„Tudja, mi lett Tibetből? A Dalai Láma. Ágoston atya kilépett a szerzetből, és kilépett a dogmatikából, és a vendéglőt megvette, és csapos lett, és az inget a karján felgyűri, és méri a bort. Ez lett Tibetből, vendéglő a Dalai Lámához."
Tudja, mi lett Erdélyből? Az RMDSZ. Kocsma Az Autonómiához.
Magyar Boldog Pál (kb. 1180 - 1241) Pontosan sajnos nem tudjuk, hol született Pál, csak annyit, hogy magyar volt és fiatal korában Bolognában tanult, ahol később a kánonjog professzora lett. Amikor Szent Domonkos szónoklatot tartott a városban, belépett a domonkosok rendjébe. 1221-ben Boldog Szádok és másik három társa kíséretében a domonkos rendet ők hozták Magyarországra. Szerte az országban nagyhatású szónoklatot tartott. Győr városában három előkelő ifjú is kérte a felvételét a rendbe beszédének hatására. Itt és Veszprémben is ő alapította meg a domonkos konventet. Ezután a kunok közé ment téríteni, ahol a második útján megtérítette két vezérüket Brutust és Bibrechet embereivel együtt. A kunok között sikeresen hirdette az igét egészen a tatárjárásig. A tatárok a dúlás alatt több társával együtt egy templomba üldözték, ahol megölték őket. Halála után a "kunok apostola" néven kezdték emlegetni, s több helyen is szentként tisztelték. Ünnepe: február 10.
Mellesleg tudtommal a domonkosok adták a legtöbb misztikust az Egyháznak.
"Ilona a veszprémi domonkos kolostor priórája és hét éven át Árpádházi Szent Margit nevelője volt. Lelki életét komoly misztikus élmények határozták meg, élete végén megjelentek testén a stigmák. A kolostor kormányzásában jó gyakorlati érzékről tett tanúságot. Halála után tizenkét évvel holttestét a kolostortemplomban készített ékes síremlékbe helyezték át. Tisztelete kérdésében a Szentszék még nem nyilatkozott. Ünnepét a rendben november 6-án ülik."
Azon hüppögök, hogy Hamvas a munkát és a tevékenységet nem választja élesen ketté, így Neked a munka jut a (természetellenes) korán keléssel... És a szintén nem természetes éppen hideg vízre elég javadalmazással. Vagy tévedek, de nagyon. ...
"Borzasztóan sajnáljuk, hogy Hamvas Bélának és Kemény Katalinnak - akik életükben hálásak voltak azért, hogy műveiket a rendszer cenzúráját nem tűrve, tisztelőik személyes rizikót és áldozatos munkát vállalva újra és újra gépelték és terjesztették, felolvasó esteket[...] Bővebben!Tovább »
Láttam egy 3 kötetes antikváriumipéldámyt a déli pu. antikváriumában, az ára természetesen az ún. kifejlesztendő magyar középosztály igényeit (műköröm, szempillafesték, tanga stb.) követi, ha utol még nem is éri. De hajrá!
Nekem ez tetszik. Molnár Tanár Úrról írták: "Ő vezette rá a fiatal művészt arra, hogy az alkotáshoz alapos gondolati, bölcseleti, lélektani, eszmetörténeti és színelméleti előkészítés is szükséges."
"Nápolyban mindjárt a kikötőbe mentem, és tényleg, az afrikai hajó indulásra készen állt. Átellenben a kis mólóról néztem. Ott ült egy ember, lábát lógatta, és a vízben úszó narancshéjra köpött. Minden köpés talált. Átlag félpercenkint, mikor szájában elég sűrű és tömör nyál összegyűlt, kicsit előrehajolt, a narancshéjat élesen nézte, aztán orcáit felfújta és lőtt. A narancshéj megbillent, és jelezte, hogy a lövés talált. Rögtön melléje ültem, és én is megpróbáltam.
Ne fáradjon, szólt ő. Ilyen korban ezt már nem lehet megtanulni. Tíz éven alul kell kezdeni, mint a zongorát.
Hol tanulta?
Otthon, Koppenhágában –
Dán?
Nevem Melius –
Melius viaszkereskedő volt, mint mondta, a németek oldalán a háborúba fegyveresen beavatkozott, de aztán átment a franciákhoz, a fogolytáborból megszökött, és Afrikába akart menni, de tévedésből olyan hajóra szállt, amely csak Nápolyig jött – "
"Dinko Telećan eddig három verseskötetet és egy filozófiai esszégyűjteményt publikált, valamint egy költői útikönyvet pakisztániai utazásáról, de Hamvas Béláról formálódó könyve is napvilágot lát előbb-utóbb. Honnan ez a horvát lírától ennyire eltérő poétikai nyelv? – kérdezte fordítója, Fenyvesi Ottó horvátul Dinkót, a horvát írók pedig magyarul figyelmeztették, így nem biztos, hogy a közönség érteni fogja. Válaszában a költő elmondta, hogy a kortárs horvát alkotókat olyan ars poeticák vezérlik, melyek tőle távol állnak, ezért jobban ihlették a régi idők német, angol, spanyol költői, közülük választott példaképeket magának." (Irodalmi Jelen)
1et értünk....:) a politikusnak boldogabb évezredekben annyi szerepköre volt, mint egy patkolókovács segédjének, aki a paci lábát tartja... Most sem tudok mást ajánlani, mint kusst nekik. Témához vissza, napokban találtam egy horvát költő versét:
Ja, hogy a politika keze betette a lábát a témába?! :) Bocsánat, akkor tárgytalan részemrôl. Boldog lennék, ha a politika elhúzna az életembôl melegebb éghajlatra, mert úgy látszik, nehezebb elkerülni, mint gondoltam. Az "Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!" felkiáltás mintájára ki kell jelentenem, hogy ezexerint olyan nincs, hogy valami nem használható politizálásra. :) Én azért hôsiesen ellenállok :)))
Nem akartalak a verés célszerűségégéről meggyőzni, Drága Eriel, főleg a verés elkerülhetetlenségéről nem. Olyan, hogy beírom a naptáramba, hogy pl. hétfőn 7.15-kor megverem a gyereket, úgy átalányban, ez elég primitív dolog. Ugyanakkor az is elég primitív, hogy különböző jöttmentjei a nevelésnek, kiszáradt petevezetékek, a családi élet cukrosbácsijai, világ nő-nyüvői, impotensek, OKJ-s szülők etc. politikai hecckampány témájává teszik a gyerelnevelést, a családot, a papokat, az istent és az isten fáját... Ez még csak nem is liberalizmus. Ez alkotmányos alapon jóvá hagyott kukkolda. Csak tessék, tessék... Hallani a curkuszi kikiáltót.
Nem gyôztél meg, Nereusz bátyó :) A kivételek csak arra utalnak, hogy van egy szabály, ami alól lehet kivétel is. Összességében és általában a verés nem jó, meg kell próbálni elkerülni. És nem tudok pártolni semmilyen véleményt, ami az ellenkezôjét próbálja elhitetni.
A családi erőszak áldozata, ekkor már 12 esztendős:
"Simóval, ki az iskolában megállandósult jó barátom volt, úgynevezett patrópuskát szerkesztettünk. Ez a patrópuska úgy készült, hogy kerítettünk valahonnét egy üres rézpatront, s azt megcsináltuk puskának, vagyis fanyelet faragtunk a patronnak, amit a fanyél ágyába dróttal belékötöztünk, aztán a rézcsőbe a feneke fölött kicsi likat reszeltünk, elölről megtöltöttük puskaporral, s a kicsi likon keresztül pedig gyufával bégyújtottuk. Néha kiugrott a patron a bölcsőjéből, máskor széjjel is vetette magát, de legtöbbször csak mérgesen megrázta magát.
Bárhogy viselte azonban magát, mindig jó nagyot durrant. Ketten Simóval még magunk mellé engedtünk néhány más cimborát is, majd karácsony első napján, korán este, úgy tettünk, mintha kántálni mennénk. Itt-ott feltünedeztünk az utcákon, csikorgattuk a havat és a karácsonyi énekeket, néha pedig a patrópuskákkal is durrantottunk egyet.
S megvolt a boldogság."
További fejlemény:
"
Úgy néztem körül mindjárt, hogy jól van hát, itt vagyok, de most mit csináljak. S akkor megpillantottam egy pisztolyt, mely Péter bátyám fölött feküdt, az ablak talpán. Arrafelé húzódtam, majd az alvó nagylegény teste fölött kinyúlva, elvettem az ablak talpáról a pisztolyt. Szép, kétcsövű pisztoly volt, kicsiben olyan éppen, mint a kétcsövű vadászpuska. Csakhogy elölről kellett megtölteni, puskaporral; s azután jól lefojtani csepűvel vagy papirossal. Hátul mind a két csőre kakas hajolt, mely ráborult arra a kicsi nyelecskére, amelyikre azt a csöpp rézkupakot borították. Ha aztán rajta volt a kicsike aranykupak, s a kakas fel is volt húzva, akkor csak meg kellett huzintani alól a ravaszt, mert az rácsapódott a csöpp aranysapkára, s akkor a pisztoly már el is szólt.
Mindezt akkor is tudtam.
Forgattam a kezemben, s kíváncsi izgalommal néztem a kétcsövű pisztolyt. Mind a két csöve meg volt töltve. Vajon miért nem lőtte ki Péter bátyám, azt gondoltam. Talán akarta volna, csak nem volt kapszulája, vagyis kicsike kupakja. Vagy esetleg hiába cseszegette, mert rossz volt a kapszula, s nem gyújtotta bé.
- No hát, ilyen legényt! - gondoltam.
Csendesen, nehogy észrevegyék, odacsúsztam a padon Péter bátyámhoz, és az ujjasa zsebében kotorászni kezdtem. Valami papiros akadt a kezembe, s éreztem, hogy abban a papirosban, mely össze volt csombolygatva, van valami. Amikor a lámpa alatt széthajtogattam a papírt, néhány kupakocska aranylott elő. Egyet kivettem közölök, s megnézegettem. Olyan izgalom fogott el, hogy belül a fülemben bizseregni éreztem valamit. Tudtam, hogy tilos, amit csinálok, mert ha látná valaki, egyet jót húzna reám. De valami nagyobb volt bennem, mint a tilalom. Talán már nem is a kíváncsiság, hanem a veszélyes különösség; vagy az talán, hogy hatalmat vegyek a kétcsövű pisztoly fölött, mely nagy tudománnyal van megszerkesztve, és teli van lefojtott tűzzel.
Felhúztam a jobbik cső kakasát, és a csöpp nyelecskére ráhúztam a kupakot. Ott sárgállott rajta, és a kakas fel volt húzva. Gondoltam, csak meg kéne egy kicsit rántanom alul a ravaszt, s mindjárt óriásit szólna. De azt nem tenném meg semmiért, itt a szobában, esetleg messze künn a kertben. De ha jól megfognám két ujjal a kakast, s a másik kezemmel akkor huzintanám meg a ravaszt: hát igen, akkor nem tudna ráugrani a kupakra, mert én a két ujjammal fognám a kakast, s csak lassan, kíméletesen ereszteném reá.
Akkor nem sülne el a pisztoly.
De valami kétség támadt bennem abban a pillanatban. Nem bíztam eléggé magamban. Hátha kiszalasztom a két ujjam közül a kakast! S talán a pisztolyban sem bíztam. Levettem hát a sárgálló kupakot, és visszatettem a többi közé. S ahogy visszatettem, még egy pillanatra ránéztem a pisztolyra, melyet a jobb kezemben tartottam valahogy, de hogy miképpen, arra sohasem tudtam visszaemlékezni. Csak a bizonyosság és a tudás érzésére emlékszem. Arra, hogy kupak nélkül nem sülhet el a puska.
Tehát meghúzhatom most már bátran a ravaszt.
S mozdult is a jobbik mutatóujjam a ravaszon, de a kis kattanás helyett abban a pillanatban nagyot robbanva elszólt a puska. A bal kezemet különös forróság öntötte el rögtön, ugyanakkor a lámpa a megriadt légben egy lobbanással kialudt, a kicsi fiú az ágyban ijedten sírni kezdett, és Berta néném a sötétben valamit kiáltott, s mintha maga alá kaparta volna a gyermeket. " (Tamási Áron:Bölcső ésbagoly)
amit írsz, az nem verés, hanem a verés hatása miatt következhet be szülő és gyermek kapcsolatban. Nagyon feltételesen, és ez inkább elméleti sík... Vagy a világbolondító jogvédők konstrukciója.
Nagyon jól tudja minden szülő, hogyan kell ezeket a helyzeteket kormányozni, hogy elkerülhessék a verést mint "környezeti ráhatást". Tudok példát arra, hogy soha egy ujjal nem nyúltak a gyerekhez, de amikor nem nézel oda, már hasítja is ki kezdetben csak a kórház műbőr ülőkéjét, később egy járókelő belét. Bocs... Tudok brutálisabb dolgokat is, amelyek nem a szülői verésre vezethetők vissza, inkább a szülő teljes hiányára, de ez nem a "reklám" helye... De tudok egy Tamási Áron nevű illetőről, akit szinte naponta megrakott az apja, legalábbis ő írja, és egyáltalán nem tette sunyivá a dolog.
