Keresés

Részletes keresés

Ignis199 Creative Commons License 2018.08.15 0 0 180

recepteket = leleteket

Előzmény: Ignis199 (179)
Ignis199 Creative Commons License 2018.08.15 0 0 179

Miért ne züllhetne? Ebben a kormányzatban még miniszteriális szinten sincs képviselve!  Hosszú évek óta! 

A legújabb állatság: 

Ma a "szokásos" laborvizsgálatra mentem a veresegyházi SynLab-laborba. Néhány A3 méretű felirat fogadott, közlik rajta, hogy változott a divat és a leletek csak a laborban 13-14,30 között vehetők át.

Jó nagy intervallum! Főleg a dolgozó emberek számára, hadd legyen még könnyebb a dolguk. Korábban a labor leadta az elkészült recepteket a recepcióra, ott az egész nyitva tartás alatt gond nélkül át lehetett venni. Most majd - miután éppen - 17 órára kaptam előjegyzést a szakorvosnál, hát mehetek aznap a Misszióba kétszer is, hogy a leletemet oda tudjam adni a szakorvosak, aki a laborba beutalt. Persze nem muszáj kétszer utaznom ücsöröghetnék ott három órát várva.

 

Ezt meg is indokolták szintén egy tacepaón, miszerint ez az EU adatvédelmi szabályai szerinti változás. Ki volt az a magyar eü-s barom, aki ezt minden további nélkül elfogadta, honosíttatta és miért veszi fel a minden bizonnyal elég zsíros fizetését az államtitkári hivatalban még a mai napig is? Ki és miért élne vissza a laborleletemmel? Lehet erre reális magyarázatot adni?  Ész nélkül kell mindent átvenni, még akkor is, ha teljesen célszerűtlen, csak azért mert EU-s? Mit csinálnak a milliósan fizetett EU-képviselőink egy ilyen határozathozatalnál? Vagy ez gondolkodást is igényelne és azt nem tudnak. Tényleg csak megélhetési politikusain vannak évtizedek óta...

 

off

Az adatvédelemről meg csak annyit, hogy egy bírósági tárgyaláson a tanúk nevét, címét fennhangon közlik a hallgatósággal (is), hadd jegyezhesse föl pl. a Kalányos vádlott rokonsága, hogy kit kell megkeresniük, hogy "megköszönjék" a tanúnak a terhelő vallomást! (Lehet persze kérni, hogy ne így legyen, de azt külön kell kérnie előzetesen a tanúnak. Logikus, nem?)

on

 

Hiába ez európai logika, s benne a miénk...

rhénai Creative Commons License 2016.04.02 0 0 178

http://www.origo.hu/egeszseg/20160402-altudomany-elsavasodas-tevtan-egeszseg.html

Sajnos az  alternativ próbálkozásokkal is S O K baj van !

dave6847 Creative Commons License 2014.04.15 0 0 177

Sajnos hazánkban és Europa szerte is s u l y o s hiány van orvos és ápoloszemélyzet területen és emiatt aztán az orvostársadalom nyeregben érezheti magát.

Van állása és még válogathat is .

Másrészt a kormányzaton belül az e g é s z s é g ü g y eléggé elhanyagolt terület,nincsen a prioritások között.

Ez nem dicséret :)))

Mindazáltal az europai átlagnak ugy nagyjából megfelelünk.

http://egeszseglap..hu

Társasházi tulajdonos2 Creative Commons License 2013.12.07 0 0 176

bele döglünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

vagy 4 hónapja szürke hályog műtétre jegyeztek elő.

Bementem. Előkészítettek műtétre. Aztán jött az orvos, hogy nem műthetnek mert megbüntetik őket. A számítógépes rendszer jelzett. 6 héten belül már feküdtem egészségügyi intézményben.

Figyelem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Csak infúzióra jártam be!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A 4 hónapos előjegyzésen belül. Felháborító! Az infúzió beadása előtt nem szóltak, hogy ha beadják az infúziót, nem mehetek a szürke hályog műtétemre.

Itt csak megdögölni lehet.

Csodálatos a rezsi csökkentés meg a többi, de a sárgaföldben mit érek vele?

Ez a cinikusság , már vérforraló!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Figyelem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Csak hat hetenként lehet egészségügyi intézménybe befeküdni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Közben megdögölhetünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Minek jó most lenni? Temető tulajdonosnak és temetkezési vállalkozónak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ezt is megértük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Kovács Ferenc 343 Creative Commons License 2013.03.01 0 0 175

Meg a lehetőségek sem...XD

Előzmény: lactos (172)
Kovács Ferenc 343 Creative Commons License 2013.03.01 0 0 174

A fizetés sem ugyanaz...XD

Előzmény: lactos (172)
galocza_ Creative Commons License 2012.07.23 0 0 173

na, kb 1 órán át írtam az okosat, beleértve az az alant ígért példákat. elvszett az egész hóbelevanc.

talán majd egyszer újra...

Előzmény: lactos (172)
lactos Creative Commons License 2012.07.10 0 0 172

Én úgy gondolom,hogy itt a magyar egészségügy azért ilyen rossz,amilyen,mert a magyar gondolkodás nem azonosítható össze a külföldivel.Úgy értem,hogy nem egy  és nem ugyanaz.Hiába van az ,hogy az egészségügyet egy rendszer szerint tervezik és felülvizsgálják.Valamint rendszer szerint építik ki,a magyar mentalitás nem engedi meg azt a fajta helyes gondolkodást,miszerint a rendszer szervezése,irányítása és felülvizsgálata egységesen,tervszerűen és szabályokat betartva történjen.

Fontos persze,ami a helyes gondolkodás elvét követi,hogy rendszerünket amit tudatosan kiépítünk tudatosan fentartjuk és tudatosan felülvizsgál vizsgáltatjuk. Viszont ha az orvos gondolkodása bármi módon eltér a rendszertől akkor a beteg semmit sem tehet.És bár empátia ide és empátia oda a rossz kommunikációval és rosz gondolkodással élő orvos,nem lehet senkinek a "kedvence".

Törölt nick Creative Commons License 2012.06.24 0 0 171

Nem orvosbol van hiány hanem erkölcsileg fedhetetlen jo szakemberböl, a többi ballaszt meg mehet kifele külföldre a fene se bánná csak mennének már ...))))

 

          Egy két éve praktizálo doki sir hogy kevés a pénze ??? mégis mire vár hisz semmit nem tett még le az asztalra... inkább azon legyen az orvos társadalom, hogy ne pénzért százalékoljanak le és ne várjanak el nagy pénzeket azért hogy a szerencsétlen embernek esélye legyen életbe maradni, az ilyen mocskokat be vagoniroznám és irány kifelé csernobilba egy kis edzötáborozni elmélkedni, nem szakadna meg a szivem ha kitakarodna az elégedetlen réteg mert általába azok elégedetlenkednek akik még a szakmába egy senkik))) mert ugye egy professzor már valaki....)

Előzmény: galocza_ (170)
galocza_ Creative Commons License 2012.06.20 0 0 170

vajh miért?

elszippantják őket a zsíros(abbnak tűnő) állások.

nem véletlen, hogy kkeurópaiakat főleg a brit szigetekre várnak. mert az ottaniak vhogy beszélnek angolul. és aki beszél, az kell az usa-ba - jobb pénzért - usa elszedi a brit szigetek javát -> brit szigetek elszedik kkeurópa javát.

mindenki rajtunk, kkeurópaiakan röhög. kitanítunk a közösből egy orvost  kb 12, egy gyógyszerészt 10m forintért, oszt hagyjuk, hadd menjen amerre tetszik.

és a szemét azt mondja: "lóf@szt gürcölök nektek évekig éhbérért, elmegyek kicsit nyugatabbra, ahol jobb pénzért megcsinálom uazt a szakvizsgát". biztosan ő a hülye. nem mi.

remélem, tetszett érteni az iróniát...

 

késő van, tán még 1x folytatom a gondolatmenetet példákkal. de sajna most aludni kék menni...

kb évek múlva találkozunk.

babaji Creative Commons License 2012.06.10 0 0 169

Sajnos pártállástol , kormánytol függetlenül

Europa-szerte

hiány van orvosból és ápoloszemélyzetből !

Törölt nick Creative Commons License 2010.04.12 0 0 167
121
Előzmény: EGÉSZSÉG-ÜGY?? (160)
EGÉSZSÉG-ÜGY?? Creative Commons License 2009.11.08 0 0 160

Egyébként - a kérdésre áttételes válasz is létezik, én erre szeretném felhívni a figyelmet.

Az emberek egészségét szokták úgy értelmezni, hogy az az adott ország egészségügyi ellátásának a függvénye. Igen - amikor már baj van. De nagyon komoly betegségek   e l ő z h e t ő k   meg ! És ebben mi, magyarok nem járunk az élen.

-   a közhiedelemmel ellentétben a hypertonia (magasvérnyomás betegség) nem az idősek privilégiuma. Az ún. esszenciális hypertonia (ismeretlen kóreredetű magas vérnyomás) egyre fiatalabb korban is jelentkezik. Tanács: 25 éves kortól rendszeresen méretni kell a vérnyomást. A gyógyszertárakban (nem reklám !) kaphatók igen jó minőségű digitális vérnyomásmérők - mindenki otthon, naponta ellenőrizheti a vérnyomását. A vérnyomás - szintén a közhiedelemmel ellentétben - nem akkor jó, ha 100-hoz hozzáadjuk az életkort. Az ideális vérnyomás: 130/80 és a pulzusszám: 65 - 85/perc. persze, ha valakinek stabilan 140/80 a vérnyomása, az sem minősül hypertoniás betegnek.

-   a diabetes veszélye - elsősorban genetikai háttér áll mögötte - sok, veszélyes szövődmény társulhat hozzá. Időnként méretni ajánlatos, az elfogadható éhgyomri vércukorszint: 6 alatti.

-   cholesterinszint - szintén nem az idősek privilégiuma az emelkedett érték. A cholesterint a máj termeli és ehhez járul az elfogyasztott táplálékból eredő mennyiség. 25 év felett legalább évente egyszer, 35 felett, félévente ajánlott a szint mérése. A még elfogadható felső határérték: 5,2. A bevitt táplálék akkor járul ehhez kedvezőtlenül, ha sok zsírt, zsírnemű anyagot (főzőolaj), magas chol. tartalmú ételeket, tojást, szalámit, zsíros húsokat fogyasztunk. Ajánlott a több gyümölcs, zöldségféleség. Ha önmagától a helyes táplálkozástól nem mérséklődik a szint, akkor sor kerülhet gyógyszeres beavatkozásra.

-   mozgás - sajnos sokan ülő életmódot folytatunk - ha ezt nem korrigáljuk sporttal (nem szükséges versenyszerűen), több mozgással - az érrendszerünk károsodik, ami maga után von további betegségeket.

-   kerülendők: magas coffeintartalmú italok, dohányzás, napi 1-2 dl bornál több alkoholt tartalmazó szeszesitalok, magas  cukortalmú "élvezeti cikkek", és természetesen a legenyhébb drog - fogyasztása is. Kerülendő a feszültséget okozó stressz - amennyire csak lehetséges.

Mindezek a mi felelősségünk. Ha ezen a területen mindent megtettünk a saját érdekünkben, utána lehet beszélgetni az egészségügyről.

 

ÜGYI

ÜGYI2 Creative Commons License 2009.11.03 0 0 159

A nyitó kérdésre mondom a válaszokat  (42 évet töltöttem az egészségügyben - nem betegtologatóként)

-  folytatódni fognak a kórházbezárások,

-  szó szerint nem jut segítséghez a sürgősségi ellátáson belül,

-  a mentők olyan időtartam alatt érnek ki, hogy addig a beteg kétszer meghal,

-  egy-egy vizsgálatra a várólista miatt időben nem jut beavatkozáshoz a beteg,

-  évente 500-600 egészségügyi dolgozó rlhagyja az országot,

-  a kórházakban orvoshiány és ápolóhiány,

-  a kórházakban gyógyszerhiány,

-  kérdés: kinek (kiknek) érdeke, hogy 10 millió magyar helyett 7 millióra csökkenjen

   a magyarok száma, miközben új betelepülők érkeznek.

 

ÜGYI

ÜGYI2 Creative Commons License 2009.10.19 0 0 156
A laborban felhasználásra kerülő reagensanyagok nem "öregedhetnek el". Mindennek van jótállási ideje. Ha egy szer jótállási ideje lejárt, akkor meg kell semmisíteni. (Erre is vannak szigorú szabályok, hogyan, hol) Ha sorozatosan bizonyíthatóak a lényeges mértékű eltérések (tévedések), akkor mindenekelőtt a labor vezető orvosához (főorvosához) kell fordulni - írásban ajánlott - írásos választ kérve.

ÜGYI
Előzmény: Náitszirk (144)
ÜGYI2 Creative Commons License 2009.10.19 0 0 155
Amit, írtál, annak alapján nem !!!!!

ÜGYI
Előzmény: Törölt nick (148)
ÜGYI2 Creative Commons License 2009.10.19 0 0 154
De szép is .........................

ÜGYI
Előzmény: Bombardian (149)
OWKati Creative Commons License 2007.05.05 0 0 153

Sziasztok! Az Indexen olvastam, hogy az MSZP ledozerolná a János Kórházat, a Fidesz tiltakozik. Első megközelitésben én is tiltakoznék, de aztán higgadtan végig gondoltam. A János az egyik lepukkantabb kórház. Az interneten olvastam, hogy csak a falait lenne érdemes megtartani, minden egyéb más cserére szorul.Gáz-,víz, oxigén-vezetékek,stb. A mütői egy légterűek, csak különleges ÁNTSZ engedéllyel müködhetnek, mert a sterilitásnak igy nem igen felel meg. A betegszobákról már ne is beszéljünk. Szerintem is le kellen dozerolni. És mi történik ehelyett? Inkább elsorvasztanak egy sokkal korszerűbb, jobban felszerelt kórházat,korházakat, mint a Szent Margit, Budai Gyerekkórház. Ti értitek ezt?

Persze a dozerolást követően korházat építenék a helyére, és nem adnám el a területet. De ezt a romhalmazt tutti, hogy nem érdemes fenntartani.

misurka Creative Commons License 2007.04.18 0 0 152
Nagyon köszönöm a gyors segítséget, az ismerősöm és a magam nevében is.
Előzmény: afintha (151)
afintha Creative Commons License 2007.04.18 0 0 151
Az oep honlaprol a http://www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,35161&_dad=portal&_schema=PORTAL
oldalt erdemes elolvasni, kulonosen a tappenzre vonatkozo reszeket.
Előzmény: misurka (150)
misurka Creative Commons License 2007.04.18 0 0 150

Segítséget szeretnék kérni:

Egy ismerősöm hét hónapja van betegállományban.

Gerincműtétje volt. A házi orvosa most közölte vele, hogy nem tarthatja tovább betegállományban. De semmiféle alternatívát nem ajánlott.

Ismerősöm nehéz fizikai munkát végzett betegsége kialakulása és a műtét előtt, ezt a munkát folytatni nem tudja.

Mi ilyenkor a "mezei" beteg teendője ?

Nem akarják kirúgni a munkahelyéről, és nem táppénz csaló, csak beteg... 

Bombardian Creative Commons License 2007.04.15 0 0 149

Orvosi eskü:

 

"Én .......... Esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a vizitdíjat befizetni tudó beteg testi-lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul az emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Tanítóimnak megadom a kellő tiszteletet, orvostársaimat megbecsülöm. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát, tekintélyét. Az.......... Egyetem hírnevét öregbítem, és megbecsülését előmozdítom."

Törölt nick Creative Commons License 2007.03.06 0 0 148
Sziasztok!

Sajnos nagyon aktuális, és egyre aktuálisabb lesz!
Felháborító, ami itt zajlik! Ezzel az egész fizetős rendszerrel azt érik el, hogy az emberek nem mennek el orvoshoz, csak ha már tényleg nagy a baj, és esetleg már sokkal nehezebb (és drágább), vagy ne adj' Isten, már nem is lehet segíteni...amellett, hogy persze fizetjük a TB-t. Ja, és a paraszolvencia problémáját ez nem fogja megoldani, az orvos ugyanúgy tartja a zsebét, mint eddig - tisztelet a kivételnek!! (aki persze csak erősíti a szabályt!)
Ugye nem vagyok nagyon pesszimista??
csipike07 Creative Commons License 2007.01.26 0 0 146

Azt hiszem, rosszul látok!

.........valóban ilyen régi az utólsó bejegyzés ?

Merthogy én aktuálisabbnak gondoltam.....-tévednék ?

afintha Creative Commons License 2006.09.19 0 0 145
Az ANTSZ-nel kell bejelentest tenni, hogy a labor folyamatosan megbizhatatlan eredmenyeket produkal.
Előzmény: Náitszirk (144)
Náitszirk Creative Commons License 2006.09.18 0 0 144
Barátnőm első internetes hozászólását rakom fel, hátha van valami ötletetek:

Vérvizsgálatom során Dabason három alkalommal sikeresen elszúrták trombocitáim számlálását. Ez okból már kétszer megjártam a kórházat, igaz hamar beigazolódott,hogy szerencsére csak rossz eredményt számoltak.
Sajnos nem csak nekem adtak már téves eredményt, hanem több más számomra kedves embernek is. Ez igy megy évek óta. Úgy mondják a reagens anyag elöregedése az oka-akik tudni vélik, hogy mi lehet a háttérben. Soha többé nem csináltatok náluk vizsgálatot. Ez is egy megoldás. Valóban ennyire megváltoztathatatlan ez a helyzet? Sorozatban gyárthatják a megbízhatatlan, bizonytalan eredményeket? Semmit nem tehetek azokért, akik úgy mint én vérráktól rettegve, vagy terhességemet féltve élik meg ezt a felelőtlenséget?
TamásD Creative Commons License 2006.08.03 0 0 143
Abszolút helytelen ilyen párhuzamot vonni az egészségügy és egy eltört üveg között. Pontosabban, ha már mindenképpen akarsz, mondd meg nekem, hogy kinek kellene fizetni a következő helyzetben: a mester berakja az üveget, mindent úgy csinál, ahogy kell, de az üveg mégis eltörik, csak úgy magától. Kié a felelősség? A mesteré, mert mégiscsak ő nyúlt hozzá utoljára? De hisz nem rontott el semmit, miért fizetné ki zsebből?

Kb. ez a helyzet a betegekkel is. Sajnos a jónép képtelen felfogni, hogy az orvostudomány még mindig messze nem tökéletes, sok mindent nem tudunk és hogy minden ember szervezete egy kicsit más. Ahogy Afintha is írta, a mai gyógyítás általában protokollok alapján működik, vagyis az adott szakma vezetősége, kamarája összeállítja az oda tartozó betegségek kezelésének algoritmusát, vázát. Ehhez felhasználják a hazai és külföldi sok évtizedes, évszázados tapasztalatokat, és ezek a protokollok a betegek 99%-ánál jól is működnek. Úgy vannak kitalálva (ideális esetben), hogy biztonságos diagnózist, kezelést nyújtsanak viszonylag költséghatékonyan. De mindig vannak olyan betegek akik nem passzolnak a sémába, akiknek a szervezete nem úgy reagál a gyógyszerekre, mint elvárnánk, akikben a műtét során váratlan komplikáció lép fel. Ezeket nagyon nehéz előre kalkulálni, pontosabban ezt minden betegnek előre be kell kalkulálnia. Ezért van a műtéti beleegyező nyilatkozat, a kockázatok felsorolása, stb. Ez egy ilyen szakma, 100%-os garanciát senki nem tud ígérni, de jelen pillanatban nincs jobb.

Sajnos ki kell mondani, akármennyire rosszul is hangzik, de pusztán az, hogy egy beteg meghal a kórházban, nem jelenti azt, hogy habzó szájjal felelőst kell keresni, mert valaki biztos hibázott. Lehet, hogy az orvos a legjobb tudása szerint végezte a dolgát, mindent úgy csinált ahogy a többi beteg esetében is, mégis meghalt a beteg. Persze vannak olyan esetek, amikor egyértelmű a műhiba, ekkor lehet pereskedni, de ez az esetek kisebb része, hidd el. Sajnos a média és a névjegyeiket a kórházakban terítő egészségügyi ügyvédek sokat rontanak az orvosok objektív megítélésén.

TamásD

Előzmény: világitóbogár (139)
afintha Creative Commons License 2006.08.03 0 0 142
Azert sok minden van....

Az alapveto megkozelites modszerorientalt.

Vagyis a leirt, szakmailag elfogadott modszerek (nem 1 ember talalja ki...) alapjan vegzett gyogyito munkanak leirhato az eredmenyessege is.

Nagy adatbazisok vannak, es ezekbol batran lehet szemezgetni. A Cochrane adatbazis szerintem elegge fontos a gyogyszeres kezelesek hasznarol/kararol.


Az mas kerdes, hogy M.o-on a jog utvesztoiben hogyan kepes a karosult beteg karteritest kapni. Ez azonban nem az orvosok hibaja, hanem a jogalkotoe. Merthogy egyertelmuen kellene ezt szabalyoznia az EuM-nak.
Előzmény: világitóbogár (141)
világitóbogár Creative Commons License 2006.08.03 0 0 141

Itt kezdődnek a bajok, hogy nincs semmi. Kisérletezgetünk, vagy jól sikerül vagy nem, legfeljebb elmondhatjuk : " a műtét sikerült, a beteg meghalt " :-((((
Az orvosnak joga van tévedni , téves diagnózis alapján férekezelni stb.

Felelősség nem terhel senkit, vagy ha igen, akkor " védjük a mundér becsületét "
alapon nincs olyan szakértő ma az országban aki leírná hogy hibázott az orvos .
Helyesebben felkérhet a beteg szakértőt, de azt csípőből felülbirálja az ETT szakértője. Az egészségügy jelenlegi helyzetében az a cél, hogy a kórháznak
ne kelljen kártérítést fizetni, a beteg meg nem számít...... legfeljebb meghal !
Na és....

Undorító ami az egészségügy házatáján folyik....
Előzmény: afintha (140)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!