Wahorn Andrásnak volt egy jó kis monológja arról, hogy mindennapi dolgainkból kiköltöznek az értékek... Akkor nagyon ütősnek tűnt, kíváncsi vagyok, 30 év után hogyan hangzik. Nem emlékszik rá valaki véletlenül ?
Gergye Krisztián Társulata 2013. május 4-én, a Színházak Éjszakáján mutatja be új előadását az Átrium Film-Színházban. Az Opera Amorale című produkció az A(E) Bizottság zenéinek felhasználásával társadalmi és politikai (köz)életünk viszonyait boncolgatja, a kortárs tánc és opera összművészeti határterületén.
Gergye Krisztián (nem csak tánc) Társulata számára a 80-as évek népszerű underground együttese – az A(lbert) E(instein) Bizottság – olyan kulturális referenciát jelent, amely műfajtól függetlenül a művészet totális szabadságát példázza. Az adott társadalmi, politikai vagy kultúrpolitikai közegre reflektáló tartalmon túl az emberi identitás szélsőségeit vagy közhelyeit felmutató „szabadidő-zenei“ együttes két legendás LP kiadványa, a Kalandra fel! és a Jégkrémbalett mai napig érvényes életérzést és szellemi tartalmat közvetít. Az alkotók ezért minden túlzás nélküli maximális tisztelettel viszonyulnak az A.E. Bizottság 80-as években véghezvitt „szabadságharcához“, és kulturális örökségnek tekintik az általuk képviselt szabad szellemiséget.
Az Opera Amorale című produkció a kortárs opera és a kortárs balett műfajában, Bizottság-dalok felhasználásával készülő, egész estés, önálló színpadi mű. A társulat első bemutatója az évadban, amely magán viseli Gergye koreográfiáinak minden védjegyét: a műfaji határok átjárhatóságát, az abszurd történetiséget, a szélsőséges performativitást, a minőségi kísérletezést, az elmélyült provokációt, a humort és iróniát.
Az élőzenés előadás zenei vezetője Philipp György, énekelnek: Dezső Sára, Mikecz Kornél, Murányi Márta, Szakács Ildikó és Varga Donát.Szalontay Tünde és Tárnok Marica színészként vesz részt a produkcióban, a táncosok között Lőrinc Katalint és a rendező-koreográfust, Gergye Krisztiánt is láthatjuk. „Meglepetésáldozatként“ a független színház melletti szerepvállallás jegyében minden alkalommal színpadra lép egy ismert és népszerű (kőszínházi) színész is.
„Az előadásban az A.E. Bizottság tánczenekar életben maradt tagjai nem vesznek részt, az előadásért semmiféle felelősséget nem vállalnak, csak örülnek valószínűen. (Lehet, hogy van, aki nem örül, viszont ez meg mindig így van, hogy semmi sincs, ami mindenkinek tetszik, de az is igaz, hogy mindenben lehet valami, ami valakinek tetszik!” – írja az előadás ajánlójában Wahorn András.
OPERA AMORALE - TÁNC-OPERA KÉSZÜLJégkrémbalett-est egy elvonásban
A 80-as évek népszerű underground együttese - az A(lbert) E(instein) Bizottság - egy olyan kulturális referencia, amely műfajtól függetlenül a művészet totális szabadságát példázza. Az adott társadalmi, politikai vagy kultúrpolitikai közegre reflektáló tartalmon túl, az emberi identitás szélsőségeit és/vagy közhelyeit felmutató „szabadidő-zenei“ együttes két legendás LP kiadványa – a „Kalandra fel!“ és a „Jégkrémbalett“ – mai napig érvényes életérzést és szellemi tartalmat közvetít. Gergye Krisztián (nem csak tánc) Társulata minden túlzás nélkül, maximális tisztelettel viszonyul az A.E. Bizottság 80-as években véghezvitt „szabadságharcához“, és kulturális örökségnek tekinti az általuk képviselt szabad szellemiséget.
Egy 2004-es videóra bukkant a Cink.hu. A videón Wahorn András kiállításmegnyitóján a Bizottság legendás Szerelem, szerelem című számát énekli a fideszes Halász János, akit keddi hírek szerint L. Simon László kultúráért felelős államtitkár helyére készülnek kinevezni.
Tiszta lap (magyar játékfilm, 100 perc, 2001) (16)
A Jégkrémbalett neves alkotói - Szirtes János, feLugossy László és barátaik - újra bemutatják a "zen-buddhista televíziót". Filmjük elmélkedés a látás természetéről a vizuális szennyvíz csatornák korában. Feltételezésük szerint nem a tv a nagy találmány, hanem a távkapcsoló. Így aztán egyesítik a kettőt, s létrehoznak egy saját adót és kapcsolási módszert, a Jázmin Tv-t, melyben meghökkentő álom és víziószövetként váltakozik tudományos ismeretterjesztő-film és show-műsor, nótaest és horror, dokumentumfilm és burleszk.
rendező: Szirtes János, feLugossy László forgatókönyvíró: Szirtes János, feLugossy László operatőr: Klöpfler Tibor jelmeztervező: Szűcs Edit producer: Kántor László, Csáky Attila jelmez: Szűcs Edit zenei konzulens: Szemző Tibor vágó: Rutkai Borbála
szereplő(k): Szirtes János (Jánoska) feLugossy László (Laca) Gryllus Dorka (Dojó) Kedves Lili (Jacek) Járai Alfréd (Sanyi Bácsi) Szalai András (Lucifer) Antal István (Néger szolga)
efZámbó István azon Sziget-hősök közé tartozik, akik az indulástól kezdve kivétel nélkül minden évben ott voltak a Hajógyári-szigeten megrendezett fesztiválon. A képzőművész most is eljön, így többek között arról kérdeztük, hogy emlékszik-e még milyen volt az első Sziget, hogy mi a legkedvesebb szigetes emléke és, hogy milyen programok kötik le a figyelmét idén.
Mivel foglalkozol mostanában? Milyen régi-új projekt köt le jelenleg?
efZI: Mint mindig, most is önmagammal foglalkozom. Ezen belül összegző képeket festek nagyobb méretekben, de per pillanat a VOLT Fesztiválon elkezdett projekt befejezésén dolgozom, amelyre Lobeinwein Norbert, a fesztivál főszervezője kért fel. Közös ötletünk lényege, hogy vadonatúj hűtőgépet, mosógépet, mikrohullámú sütőt vagy biciklit festek meg, amit később elárvereznek abból a célból, hogy az árvízkárosultakat segítsék. Pihenésképpen egy önéletrajzi könyvet szerkesztgetek már 20 éve, és tervbe vettük feLugossy Lacával és Wahorn Andrással, hogy írunk egy könyvet a Bizottság igaz története címmel. Emellett felmerült még két könyv összeállításának a gondolata is; az egyik a Szentendrei szabadtéri tárlatok 1968-1978, a másik pedig a Nalaja happening 1970.
Úgy tudom, hogy eddig nem volt olyan Sziget, amelyen ne vettél volna részt. Melyik szigetes év volt eddig a legemlékezetesebb számodra? Miért?
efZI: Igen, eddig zenekarommal, a Happy Dead Banddal minden évben felléptünk a fesztiválon. A legemlékezetesebb év a második volt 1994-ben, mert a Nagyszínpadon léptünk fel, és akkor forgattuk a Rend a lelke mindennek című filmemet, ahol díszletként használtuk a Sziget környezetét.
Emlékszel még, hogy milyen volt a legelső Sziget? Képzőművészként milyen ambíciókkal vágtál neki a legelső fesztiválnak?
efZI: A legelső Sziget nagyon barátságos volt; szinte családi. Képzőművészként barátaimmal, Szirtes Jánossal és feLugossy Lászlóval létrehoztuk a helyszínen Verőfény egyetemet, amely egy performance sátorban működött 5-6 éven át. Érdekes volt átélni, hogy ott vagyunk megint, ahol 1980-ban a Fekete Bárányok koncerten a Hobo Blues Band, a P. Mobil és a Beatrice vendégeként a Bizottság zenekarral mutatkoztunk be először.
Mi a legkedvesebb szigetes emléked? Mi ugrik be neked először, amikor szóba kerül a Sziget?
efZI: Egyszer egy bokor alatt zenéltünk egy kis cuccon, és pont arra tévedt Baksa Soós János (a legendás Kex zenekar néhai frontembere, jelenleg Németországban élő képzőművész, a szerk.), aki szó nélkül rögvest beszállt mellénk jammelni.
Miért jó közvetítő felület egy ilyen nagyszabású fesztivál a képzőművészet és a befogadó közönség között?
efZI: Szerintem sokan tartják fontosnak a Szigeten való megjelenést, hiszen itt rengeteg ember találkozhat élőben a kortárs képzőművészettel, és sok olyan, aki egyébként soha nem megy be egy kiállításra vagy galériába, múzeumba., tehát ez jó reklám is a modern művészet számára.
A fesztivál művészeti programjai legalább annyira sokszínűek és vonzóak, mint a rendezvény zenei kínálata. Téged mi érdekel a legjobban a zenei programokon túl?
efZI: Engem szinte minden érdekel. Nagy spontán zarándoklásokat szoktunk tartani barátaimmal a Sziget programdzsungelében.
És a fesztiválon fellépő zenekarok és előadók közül kinek a koncertjére vagy a leginkább kíváncsi?
efZI: A nagy sztárokat meg szoktam nézni, ha tehetem, még akkor is ha esetleg nem teljesen az én ízlésemnek megfelelő irányzatot képvisel.
Melyik helyszín kínálja számodra a legizgalmasabb programokat az idei Szigeten? Hol fogod eltölteni az időd nagy részét a 18. Szigeten?
efZI: Még nem tudom, de ami biztos, hogy első nap öt órakor a Blues Színpadon mi játszunk.
Úgy tudom, hogy az Octopus Összművészeti Helyszín különösen kedves neked. Mennyiben vetted ki a részed idén a helyszín programjának szervezésében?
efZI: Az Octopus nagyon jó helyszín. A barátaim néha felkérnek az együttműködésre, de idén nem csinálok semmit.
Szerinted mi volt a Sziget eddigi történetének legkülönlegesebb összművészeti programja, és akik a képzőművészet iránt érdeklődnek, milyen programokra kell feltétlenül ellátogatniuk idén?
efZI: A performance sátor. Kár, hogy pár éve már nincs.
Mit ajánlasz azoknak, akik először látogatnak ki? Hol érdemes kezdeniük a szigetelést?
"Mindenki csavarozza le a mozgatható dolgokat, dobja ki a tévét, varrja el az elvarratlan szálakat, mondjon le a fölösleges szenvedélyeiről, mert jön Laca és a PosztHús Opus Magnumja!
Dupla lemezt készítünk feLugossy Lacával!
Újdonságok, képek, zenék, videók a hushangok.blogspot.com -on. Nemcsak most, időről-időre! Aki hozzászól, ne kíméljen!"
A fenomenális azt jelenti, tüneményes, bámulatos, rendkívüli. Ezt rejti az a "fe", amivel a Lugossyt megtoldotta. Lászlóként se szólítja senki. Még komoly képzőművészeti kritikában is lelacázzák. Autodidakta. Egyébként képzőművész, antirocksztár, performer és író, rendezett filmeket és szerepelt is pár moziban.
"Egy magyar bádog"
Lugossy László 1947-ben Kecskeméten született. A helyi Katona József Színházban szabóként dolgozó édesapja révén bejutott a kulisszák mögé is, ezért egy kicsit a színészkedés is érdekelte. Ám tizenhat évesen egy temetés után - hogy annak hatására vagy más miatt, már nem tudja -, bement egy papír-írószer boltba rajzeszközöket vásárolni.
Ott, akkor született meg benne az elhatározás: bizonyos felületeket birtokba kell venni, és festeni rájuk valami érdekeset. A '60-as évek közepén a hasonló vágyaktól hajtott kecskeméti kamaszok egy csoportjából jött létre a Purgatórium Klub. Nem volt tanáruk, mesterük, csak egymásnak mutatták meg a munkáikat. Ösztönösen valami újszerűt akartak. "Az is hamar kiderült, hogy az nem úgy van, hogy csinálsz egy képet, és az egész világ örül neki..." HIRDETÉS
Azt persze nem tudta, mit is jelent művésznek lenni. Családjában senki sem volt az, és nem egyszer hallotta otthon, hogy talán nem éppen művésznek kellene lennie az ember fiának. Az ember fiát viszont ez nem nagyon érdekelte. De azért kitanulta a fényképész szakmát, volt műtermi és nyomdai fotós. A "rendes" kenyérkeresettel csak a '80-as évek közepén hagyott fel végleg, amikor a Bizottság együttes már többé-kevésbé rendszeresen koncertezett.
"A művészlét kiterjesztett tudatállapot, amiben megjelennek tapasztaláson túli dolgok is. Csak azt érzed, hogy rálépsz egy útra. Most ez úgy hangzik, mintha lett volna bennem valami tudatosság. Pedig nem volt. Csak éreztem: engedni kell, hogy ösztönös választások vezéreljenek." És hogy tanulni kell. Ám a képzőművészeti főiskola fel se merült.
A hasonlóan gondolkozók társaságában érezte jól magát, olvasott és figyelt, végtelen sörözések közepette vérre menő dumálásokat folytattak arról, hogy mi a művészet. Például a szentendrei efZámbó Istvánnal, akivel Laca még a kecskeméti Purgatórium Klubban kötött életszövetséget. EfZámbó ekkor már több versszavalással, furulyázással, kisebb akciókkal dúsított szabadtéri kiállítást szervezett Szentendrén barátainak a Templomdombon.
A korábbiakhoz hasonlóan ártalmatlan '70-es főtéri happening azonban a rendőri túlbuzgóság miatt botrányba fulladt. A hosszúhajúakat előállították, efZámbó hat hónapig ült. Laca ekkor éppen katona volt. Sörös-seduxenes kúrával kezelte magát bevonulása előtt, sikerült is bejutnia az idegosztályra, és hamarosan leszerelték.
"Vakszobában egy igazi kudarc"
A tiltás mellett a tűrésből is kijutott a szentendrei autodidaktáknak, ezért - meg hogy jobban szem előtt legyenek - kaptak egy barokk pincét, amely a második otthonuk lett. Innen indult '72-ben az efZámbóval közösen alapított Vajda Lajos Stúdió (VLS), amely az amatőr vagy autodidakta képzőművészek egyik legfontosabb hazai bázisa lett. A laza szerveződés művészettörténeti jelentőségét jól mutatja, hogy harminc év múlva, 2002-ben a budapesti Műcsarnok összes termeiben több mint ötven VLS-tag mutatkozott be...
"Szabadságra vágytunk. Mert nyilvánvaló volt, hogy ebből van körülöttünk a legkevesebb." Lázadtak - a művészetükkel, az öltözködésükkel, a féktelenségükkel. Csak az volt a fontos, hogy a maguk színes kis szigetén mindenki azt csinálhassa, amit akar. "Minden igazi műnek van levegője, íze, energiája - a mi sugárzó anyagunk pedig nem volt más, mint az alkotók belső szabadsága. Ez minden direkt politikai tartalom nélkül is a szöges ellentéte volt annak, amiben éltünk. A megfigyeléstől a gondolatrendőrség számos rafinált eszközéig, sok mindennel próbáltak minket - hogy úgy mondjam - befolyásolni. Ez azonban sokunkat még inkább az ellenkező irányba lökött."
A VLS kiállításmegnyitóinak házibuli jelleget volt hivatott megalapozni az öndefiníció szerint szabadidőzenének nevezett valami, ami a Bizottság együttessé nőtte ki magát. Wahorn András, efZámbó, Szulovszky István Joni ("a Dunakanyar legjobb gitárosa"), Kokó művésznő (Szabóné Kukta Erzsébet) és Bernáth(y) Sándor, volt az együttes alaptagja.
Már a nevük is botrányos volt, hiszen arról nyilván mindenkinek az MSZMP politikai és központi bizottsága (vagyis az egypárti diktatúra legfelső irányító szervei) ugrott be. Fellépéseik egyszerre voltak punkkoncertek és perfomance-ok, dalaikban pedig a "színtiszta realizmus randevúzott a dadával, zen-buddhista filozófia felé mutató mélységek fordultak blődlibe" - írta róluk Szőnyei Tamás, akinek tanulmányában azt is olvashatjuk, hogy nem csak a hivatalos szerveknél verték a biztosítékot: '81-ben egy nyilvános vitában Bródy János és Benkő László például kikérte magának, hogy a popszakma nagy kalapjába bevegyék a Bizottságot is.
"Antisztárok akartunk lenni, és azt hiszem, ez sikerült is." A Kontroll Csoport, a Balaton, a Trabant, az URH, a Vágtázó Halottkémek és az Európa Kiadó jelentette hazai új hullámos magból is kiríttak katasztrófazenéjükkel. Az egyre szaporodó fellépések miatt aztán a koncertek veszítettek spontaneitásukból, a folyamatos együttlét természetszerűleg súrlódásokhoz vezetett. Karrierjük csúcsán, a '86-os nyugat-európiai turné után a zenekar többé már nem állt össze - a barátságok ugyanakkor megmaradtak.
"Én a píárcsendes világot szeretem"
A Magyar Hanglemezkiadó Vállalat végtelen nyitottságát demonstrálandó jelent meg 1983-ban a Kalandra fel! című Bizottság-lemez, amelynek elején Wahorn ezt kérdezte: "Mit látsz, Laca?" A válasz így szólt: "Egy nagy segget látok. De nem is látom. Lehet, hogy csak hallucinálok." Egy '93-as Magyar Narancs-beli interjúban ugyanerre a kérdésre már ez volt Laca válasza: "Nagyon sok nagy segget látok."
"Attól váltunk (ön)ironikussá, azért volt bennünk ennyi szarkazmus, mert humor nélkül nehéz lett volna elviselni az elvtársi kisszerűségek napi gyakorlatát, a pitiánerkedés magasiskoláját. Ha túlságosan komolyan veszed magad, beledöglesz. Valahogy ki kellett röhögni őket és magunkat."
'89 táján sem voltak illúziói, reményei, hogy a megteremtődő politikai szabadsággal együtt a felszabadultság érzése járja majd át az embereket. "Azt gondoltam - és igazam is lett -, hogy hamarosan a pénz körül fog forogni minden."
Egy idő után aztán Szentendre is "sok" lett számára. '97 óta Sárospatakon él. Azt mondja, szó sincs elszigeteltségről. A helyi művészeti szcénát puszta jelenlétének vibrálása is felpezsdítette. Közreműködik a helyi művészeti alapítvány munkájában, barátaival tanít a nyári szabadiskolájukban, folyamatosan jelen vannak a város életében kortárs művészeti akciókkal, ötletekkel, egy kis galériát is működtetnek. Van egy közösség, amelynek úgy tűnik, közönsége is alakul.
"A valóság árnyéka önmagának"
Kifürkészhetetlen - ez volt legutóbbi nagy kiállításának címe a szentendrei Művészetmalomban. Ezt nem mások számára állítja magáról, csakhogy valamivel felkeltse a figyelmüket, hanem tárgyszerűen jelenti ki önmagával kapcsolatos tapasztalati alapján. "Mert befelé figyelek. Pedig ma minden arról szól, hogy elvonják az emberek figyelmét önmagukról. Elkeserítő, hogy a kínálat bőségének a látszata miféle általános vakságot okoz.
Zavarba ejtően kínos látni, hogy az embereknek már a látszatok utáni vágyakozás is mekkora kielégülést okoz. Miközben persze a kielégülés is csak látszat. Régebben nem volt ennyi abnormitás. Pontosabban nem kábította az embert minden csatornán ennyi tömény hülyeség ilyen elképesztő elszántsággal és erővel. Annyi nevetségesen fals és hiteltelen mértéket öltő exhibicionizmusba ütközik az ember lépten-nyomon, hogy már az a furcsa, ha valaki normális."
Ezért nézi Laca a Kék pánik kávéház című legutóbbi kötetében a "zen buddhista televízió férfibemondónőjét" a Karma Televízióban, amelyben "csak akkor van adás, ha nincs függőség, és szabadság van, vagy a fogság önkéntes."
(A kiemelt idézetek feLugossy László Kék pánik kávéház című szövegéből önkényesen kiragadott mondatok.)
A blogról hallottam már, de még nem volt érkezésem keresgélni, köszi. Bakácsot kedvelem, Wahorn-t pláne, Para viszont alapvetően antipatikus és kilóg a sorból (számomra). Rengeteg blődséget, álbölcsességet és bornírtságot hord össze, míg pl. Wahorn - mint a komplex lelkű művészember és a puritán földművelő kétlábonjáró szórakoztató szintézise - egészen egyedi világlátású, sajátosan bölcs ember. És nem utolsósorban a humora is briliáns. A héten hallottam Bakács műsorában, hogy Bakács és Wahorn épp összeveszett... És egyelőre nem úgy tűnik, hogy kibékülnének. Nem tudom az okot, de talán a blogban ott van... Még szomorúbb (szintén számomra) Fiala és Bakács összekülönbözése; sokminden köti össze őket pedig. Na mindegy, ez már off, vég-kép.
Én is megnéztem, köszi az infót még1x. Klassz képek, impozáns kis keresztmetszete a trió munkásságának. Személyes kedvencem efZámbó; az álnaiv, infantilis művészete, képeinek egyszerű, repetitív motívumai és a mögöttük megbújó mélység mindig erős hatással van rám... Bár mostanság egyre jobban tetszenek feLugossy Laca morbid-groteszk képei, talán ő a legsúlyosabb/-betegebb (?).
