A Wolf Solent végefelé járok. A könyvet utoljára 1957-ben adták ki, a könyvtárból előttem 2003-ban vették ki. (Szegeden.) Nem is tudom elmondani, mennyire ajánlom mindenkinek a könyvet. Lefelé gördülve Hamvas ír szépen róla, bár sajnos csak keveset és "elnagyoltan":
A könyvnek, melyet egy sóhajtással most csuktam be, az a címe: hogy Valódi mûhely. A Szegedi Lukács Kör története 1979-2004. Sarnyai Tibor írta, s a budapesti Áron Kiadó jelentette meg 2005-ben, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szegedért Alapítvány és a Lukács György Alapítvány támogatásával. Van benne egy fénykép, amelyen én is látható vagyok a kör egyik konferenciájának elnökségében, s amely, nagy megkönnyebbülésemre, azt bizonyítja, hogy 1994 óta semmit nem kopaszodtam. Ez a könyv nem krimi és nem is hõsi küzdelmeket megörökítõ krónikás ének. Maroknyi, negyedszázaddal ezelõtt, fiatal fejjel szervezkedõ szegedi társadalomkutató tudományos tevékenységérõl szól, akik - Sarnyai szavaival - "azt a célt tûzték ki maguk elé, hogy Lukács György munkáit vizsgálják majd - és így talán sikerül belépniük a legszélesebb szakmai nyilvánosságba". Ez a megállapítás így, kiszakítottan, úgy is értelmezhetõ, hogy néhány kis vidéki karrierista összeállt, hogy a kommunista rendszerben azzal fusson be magasba ívelõ pályát, hogy a rendszer egyik fõ ideológusát az egekbe magasztalja. Mert ki hinné ma már, hogy - Sarnyai elõszavának idézését folytatva - "voltak esztendõk, amikor Lukács - aki itthon sosem lett divatos szerzõ, de legalább - elfogadott volt, azonban a legtöbb idõt »ellenszélben« töltötték a magyar filozófus szegedi »tanítványai«". Akik egyébként olyan sikeresen tevékenykedtek, hogy az évek során kapcsolatokat tudtak kiépíteni "a környezõ országokban, illetve Olaszországban, Franciaországban, Ausztriában, az Egyesült Államokban, Kanadában, sõt Brazíliában és Japánban dolgozó Lukács-kutatókkal is. A világban ugyanis a baloldal, és ezen belül Lukács György korántsem olyan népszerûtlen az utóbbi években, mint itthon. Ott ugyanis elõítéletek nélkül, mûvelten és intelligensen közelednek a jelentõs filozófus értékeihez és tévedéseihez. A Kör tagjaihoz hasonlóan vallják: Lukácsot el lehet fogadni, lehet õt bírálni, de egyet nem lehet tenni: megkerülni". A kötet lapjain ezt követõen tényszerû, érzelemmentes beszámolók következnek arról, miféle rendezvényeket tartottak a kör tagjai, miket publikáltak, konferenciáikon milyen elõadások hangoztak el stb. Ez a könyv, mint mondtam, nem krimi és nem is hõsi küzdelmeket megörökítõ krónikás ének. Pedig lehetne az is, hiszen mindezt olyan körülmények között vitték végbe, mintha egy szellemi törökdúlás idején védték volna a józan ész sáncait. S ezekben a háborúskodásban bõven akadtak krimibe illõ események is. Hogy mi húzódhat meg Sarnyai olyan megjegyzései mögött, hogy "ez a terv aztán nem sikerült", ki tudja. Saját emlékeimbõl viszont igencsak pontosan rekonstruálni tudom, mi minden húzódott meg a korabeli szellemi háttérben. 1985 májusában például a hajdani "Lukács-óvoda" egyik jeles képviselõje publikált egy dolgozatot, amiben azt állította, Lukács György volt az elindítója annak, hogy Hamvas Béla a "menthetetlenül rosszindulatú elhallgattatás, kirekesztés, lekezelés, nemlétezõvé nyilvánítás" sorsára jutott a Rákosi korszakban, mert egy 1947-es cikkében "kiközösítette" õt. Pontosan tudva, hogy a cikk szerzõje is tudja, mekkora hazugság az, amit leírt, egy rövid, monogrammal jegyzett glosszában fel mertem hívni a figyelmet arra, hogy Lukácsnak aligha lehetett szerepe a Hamvas-ügyben, hiszen Rákosiék ugyanakkor, amikor Hamvast elnémították, egyben õt is egy országos hecckampány céltáblájává tették. E jegyzetem megjelentetése után levelet kaptam egy magas rangú tudományos valakitõl, aki figyelmeztetett: ha még egyszer ilyesmit csinálok, vele találom szemben magamat. Mondom, 1985-öt írtunk, még bõven a "marxizmus hegemóniájának" ideje járta. 1989 márciusában pedig már Fejtõ Ferenc acsarkodása vált a vezérszólammá, miszerint Lukács életmûvének summája az, hogy "posztja nem volt, de hatalma igen, s óriási tehetségét latba vetve a maga választotta tévútra vezetett jó néhány kiváló ifjú elmét, akik közül sokan még ma sem heverték ki az õ káros hatását". Nesze neked, Szegedi Lukács Kör. Hogy pedig azt se rejtse véka alá, mi jár azoknak, akik makacsul kitartanak e káros hatás téveszméi mellett, Fejtõ ugyanitt azt is kifejtette, hogy miután válaszolni mertem Lukácsot - és mellette Németh Lászlót - rágalmazó nyilatkozatára, ebbõl azt a "szomorú tanulságot" vonta le, "hogy egy jobb sorsra érdemes, jó néhány figyelemre méltó munkatárssal rendelkezõ folyóirat élén Magyarországon még mindig állhat, Isten tudja, kinek a választásából, egy olyan személy, akinek fogalma sincs az újságírói deontológiáról". Magyarán: azt üzente a magyar kulturális kormányzatnak, hogy sürgõsen rúgjanak ki a Kritika fõszerkesztõi szobájából. Amiben, ugye, az az igazán érdekes, hogy úgy érezte, Lukács napja már eléggé leáldozott ahhoz, hogy ilyeneket üzengethessen. Ezek a szegediek pedig nem rettentek meg attól, hogy a párizsi basa miket üzen Magyarországnak, hanem derék végvári vitézekként keresték azok szövetségét, akik "elõítéletek nélkül, mûvelten és intelligensen közelednek a jelentõs filozófus értékeihez és tévedéseihez", s hadakoztak azok ellen, akik ezzel ellentétes pozíciókat foglaltak el szellemi küzdelmeinkben. Vagyis: elõítéleteseket, unintelligenseket és mûveletleneket. Milyen jó, milyen nagyon jó, hogy vannak. Még mindig vannak.
Nézelődtem, így találtam a szentendrei önkormányzat egyik szakbizottságának üléséről készítetett jegyzőkönyvére. Ezév június. Ebből a részlet:
Czóbel szobor
Páljános Ervin javaslata Deim Pál ötlete, javaslata alapján: a Czóbel szobor áthelyezése a megújuló Dunakorzóra.
Török Katalin elmondta, hogy a Czóbel park kultuszhely, mely részben a valamikori Czóbel-Modok ház és telek területe. A művész házaspár ingatlanát a városra hagyta, azzal a céllal, hogy az épületet művészházként, alkotóházként működtessék. Az épület idővel összedőlt és a területen park került kialakításra, s Czóbel nevét viseli. Így lett a hely identitáselem, mely a várostörténetben fontos szerepet tölt be (a kor művészeinek találkozóhelye, Czóbel - Picasso, - Matisse levelezéseiben szerepel, a kert almafáit Hamvas Béla metszette a művész párizsi tartózkodása alatt stb.).
A „ház előtt ülő Czóbel” szobor jelenlegi kialakítása/megjelenése nem megfelelő, nem méltó, környezetrendezés szükséges. Javasolt emlékhely kialakítása, átgondolása, (többnyelvű) információs táblák elhelyezése, kulturális tanösvény kialakítása, a szobor körüljárhatóságának biztosítása.
Javaslat: A Czóbel szobor maradjon a Czóbel parkban, környezetrendezése szükséges.
"- Aha! - mondta Micimackó. (Pritty, pretty, prütty.) Ha hézagos műveltségem nem hagy cserben, akkor ez a bucka Nyuszit jelenti, a Nyuszi pedig Jó Társaságot és valami harapnivalót jelent. Tehát:
Lehajolt, bedugta a fejét, és kiáltott:
- Itthon vannak, kérem szépen?
Horkanó zaj támadt belülről aztán csönd lett.
- Azt kérdeztem, kérem szépen, hogy itthon vannak-e? - ismételte Micimackó hangosan.
- Nincsenek! - válaszolt egy hang, és még hozzátette: - Ne tessék úgy ordítani! Nem vagyok süket!
Micimackó tűnődött.
- Senki sincs odabent? - kérdezte.
- Senki.
Micimackó kihúzta a fejét a nyílásból; kicsit gondolkodott.
"Ez nem stimmel. Valaki csak bent van, ha egyszer azt mondta, hogy senki. Senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne. Aki senkit mond, annak valakinek lennie kell."
Így hát újra bedugta a fejét, és folytatta a társalgást:
- Hé, Nyuszi! Te vagy az?
- Nem - mondta Nyuszi, megváltoztatott hangon.
- Ez nem a Nyuszi hangja?
- Nem hiszem - mondta a Nyuszi. - Legalábbis nem annak volt szánva.
Fauszta, a fene akar látszani. A "látszók", még itt vannak közöttünk, (még itt vagyunk, hiszen így is lehet mondani). Éppen úgy benne abban a paksamétában, akikről Hamvas azt mondta, hogy "Ahelyett, hogy elvonultak volna kapálni és fát vágni, édesebb volt nekik az érvényesülés és a pénz." (H. B. Interwiew) És ha belegondolunk, még halottak el sem voltak temetve, már meg lehet nézni, hogy kik vettek át 1957 márciusban Kossuth-díjakat...
Én nem tudom, miről vitatkozunk.... Meg kellene nézned, bátorkodom javasolni, Hamvasnál a forradalom (lázongás, népfelkelés... stb.) milyen előjellel szerepel.... Csak 1 dolgot kellene elolvasnod, kedves Fauszta: Direkt morál és rossz lelkiismeret... Ecce: http://hamvasbela.org/szavak/direktmoral.html.... Bogár László professzor kissé elfogult a velünk magyarokkal szemben.... Én meg nem lehetek eléggé elfogult :)
Az igazság az, hogy jómagam sem látnék szivesen valamely 'végsô kétségbeesésbül' kirobbanó (és/vagy bármilyen szinû 'bolsevista fajtájú') vérengzést sehun.
De ez a békés 'occupy globál mozgalom' pld. mégiscsak valami, dacára annak, hogy lassan mán csak a 'bankárnépség' (grrrrrrr) nem próbálta nyíltan a magáévá tenni; hm?!;-)
Bogár úr 'majd elszámol megfelelô helyen' (a'la Karnevál;-) a véleményével kapcsolatban...
De a Bertolucci film, magyarul a XX. század a címe, ha jól emlékszem - igen jó! Volt... mármint ez is meg-tört-én-t eccör.
Igazán becsülendô, hogy a 'saját, vagy a mi fajtád-nk-ra' mutogatsz elsôre...:D
De bennem (vagy hun?!;-) mán felmerült, hogy ez a Bogár úr által is emlegetett isten-királysági aranykor csak legenda. Persze, biztosan voltak kivételek, amikoris tört-én-elmi pillanatokra valahun mintegy 'megállt az idô' a... szakralitásban-ben-n (akármilyen Ég-Föld kiegyensúlyozottságban - a kötélen;-).
De manapság inkább úgy nézem - és a mostani emberiség által leírt összes szó végülis mintha erre mutatna - hogy ebben a karmikus 'kozmikus kompjuterjátékban' itten az alaptónus mindíg is az elveszettségérzés volt, ebbül jön a vallás, de a düh, és a kétségbeesett élethajsza is...a csirihau, meg a befektetô (grrrrrrrrrrr), stb.
Ez a 'modell' arra is magyarázatot adna egyébként, hogy miképpen bukkannnak fel 'a semmibül'* új és új lények, állat és emberfajok, no és 'kultúrák' amelyek képesek pár száz év alatt eljutni az atombombáig pld. Hm?!?
Igazán csudálatos, hogy van a 'kilépésre' ('befelé'...;-) is lehetôség... Hajjh!
*Bevallom, hogy az evoluciós magyaráztokat kivétel nélkül mind erôltetettnek találom mára... A tudomány állásárul szólva egyébként meg elég csak a TUDAT - ról (nem) alkotott teóriáira pillantani; báaaaa;-)
Az 1941-ben a Cahiers du Sud szerkesztőségének szánt olvasói levél csak a világháborű után jelenhetett meg. Írónője, Simone Weil, akkor már halott volt. Ennek ellenére nem hagyhatjuk figyelmen kívül alábbi töredékeit, amelyet Czeslaw Milosz szíveskedett egyik esszéjébe iktatni. (A költészet tanúságtétele. Ford.: Pálfalvi Lajos)
„Véleményem szerint az elmúlt korszak írói felelősek korunk nyomorúságáért. Ezen nemcsak Franciaország vereségét értem. Korunk nyomorúsága sokkal távolabbra is elér. Az egész világot, azaz Európát, Amerikát és a többi földrészt is érinti, annak mértékében, mennyire engedtek a nyugati hatásnak."
„A huszadik század első felének legalapvetőbb jellemzője az érték fogalmának gyengülése és szinte teljes eltűnése. Ez egyike azon ritka jelenségeknek, amelyek, úgy látszik, valóban újdonságot jelentenek az emberi nem történetében. természetesen ez a jelenség olyan korokban is létezhetett, amelyek később feledésbe mentek, amint az a mi korunkkal is megtörténhet. Ez a jelenség különféle, az irodalomtól idegen területeken is, sőt minden téren megmutatkozott. megfigyelhetnénk az ipari termelésben, ahol a minőséget felváltotta a mennyiség; a munkások között, akikből kiveszett a minőségi munka megbecsülése; látható már az egyetemisták körében is, ahol az egyetemes kultúrát felváltották a diplomák. Sőt, már a tudomány sem rendelkezik az érték kritériumával, amióta véget ért a klasszikus tudomány korszaka. Az írók hivatásukból adódóan a ma már elveszett kincs őrizői voltak, de vannak köztük olyanok, akik büszkén hivatkoznak erre a veszteségre.”
Köszönet! Többek között megen elgondolkodtam azon, hogy a 'zelitnek' mi is volt a szerepe a 'deszakralizációs' folyamatban... Mert a tömeglázadás rossz dolog, de... hm?!;-) Üdv Örv'
Csak megismételni tudom, amit a facebookon írtam a jegyzetedhez: 'Kétféle ember van: aki megvilágosodott, és aki még ezt nem látta be!' (Zen mondás)
Lám Hamvas mesternek semmi nem volt elég EHHEZ a belátáshoz... micsoda hybrisz, karma, vagy, amit akar-tok!
Annyit tennék csak hozzá, hogy abban igazad van, hogy: "Vajon nem az történt, hogy a sok vallás, a nagy és átfogó hitelességre törekvés közepette elsikkadt a legfontosabb? Ami ugyan elsikkadhat, de el nem maradhat. Találkozásunk Istennel." (Az Abszolúttal, avagy, kinek, kivel, mivel hogyan...;-)
Mostanában olykor egy poros útkeresztezôdésben az árokparton üldögélve 'látom' magunkat a mesterrel vándor 'barátokként', poros csuhánkban néha belehemperedünk az árokba a röhögéstôl... Fenti kérdésre mintha egyszer azt válaszolta volna, hogy 'mostmár tudom, hogy sehová sem kell menni, semmit nem kell elérni, csak elengedni, elengedni, elengedni... :D
„Bármilyen lesújtó legyen is magamra, egyszer s mindenkorra meg kell állapítanom, ha már élni kell, nem vagyok alkalmas arra, hogy egy legyek a tizenkét tanítvány közül. Pedig az élet csak akkor lenne elviselhető, csak akkor lenne hiteles.”
A Naplók második kötetében található 1967 októberében keltezett megállapítás („bármilyen lesújtó legyen”) általánosító érvényű rám, rád, őrá (vigasztaló és egyben tisztelendő az ismeretlen kivétel), érvényes egész korszakunk emberére.
De ez így üres és általánosító moralizálás.
Ha vállalnám, hogy tanítvány leszek az élet adott pillanatától, az egyszerű odaadást megkérdőjelezi a különbség. A különbözőség. Miféle tanítvány lehetnék? Miben különböznék a többi „alvótól”? Hamvas miféle tanítvány volt, illetve akart volna lenni? Hihetünk-e betűinek, melyek szerint találkozott volna az Atyával. Hihetünk-e szavainak, melyek szerint álmában megjelent Krisztus. Ha csupán egy Ady formátumú, némely dologban kevésbé (vagy másként) esendő keresővel van dolgunk, akkor minek ez az egész felhajtás. Az akusztika? Az élet végén elhangzó töredelem miatt? Amit már nem volt ideje, ereje, lélekjelenléte, egyszóval ébersége a kandalló tüzére bízni. Vajon nem az történt, hogy a sok vallás, a nagy és átfogó hitelességre törekvés közepette elsikkadt a legfontosabb? Ami ugyan elsikkadhat, de el nem maradhat. Találkozásunk Istennel. Hogy a hagyomány talajáról elrugaszkodva, vagy egy vallási szövésből kibontódva, avagy a paralízis progresszíva egyenetlen lejtőjén – az csupán tény és nem valóság-kérdés.
Másik oldalról közelítve: az életcsőd elismerése nem jelenti-e mindannyiunk csődjét? Vagy harmadik megközelítésben: jelenthet-e fedett biztatást, hogy az egyik legmagasabb pozícionáltság – kellő önismerettel – igenis megpályázható; több: feltétlen követelménye a magára adó léleknek.
Rendhagyó gondolkodónk, Hamvas Béla, arra a normális (hiteles?) létre törekedett, amit – bár bevallatlanul: el is ért. Nem lett tanítvány, ébren maradt. Mi azonban?
Ma böjtölni akartam rendesen, de most alighanem mégis csinálni fogok egy Hamvas levest (rántott köménymagos, pirított kenyérkockákal); jó kifogás sose rossz; hm?!;-) De a bort kihagyom utána. Bezzeg ha lenne somlaim... Üdv mindenkinek Örvinetek
