1. rész
Adott egy orvos, aki az örök fiatalságot adó gépezeten dolgozik, ez visszatenné egy korábbi évébe az idősebb embert és egyben későbbi betegségeitől is megszabadítaná őket. Kipróbálja feleségén, mert annak bőrrákja van, de nem sikerül, nej kampec. Az orvos persze baromi szomorú, elutazik valahová távolra, hogy fejlessze a találmányt. A szomszédjai egy idős házaspár, ahol a férj veri a feleségét. Csávókám összebarátkozik a feleséggel, meglátja annak fiatalkori képét és beleszeret (:D). Szeretné megfiatalítani, dehát ahhoz meg kell csinálni a masinát. Feleség beszél neki a természet egyensúlyáról, erről dokinak eszébe jut egy ötlet, hogy ha ketten csinálnák ezt a dolgot, akkor az öregebb fiatal lesz, és vica versa. Meg is csinálja, az öreg néni fiatal lesz, ő meg öreg. Szomszéd férj meg kurva mérges, mert azt hiszi, neje megcsalja ezzel a fiatallal (:D). Az ablakon át látja ezt a mutatványt, bemegy és pisztollyal megkéri szépen a dokit, hogy csinálja meg ezt vele is. Csakhogy jól kibasznak vele és ahelyett, hogy megfiatalítanák, tovább öregítik és a doki újra fiatal lesz. The és happy end.
2.rész
Volt egy rész, ahol egy doki beadott magának egy szert, amitől kissé elváltozott, nőt két háromszög a kezén meg egy térkép a hátán. Ezzel megtaláltak egy űrhajót (voltak egyketten, sőt választani kellett a minél-tökéletesebbeket), amit egy régi civilizáció hagyott itt. Elrepülnek vele jól. A folytatásban már kint vannak az űrben, amikor a faszi és a fia (ő is velük volt) eltűnnek. Putty, többiek pánik, elkezdik őket keresni, de kettejüket elnyeli az űrhajó. Nagyobb pánik. Őket is elindulnak megkeresni, közben doki fiának barátnőjének kezén is nőnek háromszögek (ez az űrhajó jele). Még kettőt elnyel a hajó. Kurva nagy pánik. A barátnő talál egy írást, miszerint dokinak volt valami genetikai szarsága. Közben rájön, hogy az űrhajó nem gyilkolja meg őket. Még ketten eltűnnek, barátnő egyedül maradt. Őt is elnyelik és felébred, egy nagy terembe találja magát a többiekkel együtt. Ekkor síkit asszem és elalszik. Amikor felébrednek, újra ott találják magukat, ahol kezdték és az űrhajó megérkezett a bolygóra. Leszállnak, kijönnek, olyan, mint a Föld. Sehol piros szőnyeg, tűzijáték, sehol senki, stb, kicsit pipa a nép. Kicsit körülnéznek és észrevesznek egy várost. Egy halott várost. A halott San Franciscot. Visszajöttek a Földre. Hip-hip-hurrá. Rájönnek, hogy a Föld népessége kinyiffant egy kórtól, amit már az űrhajót építő civilizációt is basztatta, ezért építették, hogy megmentsenek egy-két embert, akik újrakezdhetik a szarságot. Persze tökéletes emberek kellettek, ezért a doki és a fia, akiknek volt az a genetikai micsodájuk nem jöhettek. Visszamennek űrhajóba, ahol találnak egy csomó csememőt, amiket az ő DNS-ükből csinált az űrhajó (nem mondom, ilyet elfogadnék otthonra, mos, főz és takarít, fasza). Na így már könnyebb lesz újra benépesíteni a Földet. The end.
Ezek nem is lettek olyan rövidek, még így is kihagytam egy-két dolgot.
Nekem van 1 listám, amiben benne van több mint 100 rész rövid tartalma, szereplőkkel, rendezőkkel, meg ilyesmikkel.(persze angolul) már nem tudom honnan szedtem le. (lehet, hogy a tv2.hu-n is fenn van magyarul:))))) )
Amúgy marhára büszke vagyok rá, hogy én élesztettem fel a fórumot 3 hónapnyi tetszhalott állapotából.
Mellesleg szerdánként még lesz vh?
Tök jó, a fórum feléledt, a műsor meg behalt... Vagyis annyira nem jó.
a tegnapi részt én is csak naggyából láttam. két kolonia volt egy bolygón és a végén valami félreértés miatt kiirtották egymást meg a Föld holdja is felrobbant és a Föld is tetemesen megsérült. ennyire emlékszem, nekem is elmesélhetné valaki rendesen.
Ja és ha van kedve valakinek akkor a szerdai ketöt is mert véletlenül az rtlklub müsorát vettem fel a VH-k helyett.
amúgy ezek még nem új részek.
jövő szombaton tényleg nem lesz de a tv2 már sokszor csinált ilyet hogy kihagyta reméljük most is igy lesz.
ki tud különben erröl a sorozatról valami bővebbet? valami jó magyar oldal esetleg?
Egyébként ha jól láttam, jövő héten szombattól nem lesz már Outer Limits :( Lesz helyette Baywatch, jajdejólesznekünk :/
Valaki mesélje el nekem, mi volt a tegnapi részben, mert nem tudtam megnézni.
Amúgy a szerdaiból az első igencsak támadható több szempontból is. A másodiknak adták már az előzményét? Ha igen akkor én kimaradtam belőle...
Egyébként észrevettétek, hogy nagyon sok rész szól arról, hogy hogyan szalad el az élet az ember mellett, ha sokat dolgozik, meg ilyesmi?
Amúgy a másik kedvencem a SPECIAL EDITION. marhára bírom benne, hogy kiemel az azt megelőző (A TV2-n nem éppen...) részekből, és teljesen más céllal mutatja be őket. az al-epizódjai is igen jók voltak...
Azt viszont nem láttam amiről TE írtál.
Amikor a földönbelüliek és a földönkívüliek :) harcban állnak egymással, egy földit elfognak az idegenek és bevágják a börtönbe egy csajjal, akit folyamatosan átoperálnak idegenné. Brrr... kurvajó, a poén a végén meg hatalmas.
Én vagy 4 éve láttam, de akkor engem nagyon lehengerelt (rosemary's baby) igaz, hogy közben kapcsolgattam rendesen... Viszont az nem SK könyv 1 része, hanem egy short-novel. Melyik az a kegyelem? Címéről viszonylag keveset ismerek fel a vh-knak...
Pfff... Rosemary gyermeke... Azon elaludtam a múltkor :P Másfél óra alatt semmi sem történik, broáf.
Kedvenc: "A kegyelem" és ennek a folytatása (nem jut eszembe a címe). Hatalmas csattanók mindkettő végén...
Bekka Paulson sztem az egyik leggyengébb rész volt, nem tudom, miért kellett egy Stephen King-könyv egy részét filmre vinni.
Tényleg csak 1 rész lesz. viszont a szombati tv2es műsor igen pazar...
Wes Craven: Soha ne nézz hátra
Végtelen határok
Rosemary gyermeke
Azért ez nem semmi.
Melyik volt a kedvenc vh-od?
Nekem alighanem a Bekka Paulson nemtommije. láttam legalább 4*. Bár nemtom mi a mondanivalója, de szerintem igencsak jól volt megcsinálva.
Most szerdán két külön rész volt, de a második egy korábbi résznek a folytatása, nekem jobban tetszett valamivel, de az első sem rossz.
Szombaton sajnos csak egy rész van.
Éljen dzsó! láttad a szerdai részt? mer' én csak felvettem videóra. 2 rész volt, vagy 1 darab, de az marha hosszú? Érdemes megnézni? Szombaton is 2 résznyi idő van úgy emlékszem.
+ a TV2 azér' is marha jó, mer' lesz az ÉLET ÉRTELME a Monty Pythontól!
Ja én is tök meglepődtem, hogy szerdánként két rész megy, ráadásul újak, ha jól tudom, a tv2 nagyot nőtt ezért a szívemben. Amúgy a sorozat nagyon király meg minden. :)
Nem tudom, miért halt ki ez a fórum, mikor ma is lesz 23:40-től 2:05-ig végtelen határok. Már alig várom. ez 2 résznyi idő. Vagy 2 hete nem láttam, a nyaralás miatt.
thrawn:
"Ha lesz ilyen net(Tudatfolyam) akkor én biztos nem kérném"
Azt te csak hiszed... Hogy egy masik Outer Limits reszre hivatkozzak: abban arrol volt szo, hogy az (illegalis) genetikai modositasokkal tokeletes(ebb) gyereket lehet szulni. A foszereplo hazaspar eloszor azt gondolta, mint te, hogy ok kimaradnanak ebbol, nekik jo lesz ugy is a gyerek, ahogy van.
De a nyomas egyre nagyobb lett, a ferjet mar most azert rugtak ki, mert a helyebe lepo fiatal munkaero gyorsabb, okosabb, ugyesebb (mert genetikailag modositott) volt, es ezert ra mar nincs szukseg.
Gyakorlatilag a tarsadalom atalakult, es kirekesztodtek vagy nagy hatranyba kerultek azok, akik nem eltek a lehetoseggel. Ez egy tudatfolyam eseten is igy van (sot, ez a reszben is latszott).
De tehetsz egy probat: mondd ki, hogy holnaptol nem jarsz autoval, se mas gepi kozlekedesi eszkozzel, es probald meg betartani ezt az elvet.
Nem tudom, hany oraig lehetne kitartani ;)