Meg mert lektorálatlanok a könyvei, a fordítás gyenge, és mert összevissza időközönként adja ki őket, rossz kötési és papírminőségben. Tehát letöltöm vagy megveszem más nyelven. Más kiadótól.
az e-könyv sose fogja azt az élményt nyújtani mint egy igazi könyv
Ebben egyetértünk. Pedig akár kényelmesebb is lehetne, de valamiért nem. Olyan mint egy prosti, nem? Amit rátöltesz, az van rajta, és akármit olvasol, mindig ugyanolyan.
Nem hiszem hogy mostanában adnák ki, ugyan most a Szukits bekeményített, jön a Heisenberg szeme aztán majd egy másik Herbert trilógia, ha azok kint lesznek szerintem utánna térnek vissza a Dűnéhez.
Briant meg Andersont nem a Dűne Legendái trilógia miatt nem szereti a többség, az elég tűrhető volt ( nevemből látszik nekem is tetszett Erasmus ) ott elég távol voltak az időben nem nagyon tudtak az eredeti Dűnéből átírni dolgokat, bár voltak elég erőltettett megoldások (miért utálja egymást a Harkonnen és Atreides ház ).
A baj az előzményekkel van, ott már kényük kedvük szerint írtak át dolgokat, és a két Dűnét befejező kötet kötet meg szót sem érdemel.
Nem tudja vki, h az új könyveket magyarul mikor adják ki? A kisherbertét. Paul of Dune, Wind of Dune? Meg majd esetleg a Schools of Dune sorozatot?
Visszaolvastam, és utálni fogtok érte, de nekem a Dűne legendái trilógia kifejezetten tetszett. Kicsit ponyvásabb, mint a Mesteré, de szerintem közel sem annyira, mint mondják. Bár szerintem az egészet Erasmus és Omnius viszi el a hátán, de ez van. Erasmus jelleme, fejlődése és Omniusé 8vagyis ezeknek a hiánya) érdekes volt számomra. A gépeket így még sosem ábárzolták.
Persze FH hat kötete képviseli a legtöbb értéket, de számomra a Dűne Legendái kellemes csalódás volt. A Prelude trilógiát is lassan elkezdem, mondjuk az utolsó kettőtől félek (Dűne Vadászai? Homokférgei?)
egy haverommal a múltkor azon vitatkoztunk, hogy az Alapítvány trilógia kb. mikor játszódik. Ő azt mondta, hogy 12000 év múlva, mert az abban lévő időszámítás szerint, vagyis a Galaktikus kor szerint ugye 12xxxben járunk.
Hiába mondtam neki hogy a Galaktikus kor szerint nem u.az az i.sz.-tel :) Én azt mondtam hogy kb. 50000 év múlva, mert rémlett, hogy az első kötetben az egyik szereplőtől volt egy olyan elszólás hogy az atomenergiát már 50000 éve ismerik. Persze nem hitt nekem :)
Na és itt jött k.jól a pdf változat. Csak beírtam a keresőbe hogy ötvenezer, aztán enter. Így meg is találtam gyorsan, de enélkül soha, mert azért ennyiért nem olvastam volna újra az egész könyvet :D
Valaki azért belegondolt, hogy a rajongásunk tárgyát képező Dűnében pont nem volt divat az igazi könyv?:P (A hagyományos papírkönyv meg egyenesen kihalt, az átrédízek mégis olyan jófejek voltak:)
Egyébként képtelen vagyok kikeresni bármit is a hat nyomtatott kötetből, inkább az elektronikus angol szövegben keresem meg.
ha megvan könyvbe neked és olvastad akkor már más dolog (amúgy könyvbe se nagy kunszt kikeresni mert nem egy vastag könyvről van szó és olvasás után lehet tudni mi melyik fejezetben van)
nekem is megvan a régebbi kiadás amúgy, bár én nagyon szeretem a keménykötetes Szukits könyveket , mondjuk lehet azért is mert mind jó könyvek és a kedvenceim (Teljes Űrodisszeia, Asimov összes, Sherlock Holmes összes, Conan összes, Lem)
Na álljunk már meg egy kapavágásra. Ha visszaolvasnál láthatnád hogy télen 1x elég aktív voltam már itt. És mivel az elektronikus verzióra mint látod csak most fájna a fogam, így kikövetkeztethetnéd, hogy a mű első elolvasása a nyomtatott változat felhasználásával történt ;)
Nekem u.is megvan a könyv. Ősszel vettem meg egy antikváriumban. Ez a Kozmosz féle, 87es kiadás, tudjátok, amelyiknél az első köteten egy kék szemű fremen anyó van :)
Pdf-ben csak azért kellene mert egy fájlban sokkal könnyebb rákeresni egy szövegrészre, szóra, stb., na meg azért hogy ez is meglegyen így is, hamár az 1984-et 1x sikerült a mek.oszk.hu-ról :) Ez a 2 kedvenc regényem.
ArthurClarke2001 hozzállása miatt itt most már itt nem merem megadni :S Port-on vagy a filmkatalógus-on nem vagy még esetleg fent? Esetleg inda azonosító? Én azokon is convar néven vagyok. Vagy akárhol máshol ahol van lehetőség privire.
Ennyi erővel a könyvtárból se kölcsönözze,mert miaz hogy egy könyvet több ember is olvas.
A Szukits szerintem ott is hibázik,hogy keménytáblásan, nagy formátumban adja ki ezeket a műveket,így jóval drágább és sajnos azt sem érzem,hogy ettől minőségibb lenne.
Egyébként én is a nyomtatott formában szeretem a könyveket olvasni.
Ha rajtam múlna még az e-könyv fogalmát is kirtörölném az emberek fejéből.... (nem kell mondanod, hogy akkor szerencse, hogy nem rajtam múlik....) ez az én véleményem
Nem is tudom mit kezdenék a pár ezer kötetes könyvtáram nélkül. Nincs annál nagyobb élmény mit kivenni a polcról, elolvasni vagy felkeresni benne valamit.
Amit meg mondtál arra azt tudom mondani olyan könyvet kell megvenni amit szeretsz és ami biztos tetszeni fog, nem tudom mások hogy vannak vele, de nekem a tartalomból kiderül, hogy az jó könyv e vagy nem. (sokszor nevekből is mert Arthur Clarke vagy Isaac Asimov csak jó lehet, meg is van tőlük minden) Vagy el kell olvasni az 1. fejezetet mondjuk, ezért nem harapja le a fejedet a könyvesboltos néni....
Az se lenne jó ha pár évtized múlva már olvasni se kellene mert az emberek fejébe fel tudnák tölteni az infót.......
Bár herótom van tőle tényleg de ha valaki legalább elektronikusan olvas hát tegye, csak olvasson. Mert nincs annál butább értékvesztettebb ember mint aki nem olvas semmit semilyen formában.
Miért számodra a könézet a fontos és nem a tartalom? Én is többre becsülöm ha egy kötet ott van a polcomon és nem az ekönyvolvasómon, de ilyen árak mellett nem lehet mindent megvenni (másra is költeni kell) erre tökéletes lenne az olcsó e-könyv, megtaláljuk vele az olyan írókat, sorozatokat amik tetszenek, és azokat már papíron vesszük meg ( amint kijön egy Herbert tuti vétel papíron, és még van egy két író) míg egy felejhető könyv elolvasása után pénzkiadobásnak érezzük azt a 3000 forintot.
Ja hogy ha nem tetszik adjuk el használkönyvként? Igen így lehet minimalizálni a veszteséget, de hol ezen a kiadó haszna?
Ha lépnének valamit ez e-könyv ügyben (páran már vannak csak nagyon szegényes a kínálat meg régiek is ) akkor visszaszoríthatnák a használt könyveket, valamint elérnék a folyamatosan növekvő népes tábort akinek van ekönyv olvasásra alkalmas készüléke.
Nincs bajom a használt könyvekkel, de ki venne használt e-bookot? senki. Ott minden vásárló után megvan a nyereség, Valamint nincs kötve a példányszám amíg áll a kiadó addig az összes e kiadványa elérehető, míg papírkönyvek esetében a sikeresebb könyvek 1-2 év után már alig fellelhetőek.
(Warez van volt lesz, megszüntetni úgy sem tudják, de ha normális áron kínálják akkor a többség nem szenved vele.)
Emelett persze jöhetnek ki a könyvek, valószínüleg csökenni fog, hisz a papírkönyv vásárló réteg is kevesebb lesz ( de eltünni nem fog ) és ezt a bevétel kiesést kellene kompenzálni az ekönyvek felé nyitással.
És hidd el a Dűnét ugyanakkora élményv olvasni e-könyvként mint papíron ( már csak hogy a témánál maradjak :).
az ilyenek miatt kevés a Szukits kiadó bevétele és ad ki ilyen kevés könyvet
az e-könyvektől meg egyszerűen hányok és nagyon remélem hogy mondjuk 50 év múlva nem kell egy olyan világban élnem, ahol nincs értéke az igazi könyvnek
az e-könyv sose fogja azt az élményt nyújtani mint egy igazi könyv
Sziasztok! Tudtok olyan linket ahonnan letölthető az "alap" Dűne regény? Term. magyarul, és lehetőleg pdf-ben, esetleg doc-ban. A gógli most nem segített.
Ha visszaolvasol a fórumon, attól kezdődően, amikor a Vadászai megjelent itthon, nagyon eltérő véleményeket fogsz olvasni azzal kapcsolatban, hogy mennyire kivétel a Herbert "jegyzetei" által befejezett sorozat (meg úgy általában az egész munkásságuk). Ebben a topikban többségében igen keményvonalasak vagyunk, ez alatt azt értjük, hogy csak a Herbert művek számítanak etalonnak.
Én túladtam a Vadászain, ingyen odaadtam a könyvtárnak, öcsém el sem bírta olvasni, pedig ő végigrágta magát a két trilógia előzményen (neki a Dzsihad-trilógia tetszett). A Homokférgeinek csak az angol kivonatát olvastam, az is elég volt.
Lentebb kifejtettem többször is, és nem szándékozom újra leírni az érveimet, miért valószínű, hogy semmiféle jegyzet nem létezik, létezett, mert a befejezés ellentmond a hat regénybe beleépített előrevetítésnek, illetve a Herbert-univerzum logikájának.
__________________
Nagy kár lenne, ha puhafedelesben adnák ki a Pandora-krónikákat. Jobban örülnék a keményfedeles változatnak.
Más műfaj-kategória, de pl. a Delta Vison kiadja a Dragon Lance The Lost Chronicles (ami az eredeti Krónikák hiányosságait tölti ki - Kharas Pörölye, a Jégfal stb.), puhafedeles változatban, nem épp nagybetűsen, 464 oldal 2.990 Ft, kedvezményesen 2.542 a kiadó honlapján.
Szóval nekem csak a súlyozással van problémám. Az árakkal kapcsolatos érveiddel egyetértek.