A KÁNAI MENYEGZŐ. A TEMPLOM MEGTISZTÍTÁSA
10.fejezet
Az Úr négy tanítványával a szülői házban, József már nem él. Mária Messiásfelfogása. Jakab és János, kiket az Úr már gyermekségében tanított, csatlakoznak Jézushoz. Tamás szintén. A világi pusztaság és a szellemi újjászületés közötti három fokozat.
1. És harmadnak menyegzőt tartottak a galileai Kánában, és ott vala Jézus anyja.
1. Hogy itt, a második fejezet első versének mindjárt elején fordul elő az „És”, ez azt bizonyítja, hogy a két fejezet egymással szorosan összefügg. Ez már kiviláglik abból a körülményből is, hogy a menyegzőt Józsefékkel jó barátságban levő családban tartották a már említett harmadik napon, még pedig attól a naptól számítva, amikor az addigi négy tanítványommal elhagytam Betabárát, amire egy egész napot töltöttem a négy tanítványom társaságában a már elhunyt József házában, testi anyámnál, aki többi testvéremmel együtt természetesen a legnagyobb fáradsággal s gonddal igyekezett bennünket a lehető legjobban megvendégelni.
2. Mária ugyanis szívében jól tudta, hogy az Én időm immár eljött, hogy fellépjek és működjem, mint a megjövendölt Messiás. Működésem mibenlétét és módját azonban ő sem tudta. Egyelőre még mindig hitt a rómaiak teljes elűzésében, a Dávid hatalmas trónjának visszaállításában, valamint az azon nyugvó elmozdíthatatlan s legyőzhetetlen isteni fenségű tekintélyben, amely ettől fogva vég nélkülivé válik.
3. A jóságos Mária s egész földi rokonságom a Messiásban egyre a rómaiaknak és az Ígéret földje ellenségeinek legyőzőjét képzelte. Igen, a legjobbak képzelete a Messiásról szinte ugyanaz volt, mint ahogy manapság alkotnak magukban a különben tisztességes emberek közül sokan teljesen visszás képet az Ezeréves Birodalomról. De hát még nem volt itt az ideje, hogy más képet adjak nekik.
4. Mivel tehát saját házamban, Máriától kezdve mind így képzelték el a jövendő Messiást, jogosan föltehető, hogy más, vele barátságban élő embereknek sem lehetett róla jobb fogalmuk.
5. Sok család éppen ezért is a legnagyobb figyelemmel volt Irántam, mint természetesen mindazok iránt is, akiket tanítványaimnak jeleztem, miért is Jakab és János is elhatározták, hogy tanítványaimmá lesznek, hogy aztán Velem együtt uralkodjanak a föld népei fölött. Mert már ők is sokat felejtettek abból, amit nekik gyermekkoromban gyakran és elég világosan előre megmondottam.
2. Jézust pedig tanítványaival együtt szintén meghívták a menyegzőre
6. Mivel tehát a nemsokára fellépő s a római iga alól való Felszabadító hírében állottam Názáret egész környékén, sőt szinte egész Galileának majdnem minden jobb házában -–jóllehet, csak néhány hónap óta, amióta ismét megtettem néhány erre való előkészületet, miáltal (mint sok minden, ami 18 év óta elszunnyadt, s feledésbe ment) újra életet nyertek a személyemhez kapcsolódó ígéretek is – ezért tanítványaimmal, anyámmal Máriával és sok más rokonnal és ismerőssel együtt még Kánába, egy Názárettől éppen nem nagyon távol eső galileai régi városkába, egy nagy lakodalomba is meghívtak, ahol igen vígan voltak úgy, hogy betabárai négy tanítványom ezt jegyezte meg:
7. Urunk! Itt sokkal jobb az élet, mint Betabárában! Szegény János, talán szintén nagyon örülne, ha kétségbeejtően rossz élelme helyett - ami javarészt kisé leforrázott sáskából s vad méhek mézéből áll – egyszer életében részt vehetne ilyen lakomán!? (A vidéken, valamint Arábiában van egy galamb nagyságú sáskafaj, és ezt úgy készítik el, és úgy eszik, mint errefelé a rákot )
8. Mire ezt feleltem nekik: Hogy miért kell Jánosnak így élnie: még nem tudjátok megérteni. Neki így kell élnie, különben nem teljesednék be az Írás. De nemsokára jobb sora lesz. Jeruzsálem már nem sokáig tűri, hogy János a pusztában működjön. Ő mostantól fogva aláhanyatlik, hogy helyette más növekedjen!
9. Mi van azonban azzal a tanítvánnyal András, aki először volt Nálam teveled? Utánunk jő-e, vagy Betabárában marad? – Így szól András: Lásd, már jön! Még volt valami elintézni valója. – Szólok Én: Ez jól van! Mert ahol Kéfás van, ott Tamásnak is kell lennie. – Szól András: Igen, ez a neve. Becsületes lélek, mindamellett tele van aggállyal, meg kétellyel, , de amit egyszer megragad, azt többé el nem engedi, noha a legadakozóbb szívű ember. Ez adakozó volta miatt is kapta ezt a melléknevet. Jön Urunk! Behívjam őt és az egyik ikert ? - Mondom Én. Be, mert aki az Én nevemben jön, hívassék meg vendégül a menyegzőre.
3. Elfogyván pedig a bor, Mária így szól Jézushoz: Nincs boruk.
10. Akkori szokás szerint egy pohár borral kellett üdvözölni az érkező új vendéget. Mária pedig egy idő óta észrevette, hogy a borkészlet elfogyott, tehát azt is látta, hogy az újonnan érkezett vendéget rendes szokás szerint nem üdvözölhetik, ezért titkon így szólt hozzám: Kedves fiam, szép dolog lesz ez: nincs több boruk! Te bizonnyal előteremthetnél (legalábbis az újonnan érkezett vendég számára)
4. Jézus így szól hozzá: Asszony, mi közük ehhez , az én órám még nem jött el
11. Erre valamennyi vendég előtt – jóllehet igen nyájas hangon – igen kétértelmű feleletet adok Máriának, és az akkoriban, különösen Názáret körül használatos szokásokra tekintettel ezt mondom: Asszony, mit törődünk mi ezzel? Én, mint meghívott vendég, még nem vagyok soros, hogy gondoskodjam a borról, az Én időm még nincs itt!
12. abban az időben és azon a vidéken ugyanis minden meghívott férfi vendégnek önkéntes boradománnyal kellet a menyegzőhöz járulnia, s ebben bizonyos rendre ügyelni, még pedig: először a közeli rokonok boradományait fogyasztották el, s csak ha ezek elfogytak, vették elő rang szerint a nem vérrokon meghívottak adományait.
13. Mária pedig tudta, hogy az egész borkészlet immár elfogyott, tehát Hozzám fordult, főként azért, mert új vendég érkezett, akinek üdvözlésére már nem volt egy csepp boruk sem, és mintegy felszólított, hogy mellőzem ez egyszer a szokásos rendet! – Mária ugyanis ily alkalmaknál sokat adott a régi jó szokásra. Ámbár különös hajlamot nem mutattam ehhez, mégis ismert, hogy sohasem tagadtam meg az ő kívánságát.
5. Mondá az ő anyja a szolgáknak: Amit Ő nektek mond, megtegyétek!
14. Bízva tehát Bennem, a szolgákhoz fordult, s mondá nekik: Amit Fiam mond nektek, megtegyétek!
15. Eddig terjed a második fejezet eme verseinek történelmi része. Ám e történeti eseményen belül már szellemi, és ezért prófétai ételem bizonyul, amely azonban bensőséges gondolkodó tehetséggel könnyen föllelhető.
16. Kinek figyelmét kerülheti el, hogy a betabárai pusztából való visszatérésem után harmadnapon történt eme menyegző – és feltámadásom között, amely megfeszíttetésem után ugyancsak harmadnapra következett be, a megfeleléseknek egyik legfeltűnőbb esete áll fenn?
17. Tehát e lakodalom által prófétai értelemben megjelentetett, mi történik Velem három év múlva. Valamint kissé tágasabb értelemben az is, hogy három év múlva mindazokkal, akik Rólam vallást tesznek, és igaz szerelmeseim: Én, mint Örökvőlegény, feltétlenül és biztosan igazi menyegzőt tartok velük örökéletre való újjászületésükben.
18. Általános gyakorlati értelemben pedig ez a lakodalmi történet, amely, jól értsük meg, a pusztából való visszatérésem után harmadnap következett be, arról a három fokozatról tanúskodik, amelyen minden embernek át kell mennie, hogy elérjen szellemi újjászületéséhez, vagy. A mennyi Galilea nagy Kánájában való örökélet-lakodalmához.
19. A három fokozat pedig ez: Először a test megfékezése. Ezután a lélek megtisztítása élő hit által, amely hitnek természetesen a szeretetnek cselekedetei által kell élőnek bizonyulnia, különben holt marad. Végül a szellem felébresztése az Ítélet sírjából, amihez Lázár felébresztésében bizonyára teljes értelemben adtam megfelelő képet. – Aki e megvilágításon kissé gondolkodik, a továbbiakon könnyen eligazodik.
20. Kifejtvén tehát a szellemi értelmét annak, amit a lakodalmi történet általánosságban mond, a következőkben ismét visszatérhetünk ehhez a menyegzőhöz, s e történet végén átvehetjük a különleges megfeleléseket.
Jézus tanítványainak első megpróbáltatása, Fülöpnek, a nőtlen, szegény tanítónak, valamint Náthánaelnek meghívása.
44. Másnap ismét Galileába akart menni Jézus, és találkozik Fülöppel és mondá néki: Kövess Engem!
1. Reggel így szólok a kettőhöz: Időm ebben a pusztában lejárt; Galileába utazom, ahonnan idejöttem. Velem akartok-e jönni? Szabad akaratotokra bízom, tudván, hogy feleségetek és gyermekeitek vannak, s egykönnyen nem hagyjátok el őket. De bárki bármit is elhagy Miattam, el nem veszíti, hanem sokszorosan visszanyeri azt.
2. Mondá arra Péter: Uram! A Te kedvedért elhagyom az életemet is, nemhogy feleségemtől és gyermekemtől ne tudnék megválni! Majd megélnek ők nélkülem is, hiszen koldus vagyok, és kevés kenyeret szerezhetek nekik, halászatunk alig hozza meg egyetlen ember élelmének a felét, nemhogy elég lenne egy családnak! Testvérem, András tanúskodhat erről. Betsaidában születtünk ugyan, élelmünket azonban a Jordánnak e sivár, de halban dús partjain kellett megkeresnünk, ahol János most meg is keresztelt minket. Atyánk, Jónás azonban jó erőben van, valamint feleségeink és nővéreink is, hozzáadva a fölülről való áldást: így majd csak megélnek. - Én ezért megdicsérem mindkettőjüket és mi útnak indulunk.
45. Fülöp pedig Betsaidából, az András és Péter városából való volt.
3. Az úton, amely egy ideig még a Jordán partjain húzódott, az ugyancsak betsaidai születésű Fülöpöt találjuk, amint rossz hálájával már kora hajnalban keresett magának reggelit a Jordán hullámaiban. - Péter felhívja rá figyelmemet, mondván:
Ó Urunk! Ez a férfi sokat szenved és igen szegény, emellett azonban a legbecsületesebb és legjobb igyekezetű ember, szíve telve van igaz istenféle1emme1! Mi lenne, ha megengednéd, hagy ő is velünk tartson?
4. Péternek e kedves ajánlatára csupán ezt mondom: Fülöp, kövess! - Ez nem mondatja magának kétszer a dolgot, maga elé dobja halászszerszámát és anélkül, hogy megkérdezne, hova - követ. Csak az úton mondja neki Péter: Akit követűnk, az - a Messiás! Fülöp pedig így szól: Ezt már a szívem is megsúgta abban a pi1lanatban, midőn oly szeretetteljesen meghívott!
5. Fülöp pedig nőtlen volt és tanító a szegény halászok között, minthogy meglehetősen értett az Íráshoz. Názáreti Józsefet személyesen ismerte, tehát Engem is, és nem egy dologról tudott, arai születésemkor és gyermekségemben történt. Egyike volt ama keveseknek, akik személyemben titkon a Messiást remélték. De mivel 12 éves korom óta nem műveltem semmi csodálatosat, hanem úgy éltem és dolgoztam, mint bármely más, egészen közönséges ember , sok embernél teljesen elveszett az első csodálatos benyomás, amelyet születésem felidézett. Még maguk az akkor legizgatottabbak is azt mondották, hogy születésem pusztán minden lehető körülménynek és jelenségnek magában véve nevezetes összetalálkozása által lett oly csodálatos hírűvé, de velük összefüggésben bizonyára nem áll. Ifjúságom zsenialitása is annyira elveszett, hogy férfi éveimben nyoma sem volt található. - Ám Fülöp s még néhányan szilárdan megőrizték Hozzám fűzött reményeiket. Mert tudomással bírtak Simeon és Anna prófétálásáról, amely körülmetélésemnél a Templomban történt , s nagy súlyt helyeztek arra.
46. Megtalálja Fülöp Náthánaelt és mondja neki: Megtaláltuk, Aki felől írt Mózes a Törvényben és a próféták: Jézus az, a názáreti József fia.
6. Amint az engem követő Fülöp, az úton külön keresvén, megtalálja Náthánaelt, aki egy fügefa alatt ülve, halászszerszámait javítgatja, bensőségesen így szól hozzá: Testvért, szememmel kerestelek a hosszan elnyúló út mentén, s most teljes szívemből örvendek, hogy megleltelek! Mert megtaláltuk Azt, akiről Mózes a Törvényben és a próféták írtak. Mégis Jézus az, a názáreti József fia.
47. És mondá néki Náthánáel: Názáretből támadhat-e valami jó?! Monda rá Fülöp: Jer és lásd magad.
7. Náthánáelt ez kissé bosszantja, s így szól: ki ne ismerné azt a hitvány fészket Názáretet?! Ugyan mi jóság jöhet abból a fészekből?! És - mintegy magától érthetően - a Messiás legkevésbé! Fülöp azonban így szól: Jól tudom, hogy e tekintetben mindig ellenfelem voltál, jóllehet százszor is kifejtettem előtted érveimet. De jöjj, s győződjél meg, és majd magad is mondod, hogy teljesen igazam volt!
8. Náthánael eltűnődve kel fel és így szól: Testvér, ez a csodák csodája lenne! Mert a názáreti népség csakugyan a legaljasabb a világon! Egy római, bádogdarab árán vajon nem csinálhat-e az ember egy názáretiből mindent, amit csak akar? Hiszen abban a fészekben már régen nem hisznek sem Mózesben, sem a prófétákban! Szóval, egy Názáretiből azt csinálhatsz, amit akarsz, és régi közmondássá vált, hogy: ez vagy amaz rosszabb még egy názáretinél is! Te mag azt mondod, hogy oda való a Messiás, akihez el akarsz vezetni, hogy meglássam?! No, no, istennél semmi sem lehetetlen! Hadd lássuk!
47. Midőn Jézus látta Náthánaelt ő hozzá jönni, hangosan mondta ő felőle: Íme, egy igaz Izraelita, akiben. hamisság nincsen!
9. E szavakkal Náthánael Fülöppel odamegy Jézushoz, aki eközben, vagy 100 lépésnyire tovább, a helység mentén kissé megpihent. Midőn pedig ezek ketten már Jézus közelében voltak, Ő hangosan így szólt: Látjátok, egy igaz izraelita, akiben nincsen hamisság.
48. Mondja néki Náthánael: Honnan ismersz engem? Jézus felel és mondja néki: Mielőtt hívott téged Fülöp, láttalak amint a fügefa alatt voltál.
10. Náthánael ugyancsak elcsodálkozik ezen a fölöttébb igaz állításon, amely ajkamról felé hangzik, és tüstént megkérdez: Vajon honnan ismersz, hogy ilyet állíthatsz? Mert az én bensőmet csak Isten és én ismerhetem egyedül, én azonban sohasem kérkedtem s dicsekedtem erényeimmel. Honnan tudod tehát, hogy milyen vagyok? Én pedig reátekintve, mondom: Láttalak, amint a fügefa alatt voltál, mielőtt Fülöp hívott téged.
49. Náthánael így felel, szólván Jézushoz: Rabbi! Te vagy valóban az Isten fia! Te vagy az Izrael királya!
11. Felőle való állításom a legnagyobb ámulatba ejti Náthánaelt, s felgerjedt szívvel rögtön így szól: Mester! Eltekintve attól, hogy názáreti vagy, mégis valóban te vagy az Isten Fia. Igen, kétségtelenül Te vagy Izraelnek régóta és várva várt Királya, aki megszabadítja népét az ellenség karmaiból! Ó Názáret! Ó Názáret! Mily kicsiny voltál, és mily nagy leszel! Az utolsó elsővé lesz! Ó Uram, mily gyorsan adtad meg hitemet! Hogyan van az, hogy minden kétségem eloszlott, s teljességgel hiszem, hogy Te vagy az ígért Messiás?
50. Felel Jézus és mondja neki: Hiszel, mert azt mondtam neked: Láttalak a fügefa alatt, (mielőtt hívott téged Fülöp). Mondom pedig neked: nagyobbat látsz majd ennél!
12. Csak Náthánael kérdésére feleltem úgy, mint azt a vers mondja, megmutatván Náthánelnek, hogy ő hiszi ugyan, hogy Én vagyok az ígért Messiás, erre azonban csak a Bennem felfedezett, csak Istenben lehetséges mindentudás készteti. Emellett még megjegyeztem, hogy lát ő majd még nagyobbat is. Amivel ezt akartam mondani: Te hiszel most csoda révén, a továbbiakban azonban szabadon fogsz hinni!
51. Továbbá így szól hozzá Jézus: bizony mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok a megnyílt mennyeket és az Isten angyalait, amint fel- és alászállnak az Emberfiára.
13. És bizony, bizony mondom nektek: Mostantól fogva nyitva látjátok ti mindnyájan a Mennyeket és Istenek angyalait fel- és leszállani az Emberfiára. Ami azt jelenti, hogy a továbbiak folyamán – ha majd elnyeritek Belőlem szellemetek újjászületését – megnyittatnak nektek az Élet kapui és ti, mint magatok is angyalok, meglátjátok majd, hogy az Általam alkotott emberek, - akik az újjászületés által angyalokká, majd ezekből Istengyermekekké válnak – a halálból felszállnak az Életbe. Viszont, láttok majd Énhozzám, a minden élet Urához, valamennyi mennyből sok ősteremtett angyalszellemet is leszállni, s az Emberfiának nyomdokaiba lépve, követni a János példáját és vallását.
14. Ez tehát az első fejezet helyes értelmezése. De nehogy azt higgye valaki, mintha ez az értelmezés, amelyet itt adtam, már mindent kimerítene. Ó nem! Hanem igenis: Ez az adomány gyakorlati útmutató, amely bárkit, akinek jóakarata van, bevezethet az isteni bölcsesség mélységeibe, s ott minden egyes versben megláthatja, s felismerheti az életet jelentő sokféle értelmét. Mindezekhez pedig, amint mondottam, ez az adomány igazi főzsinórmérték, amely szerint szabható és irányítható minden.
Az első tanítványok felvétele, és az Úr magaépített kunyhója a pusztában.
38. Jézus pedig hátrafordult és látván ama kettőt amint követik Őt, így szólt hozzájuk:
39. Mit kerestek? - Ők pedig mondák néki: rabbi, (ami magyarul azt jelenti: mester/ hol vagy szálláson?)
1. Ez a szöveg is az előzőknek következményeként tűnik fel, és inkább történelmi, mint szellemi. ezzel ugyanis egyelőre megkezdődik az apostolok ismert felvétele, ami még egészen anyagias a maga nemében, mégpedig ugyanazon a vidéken, ahol .János működött: Betabárában, egy roppant szegényes helységben, ahol szegény halászok laktak, amely oknál fogva a két tanítvány csakhamar hajlékom felől tudakozódik, s mintegy megkérdik, melyik kunyhóban lakom?
2. Minthogy ugyanis megkereszteltetésem előtt 40 napig a vidéken tartózkodtam, s emberi mivoltomat böjtölés és egyéb gyakorlatok által kezdődő tanítói hivatásomra készítettem elő, így történetileg világos és bizonyos is, hogy e célból valami szállásomnak is kellett lennie e vidéken, amely ugyanabban a pusztaságban és roppant sivár vidéken feküdt, amelyet célom `számára legalkalmasabbnak találtam.
3. A két tanítvány jól tudta azt, hogy már egy idő óta e vidéken lakom, mert mintha már néhányszor láttak volna e tájt, anélkül, hogy kilétemet sejtették volna. Azért nem 1s tudakozódnak mindjárt tulajdonképpeni szülőhazám, hanem csak Betabárában lévő szállásom felől, amely helység nagyobbára agyagból és nádból épített szűkös halászkunyhókból állott, amelyek gyakran alig voltak oly magasak, hogy egy férfi egyenesen megállhatott volna bennük.
4. És hasonló, a pusztában eléggé mélyen fekvő kunyhóban laktam Én is, amely önkezem munkája volt. Innen ered a még manapság is szinte minden keresztény országban előforduló remetéskedés.
40. Mondá nékik: Jöjjetek, és lássátok meg! – vele mentek és meglátták, s nála maradtak ama napon. Körülbelül tíz óta volt.
5. Ez a szállás eszerint nem volt mesze attól a helytől, ahol János működött. Ezért is mondottam a két tanítványnak: Jöjjetek és lássátok! – mire mindketten ellenvetés nélkül követtek is, szállásomat hamarosan elértük, és ők nem kevéssé csodálkoztak, hogy Istennek Felkentje a szinte legkevésbé szemrevaló kunyhóban lakik, amely emellett még a pusztaságnak egyik legsivárabb vidékén is van!
6. Ez azonban nem abban az időben történt, amelyen belül jelenleg a keresztény közösségek a 40 napos böjtöt tartják, hanem két hónappal később. Tíz óra volt, amikor a szállást elértük, jelenlegi időszámítás szerint tehát körülbelül délutáni három óra. Akkoriban ugyanis a napkelte határozta meg a nap első óráját, minthogy pedig ez nem mindig ugyanazon időben következett be, az akkori óramegjelölések a jelenlegi napfelosztással nem egyeztethetők pontosan össze, hanem csak körülbelül. Ezért is mondottam fentebb. Délután három óra körül volt, midőn a két tanítvánnyal elértem hajlékomat.
7. Minthogy a két tanítvány naplementéig nálam töltötte ezt a napot, minden kutató olvasóban bizonyára felvetődik a kérdés, vajon mit csináltunk mi hárman hajlékomban, és mellette háromtól nyolc óra tájig? Feljegyzés ugyanis nincs erről sehol.
8. Ez az egyszerű dolog úgyszólván magától értetődő: jövendő hivatásukra oktattam őket, el is mondván, hogyan és hogy kezdem meg tanítói működésemet, és hogy ezen a vidéken miként fogadok majd tanítványaimul az ő szellemükkel és akaratukkal bírók közül még többeket is. Egyszersmind megbíztam őket, hogy tudakozódjanak, tanácskozzanak a többnyire halászokból álló társaik körében, nem akadna-e közöttük, aki hajlandó volna hozzám csatlakozni. Ez képezte ezalatt társalgásunkat.
9. Este pedig elbocsátottam mindkettőjüket, s ők egyrészt igen derült kedéllyel, másrészt igen elgondolkodva tértek vissza övéikhez. Ugyanis feleségük és gyermekeik is voltak, s nem tudták, ezekkel mitévők legyenek.
41. Ama kettő közül, akik Jánostól ezt hallották (Jézus felől) azután Jézust követték: András volt az egyik, Simon Péter testvére.
10. A kettő közül az egyik, akit. Andrásnak hívtak, hamarosan eltökéli magát, és minden áron követni akar. Nyomban fel is keresi testvérét Simont, aki. még valahol hálóival foglalatoskodott.
42. Ez először testvérével, Simonnal találkozik és monda néki: megtaláltuk a Messiást! (Messiás annyit tesz, mint Isten Felkentje. Szellem Felkentje.)
11. Amint némi keresés után megtalálja őt, nincs fontosabb dolga, mint hogy nyakra-főre elbeszélje Simonnak, hogy a megígért Messiást megtalálták egy másik tanítvánnyal együtt , ennek azonban nem volt olyan szilárd az elhatározása, hogy Engem kövessen.
43. (Simon látni óhajtja Jézust,) és András vezeti őt Jésushoz. Jézus meglátván őt, mondá: Te Simon vagy, a Jóna fia: mostantól fogva azonban Kéfásnak (latinul: Petrus-nak) fogsz hivatni. (Magyarul: kőszik1a.)
I2. Didón Simon meghallja ezt Felőlem, élénk kifejezést ad abbeli óhajának, hogy minél hamarabb láthasson, mert ő a keresztelésnél nem volt jelen. András így szól: Ez már ma alkalmasint nem történhetik meg, de holnap virradatkor Nála leszel.
13. Simon, aki minden dolgánál folyton a Messiásról ábrándozott, s azon a véleményen volt, hogy a Messiás majd segít a szegényeken, s teljesen elpusztítja a keményszívű gazdagokat, így szólt: Testvér! Itt nincs veszteni való pillanat! Legott elhagyok mindent, és a világ végéig is követem Őt, ha kívánja. Vezess hát rögtön Hozzá! Hatalmas ösztökélést érzek, úgy, hogy még ma kell Öt látnom és Vele beszélnem! Az éjjel világos és kunyhója nincs távol; induljunk tehát rögtön útnak! Ki tudja, holnap megtalálnók-e még?
14. E sürgetésre András Hozzám vezeti őt. Midőn pedig ezek ketten, már meglehetősen késő éjjel szállásomhoz közelednek, Péter édes elragadtatásában vagy 30 lépésnyire megáll előtte, és így szól Andráshoz: Különös érzés vesz rajtam erőt! Magasztosan édes aggodalom száll meg! Alig merek előre tenni egy lépést, mégis oly forrón vágyom Öt látni!
15. Ekkor kunyhómból a két testvér elé jövök. Ezt fejezi ki az, hogy: megláttam ót. Magától értetődik, hogy e meglátásom elébük jövésemet jelzi, ha valaki úgy, mint Simon, főképpen az
ő szívében jő Hozzám. Ezért legott fel is ismerem, vagyis elfogadom ót, és ő új nevét Országom első osztályrésze gyanánt kapja. Simon is rögtön megkapja a Kéfás (Péter, vagyis: "Szikla a Bennem való hitben") nevet. Már régen láttam ugyanis, mily szellem éltette és élteti őt.
16. Péternek, vagy Simonnak ez a megszólításom elég bizonyítékul szolgált, hogy csalhatatlanul En vagyok az ígért Messiás; Felőlem való kétségnek többé nem is adott helyt szívében, és egyetlen szóval se kérdezett soha, vajon Én vagyok-e az Igaz Egyedüli biztos és érvényes kezese ugyanis szíve volt. Ók ketten mindjárt nálam is maradtak virradatig és többé el sem hagytak.
7. Fejezet
Három vers /Ján. ev. l.: 35, 36, 3Í./ példaképp kinyilatkoztatott magyarázata az újtestamentumi János .evangélium eredeti írásmodorához.
35. Másnap ismét (a Jordán folyónál) állott János és kettő az ó tanítványai közül.
1. Teljesen az ősszöveg szerint így szól pl. a 35. vers: Másnap ismét állott János és két tanítványa. Az a kérdés: hol állott ő? És nála volt-e két tanítványa? Avagy máshol állottak-e, csak ugyanabban az időben? - Mindenkinek rögtön szemébe kell ötlenie, hogy itt nincs jelezve sem a két tanítvány helye, még kevésbé a cselekménye.
2. De hát miért nem említette meg az evangélista ezt a körülmény t?
3. Oka már fentebb jeleztetett. mert hiszen magától érthető - különösen pedig amaz időben, amelyben ilyen volt az írás-modor - hogy János a Jordán folyónál egy fűzfa alatt állott és vért, hogy jön- e valaki megkeresztelkedni. És minthogy több tanítványa volt, akik tanításait hallgatták, s fel is jegyezték, rendesen kettő, de néha, midőn sok teendője volt, több tanítványa is segédkezett keresztelési ténykedésénél, sőt az ó nevében és szokása szerint ők is kereszteltek.
4. Mindeme körülményeket tehát - mivelhogy az akkor időben nagyon is ismeretesek voltak a János környezete előtt - nem is jegyezték fel. Akkoriban ilyen volt az írásmód, sőt így is kellett írniuk az íráshoz szükséges anya, hiánya miatt; az emberek tehát csak a fő dolgot jegyezték fel, és a mondat elé helyezett „és” kötőszó állal jelezték, hogy a mintegy elkülönítetten áll a mondatok egymással vonatkozásban állanak-e vagy sem. A kötőszavakat ennek okáért ritkán is tüntették fel betűkkel, hanem bizonyos közismert jeleket tettek az egymással vonatkozásban álló főmondatok elé.
5. Az itt adott magyarázat magában véve nem evangéliumi magyarázat ugyan, de ennek ellenére nagyon szikeéger, mert e nélkül az evangéliumok külső, történelmi értelmükben jelenleg alig érthetők meg, még kevésbé tehát azok benső, szellemi értelme. Legkevésbé azonban az ótestamentumi Próféták Könyvei, amelyekben kifejtett mondatok helyett csak megfelelő képek fordultak elő, és így a körülményeknek természetes megjelöléséről szó sem lehet. Ismervén immár az ókor eme szabályait, nem eshet nehezünkre a következő verseket és szövegeket könnyebben összefoglalni, helyesebben olvasni, és legalábbis természetes, történeti részüket tisztább megvilágításba helyezni. Röviden analizáljuk tehát még a 36. És 37. Verset, és az adott szabály ezáltal tisztázódik.
36. és ismét látván Jézust (a Jordán partján) járni, mondta: Ez az Isten Báránya.
6. A 36. Vers az ősszöveg szerint így szól: És látván Jézust járni, mondá: Íme az Isten Báránya. – Az „És” itt azt jelzi, hogy ez a szöveg az előszóval vonatkozásban áll, s történetileg azt jelenti, hogy Jézu a nyert vízkeresztség után még egy ideig János közelében tartózkodott, tehát úgy két tanítványa, mint János maga is látta Őt a Jordán partján.
7. Amint János meglátja Őt, rögtön egybefoglalja összes gondolatait, s magasztos elragadtatásában mintegy önmaga elé mondja: Íme, Ez az Isten Báránya! Ma körülbelül így fejezte volna ki magát: Nézzétek, a part mentén jár még ma is a legfőbb Istenember, oly igénytelenül, s alázatosan, mint a bárány. – János azonban átsiklik a bővebb megjelöléseken, és pusztán úgy mondja, ahogyan a versben áll.
37. És amint a két tanítvány hallotta Jánost így beszélni (hamarosan elhagyták Jánost) és követték Jézust.
8. A 37. Vers, amely a két előzőnek voltaképpen következményét írja le, jelzett okból ugyancsak „És”-sel kezdődik, s csak igen röviden érintve az okot, egyszerűen jelzi a megtörtént eseményt.
9. Az ősszöveg egyszerűen így szól: És két tanítványa beszélni hallván őt, követé Jézust. Mostanában ez a vers így szólhatna értelmének csonkítása nélkül: Midőn ama két tanítvány, aki Jánosnál volt, mesterét így hallotta beszélni, tüstént elhagyván őt, Jézushoz szegődött. És mivel Jézus ama helyről eltávolodott, követték Őt.
10. Mindannak, ami e szövegbővítésben fel van említve, az eseménnyel együtt meg kellett történnie, mivel a cselekmény másként nem lenne kivehető. Amint azonban mondottam: az akkori írásmód szerint csupán e két fogalmat érintik: a hallást s rá a rögtöni követést. Valamennyi átmeneti s kötőmondatot pedig magától értetődően kihagyják. - Aki ezt az adott szabályt jól felfogja, az az ősi Írásoknak legalább történelmi részét érthetőbben foglalhatja egybe, miáltal könnyebben képzelheti el benső értelmüket is.
6.Fejezet
János felismeri és megkereszteli az Urat. A Szentszellem leereszkedését csupán a gyermeteg lelkek látják.
31. Előbb pedig én sem ismertem Őt, hanem hogy kinyilatkoztassam Őt Izráelben, azért jöttem (a rá várakozókat) vízzel keresztelni!
1. A tudakozódók természetesen megkérdezték Jánost: vajon mióta ismered te már ezt a sajátságos férfiút? És hogyan jutott tudomásodra az, amit róla állítottál? János erre egészen természetszerűleg azt felelte, hogy ő, mint ember, szintén nem ismerte Őt, hanem az Ő Szelleme nyilatkoztatta ezt ki neki, s unszolta őt, hogy jövetelére előkészítse az embereket, és a Jordán vizével lemossa durva bűnfoltjaikat.
32. Továbbá így tanúskodik János (a keresztelés) után: Midőn megkereszteltem Őt, láttam, hogy a mennyekből leszállt az Isten Szelleme (bizonyságul számomra), oly szelíden, ahogy a galamb ereszkedik le, és a Szellem megmaradt fölötte.
2. János itt kijelenti, hogy test szerint ő is először lát Engem, és hogy ezt a benne lakozó Szellemem nyilvánította ki neki. A kutatók természetesen jól szemügyre vették ezt az embert, és megfigyelték őt a röviden tartó vízkeresztelés cselekménye alatt, melyet Rajta, beteljesíteni János kezdetben vonakodott, mégpedig azzal a fontos megjegyzéssel, hogy bizonyára méltóbb lenne, ha Én keresztelném meg őt és nem ő engem. Azonban engedett ama határozott kívánságomnak, hogy így kell ennek történnie, és aztán mégis megkeresztelt. Meglátta azonban, amit Szellemem által Magam nyilatkoztattam ki az ő szellemében, amikor Betabárába vezettem őt: hogy Istennek Szelleme, vagyis öröktől való őstulajdon Szellemem világos felhőcske képében, galamb módjára ereszkedik le a fényes mennyekből fölém, és hogyan nyugszik meg fejem fölött. Ezzel egyetemben halotta az ismert szavakat is:
3. Ez az Én szerelmetes Fiam, vagyis: Ez az Én Világosságom, saját Ősalaplétem, amiben Nekem, mint az ős örök, lényszerű Szeretetnek, gyönyörűségem telik. Őt hallgassátok!
33. Én sem ismertem volna fel különben, de Aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, Az mondta nekem: Akire látod az Isten Szellemét leszállni és rajta megnyugodni, ez Az, aki Szentszellemmel fog keresztelni.
4. Ezért mondja János: Én sem ismertem volna fel különben.
34. Ezt láttam én, és most bizonyságot teszek, hogy valóban Ez az Isten Fia.
5. csak e keresztelési cselekmény után beszélte el János a tudakozódóknak, hogy mit látott, és mit hallott, és életre-halálra azt állította, hogy ama megkeresztelt férfi, akit ő már közeledésekor a számára kinyilatkoztatott Isten Bárányának jelentett ki: valóban az egész-Izrael-várta.Messiás, Istenek Fia, vagyis Istennek tulajdonképpeni ős örök Alapléte Istenben.
6. Ő, úgymond János, tulajdon szemével látta, mint lebeg le és marad Rajta tulajdon Szelleme. Nem mintha e férfi csak ezáltal vette volna ezt a Szellemet, hanem ezen jelenség csupán bizonyságul történt számára, mert előbb ő sem ismerte Őt.
7. Magától felvetődik a kérdés, vajon a jeruzsálemi küldöttek szemükkel és fülükkel mindebből semmit sem vettek észre? Erre mindig és örökké egyenlő felelet gyanánt ez szolgáljon: Csak a gyermeteg és együgyű lelkeknek nyilváníttatik ki, s a világ bölcsei előtt azonban rejtve és leplezve marad.
8. A jeruzsálemi követek tehát nem láttak semmi egyebet, mint a vízkeresztelést és nem kevéssé bosszankodtak, midőn János közölte velük, hogy mit látott és hallott, ők azonban ezekből semmit sem tapasztalhattak, és azért gyalázták Jánost, hogy hazugsággal csalja őket. Ekkor azonban Jánosnak több jelenlevő tanítványa lépett oda tanúbizonyságot tévén, hogy János a teljes igazságot szólotta!
9. A követek azonban fejüket csóválva így szóltak: János a mesteretek és ti tanítványai vagytok, azért vallotok kijelentése mellett! Mi azonban az Írásból, amelyet Isten adott Mózes és a próféták által, tanultak vagyunk és bölcsek minden dologban, és szavatokból és tetteitekből azt látjuk, hogy mesteretekkel együtt bolondok vagytok, nem láttok és nem tudtok semmit, és bolondságotokkal sok ember elméjét megzavarjátok, úgy, hogy a dolog egy idő óta már az egyház fejei előtt is ellenszenves! Legjobb lesz erőszakkal eltiltani mesterségeteket!
10. János azonban felindulva szólott: Mérges kígyó és viperafajzat! Azt gondoljátok, hogy ezáltal megmenekültök az ítélet elől?! Ama fejsze, amellyel minket akarnátok elpusztítani, immár a ti gyökeretekre vettetett! Ám lássátok, hogyan menekedtek meg a pusztulástól! Ha zsákban és hamuban nem vezekeltek, és meg nem keresztelkedtek, tönkre mentek! Mert valóban, Ez volt Az, akiről mondottam volt nektek: Utánam jó, Aki előttem volt, mert Ő előbb volt, mint én. Az Ő teljességéből vettünk valamennyien kegyelemre kegyelmet. (Ez már előbb is említtetett e fejezet 15. és 16. versében, de történelmileg bővebben még nem világíttatott meg.)
11. János ezen erélyes szavaira egyesek ott maradnak és megkeresztelkednek, nagyobb részük azonban dúlva-fúlva elvonul. – E versek pusztán történelmi dologról számolnak be, és kevés benső értelemmel bírnak, ez pedig már a fenti magyarázatból is könnyen felismerhető. Még csak az említendő meg, hogy az ily versek könnyebben érthetők meg, ha az akkori időben magától értetődő körülményekkel együtt adatnak elő. Akkoriban ugyanis, amikor az evangélista leírta az evangéliumot, az volt a rend és a szokás, hogy minden lehető körülményt, amely magától értetődő és feltehető volt, mint szükségtelen mondatot kihagytak, és csak a főbb mondatokat jegyezték fel, , a mellékkörülményeket azonban – ahogyan manapság mondják – a sorok közt olvastatták. Hogy a mai időkre vonatkozó eme igen figyelemreméltó dolog közelebbről világíttassék meg, tekintsük ily értelemben a következő három verset, és az akkori írásmód pontosan szembetűnik, s jól felismerhetővé válik.
5. Fejezet
Keresztelő János vallástétele. A zsidó farizeusoknak milliókban ma is élő felfogása az Úr Fenségességéről, emberekkel való érintkezéséről stb.
19. És ez János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: ki vagy?
1. Ez a vers csupán egy külső tényt fejez ki, tehát benső értelme nincsen. Csak az vehető ki könnyen e misszióból, hogy a zsidók fenségérzete ez időben már kezdte sejteni, hogy az Ősfény, vagy Istennek Ősléte elközelgett az emberekhez, sőt már a Földön kell lennie, még pedig úgy vélte, hogy e minden életnek emez Ősélete Jánosban van, és hátha ő az ígért Messiás?
2. A tudakozókat is inkább fent jelzett sejtelmük következtében, mint János prédikáló szavától indíttatva küldték Jánoshoz, hogy megkérdezzék tőle, kicsoda ő? Hogy Krisztus-e? Avagy Illés? Vagy valamely más próféta-e?
20. és ő megvallotta és nem tagadta, mondván: Én nem vagyok Krisztus, az ígért Messiás.
21. Ők azonban tovább kérdezték: Mi vagy hát? Te vagy-e Illés? És ő mondta: Nem vagyok! – és tovább kérdezték: Próféta vagy-e? Ő azt felelte: Nem!
3. Hogy pedig megkérdezték Jánost, vajon Illés-e ő, vagy más, új próféta, annak oka abban rejlett, hogy prófétai írásaikban megíratott, hogy Illés fog az ígért Messiás előtt eljönni, aki az egész Izraelt előkészíti a Messiás nagy eljövetelére. Ugyancsak abban az időben más prófétáknak is kell támadniuk, akik szintén hírnökként járnak majd a Messiás előtt. Ezeket tudván az Írást ismerő jeruzsálemi küldöttek megkérdezték Jánost, azonban azt felelte, hogy ő egyik sem.
22. És tovább szóltak hozzá: Ki vagy hát, hogy válaszolhassunk azoknak, akik minket küldöttek. Mit mondasz tenmagadról?
4. Így aztán tovább kellett kérdezősködniük, hogy ezek után kicsoda ő?
23. János azonban azt mondta: Én hívó szó vagyok a pusztában és az Úrnak készítem elő az utat, amint azt Ézsaiás próféta megjövendölte.
5. Mire aztán János megvallotta, hogy ő csak hívó szó a pusztában, és az Úrnak készíti elő az utat Ézsaiás prófétálása értelmében.
6. Az ember méltán azt kérdezheti, hogy miért tesz János ilyet a pusztában, amelyről ugyancsak feltehető, hogy ott igen kevés ember található. Hogy tehát efféle működés helyénvalóbb lenne ott, ahol sok ember lakik. Vajon mit használhat az ilyen még oly erőteljes hívás a holt pusztában, ahol a hívó szó elhangzik, mielőtt azt fül meghallaná? És ha emberi fül véletlenül meg is hallja, hiszen ez korántsem elegendő az afféle, minden ember számára legnagyobb fontossággal bíró dologban!
7. Erre az előzetes kérdésre az a válasz, hogy a „puszta” kifejezésen nem annyira a Jordánon túli betabárai pusztaság értendő, hanem sokkal inkább a szellemi pusztaság az emberek szívében. A betabárai puszta, amelyben János tényleg élt, prédikált és keresztelt, tehát csak azért választatott, hogy az ember tükörképéül szolgáljon, vagyis megmutassa neki, hogy szíve ugyanolyan sivár, üres, nemes gyümölcsök nélkül való, csak tövissel, bogánccsal, mindenféle gazzal, viperával és egyéb féregfajzattal van telve. Az emberek eme pusztaságában lép fel János, mint felébredt lelkiismeret – aminek ő tisztán szellemi vonatkozásban meg is felel – és vezeklést prédikál a bűnök bocsánatáért, s ekként utat készít az Úrnak a teljesen sivárrá vált emberek szívéhez.
8. Csak az a kérdés még, miért nem vallotta magát János Illésnek, avagy prófétának, mikor saját, legfőbb bizonyságom szerint ő úgy az egyik, mint bizonyra a másik is volt? Mert hiszen Magam voltam az, aki megfelelő alkalommal egyenesen kijelentettem az apostoloknak, valamint tanom egyéb hallgatóinak is: János Illés volt, akinek Előttem kellett jönnie, ha be akarjátok venni.
9. E tagadás oka abban rejlik, hogy János itt csak tényleges új rendeltetése szerint nevezi meg magát, nem pedig ama régi szerint, amelyet szelleme Illésnek földi idejében kapott. Illésnek meg kellett büntetnie és el kellett pusztítani a molochot. János feladata viszont az volt, hogy igazi vezeklésre hívjon, a vízkeresztség által bűnbocsánatot osszon, s így Számomra elkészítse az utat. És ezen működése szerint csak annak is mondta magát, ami ő tényleg volt.
24. és azok, akik küldettek, a farizeusoktól valók voltak.
25. és ezek még tovább kérdezték őt, mondván: Miért keresztelsz hát, ha nem vagy Krisztus, sem Illés, sőt próféta sem?
10. Minthogy mégis keresztelt ami különben csak a papoknak és a kifejezetten erre hivatott prófétáknak volt megengedve, megkérdezték őt a féltékeny farizeusoktól küldött papok és leviták, vajon miért kereszteli ő az embereket, holott sem az egyik, sem a másik?
26. János azonban felelt nekik, mondván: Én csak vízzel keresztelek. Közétek lépett Ő, (Krisztus, aki felől tudakozódtok) ti azonban nem ismeritek Őt!
11. János azonban így szól: Én csak vízzel keresztelek, vagyis: én csak mosok és megtisztítom a tisztátalanná vált szíveket amaz Egynek méltó befogadására, aki már régóta közöttetek tartózkodik, akit azonban vakságotok miatt nem ismertek fel!
12. A tudakozók itt egyszersmind jelképezik azokat az Engem, az Urat valahol külsőleg keresőket is, akik országot – világot bejárnak, s mindenütt kérdezik a bölcsektől: Hol van a Krisztus? Mikor és hol jó el? Az Igazit, aki szívük közepében épített hajlékot, s csakis ott található (ó a téves keresők) Őt nem keresik, legalábbis nem ott, ahol Őt egyes egyedül kellene keresni, és ahol Őt meg lehet találni!
27. Ez az, aki utánam jó, aki előttem volt, akinek nem vagyok méltó még a saruszíját sem megoldani.
28. Ez történt Betabarában, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.
13. Mennyire alázatos bizonyságot mond János a papok és leviták előtt, jól tudván, Ki lépett Krisztusban a földre. De mit törődik ezzel a világilag igen bölcs papság! A János legalázatosabb bizonysága nem érinti őket, mert ők nem alázatos, szegény és fénytelen Messiást akartak, hanem olyant, aki előtt félelmében mindenki összeborzongjon.
14. A Messiásnak legott első megjelenésekor – természetesen csakis Jeruzsálemben és közvetlenül láthatóan, napfénynél is tüzesebben sugározva, miriád angyal kíséretében – egyenesen az égből kellett volna leszállania, s csakis a Templomban lakhelyet véve, valamennyi akkori hatalmasságot felfüggeszteni és megsemmisíteni! Aztán nyomban halhatatlanná kellett volna tennie a zsidókat, megszereznie nekik a föld minden pénzét, legalább néhány száz feleslegesnek látszó hegyet nagy robajjal a tengerbe vetnie , továbbá a szegény, piszkos népséget legott kivégeztetnie: akkor aztán hittek volna Benne, mondván: urunk, Te rettenetesen erős és hatalmas vagy! Mindeneknek mélységesen meg kell magát aláznia és porba vetnie Előtted és a főpap sem méltó, hogy megoldja a sarud szíját!
15. Ám Krisztus egészen szegénynek, kicsinynek s látszólag gyengének jött a Földre, majdnem teljes 30 éven át (kivéve 12. Évében) nem adott jelt Magáról a nagyok előtt, ács volt Józseffel együtt, sőt utána is összevegyült a közönséges proletársággal: hogyan lehetett volna ez a büszke és annyira bölcs zsidók szemében az oly régen várt Messiás, - Félre ilyen istenkáromlóval, ilyen mágussal, aki műveit csak az ördögök Fejedelmének segélyével viszi véghez! Ilyen közönséges, a tölgyfánál is durvább és nyersebb ácslegény, aki a Sátán segélyével valahol megtanul bűvészkedni, mezítláb jár – kel, a legközönségesebb népség barátja, velük érintkezik, bűnös nőket fogad és közismert bűnösökkel eszik – iszik, eljárásával tehát vét a Törvény ellen: ez lenne Krisztus, az ígért Messiás, - Nem, ilyen istenkáromló gondolat ne legyen bennünk soha!
16. Ez volt az előkelő és bölcs zsidók ítélete Rólam, testben való teljes jelenlétemkor a Földön – és hajszálig hasonlóan ítélnek meg Engem ez óráig is milliók, akik egy szelíd, leereszkedő és Igéjét megtartó Istenről mit sem akarnak hallani!
17. Istenüknek először is igen magasan a csillagok felett kell lakoznia és csupa végtelen Fensége következteében szinte nem is léteznie! Napnál csekélyebb dolgot nem teremthet, ha méltó Isten akar lenni4 Másodszor nem szabad valamilyen, legkevésbé emberi alakjának lennie, hanem csak valami fel nem fogható képtelenség lehet.
18. Harmadszor, ha Krisztus mégis Isten lenne, csak (egyházi) szakembereknek, bizonyos társaságoknak, egyházgyülekezeteknek, rendkívül ájtatosoknak, úgynevezett dicsfénnyel környezett vakbuzgóknak és kész erényhősöknek jelentheti ki Magát a benső, élő Ige révén. Az ily szerencséseket azonban legott hegyeket elmozdító hatalommal is kellene felruháznia, különben Krisztusnak isteni kinyilatkoztatása mit sem ér.
19. Laikusnak, vagy éppen bűnösnek sohasem szabad az Úr Jézusnak Magát kijelentenie, mert ez esetben máris gyanús a kijelentés, és hasonlóképpen nem fogadják el, amint Engem sem fogadtak el az önhitt zsidók, minthogy büszke és dicsőséget szomjazó szemeik előtt túl kevés isteni előkelőséggel léptem föl. No de nem baj! Csak a János bizonysága érvényes!
20. A világ midig hasonló marad önmagához, és folyton a betabárai pusztaságnak felel meg, ahol János bizonyságot tett. Ám Én is mindig ugyanaz maradok, és mindig úgy jelenek meg az embereknél, ahogyan a zsidóknak jelentem meg. Boldogok mindazok, akik felismernek és befogadnak úgy, amint János felismert és befogadott bizonysága szerint, amelyet a jeruzsálemi büszke papok és leviták nagy bosszúságára Rólam tett.
29. Másnap János látja, hogy Jézus hozzájön és így szól: Íme, Ez istennek ama báránya, aki a világ bűneit hordozza!
21. Másnap, midőn ezek a tudakozók még Betabárában tartózkodnak, ahol kikémlelték, hogy mi mindent tesz ez a János, és főképpen, hogy miről szólnak a prédikációi: János még egyszer vallást tesz rólam, mégpedig épp az ismert alkalommal, amikor a pusztából hozzá jövet, azt kívánom tőle, hogy kereszteljen meg a folyó vizével.
22. Már hozzá való közeledésemkor figyelmezteti Rám a tudakozódók vezetőjét, aki az éj folyamán figyelemreméltóan fontolóra vette, amit Jánostól napközben hallott, és ezt mondja neki: Nézd, Aki onnan jó, Az az Isten Báránya, Aki vállára vette az emberek gyarlóságait, hogy azok, akik Őt befogadják, Belőle új életet vegyenek, azzal a hatalommal, hogy ezen új életből kifolyólag Isten gyermekeinek neveztessenek, mert Jehova nem viharban, nem tűzben jó el, hanem csupán a csendes fuvallatban.
30. Ez Az, akiről megmondottam: Utánam jő egy Férfi, aki előttem volt, mert Ő előbb volt, mint én.
23. János itt még egyszer megismétli, amit már előző nap is kijelentett a felőlem tudakozóknak, s egyrészt vallás tesz Rólam, hogy úgy jövök az emberekhez, mint az ember igazi és szükséges alázatának tükre és ebben az alázatban arról teszek tanúságot, hogy gyengeségükben jövök az emberek segítségére, nem pedig vélt erejükben, amelynek igaz, hogy nincsenek is birtokában. Másrészt azonban arról is tanúskodik János, hogy az általa nevezett Istenbárány mégis Az, aki minden létnél előbb volt. Mert e kifejezés „Ő előbb volt, mint én” azt jelenti, hogy János – magas szellemét egy pillanatra önmagában felismerve – úgy adja ezt a tudtára a kutatóknak, hogy noha őbenne is az az összellem lakozik, ez azonban mégis csak a Bárányban egyedül lakozó Összellemből helyeztetett ki szabad és teljesen önálló létbe, és ezzel a kihelyezéssel – mivel ez az ősalapszellem tényleges cselekménye – kezdődik az első időszak, amely előtt semmi sem volt az egész Végtelenségben, egyedül az Ősalapszellem Jehova, ez pedig ugyanolyan és ugyanez volt, aki íme ezen istenbárányban láthatóan van előttük, és Jánostól megkereszteltetni kíván.
4. Fejezet
A Törvényről és kegyelemről. Az „Atya” és „Fiú” egységéről.
1. a Törvény Mózes által adatott, a kegyelem és igazság Krisztus által lőn.
1. A Törvény, amelyre már az előző életnek is szüksége volt, ilyenképpen már kezdetben megadatott az első embereknek, a továbbiak folyamán pedig Mózes által, aki a versben mint a Törvény képviselője is szerepel. De a Törvény útján bizony soha senki sem tudta az igazi életszabadságot elérni, mert a Törvény az élet gátlója, nem pedig előmozdítója.
2. Az Őshatalom változtathatatlan akaratából folyó pozitív kénytelenség következtében az első teremtési eszmék elszigetelt, önálló létbe helyeztettek ki. Ami tehát a tér és időhatárolta lét elkülönítését és formálását illeti, ezt a megváltoztathatatlan kényszerűség okozta.
3. Íme itt volt a lény, az ember. Magában véve mintegy az Istenség Maga, vagy ami egy és ugyanaz: isten Ősléte maga, csak elválasztva ősalapjától, de mindamellett ennek tudatában, amellett azonban korlátolt formába megkötve és a változtathatatlan kénytelenség által tartva. Ez az állapot sem volt ínyére az abba kihelyezett lénynek, és fenségérzete hatalmasan küzdött szükségszerű korlátoztatásával és kihelyeztetésével .
4. Mivel az ősi első lények sorában a küzdelem mind hevesebb lett, meg kellett szigorítani a nagy Alaptörvényt, és a lényeket időleges, szilárd Ítéletbe zárni. Ebben állott az anyagi, szilárd világtestek alakulása, és az őslényeknek ezáltal előidézett nagyobb megosztása.
5. A lények második sorában, az első Ítélet talaján állva megjelenik aztán a testbe burkolt ember. Ősalapjától immár háromszoros elválaszttatása ellenére Ezt hamarosan újra felismeri önmagában, dacossá, kevéllyé és engedetlenné vált egy könnyű, s immár nem kényszerítő, hanem felszólító törvénnyel szemben.
6. Mivel pedig a könnyű törvényt tűrni nem akarta, nehezebbet és erősen szankcionáltat kapott, amely szankció a törvénynek figyelmen kívül hagyásakor pontosan végre is hajtatott. (Lásd az özönvizet és több effélét.)
7. E fenyíték után az Istenlény Melkhisédek- ben jelent meg a földön, és vezette az embereket. De ezek csakhamar újra harcolni kezdtek és újabb törvényekkel kellett őket megkötni és a Rendhez szorítani úgy, hogy csak gépszerű mozgás maradt számukra., amely szintén ellenére volt minden hajlamuknak.
8. A Törvény eszerint nagy szakadékot támasztott, amelyet egy szellem és lény sem hághatott át, ami által a benső ilyképp igen korlátolt örök folytatásának kilátása s benső öntudata is igen kérdésessé vált.
9. Eme korlátozásra aztán megjelenik az isteni Őslét, saját, ősi teljességében, még pedig Krisztus személyében .
10. Itt tehát az őskegyelem újból jő, magára veszi az emberek minden gyengeségét, helyébe valódi világossággal telt új kegyelmet, új életet ad, és ebben, valamint önmaga által megmutatja az embereknek létük helyes útját, helyes célját.
18. Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, Aki az Atya ölében van, Az nyilatkoztatta ki nekünk.
11. Igaz istenismerethez csak most jutottak azok, akik Őt felismerték. És íme: megláthatták először Istent, akit előbb teljességében egyetlen lény sem láthatott soha. Megláthatták és felismerhették őt maguk mellett és magukon kívül, s általa önmagukat is, úgyszintén saját, legszabadabb életrendeltetésüket.
12. Immár a Törvény-támasztotta, áthághatatlan szakadék is megszűnt, és bárki kiléphetett, és íme kiléphet a Törvény igája alól, aki felcseréli ó-emberét az újjal, a Krisztusból valóval. Ezért mondja az Írás , hogy le kell vetni az ó-embert és fel kell ölteni az újat, vagy: aki szereti ó-életét, az elveszíti, aki azonban menekül tőle, az új Élet gyanánt nyeri meg . – Ez tehát ama kinyilatkoztatás az Atya öléből és az Istennek élő Evangéliuma.
13. Eme kifejezésnek pedig, hogy „Aki az Atya ölében van” ez a jelentősége: Istennek Ősbölcsessége, vagy a tulajdonképpeni legbensőbb istenlény a Szeretetben lakozik, miként a Világosság a Melegben, mely eredetileg a Szeretet hatalmas Melegéből kél, jelenléte által végül ismét meleget fejleszt , ez pedig mindenkor ismét világosságot. Ugyanígy keletkezik a Szeretetből – amely az Atyával azonos, és az alapok alapjában maga az atya – az isteni bölcsesség Világossága, mely egyenlő a Fiúval, vagy a tulajdonképpeni Fiú maga, aki azonban nem kettő, hanem teljességgel Egy azzal, Ami itt Atyának neveztetik úgy, ahogyan a világosság és meleg, vagy a meleg és világosság egyek, amennyiben a meleg folyton szüli a világosságot, a világosság pedig folyton a meleget.
Harmadik fejezet
Az Ige emberré válása. Az első és második kegyelemről.
13. És az Ige testté lőn és lakozék közöttünk és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, teljes kegyelemmel és igazsággal.
1. Ha az ember újjászületése által ilyenformán elérte Istennek igaz gyermekségét, amelybe őt az Atyaisten – avagy az Istenben lévő Szeretet – mintegy belészüli, akkor eljut az Istenben lévő Ősfény dicsőségéhez, ami tulajdonképpen maga az isteni Ősalaplét. E lét az Atyának tulajdonképpeni Egyszülöttje olyképpen, ahogy a világosság nyugszik bensőségesen a szeretet melegében mindaddig, amíg a szeretet fel nem kelti és ki nem sugároztatja magából. E szent tűz azonban a Fiúnak az Atyától való tulajdonképpeni dicsősége is, amelyet minden újjászületett ember elér, és újjászületésével azonossá válik eme dicsőséggel, mely telve van örök kegyelemmel (Isten világosságával) és igazsággal, ami viszont nem egyéb, mint az igaz Valóság, vagy: a testté vált Ige.
14. János tanúbizonyságot tesz arról, szólván: ez volt Az, akiről megmondottam: Utánam jó, aki előttem volt, mert Ő előbb volt, mint én.
2. Erről ismét János tesz helyes bizonyságot, és figyelmezteti az embereket mindjárt a Jordán folyóban való megkeresztelés után, hogy éppen ez az ember, akit ő most megkeresztelt, Az, kiről vezeklésre serkentő prédikálásának egész ideje alatt – hogy őt méltóképpen fogadja – a néphez beszélt, hogy Az, aki majd utána (János után) jön, előtte volt, tehát előbb, mint ő. Ami mélyebb értelemben ismét azt jelenti, hogy Ez a minden világosságnak és létnek Ősalapja, amely minden létnek előtte volt és minden lét ebből a Létből eredt.
16. Az Ő teljességéből vettünk mindnyájan, kegyelmet kegyelemért.
3. Ezen ősfény egyszersmind az örök, nagy dicsőség Istenben, és Isten maga ezen dicsőség. Ez a dicsőség öröktől fogva maga isten volt Istenben, és a dicsőségnek teljességéből vette valamennyi lény létét, világosságát és szabad életét.
4. Minden élet tehát Istenben való kegyelem, és teljesen áthatja az élethordozó formát. A minden emberben levő ősélet tehát – mivel ez önmagában véve Istennek ugyanez a dicsősége – Istennek első kegyelme. Ez azonban kárt szenvedett azáltal, hogy a fenségérzetet a létesülés alacsony érzete ismert módon meggyengítette, és hogy ennek következtében bekövetkezett az Ősvilágosságtól és a minden lét Ősalapjától való szükségszerű függés.
5. Minthogy tehát az emberben lévő emez első kegyelem szinte teljesen alámerülni készült, az Ősfény maga jött a világra és arra tanította az embereket, hogy bocsássák ezen első kegyelmet ismét az Ősfény rendelkezésére, azaz lépjenek teljesen vissza az Őslétbe, és vegyenek ott a régi világosság árán új életet. Ez a csere ama „kegyelmet kegyelemért” való vétel, vagyis az ő meggyengült, semmire sem használható életének odaadása új, Istenben és Istenből való elpusztíthatatlan Életért.
6. Az első kegyelem szükségszerűség volt, amelyben nincs szabadság, tehát állandóság sincs, a második kegyelem azonban a minden unszolástól mentes teljes Szabadság, amely ezért – minthogy semmi sem szorongatja, sem nem kényszeríti – soha el nem pusztítható. Mert ahol ellenség sincs, ott pusztulás sincs, ellenségen pedig mindazt értjük, ami bármiként is gátlólag hat a szabad létre.
Az 1Kor 1,7-ben tenyleg "apokalupszisz" szerepel, de ezt nem kell mindenkeppen "kijelentessel" forditani. A magyar fordito egyszeruen kotekedo kedvbol ugrott neki a kozkezen forgo bibliaforditasnak, ahelyett, hogy a szovegkornyezetet is megnezte volna.
Egyebkent az apokalupszisz szo szerint leleplezodest jelent. Kotekedni en is tudok.
Errol a nevezetes "Nagyevangeliumrol" pedig az a velemenyem, hogy butasag volt ilyen formaban es cimmel kiadni. Talan kommentarnak vagy meseregenynek elment volna - de igy, hogy isteni tekintelyt igenyel maganak, foleg 1800 ev multan, csak azt tudom mondani rola, hogy igen banalis es ugyetlen apokrif hamisitvany.
2. FEJEZET
Mihály arkangyal bizonysága az úrról. Illés próféta újbóli testetöltése, hogy elkészítse az eljövendő Messiás útját. Az új Istentan alapvonásai.
6. Vala egy Istentől küldött férfi, kinek neve János
1. E férfi neve János volt, aki bűnbánatot prédikált a Jordánnál, s vízzel keresztelte a megtérteket. Ebben a férfiúban Illés próféta szelleme lakozott. Ez ugyanaz az angyalszellem volt, aki eredetileg legyőzte Lucifert, és később, az ismert hegyen Mózes teteméért ugyanezen Luciferrel tusakodott .
7. Ez jött tanúbizonyságul (felülről), hogy bizonyságot tegyen a Világosságról, azért, hogy általa minden (világosság nélküli) ember higgyen. (Vagyis, hogy az ő világosságán keresztül felismerjék a hozzájuk jött ősfényt.)
2. Ez mint régi és mint új tanú jött „felülről”, tudniillik mint világosság az Ősfényből, hogy bizonyságot tegyen az Ősfényről, Isten Őslényéről, amely íme maga öltött testet, s az emberivel teljesen azonos formában, mint ember jött a Tőle származó emberekhez, hogy ismét megvilágosítsa őket éjszakájukban, s ilyenformán újra visszaadja őket az Ősvilágosságnak.
8. Nem ő vala az (önmagából való) Világosság, hanem csak a Világosság tanúbizonysága (vagyis tanúskodott az emberek elsötétült fenségérzete előtt arról, hogy örökkévaló magasságából íme Maga az Ősfény jött le, mint bárány az alázatban, az emberekhez, hogy önként vegye magára minden gyarlóságukat (bűnüket), s így újra visszaadja nekik az ősi Világosságot és Magához hasonlókká tegye S Magával egy szintre állítsa őket).
3. E férfi ugyan nem volt a tulajdonképpeni Ősfény Maga, hanem hasonlóan valamennyi többi lényhez, csak részvilágosság az Ősvilágosságból. Túlsúlyban lévő alázatossága által azonban állandóan kapcsolatban maradhatott az Ősfénnyel.
4. Minthogy ilyképp folyton kapcsolatban volt az Ősfénnyel, s ő ezt a saját világosságától jól megkülönböztette, noha ő is az Ősfénytől származott, de mégsem volt az ősfény, hanem csak annak visszfénye, hogy felismerje Azt, és tanúbizonyságot tegyen Róla: tehát teljes érvényű tanúbizonyságot is tett az Ősfényről, miáltal annyi világosságot gyújtott az emberek szívében, hogy azután – noha eleinte csak vajmi gyengén, idővel azonban mindjobban és világosabban – felismerhették, hogy az Ősfény, mely íme testet öltött, mégis Ugyanaz, Akinek a lények és az emberek mind létüket köszönhetik, s ezt, mint önállót, örökre megtarthatják, ha akarják.
9. Ez volt a valóságos Világosság, amely megvilágosítja mindazokat, akik a világra jönnek.
5. nem a tanú, hanem az ő bizonysága és Az, akiről tanúskodik volt az igazi Ősfény, amely eleitől fogva megvilágosította az embereket mind, akik e világra jöttek, s őket még egyre jobban megeleveníti és megvilágosítja. Ezért is mondja a 9. Vers, hogy éppen Ez ama valóságos és helyes Világosság, amely őseredetükben az összes embereket szabad létre alkotta, és most eljött, hogy e szabad létet teljességgel megvilágosítsa és ismét Önmagához hasonlóvá tegye.
10. A világban vala és a világ Általa alkottatott, ez azonban nem ismerte fel.
6. Hogy az emberek, akik teljes mivoltukban Belőlem, vagy ami ugyanaz, az Ősfényből (Igéből) származtak, eljövetelem előhírnökei s hirdetőinek ellenére miképpen ismerhettek félre Engem, vagy a világ Ősfényét, ezt már az ötödik versben világosan kifejtettem. Főképpen még csak azt kell megemlítenem, hogy itt „világ” alatt nem a Föld értendő, mint az ítéletben lévő lelkeknek hordozója, amelyekből az anyag tulajdonképpen áll, hanem csak amaz emberek, akik részben bár ebből az anyagból vétettek, de mint már szabad akaratot nyert lények, nem tartoznak, vagy nem szabad tartozniuk ehhez az ős-ítéleti lélekanyaghoz. Mert vajon mily kívánság lenne Tőlem az, ha a még legmélyebb ítélet alatt álló kőtől azt kívánnám, hogy ismerjen fel Engem? – Ez teljes joggal csupán a szabaddá vált lélektől kívánható, melyben az Én Szellemem lakozik.
11. Tulajdonába jött és övéi nem fogadták Őt be.
7. Tehát nem a Föld, amint imént említettem, hanem pusztán az emberek, lélek-szellemi lényük szerint tekintetnek és tekintendők itt az Úr tulajdonképpeni tulajdonának, még pedig azért, mert ilyenképpen ők maguk is örök ősfényemből való ősfények, tehát azonosan ősalaplényemmel.
8. De mert épp ezen mivoltukban gyöngültek meg, ami mint fenségérzet nyilvánul meg bennük (ezért jöttem is hozzájuk, mint ősi tulajdonomba és még mindig egyre jövök), így nem ismertek fel, és ennek folytán önmagukat, valamint legsajátabb ősalapjukat sem, amely sohasem semmisíthető meg, mert az alap alapjában véve az Én Lényem.
12. Aki pedig befogadták Őt, azoknak hatalmat adott, hogy isten gyermekeivé legyenek, mivel hisznek az Ő nevében.
9. De szinte magától értetődik, hogy mindazoknál, akik nem fogadtak be, vagy nem ismertek fel, az Ősrend zavart maradt, és ezzel a zavarral megmaradt a szenvedő állapot, az úgynevezett bűn is. Sok másnál viszont, akik befogadtak, vagyis szívükben felismertek, ennek a bűnnek szükségképpen el kellett tűnnie, mert újra egyesültek Velem, a Mindenség ősi Rendjével s hatalmával, és ezáltal megtalálták önmagukat, valamint Ősfényemet, mint a beléjük helyezett sajátjukat, ebben pedig az örök, elpusztíthatatlan Életet.
10. Ebben az Életben pedig felismerték azt is, hogy ők szükségképpen nemcsak teremtményeim – ami csak alantas életérzésükből ered, hanem – mivel magukban rejtik saját Énemet, amelyet csakis akarat-hatalmam helyezett ki Magamból – kétségtelenül az Én legsajátabb gyermekeim is, mivel az ő világosságuk (hitük) azonos a saját Ősvilágosságommal, tehát önmagában megvan ez a teljhatalma és ereje, amely Énbennem lakozik, és az ily hatalomból kifolyólag egyszersmind teljes joga arra, hogy az Én gyermekemnek ne csak neveztessék, hanem teljes valósággal az is legyen.
11. Mert a hit éppen ilyen világosság, az Én nevem pedig, amelyre a világosság hatalmas sugarai irányulnak, az az erő és hatalom, valamint Őslétemnek tulajdonképpeni lényege, amely által ki – ki önmagában valósíthatja meg a teljes jogú és teljes érvényű Istengyermekséget. Ezért is mondja a 12. Vers, hogy mindazoknak, akik Engem befogadnak és Nevemben hisznek, meglegyen az a hatalmuk, hogy teljes joggal neveztessenek Isten gyermekeinek.
13. Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfi indulatjából, hanem Istentől születtek.
12. Ez a vers nem egyéb, mint az előbbi versnek közelebbi meghatározása és értelmezése, és összevontabb nyelvezetben így is szólhatna e két vers: Akik pedig befogadták Őt és hittek az Ő nevében, azoknak megadta a hatalmat, hogy Isten gyermekeinek neveztessenek, akik nem vérből, sem a test akaratából (vágyából), sem valamely férfi indulatjából, hanem Istentől születtek.
13. Már magától is értetődik azonban, hogy itt nem valamely első születésről, mint testnek a testből való születéséről, hanem csakis egy második, az Isten iránti szeretet szelleméből és Jézus-Jehova-Zebaoth élő Nevének Igazságából fakadó születésről lehet szó, mely második születésnek jó értelmezése ez: a szellem újjászületése a mennyekből való keresztség által .)
14. A mennyekből való keresztség pedig a szellemnek és a léleknek minden vágyával együtt való teljes átmenete az Isten iránti és az Istenben Magában való szeretetnek eleven szellemébe.
15. Ha emez átmenet az ember szabad akaratából megtörtént, és az embernek minden szeretete immár Istenben van, akkor eme szent szeretet folytán egyszersmind az egész ember is Istenben van, és ott új lénnyé érlelődik, erősbödik, és szilárdul, és a megfelelő, teljes érettség elérése után Istentől újból születik: csupán e második születés után, amelyet sem a test kívánsága, sem férfi nemző akarata nem előz meg, válik az ember igazán Isten gyermekévé ama kegyelem által, amely az ember szívében lévő isteni szeretetnek szabad hatalma.
16. Ez a kegyelem azonban éppen Istennek az ember szellemében levő ama hatalmas vonzása, ami által az ember mintegy az Atyától vonzatva jön a Fiúhoz, vagyis az isteni Ősfényhez, vagy ami ezzel azonos: a helyes és eleven-hatalmú isteni Bölcsességhez.
"Lehet hogy azért gondolják egyesek, hogy az "újdonságokkal" végre megtalálták az Igazságot, mert eddig rossz helyen keresték az Igazságot. Már megbocsáss, de szerintem ezzel a János Nagyevangéliumával is hasonló lesz a helyzet: egy-két ember ideig-óráig olvassa őket, aztán szépen elfelejtik, hogy valaha volt ilyen."
Csak azért kérdezem, mert János apostol halálától kezdve szinte évszázadonként "felfedeznek" egy eredeti, hamisítatlan, az igazi Szent Szellem által copyrightolt igazi Evangéliumot. Ez nekem rendkívül vicces, ugyanakkor komolyan gondolkodóba esem: ha ezek a különféle Evangéliumok valóban a Szent Lélektől vannak, miért kell szembeállítani ezeket a kanonizált Evangéliummal, amelyet – legalábbis katolikus felfogásban – szintén közvetlenűl a Szent Lélek sugalmazott? Lehet-e egyszerre két természetű Szent Lélek? A másik meg, hogyha ezek az új kinyilatkoztatások közvetlenül a Szent Lélektől vannak, akkor 2000 év óta miért a "másik" Evagélium terjedt el a népek között?
Az Igazság egyetemes és a Mi Urunk Jézus Krisztus személyében közérthető formában lett közölve. Lehet hogy azért gondolják egyesek, hogy az "újdonságokkal" végre megtalálták az Igazságot, mert eddig rossz helyen keresték az Igazságot. Már megbocsáss, de szerintem ezzel a János Nagyevangéliumával is hasonló lesz a helyzet: egy-két ember ideig-óráig olvassa őket, aztán szépen elfelejtik, hogy valaha volt ilyen.
Kedves Fórumtársak!
Nem tudom, hogy a lábjegyzetek mennyire lesznek használhatóak. Nem tudom úgy becopyzni, hogy ugyanúgy nézzen ki, mint ahogy word-ben megírtam.
1. FEJEZET
(Rövid bevezetés az Úr kedvenc apostola mély értelmű Evangéliumának megértéséhez)
1. Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige.
1. Ez a vers már számtalan téves értelmezésre és magyarázatra adott okot, sőt merő Istentagadók is, minthogy az Istenséget általában elvetették, éppen ezt a helyet használták fel, hogy segélyével annál biztosabban elvitassák Istenségemet. Mi azonban az ilyen cselfogásokat újra szóvá tenni nem akarjuk, mert ezáltal a zavar még csak fokozódnék, nemhogy kisebb lenne, hanem rögtön a lehető legrövidebb magyarázattal akarunk napvilágra lépni. Ez, mint maga a világosság a Világosságnak világosságában, magától fog a tévedések ellen küzdeni és rajtuk győzedelmeskedni.
2. E szövegek értelmetlenségének egyik fő oka, sajnos, az Írásnak az ősi szövegből a mai idők nyelvére való hiányos és helytelen lefordításában rejlik ugyan, de ez jól van így, mert ha e szövegek szelleme nem lenne oly jól elrejtve, ahogyan van: az abban rejlő legszentebbet már régen a legsúlyosabban megszentségtelenítették volna, ami a legnagyobb baj lenne az egész Földre nézve. Így azonban csak a kérgén rágódtak, és az élő szentséghez nem juthattak el.
3. Most azonban itt az ideje megmutatni az ily szövegek igaz, benső értelmét mindazoknak, akik méltók arra, hogy abban részesüljenek. (Jel.19,9) A méltatlan azonban drágán fizesse meg, mert ily alkalommal semmiképpen sem engedek Magammal tréfát űzni, s alkuba sohasem bocsátkozom.
4. E szükséges előzetes figyelmeztetés után pedig jöjjön a magyarázat. Csak azt jegyzem meg, hogy itt csupán a benső, lélek-szellemi értelem értendő, nem pedig a legbenső, legtisztább mennyei is.
5. Igen helytelen, és a tulajdonképpeni értelmet nagyon elleplezi ez a kifejezés: „Kezdetben”, mert ezáltal vita tárgyává tehető és kétségbe vonható az Istenség örökléte, amint azt néhány régebbi világi bölcs meg is cselekedte, és tulajdonképpen ezek iskolájából kerültek ki a jelenkor istentagadói is. Ha azonban most helyesen adjuk a szöveget, a lepel igen vékony lesz, és a benső értelmet e könnyű leplen át is könnyű lesz kifürkészni.
6. A helyes fordítás a következő: A létösszesség ősi alapja, avagy ősoka a Világosság (a Teremtés nagy szent Gondolata, a lényszerű Eszme) volt. Ez a világosság nem csak Istenben volt, hanem Istennél is, vagyis: a Világosság nem csak Istenben, hanem – az ősisteni lényt mintegy körülárasztva – Istennél is volt. Ebből már kitetszik az alap, Istennek majdani Emberré válásához, ami a következő szövegből már világosan kitűnik.
7. Ki, vagy Mi volt tulajdonképpen ez a Világosság, a Nagy Gondolat, a minden jövendő, lényszerű, legszabadabb létnek a legszentebb Alapeszméje? - Lehetetlen, hogy más volt, mint éppen Isten Maga, mivel Istenben, Isten által és Istenből lehetetlen, hogy más mutatkozzék, mint Ő Maga, örök, legtökéletesebb lényében. E szöveg tehát így is szólhat:
8. Istenben vala a Világosság. A világosság át és körülárasztotta Istent és Isten maga vala a Világosság.
2. Ez kezdetben Istennél vala.
9. Ha az első verset kellő megvilágításban minden, csak némi világossággal bíró ember is könnyen felfoghatja, a második vers már önmagát magyarázza meg, és azt bizonyítja, hogy a fentebb leírt Ige, vagy Világosság, avagy nagy Teremtőgondolat nem keletkezett az Ösistenlét következményeképpen, hanem Istennel együtt örökkévaló, tehát nem rejt magában valamelyes egykori keletkezési folyamatot. Ezért mondja, mintegy bizonyságképpen magyarázva: Ez kezdetben, vagy a minden lét és későbbi alakulás ősi alapjában – mint Ősalap maga – Istennél, Istenben és Istenből volt, tehát maga is teljes egészében Isten.
3. Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.
10. Ez a vers mintegy cselekvőleg s kézzelfoghatóan csupán azt fejezi ki, amit már az első versben is tisztán kifejezett a lét és keletkezés ősalapjában teljesen jelenvaló „Ige”, vagy „Világosság”, ott azonban az ősalapból való kiindulása még nem történt meg.
11. Ennél fogva eme harmadik versnek tiszta értelmezése ez: Minden lét ebből az Őslétből lett, amely önnön létének örökös ősalapja egész teljességében. E lét Világosság, Igéje és Akarata kihelyezte magából saját Világosságát, öröktől fogva való Teremtőeszméjét a szilárd, szemlélhető létbe, és nincs az örök végtelenségben semmi, ami nem ebből az ősalapból és nem ezen az úton lépett volna a megnyilvánuló és szemlélhető létbe.
12. Az, aki e tisztűn megmagyarázott verseket felfogta, a 4. Verset már magától is világosan értheti
4. Benne vala az élet és az élet vala az emberek világossága
13. Hiszen már nagyon is magától értetődik az, hogy a létösszesség Alapléte, a minden világosság Világossága, az összes gondolatok s eszmék Ősgondolata sem formanélküli, sem halott nem lehet, mert ez az alap alapjában teljes ellentétét jelentené minden, bármilyen jelleget öltött létnek.
14. Ezen Igében, vagy Világosságban, avagy Istennek e Benne lévő nagy Gondolatában s alapjában véve magában Istenben eszerint a legtökéletesebb élet volt. Isten volt tehát önmagában s önmagából egész teljességében a legősibb és legtökéletesebb Alapélet, és e Világosság vagy Élet hívta ki Önmagából a lényeket, és ez a Világosság vagy Élet volt a világosság, valamint az élet ama lényekben, a Belőle származó emberekben. E lények és emberek eszerint teljes képmásai voltak az Ősfénynek, amely létüknek és világosságuknak bennük lévő Kútfeje volt, és így az örök Ősléthez teljesen hasonló életet is feltételezett.
15. Minthogy pedig Isten Ősléte teljesen szabad, és annak is kell lennie, különben nem volna élet, ezen egyenlő életnek pedig azonos életnek kell lenni a teremtett lényekben levővel, mert különben szintén nem volna élt, s így lét sem, tehát nagyon is világos, hogy a teremtett lényeknek (embernek) csupán oly tökéletesen szabad élet volt adható, amely teljesnek érezze magát ugyan, ugyanebből az érzésből kifolyólag azonban lássa azt is, hogy nem önmagából ered, hanem csak mint teljes hasonmása, Istentől származott, Annak örök, mindenható akarata szerint.
16. Az összes teremtett lényeknek észlelniük lett ezt, valamint azt is, hogy életüknek s létüknek teljesen istenéhez hasonlónak kell lennie, különben sem életük, sem semmiféle létük nem volna.
17. Ha azonban ezt a körülményt közelebbről szemléljük, ara a következtetésre jutunk, hogy a teremtett lényekben szükségszerűleg két érzésnek kell találkoznia, még pedig: először annak az érzésnek, hogy ők Istennek hasonmásai, vagyis, hogy az isten ősfénye bennük van. Másodszor ugyanezen Világosságból eredő, de szükségképpen is a Teremtő ősakaratából való időleges létkeletkezés érzésének.
18. Az első érzés a Teremtményt a Teremtővel feltétlenül egy szintre helyezi, és mint Önmagától származót, teljesen függetleníti az örök Ősalaptól, amelyet mintegy magába foglal és rejt . A második, az elsőből szükségszerűen származó életérzés azonban mégis olyannak kénytelen magát tekinteni, amelyet a tulajdonképpeni Ősfundamentum önmagából hívott elő, s csak az idők folyamán manifesztálódott önmagában szabaddá, tehát a Főősalaptól nagyon is függ.
19. E megalázó érzés azonban az első fenségérzetet szintén alázatossággá változtatja, ami a fenségérzet számára ugyan fölöttébb és elkerülhetetlenül szükséges is, amint azt a következőkből egészen világosan láthatjuk.
20. A fenségérzet nagy erővel küzd ily megalázás ellen, s el akarja nyomni a második érzést.
21. E küzdelem viszont ellenséges érzületet, majd gyűlöletet kelt a létösszesség Ősalapjával, ebből pedig a magát megalázó, avagy függőségi érzettel szemben. Ezáltal ám megbénul, majd elsötétül a fenségérzet, s így az ősfény éjszakává és sötétséggé válik a teremtett lényeknek, s ez az éj és eme sötétség már nem ismeri fel magában az Ősfényt és így, mint vak, de emellett mégis mint teljesen önálló, eltávozik létének s keletkezésének Ősalapjától, s elvakultságában nem ismeri fel Azt.
5. És a Világosság fénylik a sötétségben és a sötétség nem fogja föl Azt.
22. Ezért világíthat bár ezen Ősfény az éjszakában, amint akar, az éjszaka, habár szintén a Világosságból származott – minthogy immár rendes látóképessége nincsen – nem ismeri fel a Világosságot, amely azért jó emez éjszakába, hogy azt újra igazi Ősvilágossággá változtassa.
23. Ilyképen jöttem Én is, mint a minden létnek örök Ősléte, a minden világosság s élet ősi Világossága, a sötétség világába azokhoz, kik Tőlem származtak. Ám elhalványult fenségérzetük éjszakájában nem ismertek fel!
24. Mert ez az 5. Vers rámutat arra, hogy Én, az eredeti módon és viszonyok között, mint teljességgel Ugyanaz, aki öröktől fogva voltam, hogyan jövök az Általam s belőlem teremtett világba, ez azonban nem ismer fel Ingem, mint létének tulajdonképpeni Alapját.
25. De hiszen nekem, mint a létösszesség Ősalapjának, őrörökös Világosságomnál fogva látnom kellett azt, hogy a fenségérzet, mint az emberben lakozó ősfény, a folytonos küzdelem által hogyan bágyad, s mindinkább hogyan gyengül el, tehát – mint életvilágosság – homályosabbá, végül sötétséggé válik, s így az emberek – ha a Magamból nekik adott képmásban jönnék hozzájuk – fel nem ismernének, legalábbis nem nagyon sokan, kivált, ha pusztán mint Deus ex machina egészen váratlanul, s őket elő nem készítve, korlátolt emberformában jönnék közéjük. Önmagamnak tulajdoníthatnám tehát, hogy az emberek, nem készülvén emez eljövetelemre, fel nem ismernének.
26. Ezt én öröktől fogva beláttam, éppen ezért az embereknek Belőlem való keletkezésük óta egészen tényleges eljövetelemig sok ezer, a küzdelemben a világosságot el nem vesztett látó által híven jövendöltettem eme eljövetelemet, annak útját-módját, sőt helyét és idejét is. Megengedtem, hogy tényleg bekövetkezett eljövetelemkor nagy csodák történjenek, s olyan férfiút támasztottam, akiben magas ősszellem vőn lakást, hogy jelentse meg vakoknak földre való eljövetelemet s teljes jelenlétemet.
Azt írod, vagy idézed, hogy: "Eddig hivatottak is, nem hivatottak is csak az Ige héján rágódtak. Jézus tanát csak burkolatban kapták, és az Evangélium örökké hétpecsétes Könyv maradt volna a mind nagyobb sötétségbe és nyomorúságba süllyedő szegény emberiség számára, ha az idő beteltével a Bárány Maga fel nem tárja azt. Tehát nem egy „új” evangéliumról van itt szó, sem egy „másikról” azon kívül, amit Pál hirdetett és Jézus Krisztus tanított, hanem az eredetinek közvetlenül a Szentszellemtől kapott kinyilatkoztatásáról!"
AZ „ÚJ SÁLEM IRATOK” GYŰJTEMÉNYÉBŐL
A SZENTSZELLEM KIJELENTÉSEI A SZENTÍRÁS ALAPJÁN
JÁNOS
DE VOLTAKÉPPEN JÉZUS KRISZTUS URUNK
NAGYEVANGÉLIUMA
AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS HÁROMÉVI TANÍTÓI MŰKÖDÉSÉNEK
RÖVIDÍTETLEN KINYILATKOZTATÁSA
A PRÓFÉTAI BENSŐ ISTENIGE ÚTJÁN NÉMET NYELVEN HALLOTTA
LORBER JAKAB GRÁCBAN
Élt: 1800-1864
FORDÍTOTTA,ÉLŐSZÓVAL, FEJEZETCÍMEKKEL,JEGYZETEKKEL ÉS FOGALOMMUTATÓVAL ELÁTTA A NÉMET EREDETINEK JOGOSÍTOTT MAGYAR KIADÓJA
I KÖTET
KIADJA AZ ÚJ SÁLEM IRATOK FORDÍTÓJA
HORTI EDE RÁKOSLIGETEN
„Sok más jelt is művel Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek, ha egyenként megíratnának, a világ (értelmetlensége) nem fogadná be a megírandó könyveket.” (Ján. 20,30 és 21,25)
„Aki parancsolataimat ismeri és megtartja, az szeret Engem, aki pedig Engem szeret, azt szereti az Én Atyám, Én is szeretem őt és kijelentem Magamat annak”. (Ján. 14,21)
„Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most még el nem hordozhatjátok, de mikor eljő az Igazság Szelleme, elvezérel titeket minden igazságra. Engem dicsőit majd, mert az enyémből vesz és megjelenti nektek. Mindaz ami az Atyáé, az Enyém”. (Ján. 16,12-15)
„Ha valaki szeret engem, megtartja az Én beszédemet és az én Atyám szereti őt és mi hozzá megyünk és nála lakozunk.” (Ján. 14,23)
A FORDÍTÓ ELŐSZAVA
A Nagyevangélium a bibliai evangéliumnak kinyilatkoztatás útján adott magyarázata.
Az olvasó előtt olyan Mű van, melynek eredeti német szövegét nem ember gondolta ki, nem egy teremtett szellem, hanem azt maga a Szentszellem diktálta tollba.
Igen a Nagyevangélium szövegét közvetlenül a Szentszellem adta – amely egy az Atyával és a Fiúval – és mint ilyen a legszorosabban összefügg a Szentírással. – És valóban, nincs a Szentírásnak egyetlen olyan része sem, amely közvetve, vagy közvetlenül vonatkozásban nem állna a Nagyevangéliummal, nemcsak azért, mert a Nagyevangélium mennyei eredetű, hanem főképpen azért, mert ez a bibliai, igen hézagos evangélium-feljegyzéseknek – helyesebben „evangélium héjnak” – a benső magva, a teljes tartalma, amely szigorú sorrendben felöleli mindazt, amit Jézus ama három éven át mondott és cselekedett. – Végül összefügg azáltal is, mivel számos ígéret van az Ó- és Újtestamentumban, amelynek realizálása ezen Új Kinyilatkoztatással kezdődött meg.
Tudom, hogy e nagy és szent Igazságokat ma még nem fogja és nem is tudja elhinni mindenki – mert hiszen a hit és az ebből származó meggyőződés is kegyelem Istentől – mindazonáltal nagy hiányt fog betölteni azok lelkében, akik mindig vágyódtak valami után, akiknek a lelke intuitíve megsejtette – amint Shakespeare mondja – hogy „van még sok a menny és föld között, amiről a modern iskolatudomány még csak nem is álmodik” – akiknek vágyódását a teremtett világ és teremtett szellem ki nem elégítheti, hanem csak Az, aki őket alkotta és egyedül ismeri……..
Ezeket a lelkeket gyakran Maga az Atya vonzza. Tulajdonképpen az ilyen lelkek számára adta Ő a Nagyevangéliumot! Ezek eljuthatnak a „Fiúhoz”, vagyis közvetlenül Igéjének felismeréséhez. Ezekre mondotta Jézus: „Senki sem jöhet Énhozzám, csak vonja őt az Atya, aki Engem küldött, és Én feltámasztom őt ama napon, ugyanis meg van írva a prófétákban: És mindnyájan Isten tanítványai lesznek….. (Ján. 6,43-45)
Igen, a Jópásztor maga akarja kezébe venni gyermekeinek oktatását, nevelését, nyájának legeltetését - amint megígérte (Ezékiel 34,11) : „Íme, Én itt vagyok és nyájam után érdeklődöm és pártfogásom alá akarom venni.”
Régi és új Kinyilatkoztatások. – Új kinyilatkoztatások mindig összefüggésben állnak a régiekkel. Így volt ez már az Ótestamentummal, amelynek alapján az Újtestamentum épült fel – és így áll ez az Újsálem irodalommal is, amely a Szentírás nagy megerősítése és betöltése.
Mennyivel tisztább megvilágításban látjuk most a legrégibb kinyilatkoztatásokat, az Ószövetséget is. – Mózes II. Könyvében (a 18 fejezetben) olvassuk, hogy Mózes az Istennel való kapcsolata folytán egy egész népet igazgatott ügyes-bajos dolgaiban. Apósának kérdésére, miért ül egymaga reggeltől estig a nép előtt, azt felelte, hogy a nép az Isten akaratát tudakolni jön hozzá, és ő törvényt tesz és tudtukra adja az Isten végzéseit és törvényeit.
A Mózes útján adott Törvény, a zsidó nép és Mózes viszonya, a mózesi egyház kialakulása, a templom mibenléte alapjában ismerhető meg az Új kinyilatkoztatások alapján. Mindennek alapja ugyanis az Istennel való kapcsolat volt, Istennek élő Igéje, amelyet Mózes, miként Lorber Jakab, a szíve felől hallott, s amelyet hallottak törvényes jogutódjai is a szentélyben. Mózes II.K.25,22-ben olvassuk a szövetség ládájáról – amelynek később a templom és a szentély épült: „Ott jelenek meg neked (Én, Jehova), és szólok hozzád (első személyben, mint Szentszellem) a fedél tetejéről mindazokról, amiket megparancsoltam neked.”
Hasonló ígéretet tett Jézus tanítványainak, akik Őt – Pálhoz hasonlóan – testileg már nem látták: „A Szentszellem mindenre meg fog tanítani titeket és felidézi bennetek, amiket mondottam nektek.” (Ján. 14,16)
Benső Ige. Az Atya megnyilatkozása a benső ige útján történik. Hogy ezt a folyamatot megértsük, tudni kell, hogy az ember testből, lélekből és szellemből áll. A szellem alatt itt egy szikra értendő Isten Szelleméből, amely a lélek legmélyén lakozik. Ezt a szellemet a szenvedélyek stb. a legtöbb embernél mint valami burkolatban fogvatartják, elnyomják és elsötétítik úgy, hogy az Istenség szellemi Napja nem nyilvánulhat benne, dacára annak, hogy a szellem egy kis rész magából Istennek tiszta Szelleméből.
Ellenesetben, ha tisztultak ezen emberi alkatrészek szellemi régiójukban, akkor olyan dolgokat észlelhetek – gyakran hallhatnak és láthatnak is – amelyekhez az út a közönséges ember előtt zárva van.
Ily esetben a rádióhoz is lehetne hasonlítani a viszonyt az Atya és gyermeke között – bár a rádióval való összehasonlítás is tökéletlen, mert a tisztult ember szellemében az Atya tökéletesen manifesztálódhat, nemcsak hang, vagy – mint egy tükörben a Nap csupán kép és meleg alakjában…
A szellem maga ki van képezve és nem szorul nevelésre és művelésre. Burkolatából azonban csak akkor kezd kilépni, ha a lélek már annyira elfordult a világi dolgoktól, hogy legmagasabbnak a szellemieket tekintve, csak azokat keresi .
A benső igét – mint a keresztre feszített és meghalt igének új termését – az első keresztények gyülekezeteiben ott találjuk különféle bibliai kifejezések alatt. – Ím egynéhány:
„A Szentszellem (helytelen fordításban: Szentlélek) megszólalása” Ap.csel. 2,4 és 4,31. – „Élő igék vevése” 7,38 – „A Szentszellem leszállása” 10,44 és 19,6. – Ikor. 12,10. – 14,1,3,5,39,stb. – IIPét.1,19 és 21. – „Isten igaz kijelentései” Róm.2,5 – Ikor.2,10. – Efez.3,3 és 5. – „Jézus Krisztus kijelentése” Ikor.1,7 (nem „megjelenése”, ahogy a magyar Újtestamentumban tévesen van fordítva) – Jel.k.12,17. – „A kijelentés Szelleme” Efez.1,17. – Isten Maga tanította őket” 1Thessz. 4,9. – „Az Úr szava” Ithesz.4,15. – „A kegyelem ajándéka” Tim.4,14. – „Istennek az emberi szívbe írt és az ajakra adott törvénye” Zsid.10,16. – „Krisztus szelleme a prófétákban” 1Pét. 1,10-11. – „Istennek élő és örökké megmaradó igéje” 1Pét.1,23. – „Az Élet Igéje, mely az Atyánál volt és nekünk megjelent” 1Ján.2,27. – „Az Igazság bizonysága” IIIán.12. – „Istennek beszéde és bizonyságtétel, amelyet ők kaptak” Jel.6,9. – „Jézus bizonysága a prófétaság lelke” (a médiumitás java) Jel.19,10. – stb.
A bibliai kifejezések sokfélék. A megnyilatkozás módja is többféle volt, és a körülményekhez képest alakult. Gyülekezetekben prófétálás alakjában, a magányban inkább benső ige útján történt.
Lorber Jakab ugyanazon az úton kapta és vette az Atyától a Nagyevangéliumot, amelyen annak idején Pál apostol. Pál ugyanis – aki Jézus Krisztust hústestben sohasem látta és hallotta - Damaszkusz előtti megtérése után három éven keresztül az Evangéliumot kizárólag Krisztusnak benne szóló szava útján vette”
A Galatákhoz írt levelében írja: „Tudtotokra adom, hogy az Evangélium, amelyet én hirdettem, nem ember szerint van, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által!”
De maradjunk Lorbernál. Tulajdonképpen zenész volt, és 1840-ben másodkarmesteri állást készült elfoglalni Triesztben, midőn reggeli imája közben „Az Úr hangja lőn hozzá” , amely felszólította, hogy keljen fel és írjon. Az ily módon leírottak annyira megragadták, hogy állásáról lemondott, és a hátralévő egész életét ennek az ügynek szentelte.
Az Atya a világiakat feláldozó és Neki engedelmeskedő eme léleknek soha nem látott bőséggel juttatta igéjét, úgy hogy a kinyilatkoztatások kimeríthetetlen kincses tárháza gyűlt össze. A 10 kötetes főművön, a Nagyevangéliumon kívül még így írta le a háromkötetes Isten háztartását, a kétkötetes Szellemi Napot, a kétkötetes Robert Blumot, a Gyermek Jézust, a Bischof Martint, a Földet, a Természetes Napot, a Saturnust, Pál eltüntetett levelét a Laodíceabeliekhez és még többet .
Asztalkáján a Biblián kívül semmiféle segédkönyv, térkép stb. nem volt. Egyenletesen írta a szöveget, ahogy a szíve felől hallotta. Ha pedig valami oknál fogva az írás folyamata megszakadt, akkor napok, sőt hetek múltán is ott folytathatta annál a szónál, amelynél félbemaradt, anélkül, hogy a szövegen valamit olvasni, vagy gondolkodnia kellett volna.
Nyilvánvaló, hogy Lorber kiválasztása a nagy misszióra és mindarra, ami ezzel összefügg, nem akkor kezdődött, amidőn már a földön élt, hanem évezredekkel korábban.…
Bővebbet Lorber Jakab életéről a „Háromnapi Jelenetből” és a „Briefe Jakob Lorbers” című 182oldalas német könyvből lehet megtudni, amelyet kortársa, Leitner K.G. lovag írt.
A testté vált, megfeszített és feltámadt Ige. – Az Ige, vagy az Istenség Napjának Világossága (Bölcsessége), amely kezdetben eget-földet teremtett – amelyet már Ádám, számos ősatya, próféta, ótestmentumi bíró, király és főpap hallott - az „ácsmester fiában” testet öltött akkor, amikor a júdeai egyház szentélyében többé nem hallották, miután Zakariás prófétát a papok a templomban megfojtották.
Jézus csodás tettekkel bizonyította azt, hogy Ő valóban Istennek testté vált Igéje, és az egyszerű, romlatlan elméjű nép hitt benne és tapasztalta segítségét. A féltékeny farizeusok és írástudók azonban igyekeztek tanát meggyanúsítani, isteni származását kétségbe vonni. Azzal érvelvén, hogy Tana új, hogy az egyház szolgái ellen irányul és bibliaellenes. Addig áskálódtak ellene, míg megengedte, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor meghasadt a templom kárpitja és leesett. A szentélyt a kárpit választotta el a Templom többi helyiségétől.
Isten szellemének minden megnyilvánulása a templomban attól fogva már csak mesterkélt volt, mert valójában laikusokhoz költözött Szentszelleme, amint Jézus megjövendölte:
„Jó nektek, hogy Én elmegyek, különben nem jó el a Vigasztaló, amely minden igazságra elvezérel!”
A keresztfán meghalt, de az Istent valójában szerető szívekben feltámadt. Ezért is mondotta magát Jézus az Igének is, a jó Magnak is, amely, ha meghal, sok termést hoz.
Az első keresztények között ott is találjuk a Vigasztalónak, vagy a Szentszellemnek a munkálkodását különféle bibliai kifejezések alatt. Ott találjuk több évszázadon át, addig, míg lassan ők is el nem világiasodtak, úgy mint az Istentől alapított zsidóság.
A kereszténység elvilágiasodásával veszendőbe ment Istennek élő beszéde is, amely – mint Jézus megígért Utódja – őket oktatta, intette, bátorította, és amelyből – Pál apostolhoz hasonlóan – minden szellemi kincsüket, üdvüket merítették.
Az Új Jeruzsálem. – A Mennyei Atya ezt előre látta. Azt is, hogy mi következik abból, hogy elhomályosul a szeretet Iránta – bibliai nyelven a „Nap” -: az, hogy vérbe borul a „Hold” – amely fényét a naptól nyeri – vagyis az emberszeretet. „A vérbe borult hold a mindenféle embergyilkolásnak a szimbóluma.”
Ezért Isten új szabadítást készített, bár ezt az „új” szabadítását már 2000 évvel ezelőtt megígérte. Megígérte, hogy „új mennyet” szerez, vagyis új vallásfelfogást, és „új földet” ami az új menynek természetes következménye. Megígérte, hogy a mennyből lebocsátja az „Új Jeruzsálemet” elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.
Az Új Jeruzsálemben nyilvánul meg az Atya legnagyobb szeretete gyermekeivel szemben. A mennyből Istentől alászállott Új Sálem irodalom az Atya ezen szeretetének kinyilatkoztatását képezi. Akit az Atya vonz és Őt felismeri és befogadja, az lelkét a legfőbb tökélyre viheti – bibliai nyelven: „a Bárány menyasszonyává” válhat.
A hétpecsétes könyv. Jézus eljövetele. A Jelenések könyvét, amely Babilonnal (a névleges kereszténységgel) és a krisztuskövetőkkel foglalkozik, János apostol Krisztus után 94-95 körül írhatta. – A 4. Fejezetben olvasható: „Jöjj fel ide és megmutatom neked, amiknek meg kell lenni „ezután” vagyis a Krisztus után való századokban. Majd az 5. Fejezetben egy hétpecsétes könyvről van szó, amelynek felnyitására senki sem találtatott méltónak sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt, egyedül a Bárány.
Mint a Biblia számos jövendöléséhez, úgy ehhez is a Nagyevangélium szolgáltatja a kulcsot. Mert ugyan mi más ez a hétpecsétes könyv, mint a Biblia, az Evangélium, az Ige? Mi más az a hét pecsét, - amellyel az Evangélium tartalma újból bezárult az emberi megismerés előtt már a Kr.u. való első századokban, mint az emberi nagy gyöngeség, gyarlóság?
Hogy a mennyben sem találtatott, aki megnyitásra méltó lett volna, azt jelenti, hogy még arkangyal sem találtatott méltónak, aki az Evangélium benső tartalmát szellemi szemével nézhetné, szellemi fülével hallhatta és tollba mondhatta volna, - nemhogy olyan teremtett szellem, mint amilyenek médiumok útján nyilatkoznak meg, és próbálják az evangéliumot feltárni, megvilágítani.
Hogy a földön sem találtatott méltónak senki, az azt jelenti, hogy egyetlen teológus, prédikátor, bibliamagyarázó vagy tudós sem találtatott rá méltónak – nem is szólva alantas szellemekről, akik szintén megpróbálkoztak behatolni az Ige szentségébe, hogy azt önös céljaikra felhasználják.
Eddig hivatottak is, nem hivatottak is csak az Ige héján rágódtak. Jézus tanát csak burkolatban kapták, és az Evangélium örökké hétpecsétes Könyv maradt volna a mind nagyobb sötétségbe és nyomorúságba süllyedő szegény emberiség számára, ha az idő beteltével a Bárány Maga fel nem tárja azt. Tehát nem egy „új” evangéliumról van itt szó, sem egy „másikról” azon kívül, amit Pál hirdetett és Jézus Krisztus tanított, hanem az eredetinek közvetlenül a Szentszellemtől kapott kinyilatkoztatásáról! Jézus szavai, amelyekből igen kevés maradt meg a hiányos és rövidített feljegyzésekben, teljes egészében adatnak vissza e nagy Kinyilatkoztatással, mely megerősíti Jézus egykor mondott szavait: „Ég és föld elmúlnak, de az Én szavaim semmiképpen el nem múlnak”. (Máté 24,35)
Ez a Nagyevangélium. Újonnan feltárt Alap a megigazuláshoz. Alap az újkori prófétáláshoz (Ap.csel. 2,17) egyúttal eszköz az igaz prófétáknak azoktól való megkülönböztetéséhez, akik saját bölcsességük talaján állnak.
Az Ige eredeti Világosságának friss kisugárzása ez, amely utat egyenget e kietlenben és ezzel előkészíti Jézus eljövetelét a szívekben és a földön.
A Jelenések Könyve V.-VIII. fejezeteiben képek alakjában meg vannak írva azok a szellemi események, amelyek az egyes pecsétek felbontást kísérik. Aki tudja, hogy a pecsétek felbontása miben áll, könnyebben fogja megérteni a vele járó szellemi világeseményeket is, sőt képet alkothat magának a vajúdásokról is, amelyek Jézus Urunk testben látható újból való megjelenéséig fognak még bekövetkezni. Mert eljöveteléhez abban a mértékben közeledünk, amilyen mértékben az Ő Evangéliumából kisugárzó Világosság az emberek szívét megvilágítja, szellemüket szenvedélyeik sírjából felébreszti.
Ezt az összefüggést megtaláljuk az Új Jeruzsálem leszállásával kapcsolatban is, amelynek eredménye szintén nem egyéb, mint Jézus látható eljövetele, Istennek állandó lakozása az embereknél. (Jel. 21,2-3) „…És én, János, látta, a Szentvárost, az Új Jeruzsálemet a mennyből alászállani Istentől elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony, és hallék egy nagy szózatot a mennyből, mondván: Íme az Isten hajléka az embereknél vagyon és Ő velük lakozik, és azok az Ő népei lesznek és Maga az Isten lesz velük, mint az Ő Istenük….”
A tizenegy kötetes Nagyevangéliumból eddig csak az első kötet jelent meg magyar kiadásban, mégis bizalommal adom át magyar ajkú testvéreimnek, bízva az Atyában, hogy Ő a többi nagyjelentőségű kötetnek a kiadását is lehetővé fogja tenni, hogy közelebb jussunk legnagyobb ígéretének megvalósulásához: „Bizony hamar eljövök!” – és mindinkább megelevenedjék lelkünkben a vágy: „Ámen. Bizony, jövel Uram Jézus!”
És tudom, az zavart, hogy Rád hivatkoztam, de te nagyon komolyan mondtad, hogy Isten szava elitéli azt, aki nem ismeri föl, és meg legalább annyira hiszek ebben a Nagyevangéliumban, mint Te a Bibliában. Pont Neked szántam a figyelmeztetést, és nem is kezdek még bele a leközlésbe, mert még eképzelhető, hogy visszanézel ide, s elkezded olvasni.
Braveheart barátom!
Megint sikerült félreérthetően fogalmaznom!
Azt akartam ezzel mondani, és azzal a szándékkal írta, azt a mondatot, amit sajnos félreértettél, hogy az kétkedik a Szentszellem vezetésében, aki helyből kizár minden mást, mint a Bibliát, és el sem mer olvasni a Biblián kívül mást. Aki ugyanis hisz abban, hogy a Szentszellem vezeti, az azt mondja, "A Lelket el ne fojtsátok", "vizsgáljatok meg mindent" és Istenhez imádkozva, a Szentszellem vezetését kérve, de legalább végigolvassa. ha aztán benne olyan ézés keletkezik, hogy az iromány nem Isten sugalmazása, ám vesse el! Mindenki tévedhet! Én is!!! Az utóbi hónapokban többször nyilvánosan be is ismertem. Más nem tévedhet?
És Braveheart, azt javaslom, amikor egy hozzászólásomat elkezded olvasni, kezdd úgy, aranyviktor biztos jót akar, még ha kicsit kajlának is tartom. kkor nem fogod "visszataszítónak" tartani, érezni írásomat. Senkit sem szeretnék taszítani, ellenkezőleg. Mindenkit szeretni! Téged is! Még ha ez nem is mindig sikrül. Mert ember vagyok én is.
Minden tisztelem a Tiéd, de amit írtál az kissé visszataszító.
''Így mostani, nyitóhozzászólásomat figyelmeztetésnek szánom, hogy azok, akik nem bíznak abban, hogy Isten Szelleme, Lelke vezeti őket, s ezért a Biblián kívül nem fogadnak el semmit Isten kinyilatkoztatásának, a jövőben NE LÁTOGASSÁK ezt a topicot...'' Tehát: aki a Biblián kívül mást is elfogad, azt vezeti a Szentlélek, aki gyepes maradt, és megmaradt a Bibliánál, az viszont nem nem a Lélek által van vezetve - persze kérdem, akkor mitől - és az ilyen persze be se tegye ide a modemjét...
Úgy érzem, nagy kincsre találtam, és szeretném örömömet megosztani veletek. Kezembe került János nagyevangéliumának első kötete, melyből kiderül, hogy a mű prófétai módon íródott, és Jézus három évi itt tartózkodásának a lehető legrészletesebb leírását, és a János Evangéliuma magyarázatát tartalmazza. A teljes Nagyevangélium 11 kötet, de az első kötet első néhány tucat oldala olyan lenyűgözően hatott rám, hogy éreztem, mind a 11 kötetet meg kell szereznem. A János Evangéliumának első része, melyet sajnos sokszor csak átlapoztam, mély értelmet nyert számomra, és egyben belső késztetést éreztem arra, hogy többé ne vonjam kétségbe a Biblia egyes jeleneteinek valódiságát, hanem igyekezzek Isten Szellemének segítségével megérteni. Ezúton többedszerre, de ismét elnézést kérek azoktól, akiket megbotránkoztattam azzal, hogy a Bibliának egyes részeit alaposan kétségbe vontam. Bízom benne, hogy a Jóisten megsegít a megértésében.
Amiért ekkora hosszú bevezetőt tartok, az az, hogy bár már gépbe vittem a Nagyevangéliumból jó pár oldalt, egyelőre nem kezdek bele a folytatásos leközlésbe, mert Braveheart barátunk egy gondolatmenete megragadott. Szerinte Isten szava annak, aki megismerte, arra ítélően hat, ha nem ismeri föl, vagy nem igazodik hozzá. Példaként hozta fel, hogy Gandhi szerinte üdvözült volna életmódja alapján, ha nem ismeri Jézus tanítását. Így, mivel megismerte, és nem tért át rá, így Braveheart barátunk szerint nem üdvözül.
Így mostani, nyitóhozzászólásomat figyelmeztetésnek szánom, hogy azok, akik nem bíznak abban, hogy Isten Szelleme, Lelke vezeti őket, s ezért a Biblián kívül nem fogadnak el semmit Isten kinyilatkoztatásának, a jövőben NE LÁTOGASSÁK ezt a topicot, hiszen ha Braveheart barátunk gondolatmenete igaz, és én valóban Isten kinyilatkoztatására találtam az általam gépbeírt műben, akkor úgy járhatnak, mint Braveheart barátunk szerint Gandhi. Tehát néhány napig csak ez az első figyelmeztetés lesz itt, és utána megkezdem – amennyire erővel bírom – a folytatásokban való leközlést.
