„…Azért emlegettem Tobyt, mert a múlt héten Jokohamába menet átutazott Alexandrián. Tőle kaptam ezt a dögöt: kénytelen volt eladni, olyan botrányt okozott. Tudniillik pompásan beszél, igaz-e Ron, mi? Fingani, fecserészni egyformán tudsz, ugye? – A papagáj halkan füttyentett, leszegte a fejét. – Helyes, derék fickó vagy – bólintott Scobie, aztán ismét hozzám fordult: - Drágán adta Toby, fantasztikusan drágán. Mondjam el, hogy miért?
Hirtelen látszólag minden ok nélkül olyan nevetőgörcs jött rá, hogy kétrét görnyedt, orra szinte a térdét verdeste, de halk süvítés tört ki belőle, mint egy kicsike emberi búgócsigából, végül úrrá lett paroxizmusán, miután néhányszor hangtalanul megcsapkodta a combját.
– A világ még nem látott ekkora botrányt – kezdte. – Toby kihozta magával Ront a szárazföldre. Tudta, hogy tud beszélni, de arról fogalma sem volt, hogy arabul is tud. Egy kávéházban ültünk és diskuráltunk (öt esztendeje, hogy nem találkoztunk!), amikor Ron hirtelen rákezdte. Arabul. A Kalimát mondta fel, tudja, az egy nagyon-nagyon szent, tilalmasan szent szöveg a Koránból. Egyszóval a Kalimát darálta, és minden második szóhoz fingott egyet, ugye, Ron? – A papagáj újabb füttyentéssel adta tanújelét helyeslésének. – Olyan szent szöveg az a Kalima – magyarázta Scobie – ,hogy pillanatokon belül dühöngő embergyűrű vette körül. Tudtam, ha egy nem mohamedán vallású személyt rajtakapnak, hogy ezt a szöveget szavalja, abban a minutában megfogják és körülmetélik! – Szeme megvillant. – Szegény Tobie, képzelje csak el, micsoda sors: az ember gyanútlanul partra száll, és erre fogják, és körülmetélik! Komolyan aggódtam érte. (Én már körül vagyok metélve.) De szerencsére nem hagyott el a lélekjelenlétem. Toby be akart verni egy-két fejet, de én megakadályoztam. Tudja, rendőri egyenruhában voltam, ez megkönnyítette a dolgomat. Formás kis beszédet vágtam ki, megnyugtattam a tömeget, mondván, hogy letartóztatom a gyaurt meg a rohadt madarát, és haladéktalanul átadom őket a bíróságnak. Ezzel beérték. De Ront sehogy sem lehetett elhallgattatni, még a takarója alatt is locsogott, mi, Ron? Egész úton hazafelé a Kalimát szavalta a beste. Szedtük is a lábunkat! Felejthetetlen élmény, mondhatom.”
(Lawrence Durrell: Alexandriai négyes. Bp., 1970, Európa K. 276-277. p. Ford.: Szőllősy Klára)
"Általában mindenki hajlandó azt hinni, hogy a sztár magasan van, „ragyog”, a közvélemény fölött áll. Legyőzte azt, – a tömeget hatalmába kerítette. Játéka szabad. A valóság nem ez. A sztár nem uralkodik, de mégcsak nem is szolgál, hanem a tömeg martaléka lesz abban a pillanatban, amikor a közvélemény egyetlen pontját is elfogadja és magára nézve érvényesnek ismeri el. "
Bevallom, az Alexandriai négyes, e szövevényes regény első könyve újra olvastán figyeltem föl a vers utolsó két sorára. Igaza van Lawrence Durrellnek, illetve regényhősének: feltehetőleg maga a költő sem tudta, hogy mekkora a sugara annak, amit leírt. Igyekeztem visszaadni, lefordítani, ami ugyan – mint a fordítások – csak valamelyest áll helyt magáért, amolyan minden nyelv minden nyelvnek ismerőse alapon. Ezt az alapot erősíti a fordítás sosem hibátlan s mégoly reménytelen művelete. Na meg aztán, a költő neve egyezik a nagy magyar regényíró és gondolkodó, Hamvas Béla hagyatékban maradt művének szereplőjével, akit Patmore-nak hívtak Hamvas Béla-i keresztségben. A Szilveszter című regényről van szó.
Az állatokhoz való viszony Európában az aberráció szintjén. Házi és díszállat-kultúra. Időnként széttépnek egy-egy gyanútlan öregasszonyt, gyereket, de mi ez, ahhoz a haszonhoz képest, amit az állateledel- és gyógyszergyártók, a díszállat-egészségügy, a díszállat-kereskedelem és -ipar "hoz a konyhára"?
[...] "A piton és krokodilus törvénye a történetben. Az állatokkal való viszony Egyiptomban vagy Indiában nem az eszeveszett mészárlás jegyében állt. Az ember, mondták Iránban, a világnak természettől fogva apja, nem pedig rablója. A létért való küzdelem szlogen, amelyet mentségére az európai talált ki. Darwin tétele aztán igazolás lett minden hitványságra, ami történt és történik az inkvizíciótól Cortezig, és Pizarrótól a koncentrációs táborokig. Nagyszerű! Állati származásunk van. Állatok vagyunk. Ne követeljenek tőlünk lehetetlent. Darwin másutt, mint Európában nem is lett volna lehetséges. Létért való küzdelem? Így tényleg a rebellis majom gondolkozik. Lehet, hogy civilizációnk csupán látszat, de aki e látszólagos rend és értelem kellős közepén úgy viselkedik, mint a cápa, nem lehet más, mint akinek a kínai elnevezte. Fosztogatás, hazudozás, népirtás. Minél bestiálisabb hatalom. A kínainak persze sejtelme sincs arról, hogy Európában élt Plótinosz és Dante, Pascal és Nietzsche, Giottóról és Mozartról nem is szólva, és az emberiség kétezer éve sínylődik e vérengző és éhes démon markában, amely kéj- és pénzéhes férfiakat és nőket nevel, a hazugság tornyában ülve, amit egyébként szellemiségnek, és elméletnek és vallásnak is hívnak. Mindezekhez még a baj, ahelyett, hogy Wu Cseng-en-ék és a föld összes népei nekünk segítséget nyújtottak volna, észbontó sietséggel maguk is rebellis majmokká alakultak át." [...]
(Hamvas Béla: Öt meg nem tartott előadás. Részlet)
"[...]A társadalomban semmi nem történhetik a közvélemény beleegyezése nélkül. A hatalom gyökere is a közvéleményben van, mondja Hume. De nemcsak a hatalomé. Minden kiemelkedésé. Siker, elismerés, hír, eredmény, művészetben, politikában, gazdaságban, tőle függ. A közvélemény a Virágvasárnap és a Nagycsütörtök; leteríteni a palástot a bevonuló király előtt, virágot szórni eléje és hozsánnát énekelni, - négy nap múlva pedig, amikor felteszik a kérdést, kinek kegyelmezzenek meg, a királynak vagy a rablógyilkosnak, egyhangúan azt mondja, hogy a rablógyilkosnak. Nem mintha ez túl sokat jelentene. Ha egy hét múlva kérdezték volna meg, ismét más véleményen lenne, és esetleg széttépné azt, aki beszédet tartana és azt mondaná: ti voltatok azok, akik halálát követeltétek."[...] (Hamvas Béla: A közvélemény)
Zotyesz, ha még itt vagy! Szóval a kritikai kiadáshoz, ha szándéka volna is a Hamvas Intézetnek (no meg pénz, paripa, fegyver), akkor is a MTA egyetértése lenne szükséges.
1948. július 1-i Naplóból a vastaggal szedett a naplókötetből kimaradt(I. köt. 96. p.)
(Nietzsche–Pethő-beszélgetés )*
Finden – Böhme: sich finden –
Erfinden –
A nagy kollektív életterv (Isten agyában = a megváltás = üdvtörténet) –
A nagy kollektív tervezők: Buddha, Lao-tse, Platon –
A filozófia nem egyéb, mint élettervezés (nem „világnézet”, hanem aktív világ- és én-életterv-alkotás) –
A kinyilatkoztatás a világterv (a természetből kiolvasható – Böhme) –
Világterv: Evangélium
Seth-hagyomány: egyetemes terv, amelyet az ember közvetlenül az Úrtól kapott –
Az „Ember tragédiája”-emberiség életterve –**
Übermensch mint a Nagy Terv – rettenetesen nagy – pontos, részletes, alapos, egzakt – és gyönyörű feladat ez után a felismerés után most a részletekben magamat erre átállítani –
Tudatossági előny – világelőny –
Éberséget csak a terv hoz és tervet csak éberen lehet alkotni –
Ami egy nap naplójából kimaradt a Naplók II. k.-ben. Közli a Híd című folyóirat.
1948. VII. 2. délelőtt.
(Hiányjel!)
"A virág mint az állat szerve. (A növény mint világszerv.) A férfi és a nő között a viszony az, ami az állat és a növény között. A nő a férfi szerve – növény – virág – a kifelé fordult belső fény – a belső nap felé való kinyílás – a teremtés, alkotás, szülés – ősformája – elevenszülés – állatszülés – magszülés – a növény és a föld viszonya – a mag méhe a föld – Böhme nagysága – a Szarkaláb-nő: hetyke, szemtelen, szájas, kacér, táncos, cifrálkodó, mosolygós – nő és virág – a Rózsa-nő – illatok – Swinburne – illattalan: kép a preraffaelitákról –
„… miként egy véletlenül összeverődött tömegből még nem lesz városállam, ugyanúgy nem alakulhat az ki egy tetszőleges időtartam alatt sem: hiszen ahány városállam eddig még más néppel társult és későbbi bevándorlókat fogadott sorai közé, legnagyobbrészt összetűzött velük, például a troizéniek az akhaiokkal együtt alapították Szübariszt, de azután az akhaiok elszaporodván, kiűzték a troizénieket, s ebből származott a szübariszi átok; ugyanez történt Thurioiban is, ahol a szübarisziek szintén másokkal egyesülve alapítottak államot, és mikor telhetetlenségükben a terület nagyobb részét akarták elfoglalni, mintha bizony az övék lett volna, elűzték őket. Büzantionban is kiderítették, hogy a bevándoroltak lázadást készítettek elő, s harccal verték ki őket; az antisszaiak khioszi menekülteket fogadtak be maguk közé, és utána fegyverrel kellett őket kikergetniök; viszont a zankléiek, akik a szamosziakat beengedték, maguk lettek földönfutókká, az Euxeinosz-tenger melletti Apollónia lakói azzal, hogy újabb bevándorlóknak nyitották meg kapuikat, forradalmat idéztek elő; a szürakuszaiak a türannisz megszüntetése után az idegeneknek és a zsoldosoknak is polgárjogot adva, ugyancsak forradalmi állapotokat teremtettek, és harcra került a sor, amikor pedig az amphipolisziak khalkiszi bevándorlókat engedtek be, többségükben menekülniök kellett előlük.”
(Arisztotelész: Politika V. könyv 3. Fordította: Szabó Miklós)