Sziasztok. Eltelt kerek 4 hónap mióta elkezdtem használni a Reg-enort és arra gondoltam, a mai napon megosztom veletek a saját tapasztalatomat erröl a csodálatos termékröl.
Nos méregtelenítés céljából vágtam bele ebbe az egészbe, (ugye a Reg-enor a nevéböl kifolyólag regenerál, és nem mást regenerál mint a májunkat) illetve fogyni is akartam, mindamellett hogy soha nem küzdöttem suly problémákkal.
Annyit még tudni kell hogy lassan 2 éve foglalkozok komolyabban sporttal, ami azt jelenti hogy hetente ha tehetem 2-3 ill. van amikor 4 alkalommal is egy-egy órát különbözö kardió illetve erönléti edzésekre jártam, és jelenleg is ha idöm engedi heti 2 szer jelen vagyok az edzéseken. De fogyni sehogy sem tudtam, izomtömeget azt növeltem, de valahogy a mérleg mindig ugyanannyit mutatott, igaz, a zsir lassan kezdett izommá formálódni.
Elöször nekem is hihetetlennek tünt hogy zsirt kell enni, és fogyni fogyok.
Mióta a Reg-enor-t használom 1 hónap alatt 5kg-ot adtam le, 4 hónap alatt összesen 12 kg-ot, sokkal jobb az erönlétem, nem fáradok olyan hamar mint azélött, és nagyon hálás vagyok, soha nem érzem éhesnek magam, mivel sejt szinten tisztít.
Mindamellett hogy sokkal könnyebbnek érzem magam, és sokkal több energiám van, sokkal könnyebb is vagyok. :)
Én ilyen lelkesedéssel vágok neki a következö két hátralevö hónapnak. Ezt el kell mondjam mindenkinek hogy van segítség!
Ha szeretnétek segítséget, +40744992133 es telefonszámon segítek lerendelni és tanácsokkal is ellátlak majd, vagy a https://www.facebook.com/Istvan0 facebook oldalon is megtalálsz.
...étrendedet és mozgástervedet mindössze havi 1000ft-ért ameddig el nem éred a célodat. Elnézést hogy két részben osztom meg, de véletlenül ráböktem a megosztásra írás közben. :)
Őri Bálint vagyok és szeretnék veletek megosztani saját tapasztalatom útján egy szuperül működő fogyókúrás módszert amivel 5 hónap alatt fogytam 40kg-ot. 2018 májusában még 116kg-ot nyomtam a 176cm-em mellett. Addigra már úgy éreztem hogy nagyon nem leszek jóban magammal, az önbizalmam romokban hevert, kifogások sorait vetettem magam elé és a fogyókúrás kapszulák világába menekültem.
Aztán sikerült megismerkednem egy emberrel aki ugyan nem ezzel foglalkozik, de motiválni kezdett hogy változtassam meg a gondolkodásomat és meg fog változni az életem. Válóban működik a dolog, ugyanis ahogy a kezembe vettem az életem irányítását, úgy elhatároztam hogy már pedig most le fogok fogyni és meg fogom tartani a súlyom a fogyás után is.
Nem kellett hozzá sem gyümölcs diéta, sem olyan étrend amitől éhen hal az ember, utána pedig néhány nap sanyargatás következtében a farkaséhség effektus miatt a leadott 0,3-0,5kg-ból lesz plusz 3-5kg amit visszahízunk.
Egyszerűen elkezdtem mozogni. Itt persze jönnek az újabb kifogások hogy De nekem nincs időm Nincs energiám...stb nagy szeretettel közlöm mindenkivel hogy, igenis van. Az első futásom az úgy nézett ki hogy lekocogtam összesen 200 métert nagyjából öt perc alatt. Tudjátok mennyivel fejeztem be szeptemberben? Naponta futottam 15-20 km-ert, 1-1,5 óra alatt. A szervezetem annyira átalakult hogy most már normális étkezés mellett tartom a súlyomat szeptember óta. Ha fogyni szeretnék még, akkor elég néhány elmét kivenni az étrendemből és meg is van a varázslat, mostanra teljességgel átvettem az irányítást a testem felett.
Itt jön a te részed!
Ha szeretnéd te is megtapasztalni ezt a csodálatos élményt, mindössze annyi a dolgod hogy küldj egy bemutatkozó e-mailt az ori.balint@icloud.com címre és összeállítjuk együtt a te személyre szabott
Ha szeretnétek személyre szabott étrend segítségével fogyni és folyamatos támogatást kapni, keressetek nyugodtan! :) Életmód és táplálkozási tanácsadó képesítéssel rendelkezem, emellett természetesen referenciákat is tudok felmutatni!
A jelentkezés menete:
-Írj egy amilt a farkasszaszi@gmail.com címre
-Kérek tőled egy 3 napos táplálkozási naplót, amiben leírod, hogy hogyan és miket étkezel, illetve egy egész alakos képet, arc nélkül
-Küldök neked egy kérdőívet, amit kitöltve vissza kell küldened
-Ezután én 7 munkanapon belül elkészítem a számodra az egyedi étrendedet és kezdetét veszi az egy hónapos közös munka
-Az étrend készítésénél figyelembe veszem, hogy mik a kedvenc ételeid, miket nem szeretsz stb., illetve könnyen beszerezhető alapanyagokból állítom össze.
Anyukám ki szeretné próbálni a Vega Slimet, mert úgy írnak róla, mint csoda fogyókúrás módszerről. Érdeklődni szeretnék, hogy próbálta e közületek valaki, és mi a véleménye róla?
Sziasztok! Senkit nem akarok megbántani, de sírva kérlek benneteket, ne ismeretlen csodabogyókkal akarjatok lefogyni! Több kárt tesztek ezekkel a szervezetetekben! Egészséges étkezés és mozgás! Ennyi!! Lehet ezt turbózni, én is csináltam egy életmódváltó programot, nagyon jó volt indulásnak, ráállni a helyes útra, de tudatos táplálkozás és mozgás nélkül nincs tartós fogyás!! Szivesen segítek tippekkel az egészséges táplálkozáshoz, infóval a programról, akár csak néhány motiváló szóval, annak aki úgy érzi szüksége van rá, írjatok nyugodtan!😊
Elne higyetek choko por meg ilyen szarok meg híznak is.én fogytam egy bogyoval es meg sokan masok ha erdekel hivj.06702040777 de ne rejtet szamon.lassatok az eredmeny.
Én is a kilókkal küszködöm vettem ilyen Chokolate Slim készítményt csak az a gond ezzel hogy nem adtak használati útmutatást Mondja meg valaki mi a helyes használata?
Egy héttel hamarabb elértem a kitűzött célt 95 kg. Majdnem 20 kiló ment 4 és fél hónap alatt. Most súlytartásra készülök, szeptember végéig, esetleg havi egy-két kiló fogyás. Utána meg irány a 85 kiló
Már azt mondom megérte! Sokkal könnyebben mozgok, kevésbé izzadok. Hamarabb elindulok bicajozni, jobb kedvel végzem a kert karbantartását. Nem is olyan nehéz dolog.
Nem volt csodabogyó (olyan nincs is) nem volt szenvedés, bár némi lemondást kíván a fogyókúra.
Gyorsan rájön az ember, hogy a bolti "egészséges" kaják jó része hizlaló cukros vacak. Viszont lehet jó dolgokat csinálni a kelkáposztából. lehet finom húst sütni légkeveréses sütőben a rácson.
Nem kell lemondani semmi finomról, legfeljebb csak egy falatkát, de lehet enni Milka csokit is meg Szamos marcipánt is.
Sok leadott kilót mindenkinek, egyenlőre búcsúzik tőletek 95 kg.
Sajnos a rendszertelen éves ezzel jár. Én is éjszakáztam míg egészségügyis voltam.
Reggel kilenckor reggeliz meg, négykor ebéd, majd ha megoldható nyolckor vacsi a meló helyen. Éjszaka pedig ne egyél bármilyen nehéz is megállni.
Ha otthon vagy az ebédet tedd korábbra és a vacsorát is.
Reggelire jó a főzött zabkása friss gyümölcsökkel, gepsonka, tojás, natúr joghurt teljes kiőrlésű zsemle.
Ebéd husi zöldségekkel, kevés durum tészta házi szósz, levesek, rakott zoldsegek.
Vacsora pedig párolt, sült hús friss zöldségekkel, barna rizs, kuszkusz. Nasi dió, mandula persze kevés és nem sós.
Receptek annyi van fent a neten, minden ételt ellehet készíteni dietasan. Használj kokuszolajat, kerüld a vajat, margarint, gyors készételeket. Gyümölcs joghurtot te készítsd el ne boltit egyél alig van gyümölcs benne és cukros. Lassan jönnek a friss gyümölcsök, eper stb.
Kalóriaszámláló.hu nagyon jó ha rendesen vezeted. Sőt sok tanács is van a blogjukban.
Napi három liter víz. Kerüld a mesterséges édesítőszereket max stivia, cukrot, fehér lisztet.
No üdítő a light is! És valami mozgást is kezdj el. Otthon is lehet tornázni netről letudsz sok mindent tölteni. Már ezzel is fogsz fogyni ha ennyit valtoztatsz.
Ebben a hónapban lelassult a fogyásom. Ez azért köszönhető május egynek, nagyobbik unokám ballagási bulijának, meg egy szülinapnak. Így kb 3 kiló ment csak le. De nem baj az első célig már csak 1.5 kilót kell "elhagynom"
Segítséget szeretnék kérni, hátha van itt valakinek hasonló tapasztalata...
A helyzet a következő: 3 éve már, hogy 90%-ban éjszaka dolgozom, heti 5 napot 12 órában. Sosem volt nádszál, de az utóbbi időben felszaladt a 10 kg súlyfeleslegem mellé még 10 kg. :( A probléma az, hogy reggel 8-kor érek haza a munkából, körülbelül 9-től délután 4-ig alszom, majd este újra kezdődik a meló 7-től. Ha egymás utáni napokon dolgozom, akkor tudom tartani a diétám. Viszont jön a szabadnap, amit nyilván nem alszom végig, szóval enni is kell valamit, ami pedig már sok és újra visszaáll a mérleg az eredetibe. Segítsetek! Mikor kellene ennem? Hogyan? És mit hogy tudjak is dolgozni? :(