Segítséget kérek, minden MAGYAR EMBERTOL nemre, korra felekezetre való tekintet nélkül ! Kétgyermekes családanya vagyok, aki az EMBEREK tiszteletére, a kötelességek elsodlegességére, a közösségi munka fontosságára nevelem gyermekeimet. Párttag soha semmikor nem voltam, és most sem vagyok. Állampolgári kötelezettségeimnek mindig büszkén tetem eleget, Elvem, hogy az bírálhat, aki megtette "amit megkövetelt a HAZA"! A TV-híradót más-más adón rendszeresen megnézzük a gyerekkel, és a "fajsúlyosabb" cikkeket is elolvassuk az újságokban. A társadalmi, közösségi munka szükséglet nálunk. Örülünk, ha eronkhöz mérten segíteni tudunk. Egy-egy megtett jócselekedettol boldognak érezzük magunkat. Az egyre nehezebb életkörülmények között arra gondolunk, hogy csak egészségünk legyen !
Segítséget kérek abban, hogy milyennek képzeljem el a HAZÁNK Köztársasági Elnöki Tisztét betölto EMBERT !
Az elmúlt évek alatt elkezdtem tisztelni, majd becsültem, csodáltam sot meg is szerettem. Mindig volt mondanivalója számomra. Értettem a szavát. Tanított, okított is, amit szívesen vettem. Áradt belole a szerénység, a jóindulat, a jóság.
Ez érezheto volt a TV-képernyojén át is. Örültem, hogy felnézhetek RÁ. Büszke voltam, amikor külföldön engem, mint a MAGYAR EMBEREK egyikét is képviselt. Az az egyszeruség, az az udvariasság, az a muveltség, az a bölcsesség, ami benne rejlik, nagy tiszteletet váltott ki belolem.
Most pedig segítséget kérek! Jól gondolkozom-e ? Ilyennek kell-e lennie ? Idealizálom-e azt az EMBERT, akit tisztelni, becsülni, csodálni, sot szeretni akarok ?
Milyennek kell lennie a MAGYAROK KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ?
Kérem fogalmazzák meg Önmaguknak, és mondják el családjukban, barátaiknak, a munkahelyükön, iskolájukban, a híradásokban, újságokban és mindenhol!
Milyen EMBER szavait tudnánk elfogadni (megfogadni) újévkor a HIMNUSZ után? Nemzeti ünnepeinken hatna-e ránk úgy beszéde, ahogy eddig hatott ?
Mindenféle politika mentessen, a MAGYAR EMBEREK egyszeruségével, érzéseivel, akaraterejével élve fogalmazzuk meg, hogy milyen EMBERT akarunk!
Várjuk el, hogy olyan legyen, olyanná váljon, mint mi, az ÉLTETO TÖBBSÉG azt megkívánjuk!
Érettünk és általunk lesz az elso EMBERÜNK !
torgyánnak gégerákja van. többek közt ezért sem vállalhatta el.
pintér utódja lesz a belügyben, (ezt kapja, fájdalomdíjként, végül is jól jár nem?) az meg megy nagykövetnek.
három ország már visszadobta, most keresik neki a negyediket.
Sokszor gondolkoztam, hogy az ország lakosságából átlagolt átlagember valójában mennyire okos. Nos nem túlzottan ezek szerint. Vagy a normálisabbak túlságosan csendben vannak, és a saját boldogulásukkal vannak elfoglalva. ToJo bácsi Zseniális hazugságvára mára az egeket veri, holott bárki akár pszichológiai tanulmányok nélkül is az elsö 2 perc kapcsolat után megbizonyosodhat, hogy páciensünk gyakorlatilag annyira belejött a hazudozásba, hogy ö maga is elhiszi, söt, biztos benne, és aki az ellenkezöjét állítja, azt újabb hazugságokal támadja. Veszélyes ez, mert figyeljétek, meg, hogy soha nem hazudik olyat, ami a választóinak rosszul esne ! Minden rosszért kizárólag a választási ellenfelek a felelösek. Ilyen populista viselkedésböl még bármi is lehet. Igaz, hogy ö nem csurka, de ha eljut arra a pontra, hogy nem kell visszafognia magát a kirakatban, komolyan megváltozhat. Persze, hogy a pártja támogatja. Próbáljnának meg az alárendeltjei beleszólni valamibe, megnézhetnék magukat. Tojó képes egy perc alatt elnyomni bárkit, legyen akár egyenrangú partner, pláne egy alárendelt riporter, vagy párttag. szóval vigyázzunk. Ugyanakkor vannak a 7i7-et ért támadások ezen az oldalon, ez szintén meglepett. Lehet, hogy a kormányt többször éri bírálat, de a legfontosabb kérdés, hogy ez is egy mesterkélt müsor, vagy az ott elhangzottak öszinte vélemények ? Szerintem nincs direkt külsö hatás, és azért olyan a beállítottsága a 7i7-nek, mert a résztvevök beállítottsága olyan.
Ne légy ennyire optimista. A figura operációs rendszere bizony minden olyan létező emberi tulajdonsággal fel van ruházva amely kárt okoz, visszataszító, és elitélendő. Nem hiányzik semmi belőle, tökéletes. Én még eddig nem csalódtam benne.
Azért érdekes kérdés, hogy hogyan lett Torgyánból ilyen nagyember. Önerőből, vagy valakik futtatták? Hallottam, olyan pletykákat, hogy baloldalról kapta a zsozsót az induláshoz és az FKGP-ben végrehajtott hatalomátvételhez. De most már önjáró.
Micsoda fránya helyzet. Ahhoz képest, hogy Tompika a választások előtt nem tudott egy koalíciót elképzelni a kisgazdákkal,most a hatalom nagyon-nagyon akarásának - azaz a koalíciós alku - eredményeként egy ország lesi, hogy Torgyán doktor elfogadja-e a jelölést, vagy sem. Ismét csak fohászkodni tudok, hogy 2év múlva ne kelljen Csurka István drámaíró-pártvezér gondolatait-vágyait találgatnom
Szokásos magyar marakodásaink vezettek el oda, hogy ilyen szintű ember egyáltalán a parlamentbe kerülhetett s tragédiánk lesz az is, ha köztársasági elnök lesz belőle!
Ha a FIDESZ kormányzásának ára ez, akkor kijelenthető: az ár nem egyenlő az értékkel! Nagyon nem!
Istenem! Adj a fijuknak józan ítélőképességet! A haza, s az országimázs szempontjait szem előtt tartva ne engedjék, hogy TJ - vagy bármely családtagja :-) - köztársasági elnök legyen.
Szerintem ez a hir a TJ altal futott korok egyike.Szeretne o közt.eln.lenni de annyira nem huye,hogy ne tudja hogy ez mivel jarna.
Pártjában is sokan szeretnék.Már igen nagy a tolongás és a helyezkedés.A Miniszteriumban ugyszinten.
Nelkule a part valoban olyan lenne mint amit anno mondott,Volegeny szerszam nelkul.
Ha a parlament megvalasztana az biztos hogy legkorabban csak a harmadik korben tortenne meg.Ezt Jozsi mar nehezen viselne.
Ezert ugy gondolom,hogy megvarja hogy jeloljek,de nem vallalja.Vagy csak en szeretnem hogy igy legyen?
Nem lelkesedem TJ. elnökségéért, de van ilyen rendszer, ahol a küldöttgyülés szavazói, mandátum alapján szavaznak, ezért előre lehet tudni, hogy kire kell szavazniuk. Ihy működik pl. az USA-ban az elnök jelöléskor a Demokrata konvenció. Persze a jelölt ilyen esetben lemondhat az elköteleztett szavazatokról, más jelölt javára.
Amikor 1994-ben bejutott a parlamentbe T.J., akkor sűrűn lehetett hallani azt, hogy ez csak a magyar nép jó humorérzékét mutatja. Namármost azért ennyire nem romolhatott le a színvonal időközben, vagy most már ennyire meg lehet vezetni minket???
Engem az mulattatott a legjobban, hogy (idézem):
"A Független Kisgazdapárt országos nagygyűlése április 29-én egyhangúlag Torgyán József pártelnököt jelöli az államfői tisztségre"
Ezexerint a döntés már megvan, csak szavazni kell róla :o))))) Bár én is tudnám, mit fogunk dönteni áprilisban.....
Kolléganőm öccse kettős állampolgár.
Ő erre a témára azt mondta,hogy lemond a magyar állampolgárságáról ha a TJ-t válasszák meg.
Őt ugyan ne járassa le senki,csak azért mert magyar.
Osztom a véleményét,a helyében én is így döntenék
Most az megy, hogy nem tudja mit tegyen mert mindenki őt akarja. Létrejönnek fantom szervezetek (mint az ellen zöldek) és kezdeményezik. A pártjának meg a csecsemő tagozata is könyörög.
torgyán természetesen nem lesz közt. elnök. nem fog eljutni a dolog a szavazásig, mert ő maga sem fogja elvállalni. hülye lesz nézni ahogy egyszemélyes kirakatpártja szétesik. ha meg nem lesz igazam, akkor magyar állampolgárságom zsák búzára fogom cserélni. engem egy ilyen paprikajancsi ne égessen egyetlen más ország előtt se.
(és szeretném, ha Árpi bácsi maradna még egy ciklusra.)