GPS órákról tudjuk, hogy előrébb járnak (jóval), mint a lenti azonos társaik,
Hát persze, mert fellövés előtt el lettek állítva.
ehhez nem kell lehozni őket. Ehhez nem is kell, mert mi állítottuk el az osztót.
Azért kell lehozni, mert azt nem tudni, hogy az atomok rezgése is elállítódott-e repülés közben, vagy csak valami történik a fénnyel, az összevissza keringés következtében, miközben a Föld forog a 24 GPS holdból álló hálózat alatt, ezáltal az egész komplexum jelátvitele shiftelődik.
Felesleges replikáznod, a relelm szerint elállítódik az atomok rezgése. De ezt hiába szajkózod, mivel a nagymamám szerint meg nem állítódik el.
Ha látszólag állítódik el és a valóságban nem, akkor erről semmilyen esélyed nincs menetközben megbizonyosodni.
Ezért kell visszahozni a GPS órát.
Az engem nem érdekel, hogy a relelm szerint nem lehet látszólagos az eltérés, egyáltalán az sem érdekel mi hogyan történik a relelm szerint.
Csak az érdekel, hogy mi van a visszahozott órán, repülés közben hányat rezgett a Rb vagy a Cs atom.
És most nyomathatod, hogy de a relelm szerint az ám a valóság amit látsz, mert ez nyilvánvalóan nem igaz (lásd a távoli repülő a valóságban is pici lesz esetét) De talán ezt még magatok sem hiszitek igazán..
Még mindig létezik. Sajnos. Ekkora marhaságot :-) Nevetnék rajta, ha nem lenne siralmas... Lehet, hogy inkább a Zöldségboltba kellett volna belinkelnem...
Közelmúltban volt, sőt talán ma is van egy Flat Earth Society nevű szervezet, ami az evolúció és a Föld gömb alakja ellen küzd; sőt pénzjutalmat tűzött ki, annak, aki bebizonyítja, hogy a Föld gömbölyű.
Nézd, az idődilatáció ténye bizonyítva van: GPS órákról tudjuk, hogy előrébb járnak (jóval), mint a lenti azonos társaik, ehhez nem kell lehozni őket. Persze nem értesz egyet (pontosabban nem érted hogy tényleg előrébb járnak), és mi is elmondtuk már ezerszer, nem baj. Ilyen alapon mondhatnád, hogy a Föld gömbölyű volta sem volt bizonyítva addig, amíg a Holdról le nem sikerült fotóznunk szépen egyben. Mások szerint a Föld gömbölyű volta ma is csak egy csalás, hiszen a Holdra szállás is csalás, a repülőgépek tájékozódása pedig csak látszólagos koordináták alapján történik.
A fizikusok korántsem olyan hiszékenyek, mint gondolod. Annyira sok, a mindennapi életben alkalmazott berendezés tervezésénél vették sikerrel figyelembe a relelm.et, hogy gyakorlatilag 0 esélye van, hogy a relelm ne lenne igaz. Persze ettől még lehetséges, hogy hibás az elmélet, de a fizikusok jelenleg inkább azt az érvényességi tartományt kutatják, amelyen belül a relelm még igaz.
Amit te nem értesz meg az, hogy a relelm szerint nem lehetséges látszólagos idődilatáció, tehát ha a fellőtt órán tapasztaljuk az idődilatációt, akkor az valóságos. (egyébként sem tudott még senki magyarázatot adni nekem, hogyan lehetne látszólagos) Így a GPS az egyik bizonyíték a sok közül, amely a relelm mellett szól.
Szerintem csak a newtoni mechanikában elfogadott a differencián alapuló módszer.
Azt akarod mondani, hogy a fizika egyéb elméleteiben, kiváltképpen a relativitáselméletben a differenciál- és integrálszámítás csak aféle úri huncutság?
Ha kiderülne, hogy nem valóságos az idődilatáció, nem dőlne össze a világ, a relelm is ugyanolyan jól használható lenne mint most, csak azt tudnánk meg, hogy a relelm a látszó világot írja le, ez nem baj.
Az a baj, hogy a fizika nem ismeri a látszólagos koordináta fogalmát. Magyarán ha nincs idődilatáció, akkor bukik a relativitáselmélet. Csakhogy akkor bukna egy csomó más dolog is, amiről viszont tudjuk, hogy nem bukik. Na most ezt rakd össze.
Jól van Gergő, vicces vagy, de komolyra fordítva a szót, nekem eszem ágában nincs megismételni a HK kisérletet. Le kell hozni egy GPS órát. Pillanatnyilag szerintem ez a legtöbb amit a relelm érdekében (vagy ellene) tenni lehet.
Ha kiderülne, hogy nem valóságos az idődilatáció, nem dőlne össze a világ, a relelm is ugyanolyan jól használható lenne mint most, csak azt tudnánk meg, hogy a relelm a látszó világot írja le, ez nem baj. Csak jó tudni. Például a fekete lyukak környékén változtatni kell az elképzeléseken. Meg még egy pár helyen.
Akkor legyen igazad, nem azt a kísérletet ismételték meg..
Rendben, köszönöm.
a dilatációt csak a HK kísérlet bizonyíthatja..
Szörnyű vagy, a dilatációt csak a visszahozott GPS óra bizonyíthatja, a HK kisérlet az ellenkezőjét bizonyította, a 447. sz óra bizonyítja (alátámasztja), hogy semmi sem történt repülés közben az óra járásával. A másik három óra meg összevissza járt, nézd már meg az ábrát, mondjuk a 408. sz. óra kék vonalának párhuzamosnak kellene lennie a hozzátartozó piros vonallal. Az óra járása teljesen megváltozott repülés közben, használhatatlanná vált.
Ha a két vonal párhuzamos maradt volna és a repülés után egy lépcsőt látsz a kék vonal és a piros vonal között, akkor lenne relativisztikus dilatácós nyúlás vagy mi.
De így csak az látszik, hogy szar az óra.
Rosszul tűri a zötykölődést?
Igen, de tök mindegy, nekünk látni kellene a viselkedését repülés előtt és után, több atomórával elvégezve a kisérletet, nem eggyel, egy ilyesvalami ábrán.
Nem az a cél, hogy minél nagyobbat szedjen össze,
De igen, az a cél. Az a cél, hogy ki lehessen hámozni a zajból a valóságos eltérést ha van. Például
1 hónap körözés után 0.01 sec
2 hónap körözés után 0.02 sec
3 hónap körözés után 0.03 sec
4 hónap körözés után 0.04 sec
stb. Ennek van értelme, ez kisérlet. De egy fél napos kisérlet egyetlen mérés 0.000 000 039 sec eltérésének, ne haragudj... nulla kisérleti értéke van.
Én nem értem, miért van jelentősége annak, hogy pontosan azt a kísérletet ismétlik e meg, vagy egy másikat, ami ugyanazt méri. De úgy látom, neked ez nagyon fontos.
Akkor legyen igazad, nem azt a kísérletet ismételték meg, tehát nem bizonyít semmit, mert a dilatációt csak a HK kísérlet bizonyíthatja, az pedig ugye hazugság, és itt be is zárult a kör.
A filmen egyébként azt hiszem, elhangzott az óra pontossága, és nehezen tudom elképzelni, hogy atomórára miféle hatással lenne a szállítás. Másképp rezeg az atom, ha szállítjuk, vagy mi? Persze, a relelm szerint másképp, na de te azt nem fogadod el, akkor mi más oka lehet neki? Rosszul tűri a zötykölődést?
Az meg megint miféle érv, hogy a GPS is csak 0,1 sec eltérést szedhet össze? Nem az a cél, hogy minél nagyobbat szedjen össze, hanem hogy pontosan annyit szedjen össze, amennyit az elmélet megjósol.
Ezen a repülős kísérleten annyit szedett össze.
Végül is értelek már téged. Neked az az axiómád, hogy minden kísérlet, ami a relelmet közvetlenül igazolja, csalás, hazugság. Csak akkor azt nem értem, miért követelsz rajtunk ilyen kísérleteket.
Én végülis örülök, hogy csak ilyen marhaságokat tudtok válaszolni. Annak megértésére azonban képesnek érezlek, nem azt mondtam, hogy nem szabad megismételni a Hafele kisérletet hanem azt,
hogy nem ismételték meg.
Tiszta?
Ha meg fel lennének téve a grafikonok, az is hazugság lenne.
Előfordulhat az is, nagyon kicsi a számított eltérés, nagy lehet a szórás, az óra járása sohasem stabil, szállítás közben egész más a járása, ki tudja? Ti mindenesetre vakon/látatlanban hisztek benne annak ellenére, hogy most(anában) derül ki a relelm sarokpontjának tekintett HK kisérletről, hogy hazugság.
Vissza kell hozni egy GPS órát !!! Az is csak 0.1 sec eltérést szedhetett össze.
Szép történet, de a kérdésre megint nem válaszoltál. Tudod definiálni a sebességet, a gyorsulást differenciálok nélkül? Vagy akkor azokat a fogalmakat is dobjuk a szemétbe, a tömeggel együtt?
Miért lenne ez baj? Ráadásul nem igaz, légyszíves nézd meg a legelső, apróbetűs sor linkjeit, ott találod az eredeti Kelly dokumentumot, én csak egy icipicit segítek a megértésben. Dubois már megértette, különbenis ő találta ezt a nagyon hasznos irodalmat.
Nos, a transzatlanti odavissza járat 39 nanosec -es bizonyítéka, ami nem közlemény hanem annak behazudása, hogy ő a Hafele Keating kisérlet megismétlése, halálpontos de fogalmunknincs milyen pontosságú egyetlenegy atomórával, véletlenül sem a HK útvonalon, semmilyen körülmény sem azonos az eredeti HK kisérlet körülményeivel, tehát nem a HK kisérlet megismétlése. A szállított atomórának nincs meg a repülést megelőző előélete és a repülést követő utóélete, a pontosságának grafikonos ábrázolása, köztes adatok, semmi.
Mitől van ekkora arcotok, ki van nyírva a Hafele Keating kisérlet és a relativitáselmélet a teljes ökörségével 39 nanoszekundum vélt vagy valós eltérésén táncol örömében.
Ez a videó lenne a relativitáselmélet egyetlen bizonyítéka ?
(Meg ott van még egy kis körözés egy öböl felett repülővel, néhány órás repülőúttal, ki ne felejtsük)
Akkor meg nem értelek. Azt mondod, ne használjuk a tömeg szót, mert az mozgó testre értelmezhetetlen, hanem használjuk csak a lendületet, amiről viszont nem tudod megmondani, hogy mi.
Na most a mozgó tárgyak dinamikájának leírásához azért valamelyik megis csak kellene nem? Akkor ezek szerint ne is beszéljünk mozgó testekről, ne is vegyünk róluk tudomást? Vagy azért úgy ábrándozás szintjén gondolhatunk rájuk, de számolni már ne akarjunk? Ebben mi a jó?
A film a Hafele-Keating kísérlet megismétléséről szól. Többek között szerepel benne a UTC idő mint referencia. Ez az eredeti Hafele-Keating kísérlet idejében még nem is létezett.
"Tudják, hogy hülyékkel vitatkoznak és ott nem szabad támadási felületet hagyni."
lehet, hogy tudják, de nem érdekli őket. a legtöbb tudósember elitista vagy közönyös annyira, hogy nem foglalkozik idiótákkal, hanem csinálja a dolgát. és bizony kétértelműen fogalmaz, mert aki akarja, az megérti úgyis, aki meg nem, az le van szarva.
A filmen nem a Hafele-Keating kísérlet van, csak az elején említik azt.
Volt már a topicban, hogy ez egy jubileumi repülőút volt Anglia-Usa oda-vissza.
A mai órák pontosabbak mint a 70-es évek elején voltak, már nem kell körberepülni a világot ez a rövid út is jól mérhetően kimutatja az időeltérést.
A Hafele-Keating kísérlet elterjedt végadatai jogosan kétségbe vonhatók, annyira nem volt pontos az a mérés, amit azok sugallnak.
Az viszont tény, hogy ez az utóbbi kísérlet valóban egy jól sikerült mérés volt, visszahozott órával, még ha ez meg is haladja Astrojan felfogóképességét.
A film érdemel annyi kritikát, hogy ha már elvégezték és lefilmezték, akkor mennyi ideig tartott volna pontosan kiírni, hogy a számított időeltérés ennyi volt, a mért időeltérés ennyi. Ehelyett egy híradó stílusú megjegyzéssel intézték el a végén.
Nem is sajnálom ilyenkor, hogy szélhámosozzák a tudósokat, megérdemlik. :)
Tudják, hogy hülyékkel vitatkoznak és ott nem szabad támadási felületet hagyni.