Nekem ez tetszik. Molnár Tanár Úrról írták: "Ő vezette rá a fiatal művészt arra, hogy az alkotáshoz alapos gondolati, bölcseleti, lélektani, eszmetörténeti és színelméleti előkészítés is szükséges."
"Nápolyban mindjárt a kikötőbe mentem, és tényleg, az afrikai hajó indulásra készen állt. Átellenben a kis mólóról néztem. Ott ült egy ember, lábát lógatta, és a vízben úszó narancshéjra köpött. Minden köpés talált. Átlag félpercenkint, mikor szájában elég sűrű és tömör nyál összegyűlt, kicsit előrehajolt, a narancshéjat élesen nézte, aztán orcáit felfújta és lőtt. A narancshéj megbillent, és jelezte, hogy a lövés talált. Rögtön melléje ültem, és én is megpróbáltam.
Ne fáradjon, szólt ő. Ilyen korban ezt már nem lehet megtanulni. Tíz éven alul kell kezdeni, mint a zongorát.
Hol tanulta?
Otthon, Koppenhágában –
Dán?
Nevem Melius –
Melius viaszkereskedő volt, mint mondta, a németek oldalán a háborúba fegyveresen beavatkozott, de aztán átment a franciákhoz, a fogolytáborból megszökött, és Afrikába akart menni, de tévedésből olyan hajóra szállt, amely csak Nápolyig jött – "
"Dinko Telećan eddig három verseskötetet és egy filozófiai esszégyűjteményt publikált, valamint egy költői útikönyvet pakisztániai utazásáról, de Hamvas Béláról formálódó könyve is napvilágot lát előbb-utóbb. Honnan ez a horvát lírától ennyire eltérő poétikai nyelv? – kérdezte fordítója, Fenyvesi Ottó horvátul Dinkót, a horvát írók pedig magyarul figyelmeztették, így nem biztos, hogy a közönség érteni fogja. Válaszában a költő elmondta, hogy a kortárs horvát alkotókat olyan ars poeticák vezérlik, melyek tőle távol állnak, ezért jobban ihlették a régi idők német, angol, spanyol költői, közülük választott példaképeket magának." (Irodalmi Jelen)
1et értünk....:) a politikusnak boldogabb évezredekben annyi szerepköre volt, mint egy patkolókovács segédjének, aki a paci lábát tartja... Most sem tudok mást ajánlani, mint kusst nekik. Témához vissza, napokban találtam egy horvát költő versét:
Ja, hogy a politika keze betette a lábát a témába?! :) Bocsánat, akkor tárgytalan részemrôl. Boldog lennék, ha a politika elhúzna az életembôl melegebb éghajlatra, mert úgy látszik, nehezebb elkerülni, mint gondoltam. Az "Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!" felkiáltás mintájára ki kell jelentenem, hogy ezexerint olyan nincs, hogy valami nem használható politizálásra. :) Én azért hôsiesen ellenállok :)))
Nem akartalak a verés célszerűségégéről meggyőzni, Drága Eriel, főleg a verés elkerülhetetlenségéről nem. Olyan, hogy beírom a naptáramba, hogy pl. hétfőn 7.15-kor megverem a gyereket, úgy átalányban, ez elég primitív dolog. Ugyanakkor az is elég primitív, hogy különböző jöttmentjei a nevelésnek, kiszáradt petevezetékek, a családi élet cukrosbácsijai, világ nő-nyüvői, impotensek, OKJ-s szülők etc. politikai hecckampány témájává teszik a gyerelnevelést, a családot, a papokat, az istent és az isten fáját... Ez még csak nem is liberalizmus. Ez alkotmányos alapon jóvá hagyott kukkolda. Csak tessék, tessék... Hallani a curkuszi kikiáltót.
Nem gyôztél meg, Nereusz bátyó :) A kivételek csak arra utalnak, hogy van egy szabály, ami alól lehet kivétel is. Összességében és általában a verés nem jó, meg kell próbálni elkerülni. És nem tudok pártolni semmilyen véleményt, ami az ellenkezôjét próbálja elhitetni.
A családi erőszak áldozata, ekkor már 12 esztendős:
"Simóval, ki az iskolában megállandósult jó barátom volt, úgynevezett patrópuskát szerkesztettünk. Ez a patrópuska úgy készült, hogy kerítettünk valahonnét egy üres rézpatront, s azt megcsináltuk puskának, vagyis fanyelet faragtunk a patronnak, amit a fanyél ágyába dróttal belékötöztünk, aztán a rézcsőbe a feneke fölött kicsi likat reszeltünk, elölről megtöltöttük puskaporral, s a kicsi likon keresztül pedig gyufával bégyújtottuk. Néha kiugrott a patron a bölcsőjéből, máskor széjjel is vetette magát, de legtöbbször csak mérgesen megrázta magát.
Bárhogy viselte azonban magát, mindig jó nagyot durrant. Ketten Simóval még magunk mellé engedtünk néhány más cimborát is, majd karácsony első napján, korán este, úgy tettünk, mintha kántálni mennénk. Itt-ott feltünedeztünk az utcákon, csikorgattuk a havat és a karácsonyi énekeket, néha pedig a patrópuskákkal is durrantottunk egyet.
S megvolt a boldogság."
További fejlemény:
"
Úgy néztem körül mindjárt, hogy jól van hát, itt vagyok, de most mit csináljak. S akkor megpillantottam egy pisztolyt, mely Péter bátyám fölött feküdt, az ablak talpán. Arrafelé húzódtam, majd az alvó nagylegény teste fölött kinyúlva, elvettem az ablak talpáról a pisztolyt. Szép, kétcsövű pisztoly volt, kicsiben olyan éppen, mint a kétcsövű vadászpuska. Csakhogy elölről kellett megtölteni, puskaporral; s azután jól lefojtani csepűvel vagy papirossal. Hátul mind a két csőre kakas hajolt, mely ráborult arra a kicsi nyelecskére, amelyikre azt a csöpp rézkupakot borították. Ha aztán rajta volt a kicsike aranykupak, s a kakas fel is volt húzva, akkor csak meg kellett huzintani alól a ravaszt, mert az rácsapódott a csöpp aranysapkára, s akkor a pisztoly már el is szólt.
Mindezt akkor is tudtam.
Forgattam a kezemben, s kíváncsi izgalommal néztem a kétcsövű pisztolyt. Mind a két csöve meg volt töltve. Vajon miért nem lőtte ki Péter bátyám, azt gondoltam. Talán akarta volna, csak nem volt kapszulája, vagyis kicsike kupakja. Vagy esetleg hiába cseszegette, mert rossz volt a kapszula, s nem gyújtotta bé.
- No hát, ilyen legényt! - gondoltam.
Csendesen, nehogy észrevegyék, odacsúsztam a padon Péter bátyámhoz, és az ujjasa zsebében kotorászni kezdtem. Valami papiros akadt a kezembe, s éreztem, hogy abban a papirosban, mely össze volt csombolygatva, van valami. Amikor a lámpa alatt széthajtogattam a papírt, néhány kupakocska aranylott elő. Egyet kivettem közölök, s megnézegettem. Olyan izgalom fogott el, hogy belül a fülemben bizseregni éreztem valamit. Tudtam, hogy tilos, amit csinálok, mert ha látná valaki, egyet jót húzna reám. De valami nagyobb volt bennem, mint a tilalom. Talán már nem is a kíváncsiság, hanem a veszélyes különösség; vagy az talán, hogy hatalmat vegyek a kétcsövű pisztoly fölött, mely nagy tudománnyal van megszerkesztve, és teli van lefojtott tűzzel.
Felhúztam a jobbik cső kakasát, és a csöpp nyelecskére ráhúztam a kupakot. Ott sárgállott rajta, és a kakas fel volt húzva. Gondoltam, csak meg kéne egy kicsit rántanom alul a ravaszt, s mindjárt óriásit szólna. De azt nem tenném meg semmiért, itt a szobában, esetleg messze künn a kertben. De ha jól megfognám két ujjal a kakast, s a másik kezemmel akkor huzintanám meg a ravaszt: hát igen, akkor nem tudna ráugrani a kupakra, mert én a két ujjammal fognám a kakast, s csak lassan, kíméletesen ereszteném reá.
Akkor nem sülne el a pisztoly.
De valami kétség támadt bennem abban a pillanatban. Nem bíztam eléggé magamban. Hátha kiszalasztom a két ujjam közül a kakast! S talán a pisztolyban sem bíztam. Levettem hát a sárgálló kupakot, és visszatettem a többi közé. S ahogy visszatettem, még egy pillanatra ránéztem a pisztolyra, melyet a jobb kezemben tartottam valahogy, de hogy miképpen, arra sohasem tudtam visszaemlékezni. Csak a bizonyosság és a tudás érzésére emlékszem. Arra, hogy kupak nélkül nem sülhet el a puska.
Tehát meghúzhatom most már bátran a ravaszt.
S mozdult is a jobbik mutatóujjam a ravaszon, de a kis kattanás helyett abban a pillanatban nagyot robbanva elszólt a puska. A bal kezemet különös forróság öntötte el rögtön, ugyanakkor a lámpa a megriadt légben egy lobbanással kialudt, a kicsi fiú az ágyban ijedten sírni kezdett, és Berta néném a sötétben valamit kiáltott, s mintha maga alá kaparta volna a gyermeket. " (Tamási Áron:Bölcső ésbagoly)
amit írsz, az nem verés, hanem a verés hatása miatt következhet be szülő és gyermek kapcsolatban. Nagyon feltételesen, és ez inkább elméleti sík... Vagy a világbolondító jogvédők konstrukciója.
Nagyon jól tudja minden szülő, hogyan kell ezeket a helyzeteket kormányozni, hogy elkerülhessék a verést mint "környezeti ráhatást". Tudok példát arra, hogy soha egy ujjal nem nyúltak a gyerekhez, de amikor nem nézel oda, már hasítja is ki kezdetben csak a kórház műbőr ülőkéjét, később egy járókelő belét. Bocs... Tudok brutálisabb dolgokat is, amelyek nem a szülői verésre vezethetők vissza, inkább a szülő teljes hiányára, de ez nem a "reklám" helye... De tudok egy Tamási Áron nevű illetőről, akit szinte naponta megrakott az apja, legalábbis ő írja, és egyáltalán nem tette sunyivá a dolog.
Drága Nereusz, nem hiszem, hogy a verés bármilyen visszatartó erővel bírna, bármitől is, ellenben fordítva sokkal inkább: hazugságra, alakoskodásra, sumákságra tanít, és gyógyíthatatlan sebeket ejt. Az idézett cikk azért döbbenetes, mert az indulatból elszállt pofon valahol sokkal megbocsáthatóbb, mint a tudatos, hideg fejjel, számításból elkövetett verés.
Kedves APT! Te meg úgy neveled a gyerekeidet, de minél többet, ahogyan akarod! Majd ha rabló, sikkasztó, város réme lesz valamelyik gyereke Cz.-nak, akkor méltóztass nevelési elvekről beszélni a Druszáddal kapcsolatban. Más figurákkal egyetemben.
Kedves Venuto! Igaz. Belépett. Ki is lépett. Ne felejtsük el, nem "komcsi párt" volt a neve. Mire kiderült, hogy sem a magyarok, sem a dolgozók pártja nem az MDP, addigra kilépett. A Naplót (I-II:)olvasva erre a következtetésre jutottam. Van más?
Más : olvastam a wikipedia--ban , hogy Hamvas belépett anno a kommcsi pártba . Igaz ez ? S ha igen , akkor miért ? A Feleségével való utolsó riportban a riporter ezt a kérdést nem tevé föl . . .
Hihetetlenül nagy bunkóságnak nevezte hétfőn Harrach Péter a "Nem vagyok tojóstyúk!" feliratot, amely a Varga István fideszes vezérszónok parlamenti beszéde miatt létrejött Kossuth téri tüntetésen volt látható. A kereszténydemokrata frakcióvezető napirend előtt szólalt fel[...] Bővebben!Tovább »
Simon Róbert (a Korán-fordító), 2000-ben, a Goldziher Ignácról megjelent könyvében írta az alábbiakat, Scheiber Sándor, a magyar Goldziher-napló kiadásánál alkalmazott eljárását ekképpen minősítve:
„Hatvankilenc alakalommal összesen mintegy negyven oldalt hagyott ki az eredeti szövegből, a kihagyások egy-egy sortól 2, 5 oldalig terjednek. A kihagyások nagyobb részét ugyan három ponttal jelölte, egy jelentős részét azonban nem, ám arra még csak nem is utalt, hogy mit, miért és mennyit hagyott ki!” (245. p.)
„A napló formája közismerten a szubjektivitás intim szférájának közvetlen kifejezési módja, s amennyiben a napló írója jelentékeny személyiség és jelentéssel bírótörténések esmek meg vele, akkor a szubjektív közlés és az anekdotikus történet váratlan és meglepő fényt vet a világra is, s a napló ekképpen érték- és kordokumentum lesz. Goldziher jelentékeny személyiség volt, s gondolatai, reflexiói az egyes eseményekről, személyekről még akkor is fontosak és figyelemre méltóak, ha az utókor egy szereplője valamit másképpen ítél meg. Ahhoz semmiképpen nincs joga, hogy ő döntse el, hogy másoknak mi a fontos és mi nem.” (246. p.)
A gondom a Hamvas-napló(k) kiadásával ugyanez. De ugyanez bökte a szemem már az Antholologia humana megjelenésekor is. Nehogy már az utókor valamelyik kedvezményezettje döntse el, hogy mi való az olvasónak, nekünk, és mi az ami – közkeletű pesti értelmiségi kifogással élve: mi „sérti a szomszéd népek érzékenységét”, jelen esetben talán a legendaképzés malmainak járását. Tehát nem az a gondom, hogy nem X. vagy Y. készítette, szerkesztette ezt az életműkiadást, sem az, hogy mekkora pénzeket akasztanak le Hamvasról, az sem, ami Hamvasra hivatkozva politikai hordószónoklássá vagy média-bugyutasággá változott. Mindezzel szemben inkább az, amit filológiai orthodoxiának lehet követelményként a szerkesztők elé állítani. Hamvas szabad gondolkozásának szolgálatát jelenti ez a követelmény, és nem az életmű megcsonkításának szabadságát.
Elragadó: "Az emberi termőtalajtól függ, hogy a tanítás magja, amely belehull, milyen gyümölcsöt hoz. A humanitárius, pacifista és vegetáriánus buddhista alakja nem más, mint egy torzkép, és elfogadása legalábbis nem kötelező." [...]
Baka Györgyi (szerk.): A beváltás helye. A százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár előadóinak írásai Hamvas Béláról a 15 éves népfőiskolai képzés köszöntésére (Százhalombatta, 2012, Hamvas Béla Városi Könyvtár)
"Hogyan öli meg a politika a nemzetet? Úgy, hogy a szellemi eszme helyébe a hasznot teszi. Úgy, hogy a szellemi tevékenység helyett a gyakorlatot hirdeti. Úgy, hogy a szépség helyett a prosperitást követeli. Úgy, hogy propagandát űz, vagyis a művészetet a haszon szolgálatába állítja. Úgy, hogy azt mondja: a megújulás külső eszközöktől függ. Úgy, hogy azt mondja: a példát a múltból kell venni; hogy a példát külföldről kell venni. Úgy, hogy külső reformokat hoz, és a külső reformokban való hitet fenntartja. Az összes nyilvánosan hirdetett eszme rejtett bukása következett el. És az összes belül ható geniális erő rejtett felszabadulása következett el. Most itt állunk a második világháború kellős közepén, és várunk.” [...] (Hamvas Béla: Az ősök útja és az istenek útja. (A magyar Hüperion. I. k. 262. p.)
Az erdő felé jártában ott áll, amivel Hamvas is elégedett lenne, egyszerű betontákolmány, hervadó mezei virágokkal díszítve, jól emlékszik, jól látja a jövőt: a kereszt ott áll, nem engedi közelébb lépni a várost a hegyhez, az erdőhöz, nem engedi a városhoz az erdőt és a Bakonyt. És a Nap súlyával a hátán érinti meg jobb kezével homlokát, mellkasát, bal és jobb vállát.
Azt hiszem a MEK-en láttam ezt az írást nemrégiben. A hippiromantikából huszonéves korára általában kinő az ember. A visszamaradottak valóban sajátos kasztot képviselnek. A korai, II-III. századi kereszténység időszakához hasonlítani a mai kort pedig már-már bárgyúságnak nevezhető. Hamvas sokan felkapják, de csak kevesen viszik magukkal.
Úgy emlékszem Hamvas említi valamelyik írásában, hogy a politizálás az egyéni élet sikertelenségének feledtetése. Nos, így van vagy nem így van, Hamvas írta, vagy az emlékzetem csal a felszínességem miatt. Ha jól olvasom, sajátosan itt is említésre kerül. Véletlenül éppen Szegeden, de a hely lényegtelen. Mert a "gondolatok" sajátosan maiak.
"A kritikus stílusbeli jellegzetességekre is felhívta a figyelmet, mivel többek között a hátravetett állítmányok folytán az esszék dikciója Hamvast idézi. Az író a meglátással egyetértésben elmondta, a Magtár címet egy olyan esszéről adta, amit végül kihagyott a kötetből, mivel túl hamvasosnak találta. Az íróelőd főleg szatirikus műveivel gyakorolt rá hatást. A párhuzamot továbbfejtve az is kiderült, hogy Hamvassal ellentétben ő nem tudja és nem is akarja írásaiban megoldani a konfliktusokat, véleménye szerint azokkal együtt kell élni, akár kezeljük, akár szőnyeg alá söpörjük őket, egyaránt visszaütnek, a problémák elfogadásához azonban valamennyi vallásos szürkehályog is szükséges. Hozzátette, a kialakult közvéleménnyel szemben, ő nem harcos ateista, egyszerűen annyit fűz a kérdéshez; ha a vallás segít, helyes, ha gátol, káros."
