Nah hát nekem egészen friss tapasztalataim vannak. Januárban vásárolt jegyekre nemrég indítottam, és ez nem akadály:)
Az én kollegám a LOT-al pont így járt, ahogy megfenyegette őket máris utalták, sajnos nekem a Lufinál nem ilyen egyszerű.
A június 30-án törölt jegyekre már megjött a visszatérítés, az ERSTE írt is egy szép levelet, hogy megjött, akkor a panaszt ejtik. A másik, áprilisban törölt járattal viszont érdekes helyzet alakult ki. A legutóbbi írásos válasz a Lufitól azt mondta, egyet visszautaltak. Telefonon pénteken azt mondták, minden el lett már indítva, várhatom a pénzt. Ma jött egy újabb levél, hogy 4 különböző alkalommal (?!) rakták vissza a négy jegyet a számlámra, van, amit hetekkel ezelőtt, viszont a számlámon ennek semmi nyoma. Átküldtem ma az Erstének, ugyan boxolják már le, hogy akkor hol van a pénz.. jó, hogy elindítottam a charge back-et, így talán ők is nagyobb lelkesedéssel intézik, mintha simán felhívom őket, hogy nézzék már meg, miért nem látom azt amit látnom kellene.
Szóval: én mindenképp javaslom a charge back-et, max leállítják, ha időközben elrendeződik.
A gond az, hogy tudomásom szerint, a vásárlás után 180 napig lehet indítani, márpedig egy repjjegyvásárlás sokszor 180 nappal az esemény előtt történik, így mire kiderül, hogy nem megfelelő a teljesítés, addigra már rég eltelik ez az idő....ahogy, az én helyzetemben is.
Kollégám indított a LOT-tal szemben egy charge back-et a bankján keresztül, amint írta a bank, hogy akkor folyamatban van az ügy, másnap vissza is utalta a LOT a pénzt. Érdemes lehet megpróbálni a bankodnál.
Köszönöm válaszaitok! Nem tudom, hogy nálunk mennyire bonyolítja a dolgot az ,hogy utazási irodán keresztül vettük a jegyeket. Tegnap ment email az irodának, kíváncsi leszek mikor és mit válaszolnak.
Hát, ez nagyon változó. Ők mit ígérnek? Nekem a Lufthansa az áprilisban töröltet még nem adta vissza, a június végén törölt meg múlt héten visszajött. Nem látom a logikát még légitársaságon belül sem.
A Pelikán cseh oldalán lettek rendelve a jegyek. Tegnap jött email, hogy törölték a járatot. Erre ment ma a pénzvisszaigénylő email. Van valamelyikőtöknek tapasztalata arról, hogy ezek a dolgok mennyi idő alatt rendeződnek?
Sajnos jelenleg a turistáskodás nem opció kinn, így biztos, hogy nem fogtok utazni, érdemes mielőbb utána járni a lehetőségeknek. Legrosszabb esetben tolni tudjátok, vagy kaptok vouchert.
Köszönöm Neked is! Nagyfiam intézte a foglalásokat, nekem csak mennem kellett volna!:) Most eléggé tele van munkával, de azért szólok, hogy nézzen utána a dolgoknak!
Köszönöm a jó tanácsot! Két cseh és két magyar állampolgár ment volna. Akkor időszerű lesz utánanézni, hogy mi a helyzet a járattal. Ha most akarnék foglalni a honlapjukon a mi időpontunkra, akkor azt írja, hogy nincs elérhető járat vagy ülőhely. Szerintetek akkor nem fog menni ez a gép, vagy az ettől független?
Egyébként, és bocs ha nem érint titeket, de lehet higy nem tudtok róla, és hasznos: mind amerikai állampolgárok, vagy zöldkartyások, vagy diákvízumosok vagytok? Mert ha nem, akkor a jelen állás szerint gond lesz a becsekkoláskor a schengeni zónából való amerikai beutazási tilalom miatt. És ha megy a járat, de nem tudtok emiatt fellszállni rá, akkor visszatérítés sem fog járni, és ezesetben inkább előre módosítani kellene az utazási időpontot (a Lufinál elvileg a 2020 június 30 előtt vásárolt jegyek esetében ingyenesen lehet halasztani az utat 2021 dec. 31-ig... elvileg.)
Augusztus 19-ére van 4 főre jegyünk Frankfurt- New York járatra a Singapore Airlines-nál. Még nem kaptunk értesítést a járat törléséről. Ezt az indulás előtt mennyivel szokták közölni, vagy lehetséges, hogy menni fog az a gép? Köszönöm, aki megosztja tapasztalatát!
Csatlakozom az előttem írókhoz ,a mi aug.végi oregoni utunk is törölve lett és a LOT-tól várjuk a visszatérítést.Sikerült már valakinek visszakapni a repjegy árát a LOT-tól?Igen,én is szomorúan töröltem 12 bookingos szállást,és autó foglalást.Tavasszal nem gondoltam volna ,hogy aug,végén sem tudunk utazni.Mi 5 kisebb-nagyobb utunkat töröltük idén!A Qatar 1 hónappal a törlésem után/ a járatot nem törölték ,a gép elment nélkülünk!/visszatérítette a repjegy árát.Sőt 100.000 ingyenes repjegyet ajánlott fel az egészségügyben a frontvonalban dolgozóknak világszerte az országok lakosságának arányában és később még további 50%-os kedvezményt a repjegyek árából,ha dec.elejéig leutazod!Csak most Ázsia,Ausztrália uannyira reménytelen ,mint Usa!Ezt azért írtam le ,h.van ilyen légitársaság is!
Pont ma mondtam ugyanezt az ügyintézőnek.. kérdeztem, hogyan lehet, hogy 4 repjegyből egyet adtak vissza, azt mondja annyira sok volt a megrendelés, hogy robotokat is alkalmaznak, hogy gyorsabb legyen a feldolgozás és a robot tévedett. (?!?!?!) Mondom hogy a gyorsaság azért nem igazán jött össze...
És értem én, hogy sok pénzről van szó, de ez a másik oldalon is sok pénz, a fogyasztónál. Vagy mert elmenne belőle máshova, vagy (és ez a jellemzőbb) szüksége van rá. Szóval inkorrekt amit csinálnak.
Hónapok óta olvasom a hozzászólásokat és mélyen együtt érzek azokkal, akiknek befizetett utazásuk volt. Szomorú dolog látni, hogy a lefoglalt repülőjegy, autóbérlés, szállás és egyéb programok ára elvész, illetve nagyon lassan jön vissza.
Felmerült bennem egy kérdés, ha a fizetésnél pillanatok alatt el tudják tenni a pénzt, akkor visszafelé miért tart a dolog hónapokig? Értem, hogy nagy számban történt lemondás, törlés, de 2020-at írunk. Manapság ismert a csoportos átutalás fogalma. Azt is értem, hogy a cégek nehéz helyzetben vannak, hogy ilyen nem volt, Vis major, de aki elveszítette állását, annak jól jönne a visszakapott pénz.
Nah felhívtam ma reggel a Lufthansát, hogy érezzék a törődést. Az ügyintéző nem tudta megmondani, hogy a 4 jegyből miért 1-nek indították el a visszautalását, és mivel áprilisban törölték, már szerinte is ide kellett volna érnie, ezt most megsürgeti. Közben rákérdeztem a másik jegyre amit júniusban töröltek, mondta, hogy az már el lett indítva, 1-2 hét és megérkezik. Ez ma délelőtt valóban meg is jött, ami elég fura, mivel hónapokkal később lett törölve, mint a másik. Mindenesetre egyik fele most már pipa..
És egyébként mi is eldöntöttük, hogy nem utazunk már nyáron. Most 10 nap Ausztria elég volt, kinyaraltuk magunkat.. az USA-t semmi nem pótolhatja, egyébként meg nagyon jó otthon is lenni.
De jó ezt olvasni:-) Mi pont ezt a kedvességet éreztük Edinburghban, amikor elmentünk megnézni a sulit. Kaptak ajándékot regisztrációkor, apróság, de a gyerek azóta is azt a vászontáskát hurcolja, hozzá van nőve.. remélem, nálunk is hasonlóan pozitív lesz jövőre a végkifejlet, a Brexit alaposan átkavart mindent.
Neomedia, igan, amit írsz, teljesen logikus, és csodálkozok magamon, hogy nem gondoltam rá (nem, sajnos elkerülte a figyelmemet).
Az van, hogy emiatt mindenkit hazaküldenek (nem választhat senki, hogy ottmarad, valószínűleg azért, mert igen kevesen választanák, és aztán úgyis jön a karácsony, amikor meg biztos, hogy senki sem marad ott...).
Köszönöm, Neked és _chillout_-nak a kedves szavakat!
A diákok irányába tett lazításnak véleményem szerint két valódi oka is van, az egyik gazdasági, ez előrelátható és kisakkozható volt - erre már számítottunk - a másik viszont - és én leginkább ettől tartottam, hogy nem fog teljesülni - alighanem politikai.
Lássun néhány idézetet az általam linkelt hivatalos közleményből:
"[...]those applicants who are found to be otherwise qualified for an F-1 or M-1 visa will automatically be considered for a national interest exception to travel."
és később, mintegy összefoglalóként, nem csak a diákokra értve:
"Granting national interest exceptions for this travel to the United States from the Schengen area, UK, and Ireland, will assist with the economic recovery from the COVID-19 pandemic and bolster key components of our transatlantic relationship."
Én ezt úgy értelmezem a diákokra nézve, hogy a több mint egymillió külföldi diák által befizetett (nem kevés) tandíj és járulékos helyi költések (kollégiumi díj, étkeztetési programok díjai, stb.) azért mégiscsak jelentős mennyiségű amerikai tanügyi munkaerő és kisegítő személyzet megélhetéséhez járul hozzá. Ez nyilvánvaló. Ezért a diákok beengedése nemzeti érdekké vált, és ezért úgy is kezelik őket.
Az utolsó félmondat viszont felsejtteti már a politikai okot is, amire ráerősít a rákövetkező, záró mondat:
"We appreciate the transparency and concerted efforts of our European partners and allies to combat this pandemic and welcome the EU’s reciprocal action to allow key categories of essential travel to continue."
Vagyiis alighanem nagyon kellett az USA "sárga" kategóriába sorolása "piros" helyett, annak ellenére, hogy az ottani járványhelyzet fényében ez furcsának tűnik első látásra... Nos, én ettől tartottam leginkább, annak fényében is, hogy Merkel mama eléggé barátságtalanul viselkedett az Tump-pal szemben a járványhelyzet kezdete óta (visszautasította a személyes meghívót a G7 csúcstalálkozóra, stb.). Ezért még július elején őszintén 5% esélyt adtam arra, hogy a keresztfiam kijut az idén Amerikába... (neki pedig megmagyaráztam, hogy ne csüggedjen, mert ha a lottón lenne 5% esélyem, akkor igen nagy összegekkel lottóznék ☺ )
A srácra egyébként tényleg "karantén" vár odakinn, ez már bizonyos, de a campuson belül fogják elkülöníteni, és lehetőség lesz pl. kijárni a futópályára a "karantén" ideje alatt.
Egy érdekesség még: úgy tűnik, az amerikai egyetemek (vagy legalábbis ez az egyetem biztosan) nagyon tudják, hogy kell motiválni a diákjaikat: a keresztfiam még júniusban kapott postán egy az egyetem nevében az egyetem logójával ellátott levélpapíron kézzel írott (!!!) és négy egyetemi alkalmazott által is aláírt, szívhez szóló levelet, nagyon örülnek neki és alig várják a személyes találkozót, és még egy pár hasonlóan szépen megfogalmazott mondat volt benne. Hogy mennyire betalált ez a levél abban a helyzetben, azt jól érzékelteti, hogy a keresztfiam berámáztatta a levelet, és a család nappaliját díszíti most. Aztán már jóliusban érkezett egy levelezőlap szintén postán, melyben az egyetem gazdasági vezetője üdvözli szívélyesen a diákok sorában, kézzel aláírva. Gondolom nem csak a keresztfiam kapott ilyeneket, hanem minden diákjuk. Lehet, hogy ez Amerikában sztenderd eljárás ez a kedvesség (elnézést, ha esetleg ez közismert, csak én nem tudtam), lehet, hogy ennek a konkrét magánegyetemnek a specialitása, mindenesetre bárhogy is legyen, nagy pirospont érte részemről, egy jövendőbeli diákot nagyon tudnak lelkesíteni az ilyenek.