Keresés

Részletes keresés

Hepci Creative Commons License 2020.10.09 0 1 81204

A rendszer lényege a közpénzek közpénz-jellegének elveszejtése, lehetőleg a hatalom epicentrumához igen közeli zsebekben, nem?

Itt már régen nem 5-10-20 százalékok eltüntetéséről van szó, mint szegény balfasz szocialisták és szabad demokraták idejében.

Nagy szerencséje van a főninek azzal, hogy az uralkodása zöme eddig világgazdasági konjunktúra idejére esett.

Előzmény: BZoltan (81203)
BZoltan Creative Commons License 2020.10.09 0 0 81203

Egy árva szót sem említettem arról, hogy milyen egyszerűen megoldható a lakhatás. Azt mondtam, hogy annyira nincsen ára a vidéki ingatlanoknak, hogy munkaadóként még abban is van ráció, hogy megveszek a környékbeli falvakban egy-egy házat a munkásoknak, ha ez az akadálya a dolognak. Budapesten egy ugyanekkora telek, ugyanilyen házzal harminc millió lenne.

 

Amúgy igen, részben az az oka a munkaerőhiánynak, hogy az EUs eurómilliárdokat és a befizetett adónkat a Gazda az oligarchának pumpálja az egészen blőd presztízsberuházásokra. Mindezt azért, mert így lehet olyan erős gazdasági háttérországot építeni ami fontos a propagandagépezet és a permanens politikai kampányhoz és a politikai hatalom megőrzéséhez. Ha ugyanezt a tőkét termelő vállalkozásokba és nem térkövekbe és passzív betonmonstrumokba öntenék akkor lenne esély az agráriumban is olyan hozzáadott értéket termelni amivel fenntartható módon is ki tudnánk termelni azt a 20k napidíjat.

 

De ugye erről nem írnaka Prostisrácok meg az Origo, ugye? Sőt a ProstiTV és az M1 sem erről csinál tényfeltáró riportműsort.

Előzmény: menut (81199)
Hepci Creative Commons License 2020.10.09 0 0 81202

Itt Budapesten a zöldövezetben már a segédmunkások ennél is többet szeretnének keresni, óránként 2 rugóért esetleg a takarítónő melózik.

Pár hete 2 vízszerelő mókus némi ásással tarkított 2 órás melóért 90 rugót szeretett volna kérni. Valószínűleg azt hitték, a társasház alagsorában nyomtatjuk a pénzt.

Előzmény: menut (81199)
BZoltan Creative Commons License 2020.10.09 0 0 81201

A hozzászólásod lényegi részével egyetértek. Igen, elképesztően nagy válságban van a magyar vidék. Infrastruktúrálisan, kultúrálisan, közszolgáltatások szempontjából akkor is elképesztően nehéz minőségi életet élni ha amúgy minden másban törekvő és kompromisszum kész az ember. Ez sajnos politikai kérdés. Szükség lenne egy kurzusokon átívelő konszenzusos 20-50 éves stratégiára (amihez persze kell egy elfogadható vízió is) amivel újra élhetővé lehetne tenni a magyar vidéket.  Ez pénzbe kerülne, sok pénzbe, de ha valami nemzetstratégiai kérdés akkor az ez. Ellentétben a kesmával és a focival amik nevetséges módon eltörpülnek amellett, hogy az ország ingatlanjainak egy jelentős része eurómilliárdokban mérhető mértékben értéktelenedik el és romlik le. Miközben lakhatási válság van a fővárosban. Ráadásul ha valami jó hozadéka van enneka rohadt kovidnak az az, hogy bebizonyosodott, hogy a városi irodista munkák 99%-a bizony simán elvégezhető máshonnan is, nemcsak a városi irodákból. A kultúrális lehetőséget is egy érdekes szemlélet torzulás szerintem. Konkrétan a Somlóról a Veszprémi Színház időben nincsen messzebb mint a Nemzeti Színház Pestszentlőrincről. A fő probléma nem a munka és nem a kultúra hanem az, hogy milyen bölcsöde, óvoda, iskola, orvosi ellátás van, milyen utak vannak, milyenek a közszolgáltatások és hasonlók. De ez mind-mind politikai akarat kérdése.

 

A gazdálkodással kapcsolatban jó kérdéseket teszel fel. Részben igazad is van. A gyümölcs és veteményes kérdésében az a helyzet, hogy a Somlón kis túlzással  :) végtelen számú olyan gyümölcsfa van amikről minden évben lerohad a termés. Nem túlzok amikor azt mondom, hogy tippem szerint (a tévedés jogát fenntartva) 100 tonna körüli értékes gyümölcs rohad le a hegyen évente azért mert a pesti gazdák nem érnek oda a gyümölcsszezonba, vagy ha oda is érnek akkor megesznek 5-10kg-ot és befőznek 20-30kg-ot egy gyümölcsfa mondjuk 200kg-os terméséből. Mondom, tonnaszám rohad le meggy, cseresznye, alma, barack és persze szőlő is. Mázsaszám lehetne szedni a mandulát és a diót is. Annyiba kerül, hogy megbeszélni a dolgos ember a gazdával, hogy mondjuk húszezerért lenyírja neki a füvet és a gyomot a kertjében/szőlőjében plusz leszedheti a gyümölcsfák termését... esetleg visszaad 10 üveg lekvárt. Kapásból tudnék 100+ ilyen gazdát találni a Somlón. De nagyon csodálkoznék ha a Balaton felvidék bármelyik másik hegyén más lenne a helyzet. Nem kell messze mennem. Mi magunk szedjük főzzük, osztogatjuk a sajátunkat... de még nálunk is cirka 500 üvegnyi lekvár rohad le a fáinkról. Mert nekünk sincsen emberünk sem időnk mindent leszedni, feldolgozni. 

Szóval nem kell gyümölcsfát ültetni, mert az van annyi hegyen, mint égen a csillag. De veteményesnek is van többszáz olyan telek a hegyen amit bármikor kölcsönad a gazdája csak művelje meg valaki. A közvetlen szomszédságunkban simán tudnék 2-3 hektárnyi veteményesnek kivállóan alkalmas területet amit lényegében csak el kell kérni a gazdájától.  Szóval a veteményes, zöldség-gyümölcs termelés akár piacra hordásra is egyszerűen nem lehet probéma. De hangsúlyozom, hogy ez olyan helyen működik ahol sok nem helybeli gazda van. A Somló az évszázadok óta, mondhatni hagyományosan ilyen vidék. Itt mindig meg lehetett abból élni, hogy a távgazdálkodóknak valaki besegít.

 

Az álattenyésztéshez nem értek. De a felvetésed jogos. Disznót, kecskét, birkát, marhát, lovat tartani komolyabb szaktudást és komolyabb takarmányellátási logisztikát követel meg. Én amit a családban látok az az, hogy kacsát, tyúkot tartani nem akkora kihívás és ezek tojással, hússal bőségesen el tudnak látni egy nagyobb családot is.

 

A gabonatermelés egy nagyon érdekes ötlet :) Nyilván ahhoz is érteni kell... de már én is elmélkedtem, hogy mekkora terület és milyen szaktudás/gépesítés kellene ahhoz, hogy a család rozs-zab-búza igényét ellásuk. A mi ötfős családunk úgy évente 200-250kg búza lisztet, 20-30kg rozslisztet és 50kg zabot eszik meg. Mekkora terület is kellene ehhez? Tankönyvi naív becslés alapján a búzához 500, a rozshoz, 100  a zabhoz  pedig 200 négyzetméter. Kis ráhagyással ez 1000 négyzetméter. Egy tized hektár. A környékünkön a belterületi telek négyzetméter ára 600-1000Ft környékén van. Vagyis ha nem számoltam nagyon rosszul akkor egy misiből megvan egy akkora terület amin egy ötfős család gabona szükségleteit meg lehet termelni. Nem vagyok egy nagy kaszáló bajnok, de ekkora területet még én is le tudok kaszálni :) de nyilván arra van a Kubota/TZ4K, hogy besegítsen. 
Én amikor ezt először kiszámoltam akkor azért elcsodálkoztam. Mondjuk ha lovat akarsz tartani akkor egy ló már megeszik fél hektárnyi zabot egy évben :) Szóval ha két lovat akarsz tartani akkor nem baj ha van hozzá 1-2 hektár termőfölded. A környékünkön úgy 1.5 misi környékén lehet egy hektár szántót venni. Szóval nem a világ vége ez sem. De lóhoz és a gabonatermesztéshez már érteni kell. Viszont ez is tanulható.

Előzmény: loading (81188)
menut Creative Commons License 2020.10.09 0 0 81200

ott

Előzmény: menut (81199)
menut Creative Commons License 2020.10.09 0 0 81199

Akkor ez szerinted is rom? Pedig erre építetted az érvelésedet, hogy milyen egyszerűen megoldható ot a lakhatás.

A 10k meg 20k az építőiparban ma, egy segédmunkásról beszélve. Ez az oka, h nincs használható munkáskéz a hegyen.

Előzmény: BZoltan (81198)
BZoltan Creative Commons License 2020.10.09 0 0 81198

Igen, konkrétan ez sajnos igen... pedig már nézegettem, mert a kilátás a hegyre az pazar onnan 

Előzmény: naivkezdo (81191)
naivkezdo Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81191

Zoli, ez inkább bontandó, mint felújítandó.

Előzmény: BZoltan (81176)
Hepci Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81190

Ott van a megoldás, amit írtam: pozitív diszkrimináció.

Ha valaki képes megállni egy pohárnál és utána még jól is vezet, az miért ne igyon?

Arról nem is beszélve, hogy szerintem már régen nem az ivás a legnagyobb veszélyhelyzet az utakon.

Tele vannak az utak olyan idősekkel, akik soha életükben nem tudtak autót vezetni, és jogosítványt korrupciós úton szerzett fiatal ostoba picsákkal és antiszociális wannabe-Hamilton, amúgy fakezű hímneműekkel.

Ezek messze nagyobb veszélyt jelentenek, mint a pár százezer kultúrember, aki soha nem csinált önhibás balesetet, és egy deci bor után sem fog csinálni soha.

Előzmény: loading (81186)
naivkezdo Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81189

A dugós Maci_P pinot más, mint a csavarzáras, utóbbi jobban tetszett.

loading Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81188

Csak az a kérdés, hogy meg tudod-e mindezt tenni? Mert szép ez a parasztromantika, de ma tömegesen nem tartom kivitelezhetőnek. 

Konyhakerti növények? Igen, tudsz magadnak termelni a ház körül. Elég lesz-e a családnak egész évre? Gyümölcsök? Igen, lehet néhány fát ültetni. De már ekkor belefutunk a van-e elég nagy portánk kérdésbe? Valószínű nem lesz akkora, hogy mindenre elég legyen. 

Állattenyésztés? A települések többsége tiltja belterületen a kb. csirkénél nagyobb állatok tartását. Külterületen állatot tartani, meg minimum időigényes. Ezenkívűl hogyan lesz az állatoknak takarmány? Termelsz? Hogyan szerzel magadnak földet, ha szinte nem vehetsz legálisan? Veszel? Miből? Árutermelésből vagy más munkából?

Ha így a fórumon írtakra veszem figyelembe, akkor te sem 100%-ban a szőlő, bor + vendéglátásból élsz a családdal, hanem a megszerzett végzettséged(etek)ből.

 

Nem reprezantatív, de az általam ismert vidékelhagyók többsége a bevételek hiánya vagy alacsony volta, valamint a kultúrális lehetőség hiánya miatt költözött el.

Hosszú lenne a lista, hogy mit kellene tenni a vidék megtartó erejének javítására, a magyar néplélek megváltoztatásán túl: közösségi közlekedési lehetőségek javítása, oktatás, valódi értékesítő- és vagy termelőszövetkezetek, stb. És ezeket régóta tudják, de néhány kezdeti lelkesedésen kívül kevés érdemi történt.

 

+1: mindig lesznek olyanok, akik nem akarnak dolgozni (szándékolt munkanélküliség, ha mint közgazdasági fogalomként értelmezzük). Nekik bármi történhet, az nem nagyon változtatja meg hozzáállásukat. Igaz ez nem vidék/város függő-

Előzmény: BZoltan (81170)
altimus Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81187

en nem ismerem a magyar neplelket, de nem gondolom, hogy egy pohar ital fogyasztasat ne lehetne megengedni gepjarmu vezetes elott. (nyilvan szemelyautokrol irok, nem tomegkozlekedesi eszkozokrol.) aki ugy gondolja, hogy nem tud megallni egy pohar ital utan, az ne igyon, tartson zero toleranciat.

Előzmény: loading (81186)
loading Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81186

Pont az, hogy sokan nem képesek. Mert elkezdődik az elmélkedés a "kicsin", a poháron és egyéb "mértékegységeken". A hazai néplélek szerint gyenge az, aki nem iszik és nem állja az alkoholt. Ezért jó a társadalom szempontjából a semmi, a zéró, mert az érthető mindenkinek gondolkodás nélkül. Ha egyszer változunk, mi mindannyian közel 10 millióan, és a sokanból kevesen lesznek, akkor el lehet mozdulni a semmiről.

És majd akkor, ha a gyümölcstermelők (beleértve a szőlőtermelőket is) kivételével ismét tilos lesz otthon pálinkát főzni, mert ez azért a szó minden értelmében mérgez bennünket (és nemcsak a többségében rossz minőségű pálinka miatt).

Előzmény: altimus (81183)
Hepci Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81185

Egy decit ihatsz nyugodtan, nem mutatja ki a szonda.

Van egy ilyen táblázatfélém, hogy mekkora testsúlynál mennyi nem számít.

Pár hónapja olaszrizlingeket kóstoltunk Csopakon, kb, 1,5-2 decit ittam összesen, utána kb. 2 órával szondáztak Pesten, nem mutatott semmit. Ezek szerint 100+ kilónál ez elmegy.

Előzmény: naivkezdo (81182)
altimus Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81183

ugy ertem, hogy aki nem tud megallni egy pohar bornal az ne igyon vezetes elott egy pohar bort. ha a zero tolerancianal meg tudja ezt tenni, akkor az egy pohar bor engedelyezese mellett is nyilvan meg tudja ezt tenni.

Előzmény: naivkezdo (81182)
naivkezdo Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81182

Miért tudja megtenni?

Én emiatt nem iszom 1 deci bort sem étteremben.

Előzmény: altimus (81181)
altimus Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81181

aki akar vezetes elott inni az zero tolerancia mellett is pont ugyanugy meg tudja azt ma tenni, mint valami minimalis megengedett szint mellett. miert lenne a zero tolerancia elrenttentobb, mint az egy pohar megengedett ital? akit meg magasabb veralkohol szinttel elkapnak azt meg kell kemenyen buntetni. leginkabb jogositvany elvetellel, fel evre, evre ...

 

 

Előzmény: loading (81179)
BZoltan Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81180

Ha valaki leleményes és dolgos akkor egy borvidéken ezer dologból tud pénzt csinálni. A hegyen minden évben végignézem ahogy több száz tonna meggy, cseresznye, barack, alma, körte, dió és mandula rohad le ...  ha egy dolgos család rászánja az időt akkor nagyon sok dologban tud optimalizálni. Ahogy a napi munka mellett ezernyi lehetőség van pénzt keresni apróságokkal. Több száz olyan kispince van aminek a gazdája nem helybeli. Nekik ránézni a pincéjükre, esetleg bevállalni apróbb takarítási, karbantartási melókat. Most írt a hegy FB csoportjába egy asszony, hogy ki tud egy házi vízműben membránt cserélni. Van egy tucat vendégház ahol be lehet segíteni.

Előzmény: Hepci (81177)
loading Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81179

Szerintem csak részben van igaza és ezért téves a végkövetkeztetés. 

Szerintem amíg ennyi alkoholista van Magyarországon és olyan a többség hozzáállása az alkoholhoz, alkoholfogasztás, mint ma (azaz elég megengedő), addig csak 0/1 verzió lehetséges és abból aktív a nulla.

Az állam egyik feladata (lenne), hogy a társadalomra veszélyes dolgokat kiszűrje, és ezt én ilyennek tartom.

 

Előzmény: BZoltan (81172)
Hepci Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81178

Pár napja az agrárminiszter pirtyogott valamit ezzel kapcsolatban, de az idióta kollégái lehurrogták.

 

Ma autós ügyintézésre indultam homeopátiás mennyiségű Szentesi csóka elfogyasztása után. A közeli utcában elém tolatott 3 méteren belül egy hatalmas Honda kamuterepjáróval egy szőke nő, aki ebbe az irányba nem is nézett, ráadásul maszk volt rajta. Valahogy megálltam, aztán nemzetközi jelekkel tudattam vele, hogy remélhetőleg a főtevékenység (a szop*s) lényegesen jobban megy. :)

 

Egyébként ha szándék lenne, meg lehetne ezt kulturáltan oldani, mégpedig pozitív diszkriminációval. Tehát aki soha nem okozott személyi sérüléssel járó balesetet és mást is alig (mondjuk minimum bónusz 8 kategóriában van a biztosítójánál és nincsenek feketepontjai a zsernyákoknál), az ihasson kb. kettő deci bort vagy azonos alkoholtartalmú bármit bármikor. Aki meg hetente töri az autót és számtalan büntetőpontja van a tányérsapkás tahóknál, az ne tehessen ilyet.

Baromi egyszerű lenne ellenőrizni és kivételesen nem a normálisakat büntetnék a faszfejek miatt, hanem pont fordítva.

Előzmény: BZoltan (81172)
Hepci Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81177

Azért olcsóbb az élet, mert nincs annyi opció a pénzszórásra.

Leköltözik az emberfia Somlószőlősre, nem jár minden este bulikázni meg plázamoziba, hanem olvasgat, tévézik, kefél - ezek nem költségigényes időtöltések.

Napközben meg kapál a BZolinál, ezzel ki is van töltve a napja.

Előzmény: Tybald_ (81168)
BZoltan Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81176

Nyilván, az  ilyen kecóval sok meló van. 

Előzmény: altimus (81174)
BZoltan Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81175

Igen, létezik az a konstrukció amibe ez is belefér. Nyilván azért alaposan körbebástyáznám magamat :) egy jó szerződéssel. De erre vannak a jogászok :)

Előzmény: naivkezdo (81173)
altimus Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81174

a szukseg nagy ur, de ez a haz alapvetoen inkabb csokkenti a telek erteket, mint novelne. lakhatasra erosen alkalmatlannak tunik.

Előzmény: BZoltan (81167)
naivkezdo Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81173

De akkor vennél is tényleg nekünk egy házat?

Előzmény: BZoltan (81167)
BZoltan Creative Commons License 2020.10.08 0 1 81172
BZoltan Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81170

Vidéki kistérségben úgy olcsóbb az élet ha gazdálkodsz a kertedben, állatokat tartasz és megoldod magad a legtöbb szolgáltatást.

 

De ez tényleg OFF :)

Előzmény: Tybald_ (81168)
BZoltan Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81169

Az elvtársak elbasznak évente úgy 300 milliárd forintot nettó propagandára és telefossák az ország közterületeit és többszáz kesmás fospermetezőt az ócska kamumédiával...de te a prostisrácos kamut emlegeted a ferencvárosból. Nem ciki?

 

Mert nem mondom, mindenki arra szavaz amire akar, ha neked bejött a NER akkor szíved joga, egy rossz szavam sincs. Nekem is van a családomban sok olyan aki lelkesen húzza az ikszet a Gazdára és ettől még szeretem őket és el tudunk beszélgetni a húsleveves/rontottcsirke felett. De azért ezt a média témát én a helyedben nem erőltetném :)

Előzmény: menut (81162)
Tybald_ Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81168

"Ha találnék egy olyan családot akiből az apu-anyu ilyen dolgos alkat akkor én saját pénzből vennék nekik egy házat Borszörcsökön és simán alkalmaznám őket főállásban, teljes munkaidőben ugyanannyiért mint bárki mást."

 

Egyedül kevés leszel:)))

 

 

Zoli annyiból téved, hogy vidéken élni nem biztos, hogy lényegesen olcsóbb, mivel a szolgáltatások, ellátás (boltok) terén nincs verseny (a választék is kisebb, minőség is néha gyengébb), így magasabbak az árak. 

 

Nyáron néhány napig Pest megyében voltunk "vidéken" (~25 percre Bp. határától) volt 2 gyatra és 1 közepes étterem kb. pesti középkategóriás árakkal, a boltok (Coop , CBA, KisTesco) árai 20-30%-kal magasabbak azonos termékeknél mint pesten és a speciálisabb termékek esetén a választék is szűkös, vagy nincs. De még a benzin is drágább volt.

 

De már nagyon elmentem OFF-ban, be is fejezem.

Előzmény: naivkezdo (81165)
BZoltan Creative Commons License 2020.10.08 0 0 81167

Alapvetően napi 10k körül kapnak a munkások nálunk. A környéken 3-5 millióért már lehet venni házat. Például ezt De ilyenből van még a környéken több tucat.

Előzmény: naivkezdo (81165)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!