Ezek nem foghatók fel szvsz. mint "halálközeli hezitálás", kedves Fellegajtónyitogató! Meglepő lenne egy olyan embertől, aki az itt-létet csak kezdetnek tekintette. (Ahhoz azért már jobban feltártuk Hamvast itt a topikon, hogy egy magánlevelezés inkorrekt gyűjteménye -- korunk műfaja -- változtasson a képen.) Hamvas mindvégig hangoztatja a kereszténység iránti elkötelezettségét. A klérus iránt nem. De a klérus struktúráját, rétegzettségét kifejti és kiterjeszti a világi hatalomra, a politikaira, a tudományos "klerosz"-ra is.
Keresztény ember bűnbánata sokszor önvádaskodással telítődik. Ez szerintem nagyon veszélyes helyzet, hiszen nem Istenre fókuszál, hanem a bűnre. Másrészt a személyiség megtisztításával, megtisztulásával együtt a lelkiismeret hangja egyre erősödik, sokkal szigorűbban fogalmazódnak meg a bűntudat hangjai, azaz egyre kisebbnek látjuk eredményeinket, hibáinkat. Tévedéseinket viszont annál nagyobbnak. Az idézetekben Hamvast én ezek között a sziklák között hánykolódva látom.
(Bizonyos értelemben nekünk ma könnyebb. Sokkal nagyvonalúbbak vagyunk magunkkal.)
Értem. De hozzáteszek még valamit, hogy világosan megfogalmazzam a fenntartásaimat. Mint tudjuk, vannak teisztikus és vannak nonteisztikus vallások. A kereszténység a maga „üdvtörténetével” teisztikus, a buddhizmusod „tudat-tudománya” non-teisztikus vallás. A mi hagyományunkban felcseperedve miképpen jut el valaki „Istentől” a „csak tudatig”? Ezt átgondoltan teszi? Lehet ekkorát lépni? Vagy a kereszténységgel szembeni nagymértékben jogos indulatokból és megválaszolatlan kérdésekből fakadó „a-teizmus” vezet el idáig? Üdvimára üdvöt meditálunk? Mindegy is. Gondolom mostanság ez is a karnevál része.
(Csupán próbáltam még egyszer ezt körülírni. Felhőajtónyitógatót kivételnek gondolom, nem neki címeztem, nehogy má’n magára vegye.)
Csak ehhez pár szót: "a "keleti" nézőpontból sem értem, sokszor miért történik meg a kereszténységgel történő szakítás?"
Nos, azt hiszem, hogy itt már csak személyesen érdemes nyilatkozni:) Magam részérôl, a 'buddhista' TUDAT-TUDOMÁNY-ból nézve a keresztény 'üdvremény' ha talán nem is látszik teljesen reménytelennek (vakhit is talál-hat szemet; khm:) de a lottózásból való meggazdagodás reménykedéséhez hasonlítható. (Ez a parányi esély is csak azért, mert a megfoghatatlan TUDAT természete csudálatos, és kivételesen szerencsés esetben az ember tényleg beimádkozhatja magát valami 'üdvkörbe'.) Amen! Üdv Ø;-)
Néreusz! Béla bátyánk 'halálközeli hezitálása' lehet megrendítô, avagy tragikomikus, mindenképpen tanulságos: számomra leginkább csak annak a buddhista ösztökélésnek a megerôsítése, hogy a 'nagy ugrást' nem lehet halogatni...;-)
Nem rossz ötlet, kedves Kopancsi! De Hamvas Béla is a végcélra startolt, mégis folyton-folyvást módosított. És a vége felé a következőket olvashatod (Levelek):
„Türelmetlen ember vagyok, önhitt, képzelgő, szenvedélyes, goromba, durva, erőszakos, sokat hazudok, stb. stb. Rettenetesen önző vagyok.” (407. p.)
„Azt hiszem, lényemben van valami alapvető hazugság, amit eddig is észrevettem, , de másik hazugsággal tetéztem, , azzal, hogy nem akartam észrevenni. Most a halál közeledte kényszerít rá, és ez nagyon keserves.” (442. p.)
„Azt gondolom, az úgynevezett élet teljesen elvesztette vonzóerejét, csak az írás maradt meg. Miután tökéletesen megbuktam a realizálásban és gondolataimat nem tudtam megvalósítani, legfeljebb kicsiny hétköznapokban. Az áldozat, a nagy áldozat nem sikerült.” (432. p.)
És ennél többet én sem udok mondani, illetve elmondtam. Szabad a bárány.
Az európai mószertant miért ne lehetne ilyen felszínes, frivol eljárásnak tekinteni? Minden keleti ösvény (a még fennálló) személyiség erkölcsi értelemben vett megtisztításával kezdi. Ez minden beavatási útnak a legelemibb előfeltétele. Nos ez az esetek többségében a legfelszínesebb belátás szintjén sem történik meg. Mindenki a végcélra startol rá és hipp-hopp már a harmadik dzsánában érzi magát. Ebből, a "keleti" nézőpontból sem értem, sokszor miért történik meg a kereszténységgel történő szakítás? Miért van erre az újabb nagy-nagy üdvreményre szükségünk?
A legutoljára megjelent Levelekben írja valahol röviden Hamvas, azáltal, hogy a keletet megismered, hajlamossá válhaszt arra, hogy a kereszténységet elfelejted. Ami egy erős kihívás lehet ma is mindenki számára.
Hát, lehet, hogy jómagam nem vagyok elég világos kedves Bátyám!?:)
De Te írtad: "Európai sorstőkével keleti beavatásban, beavatódásban reménykedni -- elég frivol fordulat."
Mégis, hogy lehet ezt érteni másképpen mint, hogy európai karmát ('sorstôkét':) nem lehet, de legalábbis frivolitás keleti módszerekkel 'kezelni'. Na, ha ezt jelenti, akkor ellenvéleményemet fenntartom! Üdv Ørv'
Sajátos a kommented, mintha nem lettem volna elég világos. kezdem a túlsó felin, kedves Bátyám!
"az ópium álma nyugati ember esetében nem keleties képeket generál."
Aki nem járt keleten, nem foglalkozott keleti kultúrával, nem ivott rizspálinkát, nem szítt ópiumot stb., annak nem fog megjelenni egyetlen keleten honos istenség, erdei tündér, rákshaszi vagy rákshasza....
Ellenben megjelenik valamely apostol, ördög, légió disznó stb.... Esetleg a PlayBoy legújabb címlapja.
Írtam egy hosszabb hozzászólást, de a 'cég' (?) az elônézet ürügyén törölte; hogy azt a... bakter! :(
Na a lényeg ez volt:
"Európai sorstőkével keleti beavatásban, beavatódásban reménykedni -- elég frivol fordulat. A létnek a lelkület elég markáns velejárója, az ópium álma nyugati ember esetében nem keleties képeket generál."
A keleti éberséget (legjobb változataiban persze) az ópium álmának tartani, nevezni minimum alapvetô tájékozatlanságra vall barátom! Igazi nyugateurópai gondolat!;-)
A Levelekben, máshol is, jól szétfejti Hamvas a beavatás égtájait, Keletet elválasztja Európától. Mindez mára érvénytelen lett. Ami jellemző, a teljes felfordulás ezen a téren is.
Vallások és ateizmus vegyüléke. Keveredik a szakrális és a gazdaság. Mközben bennünket gazdaságilag igyekeznek tönkretenni, mi gazdasági kiutakat erőltetünk. Mintha nem a szomszédunkban dőlt volna össze, gazdaságilag teljesen kifosztva egy nálunk ezerszer nagyobb kolosszus.
A győztesek sorsa sem különb, mint láthatjuk. Mivel a nagy rendszerek a legkevésbé tudnak alkalmazkodni, kisebb a fordulékonyságuk, a működési kontrolljuk, az egész világdráma kimenetele a Gondviselés kezében van. Ahol eddig. Európai sorstőkével keleti beavatásban, beavatódásban reménykedni -- elég frivol fordulat. A létnek a lelkület elég markáns velejárója, az ópium álma nyugati ember esetében nem keleties képeket generál.
Fenntartva, hogy az előttem hozzászólónak mindenben igaza van, hozzáteszem, hogy mindenennek a posványnak az a rákfenéje, hogy többet beszélünk a kiadás vontatottságáról és az elkövetett hibákról, mint magáról Hamvas Béláról. Ma úgy látom hogy ott tartunk, hogy kritizáljuk - ismételten írom - jogosan a kiadót, a gyakorlatban pedig azt látom, hogy aki Hamvast még szereti, az naív hülye, aki nem az lefelé nézve "librális", felfelé nézve meg "tradicionalista". Viszont "inspiratív" - ebben ki szok'ok egyezni.
Nem jár nagyobb szakértelem a szabadsággal. Rittyentünk egy könyvet; letolvajozzuk aki kint merészel hagyni egy Hamvas-textust, aztán megvásállva a könyvet, látom, hogy OM.... Illetve Uram Isten, azért több szerénység is elkelne abban a műhelyben....
Igazad van öreg, de miért nem fordulsz szeretetteli tanácsaiddal személyesen a doktorokhoz?! ;-)
Nekem ugyan a legutóbbi rendszerösszeomláskor (a minap:) eltûnt minden mail cimem, de meg lehet találni ôket a hálón, ha...
Jut eszembe: akik kaptak olykor leveleket tölem, és ezután is szeretnének, küldjenek egy e-mailt a hamvasklub@parknet.dk címre. Elég beleírni, hogy OM...:)
Nem tom, mekkora doktori kell, hogy normális könyvet összeállítsanak... Nézegethettem a Válasz repertóriumát, aztán a Választ, hogy ki kicsoda... Fogadok, hogy Hamvasból, Kamény Katalinból "oktrojálták" rájuk a doktorátust.... vagy mondják, a 3600 Ft. helyett fizessem ki az 5000-et, s akkor lesz mutató, jegyzet, lábjegyzet... Azt gondoltam, a szabadsággal nagyobb szakértelem jár.....
Ha már író leveleit adjuk ki, nem feltétlenül szükséges, nem sokat ad hozzá az életműhöz, inkább amolyan olvasói indiszkréció, intellektuális kukkolás segíti nyomdához, továbbá piacra ezeket a levelezéseket, de ha már ilyesmire szedi össze magát egy kiadó, akkor bizonyos tradicionális rendet nem árt betartani. Hamvas Béla levelezéséről van szó, az életműsorozat 25. kiadványa közelmúltban Levelek. 1916-1968 címen látott napvilágot. Legyünk szégyenlősek, ne írjunk neveket. Csak vegyünk elő egy korábbi átkosban kiadott levelezésgyűjteményt, s vessük össze, mi hiányzik az ádáz olvasónak első pillantásra. Arany János Leveleskönyve (Bp., 1982, Magvető K.). Nem említek nevet, csak a címoldal három-négy adatát másolom ide: Válogatta, szerkesztette, a bevezetőt és mutatókat készítette NFK (NFK feloldás: Nem Fontos Kicsoda).
Válogatta. Szerkesztette. Valaki el kellett végezze ezt a munkát ilyen-olyan szakértelemmel, mert lássuk be időrend, címzett, tartalomjegyzék, itt-ott lábjegyzet azért létezik. Olyan kénytelen-kelletlen formán még előkaparhatjuk emlékezetünkből, hogy ki is X. Y. kisasszony, , W. Z. úr. De az ember töprenghet, hogy pl. mi az hogy „Bachofent elolvastad és töprengsz…” (38. p.). Aztán hogy mi is a Dunántúl, amelyikről szó esik egyik levélben (folyóirat?, szociográfia?, tájegység?), továbbá mi a Kerényi Károly-ügynek az interpretációja a hazai tudományos életben? És kicsoda a szentendrei barát, előkerülhet-e végre a balladai (biográfiai) homályból, vagy egyszerű földműves emberekkel nem érdemes foglalkozni? De legyünk csak, ha mindez nem földhöz ragadt és unalmas, konkrétabbak: kicsoda Margittay? „Már arra is gondoltam, elmegyek Margittayhoz, és beszélgetek vele…” (293. p.) Kit rejt Séd neve? „Sédnek már írtam, de írok neki újra…” (293. p.) Az ilyesféle adathiány főleg levélválogatásban kerülhető el mutatók beiktatásával ; ha nem is tökéletesen, de kiszűrhetők ezek a kényelmetlenségek.
Tradicionalista szerző levélgyűjteményéről lévén szó, nyugodtan fel lehet hagyni az effajta megtakarítós modernkedéssel. Avagy éppen a felületességgel. Mert jó, hogy Hamvas 1957. XII. 23-án angolul köszön, köszönt és referál P. E.-nek, csak éppen az ádáz (és magyar) olvasó akad meg Hamvas angolságán pillanatra. Lefordítani sikerül, ám újfent, again: kicsoda a levélszövegben szereplő „Piller, Nagy Guszti, Dobos Imre, Rozman” (210. p.) Filológiailag hitelesíthetők ezek a személyek?
Szóval egy bevezető nem lenne hátrányára ilyes vállalkozásnak. Másként szólva: az olvasó nagyobb megbecsülését is jelentené egy körültekintően, hagyományosan szerkesztett levélgyűjtemény.
Ha már író leveleit adjuk ki, nem feltétlenül szükséges, nem sokat ad hozzá az életműhöz, inkább amolyan olvasói indiszkréció, intellektuális kukkolás segíti nyomdához, továbbá piacra ezeket a levelezéseket, de ha már ilyesmire szedi össze magát egy kiadó, akkor bizonyos tradicionális rendet nem árt betartani. Hamvas Béla levelezéséről van szó, az életműsorozat 25. kiadványa közelmúltban Levelek. 1916-1968 címen látott napvilágot. Legyünk szégyenlősek, ne írjunk neveket. Csak vegyünk elő egy korábbi átkosban kiadott levelezésgyűjteményt, s vessük össze, mi hiányzik az ádáz olvasónak első pillantásra. Arany János Leveleskönyve (Bp., 1982, Magvető K.). Nem említek nevet, csak a címoldal három-négy adatát másolom ide: Válogatta, szerkesztette, a bevezetőt és mutatókat készítette NFK (NFK feloldás: Nem Fontos Kicsoda).
Válogatta. Szerkesztette. Valaki el kellett végezze ezt a munkát ilyen-olyan szakértelemmel, mert lássuk be időrend, címzett, tartalomjegyzék, itt-ott lábjegyzet azért létezik. Olyan kénytelen-kelletlen formán még előkaparhatjuk emlékezetünkből, hogy ki is X. Y. kisasszony, mi az hogy „Bachofent elolvastad és töprengsz…” (38. p.), aztán hogy mi is a Dunántúl, amelyikről szó esik egyik levélben (folyóirat?, szociográfia?, tájegység?), továbbá mi a Kerényi Károly-ügynek az interpretációja a hazai tudományos életben? És kicsoda a szentendrei barát, előkerülhet-e végre a balladai (biográfiai) homályból, vagy egyszerű földműves emberekkel nem érdemes foglalkozni? De legyünk csak, ha mindez nem földhöz ragadt és unalmas, konkrétabbak: kicsoda Margittay? „Már arra is gondoltam, elmegyek Margittayhoz, és beszélgetek vele…” (293. p.) Kit rejt Séd neve? „Sédnek már írtam, de írok neki újra…” (293. p.) Az ilyesféle adathiány főleg levélválogatásban kerülhető el mutatók beiktatásával ; ha nem is tökéletesen, de kiszűrhetők ezek a kényelmetlenségek.
Tradicionalista szerző levélgyűjteményéről lévén szó, nyugodtan fel lehet hagyni az effajta megtakarítós modernkedéssel. Avagy éppen a felületességgel. Mert jó, hogy Hamvas 1957. XII. 23-án angolul köszön, köszönt és referál P. E.-nek, csak éppen az ádáz (és magyar) olvasó akad meg Hamvas angolságán pillanatra. Lefordítani sikerül, ám újfent, again: kicsoda a levélszövegben szereplő „Piller, Nagy Guszti, Dobos Imre, Rozman” (210. p.) Filológiailag hitelesíthetők ezek a személyek?
Szóval egy bevezető nem lenne hátrányára ilyes vállalkozásnak. Másként szólva: az olvasó nagyobb megbecsülését is jelentené egy körültekintően, hagyományosan szerkesztett levélgyűjtemény.
