nyelvre: pl. a víz - wasser, ház - haus. Az a gyanúm, hogy a finnugristák élnek a valóságtagadás állapotában és agresszíven reagálnak az olyan kérdések feszegetésére, amire nincsen jó válaszuk.
>> Érdekes módon az több nyelvcsaládban is a kr mássalhangzós tövek között igen hasonló jelentéseket találhatunk szabályos nangmegfelelések által <<
Javaslom tanulmányozni Nyikolaj Jakovlevics Marr tündöklését és bukását: ő ugye a világ összes nyelvének összes szavát vissza tudta vezetni 4, azaz négy szótőre. Ez a megközelítés onnantól fogva is az alternatív szcénában lehet „érv”. Emiatt innentől neked is szólnak a @merigazoi-nak a 8790. hozzászólásban írt szavaim.
(Hogy mennyire lehetetlen köztünk a kommunikáció, az azt is jelzi, hogy „hasonló jelentéseket” akarsz megtalálni „szabályos [h]angmegfeleltetések” által. Ilyen pedig nincs: a fonetika és a szemantika két külön működő alrendszer. És ebben nem tudomány- és valóságtagadásra épülő nézőpont mellett nem lehet vita.)
"Bulcsú és Taksony 950 körül megkeresztelkedett Bizáncban, volt tehát már legalább száz év, hogy a kereszt szó forogjon a magyar nyelvhasználók ajkán is,"
Érdekes módon az több nyelvcsaládban is a kr mássalhangzós tövek között igen hasonló jelentéseket találhatunk szabályos nangmegfelelések által, amit mély hallgatás övez tudományos berkekből, bár ez tagadhatatlan tény.
Ezen az alapon azt állítani, hogy ez tényszerűen jövevény szó a magyarban, enyhén szólva vitatható.
A magyar népnév összetett szóként alakult ki, és az összetett voltának elhomályosulásával kezdődött meg a hangrendi kiegyenlítése.
Bulcsú és Taksony 950 körül megkeresztelkedett Bizáncban, volt tehát már legalább száz év, hogy a kereszt szó forogjon a magyar nyelvhasználók ajkán is, így az, hogy 1075-re datálva van feloldott torlódásos kereſtur adat, megfér azzal, hogy szóeleji torlódásos forma lett átvéve. Viszont az, hogy még a XIII. sz.-ban is előfordul a Cristur és Crestus írásforma, megerősíti azt, hogy egy elhúzódó magyarosodási folyamatról van szó, amely alatt a régies kr-, és az új ker- kezdetű formákat is találhatni. — Feltéve, de meg nem engedve, hogy a magyarban a magyarosodás során az első szótagból kieshetnének úgy hangsúlyos (!) magánhangzók, hogy szóeleji mássalhangzó-torlódás keletkezzen, a kr- kezdetű alakoknak terjedniük kellett volna, nem visszaszorulni, így a XIII. sz. után is bőven kellene ilyen írásos nyomnak lennie.
Szeretném azonban kiemelni a kereſtur adat datálását: az nem egyszerűen 1075, hanem van mögötte egy per jel is. Ez pedig azt jelenti, hogy a dokumentum eredetije ugyan 1075-ben keletkezhetett, de csak másolatban maradt fent, amely másolatnak a dátumát nem ismerjük (mert a per jel után nem áll egy másik évszám). Emiatt ez az adat így nem bizonyítja egyértelműen, hogy 1075-ben az eredeti dokumentumban feloldott szóeleji torlódás volt, mert a későbbi másolások során a másoló az általa ismert neveket és szavakat a saját korának megváltozott ejtésmódja szerint is korrigálhatta.
A Kerecseny községnek nevet adó kerecsen madárnév egy másik szó, egyébként is XIII. sz.-i, tehát emögött is már évszázados magyarosodási időszak állhat. A Karácsond település neve pedig ráadásul XIV. sz.-i. Ilyen késői adatok már csak akkor lehetnek érvek a szavak korábbi hangalakja tekintetében, ha a jelenkori modern alakoktól eltérő, megőrzött régiségre utalnak. Egyébként csak azt nyugtázzák, hogy a magyarosodás folyamata mikorra zárulhatott le teljesen.
>> Az előbb még az volt az érved, hogy aa korai magyar forrásokban mássalhangzó-torlódással kezdődik a szó <<
Ebből a szempontból a fent elmondottak alapján nem az alkalmi magyarosodott formák jelentkezése a cáfolat (amely, mint láttuk, nem is biztos, hogy a legkoraibb adat), hanem a nem magyarosodott formák mérvadó jelenléte. Ezt pedig még az ÚESZ példállózó adatai is megerősítik.
>> Képzeld, rengeteg magyar eredetű személynevet még a 19 században is, megesett, hogy idegenszerűen jegyezték le. <<
Bár névtannal foglalkozom, de nem tudom, hogy mire gondolsz. Ez nem lehet a Géza névre, mert azt a XIX. sz.-ban nem lejegyezték, hanem ellenkezőleg rosszul olvasták ki, és nem létező alakban alkották újra, mivel már évszázadok óta használatlan név volt. Nagyon kevés magyar eredetű személynév élte meg ténylegesen, élő, akkor még lejegyezhető névként a XIX. sz.-ot. A XIX. sz. óta azért a filológia fejlődött, sokkal több szöveget ismerünk, és már követelmény a régi szövegeket értelmezőkkel szemben a szaktudás. A XIX. sz.-ban a Géza és társait feltámasztókkal szemben ez még nem érvényesült.
A XVII. sz.-i keracsony alak (amikor ráadásul már megállapodott helyesírási konvenciók érvényesültek) emiatt nem dobható félre. Ez ugyanolyan fejlemény, mint a mai irodalmi drága szó mellett létező nyelvjárási derága forma. Nem idegenszerű lejegyzés, mert fonetikában jártas nyelvjáráskutatók jegyzik le élő népi beszélt nyelvi megnyilatkozásként. (Egyébként még a CzF is hozza mellékalakként.)
"keracsony": A mássalhangzó torlódásos lejegyzésnek számtalan egyéb oka lehet, ami nem a nyelv valódi állapotából adódik. Képzeld, rengeteg magyar eredetű személynevet még a 19 században is, megesett, hogy idegenszerűen jegyezték le. Ne mond, hogy erről még sosem hallottál. Bizonyára megvannak ennek az okai. Vegyes hangrend régen sokkal jellemzőbb lehetett a nyelvünkre mint ma, amikor már az "e-ző" nyelvjárás is a legelterjedtebb forma. Már jónéhány vegyeshangredű szót hoztam neked példaként. Maga a magyar népnév is vegyes hangrendben ingadozott egészen sokáig és rengeteg alakváltozatban adatoltan fenmaradt írástörténeti időkig, ami teljes mértéknen ellentmond a gyors hangrendi illeszkedés elméletének, ha ez ősi név, nem ingadozhatott volna évezredeken keresztül a jelenlegi paradigma szerint. Mi következik ebből? Nem lehet ezt a jelenséget sem idegenszerűség bizonyítékának tekinteni.
Kerecseny község neve először 1255-ben leírt alakban ismeretes: Kerechen. Várföld volt, amelynek egyes részeit IV. László adományozta el Atyusz mesternek. 1345-ben Kapulnas-Kerechun, 1472-ben Alsó- és Felsőkerecsen előnévvel megkülönböztetve fordul elő.
vö. Karácsond: Az első hiteles oklevél 1323-ból említi Karachund néven. Az Aba nemzetség szállásbirtoka volt.
Tehát az érved, hogy "a XIII. sz.-ban is van még kezdő torlódásos adata," valójában nem bizonyít semmit. Lásd a fentieket.
A kereszt szónak még a XIII. sz. vége felé is van szókezdő mássalhangzó-torlódásos adata: utána pedig nincs. A szavak magyarosodása hosszabb folyamat, és helyileg sem történik egyszerre. Még ma is általában krumpli-t veszünk a piacon, de van ahol, kolompri-t, kompli-t, kurumpi-t, kumpi-t stb. A krumpli első adata a XVIII. sz. vége, és annak ellenére, hogy pár évre rá már a kolompér is adatolt, két és fél évszázada nem jutott nyugvópontra a magyarosodása, a szókezdő mássalhangzó-torlódás széleskörű feloldása. A kereszt szó ÚESZ-beli adatainál is ezt az elnyúlt magyarosodási folyamatot látjuk.
A helyzet ugyanez a karácsony szóval is: a XIII. sz.-ban is van még kezdő torlódásos adata, sőt a XVII. sz.-ban elhasonulásos keracsony formája. A korai Kracín alak többféleképp is magyarázható: 1. tollhiba (hibás lejegyzés) – 2. olyan szláv forrásból történő átvétel, ahol a palatális /cs/ hang palatalizálta az utána álló /u/-t, vö. szlovák čuch ’szaglás, szimat’, de cseh čich ’ua.’ – 3. az idegenséget jelző alkalmi elhasonulás a magyarban, vö. a hangrend sértését az olyan mai alakulatokban is mint becsekkol.
A Kracín /c/-je a XII. sz.-i helyesírásban sem egyeztethető a Krist /szt/-jével, és ezenkívül az /i/ > /a/ hangváltozást is magyarázni kellene, valamint az -ín mibenléte is kérdéses. Tehát egy bizonytalanságot cserélnénk fel három bizonytalanságra,
A Kracín személynév nem biztos, hogy ez a személynév Karácsonyt jelent. Jelenthet Krisztussak vagy a Kereszt szóval is valamilyen kapcsolatot. A hosszú Í a szóban nem illik a képbe.
UESz: "’Krisztus’; or. кресm ’kereszt; jelzés, jel, kereszt alakú tárgy; kín(szenvedés), kínzás, gyötrelem’" Blg. кръсm ’kereszt; jelzés, jel, kereszt alakú tárgy; kín(szenvedés), kínzás, gyötrelem; keresztcsont’; mac. крсm ’kereszt; kín(szenvedés), kínzás, gyötrelem; keresztcsont’, továbbá a blg. кръсmец; or. (N.) кресmе́ц;"
Növeli a zűrzavart, hogy gót *krist ’kereszt’ vagy *Krist[szn.] ’Krisztus’] és az óe. szl. krьstъ ’Krisztus; kereszt’ -re is van ugyanolyan szóforma.
A sönt (< angol shunt ’vissza-, elfordítás, eltérítés, elterelés’) több szaknyelv szava, a villamosságban ’párhuzamos vezeték, mellékvezeték, -áramkör’ értelmű, az orvostanban ’(kóros) összeköttetés (erek, ill. szívpitvarok, -kamrák között); mesterséges összekötés, áthidalás (erek közt, érelzáródás esetén)’, a közgazdaságtanban ’egyfajta ügylet különböző tőzsdék közt’.
Nem tudom, hogy ez a szó elérte-e már a köznyelvi réteg határát (majd kiderül, ha az új nagyszótár elér az S betűig), de már viszonylag gyakori az ilyen szív- és érműtét (l. még by-pass műtét), ezért szerintem a laikusok közt is viszonylag ismert a szó. Ugyanakkor nincs bevett köznyelvi megfelelője, az éráthidalás nem terjedt el. Üröm az ürömben, a terjedő szinonimája szintén angol szó: graft ’átültetés, átültetett szövet’. Rokon jelentésű még a sztent (< angol stent) ’fém vagy műanyag cső’ szó, csak a sönt új járatot képez két korábban vagy rendesen nem összekötött érszakasz között, addig a sztent meglévő érszakasz szabad átjárását biztosítja.
Újabb (nekem) ismeretlen kifejezés. Megint csak azt kérdezném, ez mennyire vált már a köznyelv részévé, hogy a cikkben meg sem magyarázzák?
" – Azt hitték, de az orvosok sem tévedhetetlenek. Kiderült, hogy ez csak valaminek a tünete volt, mégpedig annak, hogy túl sokat szedtem egy bizonyos gyógyszerből. Amikor erre rájöttek, egy sönttel meg is oldották a problémát"
Én a rudel helyett a rudli alakot ismerem. Ez vadászati szakszó, és az a jelenség, hogy az egyébként inkább magányos életmódú szarvasok százas létszámban összeverődnek télen és így vonulnak táplálékot keresve, olyan sajátos, hogy szerintem rendben van a használata. A német Rudel egyébként csak 'falka, csapat' értelmű szó, és ilyen általános használatban magam sem gondolnám a magyarban különösebben célszerűnek, de az adott jelenségre igen. Az ilyen hírekhez rendszerint videó is van, amely önmagában megmagyarázza a szót (magam is így ismerkedtem meg vele).
Ad 1) Én úgy vélem, bár az általam konzultált etimológiai szótárak nem elemzik a szót, de a крачун (kracsun) ’kígyászölyv’ szó nem függ össze a крачун (kracsun) ’karácsonyi sütemény’ szóval, hanem a крякати (krjakati) ’károg, brekeg’ ige származéka olyan nyelvjárásban, ahol az r hang megkeményedett (mint pl. a szlovákban). Ebből a hangutánzó igéből több más madárnév is alakult az ukránban, pl. крячок (krjacsok) ’csér; szerkő’, краква (krakva) ’kanalas réce’, крякун (kjakun) ~ кракун (krakun) ’holló’, крякавка (krjakavka) ’zöld levelibéka; csörgő réce’. – Sőt van egy harmadik крачун (kracsun) hangalakú ukrán szó is ’nagy tölgytuskó’ értelemben, amely a кряк (kjak) ’bokor, cserje’ szó származéka. Ez utóbbiban a -як (-jak) képző, a tövéhez vö. a szlovák ker ’bokor, cserje’ szót, amelynek töve kr-.
Ad 2) A karácsony eleve egy pogány ünnep, amelyet a keresztyén egyház jelölt ki a IV. sz.-ban Jézus születése napjául éppen azért, hogy átértelmezze a pogány tradíciót. Ugyanilyen alapon lett a szláv nyelvű térítés során a karácsony neve a szláv pogány ünnep elnevezése, és ugyanazok a rítusok már nem a téli napfordulót ünnepelték, hanem Jézus születését. Magyar területre már mint a korabeli keresztyén egyházi nyelv része került mindenféle pogány konnotáció nélkül. Egyébként a magyar keresztyén egyházi nyelvbe is hasonlóképpen átértelmezve átmentődött egy csomó pogány ómagyar szó, mint pl. isten, imád(kozik), áld, lélek.
Ad 3) Elsőként a nyelvészek nyelvi tényeket figyelnek meg amint a jelenben, úgy a múltban is. A magyarázatokat úgy állítják fel, hogy azok ezeknek a tényeknek leginkább megfeleljenek. (L. Occam borotvájának az elvét.) Számtalan példa van arra, hogy a magyarban az átvett szavak kezdő mássalhangzó-torlódása valamilyen módon feloldódik, de nincs nagyon példa arra, hogy a szláv nyelvekben az első szótag teljes értékű magánhangzója kiesne. A szláv nyelvek csoportjai ráadásul jellegzetesen hangváltozások szerint térnek el egymástól, és ha ilyen nyelvek közti mintázatot találunk, akkor időben vissza lehet követni a közös alakot. Fontos dolog, hogy általában nemcsak egy szó kerül át az egyik nyelvből a másikba, hanem egy fogalmi kör több eleme is. Adott esetben a keresztyén egyházi terminológia egy jelentős része a magyarban szláv eredetű. Így ha nem lennének a fentiek szerinti nyelvi támpontjaink, az átvétel irányát ennek alapján valószínűsíteni lehetne. – A szlávban ugyanakkor nincs a keresztyén terminológiának a törökből átvett rétege. Egy saját pogány ünnepet át lehet keretezni keresztyén ünneppé, de egy másik nép pogány ünnepét csak akkor, ha az már az adott népnél átértelmeződött, és mint a keresztyén terminológia része került át. Tehát a török kara- > szláv kra- változáshoz, ha ritka, alkalmi hangváltozást feltételezünk, be kellene látni, hogy a karácsony neve keresztyén ünnep volt a törököknél is, és be kellene mutatni, hogy azzal együtt milyen további török szavak kerültek a szláv egyházi nyelvbe.
Az adott esetben azonban nincs is szükség a fenti bizonyításra, mivel vannak korai írásos dokumentumaink mind magyar, mind szláv nyelvben, amelyben szerepel a karácsony szó. És mint írtam is, a korai magyar forrásokban mássalhangzó-torlódással kezdődik a szó. Ez egymagában mutatja az időbeli változás irányát, t. i. a magyarban oldódott fel a torlódás, nem pedig a szlávban keletkezett.
>>Alternatív körökben szó esik arról, hogy a karácsony magyar eredetű szó lenne, a kerecsen madárnév mély hangrendű változata minthogy az ősmagyarok a téli napforduló idején sólyomröptetéseket tartottak volna. Ez azonban csak az ún. Kassai Kódexben szerepel így, és arról kiderült, hogy modernkori hamisítvány. A fentiekben említettem, hogy eredetileg a magyarban is kr- mássalhangzó-torlódással kezdődött a szó, és ez akkor is megkérdőjelezné a magyar etimológiát, ha nem lenne a Kassai Kódexben lévő kerecsenreptetés tudálékos mese. (Egyébként maga a kerecsen madárnév is szláv eredetű.)<<
A kerecsen szót az etimológiai szótár az óorosz krecset szóból vezeti le. Viszont érdekes módon a régen "karácsony, téli (esetleg nyári) napforduló jelentésű kracsun szó az ukránban ma két dolgot jelent: (kerek) karácsonyi kalácsot illetve kígyászölyvöt (majdnem kerecsent :) ) (beírtam a google képkeresőbe). A kracsun mint kígyászölyv vajon véletlen egybeesés? Vagy mégis elképzelhető a sólymoknak valamilyen összefüggése az ünneppel?
2)
Mivel a "korcsun" eredetileg pogány téli napfordulós ünnepet jelentett, amit mára kiütött a románon kívül az összes szláv nyelvben egy újabb, "keresztényibb" elnevezésforma, akkor hogy lehetséges, hogy a keresztény ünnepre egy pogány ünnepre vonatkozó szót vettünk át?
3)
Laikusként mindig foglalkoztatott, hogy hogyan lehet az átadási irányt meghatározni. Érthető, hogy vannak a párhuzamos magyar-szláv alakok, de ami az egyik irányba mássalhangzó torlódás feloldása, az miért nem fordított irányban magánhangzó-kiejtés?
>> a szláv nyelvekben van olyan képző, amely a mai nyelvállapot szerint -un ~ -ún alakúvá válhatott, a török nyelvekben azonban nincs. <<
Nem olvastad értően el, amit írtam a 8787. hozzászólásban. Az alapfelvetés a qara névszói tőre vonatkozott. De a te példáidban igetövek szerepelnek. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk is, akkor is az a hangot tartalmazó tövekben a példáidban sincs -un képzőalak, hanem helyette -ın van. A török akın a mai nyelvállapot szerint sem vált *akun alakúvá, a basın sem *basun-ná, a yazın sem *yazun-ná.
Szeretném felhívni a figyelmedet arra az elhatárolásra, ami a Magyarulez és az Alternatív elméletek közt van. Itt a Magyarulezen az alcímben lévő mottónak megfelelően „Simonyi Zsigmond, Gombocz Zoltán, Pais Dezső, Antal László, Papp Ferenc nyomdokain” vizsgáljuk a nyelvi kérdéseket, így szigorúan különbséget teszünk a szóképző toldalékok és a szavak esetvégződései közt. A latin -um és a görög -on ez utóbbiak közé tartozik, így semmi esetre sem tárgyalható együtt az -un képzővel.
Továbbá itt a Magyarulezen nem a jelenkori szótárakból kiollózott szavakat hasonlítunk össze, hanem a feltételezett (általában múltbeli) kapcsolat idejére feltételezhető szóalakokat vetjük össze, különösen, ha azokat még rekonstruálni sem kell feltétlenül, mert régi írásos emlékekben szerepelnek.
Nos, ami ma halom, az a XI. sz.-ban még holmu, a XII-XIII. sz.-ban pedig holm, csak később jelenik meg a szó végi mássalhangzó-torlódást az alanyesetű alakban a feloldó o toldalékhang. Primer ragok előtt még mindig ez a rövidebb tőalak használatos: halmot, halmok, halmon. Ugyanez a helyzet a terem szóval is (amely még a XIV. sz. végén is előfordul therm írásos formában). Ezeknek az alakok vége, mivel a magánhangzó benne csak késői fejlemény, tehát nem vethető össze a testes, stabil magánhangzót tartalmazó -un képzővel.
A mai orosz корочун (korocsun) szó első előfordulása a XII. sz. közepéről adatolható az óorosz nyelvű novgorodi első krónikában mint корочунъ (korocsunᵘ). Történetileg tehát ez a szó is hosszabb egy szótaggal a mai nyelvállapothoz képest: az -un képzőt nem a szó végén kell keresnünk, hanem az esetvégződések előtt.
S í. t.
A fentiek értelmében tehát azt szeretném kérni, hogy a nyelvészeti fogalmakat mellőző tárgyalás maradjon meg az Alternatív elméletek fórumon.
