Keresés

Részletes keresés

Kriza Creative Commons License 2001.07.11 0 0 8640
Sziasztok,

Trilla:
Dömi is sárga még mindig, azt hittem már, valami baj van. Akkor ez elhúzódhat? Dömike még csak négyhetes. Neked mit mondtak? Nekem feketeteával teáztatást javasolt a dokibánk, kis szőlőcukorral ízesítve. Ízlik neki, csak félek, hogy nem tud majd aludni a koffeintől.
Mi is most voltunk próbaszoptatáson, nekem meg alig evett Dömibaba. Mondjuk alig 2,5 órája evett előtte és igazából csak udvariasságból kapta be a cicit, plussz kényelmetlen széken, ismeretlen helyen a szokásos 40 perc helyett 15 percet evett, de csak 50 grammot szopott. Jól meg is ijedtem először, bár valójában azért csináltuk, hogy megnézzék, miért tépi a cicit – persze a védőnéni be se jött megnézni, hogy eszik…-, így csak a mennyiség miatt idegesítettek. De aztán lenyugodtam, és mindent a körülményekre fogtam, plussz egy mérés szerintem semmit sem jelent. Ma meg itt volt a rendes védőnénink, és beszélgetve kiderítettük, hogy valszeg azért tépked, mert a jelekből úgy tűnik, nekem így a 4 hetes gyerek mellett készül máris megjönni :((( Minő mázli.

A cumi-ügyben köszi mindenkinek a biztatást. Úgy tűnik, van, amikor kell, van mikor kiköpi, de sokszor azért jól jön neki is, nekünk is – a csend megfizethetetlen.

Most az éjszakai szopit szeretném kitolni valahogy. Már többször csak reggel fél 5 felé ébredt a kilences esti evés után, tehát elvileg bírná. Tegnap ugyan evett egykor is, biztos, ami biztos, de aztán hajnalban meg alig nyammogott. Ez a meleg nem tesz jót a nemlétező szoptatási rendünknek. Másoknál hogy alakult ki, mikorra valami viszonylagos rendszer? Szegény Jakus sétáltatása kezd nagyon esetleges lenni emiatt, nehéz a két kölköt összehangolni.

Kriza

Mandrake Creative Commons License 2001.07.11 0 0 8639
Trilla!

Mi már átálltunk rá, nekünk nagyon bejött. Most kajcsi előtt kap egy kávéskanálnyit. (?hogy valóságban mennyí?) A leírásból úgy tűnik, az emésztést segíti, de nem azonnal, hanem egy kicsit később. Most jókat rotyogunk napközben. Nekünk egyébként most a fogacskával gyűlik meg a bajunk, most már nagyon duzzadt, és viszket, emiatt nagyon nyűgösen eszik. Most már van pasztánk, kengetjük, így valamivel jobb. Sajnos úgy tűnik a pici mindent egy kicsit hamarabb szeret csinálni, mint az átlag. Majd kiderül.
Minden jót, vigyázz a picire!
Mandrake

Előzmény: Törölt nick (8638)
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.11 0 0 8638
Marko-bebi, mail ment!

Sziasztok. Hat visszajottunk egyhetes Gardonyi torturabol. Jo volt, en pihiztem, Pocok hasfajt.

Ma megint voltunk vervetelen, mert 6 hetes a cseppem, de meg mindig sarga. Raadasul eszmeletlen hisztit csinal , rangatja a labat, annak ellenere hogy rendesen kapja az espumisant. Es nyog. Amit en eleinte beszelgetesnek hittem, az bizony fajdalmas nyoges. Na erre is kivancsi leszek, hogy miert... :(

Megmertek, hizott masfel het alatt 350-et. Volt probaszopcsi (anyuka huzzon be a 3-as erndelobe oszt etessen!), meressel. A kicsim marhara nem akart enni, legalabbis nem ugy, mint szokott, es kiderult, hogy igy kelletlenul benyomott, ize, szivott :) 130-at.
Szoval az a baj, hogy tulzabalja magat. Radikalisan 25 percre csokkentettuk a szopcsiidot. Na ja, de akkor hol van a komfortcumizas, hol van, hogy jollakott es elengedi? Kegyetlennek erzem magam, de most mar 2x bejott, es nem uvolt szopcsi utan.

Lanyok-fiuk, mi a tapasztalat a GripeWaterrel? tudom, mar volt rola szo, de mit is csinal tulajdonkepp? Szeleltet vagy az emesztest segiti? es mikor? Beadas utan azonnal (3 perc) vagy kesobb?

Holnap lesz eredmenye a vervetelnek... szoritsatok.

Előzmény: márkó-bébi (8635)
dalia Creative Commons License 2001.07.11 0 0 8637
áfonya,

ha még aktuális a kérdés, Mávos dokim van, dr. Herczegh, szerintem beszél angolul, holnap megyek hozzá, megkérdezem.

d.

Előzmény: afonya (8574)
simine Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8636
Marko-bebi!

Mi egyszeruen csak magunk kozt altatjuk amikor kirandulunk es nem itthon alszunk. Persze ez csak akkor kenyelmes ha eleg szeles az agy. Azzal nalunk sosem volt gond eddig, hogy a koztunk alvas utan mar nem akart a kisagyban aludni. Mi is megyunk augusztusban kirandulni es akkor is koztunk fog aludni Emese.
Szia
simine

Előzmény: márkó-bébi (8635)
márkó-bébi Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8635
Igen, úgy vettem észre az almától szorulása van. De ma már egy egész adagot megevett, nagyon szereti, holnap remélem nem lesz gond a széklettel.
Köszönöm a hozzászólásokat!
Egy kérdésem/kérésem lenne: nem tudna valaki kölcsönadni egy összecsukható utazóágyat 1 hétre (aug. 16-23-ig mennénk nyaralni). Illetve ötleteket szívesen vennék, ti hogy oldanátok meg az alvást egy apartmanban egy 5 hónapos gyermeknek?
Köszi előre is
Éva
Előzmény: Cincoka (8607)
si Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8634
Kedves rgranc!
Láttam is, olvastam is, próbálom is hasznosítani az ott "tanultakat" több kevesebb sikerrel.
De azért KÖSZI!

Kedves cár!
Köszi neked is, az úszásleírást!
si

Előzmény: rgranc (8626)
Mandrake Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8633
Upppsz, valami nem stimmel.
Szóval: Gergő
Mandrake
Mandrake Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8632
Még egyszer Köszönöm. Persze mindent megpróbálunk, csak olyan gyorsan, és váratlanul jött. "Normális" esetben a fogzás csak később kezdődne. No de ez van, azért a pici mindenesetre nagyon aranyos, még így kicsit nyűgösen is.

Mandrake, < a HREF=http://www.zki.hu/bozo>Gergő

Előzmény: kriszi (8631)
kriszi Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8631
Lehet próbálkozni a fogínyre kenhető kencékkel is (pl. Dentinox), bár elég rövid ideig hatnak. Meg nem rossz dolog a homeopátia se ez ügyben, már többször volt róla itt szó.
De azért ne aggódj, ez nem folyamatos dolog, inkább szakaszos, néha lehet pihenni mellette. :-)
Előzmény: Mandrake (8630)
Mandrake Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8630
Köszönöm, sajnos ettől tartottam, eddig a hasfájások miatt volt nyugtalan, most a fogacskája következik. Mindenesetre beszerzünk valami jó kis rágókát neki.

Mandrake

Előzmény: kriszi (8629)
kriszi Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8629
Fogzásnak hívják. Amúgy nem biztos, hogy ki is bújik az a fogacska, de több 3 hónapos baba van a környezetmben, akiknek ilyen korán kibújt.
De az is normális, ha hónapokig csak nagy nyáladzás megy.
2 gyerek után már csak ilyen okos vagyok. Anno az első fiamat 8 hetesen elvittem az orvoshoz, mi a baja, mert patakokban folyik a nyála. :-)
Előzmény: Mandrake (8628)
Mandrake Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8628
Sziasztok!

Segítséget kér egy aggódó apuci: Lehetséges-e, hogy a két és fél hónapos pici fiacskánknak nőjön a foga???
A tünetek: az alsó ínye egyhén meg van dagadva, állandóan folyik a nyála, mindennel dörzsölgeti az ínyét (esetleg ettől lenne dagadt?. Viszont emiatt nagyon nyugtalanul alszik, ha alszik. Most a cicicés sem érdekli annyira. Mi lehet a gond??

Mandrake

cár Creative Commons License 2001.07.10 0 0 8627
Szia Si!

Mi pont most fejeztük be a nyárra a babaúszást. A kezdők babák a következő dolgokat csinálták: 1. a karodra fektetett baba arcát bő vízzel lelocsolod,
2. a babát a hóna alatt fogva eltartod magadtól, lenyomod a víz alá, majd magadhoz húzod és kiemeled a vízből,
3. a babát a tarkójánál tartva a hátán lebegteted úgy, hogy Te a fejénél állsz,
4. a babát megfogod kinyújtott karral a mellkasán és a tarkóján, majd lenyomod a víz alá, elengeded, ő felúszik, Te pedig elkapod és megpuszilgatod. Minden gyakorlatot 3x egymás után kell megcsinálni, a szoktatás végére 5-7 percen belül. Ha ezt teljesíti a babád, akkor "levizsgáztál" és haladó csoportba lépsz. Ott még csak egyszer voltunk, így arról nem nagyon tudok írni, de ott több merüléses gyakorlat van, a fönt említett dolgok a bemelegítést szolgálják.
Légy óvatos ezzel a polifoam-puzzle-al. Mi is vettünk Rolinak és imádta kapirgálni, pillanatok alatt szétszedte és jó nagy darabokat harapott le belőle, amikor már a fönti metszőfogai is kibújtak.

Más! Képzeljétek, mi történt tegnap. Hazaértem munkából, és Rolit rövid hintáztatás után homokozni vittem. Alighogy beletettem Rolit a homokozóba, másfél méter megtétele után boldogan emel ki valami göcsörtös valamit a homokból és mutatja felém. Gondoltam egy kisebb faág, az sok van a homokozóba, de ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy egy homokkal borított, félig száradt kutyakaki!!! No comment.

Üdv

rgranc Creative Commons License 2001.07.09 0 0 8626
si
Kéretlen jótanácsok: Hogyan NE legyünk tökéletes anyák! topikot láttad már?
Kézlenyomat: alvás közben esetleg?
Előzmény: si (8624)
si Creative Commons License 2001.07.09 0 0 8625
Hópihe!
Olvastam a mailt, válasz ment.
si
si Creative Commons License 2001.07.09 0 0 8624
Ilyen jó időben keveset tudok a gép előtt ülni, úgyhogy most egyszerre rátok zúdítok mindent!

Kriza! Ahogy írtál a cumizásról, mintha csak Bencéről írtad volna. Ő is pár hetesen kezdte igényelni a cumit, mindig megnyugtatta, elaltatta. Én szigorúan csak alváshoz adtam, azt is csak akkor, ha úgy nézett ki, hogy nem tud enélkül elaludni. Legtöbbször persze kellett a cumca. Szerencsére nem sokáig tartott ez így, mert egyre többször aludt el cumi nélkül, és kb. 2 és fél hónapos korában eljutottunk odáig, hogy fintorogva rágta, és tolta ki a szájából a kis nyelvével. Most már 4 hónapos, és egyáltalán nem igényli a cumit, ott porosodnak a fiókban.
(Persze, megtalálta a kis ujjacskáját, és úgy döntött, hogy az jobban ízlik neki)
Ha nem otthon vagyunk, és kicsit nyűglődik, szinte mindig megkérdezik, hogy: -Nincs cumija??? Pedig az kellene most neki… stb… stb… Kéretlen jótanácsok, biztosan ismeritek..
Mintha egy gyereknek állandóan csendben kellene lennie. Végül is, mindig megnyugszik cumi nélkül is, de amíg igényelte, addig megkapta. Szerintem ez minden gyereknél másképpen működik, ki kell tapasztalni.

Kicsit térjünk már vissza az uszizáshoz! Mi is járunk, itt csak egy helyen van, nincs választási lehetőség. Nekem nagyon tetszik, ahová járunk, jók a körülmények, és elég rugalmas, kisbabától függő a program. Amire kíváncsi lennék, hogy máshol milyen „feladatokat” végeztetnek a babákkal?
Mi úsztatjuk őket, hason, és háton is, úgy, hogy fogni kell az egyik kezemmel a tarkóját, a másikkal pedig az állát. Amikor ezt már megszokta, akkor merülhetünk a víz alá. De ez teljesen egyéni, mindenki annyit, és akkor csinálja, amikor neki jó.
Máshol hogy néz ki egy úsziófoglalkozás?

Kézlenyomat: Én is próbáltam Bencustól egy örök emléket kicsikarni, nem volt túl könnyű. Ha valakinek sikerül, akkor ő is, és a babája is nagyon ügyesek. Nekem Bencus mindig ökölbe szorította a kis kezét, mikor fel akartam emelni a lenyomatról. Így pedig már nem mutatott valós képet. Próbáltuk temperával is, hogy legyen a babanaplóba is, de akkor is megmarkolta a papírt. Úgyhogy nem lett 100 %-os.
A Babanaplót nagyon tudom ajánlani, hogy készítsetek egyet, mert valóságos kincs lesz néhány év múlva. A lányomon látom, ő 11 éves, ő imádja a sajátját olvasgatni, pedig akkor még csak egy egyszerű kis füzetbe vezettem a fontosabb dolgokat. Bencének pedig a Penny-ben vettem egy kész könyvet, ez igazán gyönyörű. Sok mindent bele lehet írni.

Ma vettem Bencusnak egy játszó-matracot, vagy mit. Ez ilyen poliform-puzzle, biztos láttatok már ilyet, betűk és számok vannak rajta. Kitaláltam, hogy még egy csomaggal veszek, és akkor körbe-körbe fel tudom hajtani a szélső sort, és akkor nem tud legurulni róla. Legalábbis amíg kicsi, és nem igazán fordul, csak inkább úgy elmozdul a helyéről (mint az óramutató) Később pedig kitámasztom a felhajtott széleket lexikonokkal, hátha beválik hempergőnek. Ezt a szivacsot azért vettem, mert elegem lett abból, hogy bármit terítettem alá, törölközőt, hálózsákot, mindig tele volt a kis tenyere szöszmöszökkel, amit utána vett a szájába. Ez a színes matrac pedig tetszik neki, ez egy kicsit érdes a felülete, imádja kapirgálni.

Cincoka, Ágibági, Beebite, és aki még írni akar nekem!
A nexust nagyon ritkán tudom megnézni, ide írjatok: simsi@freemail.hu

Ennyi elég, ugye? Sziasztok!
si

anitszirk Creative Commons License 2001.07.08 0 0 8623
Kedves ar0mo!

Nagyon köszönöm, hogy előkerested nekem, egy kedves ismerősöm nagyonn fog neki örülni, és ha még hatásos is, akkor borzasztóan boldoggá tettél egy ifjú kismamát és kisbabát. Én pedig örülök, hogy nem csalódtam bennetek, és segítségemre voltatok. Ha eredményes lesz a golyókampány feltétlenül írok róla.Még egyszer köszönöm!

Előzmény: ar0mo (8612)
Lencsi Creative Commons License 2001.07.08 0 0 8622
Szia Cincoka
A Weöres Sándor verseket (már a hiányzókat) ma pötyögtem be. A Billa mellett a kiírás szerint iroda-központ épül. Hát abból nem sok hasznunk lesz.
Az orrszívót én először magamon próbáltam ki. Kicsit fura érzés, de nem vészes. Én közben énekelni szoktam, (szerencsére eddig nem gyakran kellett), de nem utálta meg nagyon az "Egy boszorka van" kezdetű dalt. Ha az apjukom is otthon van, akkor kánon :-)
Lencsi
Előzmény: Cincoka (8599)
pupos nunuke Creative Commons License 2001.07.07 0 0 8621
Nagyon köszönöm a sok választ. Megpróbáltam legkisebben, akkor nem szivott:-) De ugy nez ki, nem azért szörcsög,mert tele az orra. Talán szénanáthás lenne? Mindenesetre a porszivó hangját eddig sem szerette, ezek után a látványára is zokogni fog:-(

Más: most nézem a babapont.hu-t és a babaegészség folapján vannak alcimek, a biztonság alatt most mérgezo növényekrol témáznak,külön erdo-mezo és lakás bontásban, képpel,leirással. Ms.Diablot jól kiegésziti igy:-)
Cinc.

MsMe, jól vagytok?Irnál mailt,mit ujságolt a doki?

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.07 0 0 8620
Kriza!

Nekem mind a két gyerkőcöm cumis volt kicsinek. De már egyik sem az. A lány 8 hónaposan hagyta abba, a fiam pedig 9 hónaposan.
Egészen egyszerűen csak!!! az alváshoz adtam oda, de csak akkor, ha kérte. Ha nem kellett neki, akkor nem erőltettem. Egy idő után már nem igényelték.
Úgyhogy nyugi.

Piglet

Kriza Creative Commons License 2001.07.07 0 0 8619
Sziasztok!

Van egy kis dilemmám: hátha tudtok tanácsot adni. Dömikém tegnap nagyon nyafis volt. Három egymást gyorsan követő szopás után (fél egy, ¾ 2, ¾ 4h) sem bírt elaludni, a végén a fáradtságtól már csak elaludt a cicin két perc szopi után, de letéve rögtön kipattant a szeme. A végén felvettem ismét dajkálni, és kipróbálandó, hogy éhes-e, a szájába tettem a kisujjamat – láss csodát, vadul rácuppant és szopta-szopta-szopta. Azaz csak szopni akart, nem enni, de hát a cicimet mégse ragaszthatom a szájába. Így adtam neki egy itt kallódó cumit, és Dömi boldogan elaludt. Este ismét a cumi segítségével tudott csak elaludni. Amúgy 30-40 perc neki egy evés, napi 7-8 alkalommal, amire azt hittem, ezzel legalább kielégítem a szopási ingerét és nem lesz ujjszopó, mint a bátyja. Erre tessék. Szóval én kétségek között hányódok a cumi miatt. Nem akarom, hogy folyton felébredjen, ha kiesik a szájából és ugrálhassak hozzá, plussz nem szeretném, ha folyton a szájába lógna. Viszont ha megnyugtatja, akkor elvenni se szeretném, ennél többet a nagyobbik miatt nem bírom mellen hagyni sem. Szóval akinek van cumis babája, mikor érdemes odaadni neki, csak elalváshoz? De hát egy ekkorka még mindig aludna szinte. Vagy ha sír, rögtön nyomjam be neki? Hogy kell ezt csinálni? Meg úgy általában, kinek mi a véleménye erről a dologról?

Egy kissé tanácstalan Kriza

MsME Creative Commons License 2001.07.07 0 0 8618
Sziasztok!
Cincoka: szerintem kezd alacsonyabb fokozaton (nehogy kijöjjék az agya:) és ha nem jön semmi, akkor állítsd kicsit erősebbre és erősebbre. Én közepesen szoktam, de szerintem minden porszi más.
Zsuzsó Creative Commons License 2001.07.07 0 0 8617
Sziasztok!

Cincoka: egy bizonyos tv csatornán, délben az 500-as erősséget adták meg. De én is szivattam már erőssebbel, csak hogy gyorsan túl legyünk a dolgon. Vigasztalásul mondom az én lányom most 26 hónapos és önállóan szívatja az orrát.

Zsuzsó

Előzmény: Cincoka (8615)
Sica Creative Commons License 2001.07.07 0 0 8616
Sziasztok,

Cincoka (ha még aktuális),
én úgy tudom, hogy mindegy (sok porszívón nem is állítható), mert ez a szerkezet ugyanúgy szív minden fokozaton, mert csak az a pici luk van az orránál. Nekünk 1200-as porszívónk van, és nem állítható az erőssége. Azon nem volt baja a lányomnak. Nyugi, nem fáj nekik, csak utálják. Sok sikert!

Előzmény: Cincoka (8615)
Cincoka Creative Commons License 2001.07.07 0 0 8615
Mondjátok, milyen erosre kell állitani a porszivót orrsziváshoz? Most gyüjtöm a bátorságom...csak nem találtam semmi infót a csomagon.
Köszike
Cinc.
Gabeszka Creative Commons License 2001.07.07 0 0 8614
Sziasztok!

áfonya: a János kórházé 458-4500, a melléket elfelejtettem. A doki mobilja: 20/974-2116 (júli vége-aug elején szokott szabizni)

Hópihe: örülök hogy jobban vagytok. Mi is bevitük Zsigát két éve a Balcsiba, rettentően élvezte, bár akkor ő már majdnem 14 hónapos volt, de szerintem ilyenkor 2 hónap nem számít annyit. Úgyhogy jó pancsizást!

Mindenkinek jó melegedést kívánok,
Gabeszka

Hopihe Creative Commons License 2001.07.07 0 0 8613
Sziasztok!

Eszter ma kapott először tápszert, de nem nagyon akarta meginni: Nan 2 Bifidusszal.
Mikortól lehet neki kakaót adni, gondoltam, hogy kicsit tennék bele , hátha úgy ízlene neki.
Ha valakinek van jobb ötlete szívesen venném.

ar0mo Creative Commons License 2001.07.06 0 0 8612
Szia anitszirk!

Elokerestem neked a tejtermelo csodagolyo receptet:

**************************************************

fulildi válasz erre | adatok | e-mail 2000.03.02 23:37 (1775)

Kedves arOmo!

Mostanság tudtam meg egy tejtermelés serkentő golyó receptjét, ami a teákkal ellentétben még finom is.
Most próbáltam ki. Amikor megjön, akkor eléggé lesökken a tejem, most ezt észre sem vettem.

Szóval a recept

250g búza
150g árpa
100g zab (mindegyik megőrölve, állítólag A bioboltokban lehet kapni. Én a Nap-r nevű boltban készen veszem XI. ker Szabolcska M.u. 5.)
100g keshudió (durvára vágva)
Az örleményt és a keshudiót meg kell pirítani, majd még melegen beletenni
150g vajat és
150g muscovado cukrot (én barnacukorral csinálom)

Kicsi vizet önteni hozzá és még langyosan 2-3 cm-es golyókat formázni belőle.
Vigyázat finom, de csak 3db ajánlott naponta, mert hasmenést okozhat.

Fulildi

**************************************************

szomi_szomi Creative Commons License 2001.07.06 0 0 8611
Én már nem találom a receptet, de másnak biztos megvan. Ha mégsem:
A tejserkento golyócskákhoz az orölt gabonakeveréket a Budai Skálánál lévo bioboltban vettem (talán Napsugár a neve) és ott megvolt a recept.

Csodát meg ne várj tole, mert én például sokat ettem, de mégsem lett tole tejem. :-)

Előzmény: anitszirk (8610)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!