AZOKNAK,AKIK IZRAEL ISTENÉT SZADISTÁNAK TARTJÁK,MERT ELPUZSTÍTOTTA KÁNAÁN LAKÓIT
A kánaániták által imádott istenek között Baál volt a legkiemelkedőbb (Bí 2:12, 13; vö.: Bí 6:25–32; 1Ki 16:30–32). Az Astóret (Bí 2:13; 10:6; 1Sá 7:3, 4), Aséra és Anát nevű kánaáni istennőket egy egyiptomi szöveg úgy mutatja be, hogy egyszerre voltak anyaistennők és szent prostituáltak, akik paradox módon örökké szüzek maradtak (szó szerint: ’nagy istennők, akik fogannak, de nem szülnek’). A nekik bemutatott imádattal alighanem mindig együtt járt a templomi prostituáltak szolgálata. Ezek az istennők nemcsak a kéjvágyat, hanem a szadista erőszakot és a hadviselést is megtestesítették. Ezért Anát istennőről az ugariti Baál-mítosz azt írja, hogy halomra kaszabolja az embereket, majd azzal díszíti magát, hogy levágott fejeket aggat magára, és ruhájának övéhez szíjazza kezüket, miközben örül, hogy a vérükben gázolhat. Astóret istennő szobrocskái, melyekre Palesztinában találtak rá, meztelen nőt ábrázolnak, nagyon eltúlzott nemi szervekkel. A kánaániták falloszimádatával kapcsolatban W. F. Albright régész a következőket jegyzi meg: „ami a legrosszabb, vallásgyakorlatuk erotikus jellege egész biztosan a társadalmi lealjasodás legocsmányabb mélységéig süllyedt” (Archaeology and the Religion of Israel. 1968, 76–77. o.; lásd: ASTÓRET; BAÁL 4.).
Lealacsonyító szokásaikon felül ott voltak még a gyermekáldozatok is. Merrill F. Unger így beszél erről: „A Palesztinában végzett ásatások során a pogány oltárok körüli temetőkben garmadával tárultak fel hamvak és olyan csontvázmaradványok, melyek csecsemőkéi voltak, ami arra mutat, hogy széles körben elterjedt volt ez a kegyetlen rettenet” (Archaeology and the Old Testament. 1964, 279. o.). A Halley’s Bible Handbook (1964, 161. o.) c. mű ezt írja: „A kánaániták isteneik jelenlétében erkölcstelen élvezettel mutattak be imádatot, ami felért egy vallási rítussal, továbbá ugyanezeknek az isteneknek bemutatott áldozatul meggyilkolták elsőszülött gyermekeiket. Kánaán földje mintha – igen nagy mértékben – egy fajta Szodomává és Gomorrává vált volna nemzeti szinten . . . Egy ilyen förtelmesen szennyes és brutális civilizációnak vajon volt joga ahhoz, hogy még tovább fennmaradjon? . . . A régészek, akik ásatásokat végeznek a kánaáni városok romjai között, azon csodálkoznak, hogy Isten nem hamarabb pusztította el őket, mint ahogy azt megtette” (KÉP: 1. köt. 739. o.).
A káldeusok arámi nyelvét vették át a Babilonba hurcolásuk során a a Júdeaiak, akik származásilag héberek voltak. A káldeus arámi nyel ilyen formán a héberek nyelve is lett, de ettől még arámi maradt.
Eredetileg azonban a káldeusok nyelve volt, így semmikép nem nevezhették azt maguk a Júdea beliek sem héber nyelvnek.
Ezért nem nevezik az Evangéliumok az Úr Jézus nyelvét hébernek, hanem aráminak.
A legismertebb utalások és arámi kifejezések az evangéliumokban a következők:
Abba (Atya): A bensőséges arámi szó, amellyel Jézus Istenhez imádkozott. (Márk 14:36)Eloi, Eloi, lemma sabaktáni? (Istenem, istenem, miért hagytál el engem?): Jézus szavai a kereszten. (Márk 15:34)Talita kumi: Jézus szavai Jairus leányának feltámasztásakor, ami arámiul annyit tesz: „Leányka, mondom neked, kelj fel!” (Márk 5:41)Effata: Jelentése „Nyílj meg!”, amelyet Jézus a süketnéma meggyógyításakor mondott. (Márk 7:34)Rabbuni / Rabbi: Arámi tiszteleti címek, amelyek jelentése „Mesterem” vagy „Mester”. (János 20:16, Máté 23:7)Golgota / Akeldáma: Helynevek, a „Koponya helye” és a „Vér mező”. (Máté 27:33, Cselekedetek 1:19)
Emellett magában a bibliai szövegben is történik közvetlen utalás az akkori nyelvkörnyezetre:
Bethesda és Gabbata: János evangéliuma konkrétan megemlíti, hogy a jeruzsálemi Fürdőt arámi nyelven Bethesdának, a térköves udvart pedig Gabbatának hívják (János 5:2, 19:13)
Olyan képtelenséget, hogy héber nyelv, sem az Úr Jézus, sem tanítványai nem állítottak
Tudniillik az Új babiloni birodalmat a Káldeusok alapították.
Az asszír forrásokban elsőként II. Asszurnaszirpal (ur. Kr. e. 884-858) említi őket, mint akik több városállamot (Bit-Jakin, Bit-Ammukani, Bit-Dakkuri stb.) alapítottak a Perzsa-öböl Ny-i partján, ahonnan állandóan veszélyeztették Babilóniát. Ukincer (ur. Kr. e. 732-729, III. Tiglat-Pilleszer idején) és Marduk-apla-iddin (II. Szargon uralma alatt) átmenetileg magához is ragadta az uralmat Babilónia fölött. Nabopolasszar (ur. Kr. e. 626-605) alatt a káldeusok (→arámok) megalapították Új-Babilóniát. A Dán 2,2-10; 4,4; 5,7.11
A zsidókkal való kapcsolatuk Júda Királyságának lakóinak a káldeusok által Babilonba történő elhurcolásuk eredménye.
Dániel 1:1 Jojakim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében jöve Nabukodonozor, a babiloni király Jeruzsálemre, és megszállá azt. 2 És kezébe adá az Úr Jojakimot, a Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét; és azokat Sineár földjére vitte, az ő istenének házába, és az edényeket bevitte az ő istenének kincsesházába. 3 És mondá a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izrael fiai közül és királyi magból való s előkelő származású ifjakat, 4 Akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, és ismeretekkel bírnak és értenek a tudományokhoz, és akik alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában; és tanítsák meg azokat a káldeusok írására és nyelvére.
Nyilván nem zisidó-nak nevezi, hiszen az későbbi megnevezés. De a nyelv ugyanaz. Oszt ha nem gond itt be i fejeztem. Mert nem bizonyitani, csak mutatni kivántam.
Felőlem azt is gondolhatod hogy ufonauták irták, vagy indiai védák. Nekem tökmindegy. :) Én tudom, amit tudni vélek, és te tudod amit vélsz. Ennyi.
Úgy látom, nálunk nem ugyanaz a vita tárgya. Te a korabeli elnevezésekről beszélsz, én pedig arról, hogy a nyelvészet ugyanazt a nyelvet ma bibliai hébernek nevezi."
Én is ezt állítottam. Tudniillik, hogy sem Isten Szent Prófétáinak Írásában , sem az Evangéliumokban
,sem az apostolok leveleiben nem nevezték soha a nyelvet, amelyet Izrael fiai a történelmük során beszéltek héber nyelvnek. A 19. században, elsősorban álkeresztény hébermániások kezdték állítani,
hogy a Próféták Könyvei héber nyelven íródtak. Majd a zsidók is átvették ezt a gyakorlatot.
Ezzel ellentétben Philon Júdeus((Kr. e. 25/20 körül – Kr. u. 41/45 körül), a zsidók nyelvének ismerője és szakértője ,egyértelműen kijelentette,hogy a Septuaginta fordítók káldeus nyelvből fordították a Szentírást.
A káldeus nyelvet semmiképen nem lehet hébernek nevezni, hisz a káldeusok a babiloniak voltak,
akik megtanították a hébereket a káldeusok nyelvén írni és olvasni, amikor azok fogságban voltak.
Philon Judeus ezt írta:
"Hisz ki ne tudná, hogy minden nyelvnek, különösen pedig a görögnek gazdag eszköztára van, ugyanazt a gondolatot, amikor mintegy lefordítja vagy körülírja, sokféleképpen fejezi ki, hol ezt, hol azt a kifejezést alkalmazva. E törvénykönyv esetében – mondják – nem így történt: a tulajdonképpeni értelemben használt szavak (kyria onomata) pontosan megfelelnek (synenechténai eis tauton) a másik nyelv tulajdonképpeni értelemben használt szavainak, a görög a káldeusnak,5 s tökéletesen ráillenek arra, amit jelölnek (tois délumenois pragmasin). Nézetem szerint ugyanis, mint ahogy a geometria és a dialektika fogalmai sem tűrik meg a fordításbeli következetlenséget, hanem az eredetileg megválasztott elnevezésük változtatás nélkül végig ugyanaz marad, nyilván ők is ugyanilyen módon ötlötték ki a tárgyukhoz illő szavakat, melyek egyetlen lehetőségként és a legérzékletesebben fejezték ki a jelölendő dolgokat. Erre a legnyilvánvalóbb bizonyosság a következő. Akár görögül tudó káldeusok, akár káldeusul tudó görögök veszik kézbe egyidejűleg a két írást: a káldeus nyelvűt és a fordítását, úgy csodálják és tisztelik őket, mint két testvérművet, vagy inkább mint olyanokat, amelyek a tárgy és a szóhasználat szempontjából azonosak egymással, és tolmácsolóikat nem fordítóknak nevezik, hanem szent tanítóknak és prófétáknak, akiknek gondolkodásbeli világosságban sikerült fölvenniök a versenyt Mózes legtisztább szellemével. Mózes élete II. 38–41 (Bollók János fordítása)
Dániel 1:3 És mondá a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izrael fiai közül és királyi magból való s előkelő származású ifjakat, 4 Akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, és ismeretekkel bírnak és értenek a tudományokhoz, és akik alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában; és tanítsák meg azokat a káldeusok írására és nyelvére.
Megtévesztik az embereket azok a magukat tudósnak kaidó hébermániások, akik azt állítják, hogy
hébernek nevezték Izrael fiai valaha a saját nyelvüket, illetve, hogy a Próféták Könyveinek a nyelve héber nyelv volt.
Lehetetlen ugyanis a káldeusok arámi nyelvét hébernek nevezni ,még akkor is, ha azt a héberek használták, elsajátítva azt.
Úgy látom, nálunk nem ugyanaz a vita tárgya. Te a korabeli elnevezésekről beszélsz, én pedig arról, hogy a nyelvészet ugyanazt a nyelvet ma bibliai hébernek nevezi.
Ismét készíttettem egy szemléltető ábrát, mert szerintem ez jobban megmutatja, miről beszélek.
Hoztam már párhuzamot a magyar nyelvvel.
A magyar nyelvet sem nevezték mindig úgy, ahogyan ma. A nyelvészek ma korszakokra bontják: ómagyar, középmagyar, újmagyar, modern magyar. Amikor ma egy ómagyar szöveget olvasunk, természetesnek vesszük ezt az elnevezést. De azok, akik a szöveget annak idején leírták, nem azt mondták magukról, hogy "ómagyarul" beszélnek. Ez egy későbbi, tudományos nyelvtörténeti megnevezés.
Ugyanez a helyzet a héberrel is.
Amikor a Biblia "júdeai nyelvről" (2Kir 18:26) vagy "Kánaán nyelvéről" (Ézs 19:18) beszél, a modern nyelvtudomány ezt a nyelvállapotot bibliai héberként azonosítja. Nem azért, mert az ókorban így nevezték volna, hanem mert ma így különböztetjük meg a héber nyelv történeti korszakait.
Az arámi ezzel párhuzamosan a kor nemzetközi közvetítő nyelve volt. A diplomáciában, a közigazgatásban és a kereskedelemben hasonló szerepet töltött be, mint napjainkban az angol. Ez azonban nem változtat azon, hogy a júdeai lakosság saját nyelve a héber volt.
Éppen ezért anakronizmus lenne azt várni, hogy Ezékiás vagy Ézsaiás korában valaki azt mondja: "héberül beszélek" vagy "bibliai héberül beszélek".
Ez nagyjából ugyanaz lenne, mintha azt várnánk Árpád korának embereitől, hogy kijelentsék: "ómagyarul beszélünk".
Ezek a megnevezések csak évszázadokkal később születtek meg.
A diskura tehát szerintem nem arról szól, hogy létezett-e a héber nyelv, hanem arról, hogyan nevezzük ma ugyanazt a nyelvet.
A nyelvészek a Biblia nyelvét bibliai hébernek nevezik. Ez nem azt jelenti, hogy az ókori emberek is ezt a kifejezést használták, hanem azt, hogy a modern nyelvtudomány így nevezi azt a nyelvi korszakot.
Ezért a "júdeai nyelv", a "Kánaán nyelve" és a mai "bibliai héber" nem három különböző nyelv, hanem ugyanannak a nyelvnek különböző történeti megnevezései és leírásai.
a Biblia nyelve az héber nyelv, közérthető, de egy nyelvész valószínűleg így fogalmazna:
„A Héber Biblia túlnyomó része a bibliai héber nyelven íródott, kisebb részei pedig arámi nyelven.”
MIÉRT NEM LEHET A JEHOVIZMUST RÁERŐLTETNI ISTEN SZENTJEIRE?
A jehovizmust a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanítói próbálták ráerőltetni az Isten Szavára.
Az Őrtorony 1980. októberi számában így ír erről:
A „JEHOVA” NÉV KÖZISMERTTÉ LESZ
Érdekes, hogy az isteni nevet „Jehova” alakjában egy spanyol domonkosrendi szerzetes, Raymundus Martini használta először. Ebben a formában jelenik meg a név a Pugeo Fidei című könyvében i. sz. 1270-ben — több mint 700 évvel ezelőtt.
Idővel, amikor a reform-mozgalmak kezdtek kibontakozni a katolikus egyházon belül és azon kívül, a Biblia a köznép számára is hozzáférhetővé lett és egyre szélesebb körben vált ismertté a „Jehova” név. I. sz. 1611-ben kiadásra került a Biblia King James, vagy más néven Authorized Version fordítása. Ebben a fordításban négyszer fordul elő a Jehova név (2Móz 6:3; Zsolt 83:18; És 12:2; 26:4)
Ugyanebben a kiadványban jehova tanúi tévtanítói azt hazudják, hogy az Úr Jézus és tanítványai is használták a jehova nevet:
"Ezek szerint hát Jézus és tanítványai nyíltan használták Isten nevét? Minden bizonyítékunk megvan rá, mert mindannyian gyakran idéztek az Írásokból, melyek Jehova nevét tartalmazzák."
Az igazság az, hogy nem használták Jézus tanítványai a jehova nevet Istenük neveként.
Se az evangéliumokban, se az apostolok írásaiban nem fordul elő ez a név, Izrael Istenének a neveként.
Nem is fordulhatott elő, hisz maga a "jehova" név csak a 13. században keletkezett. A Róma főpapja által vezetett egyház domonkos rendi szerzetesének ötlete alapján.
Azt kellene bizonyítani, hogy az újkor előtt keletkezett rabbinikus irodalomban bármelyikében van-e olyan állítás, hogy héber nyelv.
A hellenisztikus korban a görög szerzők a héber nyelvet így nevezik:
- Ἑβραϊστί = „héberül” - Előfordul: Jézus Sirák könyve előszavában (Kr. e. 130 körül) - Ez a legkorábbi nyelvnévként használt forma."
-------------------------------------------------
Tehát Jézus Sirák könyve nem tartalmazza az állítást , hogy a zsidók héber nyelven beszéltek,
hanem a Könyvhöz valaki valamikor írt egy "Előszót" méghozzá görögül és az előszavába állította,
hogy a héberül íródott a könyv. Ez nem bizonyíték arra, hogy a zsidók i.e. 130 ban hébernek nevezték a nyelveket. Ez csak azt bizonyítja, hogy az, aki az Előszót írta a Könyvhöz helytelenül héber nyelvnek nevezte az arámit, ahogyan a sok hébermániás álkeresztény félművelt is ezt teszi. Az arámi nyelven írott szövegre ráfogják, hogy héber nyelvű.
Egy biztos, hogy sem Philon Júdeus, sem Jézus tanítványai soha nem nevezték a zsidók nyelvét hébernek.
1.3. A rabbinikus irodalomban megjelenik az „ivrit” mint nyelvnév A Misna és a Talmud szövegeiben a héber nyelvet többféle néven említik:
- לשון הקודש – lashon hakodesh („szent nyelv”) - עברית – ivrit („héber nyelv”) - עברית מדויקת – ivrit meduyeket (pontos héber) - עברית של חכמים – ivrit shel chachamim (a bölcsek hébere)
A lexikonok és a modern tudomány is megerősíti: → A „héber nyelv” megjelöléssel viszonylag későn találkozunk, de már a Misnában szerepel.
Ez azt jelenti, hogy a rabbinikus kor (Kr. u. 2–3. század) már használja a héber nyelv megnevezését."
-----------------------------------
Nem árt, ha tudod:
A Misna teljes, önálló szövegét tekintve a legkorábbi és legpontosabbnak tartott fennmaradt kézirat a Kaufmann-kódex (MS Kaufmann A 50), amely a 10. vagy a 11. században keletkezett, és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában található Budapesten. A kairói genizából előkerült töredékek között azonban ennél sokkal korábbi, 840–841-ből származó Misna-lapokat is azonosítottak.
Babilóniai Talmud: Legkorábbi teljes kézirata a Müncheni Kézirat (Codex Hebraicus 95), amely 1342-ből származik és a Müncheni Bajor Állami Könyvtárban őrzik. Jeruzsálemi Talmud:Legkorábbi teljes kézirata a leideni Codex Scaliger 3, amelyet 1289-ben másoltak, és a Leideni Egyetemi Könyvtárban található.
Ennek ellenére te 2-3. századi Misnáról és Talmudról regélsz, mint bizonyítékokról.
Ezt a két kifejezést kellene meghatároznod, hogy a Misnában, vagy a Talmudban hol találhatóak pontosan:- עברית מדויקת – ivrit meduyeket (pontos héber) - עברית של חכמים – ivrit shel chachamim (a bölcsek hébere)
A kérdésed arra irányul: létezett-e az „ivrit” mint nyelvnév az ókorban? A válasz: igen, létezett, és a rabbinikus irodalomban rendszeresen szerepel.
🧩 1. Az „ivrit” szó ókori előfordulásai
1.1. A Biblia maga használja az „ivri” (héber) etnikai megjelölést Ez még nem nyelvnév, de a szó gyökét adja:
- הָעִבְרִי – ha’ivri („a héber”) – pl. 1Móz 14:13
- A szó jelentése: „a túlparti”, „az Eufráteszen túlról jött” (me’ever).
Ez az etnikai név később nyelvnévvé válik.
1.2. A nyelvnév korai görög megfelelője: Ἑβραϊστί A hellenisztikus korban a görög szerzők a héber nyelvet így nevezik:
- Ἑβραϊστί = „héberül” - Előfordul: Jézus Sirák könyve előszavában (Kr. e. 130 körül) - Ez a legkorábbi nyelvnévként használt forma.
Ez bizonyítja, hogy a héber nyelvnek volt neve az ókorban.
1.3. A rabbinikus irodalomban megjelenik az „ivrit” mint nyelvnév A Misna és a Talmud szövegeiben a héber nyelvet többféle néven említik:
- לשון הקודש – lashon hakodesh („szent nyelv”) - עברית – ivrit („héber nyelv”) - עברית מדויקת – ivrit meduyeket (pontos héber) - עברית של חכמים – ivrit shel chachamim (a bölcsek hébere)
A lexikonok és a modern tudomány is megerősíti: → A „héber nyelv” megjelöléssel viszonylag későn találkozunk, de már a Misnában szerepel.
Ez azt jelenti, hogy a rabbinikus kor (Kr. u. 2–3. század) már használja a héber nyelv megnevezését.
🧩 2. Miért tűnik úgy, hogy a „héber” elnevezés késői?
Mert a korai szövegek nem a modern nyelvészeti kategóriákat használják.
A bibliai korszakban: - a nyelv neve: júdeai (Ἰουδαϊστί) - vagy: kánaáni nyelv (Ézs 19:18) - vagy egyszerűen: a nép nyelve.
A hellenisztikus korban: - a nyelv neve: Ἑβραϊστί (héberül).
A rabbinikus korban: - a nyelv neve: ivrit, lashon hakodesh.
A modern korban: - a nyelv neve: ivrit (modern héber).
A félreértés abból fakad, hogy a modern „ivrit” szó ugyanazt a gyökeret használja, mint az ókori „ivri”, de más nyelvi korszakot jelöl.
🧩 3. A döntő pont: az „ivrit” szó nem modern találmány
A modern ivrit (modern héber) Eliézer Ben-Jehuda munkája (19. század vége), de:
- a szó maga nem új,
- az ókori és rabbinikus irodalomban már létezett, - a jelentése: „héber (nyelv)”.
A modern ivrit csak új funkciót kapott: → a bibliai és rabbinikus héberből kialakított modern, beszélt nyelv neve lett.
---
🧩 4. Ez egy táblázat, mindjárt legeneráltatom. Mert ide sajna nem lehet táblázatot betenni, szóval mint kép hozom...
---
🧩 5. Válasz a kérdésedre, egy mondatban
Igen: az „ivrit” szó mint a héber nyelv megnevezése már az ókorban és a rabbinikus irodalomban is létezett;
a modern ivrit csak ennek a régi névnek az újkori, beszélt nyelvre alkalmazott változata.
Az általa előhozott összehasonlító szótárárból azonban kiderül, hogy mint nyelvre nem ahsználták
az ókorban sem az ivirit(héber) kifejezést.
Az AI nem volt képes felfogni, hogy nem az volt a kérdés, ha létezett-e az ivrit / עברית) kifejezés
az ó korban, hanem az, hogy nevezték-e a zsidók így a nyelvüket az ó korban, illetve bármikor a 19. század előtt héber nyelvnek.
Az összehasonlító táblázat szerint is csak az újkorban és az újkorban jelent meg a Lingua Hebraika,
az irvit, illetve a héber csak a modern magyar nyelvben.
Az újkor kezdetét a történettudomány általában 1492-höz, Amerika felfedezéséhez köti. Ez az esemény gyökeresen megváltoztatta a világképünket. A magyar és az egyetemes történelemoktatásban ugyanakkor több más fontos dátum is felmerülhet a korszak kezdeteként:
1492: Amerika felfedezése (hagyományos, nyugati/atlantista datálás).1517: A reformáció kezdete, amely szétbontotta a nyugati keresztény egységet (Luther Márton tételei).1640: Az angol polgári forradalom kezdete (a korábbi marxista történelemszemlélet szerint)
Az újkor az 1789-es francia forradalommal, vagy az első világháború végével (1918) ért véget. A magyar történetírásban hagyományosan 1918-tól számítjuk a legújabb kort, míg a nyugati történelemben a 18. század végétől a jelenkorig tartó időszakot összefoglalóan gyakran modern kornak nevezik.
Az összehasonlító táblázatból nem lehet megállapítani, hogy pontosan mikor jelent meg az Újkorban a Lungua Hebraika kifejezés.
Egy azonban biztos, , hogy az Újkor 1492,1517, vagy 1640-es kezdeti időpontja egyértelműen kizárja, hogy a maszoréták az 1008-ban kiadott , Leningrádi Kódex néven ismert írásukat, héber nyelvűnek nevezték volna. Hisz azt még a Középkorban készítették, és az AI által bemutatott Összehasonlító Táblázat szerint a középkorban a zsidók nyelvét káldeusnak nevezték.
Az AI tehát ellentmondásokba keveredett a kérdés kapcsán.
Én azt állítottam, hogy még a zsidó biblia készítői sem nevezték hébernek az általuk elkészített biblia nyelvét, hanem káldeusnak nevezték, ahogyan azt a zsidó Philon Júdeus, aki az első században élt káldeus nyelvűnek nevezte azoknak a szent könyveknek a nyelvét, amelyből a Septuaginta fordítók fordítottak.
Ezt az AI-megpróbálta tagadni, és arra hivatkozott, hogy a kifejezést, hogy héber már az ókorban is használták. Ezt azonban én sem vitattam. Én csak azt állítottam, hogy a zsidók a saját nyelvükre a 19. század előtt nem használták a héber kifejezést, illetve azt állítottam, hogy a Szentírás nyelve a káldeus arámi nyelv volt, amikor abból a Septuaginta fordítók fordítottak.
Ez az Úr Jézus korára sem változott, hisz Philon Júdeus ,aki az első században élt,még ennek a káldeus arámi nyelvű Szentírásnak volt a birtokában, amit összehasonlított a Septuaginta fordítással, és megállapította a fordítás pontosságának a tényét.
Az összehasonlító táblázat pedig azt igazolja, hogy a középkorban, amikor Philon Júdeus és az Úr Jézus születtek a zsidók nyelvét káldeusnak és aráminak nevezték.
Tulajdonképen te vezetted rá az AI-t, hogy korrigálja korábbi téves állítását.
A kérdés nem az volt, hogy használták e a héber kifejezést a Bibliában, hanem az, hogy
a héberek nevezték -e a nyelvüket hébernek.
Nem elég azt állítani, hogy Qumránban előfordul, vagy hogy szerepel a Misnában az (עברית / ivrit) szó, hanem azt kell bizonyítani, hogy ezekben használták-e azt az Izrael fiai által beszélt nyelvre.
Az Ó szövetség könyveiben még a görög fordításban is szerepel.
Először az 1.Mózes 39:14-ben fordul elő. Potifár felesége nevezte Józsefet hébernek.
Ezzel együtt összesen 27 alkalommal szerepel a kifejezés az Ó szövetség Könyveiben, de minden esetben emberekre, népcsoportra és nem a nyelvükre alkalmazva.
Ugyanez a helyzet az apostolok írásaiban.
Az Újszövetségnek elnevezett írásokban a Ἑβραῖος(hebraiosz) kifejezés mindösszesen négy helyen fordul elő. Minden esetben emberekre és nem a beszélt nyelvre alkalmazva.
Apostolok Cselekedetei 6:1Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás ahéberekellen, hogy az őközülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban.II. Korintus levél 11:22Héberekők? Én is. Izraeliták-e? Én is. Ábrahám magva-e? Én is.Filippi levél 3:5 5. körülmetéltek nyolcadnapon, Izrael nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, héber a héberekből, törvény szerint farizeus,
Amikor az AI arra a következtetésre jut, hogy az a szó, hogy héber szerepel Qumránban,Misnában, Talmudban, Josephusnál, korai keresztény szerzőknél eltereli a figyelmet a kérdésről.
A kérdés nem az volt, hogy ezeken a helyeken előforul-e az a kifejezés, hogy héber.
A kérdés az volt, hogy használták-e a 19. század előtt , egy beszélt nyelvre a héber kifejezést.
Természetes, hogy Qumránban, a Misnában, majd a Talmudban, sőt a keresztény írásokban használták azt a kifejezést, hogy héber, hisz a Szentírásban is benne van. Csak nem a beszélt nyelvre vonatkoztatva, hanem emberekre, emberek csoportjára vonatkoztatva.
AZ AI-nak azt kellene előadni, hogy az általa felsorolt helyeken milyen szövegben és mire van használva az A „héber” (עברית / ivrit) szó illetve annak görög megfelelője a Ἑβραῖος(Hebraiosz).
Ekkor lehetne értékelhető az AI állítása. Addig csak semmitmondó állítás.
Így igaz, amikor Philon Júdeus arra utalt, hogy a Septuaginta fordítói Káldeus nyelvből fodítottak,
akkor arra a nyelvre gondolt, amelyet a Káldeusok beszéltelk, azaz a babiloni arámi nyelvere.
De semmi esetre nem a 19. században kiképzelgett héber nyelvre.
Ha tehát, az Ó szövetség könyveit, káldeus azaz babiloni arámi nyelvből fordították, amit i.sz az első században Philon Júdeus igazolt, akkor ki van zárva annak a lehetősége, hogy abban a korban hébernek nevezték volna Izrael fiainak a nyelvét.
Az Ó szövetség könyvei, i.sz. az 5. században lettek újra írva, mert mert a korábbi írások Jeruzsálemnak a babiloniak által történő elpusztítása idején elégtek a tűzben.
Ezt maga Ezsdrás próféta erősíti meg írásában.
Mivel a Babilonba elhurcolt írástudókat Babilon királyának a parancsára emgtanították a káldeusok nyelvére, amelyet a fogságban született zsidók is elsajátítottak, az Ó szövetség újonnan elkészített
Könyvei Káldeus arámi nyelven íródtak. Ezért állította Philon Júdeus, hogy káldeusok nyelvéből
fordítottak a Septuaginta fordítói.A Káldeus arámi volt a zsidók nyelve a babiloni fogságból való szabadulás után. Maga a kifejezés, hogy "héber nyelv " nem is létezett a zsidó irodalomban. De a Szentírásban se található sehol.
Dániel 1:3 És mondá a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izrael fiai közül és királyi magból való s előkelő származású ifjakat, 4 Akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, és ismeretekkel bírnak és értenek a tudományokhoz, és akik alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában; és tanítsák meg azokat a káldeusok írására és nyelvére.
Amugy A.i.-nak 9 A4 oldalon magyarázom el, hogy mit vegyen figyelembe és mit mit ne. Nem titok itt van. Csak görges el a fazekakig, ott 6 szekcióra osztva, minden fazék megmondja, hogy mik a paraméterei. https://lucius3098.blogspot.com/2026/06/szentfazek-34.html
Felekezetfüggetlen módban dolgozik, és csak azokat veszi figyelembe, amik valóban igazolhatóak.
2Kir 18:26 bizonyítja, hogy a zsidók nem beszéltek héberül, csak „júdeaiul”. → A „júdeai” (Ἰουδαϊστί) a bibliai héber korabeli görög neve. A szöveg éppen azt bizonyítja, hogy a júdeaiak héberül beszéltek."
Nos itt , ezzel az állítással árulta el az AI, hogy rossz forrásból merített.
Tudniillik a 2. Kir. 18:26 ban a maszoréta szövegben sem használja a "júdeai nyelv" helyett,
a "héber nyelv" kifejezést.
Az Ἰουδαϊστί (judaisti) görög határozószó jelentése „zsidó módon” vagy „júdeai nyelven”. Ennek közvetlen és leggyakoribb megfelelője maszoréta szövegben a יהודית (Yehudit – jehudit) szó, amelynek jelentése „júdeai nyelven” vagy „zsidó nyelven”.
Íme a bizonyíték:
2. Kir. 18: 26. Erre szólt Eljákim, Chilkíjáhú fia, meg Sebna és Jóách Rabsákéhoz : Beszélj, kérlek, szolgáidhoz arámul, mert mi értjük; s ne beszélj velünk zsidóul azon nép fülei hallatára, mely a falon van./IMIT/EMIH/
A „héber” nyelv elnevezése késői, 19. századi keresztény találmány. → Ez történetileg téves: a „héber” (ivrit / עברית) elnevezés már az ókorban létezett, és a rabbinikus irodalomban is rendszeresen szerepel."
------------------------------------------
Melyik rabbinikus irodalomban?
Az ókor melyik szakaszában? Az ókor meghatározás semmit nem bizonyít.
Az ókor az emberiség történelmének az írásbeliség megjelenésétől (i. e. 3500 körül) a Nyugatrómai Birodalom bukásáig (476) tartó korszaka.
Tessék az AI-t utasítani, hogy pontos munkát végezzen.
A maszoréták,akik a Héber bibliának utólag átkeresztelt írást az Aleppoi-, majd a Leningrádi Kodex formájában megalkották, még azt állították, hogy káldeus nyelvet használtak annak megírásánál.
A modern héber (Ivrit): A beszélt nyelvként hosszú időre holt nyelvről Eliezer Ben-Jehuda vezetésével a XIX. század végén és a XX. század elején keltették életre. Az első modern szótár 1922-ben jelent meg.
Az Ó szövetség írásaiban olyan kifejezés, hogy héber nyelv sehol nem szerepel. Utalás történik arra, hogy Izrael fiai Júdeai és arám nyelvet beszéltek, de arra sehol nem találni utalást a próféták írásaiban, hogy nyelvüket héber nyelvnek nevezték volna.
Íme a bizonyíték:
2.Kir. 18: 26 Ekkor Eljákim, Hilkijjáhú fia, Sebná és Jóáh ezt mondta a kincstárnoknak: Beszélj szolgáiddal arámul, mert megértjük. Ne beszélj velünk júdai nyelvena várfalon levő hadinép füle hallatára!(MBT)
Hogy milyen nyelven beszéltek Júdea lakosai évszázadokkal később Nehémiás idejében?
A választ maga Nehémiás próféta adja meg a Nehémiás Könyve 13:24-ben.
Nehémiás 13: 24 és gyermekeik fele asdódi nyelven beszélt. Júdai nyelvenmár nem is tudtak, hanem valamelyik másik nép nyelvén beszéltek.
Amikor a 16. századtól kezdve a magyar bibliafordítók lefordították a Maszoréták által összeállított Ószövetség írásait,azt állítoták, hogy káldeus nyelvből fordítottak és nem azt, hogy héber nyelvből.
A maszoréták a saját írásukat életük végéig Káldeus nyelvűnek tartották, összhangban
Philon Júdeus-sal akiaz Ó-szövetség írásait,amelyből a Sepetuaginta készült szintén káldeus nyelvnek
nevezte. A magyar bibliafordítók is azt állították, hogy a maszoréták káldeus nyelven készítették el a zsidó Bibliát.Csak a 19.századtól kezdték jehovás szekták megjelenése után erőltezni a Káldeus nyelven írt Bibliára a Héber Biblia kifejezést.
Philon Judeus ezt írta:
"Hisz ki ne tudná, hogy minden nyelvnek, különösen pedig a görögnek gazdag eszköztára van, ugyanazt a gondolatot, amikor mintegy lefordítja vagy körülírja, sokféleképpen fejezi ki, hol ezt, hol azt a kifejezést alkalmazva. E törvénykönyv esetében – mondják – nem így történt: a tulajdonképpeni értelemben használt szavak (kyria onomata) pontosan megfelelnek (synenechténai eis tauton) a másik nyelv tulajdonképpeni értelemben használt szavainak, a görög a káldeusnak,5 s tökéletesen ráillenek arra, amit jelölnek (tois délumenois pragmasin). Nézetem szerint ugyanis, mint ahogy a geometria és a dialektika fogalmai sem tűrik meg a fordításbeli következetlenséget, hanem az eredetileg megválasztott elnevezésük változtatás nélkül végig ugyanaz marad, nyilván ők is ugyanilyen módon ötlötték ki a tárgyukhoz illő szavakat, melyek egyetlen lehetőségként és a legérzékletesebben fejezték ki a jelölendő dolgokat. Erre a legnyilvánvalóbb bizonyosság a következő. Akár görögül tudó káldeusok, akár káldeusul tudó görögök veszik kézbe egyidejűleg a két írást: a káldeus nyelvűt és a fordítását, úgy csodálják és tisztelik őket, mint két testvérművet, vagy inkább mint olyanokat, amelyek a tárgy és a szóhasználat szempontjából azonosak egymással, és tolmácsolóikat nem fordítóknak nevezik, hanem szent tanítóknak és prófétáknak, akiknek gondolkodásbeli világosságban sikerült fölvenniök a versenyt Mózes legtisztább szellemével. Mózes élete II. 38–41 (Bollók János fordítása)
Már nem pazarlom az időmet, hogy kibontsam. vagy elmondjam. Inkább azt mondom; Nem értek egyet. Hogy milyen gondolatok jönnek még fel, azt nem irom le. talán bántó lenne. :) az meg nem cél. szóval fogtam a szöveged, oda adtam egyik A.i.-nak aki szépen összeszedte, hol tévedsz.
🎯 Rövid, lényegi összegzés
A fórumbejegyzés három állítást próbál bizonyítani:
A „héber” nyelv elnevezése késői, 19. századi keresztény találmány. → Ez történetileg téves: a „héber” (ivrit / עברית) elnevezés már az ókorban létezett, és a rabbinikus irodalomban is rendszeresen szerepel.
A bibliai szövegek nyelve valójában „káldeus”, nem héber. → A „káldeus” Philónnál és más görög szerzőknél nem a bibliai hébert jelenti, hanem az arámi nyelv egy változatát. A bejegyzés összemossa a két fogalmat.
2Kir 18:26 bizonyítja, hogy a zsidók nem beszéltek héberül, csak „júdeaiul”. → A „júdeai” (Ἰουδαϊστί) a bibliai héber korabeli görög neve. A szöveg éppen azt bizonyítja, hogy a júdeaiak héberül beszéltek.
A bejegyzés érvelése tehát filológiailag hibás, több fogalmi keverést tartalmaz, és a forrásokat nem a történeti-nyelvészeti kontextusukban értelmezi.
📚 Részletes elemzés1. A bejegyzés érvelési szerkezete
A szerző három lépésben építi fel a gondolatmenetet:
(A) A modern nyelvészet nem tudja, hogyan beszélt Dávid király → tehát bizonytalanság van.
(B) 2Kir 18:26 szerint a zsidók „júdeaiul” beszéltek → tehát nem héberül.
(C) Philón szerint a Septuaginta „káldeus” nyelvből készült → tehát a bibliai szöveg nyelve káldeus, nem héber.
(D) A „héber” elnevezés 19. századi keresztény találmány → tehát a modern tudomány félrevezeti az olvasót.
Ez a logikai lánc minden pontján hibás, mert:
A „júdeai” = a bibliai héber korabeli görög neve.
A „káldeus” = arámi, nem a bibliai héber.
A „héber” elnevezés ókori, nem modern.
A maszoréták soha nem nevezték a bibliai szöveget „káldeusnak”.
2. A kulcsfogalmak tisztázása2.1. Mit jelent a Ἰουδαϊστί („júdeaiul”) a Septuagintában?
A görög Ἰουδαϊστί szó jelentése:
„júdeai nyelven”,
azaz a júdeaiak nyelvén,
ami az i. e. 8–6. században bibliai héber.
A Septuaginta fordítói nem ismerték a „héber” mint modern nyelvészeti kategória szót, ezért a hébert etnikai alapon nevezték meg: „a júdeaiak nyelve”.
Ez teljesen megfelel a korabeli nyelvészeti gyakorlatnak.
Tehát: Ἰουδαϊστί = bibliai héber.2.2. Mit jelent Philónnál a „káldeus” (Χαλδαϊκή)?
Philón a „káldeus” szót nem a bibliai héberre, hanem:
az arámi nyelvre,
azon belül is a babiloni arámi változatra használja.
Ez a korabeli görög irodalomban általános volt:
Hérodotosz
Diodórosz
Josephus Flavius
Philón
Mindannyian „káldeusnak” nevezik az arámit, mert:
a babiloni papok és írástudók arámiul írtak,
a babiloni adminisztráció nyelve arámi volt,
a zsidók babiloni fogság idején arámi nyelvi környezetben éltek.
Tehát: Philón „káldeusa” = arámi, nem héber.
A bejegyzés itt egy alapvető filológiai tévedést követ el.
2.3. A maszoréták nevezték-e a bibliai szöveget „káldeusnak”?
Nem.
A maszoréták:
héberül nevezték a szöveget (לשון הקודש – „szent nyelv”),
a magánhangzójelölést héberhez fejlesztették ki,
az arámit csak a Targumokban használták.
A „káldeus” kifejezés nem maszoréta terminus.
Ez a bejegyzés egyik legnagyobb tévedése.
2.4. A „héber” elnevezés története
A „héber” (עברית / ivrit) szó:
már a Qumránban előfordul,
szerepel a Mishnában,
szerepel a Talmudban,
szerepel a Josephusnál,
szerepel a korai keresztény szerzőknél.
A 19. században csak a modern nyelvészet standardizálta a terminológiát, de az elnevezés nem új, hanem ókori.
3. A bejegyzés retorikai hibái3.1. Fogalmi keverés
A szerző összekeveri:
a bibliai hébert,
az arámit,
a „káldeus” korabeli görög elnevezést,
a modern „héber” nyelvészeti kategóriát.
Ez a keverés vezet a hibás következtetésekhez.
3.2. Források kiragadása kontextusból
A Philón-idézet:
a Septuaginta fordításának pontosságáról szól,
nem a bibliai héber nyelv meghatározásáról.
Philón nem állítja, hogy a bibliai szöveg „káldeus” lenne — csak azt, hogy a fordítók arámiul is tudtak, és a fordítás pontossága miatt „szent tanítóknak” tartják őket.
3.3. A „hébermánia” mint retorikai konstrukció
A szerző egy ideológiai narratívát épít:
„álkereszténység”,
„hébermániások”,
„Sátán célja”.
Ez nem filológiai érvelés, hanem retorikai keret, amely a történeti tényekkel nincs összhangban.
4. Mit mond valójában a 2Kir 18:26?
A szöveg két nyelvet említ:
arámi (סֲרָמִית / Συριστί)
júdeai (Ἰουδαϊστί)
Ez pontosan megfelel a történeti helyzetnek:
az arámi a diplomácia nyelve volt,
a júdeai = a helyi lakosság nyelve = bibliai héber.
A szöveg tehát nem cáfolja, hanem megerősíti, hogy a júdeaiak héberül beszéltek.
6. Záró megállapítás
A fórumbejegyzés nem filológiai értelemben vizsgálja a forrásokat, hanem egy előre kialakított narratívát próbál alátámasztani. A történeti-nyelvészeti adatok azonban egyértelműek:
Dávid korában bibliai héber volt a júdeaiak nyelve.
Az arámi külön nyelv, nem azonos a héberrel.
A „káldeus” korabeli görög szó arámit jelent.
A „héber” elnevezés ókor óta létezik.
A bejegyzés érvelése ezért történetileg és nyelvészetileg nem áll meg.
Készitett egy táblázatot is, de azt csak kép formában tudnám ide tenni. Viszont ennyi időt már nem szánok a válaszra.
Amikor a héber nyelvről beszélünk, akarva-akaratlanul, a kiindulópont a Héber Biblia (az Ószövetség, azaz a Tanakh) nyelve, utóbbit viszont nem ismerjük olyan régről, mint azt szeretnénk. Az első, hosszabb részleteket tartalmazó kéziratok az időszámításunk kezdetét megelőző egy-két évszázadból származnak (holt-tengeri tekercsek), a magánhangzókat is jelző maszoretikus szövegek viszont ezer évvel későbbiek. Figyelembe vehetjük a hellenisztikus korban készült görög Biblia-fordítás (a Septuaginta) átírásaiból kikövetkeztethető ejtési módokat, és más, ókori-középkori kiejtési hagyományokat is (szamaritánus héber, az askenázi és a jemeni kiejtési hagyományok…), mégsem tudjuk, hogyan beszélt Dávid király az i. e. 10. században.
Hogy ne tudnánk, hogyan, milyen nyelven beszélhetett Dávid király, vagy Izrael fiai a 10. században
az hazugság. A Szetírás erről pontosan beszámol:
2.Kir. 18:26. Erre szólt Eljákim, Chilkíjáhú fia, meg Sebna és Jóách Rabsákéhoz : Beszélj, kérlek, szolgáidhoz arámul, mert mi értjük; s ne beszélj velünk zsidóul azon nép fülei hallatára, mely a falon van. /IMIT/EMIH/
A szeptuagintában a zsidóulra fordított magyar kifejezés helyén a görög Ιουδαιστί,(Júdeai)
Az is bizonyos, hogy nem csak a maszoréták nevezték íráukat és annak nyelvét kákdeusnak, hanem
az i.e. az 1.század végén és az i.sz. 1 század elején élt zsidó írástudó, Philon Júdeus is káldeusnak nevezte azt a nyelvet,amelyből a Septuagintát lefordították.
Philon Judeus ezt írta:
"Hisz ki ne tudná, hogy minden nyelvnek, különösen pedig a görögnek gazdag eszköztára van, ugyanazt a gondolatot, amikor mintegy lefordítja vagy körülírja, sokféleképpen fejezi ki, hol ezt, hol azt a kifejezést alkalmazva. E törvénykönyv esetében – mondják – nem így történt: a tulajdonképpeni értelemben használt szavak (kyria onomata) pontosan megfelelnek (synenechténai eis tauton) a másik nyelv tulajdonképpeni értelemben használt szavainak, a görög a káldeusnak,5 s tökéletesen ráillenek arra, amit jelölnek (tois délumenois pragmasin). Nézetem szerint ugyanis, mint ahogy a geometria és a dialektika fogalmai sem tűrik meg a fordításbeli következetlenséget, hanem az eredetileg megválasztott elnevezésük változtatás nélkül végig ugyanaz marad, nyilván ők is ugyanilyen módon ötlötték ki a tárgyukhoz illő szavakat, melyek egyetlen lehetőségként és a legérzékletesebben fejezték ki a jelölendő dolgokat. Erre a legnyilvánvalóbb bizonyosság a következő. Akár görögül tudó káldeusok, akár káldeusul tudó görögök veszik kézbe egyidejűleg a két írást: a káldeus nyelvűt és a fordítását, úgy csodálják és tisztelik őket, mint két testvérművet, vagy inkább mint olyanokat, amelyek a tárgy és a szóhasználat szempontjából azonosak egymással, és tolmácsolóikat nem fordítóknak nevezik, hanem szent tanítóknak és prófétáknak, akiknek gondolkodásbeli világosságban sikerült fölvenniök a versenyt Mózes legtisztább szellemével. Mózes élete II. 38–41 (Bollók János fordítása)
Szeretném felhívni a tisztelt olvasó figyelmét, ha Philon Júdeus írását más, héber mániás fordító írásában keresi a káldeus nyelvre való utalást, nem fogja megtalálni, mert önkényesen a fordításban átírták a káldeus kifejezést héberre.
A Khrisztosz Isten igaz követői soha sem használták Istenükre a pogány eredetű YHWH istennevet.
A magukat keresztényekként hirdető egyházak, kezdetben a Római Egyház csak a 14. századtól fogva
kezdték vallani, hogy Izrael Istenének a neve YHWH,mégpedig a maszoréták irásai alapján.
Ellenben a keleti egyházak nem kattantak rá erre a névre. A keleti egyházak Bibliái nem is tartalmazzák az egyiptomiak,kananeusok ,moábiták borjúistenének a nevét. Legkorábban az egyiptomi bálványtemplomok oszlopfeliratain jelent meg YHWH(Jahu) földje kifejezés.
Majd Moáb királyának Mésának az írásában szerepel. Izrael fiai közül, csak az Istenüktől Adóntól
a pogány népek (egyiptomi, moáb) által elcsábított egyének imádták YHWH-t a borjúistent.
A YHVH név eredetével kapcsolatos írások ,mint bizonyítékok már megvoltak a
19.század végére. Leszámítva a Tel-Aviv-i egyetem régészeinek 1999-es felfedezését a YHWH-Asherás
szobrokról és sírfeliratokról.
Az Elephatinei papyrus-leletről Dr. Blau Lajos,már 1912-ben Huszonkilencedik évfolyamában
beszámolt. Ez azt jelenti, hogy az angol nyelvű tanulmányok már sokkal korábban megjelentek.
A feltűnést az okozta, hogy az írásban Jahó mellett kap a sekelpénzből,ami össze lett gyűjtve
Asambéthél és Anatbéthél is.
Idézet az írásból:
" A pénz,amely azon a napon Jedonja, Gemarja fia kezében van Fanmenhotep hónapban 31 keres
és 8 sekel . Ebből Jahóé 12 keres 6 sekel, Asambéthelé 7 keres, Anathbételé 12 keres."
Papyrus Amherst 63, XII. hasáb, 11–19. soraiból pedig egyértelmű, hogy YHWH azaz Jahó
ki is volt valójában:
Jahó válaszoljon nekünk bajainkban. Adonáj válaszoljon nekünk bajainkban. Légy egy íj a mennyben, Holdsarló! Küldd el hírnökeidet Rash egészéből és Cáfonból Jahó segítsen nekünk. Jahó adja meg nekünk szívünk vágyait. Az Úr adja meg nekünk szívünk vágyait. Minden kívánságunkat teljesítse Jahó. Jahó töltse be, az Úr ne vegye el szívünk egyetlen vágyát sem. Néhányan az íj által, néhányan a lándzsa által – íme, nekünk Jahó a mi Urunk és Istenünk. A Bikánk legyen velünk. Bétel válaszoljon nekünk holnap. Baál-Samajin áldja az Urat: „Hűséges embereiddel együtt megáldalak téged!” Vége.
A Jehova tanúi szervezetét - Az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat (angol: The Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania) vagy röviden csak Őrtorony Társulat a Jehova tanúinak szervezete, amely a 2020-as években a New York állambeli Warvickban székel. Ez a felekezet legfőbb szervezete, gyakran csak úgy említik: „A Társulat", „A Szervezet" - 1881-ben William H. Conley alapította.
A részvénytársaság üzleti válalkozás céljára lett létrehozva, melynek célja biblia és biblia témájú traktátusok értékesítése volt. A Részvénytársaság alelnöke Joseph Lytel Russell , péztárosa és titkára
C.T. Russell lett.
A Conley család Alleghenyben élt; az Advent Christian Church egyház gyülekezetét látogatták, ahol feltehetőleg az 1860-as években már összeismerkedtek a Russell családdal. Gyülekezetet olyan szónokok irányították, mint Jonas Wendell, George Stetson és George Storrs. 1870-es évek elején hitviták után a pittsburgi adventisták elszakadtak az egyháztól; valószínűleg ekkor kezdett a két család találkozgatni Conleyéknél, így William és Russellék a Biblia tanulmányozásába kezdtek.
William H. Conley és felesége, Sarah Conley(1841-1908) két Bibliaolvasó csoportot, a Russell család pedig hármat alapított Alleghenyben.
Az J. L. Russell & Son ruházati kiskereskedés és a Riter-Conley Company nemzetközi fémfeldolgozó vállalat – aminek William H. Conley résztulajdonosa volt – bevételeiből finanszírozták tevékenységüket. Conley ezen felül a Third National Bank of Allegheny igazgatójaként is tevékenykedett. Az Őrtorony Társulat részvény-alapú volt, amelyekhez 10 dollárért lehetett hozzájutni. Conley körülbelül 350 részvényt birtokolt, Joseph kb. 100, Charles kb. 50 darabot. A szervezet működésének első 12 hónapjában 40,000 dollárt költöttek – elsősorban Conley – az ingyenes Food For Thinking Christians magazin terjesztésére, hogy az embereket visszacsábítsák az istenhithez.
Conley és felesége, még egy Jeruzsálemi hittérítő missziót is finanszírozott. Nem csak az evangéliumhirdetést támogatták. Az árvaház, az afroamerikaiak iskola és a helyi kórház számára is adományokat tettek.
Üzleti tevékenységei igen elfoglalttá tették, de sok sikert élt meg benne. Részt vett az első amerikai olajvezetékek, a Great Northern Railway Line építésében is.
Mivel az újság nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a Russell jóslatai az 1878-as és 1881-es évvel kapcsolatban sem teljesültek, újragondolta Russellék doktrínáiba vetett hitét és 1882-es év folyamán visszavonta az anyagi támogatást; – de egyes források szerint a betegsége miatt vonult vissza. Conley neve többé nem szerepelt a szervezet kiadványain. Conley-ék adventisták maradtak, de nem próbálták többé meghatározni Krisztus Második Eljövetele dátumát, a helyi PersbiterEgyház (pünkösdizmus) gyülekezetét látogatták. Közben 1884-ben -ben Charles megszerezte a Watch Tower elnöki székét. Conley csak 12 évvel később, 1894-ben -ben vette fel újra Russell-lel a kapcsolatot levélben, amikor is Russell és a Biblia- kutató csoport háromnegyede szakított egymással. Azonban leveléről másolatokat készíttetett és kigúnyolta.
Amikor Conley egy hónapnyi betegeskedés után 1897. július 25-én pittsburgi otthonában meghalt, lánya, Emma D. Conley gyászolta. Az Őrtorony még csak meg sem említette – ez figyelemre méltó, mivel Russell adventista tanítóinak, a szervezete tisztviselőinek haláláról mindig beszámolt egy őket méltató cikk erejéig. Sok korabeli újság megemlékezett róla, köztük a Russelltől kivált Michigan-ben élő háromságpárti John H. Patton a The World's Hopeban.
C.T. Russell soha se jutott el az igaz Isten ismeretére,ahogyan 1916. október 31- én bekövetkezett
halála után a Részvénytársaság új elnöke Joseph Franklin Rutherford sem. Joseph Franklin Rutherford
a jehovizmus irányába terelte a szervezetet és a bibliakutatók nevét Jehova Tanúira változtatta.
Ő lett a szervezet ideológiákjának a megalkotója. A szervezet tanítását a Sátánizmus irányába lavírozta, amikor jehova Tanúit a mélység angyalának Abaddonnak a pusztító sáskáival azonosította,
Abaddont pedig a szervezet megváltójává tette.
Mózes az Istent, akivel több alkalommal is beszélt, az Istenek Istenének, nevezett.
Amikor az Istenek Istene először jelent meg Mózesnek, úgy mutatkozott be,hogy Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, akiknek, mint Mindenható Isten mutatkozott be, de az Úr nevét még nem ismertette meg velük.
A YHWH(JAHÓ) nevű isten nem azonos Mózes istenével.
A YHWH(JAHÓ) istenevet az Egyiptomban élő zsidók emlegették írásaikban.
Ezen kívül még a moábita Mésa király említette egyik írásában i.e. a 8. században.
Jehova tanúi a jehova nevű istenen kívül tagadják, hogy más isten is létezhetne.
Nem fogadták be Mózes Istenét, aki az Istenek Istene.
SEGÍTSÜNK JEHOVA TANÚINAK MEGISMERNI AZ ISTENEK ISTENÉT, AKI ÁBRAHÁM,IZSÁK,JÁKÓ,MÓZES ÉS A SZENT PRÓFÉTÁK ISTENE, TOVÁBBÁ JÉZUS KHRISZTOSZ
ÉS SZENTJEINEK AZ ISTENE!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK,ISTENÉNEK, AZ ISTENE ÁLTAL TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
Egy késői másolat nem bizonyítja a szöveg keletkezési idejét, de nem is cáfolja azt."
---------------------------------------
Ez abban az esetben lehetne igaz, ha a későbbi másolat az eredeti ,azaz a Mózes idejében kelettkezett írás pontos másolata lenne.
Mielőtt reagáltál volna a hozzászólásomra ,okoasabb lett volna legalább olyan kutatást végezned
a Hébernek nevezett Biblia eredetével kapcsolatban, amilyet Jerikó városával kapcsolatban tettél.
Az alapismerethez tartozik,hogy a amszoréták szájhagyományozott anyagból állították össze a
Jeruzsálemi és a Babiloni Talmud írásos formáit.
A mai héber szöveget maszoréta szövegnek (textus masoreticus, rövidítése: TM) nevezzük. Ez a Kr. u. 1. század végére, 2. század elejére vezethető vissza, amikor a rabbinikus körök felülvizsgálták és egységesítették az addigi szövegváltozatokat. A maszoréták (= hagyományozók) azután a 6. és a 10. század között magánhangzó- és hangsúlyjelekkel látták el a szöveget (a héber ábécé ugyanis csak mássalhangzókat tartalmaz), és a lehető legaprólékosabban kidolgozták a másolás szabályait. Munkájuk végeztével megsemmisítették azokat a kéziratokat, amelyekből dolgoztak, hogy ne terjedhessenek el újból eltérő szövegek. Ezért a maszoréta szövegről csak a 9-10. századból maradtak fenn a legkorábbi kéziratok. Közülük a legnevezetesebbek a Kairói kódex (895, csak a Nebiimet tartalmazza), az Aleppoi Kódex (930 körül, ez az alapja a mai héber bibliakiadásoknak) és a Szentpétervári (Leningrá- di) kódex 1009-ből (ez a mai keresztény bibliakiadások alapszövege). Ugyanakkor a legtöbb kézirat és fordítás, amely a Kr. u. 2. századtól kezdve készült, lényegében a TM-t követi. Arról, hogy milyen formában létezett a héber szöveg az 1. század végi recenzió előtt, ma három forrásból kaphatunk képet. 1. Csak közvetett, de annál jelentősebb tanúnk a Hetvenes fordítás. A Kr. e. 3-2. századi fordítók több helyen nem a ma ismert héber szövegből készítették el a görög változatot. Ennek legfeltűnőbb példája Jeremiás könyve: a LXX mintegy 2800 szóval rövidebb szöveget tartalmaz, mint a TM, és a könyv beosztása is különbözik a TM-tól. 2. A szamaritánusok által használt Pentateuchus csak középkori kéziratokban maradt fenn, de szövegük visszavezethető a Kr. e. 4-2. századra. Ahol a TM-tól eltér, ott vagy a LXX szövegváltozatát tartalmazza, vagy abból adódik, hogy igyekeznek igazolni a Garizim hegyi kultusz létjogosultságát. 3. A qumráni és a maszadai kéziratokban csaknem minden ószövetségi könyvből találunk kisebbnagyobb részleteket. E részletek együtt az Ószövetségnek csak kb. tíz százalékát teszik ki. A töredé- kek vegyes képet mutatnak: egyes szövegek árnyalatnyi eltéréssel megegyeznek a TM-szal (pld. Izajás), mások viszont a LXX szövegformáját képviselik.
Sokan hivatkoznak Origenész Hexaplájára, mint a héber kéziratok eredeti formájának megorzojére.
Azt viszont csak kevesen tudják, hogy:
Origenes nagy kritikai művét teljes egészében sohasem másolták le, a vállalkozás eredeti kéziratai a nagy palesztinai caesareai könyvtárba kerültek, ahol Szent Jeromos a Hexaplát még felhasználta, de a Tetraplát valószínűleg nem ismerte. Az Origenes-féle LXX szöveget egymagában, a kritikai jelekkel együtt, Pamphilos vértanú († 309), a nagy caesareai könyvtár alapítója és tanítványa, Eusebios, caesareai püspök († 340 k.) adta ki. Ezt az origenesi szöveget hexaplarisnak (bár néha tetraplaris szöveggel van dolgunk), az ókorban Eusebios-félének mondották, szemben a régi LXX szöveggel, a koinéval. Origenes eredeti műve a nagy könyvtárral együtt a VII. században a lángok martaléka lett.
Az a tévhit, amit jehova tanúival is elhitettek tévtanítóik, miszerint a a Héber Biblia úgy keletkezett,
hogy a maszoréták egyszerűen készítettek két másolatot a Szentírás egy eredeti kéziratáról, szép mese, és sokan elhitték, de nem felel meg a valóságnak. Nem volt birtokukban a maszorétáknak semmi eredeti kézirat. Ezért a Babiloni és a Jeruzsálemi Talmudok alapján dolgoztak ,és egy korábban nem létező teljesen új késziratot szerkesztettek meg.
A Talmud mellett a Krisztus utáni júdaizmus meghatározó könyvei még a midrások és a targumok. Az előbbiek bibliamagyarázatok, az utóbbiak parafrázisok. A Toszefta a Misnából (és így a Talmudból is) kimaradt rabbinikus szövegeket közöl. A júdaizmus irodalmának fő szerzői a tannaim (Kr. u. 200 előtti rabbik) és az amoraim (Kr. u. 3-5. századi rabbik). A törvény magyarázatai két műfajt képviselnek: halakha és haggada. A Misna és a Talmud szövegei szinte kizárólag halakha jellegűek, vagyis a törvény megtartásának konkrét hogyanjáról szólnak.
A Jeruzsálemi targum i. sz. a VII. században szerkesztetett.
Nos ennek az i.sz a VII: században szerkesztnett targumnak alapján a Mózes első konyve 1:2 így hangzik.
„És a föld puszta és kietlen volt, elhagyatott az emberek fiai nélkül, minden élőlény nélkül, és sötétség volt a mélység színe felett. És az Isteni irgalom lebegett a vizek színe felett.”
Még csodálkozunk, hogy jehova tanúi bibliafordítói az igehamisítás bűnébe estek, ami a Szent Szellemnek a fokozatos eltűntetését illeti?
Hogyan alakult át Isten Szava a Jeruzsálemi Targumnak köszönhetően?
Először is tisztázni szeretném , hogy mit értünk az alatt, hogy Targum.
"A targum szó korai sémi szó, jelentése fordítás vagy tolmácsolás. Az arab nyelvben a tardzsama ige jelentése: fordítani, tolmácsolni (a fordító arabul mutardzsim, illetve a tolmács régies neve a tardzsumán). A héber meturgemán szó a héberról arámira fordító személyt jelölte. A szógyöktrgm ige nem csak fordítást, de magyarázást is jelent. (A fordításhoz a targum néha megjegyzéseket is fűz.) Bacher Vilmos szerint amikor a szó jelentése magyarázás, akkor a magyarázat és a szöveg eredeti nyelve azonos."
Magának a maszoréta szövegnek az elkészítése évszázadokon keresztül tartott, de az eredeti szöveg hiányában a targumok és a Talmudok alapján lehetetlen volt az eredeti Szentírásnak mását elkészíteni.
Így nem is volt a zsidóknak évzsázadokon keresztülSzentírása. Ekkor következett be a váratlan fordulat.
I. Timotheosz (726–819) szeleukeiai (Iráq) nesztoriánus patriarcha / katholikosz Szergiosz “élámi” (Khúzisztán, Irán) metropolitának írt levelében (800 k.) említi, hogy zsidó katekhumenoszok (áttérési oktatásban résztvevık) híradása szerint tíz évvel korábban Jerikho közelében egy barlangban megtalálták az “Ószövetség” könyveit (értsd: kéziratos tekercseket), értesítették a jeruzsálemi zsidókat, azok tömegesen felkeresték a helyet, és a (bibliai) könyvek, többek között több mint 200 zsoltár mellett számos más könyvet is találtak.
Hogy ezt a Jerikó környékén egy barlangban megtalált Ószövetségi könyveket a maszoréták az Aleppói Kódex (850) elkészítését követő időben a maszoréták által a Talmudok alapján korábben elkészített szöveg elkészítésénél felhasználták ,történelmi tények igazolják.
Karaiták (המקרא בעלי :(a babylóniai Anan (ענן (ben David (a VIII. század harmadik negyede) postumus követıi; elutasították a szóbeli tant (Misna, Talmud stb.), és kizárólag a Biblia szoros értelmezésére támaszkodtak. Az értelmezési különbségek a IX. században váltak feszült ellentétté. A karaiták nagy ellenfele Sza’adja ben Joszéf al-Fajjumi (882–942) gáon volt, Anan elleni vitairatát 905-ben írta. A karaita vagy tanaikkal rokonszenvezı tudósok rögzíteni akarták a bibliai szöveg pontos alakját: kijavítani a mássalhangzó-szöveg esetleges hibáit (amelyekre a kéziratok variánsai, esetleg éppen a Jerikho környéki új leletek hívták fel a figyelmüket) és rögzíteni a felolvasás szabályait (magánhangzók, cantillatio). Jehuda ben Élija Hadasszi, Eskol ha-kofer (1149): “A Tóra-tekercseket ki kell pontozni magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, (…) mert Isten nem magánhangzók és hangsúlyok nélkül adta… Istenünk írása ‘(rá van) vésve a táblákra’ (Ex. 32,16), ezért az írás tele volt magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, és nem hiányoztak belıle a magánhangzók és hangsúlyok.”
Habár ezeket a Jerikó környékén talált tekercseket a maszoréták eltüntették, annyi megállapítható, hogy nem a Septuaginta fordítást megelőző korból származó eredeti kéziratokra találtal rá a Jerikóhoz közeli barlangban, hanem a kumráni szekta által készített YHWH-s szövegekre. Ezzel magyarázható,hogy hogy került bele YHWH borjúisten neve a maszoréták kézirataiba.
A Septuaginta fordítást megelőző időben ugyanis a próféták írásai könyvtáblákra íródtak és nem tekercsekre.
Nehémiaás 8:1Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izráel fiai az ő városaikban lakozának; felgyűle az egész nép egyenlőképpen a piacra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izráelnek./Károlyi/
Nehémiás 8:5És felnyitá Ezsdrás a könyvetaz egész nép szemei előtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép. /Károlyi/
1. akkor egybegyűlt az egész nép, mint egy ember, a víz kapuja előtt levő térre és mondták Ezrának, az írástudónak, hogy hozza el Mózes tanánakkönyvét,a melyet az Örökkévaló megparancsolt Izraélnek.
5. És fölnyitotta Ezra a könyvet az egész nép szeme láttára, mert az egész népen fölül volt; s a mint fölnyitotta, fölállott az egész nép. 6. És áldotta Ezra az Örökkévalót, a nagy Istent; és felelt az egész nép: Ámen, Ámen, kezeik fölemelésével, és meghajoltak és leborultak az Örökkévaló előtt arccal a földre.
Egyértelműen megálapítható, hogy a maszoréták nem rendelkeztek a Szentírás eredeti könyveivel,hanem kétes eredetű későbbi időből származó forrásanyag alapján dolgoztak!
A maszoréta kéziratok valóban későiek (Kr. u. 9–10. század), de ebből nem következik, hogy a bennük szereplő YHWH név is akkor keletkezett.
Ez olyan lenne, mintha azt mondanánk: mivel a legrégebbi teljes Iliász-kéziratok középkori másolatok, ezért Homérosz sem élhetett a hagyomány szerinti korban.
Nyilván nem ez a történettudomány módszere. Egy késői másolat nem bizonyítja a szöveg keletkezési idejét, de nem is cáfolja azt.
Ráadásul a YHWH név jóval a maszoréta kéziratok előtt is ismert volt. Megtalálható a Holt-tengeri tekercsekben (Kr. e. 3–1. század), ahol gyakran paleo-héber írással szerepel, és a névhez kapcsolódó régészeti emlékek – például az egyiptomi Soleb-felirat „Sasu Jhw” említése – még ennél is korábbiak.
Ezért legfeljebb azt lehet mondani, hogy a maszoréta kéziratok önmagukban nem bizonyítják, milyen nevet használt Mózes.
Azt azonban nem lehet belőlük levezetni, hogy Mózes Istene nem YHWH volt, vagy hogy a YHWH név csak a maszoréta korban jelent meg. Ez a következtetés egyszerűen nem következik a rendelkezésre álló bizonyítékokból.
1. A „jehovázás” története nem azonos Jehova Tanúi tanrendszerével, és nem igazolja a JHVH-név gyalázását
Azzal kezded, hogy Jehova Tanúi még nem is léteztek, amikor a „Róma Főpapja által vezetett egyház jehovázni kezdte a három az egyben istenmodelljét”. Ez megint az a fajta mondat, amely hangosnak hangos, csak közben több dolgot összekever, mint egy rosszul zárt sekrestyei fiók.
Először is: a „Jehova” forma története valóban régebbi, mint Jehova Tanúi mozgalma. Ezt senki nem tagadja. A középkori latin keresztény hebraisztikában valóban megjelent a Tetragrammaton ilyenféle latin átírása, és igen, a dominikánus Raymond Martini neve gyakran előkerül ebben az összefüggésben. De ebből nem következik, hogy a katolikus Egyház dogmaként „jehovázta” volna Istent, még kevésbé az, hogy „három az egyben istenmodelljét” így nevezte volna. A katolikus liturgia és a Vulgata hagyománya döntően az „Úr” megfelelőjét használta, nem valamiféle „Jehova-kultuszt” épített.
Másodszor: a „Jehova” forma használata és Jehova Tanúi sajátos tanrendszere két külön kérdés. Egy középkori keresztény tudós vagy szerzetes által használt névalak nem azonos az Őrtorony-szervezet későbbi istenképével, krisztológiájával, Szentlélek-tagadásával és szervezeti ideológiájával. Te viszont úgy beszélsz, mintha a középkori névforma, a protestáns bibliafordítások, Jehova Tanúi és a katolikus Szentháromság-hit egyetlen üstben főtt volna össze. Ez nem történeti gondolkodás, hanem vallástörténeti kása.
Harmadszor: abból, hogy a „Jehova” forma filológiailag nem az eredeti kiejtés pontos visszaadása, nem következik, hogy maga a JHVH név „bálványisten” neve. A „Jehova” egy késői olvasati forma; a Tetragrammaton pedig az ószövetségi szöveghagyományban őrzött szent név. A kettő közé nem szabad odatenni a te antikatolikus és antijehovista robbanótöltetedet.
2. Raymond Martini nem „átírta” Istent Jehovára, hanem egy késő középkori olvasati formát használt
Azt írod, hogy egy dominikánus szerzetes a XIII. században „a tetragrammát jehovára írta át”. Ez így túlzó és félrevezető. Nem arról volt szó, hogy valaki fogta Izrael Istenének nevét, és önkényesen kitalált neki egy új istenséget. A középkori keresztény hebraisták a héber mássalhangzók és a zsidó olvasási hagyományban megjelenő helyettesítő olvasat jelei alapján jutottak el olyan latin formákhoz, mint a „Jehova” vagy hasonló alakok.
Ez lehet filológiailag téves vagy pontatlan. De nem ugyanaz, mint egy bálványnév feltalálása. A különbség nem apróság. Ha valaki rosszul ejt ki egy szent nevet, attól még nem alkot új bálványistent. Ha valaki a görög, latin vagy magyar hagyományban másként ad vissza egy nevet, attól még nem biztos, hogy hamis istent imád. A hibás vokalizáció nem azonos a bálványimádással.
A katolikus Egyház klasszikus liturgikus gyakorlata pedig éppen nem a „Jehova” név rendszeres használata volt, hanem az Úr névvel való tiszteletteljes helyettesítés, összhangban a zsidó és keresztény hagyomány jelentős részével. Ezért amikor azt mondod, hogy „Róma jehovázni kezdte” a Szentháromságot, akkor nem történelmet írsz, hanem pamfletet.
3. A Vulgata és a keleti egyházak példája ellened fordul, nem melletted
Azt mondod, amíg a latin Vulgatát használták, a „Jehova” név ismeretlen volt a katolikus hívek számára, és a keleti egyházak bibliáiban sincs „egy fia jehova se”. Pontosan. Csakhogy ez éppen azt mutatja, hogy a katolikus és keleti keresztény hagyomány nem valamiféle „Jehova-kultuszra” épült. A Vulgata az Úr megfelelőjével adta vissza a nevet. A görög keresztény hagyomány az Úr megfelelőjét használta. A liturgikus Egyház nem a „Jehova” alakra épített dogmát.
Tehát amikor a „Jehova” forma középkori vagy kora újkori felbukkanását a katolikus Egyház ellen akarod fordítani, a saját érvedet lövöd lábon. Ha a latin és keleti liturgikus hagyomány nem ezt használta központi névként, akkor miféle „római jehovázásról” beszélsz? Legfeljebb arról, hogy egyes nyugati tudósok, fordítók, bibliai szerzők és későbbi protestáns fordítások használták a formát. Ez történeti adat, nem katolikus dogma.
Tyndale és Luther emlegetése sem ment meg. Tyndale Újszövetsége eleve nem a Tetragrammaton ószövetségi előfordulásainak teljes világa; a „Jehova” forma inkább későbbi ószövetségi fordítási összefüggésben jelenik meg. Luther német bibliai hagyománya sem valamiféle „Jehova-program” volt a klasszikus értelemben. A korai újkorban többféle névalak és fordítási gyakorlat létezett. Ebből nem lesz „Róma főpapjai által terjesztett Jehova-bálvány”.
4. A kérdésed rosszul van feltéve: nem a IX–X. századi kódexek önmagukban bizonyítják a JHVH név ősiségét
Azt kérdezed: bizonyítja-e az i. sz. IX–X. században készült héber bibliai kéziratokban a JHVH név jelenléte, hogy Mózes Istenét ezen a néven nevezték? Ha csak ennyit kérdezel, a válasz valóban az: önmagában egy késői kézirat puszta kora nem bizonyítja egy név mózesi használatát. Ebben nincs nagy felfedezés. De itt jön a csúsztatásod: úgy teszel, mintha a JHVH név ókori tanúsága kizárólag a IX–X. századi maszoréta kódexekre épülne. Ez egyszerűen hamis.
A maszoréta kódexek késői tárgyi kéziratok, de a bennük őrzött mássalhangzós szöveg nem ezért késői találmány. Egy kézirat kora és a benne őrzött szöveghagyomány kora nem ugyanaz. Ezt minden elemi szövegkritika tudja. Egy középkori kézirat őrizhet sokkal régebbi szöveget. A kérdés tehát nem az, hogy a leningrádi vagy aleppói kódex Mózes korából való-e. Nyilván nem. A kérdés az, hogy a JHVH névnek vannak-e a maszoréta kódexeknél sokkal régebbi tanúi. Vannak.
Itt omlik össze a felvetésed. Nem az a helyzet, hogy egy IX–X. századi rabbinikus kéziratból próbáljuk visszavetíteni JHVH-t Mózesre. A név sokkal korábban jelen van a héber szöveghagyományban, a második templom kori kéziratokban, teoforikus személynevekben, régészeti és epigráfiai adatokban. Az exact mózesi autográf természetesen nincs meg. De ebből nem következik, hogy „tudományos szempontból semmi” nem bizonyítja a név ősiségét. Ez nem tudományos óvatosság, hanem túlzó tagadás.
5. A „2500 évvel Mózes után megjelent írás” érved a szöveghagyomány természetét nem érti
Azt mondod, egy Mózes után 2500 évvel megjelent írás nem bizonyítja, hogy Mózes JHVH-nak nevezte volna az Istenek Istenét. Csakhogy senki komoly ember nem úgy érvel, hogy „mivel egy IX–X. századi kódexben áll, ezért Mózes személyesen így írta le”. Ez szalmabáb. A szöveghagyományt nem így kezeljük.
A kérdés az, hogy a későbbi kéziratok milyen korábbi hagyományt őriznek, hogyan viszonyulnak a régebbi töredékekhez, fordításokhoz, feliratokhoz, teoforikus nevekhez, bibliai belső tanúsághoz és más szövegtanúkhoz. A maszoréta hagyomány késői kódexei nem önmagukban állnak, hanem egy hosszú másolási és olvasási lánc végén. Ezt lehet kutatni, vitatni, árnyalni. De nem lehet egy mozdulattal lesöpörni azzal, hogy „késői, tehát nem bizonyít semmit”.
Ha így gondolkodnál minden ókori szövegről, az egész ókortörténet mehetne a kukába. Rengeteg antik mű késői kéziratokban maradt fenn. Mégsem mondjuk, hogy késő középkori találmányok. A kézirat tárgyi kora nem azonos a szöveg eredetével. Ezt az alapelvet most látványosan félreteszed, mert zavarja a JHVH-ellenes konstrukciódat.
6. Az, hogy a legkorábbi régészeti adatok Egyiptomhoz, Edomhoz vagy Moábhoz kapcsolódnak, nem bizonyítja, hogy JHVH pogány isten
Azt állítod, hogy a névre vonatkozó legkorábbi régészeti források Egyiptomhoz, Edomhoz és Moábhoz köthetők, ezért semmi sem bizonyítja, hogy Mózes Istene JHVH volna. Ez megint túl nagy ugrás. Ha egy istennév vagy népcsoportnév korai külső forrásokban szomszédos térségekhez kapcsolódva jelenik meg, abból nem következik, hogy a bibliai JHVH pogány bálványisten. Legfeljebb azt mutatja, hogy Izrael vallási története a déli, pusztai, edomi, midianita, moábi és egyiptomi érintkezési világban is elhelyezhető.
Ez egyáltalán nem idegen a Bibliától. Mózes maga Egyiptomból jön ki, Midianban tartózkodik, a Sínai-puszta világában kap küldetést. A bibliai hagyomány maga sem azt állítja, hogy Izrael vallási története steril üvegkalitkában zajlott, távol minden környező néptől. De az, hogy a kinyilatkoztatás egy konkrét történeti és földrajzi világban történik, nem teszi Istent pogány bálvánnyá.
Moáb esetében különösen árulkodó, hogy külső, ellenséges vagy szomszédos forrás éppen Izraelhez kötve tanúsíthatja JHVH nevét. Ha egy moábi felirat JHVH edényeiről vagy JHVH kultusztárgyairól beszél, az nem azt jelenti, hogy JHVH moábi bálvány. Inkább azt jelzi, hogy Moáb is tudott Izrael/Júda JHVH-tiszteletéről. Te ezt úgy fordítod, mintha minden külső tanú pogány eredetet bizonyítana. Nem. Külső tanú külső tanú. A tartalmát kell értelmezni.
7. Az Ebál-hegyi leletet túl gyorsan akarod félresöpörni
Azt írod, hogy az Ebál-hegy környékén talált átokszöveg-töredékek nem tekinthetők Mózes írásának, mert Józsué idején nem átokszövegeket kellett készíteni, hanem Mózes törvényének teljes másolatát kellett kövekre felírni. Ez részben igaz, részben mellébeszélés. Nyilván senki józanul nem állíthatja pusztán egy kis töredékes átokszövegről, hogy az maga Mózes törvényének teljes kőbe vésett másolata. Ez szalmabáb.
De ebből nem következik, hogy a lelet automatikusan kánaáni, vagy hogy semmit nem mondhat az adott térség vallási nyelvéről. Az Ebál-hegy a bibliai hagyományban éppen az átok és szövetségi figyelmeztetés helyéhez kapcsolódik. A Második Törvénykönyvben az áldás és átok liturgiája Gerizim és Ebál köré rendeződik. Tehát az, hogy Ebál környékén átokjellegű szöveg kerül elő, önmagában nem idegen a bibliai motívumtól. Nem bizonyítja automatikusan Józsué feliratát, de nem is cáfolja automatikusan az izraelita kapcsolatot.
A helyes álláspont óvatos: az ilyen leletek olvasata, keltezése és értelmezése vitatható; nem szabad rájuk túl nagy apologetikai épületet húzni. De te nem óvatos vagy, hanem elutasító: mivel nem a teljes törvény másolata, ezért „nagy valószínűséggel kánaáni”. Ez nem következtetés, hanem gyors kidobás, mert nem illik a rendszeredbe.
8. Józsué 8 nem mondja, hogy az Ebál-hegyen semmilyen más felirat vagy átokformula nem létezhetett
Józsué 8-at idézed: Józsué oltárt épített, áldozatot mutatott be, és felírta kövekre Mózes törvényének mását. Ebből azonban nem következik, hogy az Ebál-hegyen vagy környékén semmilyen más szöveg, átokformula, kultikus tárgy vagy későbbi nyom nem létezhetett. A bibliai elbeszélés egy meghatározott szövetségi cselekményt ír le. Nem régészeti katalógust ad arról, hogy a környéken örökre milyen típusú feliratok fordulhatnak elő.
Az sem következik, hogy ha valaki egy kisméretű átokszöveg-töredéket talál, akkor az vagy Józsué teljes törvényfelirata, vagy kánaáni. Ez hamis kettősség. Lehet későbbi vagy korábbi, lehet vitatott, lehet izraelita környezetű, lehet nem izraelita, lehet szinkretista, lehet helyi. A kérdés a konkrét paleográfia, anyagvizsgálat, szövegolvasat és régészeti kontextus. Nem az, hogy te Józsué 8 alapján két mondatban lepecsételed.
A te módszered itt ugyanaz, mint máshol: vagy pontosan azt találják, amit a te elvárásod szerint találniuk kellene, vagy azonnal gyanús, kánaáni, hamis, szektás, bálványos. A valós történeti kutatás ennél bonyolultabb. Sajnos a bonyolultságot te gyakran „szófosásnak” hívod, pedig csak annyit jelent: nem lehet baltával régészkedni.
9. A „Mózes Istene nem JHVH” állításod szembemegy a bibliai belső tanúsággal
Azt mondod, tudományos szempontból semmi nem bizonyítja, hogy Mózes Istene JHVH lett volna. A kérdés persze attól függ, mit értesz „bizonyítás” alatt. Ha azt várod, hogy Mózes saját kezével írt, laboratóriumban hitelesített, fényképes igazolvánnyal ellátott autográfja kerüljön elő, akkor természetesen nem lesz ilyen bizonyíték. De ilyen mércével az ókortörténet nagy részét is fel kellene robbantani.
A bibliai belső tanúság azonban világos: az Exodus-hagyomány Mózes meghívását, Izrael szabadítását és a szövetségi kinyilatkoztatást a JHVH névhez kapcsolja. Ez a szöveghagyomány nem egy IX–X. századi maszoréta ötletként jelenik meg, hanem a Pentateuchus és a prófétai hagyomány mély rétegébe ágyazódik. Lehet vitatni a forráskritikai részleteket, a név kiejtését, a hagyomány fejlődését, de azt mondani, hogy „semmi” nem bizonyítja, túlzás.
A katolikus álláspont nem fundamentalista leegyszerűsítés: tudja, hogy a mózesi könyvek végső formája szerkesztéstörténettel rendelkezik. De ettől még nem mondja, hogy Izrael Istene neve kései bálványos betoldás. A kinyilatkoztatás történeti hordozója lehet szerkesztett szent hagyomány is. Te viszont minden szerkesztettségből hamisítást, minden késői kéziratból csalást, minden külső párhuzamból pogány eredetet gyártasz.
10. A JHVH név ókori tanúságát nem lehet a maszorétákra tolni
A fő tévedésed itt ez: úgy beszélsz, mintha a JHVH név a maszoréták kései világából került volna be a bibliai hagyományba. Ez történetileg tarthatatlan. A Tetragrammaton a második templom korában már vitathatatlanul része a zsidó szöveghagyománynak. A qumráni bibliai kéziratokban is jelen van különleges tisztelettel kezelve, sokszor sajátos írásmóddal. A görög fordítások és későbbi másolatok története is azt mutatja, hogy a szent név kezelésének kérdése régi, nem középkori maszoréta találmány.
A te elméletednek az kellene, hogy JHVH valahogy későn, gyanús forrásokból, kumráni-szektás vagy maszoréta úton került be. De ez nem áll. A név túl mélyen és túl szélesen van jelen az ókori izraelita/júdaista hagyományban ahhoz, hogy a IX–X. századi kódexekre lehessen redukálni.
Lehet vitatni az eredeti kiejtést. Lehet vizsgálni, hogyan olvasták, hogyan helyettesítették, mikor mondták ki, mikor írták paleo-héberrel, hogyan fordították görögre. De az, hogy a név ókori és Izrael Istenéhez kötődik, nem omlik össze attól, hogy a legteljesebb héber kódexek későiek.
11. A „Yahu”, „Jahó” és hasonló formák nem bizonyítanak külön bálványistent
Azt írod, hogy Mózes nem nevezte volna az Istenek Istenét JHVH-nak, azaz Yahu-nak vagy későbbi kiejtési formában Jahónak. Itt megint összecsúsztatod a névalak, a kiejtés és az istenségazonosság kérdését. A JHVH mássalhangzós név kiejtése körül valóban vannak viták. Teoforikus személynevekben rövidült formák is megjelennek. De ebből nem lesz másik isten.
Az, hogy egy névnek vannak rövidült, összetett, személynevekben megjelenő formái, teljesen normális. A héber személynevekben az istennév elemei gyakran előfordulnak. Ez nem bizonyít „bejehovásítást”, hanem éppen azt mutatja, hogy az istennév régi és élő része volt a névadási gyakorlatnak. A névformák sokfélesége nem azonos a bálványistenek sokaságával.
A keresztény hit számára a lényeg nem az, hogy a Tetragrammaton eredeti vokalizációját ma minden kétséget kizáróan rekonstruáljuk, hanem az, hogy az a név Izrael egyetlen Istenére utal, akit Krisztus Atyjaként ismerünk meg, és akinek örök Igéje emberré lett. Te ehelyett a névalakokból külön istent faragsz — miközben éppen te vádolsz másokat bálványfaragással. Elég ironikus.
12. A „domonkos produktum” kifejezésed legfeljebb a Jehova-formára vonatkozhat, nem a JHVH névre
Azt mondod: „A Róma Főpapja által vezetett egyház, konkrétan a domonkos szerzetesek produktuma volt.” Ha ezt a „Jehova” latin olvasati formára érted, akkor legfeljebb annyit lehet mondani: a középkori nyugati keresztény tudományosságban, köztük dominikánus körökben is megjelent ez a forma. De ha ezt a JHVH névre érted, akkor a mondat hamis. A JHVH nem domonkos produktum. Nem középkori szerzetesi találmány. Nem római pápai márkajelzés.
A „Jehova” forma és a Tetragrammaton nem ugyanaz a történeti kategória. A Tetragrammaton az ókori héber szent név mássalhangzós formája. A „Jehova” ennek egy későbbi, vitatott olvasati alakja. Ha ezt nem különbözteted meg, akkor az egész érved alapja homok. És pontosan ezt csinálod: a késői „Jehova” formát visszavetíted a JHVH névre, majd az egész bibliai istennevet bálványosítod.
Ez olyan, mintha valaki a „Jézus” magyar névalak későbbi nyelvi formájából azt vezetné le, hogy a názáreti Jézus késő középkori magyar találmány. Abszurd. A név nyelvi közvetítése és a személy történeti/teológiai valósága nem ugyanaz.
13. A keleti egyházak „Jehova”-hiánya nem cáfolja a Tetragrammatont, hanem az Úrként való olvasás hagyományát mutatja
A keleti egyházak bibliáiban valóban nem a „Jehova” névalak a meghatározó. De ez nem azt bizonyítja, hogy JHVH hamis vagy pogány név, hanem azt, hogy a görög keresztény hagyomány az Ószövetség szent nevét az Úr megfelelőjével adta vissza. Ez egy tiszteleti és fordítási hagyomány. Ugyanez a logika jelen van a latin Vulgatában is.
A keresztények tehát nem azért nem használták rendszeresen a „Jehova” formát, mert JHVH bálványisten lett volna, hanem mert a szent nevet az Úr megszólítással helyettesítő olvasási és fordítási hagyomány erős volt. Ráadásul az Újszövetség Krisztusra is alkalmazza az Úr címet, és ezzel mély krisztológiai összefüggést hoz létre Izrael Istene és Jézus Krisztus között. Ez keresztény szempontból döntő.
Te viszont a „Jehova” hiányából azt akarod kihozni, hogy a név gyanús. Nem. A „Jehova” forma hiánya a liturgikus hagyományban nem JHVH ellen szól, hanem a szent név tiszteletteljes helyettesítésének történetét mutatja.
14. A katolikus kritika Jehova Tanúival szemben nem a JHVH név ellen irányul, hanem a krisztológiai torzítás ellen
Itt kellene végre a helyes céltáblára lőni. Jehova Tanúi tévedése nem az, hogy azt mondják: Izrael Istene JHVH. Ebben a keresztény embernek nincs oka megbotránkozni. A tévedésük ott van, hogy a bibliai monoteizmust úgy értelmezik, hogy közben Krisztust teremtménnyé, alárendelt létezővé, lényegében nem örök Fiúvá teszik, és a Szentlelket nem isteni személynek vallják. Ez a probléma.
A katolikus válasz nem az, hogy JHVH pogány név. A katolikus válasz az, hogy az Ószövetség Ura az Újszövetségben Krisztusban nyilatkoztatja ki magát teljesebben; a Fiú osztozik az isteni dicsőségben; a Szentlélek isteni személy; az egyetlen Isten nem henoteista főisten több kisebb isten között, hanem a Szentháromság egy Istene. Ezzel kell Jehova Tanúit cáfolni, nem azzal, hogy a bibliai istennevet bálványosítod.
Te a jó célpont mellé lősz, aztán csodálkozol, hogy a fal repedezik, de az ellenérv nem talál. Jehova Tanúi ellen nem az ószövetségi istennév tagadása a jó fegyver, hanem Krisztus istenségének, a Szentlélek személyvoltának és az apostoli hit teljességének védelme.
15. Az Ebál-hegyi átokszöveget nem lehet sem túlértékelni, sem előre kidobni
A végén az Ebál-hegyi leletről beszélsz, és azt mondod: mivel nem Mózes törvényének teljes másolata, hanem átokszöveg-töredék, ezért nagy valószínűséggel kánaáni. Ez nem következik. Óvatosnak kell lenni az ilyen leletekkel, mert az olvasat, a datálás és az értelmezés vitatott lehet. De az óvatosság nem azonos azzal, hogy ami nem illik a te álláspontodhoz, azt kánaáninak nyilvánítod.
Ebál a bibliai hagyományban nemcsak „törvénymásolat” helye, hanem az átok liturgikus oldalához is kapcsolódik. Az áldás és átok kettőse Gerizim és Ebál között kifejezetten fontos. Tehát egy átokjellegű szöveg Ebál környezetében önmagában nem abszurd. Nem bizonyít automatikusan mózesi eredetet, de nem is cáfolja automatikusan az izraelita kapcsolatot.
A Józsué 8-ban említett törvénymásolat nem azt jelenti, hogy az Ebál-hegyen soha semmilyen más szöveg, formula vagy tárgy nem lehetett. A régészet nem úgy működik, hogy ha nem a teljes törvénykönyvet találják meg kőbe vésve, akkor minden más lelet kánaáni. Ez megint az a kétpólusú gondolkodásod: vagy teljesen azt találják, amit te elvársz, vagy kidobod. A valóság bonyolultabb.
16. A Józsué-idézeted nem dönti el az Ebál-lelet eredetét
Józsué 8 valóban azt mondja, hogy Józsué oltárt épített és felírta kövekre Mózes törvényének mását. De ebből nem következik, hogy egy kis átokszöveg-lelet nem lehet izraelita, nem lehet szövetségi környezetű, nem lehet későbbi vagy párhuzamos vallási gyakorlat tanúja. Egy bibliai elbeszélés adott szertartásról nem zárja ki, hogy ugyanazon helyen más, akár kapcsolódó, akár eltérő leletek is előkerüljenek.
A lelet értelmezését nem Józsué 8 egyetlen általad felállított elvárása dönti el, hanem a régészeti kontextus, a paleográfia, az anyag, a szövegolvasat, a datálás és a történeti összehasonlítás. Ez munka. Te viszont kész ítéletet hozol, mert a „JHVH korai tanúja” gondolat zavarja a JHVH-ellenes konstrukciódat.
A józan válasz tehát ez: nem kell az Ebál-leletből bizonyosságot gyártani, de nem is szabad pánikszerűen félresöpörni. Különösen nem szabad úgy tenni, mintha az, hogy nem a teljes mózesi törvény másolata, már önmagában bizonyítaná kánaáni eredetét. Ez logikai túlzás.
17. A „semmi nem bizonyítja” mondatod egyszerűen túl erős
A szöveged legerősebb, de leggyengébben alátámasztott mondata ez: „Tudományos szempontból semmi nem bizonyítja, hogy Mózes Istene JHVH lett volna.” A tudományos óvatosság mást jelent, mint a mindent elsöprő tagadás. Azt mondhatnád: Mózes autográf írása nincs meg; a név eredeti kiejtése vitatott; a név korai története vallástörténetileg összetett; a déli eredet vagy külső párhuzamok kérdése tárgyalható. Ez korrekt lenne.
De az, hogy „semmi nem bizonyítja”, már nem korrekt. Van bibliai belső tanúság. Van ókori névhasználat. Vannak korai feliratok. Van a második templom kori kézirathagyomány. Vannak teoforikus nevek. Van a zsidó és keresztény hagyomány folytonossága. Ezeket lehet vitatni, mérlegelni, árnyalni. De „semminek” nevezni őket nem tudomány, hanem tagadó retorika.
A te érvelésedben a bizonyíték csak akkor bizonyíték, ha a te előzetes elméletedet támasztja alá. Ha nem, akkor késői, kánaáni, szektás, maszoréta, domonkos, bálványos vagy gyanús. Ezzel nem kutatsz, hanem válogatsz.
18. Zárás: Jehova Tanúit nem úgy kell kiszabadítani, hogy közben Izrael Istenének nevét bemocskolod
Összefoglalva: igen, a „Jehova” forma késői, vitatott olvasati forma, és jóval korábbi, mint Jehova Tanúi mozgalma. Igen, középkori nyugati keresztény tudósok, köztük dominikánus körök is szerepet játszottak az alak terjedésében. Igen, a Vulgata és a keleti egyházi hagyomány nem erre a névalakra épített, hanem az Úr megfelelőjét használta. Ebből azonban nem következik, hogy a JHVH név pogány bálványnév, és nem következik, hogy a katolikus Egyház „jehovázta” volna a Szentháromságot.
A IX–X. századi maszoréta kódexek önmagukban nem Mózes autográfjai, de nem is késői csalás bizonyítékai. A szöveghagyomány korábbi rétegeket őriz. A JHVH név nem a maszoréták késői terméke. A külső egyiptomi, edomi, moábi vagy más ókori tanúk nem teszik pogánnyá Izrael Istenét. Az Ebál-hegyi leletet pedig nem lehet sem túlértékelni, sem előre kidobni pusztán azért, mert nem a teljes törvénymásolat.
Jehova Tanúi tévedéseit komolyan kell cáfolni. De nem úgy, hogy a bibliai istennevet is bálványnévnek nevezed. Ez nem keresztény tisztítás, hanem teológiai savazás. A helyes katolikus válasz az: Izrael Istene az egyetlen igaz Isten; Krisztus az ő örök Fia, nem teremtmény; a Szentlélek valóságos isteni személy; a „Jehova” forma történetileg vitatható, de a JHVH név szent hagyományát nem szabad a te antijehovista indulataid kedvéért pogány mocsárba rángatni.
BIZONYÍTJA E AZ I.SZ. SZEREINT A 9. és a 10. SZÁZADBAN KÉSZÜLT UJABBAN HÉBER BIBLIÁNAK ELNEVEZETT ÍRÁSGYŰJETEMÉNYBEN A YHWH NÉV JELENLÉTE, HOGY MÓZES ISTENÉT EZEN A NÉVEN NEVEZTÉK?
A válasz a kérdésre egyszerű. Nem.
Egy 2500 évvel Mózes földi élete után megjelent írás semmiképen nem bizonyítja, hogy Mózes
az Istenek Istenét YHWH-nak azaz YAHU-nak vagy a név későbbi korokban használt kiejtési formája szerint, JAHÓ-nak nevezte volna.
Tudományos szempontból semmi nem bizonyítja, hogy Mózes Istene YHWH lett volna.
A névre ugyanis legkorábbi régészeti forrásokban Egyiptomhoz, Edomhoz ,és Moábhoz köthető.
A közel múltba megtalálták ugyan az Ebál hegy környékén átokszövegek töredégeiben,
de ezeket nem lehet Mózes írásának tekinteni. Tudniillik Mózes parancsára Izrael fiai az Ebál hegyen nem holmi átokszövegeket készített, hanem az Úrtól kapott ,és Mózes által feljegyzett írás teljes terjedelmének a pontos ,kőbe vésett másolatát.
Józsué 8: 30 Majd oltárt épített Józsué az Úrnak, Izrael Istenének Ebál hegyén, 31 Miképpen megparancsolta Mózes, az Úrnak szolgája Izrael fiainak, amint meg van írva Mózes törvényének könyvében; oltárt ép kövekből, melyeket vas nem érintett és vittek arra egészenégő áldozatot az Úrnak, és áldoztak hálaáldozatokat. 32 És felírta ott kövekre a Mózes törvényének mását, amelyet az írt Izrael fiai elé.
Az Ebál hegynél a tudósok nem Mózes törvényének a mását találták meg, hanem átokszöveg töredékeket, amelyek nagy valószínűséggel Kánaán népétől származtak.
A szövegedben most újabb fordulat következik: a „Róma Főpapja” elleni állandó szitokáradat után már Jehova Tanúit is a „Jehova nevű bálványisten” imádatától akarod megszabadítani,"
Tudtommal még jehova tanúi nem is léteztek, amikor már a Róma Főpapja által vezetett egyház
jehovázni kezdte a három az egyben istenmodelljét.
Egy domonkos szerzetes volt a 13. században , aki a tetragrammát jehovára írta át.
Netán elfelejtetted?
Amíg a Róma Főpapja által vezetett egyház a latin vulgata fordítást használta, addig ismeretlen volt
a Róma Főpapja által vezetett egyház tagjai számára a jehova istennév.
Első bibliafordítások a "Jehova" névvel: A teljes Biblia szintjén az egyik legkorábbi nyomtatott kiadvány, amely a "Jehova" nevet használta, a Tyndale-féle Újszövetség (1526) és az 1534-es Luther-féle Biblia volt, amelyek elkezdték a nevet beépíteni a szövegbe.
A keleti egyházak bibliáiban nem találsz egy fia jehovát se.
A Róma Főpapja által vezetett egyház, konkrétan a domonkos szerzetesek produktuma volt.
1. Most már nemcsak Rómát, hanem Izrael szent nevét is bálványosítod — ez nem keresztény apologetika, hanem vallástörténeti kalapácsvető mutatvány
A szövegedben most újabb fordulat következik: a „Róma Főpapja” elleni állandó szitokáradat után már Jehova Tanúit is a „Jehova nevű bálványisten” imádatától akarod megszabadítani, majd a YHWH nevet pogány eredetűnek próbálod beállítani. Itt már nem egyszerűen Jehova Tanúi tévedéseit bírálod — amelyekből valóban van bőven —, hanem Izrael kinyilatkoztatott istennevének történeti és teológiai hitelét próbálod megmérgezni.
Ez katolikus szempontból elfogadhatatlan. A keresztény hit nem azt tanítja, hogy Izrael Istene valami „YHWH nevű borjúisten”, amelyet utólag csempésztek be a Szentírásba. A keresztény hit azt vallja, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istene az egyetlen igaz Isten, aki kinyilatkoztatta magát Izraelnek, majd az idők teljességében Jézus Krisztusban adott végső kinyilatkoztatást. A Tetragrammaton nem „borjúisten neve” a katolikus hitben, hanem Izrael Istenének szent neve, amelyet tisztelettel, nem gúnyolódva kezelünk.
Jehova Tanúi hibája nem az, hogy elismerik Izrael Istenének nevét, hanem az, hogy ezt a nevet egy torz teológiai rendszerbe illesztik: Krisztust lefokozzák, a Szentlelket személytelenítik, az Egyházat megtagadják, és a bibliai kinyilatkoztatást egy központilag vezérelt szervezeti ideológia alá rendelik. De ebből nem következik, hogy maga a YHWH név pogány bálványnév. Ezt csak akkor tudod állítani, ha a vallástörténeti hasonlóságokat baltával kezeled, nem szikével.
2. A YHWH és Aséra feliratok nem azt bizonyítják, hogy YHWH pogány bálvány, hanem azt, hogy Izraelben volt szinkretista romlás
Előhozod a Hirbet el-Qôm és a Kuntillet ‘Ajrud típusú feliratokat, amelyekben YHWH és „az ő Aserája” együtt szerepelnek. Ezek valóban ismert, sokat vitatott leletek. De amit te kihozol belőlük, az nem bizonyítás, hanem vallástörténeti rövidzárlat. Ezek a feliratok nem azt bizonyítják, hogy YHWH eredetileg pogány bálványisten, hanem azt, hogy Izrael és Júda vallási életében létezett szinkretista, keveredett, törvénytelen népi vallásosság, amely YHWH tiszteletét összekeverte kanaáni istennői vagy kultikus elemekkel.
Ez pontosan az, amit az Ószövetség maga is újra és újra ostoroz: Izrael elhajlott, magaslatokon áldozott, Baálhoz és Aserához keveredett, a tiszta szövetségi hitet beszennyezte. Ha egy felirat azt mondja: „YHWH és az ő Aserája”, az nem cáfolja a prófétákat, hanem igazolja, miért kellett a prófétáknak olyan keményen harcolniuk a szinkretizmus ellen. Nem az igaz hit neve lett bálványos, hanem bálványos emberek használták rosszul az igaz Isten nevét.
Ha valaki ma Krisztus nevét babonára, pénzcsalásra vagy politikai propagandára használja, abból nem következik, hogy Krisztus hamis isten. Abból az következik, hogy visszaéltek Krisztus nevével. Ugyanígy: ha ókori izraeliták YHWH nevét Aserával keverték, abból nem következik, hogy YHWH pogány bálvány. Abból az következik, hogy az izraelita népi vallásosságban volt súlyos romlás. Ez az a különbség, amelyet te most látványosan összetaposol.
3. A „Jah”, „Iah”, „Yah”, „Ullu-Yah” hangalaki hasonlóságokból nem lesz pogány eredet
Azt írod, hogy már a Gilgames-eposz hettita változatában megjelenik valami „Ullu-Yah” nevű isten, majd az egyiptomi Iah vagy Jah holdistent hozod, és ezekből azt próbálod sugallni, hogy a YHWH név pogány eredetű. Ez a klasszikus párhuzamvadászat: találsz hasonló hangzású neveket, és máris kész a vallástörténeti bombád. Csakhogy a nyelvtörténet és a vallástörténet nem így működik.
Az, hogy különböző ókori nyelvekben előfordulnak hasonló hangalakú elemek, nem bizonyít azonosságot. A rövid „jah”, „ia”, „ya” típusú hangalakok a sémi és környező nyelvekben többféle okból előfordulhatnak. A hangzásbeli hasonlóság önmagában nem eredetbizonyítás. Ezzel az erővel fél ókori Közel-Keletet egymásból lehetne levezetni, aztán a végén már csak egy nagy vallástörténeti pörkölt maradna, amelyben minden név mindennel azonos.
Az egyiptomi Iah holdisten említése sem bizonyítja, hogy Izrael Istene holdisten volna. Az „Ahmesz” vagy „Szatiah” típusú egyiptomi nevek nem teszik a Tetragrammatont egyiptomi holdkultusszá. Az, hogy a névalakok között van hangalaki rokonság vagy felszínes hasonlóság, nem dönt teológiát. Az eredethez történeti, nyelvi, kultikus, szövegösszefüggési bizonyítás kellene. Nálad viszont elég, ha két szó hasonlóan cseng, és máris „bálványisten” lesz belőle. Ez nem tudomány, hanem fülre dolgozó vallástörténeti impresszionizmus.
4. Ugarit és „Jah/Jaw” emlegetése nem cáfolja Izrael kinyilatkoztatását
Horváth Pál szövegéből idézed, hogy Ugarit mitológiai anyagában egy Jah vagy Jaw istennév is szerepel, amelyet filológusok és vallástörténészek Jahvé alakjával azonosítanak. Itt is óvatosan kellene gondolkodni. Az, hogy egy nyugat-sémi vallási környezetben előfordulhat YHWH-hoz hasonló név vagy isteni alak, önmagában még nem cáfolja a bibliai kinyilatkoztatást. Izrael nem a semmiből pottyant a földre, hanem a Közel-Kelet történeti, nyelvi és kulturális világában élt. Isten kinyilatkoztatása ebben a világban szólalt meg.
A döntő kérdés nem az, hogy Izrael Istenének neve nyelvileg teljesen izolált-e minden ókori névtől, hanem az, hogy a bibliai hit hogyan tisztítja meg, radikalizálja és egyedülálló módon értelmezi az egy Istent: nem Baál, nem El panteonja, nem Aséra férje, nem holdisten, nem helyi magaslati isten, hanem a teremtő, szövetséget kötő, szabadító Úr, aki ég és föld ura. A bibliai hit éppen a környező vallási világ ellenében és annak elemeitől megtisztítva vallja az egyetlen Istent.
Te viszont úgy teszel, mintha bármilyen vallástörténeti háttér vagy névpárhuzam automatikusan megsemmisítené a kinyilatkoztatást. Ez olyan, mintha azt mondanád: mivel a „király” szót pogány királyokra is használták, ezért Krisztus királysága pogány eredetű. Ez nevetséges. A név, cím vagy hangalak környezeti párhuzama nem dönti el a tartalmat. A bibliai tartalom dönti el, mit vall Izrael Istene önmagáról.
5. A „YHWH borjúisten” kijelentésed különösen durva és teológiailag tarthatatlan
Azt írod, hogy így került bele „YHWH borjúisten neve” a maszoréták kézirataiba. Ez már nem egyszerűen vitatható történeti hipotézis, hanem teológiai rombolás. Az aranyborjú története nem azt tanítja, hogy YHWH borjúisten. Éppen ellenkezőleg: azt tanítja, hogy Izrael bűnösen, torz módon próbálta a szabadító Istent látható, teremtményi kultuszképbe zárni. A borjú volt a bálványosítás, nem YHWH neve.
A nép bűne az volt, hogy az igaz szabadító Isten imádatát pogányos, képi, borjúformájú kultuszba torzította. Ez nem azt jelenti, hogy az igaz Isten neve bálványnév, hanem azt, hogy az igaz Isten tiszteletét is el lehet rontani bálványos formával. Ugyanez a prófétai kritika lényege is: nem YHWH pogány bálvány, hanem Izrael hajlamos volt YHWH nevét is bálványos, igaztalan módon használni.
Te tehát pontosan azt a hibát követed el, amelyet korábban a képtiszteletnél is: a visszaélésből a helyes használat hamisságára következtetsz. Mivel valaki YHWH nevét Aserával vagy borjúval összekeverte, te már YHWH-t magát bálványosítod. Ez nem prófétai tisztaság, hanem a prófétai hit tárgyának megsértése.
6. A Jehova Tanúi tévedése nem az, hogy YHWH nevét ismerik, hanem az, hogy Krisztust és a Szentlelket lefokozzák
Jehova Tanúi tanításában a nagy baj nem az, hogy használják a Jehova névalakot. Lehet vitatni a forma történeti pontosságát, liturgikus használatát, teológiai hangsúlyát. De a fő probléma nem ez. A fő probléma az, hogy az istennév köré olyan rendszert építenek, amelyben Krisztus nem az Atyával egylényegű örök Fiú, a Szentlélek nem isteni személy, az Egyház nem apostoli-szentségi valóság, hanem saját szervezeti önazonosságuk válik a vallási rend központjává.
Ezért katolikus részről Jehova Tanúit nem úgy kell cáfolni, hogy Izrael szent nevét „bálványisten névnek” nevezzük. Ez teológiai öngól. Úgy kell cáfolni őket, hogy megmutatjuk: az a YHWH, aki Izrael Istene, nem egy magányos unitárius főisten, hanem az Újszövetségben az Atya, Fiú és Szentlélek kinyilatkoztatásában mutatkozik meg teljesen. A Fiú nem teremtmény, nem arkangyal, nem alisten, hanem az örök Ige. A Szentlélek nem erő, hanem személy. Ez a keresztény válasz.
Te viszont úgy próbálod megverni Jehova Tanúit, hogy közben az ószövetségi istennevet is bálványnévvé nyilvánítod. Ez olyan, mintha valaki az arianizmust úgy akarná cáfolni, hogy közben a niceai hit alapját is felrobbantja. Nem bölcs hadművelet, hanem teológiai önsorsrontás.
7. A Szentlélek kérdésében a pontosításom továbbra is áll: a tagadás módja számít
Azt írod: ha Jehova Tanúi nem isteni személynek tartják a Szentlelket, „az azt jelenti, hogy megtagadják a Segítő Isten, a Szent Szellem létezését”, majd hozzáteszed: „Jó reggelt!” Köszönöm a kávéillatú fölényt, de a pontosság ettől még pontosság marad. Azt mondani, hogy valaki tagadja a Szentlélek isteni személyvoltát, nem ugyanaz, mint azt mondani, hogy semmiféle Szentlélek-létezést nem állít. Jehova Tanúi beszélnek „szent szellemről”, csak hamisan: személytelen erőként.
Katolikus teológiai pontossággal ezt így kell mondani: tagadják a Szentlélek személyes, isteni létét. Ez súlyosabb és pontosabb vád, mint az, hogy „tagadják a létezését”. Mert ha azt mondod, egyszerűen tagadják a létezését, ők könnyen visszavágnak: nem tagadjuk, beszélünk róla, csak nem személynek tartjuk. És formailag igazuk lesz. Ezért kell pontosan fogalmazni.
A polemika nem attól erős, hogy mindent a legsötétebb szóval mondasz, hanem attól, hogy úgy mondod, hogy ne lehessen kicsúszni alóla. A Szentlélek személyvoltának tagadása elég súlyos. Nem kell pontatlanabbá tenni azért, hogy harsányabb legyen.
8. A kumráni párhuzamokkal most már saját bevallásod szerint is szektológiai példát akarsz adni — de ez nem igazolja a YHWH-ellenes ugrásodat
Azt mondod, a kumráni közösségről azért írsz, hogy akik keveset tudnak róluk, valós képet alkothassanak a kéziratokról és szerzőikről. Rendben, beszéljünk így. Lehet a kumráni közösséget szektaszerű, elkülönülő, apokaliptikus, saját törvényértelmezésű csoportként vizsgálni. Lehet párhuzamot vonni bizonyos modern szektás működésmódokkal: zárt közösség, különleges önazonosság, saját végidő-számítások, vezetői tekintély, kirekesztő nyelv.
De ebből nem következik, hogy a kézirataikban szereplő YHWH név hamis vagy pogány bálványnév. Ez megint logikai ugrás. Egy szektás közösség használhat igaz bibliai szövegeket. Egy tévedő csoport másolhat értékes kéziratokat. Egy rossz értelmező hagyomány őrizhet hiteles szövegtanúkat. Attól, hogy a kumráni közösségnek voltak hibái, a Tetragrammaton nem válik bálványnévvé.
Ha egy eretnek csoport másolja János evangéliumát, attól János evangéliuma nem lesz eretnek. Ha egy szektás közösség olvassa Ézsaiást, attól Ézsaiás nem lesz szektás. Ha Kumránban YHWH szerepel kéziratokban, attól YHWH nem lesz kumráni bálványisten. Ez annyira alapvető különbség, hogy szinte kínos újra elmagyarázni.
9. A kumráni közösséget „napimádónak” nevezni túlterhelt következtetés
Azt állítod, hogy a kumrániak napimádók voltak, és ezért nevezték Istent YHWH-nak az egyiptomi zsidók napistenimádatához igazodva. Ez hatalmas következtetés egy nagyon ingatag hídról. Az, hogy egy közösség hajnalban imát mondott, vagy a felkelő naphoz időzített rítusa volt, még önmagában nem bizonyít napimádást. Lehet napkeltekor Istenhez imádkozni anélkül, hogy valaki a napot imádná. A zsoltáros is beszél reggeli imáról; ettől nem lesz napimádó.
Ha viszont valóban a napot mint égitestet dicsőítették, az bűnös teremtménykultusz volna. De még ez sem bizonyítaná, hogy a YHWH név napisten-név. Legfeljebb azt bizonyítaná, hogy egy közösség, amely YHWH nevét is használta, közben vallásilag megfertőződött vagy félrecsúszott. Megint ugyanaz: visszaélésből eredetet gyártasz.
A „YHWH = napisten” állítás különösen gyenge, mert a bibliai YHWH-teológia radikálisan teremtői: a nap, hold és csillagok teremtmények. Nem istenek. A Teremtő nem azonos velük. A bibliai hit éppen az égitestkultusz ellen beszél. Ezt te most úgy fordítod ki, mintha a bibliai istennév égitestkultuszból volna. Ez nem filológiai eredmény, hanem előre eldöntött gyanú.
10. A maszoréta szöveg kései kéziratai nem bizonyítják, hogy a szöveg kései hamisítvány
Hosszan írsz arról, hogy a maszoréta kódexek legkorábbi nagy példányai a 9–10. századból valók: Kairói kódex, Aleppói kódex, leningrádi kódex. Ez igaz abban az értelemben, hogy ezek a fennmaradt nagy maszoréta kódexek későiek. De ebből nem következik, hogy a bennük őrzött mássalhangzós szöveg kései találmány vagy kumráni hamisítvány. Egy fennmaradt kézirat kora nem azonos a benne őrzött szöveghagyomány korával.
A klasszikus példa egyszerű: egy középkori kézirat is őrizhet ókori szöveget. Senki nem mondja, hogy Homérosz a középkorban írta műveit csak azért, mert a fennmaradt kéziratok későiek. A bibliai szöveghagyomány esetében is különbséget kell tenni a kézirat tárgyi kora és a szövegforma történeti kora között.
A Holt-tengeri tekercsek éppen azt mutatták meg, hogy a maszoréta típusú szövegnek voltak korai előzményei is, miközben más szövegtípusok is léteztek. Ez árnyalt kép, nem a te „késői maszoréta csalás” meséd. A szöveghagyomány összetett: vannak proto-maszoréta, LXX-hoz közelebb álló, szamaritánus jellegű és egyéb szövegformák. Ebből nem következik, hogy a maszoréta hagyomány egészében hamis.
11. A paleo-héber és a négyzetes írás közti különbség nem jelenti, hogy Mózes „nem ismerné fel” Isten szavát
Azt írod, hogy Mózes, Dávid vagy a próféták képtelenek lettek volna elolvasni egy maszoréta kódexet, mert más betűtípussal íródott, mint a paleo-héber. Ez részben triviális, részben félrevezető. Igen, az írásforma változott. A zsidók a babiloni fogság utáni korszakban fokozatosan átvették és használták az arámi eredetű négyzetes írást. Ez ismert tény.
De az írásforma változása nem azonos a szöveg meghamisításával. A magyar nyelv latin betűs írása sem lesz más nyelv attól, hogy valaki rovásírással is le tudná írni. Egy szöveg átírható más írásrendszerbe anélkül, hogy tartalma megsemmisülne. A görög Újszövetség is más betűformákkal jelenik meg mai nyomtatásban, mint az ókori kéziratokban, mégsem mondjuk, hogy emiatt hamis.
Az érved itt olyan, mintha valaki azt mondaná: mivel a középkori kódex betűi mások, mint a mai nyomtatott betűk, ezért a szöveg már nem ugyanaz. Ez gyerekes. A betűforma története fontos paleográfiai kérdés, de nem bizonyít tartalmi csalást.
12. A targum nem „Isten szavának átalakítása” olyan értelemben, ahogy sugallod, hanem parafrázis és magyarázó fordítás
A targumokról helyesen írod, hogy fordítások, tolmácsolások, parafrázisok, gyakran magyarázó jellegűek. Ezután viszont úgy beszélsz róluk, mintha a targum léte önmagában azt bizonyítaná, hogy „Isten szava átalakult”. De a targum nem az eredeti héber szöveg helyébe lopott hamisított alapszöveg, hanem arámi nyelvű fordító-magyarázó hagyomány. Az, hogy a Jeruzsálemi Targum a Teremtés 1,2-ben „isteni irgalomról” beszél a „Lélek” helyett vagy mellett, nem azt jelenti, hogy a héber szöveg eltűnt, hanem azt, hogy egy magyarázó parafrázis értelmezően adja vissza.
A targumok éppen azért érdekesek, mert nem egyszerű szó szerinti fordítások. Bennük a fordítás és magyarázat összefonódik. Ezért dogmatikai alapszövegként óvatosan kell használni őket. De a létük nem bizonyítja, hogy minden későbbi fordítás vagy bibliai szöveg „Szentlélek-eltüntetés” volna.
Jehova Tanúi bibliafordítása más kérdés: ott valóban súlyos teológiai előfeltevések befolyásolják a fordítást, különösen Krisztus istensége és a Szentlélek személye ügyében. De ezt nem a targumok létezéséből kell bizonyítani, hanem konkrét fordítási helyek elemzéséből. A targumot és az Őrtorony-fordítást egyetlen „igehamisítási folyamatba” összemosni megint nagy lendületű, de pontatlan.
13. Károli és a maszoréta szöveg kérdését sem lehet úgy kezelni, mintha minden késői héber szöveg gyanús volna
Azt írod, Károli nem korai maszoréta kéziratokból dolgozott, hanem későbbi, fokozatosan kialakult hagyomány alapján. Ez alapvetően természetes: a 16. századi fordítók rendelkezésére álló héber szöveg a korabeli nyomtatott héber Biblia és a maszoréta hagyomány alapján állt. De ebből nem következik, hogy Károli automatikusan hamis, vagy hogy a maszoréta szövegnek nincs értéke.
A katolikus és nem katolikus bibliatudomány egyaránt használja a maszoréta szöveget, a Septuagintát, a Holt-tengeri tekercseket, a szamaritánus Pentateuchust, a Vulgatát és más tanúkat. A kérdés nem úgy áll, hogy „LXX jó, maszoréta rossz” vagy „maszoréta jó, LXX rossz”. A kérdés szövegkritikai: adott helyen melyik szövegtanú őrzi a régebbi vagy jobb olvasatot. Ez munkát igényel, nem jelszót.
Te viszont gyakran úgy beszélsz, mintha a kései maszoréta kódexek puszta késeisége elég volna a teljes hagyomány gyanúsítására. Ez nem tudományos, hanem összeesküvés-szagú megközelítés. A kései kézirat hordozhat korai szöveget; a korai kézirat is hordozhat szektás értelmező anyagot; a fordítás lehet régi, de mégsem mindig pontosabb. Ezt kellene belátni, nem egyetlen nagy vádirattá gyúrni mindent.
14. A Jerikó környéki barlangleletekről szóló középkori híradásokból nem következik, hogy a maszoréták „eltüntették” az igaz szöveget
Hivatkozol I. Timotheosz levelére, karaita híradásokra, Jerikó környéki barlangokban talált kéziratokra, majd arra, hogy a karaiták vagy velük rokon tudósok a bibliai szöveg pontos alakját akarták rögzíteni. Ez érdekes történeti anyag. De abból, hogy középkori források beszámolnak barlangleletekről, nem következik, hogy a maszoréták ezeket eltüntették, és hogy ezek kumráni YHWH-s szövegek voltak, amelyekből bekerült a „borjúisten neve” a héber Bibliába.
Ez már nem forráskövetkeztetés, hanem fantázialánc. Van egy híradás barlangban talált tekercsekről. Van karaita érdeklődés a szöveg pontosítása iránt. Van maszoréta hagyomány. Ebből te összeraksz egy történetet: ezek kumráni szekta-szövegek voltak, a maszoréták eltüntették őket, és így került be YHWH neve. Ez óriási ugrás. Ilyen állításhoz sokkal több kellene, mint egymás mellé rakott történeti morzsák.
Ráadásul YHWH neve nem a középkori maszorétákkal kezdődik. A Tetragrammaton sokkal korábbi héber és epigráfiai tanúsága ismert. Nem lehet úgy tenni, mintha a maszoréták csempészték volna be valami késői barlangi anyagból. Ez az állítás nem egyszerűen merész, hanem történetileg tarthatatlan.
15. Nehémiás „könyve” nem bizonyítja, hogy a prófétai iratok nem lehettek tekercsek
Azt állítod, hogy a Septuaginta előtti időben a próféták írásai könyvtáblákra íródtak és nem tekercsekre, majd Nehémiás 8-at idézed: Ezsdrás előhozza a Törvény könyvét, felnyitja a könyvet. Ebből azonban nem következik, hogy ne lehettek volna tekercsek. A „könyv” kifejezés a régi nyelvekben nem modern, kötött könyvkódexet jelent szükségképpen. Jelölhet írott tekercset, iratot, könyvtekercset, törvényszöveget. A „felnyitotta” sem bizonyít modern könyvformát.
Az ókori zsidó szöveghagyományban a tekercs teljesen alapvető forma volt. A zsinagógai Tóra-tekercs nem késői furcsaság. Ha Nehémiás könyvet említ, abból nem következik, hogy nem tekercsről van szó. Te itt megint egy magyar szó mai benyomására építesz, majd abból nagy történeti elméletet gyártasz.
Ez olyan, mintha valaki a „napló” szó alapján bizonyítaná, hogy az ókori ember spirálfüzetbe írt. A fordítás magyar szava nem paleográfiai bizonyíték. A „könyv” ókori értelemben nem zárja ki a tekercset.
16. Nehémiás 8-ban a nép az Örökkévaló előtt borul le — ez nem cáfolja, hanem erősíti a katolikus különbségtételt
Érdekes, hogy Nehémiás 8-at idézed: a nép felemeli kezeit, meghajol, és leborul az Örökkévaló előtt arccal a földre. Pontosan. Nem a könyvtekercset imádják, nem a pergament, nem a betűket, nem Ezsdrás emelvényét. Az Örökkévaló előtt borulnak le, még akkor is, ha a Törvény könyvének felolvasása konkrét, látható, anyagi eseményhez kötődik. Ez éppen a katolikus különbségtételt erősíti: a fizikai tárgy jelenléte nem azonos a kultikus végponttal.
A katolikus hívő is így gondolkodik. Ha feszület előtt térdel, nem a fadarab a végső címzett, hanem Krisztus. Ha evangéliumos könyvet tisztel, nem papírt imád, hanem Isten igéjét tiszteli. Ha ikon előtt imádkozik, nem pigmenthez beszél, hanem az ábrázolt valóságra irányul. A fizikai közeg nem azonos az imádás végpontjával.
Nehémiás 8 tehát visszaüt rád. Megmutatja, hogy van látható, anyagi, szertartási közeg — könyv, felolvasás, emelvény, testmozdulat —, és mégis Isten a címzett. Pontosan ezt magyarázzuk neked a képtiszteletnél is. Csak ott hirtelen úgy teszel, mintha a fizikai „előtt” automatikusan bálványt jelentene.
17. A „beszédes hangzatú bejehovásított személynevek” állításod nem áll meg ilyen általánosan
Azt írod, hogy sem a kumráni kéziratokban, sem a Septuagintában nem voltak jelen a „beszédes hangzatú”, „bejehovásított” személynevek és hosszabb magyarázó célzatú versek. Itt nagyon óvatosan kellene fogalmaznod. A héber személynevekben a teoforikus elemek — például a Yahu, Yeho, Yo típusú elemek — régi és széles körű jelenségek. Nem lehet őket egyszerűen késői „bejehovásításnak” nevezni.
Az igaz, hogy egyes könyvekben, például Jeremiás esetében, a LXX és a maszoréta szöveg között jelentős terjedelmi és szerkezeti különbségek vannak. Az is igaz, hogy egyes szövegváltozatok magyarázó bővüléseket tartalmazhatnak. De ebből nem következik, hogy minden YHWH-hoz kapcsolódó személynévi forma késői hamisítás. Ez megint túlterjesztés.
A szövegkritika konkrét helyeket vizsgál: melyik vers, melyik kézirat, melyik változat, milyen nyelvi és történeti indokkal. Te viszont ebből általános vallási vádat csinálsz: „bejehovásították” a szöveget. Ez hangzatos, de bizonyítás nélkül inkább szlogen, mint filológia.
18. A Jeremiás-szövegváltozatok valóban fontosak, de nem azt bizonyítják, hogy a maszoréta hagyomány egészében csalás
A Jeremiás könyvéről idézett rész fontos: a LXX rövidebb, más sorrendet követ, és a qumráni töredékek között vannak a LXX héber előzményéhez közelebb álló szövegek is. Ez valódi szövegkritikai adat. A katolikus bibliatudomány ezt nem tagadja. Sőt, komolyan veszi.
De ebből nem következik, hogy a maszoréta szöveg egészében hamis, vagy hogy a benne lévő YHWH név késői bálványos beszúrás. Jeremiás több szövegkiadásának létezése arra mutat, hogy a prófétai könyv szerkesztéstörténete összetett volt. Ez konkrét könyvre és konkrét szöveghagyományra vonatkozó megállapítás. Nem általános engedély arra, hogy az egész héber Bibliát késői manipulációnak nevezd.
A tudományos adat és a te következtetésed között szakadék van. Az adat: Jeremiásnak volt rövidebb és hosszabb szövegformája. A te következtetésed: a maszoréták kétes eredetű szövegekkel dolgoztak, YHWH bálványnévként került be. Ez nem következtetés, hanem rakétaugrás.
19. A „kumrániak úgy dolgozták át a prófétákat, mint Miller, White és Russell” párhuzam részben érdekes, de túlzó
Azt írod, hogy a kumráni írnokok hasonlóan tevékenykedtek, mint Miller, Ellen White és Russell: a próféták könyveinek értelmét saját személyükre vagy közösségükre alkalmazták. Ebben van egy jogos megfigyelés: apokaliptikus és szektás közösségek gyakran újraértelmezik a prófétákat saját korukra és saját mozgalmukra. Ez igaz lehet Kumránra, adventizmusra, Jehova Tanúira és más mozgalmakra is.
De ebből megint nem következik, hogy minden kumráni bibliai kézirat értéktelen, vagy hogy a maszoréta hagyomány kumráni hamisítás, vagy hogy YHWH név pogány eredetű. Egy közösség értelmezheti szektásan a próféciákat, miközben másolhat régi bibliai szöveget is. A kommentár és a bibliai szöveg nem ugyanaz. A peser, az apokrifon, a közösségi irat és a bibliai kézirat nem egy kategória.
Ha ezt összekevered, akkor minden könyvtár gyanússá válik, ahol Biblia és rossz kommentár ugyanazon a polcon áll. Ez abszurd. A kumráni kéziratanyag összetett: vannak bibliai szövegek, szektás kommentárok, szabályzatok, apokaliptikus és más iratok. Ezeket nem szabad egyetlen „varázsló szekta hamisítása” címkével letakarni.
20. A „barlangokban bujkáltak, tehát bűnösök” érv nem komoly
Azt írod, hogy a kumráni kéziratok szerzői „nem véletlenül bujkáltak a sivatag barlangjaiban”. Ebből azt sugallod, hogy a pusztai vagy barlangi lét önmagában bűnös, titkolózó, törvényellenes működést bizonyít. Ez nagyon gyenge. A puszta a bibliai hagyományban nem csak bujkálás helye, hanem próbatétel, megtisztulás, visszavonulás, Isten keresésének helye is lehet. Persze lehet szektás elvonulás is. De önmagában a sivatag vagy barlang nem bizonyít bűnt.
A keresztény szerzetesek is vonultak sivatagba. Illés is pusztába ment. Keresztelő János is a pusztában működött. Maga Krisztus is a pusztába vonult. Nem azért, mert varázsló szektát alapítottak, hanem mert a puszta bibliai szimbólumvilága sokrétű. A kumrániak esetében lehet beszélni szektás elkülönülésről, de a „barlangban voltak, tehát törvényszegő varázslók” típusú gondolkodás komolytalan.
A helyszín nem bizonyítja a tanítás igazságát vagy hamisságát. A tartalmat kell vizsgálni.
21. A „varázslás miatt megkövezés járt volna” érv csak akkor állna, ha bizonyítod a tényleges tiltott gyakorlatot
Azt mondod, varázslással foglalkoztak, amiért akkor is megkövezés járt Jeruzsálemben. Ha valaki valóban jóslást, okkult praktikát, varázslást gyakorolt, az a mózesi törvény szerint súlyos bűn. Ezt nem kell mentegetni. De a kérdés az, hogy a kéziratanyagban talált ilyen szövegek pontosan milyen státuszúak voltak: használták-e őket, másolták-e őket kritikai vagy gyűjtő céllal, a közösség központi gyakorlatához tartoztak-e, vagy vegyes eredetű iratanyag részei voltak.
Nem mondom, hogy a kumráni közösség ártatlan volt minden ilyen ügyben. Lehettek nagyon is problémás elemek. De történeti pontosság nélkül nem lehet az egész anyagot egyetlen varázsló címkével lezárni. És ismét: még ha bizonyos kumrániak bűnösen foglalkoztak is ilyen dolgokkal, abból nem következik, hogy a Tetragrammaton bálványnév, vagy hogy a héber Biblia maszoréta hagyománya hamisítvány.
A bűnös használat nem semmisíti meg a szent név igazságát. Ezt már a próféták is tudták.
22. Zárás: sok adatot hordasz össze, de a következtetéseid túl nagyokat ugranak
Összefoglalva: igen, Jehova Tanúi súlyosan tévednek Krisztusról és a Szentlélekről. Igen, az Őrtorony szervezeti tekintélye és fordítási gyakorlata komolyan bírálható. Igen, az adventista prófétai-dátumszámítási hagyomány problémás. Igen, Kumrán szektás, apokaliptikus, összetett és több ponton vitatható vallási világot tükröz. Igen, a bibliai szöveghagyomány összetett, és a Septuaginta, a maszoréta szöveg, a qumráni kéziratok és a targumok viszonyát komolyan kell vizsgálni.
De nem, ezekből nem következik, hogy YHWH pogány bálványnév. Nem következik, hogy a maszoréták valamiféle kumráni, napimádó, borjúistenes szöveget csempésztek a Bibliába. Nem következik, hogy a Tetragrammaton a „Jehova nevű bálványisten” neve. Nem következik, hogy a paleo-héberről négyzetes írásra való áttérés szöveghamisítás. Nem következik, hogy Nehémiás „könyve” kizárja a tekercseket. Nem következik, hogy a targumok magyarázó parafrázisai igazolják Jehova Tanúi fordítási torzításait. Nem következik, hogy a kumráni kommentárok szektás jellege miatt minden ott talált bibliai szöveg gyanús.
A legnagyobb baj nem az, hogy adatokat hozol. Az adat hasznos lehet. A baj az, hogy az adatokból olyan következtetéseket gyártasz, amelyekhez az adatok nem elégségesek. Hangalaki hasonlóságból eredettörténetet, szinkretista feliratból YHWH-tagadást, kései kódexből teljes hamisítást, targumból Szentlélek-eltüntetést, kumráni szektásságból maszoréta összeesküvést, és Jehova Tanúi tévedéséből Izrael szent nevének gyalázását csinálsz.
Ez nem katolikus apologetika. Ez vallástörténeti láncfűrész. A katolikus álláspont józanabb: Izrael Istene az igaz Isten; az ő szent nevét tisztelettel kezeljük; Krisztusban teljesedett be a kinyilatkoztatás; a Szentlélek valóságos isteni személy; Jehova Tanúi és más szektás rendszerek tévedéseit pedig pontosan, nem túlzó fantázialáncokkal kell cáfolni.
A LEGKORÁBBI ZSIDÓK ÁLTAL KÉSZÍTETT KÉZIRATOK KELETKEZÉSÜK SORRENDJÉBEN A KÖVETKEZŐK:
> A Kairói kódex 895-ből, Moses ben Asher készítette a palesztinai Tiberiásban. Azokat az ószövetségi iratokat tartalmazza, amelyeket a héber kánon a korai és a későbbi próféták csoportjába sorol.
> A Szentpétervári kódex a prófétákról 916-ból, amely csak a későbbi próféták csoportjába sorolt iratokat tartalmazza. Babilóniai punktációs rendszerrel írt szöveg.
> Az Aleppói kódex 930-ból, Aron ben Asher által javított és punktált szöveg. Eredetileg a teljes Ószövetséget tartalmazta, ma azonban már hiányos, mert 1948-ban úgy mentették ki az égő zsinagógából. Szíriából Izráelbe csempészték ezután, jelenleg is ott őrzik, és alapul veszik a héber bibliák kiadásához.
> A Szentpétervári kódex 1008-ból, másolat a Rabbi Aron ben Moses ben Asher által 1000 körül készített kódexről. A teljes Ószövetséget tartalmazza. A babilóniai írástudók szerinti magánhangzójelekkel punktált szöveg.
Ezeknek semmi köze a korai zsidó kéziratokhoz, hisz ezeknek a szerzői konkrét személyek,
akik K.u. 9-10 században éltek.
Hogy miből állították elő ezek a személyek ezeket kéziratokat, arra érdekes módon ők maguk sem akartak megnyugtató választ adni.
DE nézzük meg, mit is találtak Jerikó környékén,amire a karita zsidók is felhívták a rabbinikus zsidók figyelmét k.u. a VIII.században,
ELTE BTK Asssziriológiai és Hebraisztikai Tanszék által elismert forrás Komoróczy: Géza Maszóra, maszoréták című munkájában a Régi bibliai kéziratok elıkerülése az ó- és középkorban (a maszóra elızménye): felsorolásában megemlíti az alábbi forrást:
I. Timotheosz (726–819) szeleukeiai (Iráq) nesztoriánus patriarcha / katholikosz Szergiosz “élámi” (Khúzisztán, Irán) metropolitának írt levelében (800 k.) említi, hogy zsidó katekhumenoszok (áttérési oktatásban résztvevık) híradása szerint tíz évvel korábban Jerikho közelében egy barlangban megtalálták az “Ószövetség” könyveit (értsd: kéziratos tekercseket), értesítették a jeruzsálemi zsidókat, azok tömegesen felkeresték a helyet, és a (bibliai) könyvek, többek között több mint 200 zsoltár mellett számos más könyvet is találtak. I r o d a l o m : Otto Eissfeldt, “Der gegenwärtige Stand der Erforschung der in Palästina neu gefundenen hebräischen Handschriften, 7: Der Anlaß zur Entdeckung der Höhle und ihr ähnliche Vorgänge aus älterer Zeit” (1949), in: uı: Kleine Schriften, III (Tübingen: J. C. B. Mohr / Paul Siebeck, 1966), pp. 71–74 Jaqúb al-Qirqiszáni neves iráqi karaita tudós ugyanerrıl a leletrıl – vagy egy hasonlóról – tesz említést késıbb (i. sz. 937 k.): van egy zsidó szekta, a “barlangiak” (maghárija), akiket azért neveznek így, mert irataikat egy barlangban találták. I r o d a l o m : Leon Nemoy, “Al-Qirqisānī’s Account of the Jewish Sects and Christianity”, Hebrew Union College Annual, 7 (1930), pp. 317–397 Leon Nemoy, Karaite Anthology. Excerpts from the Early Literature (Yale Judaica Series, 7) (New Haven – London: Yale University Press, 1952, 19802 ), p. 41 skk., kül. p. 50 Bruno Chiesa & Wilfrid Lockwood, Ya‘qūb al-Qirqisānī on Jewish Sects and Christianity. A Translation of »Kitā
Hogy használták a maszoréták ezt a Jerikó közelében ószöetségi kéziratokat tartalmazó tekercseket,
arra írásos bizonyíték van zsidó forrásokból:
Karaiták (המקרא בעלי :(a babylóniai Anan (ענן (ben David (a VIII. század harmadik negyede) postumus követıi; elutasították a szóbeli tant (Misna, Talmud stb.), és kizárólag a Biblia szoros értelmezésére támaszkodtak. Az értelmezési különbségek a IX. században váltak feszült ellentétté. A karaiták nagy ellenfele Sza’adja ben Joszéf al-Fajjumi (882–942) gáon volt, Anan elleni vitairatát 905-ben írta. A karaita vagy tanaikkal rokonszenvezı tudósok rögzíteni akarták a bibliai szöveg pontos alakját: kijavítani a mássalhangzó-szöveg esetleges hibáit (amelyekre a kéziratok variánsai, esetleg éppen a Jerikho környéki új leletek hívták fel a figyelmüket) és rögzíteni a felolvasás szabályait (magánhangzók, cantillatio). Jehuda ben Élija Hadasszi, Eskol ha-kofer (1149): “A Tóra-tekercseket ki kell pontozni magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, (…) mert Isten nem magánhangzók és hangsúlyok nélkül adta… Istenünk írása ‘(rá van) vésve a táblákra’ (Ex. 32,16), ezért az írás tele volt magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, és nem hiányoztak belıle a magánhangzók és hangsúlyok.”
Habár ezeket a Jerikó környékén talált tekercseket a maszoréták eltüntették, annyi megállapítható, hogy nem a Septuaginta fordítást megelőző korból származó eredeti kéziratokra találtal rá a Jerikóhoz közeli barlangban, hanem a kumráni szekta által készített YHWH-s szövegekre. Ezzel magyarázható,hogy hogy került bele YHWH borjúisten neve a maszoréták kézirataiba.
A Septuaginta fordítást megelőző időben ugyanis a próféták írásai könyvtáblákra íródtak és nem tekercsekre.
Nehémiaás 8:1Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izráel fiai az ő városaikban lakozának; felgyűle az egész nép egyenlőképpen a piacra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izráelnek./Károlyi/
Nehémiás 8:5És felnyitá Ezsdrás a könyvetaz egész nép szemei előtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép. /Károlyi/
1. akkor egybegyűlt az egész nép, mint egy ember, a víz kapuja előtt levő térre és mondták Ezrának, az írástudónak, hogy hozza el Mózes tanánakkönyvét,a melyet az Örökkévaló megparancsolt Izraélnek.
5. És fölnyitotta Ezra a könyvet az egész nép szeme láttára, mert az egész népen fölül volt; s a mint fölnyitotta, fölállott az egész nép. 6. És áldotta Ezra az Örökkévalót, a nagy Istent; és felelt az egész nép: Ámen, Ámen, kezeik fölemelésével, és meghajoltak és leborultak az Örökkévaló előtt arccal a földre.
Egyértelműen megálapítható, hogy a maszoréták nem rendelkeztek a Szentírás eredeti könyveivel,hanem kétes eredetű későbbi időből származó forrásanyag alapján dolgoztak!
