Pontosan, emiatt kell valami technika, ami az átlagosnál is stresszelősebb pszichét felhozza egy átlagos szintre, és akkor aztán jöhetnek a jól ismert keleti technikák. Maharishi tanítványai ezt ígérgetik, a teljes stresszmentesítést (szorongás, idegesség, félelem, aggály). További lehetőség még valami sport, bár az lehet hogy nem mindíg jó. A "macsós" sportok, mint pl. testépítés szerintem ugyanis megerősítik az egót, nem lazítják, mert az ember olyan baromi kemény fasza csákónak érzi magát tőle, és emiatt ez csak egy pillanatnyi, feületes stresszmentesítés lehet, másrészt meg gát lehet később, amikor az ember már magasabb transzcendes illatokat szimatolgatna :-)
Engem nagyon érdekel ez a téma, mert én eléggé ellentmondásos fickó vagyok. Elméletileg úgy gondolkozom nagyjából, mint te, ismerem Alan Watts, Osho, valamennyi Trungpa, és sokan mások tanításait (abszolút kedvenc Lao-Ce), a gyakorlatban meg állandóan aggódok valamin, hogy jól sül-e el. Erre keresek most valamilyen technikát, hiszen az a lényeg, nem az elméletek :) A (za)Zen nem jött be, nem bírta a derekem, térdem, na ja, nem ilyen fotelbentespedős embernek való :) Most a Maharishi - féle Transzcendentális Meditációt tervezem, jókat mondanak róla, annyit lehet tudni, hogy mantrázós típusú meditáció, de nem a klasszikus aum, tat, sat v. ilyesmi, hanem egyénre szabott mantra, hogy mi alapján, azt nem tudom.
Sok minden szó a TM mellett, ami ellene szó, az az, hogy a WWW.TMINFO.HU fórumán (nézd meg, még kevés beírás van ott) a TMesek a kérdéseimre ugyanazokat a reklámszövegeket ismételgetik, ami egy kicsit gyanús valahogy. Maharishi maga nekem is abszolút korrektnek tűnik, csak mintha az itthoniak egy kicsit marketinges típusúak lennének :) Ettől függetlenül szerintem meg fogom próbálni, csak kicsit drága (aszem 50Eft)
Nem ismerem Maharishi technikáit, csak azt hallottam, hogy az ember nagyon korrekt. De én is úgy tudom, hogy a meditálás csak pszichésen egészséges embernek való - mint ahogy a sport is csak a fizikálisan egészségeseknek.
Hát, lehet, hogy Maharishi tud valami "gyógytornát"? :-))
A népi gyógymód az, hogy inni kell - csak attól nem bátor lesz az ember, hanem vakmerő.
Most, hogy elolvastam a topikot hosszú idő után, látom ám, hogy itten Újlakinak is igaza van. Én eredetileg az érzelem-félelemre gondoltam, a józan körültekintés - amiről ő beszél - tényleg egész más dolog.
Mackó, elméletileg igaz amit írsz, csakhogy mi a helyzet, ha születetten szorongós alkat valaki ? Meg lehet-e ezt változtatni.
Elvileg különféle meditációs technikákkal meg lehet, csakhogy általában azt szokták mondani, hogy a meditáció alapból csak lelkileg egészséges, stabil embereknek való, egy instabilabb típusnak nem ajánlott.
Amit mondasz, pontosan ellentmond a defenzív vezetés elvének.
A jobb félni nem azt jelenti, hogy reszketni kell a félelemtl, hanem azt, hogy egyrészt nem szabad belemenni bizonytalan kimenetelű helyzetekben, ha a a várható kimenetel súlyos és elháríthatatlan, illetve azt, hogy veszélyes helyzetben előre készüljünk fel az elképzelhető veszélyekre.
Konkrét példa: nem megyek közel a sittet szállító ámokfutó teherautóhoz, mert leeshet valami róla. Ha muszáj utánamennem, akkor meg nézem, merre lehet menekülni, ha mégis megtörténik a dolog.
A félelem tehát átvitt értelemben veendő, és olyasmit jelent, hogy ha félek az éhenmaradástól, viszek magammal konzervnyitót is, és nem ott ijedek meg az erdő közepén a kinyithatatlan konzervdoboztól.
másikegylány, a "múlt árnyai" alól nem tudod felszabadítani az agyadat. Akkor az már nem te lennél. Minden átélt élményed hozzádtesz valamit, alakít rajtad. Én legalábbis így gondolom. Bennem minden fontosabb (és kevésbbé fontos) tapasztalatom (jó és rossz) élénken él; kár, hogy ez nem jelenti azt, hogy el is tudnám mindig kerülni az azonos hibákat, de azért fejlődök!
Ez most OFF volt? Bocs.
A sakkban van egy tanítás: a fenyegetést fenn kell tartani, nem pedig elsütni. Mert akkor ott lóg az ellenfél feje fölött, hogy jöhet, bármikor jöhet a csapás - ha pedig megérkezik, akkor már ezzel vége is. Tehát jogos a topic címében a megfordított szólás.
Ez így van Pucros, szerintem is.
Rájöttem: amikor elkezdenél félni, gyorsan el kell kezdeni félés helyett cselekedni. Nem hagyni időt a lehetségesnek. Te csináld a dolgokat.
Ami furcsa: én csak azoktól a dolgoktól félek, amik már megtörténtek. Miért van ez? Állítólag ezt hívják tapasztalatnak. Mire jó ez? Új emberek, új helyzetek, új napok, új lehetőségek jönnek velem szembe, mégis azokat a "pocsolyákat" kerülgetem, amikbe már beleléptem.
Hogy lehet "tisztának" maradni? Tisztán fogni a pillanatot, a jelent, minden félelem nélkül?
Van sokszépkönyv arról, hogy mi alakíttyuk a sorsunkat, na akkor ez önsorsrontás, amit csinálok. De hányan tudják felszabadítani az agyukat a múlt árnyai alól? Jelentkezzetek - Ti hogy csináljátok?
Tényleg van egy kis paradox íze. Akkor fogalamazzunk úgy, hogy a lehetségesre érdemes felkészülni, mert akkor legalább annyival kevesebb a gond, ha bekövetkezne. Persze mivel kicsi az esélye szerintem ez is egy váratlan esemény, mert fennállt a lehetöség, de nem vártuk!
És mellesleg, ami azt illeti, hogy utána mi van. Jobb nem megijedni, és nem javítgatni a dolgon, hanem a lehetö legjobbat kihozni a dologból, amíg csak lehet. (IMHO)
Nem igazán értelek... felkészülni a váratlanra?
Ennek az ötletnek azért van némi paradoxon-íze, hm?
Amire én gondoltam, az az, hogy a váratlan dolgokat nem tudjuk számításba venni - éppen ettől váratlanok ezek a dolgok:)) Várt dolgokat vehetünk számításba és aggódhatunk értük netán; ám, mivel a való élet találékonyabb minden dráma- kalandregény- és tündérmese-szerzőnél, juszt is váratlan dolgok fognak ránk ijeszteni, nem pedig azok a bekalkulált szituációk, amiktől féltünk. A leggyakoribb pedig az, hogy az aggódós illetőknek beugrik a tényleges helyzetről az, amitől berezelve voltak eladdig, és akként fogják kezelni azt, holott nem épp arra került sor, és a hamis diagnózist pedig követendi a célra nem vezető terápija.
Nem egészen érek egyet ezzel a véleménnyel. Szerintem ugyanis (igaz nem kell folyamatasan félni), de jobb a váratlanra is készülni egy kicsit, esetleg óvatosabbnak lenni. Ekkor ugyanis valószínüleg kevesebb az esélye annak, hogy a rossz bekövetkezzen, illetve felkészültebben reagálhatunk rá, mint ha megijedünk.
Szvsz az eredeti közmondásnak ez lett volna a mondandója, legalább is a szerény asszociatíve gondolkodásom ezt kapcsolta hozzá.
Figyuzz, azt a pulzusnövekményt, azt nem lehetne másképp? Mongyuk, na, tudod te hogyan..... :)
Persze a reakcióidőm, hááááááááááát, az bizony nem a régi :(((((((
pedig nagyon jótékony lenne......
súlyosabb következmények??????? te jó isten, hát mégse szedte be??????
fordítva ismeritek, nyilván:))... na szerintem meg így hangzik helyesen.
Aki félésre szakosodik, tönkremegy abban, hogy végigaggódja az életét. Ráadásul, ha események miatt oka van ijedelemre, hajlamos lehet nem a valós helyzetre reagálni, hanem a félelmeiben lebegtetett rémképekre inkább.
Ellenben, aki nem aggódós fajta, jókedvűbb tud lenni a mindennapokban - és az ijedelem okozta hirtelen pulzusnövekmény és reakcióidő-rövidülés pedig jótékonymód segítségére lehet a súlyosabb következmények elhárításában.
