Sok elmélyülést és rágódást,
hogy kerülje el az ártódást,
S a magányos, csendes perceket,
nem zülleszteném vele a gyermeket,
S hogy nehéz feladatokat,
ne vállaljon fel túl sokat,
S nem! Az idegrendszerem,
azt végképp nem adnám sohasem!
Nem adnék néki vasakarást,
ne tegyen lelkére mély hatást,
S eldobva az emberszeretetet
Remek lenne a gyerek, úgy már mehet!
:-)
Na jó, komolyan, azt a remek tulajdonságom nem szívesen adnám tovább, hogy túlságosan magamra veszem mások problémáit. Bár tulajdonképpen lehet, jobban belegondolva, hogy mostanra már magamtól kinőttem.
Hát, nem tudom, hogy kötelessége-e.
Minden esetre nem eröltetem rá a saját álmaim. Csak egy kicsit :-D
Én minden esetre még azzal küzdök, hogy adjak valamit neki, nem, hogy megválogassam mit ne.
Az biztos, hogy ami fontos számomra azt megpróbálom megmutatni, hogy azután tudjon választani.
Egy indiai mondás szerint a gyermek szent kötelessége a szülők álmait beteljesíteni...(ezt most találtam ki, de szép.) Ez biztató a jövőre nézve. Arra lennék kíváncsi, hogy ha gyermeked lesz/van, mely tulajdonságodat nem adnád át, hogy boldogabb legyen, és ezt a nem-átadást hogyan is képzeled valójában...
