Amint nem este érek haza, majd készítek fényképet, hogy lásd, mire jutottam idén. :) Igaz, az öntözőrendszer telepítése miatt volt rumli, meg felülvetés, de látszik a régi fű szépsége is. Emlékszem, azzal kezdtem idén, mikor lesz belőle pázsit? Most látom, hogy tavasszal már az lesz. :)
Angolperje taposástűrő és gyorsan kikel, de nem terjed mert bokros növésű. A vörös csenkesz tarackos, jól terjed, hosszú életű és bírja az árnyékolást. A réti perje napfény igényes, tarackosan terjedő, hosszú életű strapabíró, magról nehezen telepíthető. Együtt szép pázsitot adnak.
nos azon agyaltam, hogy ha a homokszem nem képes átfurakodni a sűrű gyökér- és filcrétegen akkor a műtrágyaszemek mégkevésbé lesznek képesek erre vagyis ott fognak dekkolni a fű tövében. Vagy ezzel nincs semmi probléma?
nem tudom, néha olyan érzésem van hogy teljesen "elrontjuk" a növényeinket. Minden a seggük alá van tolva, meg sem próbálnak küzdeni a tápanyagokért, a szájukba van rakva a kaja.
Nincs a mailjük a spam-ek között. Se visszaigazolás se semmi. Illetve magát a megrendelést azt visszaigazolták még vasárnap, csak a szállítást nem. Hétfőn azt mondták kedden érkezik szerdán itt van nálam. Most telefonon pedig elérhetetlenek, egész nap hívogatom őket. A vezetékes számuk a 3. csenés után faxra kapcsol, a mobilt hol nem veszik fel hol meg kinyomják. Biztos jött 5 db, eladta gyorsban, és már nincs belőle. Na pont ezért komolytalanok. Ha felvesz egy megrendelést akkor előbb azokat teljesítse és ne hülyítse a népet hiába.
Olyan fűmag keverék kell amiben angolperje vörös csenkesz és réti perje van. Más nem kell de az a három igen. Ha rendelsz akkor Barenbrug Classic
Vetőmag adag 40-50 g/m2 , de rajta lesz a dobozon is. 25m2 re 1-kiló, ha 40g/m2
Vetés: kimérsz egy négyzetméterre való fűmagot. Kijelölöd a területen az egy négyzetmétert és egyenletesen rászórod. Ez lesz a minta és a többi területet kb. ilyen sűrűn és egyenletesen szórod meg. Úgy pergesd mintha mákot szórnál az újaid közül. Ne dobáld csak szórd egyenletesen. Száraz felszín és taposhatsz is rajta. Utána bemunkálás és hengerezés majd kevés vízzel öntözés. Nem folyhat meg a felszínen mert szétmossa. Mindig keverj egyet a magokon amikor kiveszel belőle vetni, mert nem egyforma magja és kiosztályozódik. A legapróbb a legértékesebb, de az kel ki a legnehezebben.
Ez elég jól mutatja ez a videó mit tud a csk. Nem egyenesen kell tolni, hanem kicsit keresztben jobbra balra és oda vissza előre hátra míg eltűnik a fűmag. Enyhén lenyomod hogy bele menjen a talajba.
Az egyes kappa az a veteményesbe virág ágyásba való. Fellazítod a tetejét és az éppen kikelő gyomok fellazítva elszáradnak.
Ha a középsőt veszed ki és a két szélsővel dolgozol akkor pl a paprika ágyában tudsz dolgozni, hogy középen van a paprika. A sekély művelés nem bántja a kultur növény gyökerét. 100m2 egy negyedóra kb.
valamelyik nap felülszórtam homokkal a gyepet de a locsolás, eső ellenére fent virít az egész a feltalajon. Hogy a golyós műtrágya a helyére kerülni?? Gyepszönyeg lett leterítve 3 hete, nagyon erősen gyökeres a felső 2-3 centi amivel legyalulták.
Előkészítettem füvesítésre a terepet: komposzt, műtrágya (15-10-15), talajferőttlenítő berotálva, nagyjából síkba hozva, hengerelve. A henger amit használtam viszonylag kicsi (kb. 25kg), ha rálépek a talajra, kicsit látszik a nyomom, ez jó így, vagy tömörebbre kellene?
Érdemes-e (kell-e) ezek után még a fűvetéssel egyidőben valami indítóműtrágyát kiszórnom?
Egy ideje már követem a fórumot, de azért nem teljesen tiszta, milyen füvet kellene vetnem. Jó lenne minél kevesebbet foglalkozni vele/költeni rá, de azért legyen szép... :)
Itt nálunk eddig nem igen láttam az itt emlegetett márkákat, így nem tudom kapok-e, lehet webes vásárlás lesz belőle. Szóval milyet javasoltok? Vagy nem annyira a márka számít, elég az összetételre figyelni?
Kb. 25 m2 lesz idén bevetve. Mekkora mennyiség kell erre? 4-7g/m2-t hallottam, ez megfelelő mennyiség? Ha nincs szórókocsim, és kézzel vetném, hogy csináljam, hogy minél egyenletesebb legyen?
Jól gondolom, hogy száraz földre kellene vetni, hogy a vetés alatt ne ragadjon a cipőre a sár/fűmag?
Hát traktor után kötve biztos jó lenne egy 2 méteres is, de ez csak ilyen kicsi. Szerintem nincs 25 cm, inkább 20, de majd otthon lemérem, ha gondolod.
Igen. Meg is lepődtem, mert lebeszéltem telefonon, hogy megyek érte személyesen, de egyszer csak itt volt a kocsijuk a csomaggal, meg ingyen kiszállítással (legalábbis itt helyben). Korrekt.
A megrendelés után egyébként azonnal jött egy visszaigazoló e-mail. Esetleg nem került a spamek közé?
Kérdezném hogy ma hozzájutottál a csillagkapához? Mert nekem nem igazolták vissza a szállítást holnapra, pedig megígérték. Lehet komolytalan ez a dolog....
A fiatal fű világosabb, mint az idősebb jellemzően... ezért összebbjön még a színskálán, de ha nagyon eltérő fajták, akkor lehet különbség... idővel majd tompul, de ha pl. szélesebben veted (30 cm csíkot úgy takarsz, hogy mellette szellőztetés után jobbról-balról min. fél méterre is rávetsz a fűre, akkor tumpul a dolog... ) ... szerintem... :)
1,5 éves a füvem, de nem csúcskategóriás magot választottam anno. Az öntözőrendszert nemrég csinálták meg, a felásás helyén és a kert egy újabb 50m2-én lefüvesítettem. Kite sport fűmagot vettem, korábban láttam valahol és baromira tetszett a világoszöld erős színe, ezért az új helyre azt akartam feltétlen. Az eredeti fűmagot már ugyanolyan összetételben nem is találtam.
A Kite sport magból világoszöld fű nőtt most, nagyon tetszik az új helyen gyönyörű, de a felülvetett helyeken a sötétzöld füvemtől színben eltér, a régi ugyanis sötétzöld. Kérdésem, ez így marad, vagy idővel színben valahogy összebarátkoznak ezek. Hülye kérdés és szerintem nem, de mégis megkérdem.