Hideg gyermek: a netről sok minden megtudható róla. Most írták a hírlevélben, hogy a jövő héten lesz az utolsó előadás. Azt sejtem, eddig ez a darab jött be legkevésbé a krétakörösöknek.
Idén is választhatunk örökös tagokat. "Idén a négy színésznő, akire szavazni lehet: Básti Juli, Béres Ilona, Moór Marianna, Udvaros Dorottya, a színészek: Bálint András, Bárdi György, Bodrogi Gyula és Lukács Sándor. Az operaénekesek: Komlóssy Erzsébet, Miller Lajos, Sass Sylvia és Sólyom-Nagy Sándor, a táncművészek: Dózsa Imre, Keveházi Gábor, Kun Zsuzsa és Pongor Ildikó."
Ismerem, és nekem is. Plusz a Krétakör, plusz a kilencvenes évek közepén Marosvásárhelyen végzett színészosztály, akik egy ideig az ottani színházban, jelenleg pedig, Honvéd Kamaraszínház néven, Budapesten dolgoznak, plusz bármi, amit Novák Eszter csinál (többek közt a marosvásárhelyiekkel közösen), amikor is valahogy elkezdenek legalább nyomokban társulatként működni, egymásra figyelni a színészek. Izgalmasabbnak tartom ezeket a társulatként erős fiatalokat, mint a nagyszerű egyéni teljesítményekkel és kiváló produkciókkal sokszorosan bizonyított, szintén kevés hazai színházat -- akár mint a Katonát, ahová egyébként gyakran és szívesen járok.
Így is van. Az utolsó infóm szerint (három éve) még teniszedzősködött.
*
Viszont van itt egy érdekesnek tűnő dolog, és ha van köztetek, aki tud válaszolni, tegye meg: Ki az ki Bíró László?
*
Határon túliak, és erőltetettség: Egyik legkedvesebb színmű számomra a Peer Gynt. Láttam néhány verzióban, soha nem felejtem el Bregyán Pétert természetesen, Peer-ként, de erről már beszéltem.
Néhány éve Sepsiszentgyörgy társulata játszott Peer Gynt címmel.. hát, valamit. Valamit, ami a Peer Gynt szövegét tartalmazta. Egyetlen mondat sem volt benne, amit nem Ibsen írt, de a szövegek összekeverve, más szereplők szájába adva hangzottak el. Tény, hogy produkció volt, mert így összekutyulni ezt a remekművet, valóban művészet.
A színház honlapján ezt írják: Domonkos István: VIA ITALIA című műve alapján a színpadi adaptációt készítette Gyarmati Kata és Mezei Kinga (Rendező: Mezei Kinga).
A Mikroszkóp fantomja - Mikroszkóp Színpad ... ezt a típusú mesterkélt, erőltetett, izzadtságszagú humort soha nem kedveltem. A vidéki színházak előadásaiért viszont kivétel nélkül érdemes lenne Pécsre utazni (a fővárosiak legtöbbjéért is, csak azokat már láttam).
OFF CC, úgy láttam, te Háy János rajongó (is) vagy. Itt mindent megtudhatsz róla (a 2. oldalon a neten megtalálható művei vannak linkelve).
Háy János műveiből, műveiről
Nagyon emlékszem a Kaposváryak Mizantrópjára évekkel ezelőtt, Lukáts Andor volt az a bizonyos mizantróp, elképesztően jó volt. Nem volt himbilimbi, arról szólt az előadás, amiről Moliére szólni akart.
Azt hiszem, már nyugodtan nevezhetjük nagy színésznek. egyébként Mucsinak hívják. A Jászai Mari díj-után Súgó Csiga díjat is kapott, mindkettőt megérdemelte.
A díjazottak:
Bertók Lajos (itt már tudhattuk, hogy nem ő a főcsigás)
Csányi Sándor
Dolhai Attila
Eszenyi Enikő
Miller Zoltán (itt nagyon elcsodálkoztunk, hogy mennyien kimaradtak: Für Anikó, Gálffi László, Hajdu Steve, Hujber Feri, Igó Éva, Kocsis Gergő, Kovács Lajos, Lehoczky Zsuzsa, Marton Róbert, Mészáros Árpád Zsolt - közülük még bárki lehet a fődíjas!)
Mucsi Zoltán
Őze Áron
Rudolf Péter
Szabó P. Szilveszter
Szervét Tibor
Udvaros Dorottya
A fődíjas: M.Á.Zs. (no comment, tárgyalunk róla eleget a színházi portál szaktopicjában)
Dicsekszem Neked, mint a Katonába elindító embernek: a Csongor és Tünde 2. előadását láttam, az Ivanovnak pedig a premierjén voltam ott, szerencsére nem kellett állnunk, át nem vett szakmai jegyekkel a 4. (itt most 3.) sor közepe táján ültünk! :))
"Kapa (milyen Zoli?) néha kifejezetten idegesitő, de azért kezd nagy szinész lenni. Az arcjátéka nagyon ott van."
Azt hiszem, már nyugodtan nevezhetjük nagy színésznek. egyébként Mucsinak hívják.
"Fekete Ernő egy félrészeg Balkayval se ér fel". Balkayval ugyan nem láttam, de az utóbbi évek Ivanovjaitól (Cserhalmi, Szervét) mindenképpen jobb volt.
"ps: ugy látszik egy kis himbilimbi mostmár minden darabban kötelező, a Mizantropban mulatságos, de az Ivanovban kifejezetten felesleges volt."
ezzel egyetértek, de a "mostmár" nem egészen pontos. ez már évek óta trendi, hogy pasik vetkőznek.
Nem vette fel ma véletlenül Valaki az M1-ről a Színházi estét? Megígértem a Húgomnak, hogy felveszem neki, Ő nagy színházrajongó, és sajnos technikai malőr miatt csak egy részét sikerült felvenni. Ebben tevékeny szerepet játszott egyéves kisfiam is :-)
Ha valakinek meglenne, nagyon hálás lennék, ha átvehetném a napokban! Emilt az aszabados@enternet.hu címre várok.
Előre is ezer köszi és jó hétvégét továbbra is, üdv, Ally
Jirí Menzel a rendezésről vallja (az Új Színházban = NSZ • 2004. március 20.) - számomra nagyon szívhezszólóan:
"Én mindenben a természetességet szeretem. Görcsösen, összeszorított fogakkal nincs értelme dolgozni. A próbaidőszak első hetében sok mindennek ki kell derülnie. Tudnom kell, hogy milyen irányba vezethetem őket, hogy mi az, amit elvárhatok tőlük, és mi az, amit nem. Ha ugyanis rossz az általam választott irány, azonnal fordulnom kell, de óvatosan, nehogy megtévesszem őket. Ilyenkor gyorsan ki kell találnom valami mást. A próbaidőszak közepén ugyanis már kétségbeesne a színész, ha hirtelen valami újat kérnék tőle. Azzal csak megzavarnám. Az első próbákon éppen ezért csak az egyéniségük érdekel. Nekem az a dolgom, hogy mindenkit az egyéniségéből indítsak el a szerep felé. Hogy senki semmit ne tegyen az alkata és az akarata ellen. Hogy a színész már reggel lelkesen várja az esti előadást. Személyes öröme ugyanis lejön a színpadról, és átragad a közönségre."
Nem láttam még a Fantomot, de nagyon szeretném megnézni. Nem tudom, ki volt a Fantom, mikor te láttad, de ami Csengery Attilát illeti, ő nemcsak hogy egyéniség, de a hangjával jobb lenne, ha az Opera társulatát gazdagítaná, mert ott nincs ilyen tenor.
Nóra: Helmer nem az aláíráshamisítás miatt akad ki, hanem a zsarolás miatt, attól fél, hogy Krogstad nyilvánosságra hozza a dolgot.Mikor Krogstad ettől eláll, már minden szép és jó. Emiatt csalódik benne Nóra, rá kell döbbennie, hogy a férje nem szereti őt igazán, hiszen ő csak jót akar, a naivitás áldozata, amiben férje és apja tartották, Torvald mégis gonosztevőnek bélyegzi, amíg azt hiszi, a dolog nyilvánosságra kerül. Mikor tudja, hogy már nem, ismét ragyog a babaotthon.
Szia Mollly!
Én vettem a bátorságot hogy Vérfürdőhab barátunkat lehuzassam a WC-n, miután a W.A. topicot is megtisztelte -8 más topichoz hasonlóan- nem túl elmés, és változtosnak sem nevezhető hotzzászólásaival.
A 3870-es hozzászóló, akit úgylátszik, töröltek.
Ezt szólta:
--Ugye tudjátok, kiknek való a színház? Pojácáknak!
Na, erre reagáltam.
Egyébként nem kell Nórának affektálni, szerintem. Nem affektált Takács Katalin, és Venczel Vera sem, mint Nóra. Nagyon jók voltak. Nóra egy csupa szív, tapasztalatlan nő, aki burokban nevelkedett, férje is burokban tartja, és mikor ez a naivitás, amiben őt szándékosan tartották, bajt okoz, valósággal gonosztevőnek bélyegzi őt Torvald, és csak magár gondol, holott Nóra az ő életét akarta megmenteni, és haldokló apját megóvni a fájdalomtól. Nóra észreveszi a babaszoba falait, és rádöbben saját helyzetére. Ezért indul el, hogy megismerje a "való" világot.
Nemzeti: Buborékok
tegnap láttam, aztán ma elolvastam MGP kritikáját, aki számomra érthetetlen módon azt írta Varga Mária "produkciójáról", hogy kiváló. hát szerintem tragikus, és én még finom voltam, mert ezt csak a szünetben fejtettemki, mögöttem egy sorral viszont egy jelenete után mordult fel valaki hangosan, hogy "szörnyű ez a nô". szerintem vagy nagyon félreértelmezte a szerepet, vagy egyszerűen rossz színésznô. ellenben a többiekkel, akik egytôl-egyig remekeltek, nem is emelnék ki senkit. ráadásul a darab sem megy át bohózatba, csak a határán egyensúlyozik. a díszlet láttán a közönség felhördült, annyira szép, és a jelmezek sem rosszak. csak ez az egy nô... de MGP-nek tetszett :-)