Pont azokkal basznak ki, akik képesek megállni 1-2 deci bornál.
Akik meg isznak, mint a kefekötő, nyilván úgy is beülnek az autóba, miért ne. Ha meg lehetett úszni azt, hogy valaki részegen és6vagy bekokózva rendőrt gázolt, a határ nyilván a csillagos ég a megúszási lehetőségekben.
Nincs nagy bizodalmam 10+ éves magyar vörösborokhoz, de ezt kedves ajándékként kaptam (pénzt biztos nem adnék érte).
A dugó minőségi és nincs semmi baja. A bor meglepően jó állapotban van a korához képest: a színe már enyhén rozsdásba fordult, de a savak élnek, a bor egészében élvezhető. Fiatal korában erősen tanninos/hordós lehetett, a húzás most is megvan még sajnos.
Élvezeti értékben nem ér fel egy jobb, kortárs magyar pinóval, de tisztelhető.
Nehéz ügy. Itthon arányaiban elég sok rossz natúrbort ittam (külföldön nem ittam/vettem). Bár mondjuk utóbbi időben a hagyományos készítésűeknél sincs akkora sikerem.
Nem tudom pl. Wassmann az natúrboros vonal vagy csak biodinamikus (a honlapon Naturweine/natural wines szerepel). Az ő boraik viszont általában jók és jó ízűek is. Valószínűleg lehet ezt is jól csinálni.
Rókusfalvy láthatóan nem érti a problémát, hogy 400+ millát kapott az MTÜ-től, miközben annak a (feltehetőleg szintén fizetett) tanácsadója volt, á la Laposa Bence és társai.
Tényleg, milyen erkölcsi probléma az, amit még legalább részlegesen megértenek a hatalomközeli pozícióba került emberek? Biztos, hogy ilyeneknek kell különféle stratégiákat kidolgozni?
Már van. A Matua egy nagyon híres Sauvignon Blanc Új-Zélandról. A prémium éttermek 90 százalékában rajta van az étlapon, nagyon szép palackban viszik ki. Ez a cég már 2,5 decis alumínium dobozokban is árulja a borait. Az egyik ilyen dobozban Sauvignon Blanc van, szénsavas vízzel és kivi ízesítéssel. A piacon egyre több ilyen kiszerelésű és ízű borral találkozni, erre megy a világ. Ezt el kell fogadni... "
Ez az ökör célbavette a mennyiségi piacot. Azt, ahol se innovációban, se kapacitásban nincs esélyünk. Gondolkodás nélkül megy le kutyába, ha kell, hígfost fog árulni, csak vigyék.
A minőség és a mennyiség egymással ellentétes fogalmak. Néha van ugyan átfedés, de legtöbbször a mennyiségi ember csak üres fogalom puffogtatásnak használja a minőséget.
Magyarországon nem támogatják a minőséget. A mennyiséget próbálják, de az az adottságaink miatt eleve reménytelen. Fordítva ülünk a lovon...
A Tornai Premium-széria a pince portfóliójának középső szintje. Valamikor régen ezek a borok kiválóak voltak beltartalomban és ár/érték alapján is, akkortájt (10 éve) 2300 Ft volt a hárslevelű, amiből elég sokat fogyasztottunk. Aztán hosszabb mélyrepülés következett - az ár nem változott, a minőség csökkent, a lebutított "premiumok" megjelentek a diszkontokban is. Legújabban a Tornai legolcsóbb szériájának (a betűs cuccok) több darabja is egészen jó, így újra próbát tettem a premiumokkal.
A szovinyonhoz nem sok bizalmam volt, általában nem kedvelem a fajta honi megvalósításait. Ehhez képest pozitív meglepetést okozott, a fajta erős karaktere és a somlóiság birkózásából egészen kedvelhető elegy született.
Az olaszrizling viszont kemény karakterű és kevés ízű, kissé emlékeztet a kódexes csopaki olaszokra, amiket - hát - tisztelni esetleg lehet, de ritkán kíván belőlük második pohárt a fogyasztó.
Szentesi Józsefnek vannak hasonló kiszerelésben válogatásai: 5 és 7 tételes. Igaz azokban csak borok vannak, egyéb "kiegészítők" nem.
Nekem bevált: egy doboz 1-1,5 hétig elég nekem és nem kell napokig azonos borokat innom (+ mennyiségben is csökkentenem kellett a fogyasztásomat). Árban, palackkal venni kifizetődőbb, de nekem összességében jobban megéri.
A kajászói pince a 6-8 magyar termelő közé tartozik, akik képesek nyugati szemmel is értelmezhető rajnait készíteni. Ez is egy ilyen példány, a fajtára jellemző aromák illatban és ízben egyaránt megjelennek, igen halvány petrolosság és némi palackérettség mellett.
Közepest test, minimális maradékcukor. A sav bőséges, de nem sok, az összkép mégis a savakon csúszik el: a savasság a savanyú regiszter felé húz, legalábbis nekem.
