Megjelenik hivatalosan is Április 16-án egy box setben a 40 (vagy inkább már 41) évvel ezelőtti nagyszabású Los Angeles Sports Arena koncert remasterelve.
This tour will draw heavily on material from Jethro Tulls more prog albums, much of it focussing on the early heavy hitters of the Tull catalogue, classic albums including Stand Up, Benefit, Aqualung, Thick As A Brick, Passion Play and even a touch of Thick As A Brick 2 from 2012.
A This Was utáni és a Too Old... előtti korszak nagyjából.
Több különböző setlistet nyomnak. Persze kérdés, a prog years mennyire az valójában. Minden esetre jóval izgalmasabb, mint az utóbbi néhány év (TAAB II óta) bármelyik programja.
Idemásolom a nemrégiben Athénban látott koncertről írt véleményemet.
Megvolt a 23. Jethro Tull/IA koncertem. Voltak minuszok jócskán, de azért akadt plusz is. Egy biztos, a négy év előtti koncertnél, amikor is eldöntöttem, hogy soha többet, jóval jobban éreztem magam.
A Herodeion tökéletes helyszín volt, teljesen jó hangosítás, lelkes közönség, nagyjából teltház. Csak a vetítés látszott nehezen az ókori falakon.
A program 50 év JT (ami tull-ajdonképpen csak az első 10, hiszen az egyetlen Farm on a Freewayen kívül csupa ebből az időből származó dal volt). Gondolom a szetliszt megegyezett a korábbi BKKssal.
Ian hangja jobb volt, mint mikor legutóbb láttam, viszont először vettem észre, hogy a fuvolajátéka többször is kizökkent a tempóból.
Ami a leginkább bosszantó volt az első szet után, az a dalok választása volt. Számomra érthetetlen, hogy egy bő másfél órás koncerten miért szentelnek 40 percet az első 3 lemeznek (amiket én nem is igazán szeretek). Talán azért, mert ezek jobban fekszenek Iannek és a rendkívül erőtlen zenekarának. Egyszerűen hihetetlen, hogy miért pont ezeket a fazonokat szedte össze. Főleg a dobos - nemcsak lagymatag hanem fantáziátlan is, egyszerűen méltatlan arra, hogy ott legyen. Az első szet után kimondottan csalódott voltam.
Aztán a második menetet már sokkal inkább élveztem. Egyrészt nyilván a dalok miatt ( bár meglepetés nem volt, mindig ugyanaz, mintha nem lenne elég számuk, talán Ring Out.. kivételével), másrészt jót tett a programnak, hogy a Goodier -O'Hara páros alaposan beszállt az éneklésbe, nemcsak vokálként, hanem szólóban is. Az említett Ring Out...ban Ian nem is énekelt. Nem mondom, hogy ők a legjobbak, de legalább nem hamisak, amit Ianról nem lehetett elmondani. A Songs elején teljesen elkóborolt, teljesen más hangnemben nyomta, mint a többiek. Ráadásul sok esetben késésben volt a zenéhez képest - több számban is. Persze a vége a szokásos két szám volt, szerencsére a Locomotive Breath-t kicsit megvariálták. Azért az vicces volt, hogy ment a " No way to slow down" jóval lassabb tempóban, bár ezt már megszokhattuk az utóbbi évtized(ek)ben.
Szóval nem volt a koncert akkora csalódás, mint amikor legutóbb láttam. Sőt, időnként élveztem is. Talán azért, mert már hozzászokhattam, hogy már csak ilyen öreges produkcióra futja. De hát a JT az JT. Az viszont nagyon nem életszerű, hogy jegyet váltok a 24.-re
Tényleg nem volt rossz, Anderson hangproblémáival együtt sem.
Voltak kifejezetten jó momentumok, pl. The Sun Won't Shine, Burrée, Passion Play részlet, de hiányzott a Warchild és a Minstrell lemezekről valami említés legalább.
Azt meg nagyon sajnálom, ha úgy váltak el, hogy egy 50 éves jubileumi koncert - ahol boldog-boldogtalan megszólalt, olyanok is, akiknek vajmi kevés köze volt a Jethro Tull-hoz - úgy zajlik le, mintha az 50-ből több mint 40-et, és főleg a jelentős első húszból 19 éven keresztül a JT második embereként végig játszó Martin Barre nem is létezett volna.
Azért kicsit szomorú, hogy egy poszt sem született a januári JT koncertről.
Pedig nem volt rossz. Igaz, hogy párszor már megfogadtam, hogy leállok, de egy 50. éves jubileumot nem hagyhattam ki. S jól tettem, kifejezetten kellemes este volt, jó hangzással és látványvilággal, egy érdekes retrospektív koncepció mellett, a régi nóták kedvelői dörzsölhették a tenyerüket. S még a Passion Playről is hallhattunk egy részletet élőben!
Szóval jó kis lezárása volt a JT koncert-életműnek, legalábbis az én számomra. :)
(csak Martin Barrét tudnám feledni....mármint azt, hogy ők feledték...)
Én nem, és azt hiszem, később sem tervezem. Lezártam az életemben az IA koncertekre járós időszakot. Persze never say never, de nem szeretném elrontani a sok szép emléket. Már majdnem sikerült a múltkorában.
2 órás dvd az 1977-es koncertrőlfe. Egy az egyben a Bursting Out lemez anyaga, szinte tökéletes hanggal. Nagy élmény, mindenekinek ajánlom!
Örülök az újrakevert koncert dvdknek. Végre van a Jethro Tulltól is.
A Supertramp Paris, Eagles Live at the Capital Center, Genesis Live At Lyceum, Led Zeppelin The Songs Remains, Queen Budapest archív koncertfelvételek feljavított változatainak sorába végre ez a legendás turné is bekerült.
Hát igen, a 93-as PECSA szabadtér tényleg méltatlanul kicsi volt a 25 éves jubileumi turnéhoz. De attól még klassz volt, s legalább könnyen hozzá lehetett férni az óriáslufihoz a koncert végén ;)
Most hogy írod a sztorit, hogy közösen akartak énekelni, tényleg mintha rémlene, hogy volt Hobo 88-ban, de teljesen kiment a fejemből...hiába, nem ők voltak a fő attrakciók.
Viszont azzal csöndesen vitatkoznék, hogy 94 után nem volt jó JT /IA koncert Magyarországon.
Lehet, hogy a 88-as volt a legjobb (nekem is hatalmas élmény volt) de hál' Istennek , még utána is voltam jópár olyanon, melyek a zene - számomra- legjavát képviselték.
.jpg){kind=link}
