1948. július 1-i Naplóból a vastaggal szedett a naplókötetből kimaradt(I. köt. 96. p.)
(Nietzsche–Pethő-beszélgetés )*
Finden – Böhme: sich finden –
Erfinden –
A nagy kollektív életterv (Isten agyában = a megváltás = üdvtörténet) –
A nagy kollektív tervezők: Buddha, Lao-tse, Platon –
A filozófia nem egyéb, mint élettervezés (nem „világnézet”, hanem aktív világ- és én-életterv-alkotás) –
A kinyilatkoztatás a világterv (a természetből kiolvasható – Böhme) –
Világterv: Evangélium
Seth-hagyomány: egyetemes terv, amelyet az ember közvetlenül az Úrtól kapott –
Az „Ember tragédiája”-emberiség életterve –**
Übermensch mint a Nagy Terv – rettenetesen nagy – pontos, részletes, alapos, egzakt – és gyönyörű feladat ez után a felismerés után most a részletekben magamat erre átállítani –
Tudatossági előny – világelőny –
Éberséget csak a terv hoz és tervet csak éberen lehet alkotni –
Ami egy nap naplójából kimaradt a Naplók II. k.-ben. Közli a Híd című folyóirat.
1948. VII. 2. délelőtt.
(Hiányjel!)
"A virág mint az állat szerve. (A növény mint világszerv.) A férfi és a nő között a viszony az, ami az állat és a növény között. A nő a férfi szerve – növény – virág – a kifelé fordult belső fény – a belső nap felé való kinyílás – a teremtés, alkotás, szülés – ősformája – elevenszülés – állatszülés – magszülés – a növény és a föld viszonya – a mag méhe a föld – Böhme nagysága – a Szarkaláb-nő: hetyke, szemtelen, szájas, kacér, táncos, cifrálkodó, mosolygós – nő és virág – a Rózsa-nő – illatok – Swinburne – illattalan: kép a preraffaelitákról –
„… miként egy véletlenül összeverődött tömegből még nem lesz városállam, ugyanúgy nem alakulhat az ki egy tetszőleges időtartam alatt sem: hiszen ahány városállam eddig még más néppel társult és későbbi bevándorlókat fogadott sorai közé, legnagyobbrészt összetűzött velük, például a troizéniek az akhaiokkal együtt alapították Szübariszt, de azután az akhaiok elszaporodván, kiűzték a troizénieket, s ebből származott a szübariszi átok; ugyanez történt Thurioiban is, ahol a szübarisziek szintén másokkal egyesülve alapítottak államot, és mikor telhetetlenségükben a terület nagyobb részét akarták elfoglalni, mintha bizony az övék lett volna, elűzték őket. Büzantionban is kiderítették, hogy a bevándoroltak lázadást készítettek elő, s harccal verték ki őket; az antisszaiak khioszi menekülteket fogadtak be maguk közé, és utána fegyverrel kellett őket kikergetniök; viszont a zankléiek, akik a szamosziakat beengedték, maguk lettek földönfutókká, az Euxeinosz-tenger melletti Apollónia lakói azzal, hogy újabb bevándorlóknak nyitották meg kapuikat, forradalmat idéztek elő; a szürakuszaiak a türannisz megszüntetése után az idegeneknek és a zsoldosoknak is polgárjogot adva, ugyancsak forradalmi állapotokat teremtettek, és harcra került a sor, amikor pedig az amphipolisziak khalkiszi bevándorlókat engedtek be, többségükben menekülniök kellett előlük.”
(Arisztotelész: Politika V. könyv 3. Fordította: Szabó Miklós)
„Ami kivált felháborít Béla esetében, az az. Hogy a rendszer tiprószerkezete nagy ravaszul kíméletet mímelve gonosz puhán lépte le, elefántlábát két évtizeden át, 1948-tól 68-ig: haláláig rajtatartva. Nem rántották alá emberfogóval a börtönköztársaság országos alagsorába; még csak Recskre se vitték, követ fejteni. Ehelyett kiverték kezéből a mesterséget, elvették az idejét, fárasztóvá, idegölővé tették az életformaváltást s akkor már nem is az írógépért – hanem a deklasszálódás ellen kellett küzdenie. Hogy a hétvégét otthon tölthesse és visszaálmodhassa magát annak, aki volt és aki lett – elutazta az életét. Földmíves, segédmunkás, raktáros többnyire olyan telepeken, ahol a munkáshadsereg maga is csíkosban dolgozik; fiókjait titokban nyitogatja, ahol őrzi hermetikus írásait s gyorsan becsapja, ha jön valaki. Lapátot kell kiadni. Bérelszámol. Emberfeletti erőfeszítéssel iparkodik megőrizni hidegvérét, és mindenkivel „kedélyes”, csak hogy elvegyüljön. De a hétvégére gondol, amikor újra felütheti Jacob Böhmét, Guénont, Herbert Read-et, Hermész Trizmegisztoszt, a Kabbalát – beleturkálhat, ami könyvtárából megmaradt. Hétfő, kora hajnalban már vonatra száll: újra – Inota, Tiszapalkonya. El tudod képzelni, hogy mindezt az oeuvre-je nem sínyli meg? Az egypártállam tiprásának, aminthogy mindenféle embertiprásnak van egy olyan mértéke, ami a „megengedett” terhelést meghaladja és az idegrendszer „törőszilárdságán” túl van. Anteuszi természet volt, értett a megújulás titkos fogásaihoz; de csak azt érte el, hogy nem az ember, hanem a mű roppant alatta össze, a megpróbáltatások terhelését az sínylette meg. Majd minden íráshoz a szépprózától felfele, de kivált a filozófiához (kegyetlenség ezt így kimondani, de az élet az, amely hozzánk ily irgalmatlan mostoha) kell bizonyos viszonylagos jólét, szabályos életrend, tekintélyes magánkönyvtár, mely a körülérő polcokon a szövetséges szellemek befoglaló ölelésének érzetét kelti – hogy ne kelljen minden nyomorult segédletért közkönyvtárba szaladgálni. Már 1948 tájt, ha el-ellátogattam hozzájuk, fészkükben kísértett az elszegényedés réme; 49-ben már valósággal éheztek. A Karnevál olvasása közben éreztem először és a Scientia Sacra felületességén, pontatlanságain, nagyvonalúságán, a szöveg germanizmusain és félregépelésein (Béla soha nem javított) akadtam fel minduntalan rajta. A carenzia jelein. Pénz-és időhiány. Utazás-világlátás-kalandhiány. A viszonylagos jólét és a kényelem hiánya. Az újraírás hiánya, az irgalmatlan önmérlegretétel/önkritika hiánya. Az önmagunkba, mint Caput Mundi-ba, mint tévedhetetlen orákulumba vetett hitünk megrendülésének a hiánya. Isteni csoda, hogy ama százlábú, soknapernyős diadalmenet alatt, melynek egyik trónnyergében imbolyogva Lukács György képviselte „A” filozófiát és a másikban Király István állami adyológus az ideológiát, s amelynek minden elefántlába őt egyszer megtaposta, Hamvas Béla, az ember, megmaradt; s hogy a tiprást csupán a hamvasi életmű sínylette meg.
Most már érted, minden kontroverziában miért kelek olyan hevesen védelmére a gondolkozónak, akivel ily égbekiáltó igazságtalan módra bántak el az istenek – noha a bölcseletben antipodusok vagyunk; Hamvas Béla ébresztése az én feltámadásom is. Hála a Vakeset istenasszonyának, Tükhének, aki véle összehozott s máig kiváltságosnak tudom magam, hogy egyike lehettem barátainak. Sok-sok halottam van, de Édesanyám után ezért gyújtok neki elsőnek gyertyát a Jézus-Szíve templomban, mely kőhajításnyira van s Angliában nem szokása a Herkópáternek, hogy kápolnájából kihajítsa az agnosztikusokat.”
1951-ben, Inota - Bp. keltezéssel (XII. 24-én, tehát Karácsonykor írta H. B. naplójába: "Weöres S[ándor] árulása - fél év múlva sortüzet ad saját az apjára."
(Ennek a valóságalapja?)
In: H. B. Naplók 1. köt. [Bp.] 2010, MEDIO K. 336. p.
2014. (26. évfolyam) november 18. (kedd) 17.30 óra Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.) Hamvas Béla horoszkópja. A beszélgetést bevezeti: Szécsi András
2014. (26. évfolyam) december 9. (kedd) 17.30 óra Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.) Polaricitások. A beszélgetést bevezeti: László Ruth