"A szőlőültetvények tápanyagellátása a többféle hasznosítás (csemege, asztali bor, minőségi bor) ellenére sok tekintetben mutat azonosságot. Rendkívüli jelentősége van a telepítéskori talajállapotnak és az első 1-2 évben a folyamatos, jól hasznosítható foszforellátásnak az ültetvény gyökeresedése, megalapozása miatt.
A már termőre fordított szőlő tavasszal, az intenzív növekedési időszakban sokszor szenved a hideg talajból nehezen felvehető tápelemek abszolút, vagy relatív hiányától. Előfordul vas (Fe), magnézium (Mg), foszfor (P), de nitrogén (N) hiány is. A kötődési időszakban nagy jelentősége van a foszfor (P) és a bór (B) ellátottságnak, míg a termés érésénél a káliumos (K) táplálásra kell odafigyelnünk, elsősorban a bogyók minőségi paraméterei miatt."
Reichsgraf von Kesselstatt Kaseler Riesling Trocken 2016: Ortswein besorolású bor a pince egyik ruweri birtokáról. A penge savak mellett kevéske maradékcukor, de érzetre abszolút a száraz vonalat hozza. Intenzív gyümölcsök (lédús (kissé éretlen) nektarin, körte, zöld alma, lime), háttérben birsalmás vonal. Közép+ minerális lecsengés. Még egyáltalán nem érződik rajta a kor. 5 nappal a bontás után is kitart a savgerinc, de a gyümölcsök kicsit tompultak (kivéve a birsalmát, ami erősödött). Jó cucc, tipikus Mosel (illetve Ruwer); pár évig még tartható. Az árát (~10 € Krachernél) mindenképpen megéri, 5+ pont.
A K. Nimród valószínűleg jó lenne, ha nem hordóznák agyon.
Bolyki borai nem szoktak nekem bejönni, már sok éve nem is próbálkozom velük.
A St. Andrea pinója se tetszik, csak a valaha volt csúcspinó (valamilyen mélylelki vagy áhítatos fantázianéven, most nem jut eszembe) tetszett, ami úgy 8 rugó volt 4-5 éve, de olyat nem adtak ki már évek óta.
Én betáraztam tavasszal egri pinot-ból: Bukolyi M, Nimród és Bolyki. Utóbbi kettő még bontatlan. Arra emlékszem, hogy kb. 2013-ban a Bolyki PN-je (2009?) messze jobb volt az akkor kapható és etalon St. Andreánál. Btw: még nem tudom mikor nyílnak ki.
Hát érdekes e a Bukolyi családi pince story. Mi 2015-ben vettünk tőlük sok palackot talán 4 borból és egy Egerben tartott 500+ fős konferencián kóstoltattuk (+ volt Orsolya is).
A borok ezek voltak:
Riesling 2014
Eger Cottage vörös 2013
KF (100%)
Kisfiam 2013
Kékfrankos, Merlot, Cabernet Franc és Pinot Noir házasítása.
Riesling 2013 (késői szüret)
Ezek szerint eze mind felvásárolt szőlőből készül és nagyon jó ár/érték arányban voltak, nekem is mind ízlett, bár a késői szüret iránti rajongást sosem értettem.
Köszi az összefoglalót, egyelőre nem érzem a (vásárlási) késztetést: a Kősziklásnál meg Losonciénál gyengébb és drágább pinót számosan tudnak produkálni 5 rugó körül, ott van pl. Bott Frigyes. :D
A Nagy-Eged nekem akkor lesz csodahely, ha valaki konzisztensen magas minőségű borokat tesz le onnan, lehetőség szerint 10 rugós polci áron bőven innen.
Ezt egyelőre nem látom, de hát az egész egri borászat válságban/útkeresésben/útnemtalálásban van, ahogy én látom.
Az olcsó borok gyengék, a drágák se feltétlenül jók, a bikavér egy káosz, a csillag többnyire még az 1500-2000 pezetás árát se éri meg, ezek a superior, grand superior és "ezmégafaszomnálisnagyobbszenzáció" feliratok meg egyenesen mulatságosak.
Kicsit feldúltam magam a saját hülyeségemen, de megpróbálom összerakni az elmúlt 10 év Bukolyi sztoriját, már amennyit én olvastam/hallottam.
1) valamikor megcsinálták a Gróf Buttlert, ahová beszált Kovács Gábor, mint tőkéstárs. Elég sok ilyen volt akkoriban (pl. Pók-Polonyi => Kovács Nimród, Árvai és tsa => Sauska K.). Valahogy a dolog vége az lett, hogy a befektető vitte az egész pincészetet, borászatot, stb.
2) A csavar az egészben az, hogy míg az másik példáknál a szőlőterület is ment, addig itt csak a bérleti/használati joga.
3) A váltás óta a Gróf Buttler borokat nem Bukolyi csinálta. Volt H.Á. utána Benedek P. (őt kifejezettem nem kedvelem, mert akkor borzalmas nagy arca volt a nem sokra), stb.
4) Ezek szerint váltáskor felvásárolt (talán egy kis saját terület is maradt, ami nem a Nagy-Egeden volt) szőlőből elkezdték a borászkodást. Nem rossz, de a korábbiakhoz képest nem is kiemelkedő borokkal. Megjegyzés: még a váltást megelőzően voltak célzások, hogy finom szólva nem bio módon készültek azok a nagy és sikeres Gróf Buttler borok. Őszintén, engem nem zavar, ha jó a bor és nem az van ráírva, hogy bio/természetes, stb.
5) Úgy tűnik, hogy koncepcionálisan van/volt eltérés apja-fia között, megesik az ilyen máshol is. Hogy miként lett 14ha a Nagy-Egeden, amikor az az elmúlt években valami csodahelynek lett beállítva, enyhén utalva a földárakra, nem tudom. Majd Eger környéki topictársak talán leírják.
6) A Bukolyi név jó brand a potenciális fogyasztók többségénél. Most már van bio, természetes, stb. verzió, amelyek mindenképp hívószavak manapság. Éppen időben térnek vissza, hogy ne egy régi, elfeledett brand maradjon. Kérdés az, hogy az apja milyen branddel érkezik?
Mint írtam neked, a pinot-ját kóstoltam, ittam. Nem rossz, de nem is kiemelkedő, a végén éretlen meggyes ízzel. Kősziklás és Losonci Pinot-k kedvezőbb árért, jobbak. De azok régebbi tőkékről származnak.
A leírt szöveg alapján inkább minőség/megbízhatósági okokból nem foglalkoztat napszámosokat. Azt állítja, hogy mindig annyit fizet, amennyit kérnek. Majd talán az Eger környéki topictársak elmesélik, hogy a leírt szöveg és a valóság egyező-e.
Én vettem az ifjú Bukolyinak 2 palack olyan bisztróvörös jellegű borát pár éve, ezek nem voltak rosszak, valamivel 2000 pezeta alatt. Az új infó szerint a felvásárlós korszak termékei voltak, még az Organic Wine előttről.
A Buttlernek meg rám sózta egy borzalmas hiperszuperprémium kadarkáját a Veritas egyik szép seggű alkalmazottja. A bor szinte minden elképzelhető borhibát felvonultatott, a Veritas pedig rákerült a feketelistámra. :)
Bármekkora birtokon lehet száz százalékban napszámosokkal is és száz százalékban csak állandó alkalmazottal is dolgozni.
Az állandó alkalmazott az sokkal, de sokkal drágább. Hogy egy hektár megművelése mennyi ember munkája az nagyban függ a gépesítéstől. Ha nem kell kézzel tetejezni, kaszálni, kapálni akkor tényleg csak a zöldmunkákra és a szüretre kell nagyobb bandát szervezni. Persze 14 hektárt egyedül megmetszeni még motoros metszőollóval is kemény meló. De egyedül lepermetezni 14 hektárt is emberpróbáló. Egy 14 hektáros borászathoz szerintem már jó ha van egy jó főállású traktoros, egy ügyes pincemunkás. Szóval két hadrafogható főállású munkatárssal, tökéletesen gépesítve már csak 3-4 alkalomra kell egy 10 fős napszámos brigádot hívni.
De ami kamuflázs kiderült erről a cégről én azon sem csodálkoznék ha ki lenne szervezve a növényvédelem meg a talajmunka is.
"a múltat megtagadni végre" - nincs ezzel semmi baj, valamit építeni mindig valaminek a romjain lehet, ezt már a kommunisták is tudták (illetve ők különösen jól).
Romok: például a papa romjai. :)
Ott látom az ellentmondást, hogy mintha a papa is mozgásba akarna lendülni saját néven (vagy főnixként Buttlerként).
Én nem igazán értem ezt az egész sztorit. Ha jól értem akkor a srác egy óvatos mozdulattal betolta a fatert a busz alá. Igen, ez azt jelenti, hogy a Bukolyi márka az konkrétan felvásárolt szőlőre épült. Frankó. Minden bizonnyal nagy lesz a hitele az ifjú Bukolyinak ilyen alapokon.
A pincét azt nyilván pályázatból csinálták. Ki épít ma zöldmezős projektben szőlőfeldolgozót és borospincét saját tőkéből?
Hát, ezek azok a részletek, amiket jobb nem is tudni, ha optimistán és jóindulattal akarjuk szemlélni az induló projektet :)
Engem azért ez a munkaerő-dolog érdekelne részleteiben, már csak szociológiai okból is. Azzal nincs bajom, ha a gazda felül a traktorra, és nyomja a melót, de a napszámosok miért nem váltak be? Gyenge munkaerő? Vagy nem akarta megfizetni őket? Mennyi az állandó alkalmazott? Ekkora birtokon szerintem sem lehet csak gazda+napszámos felállásban dolgozni....
A MűvAlkesz cikkéből az volt kiolvasható, hogy az idősebb Bukolyi fog tevékenykedni az egykori Buttler-birodalom szőlőiben, és talán a saját nevén palackoz innentől (a Gróf Buttler márka eléggé leamortizálódott).
Ebből a cikkből meg az derül ki, hogy az ifjabb Bukolyi leszakadt az apjáról, és ez a 14 hektár korábban erdő/bozótos volt.
Nekem már az se tiszta, hogy a "Herczeg Ágnes" éra alatt volt-e "saját" boruk, vagy csak a befektetős Buttler ment, és ez most valami új projekt a vissza(?)kapott területeken?