Igen, az egész hely fagyizónak indult, a fagyijai voltak nagyon jók, de azért annyira szerintem nem voltak rosszak a többi termékei sem.
A válás után Vári Kinga még sokáig vitte tovább a cukrászdát egyedül, először egy feljelentés alapján záratta be a helyet a NÉBIH, azután még újranyitott, de utána már magától zárt be, állítólag felújítás miatt, de azóta sem nyitott ki újra, pedig azóta már húszszor fel lehetett volna újítani.
Az az érdekes, hogy a környék egyik frekventált helyén van, úgyhogy ingatlanként is sokat érhet a cukrászda épülete, de azzal sem kezdenek semmit, csak áll ott üresen, kihasználatlanul.
Én nem tudok arról, hogy Vári Kinga új helyet nyitott volna, a másik Vári úgy tudom Vári Krisztinához kötődik, és a Facén megtalálható infók szerint van is valami jogvita a két Vári között az új hely elnevezése miatt.
A Szlovák úti Várinak állítólag az a története, hogy Vári apu és Vári anyu összekülönböztek, és a anyu vitte a cukrászdát, apu az ingatlant, viszont a kettőnek onnantól fogva nem volt közös halmaza.
Én úgy tudom anyu megnyitott ott a környéken más helyen, de hogy hol, azt sajnos nem tudom.
Zazie néven már működött étterem Pesten, nem tudom, ez mennyire jogszerű/korrekt/elegáns (nem tudom melyik erre a legjobb szó), hogy egy korábbi ismert étterem nevén nyitnak újat (még akkor is, ha netán bármi közük is volt a korábbi Zaziehoz).
Korábban pl. működött egy nagyon jól menő cukrászda, fagyizó a Szlovák úton Vári Cukrászda néven, ami sok éve bezárt és a mai napig is zárva tart, bár a cégér kint van, és a helyére sem költözött semmi.
Aztán egyszer láttuk, hogy egy Kerepesi útról nyíló utcában megnyílt a Vári Cukrászat amiről azt hittük, hogy az általunk ismert Vári, ezért elmentünk oda is az általunk nagyon kedvelt dolgokért, de a termékeikből rögtön kiderül, hogy ez a Vári nem az a Vári.
Úgy tűnik Vajda Péter annyira elalélt a helytől, hogy átment líraiba....:)
Nekem egyébként nem derül ki a cikkből sem az étterem neve, sem, hogy ez az étterem pontosan hol található (azon kívül, hogy a Dunán egy hajón), de lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen.
Persze aztán lehet, hogy itt csak a cikkben emlegetett "hajómágnás" haverjai, no meg persze Vajda Péter és a hozzá hasonló gasztrofőokosok étkezhetnek.
Ezeket a grilleket kb. féltucat néven árulják, különféle felszereltségi szinteken. Ugyanazt a modelt megkapod vékony pálcika ráccsal vagy vaskos öntöttvassal is. A "ház" sajnos ugyanaz a vékony lemez. Pont ezért nagyon érzékeny arra, hogy totál vízszintes felületen àlljon különben megvetemedik és csálén áll ahogy írod. De a tető konstrukciója olyan, hogy akkor se zár le rendesen ha az oldalsíkok passzolnak, van pár miliméter hézag az alja és a teteje között.
Sajnos ebben az árszegmensben nincsenek csodák...illetve olyan tekintetben vannak, hogy ugyanazt a sütőt akár dupla áron is adják egyes kereskedők.
Sajnos belefutottam, nem pont ebbe a modellbe, egy "Cattara Royal Classic"-ot vettem negyvenvalahányezer forintért, most egy webshop árulja, közel százezerért.
A szerkezet vékony fémlemezekből áll, nyeklik-nyaklik, összerakás után derült ki, hogy a fedél csálén áll, így nem illeszkedik rendesen az alsó részhez. Sajnos, korrigálni sem lehet. Egyébként használható, csak randán néz ki, hogy a lecsukott fedél egyik oldalon ráfekszik az alsó részre, a másikon pedig van 1-1,5 centis rés. Kár érte, mert egyébként sok kiegészítőt lehet venni hozzá.
Ma a Vig varjuban ebédeltünk. Az ebédelő társam esküdözött, hogy ez nem olyan divatos hely, de én tudtam jobban. Itt is tányérkölteményeket kész0tenek, nem tisztességes ételt olyanoknak akik azért mennek vendéglőbe mert éhesek. Szóval szarvas szűz filét ettünk. A hús kifogástalan volt, de az a sok mindenféle valami amit köré raktak, az nagyon is feledős. Sajnos nekem a húshoz általában vlami ehető és élvezhető köret kell.
Ezután még megkockáztattam egy u.n. somlói galuskával, ami igazi csalódás volt. Nem azért mert rossz volt, hanem mert köszönő viszonyban se volt az igazi somlói galuskával. Ha azt 0rják, ogy fekete és fehér csokoládés desszert, kakaóval leöntve, talán jobban élveztem volna.
Árak nem veszélyesek. csak pont kétszerannyit fizettünk mint a múlt heti várbeli fantasztikus rántott csirkéért, ami viszont kifejezetten olcsó volt.