Ez elég jól mutatja ez a videó mit tud a csk. Nem egyenesen kell tolni, hanem kicsit keresztben jobbra balra és oda vissza előre hátra míg eltűnik a fűmag. Enyhén lenyomod hogy bele menjen a talajba.
Az egyes kappa az a veteményesbe virág ágyásba való. Fellazítod a tetejét és az éppen kikelő gyomok fellazítva elszáradnak.
Ha a középsőt veszed ki és a két szélsővel dolgozol akkor pl a paprika ágyában tudsz dolgozni, hogy középen van a paprika. A sekély művelés nem bántja a kultur növény gyökerét. 100m2 egy negyedóra kb.
valamelyik nap felülszórtam homokkal a gyepet de a locsolás, eső ellenére fent virít az egész a feltalajon. Hogy a golyós műtrágya a helyére kerülni?? Gyepszönyeg lett leterítve 3 hete, nagyon erősen gyökeres a felső 2-3 centi amivel legyalulták.
Előkészítettem füvesítésre a terepet: komposzt, műtrágya (15-10-15), talajferőttlenítő berotálva, nagyjából síkba hozva, hengerelve. A henger amit használtam viszonylag kicsi (kb. 25kg), ha rálépek a talajra, kicsit látszik a nyomom, ez jó így, vagy tömörebbre kellene?
Érdemes-e (kell-e) ezek után még a fűvetéssel egyidőben valami indítóműtrágyát kiszórnom?
Egy ideje már követem a fórumot, de azért nem teljesen tiszta, milyen füvet kellene vetnem. Jó lenne minél kevesebbet foglalkozni vele/költeni rá, de azért legyen szép... :)
Itt nálunk eddig nem igen láttam az itt emlegetett márkákat, így nem tudom kapok-e, lehet webes vásárlás lesz belőle. Szóval milyet javasoltok? Vagy nem annyira a márka számít, elég az összetételre figyelni?
Kb. 25 m2 lesz idén bevetve. Mekkora mennyiség kell erre? 4-7g/m2-t hallottam, ez megfelelő mennyiség? Ha nincs szórókocsim, és kézzel vetném, hogy csináljam, hogy minél egyenletesebb legyen?
Jól gondolom, hogy száraz földre kellene vetni, hogy a vetés alatt ne ragadjon a cipőre a sár/fűmag?
Hát traktor után kötve biztos jó lenne egy 2 méteres is, de ez csak ilyen kicsi. Szerintem nincs 25 cm, inkább 20, de majd otthon lemérem, ha gondolod.
Igen. Meg is lepődtem, mert lebeszéltem telefonon, hogy megyek érte személyesen, de egyszer csak itt volt a kocsijuk a csomaggal, meg ingyen kiszállítással (legalábbis itt helyben). Korrekt.
A megrendelés után egyébként azonnal jött egy visszaigazoló e-mail. Esetleg nem került a spamek közé?
Kérdezném hogy ma hozzájutottál a csillagkapához? Mert nekem nem igazolták vissza a szállítást holnapra, pedig megígérték. Lehet komolytalan ez a dolog....
A fiatal fű világosabb, mint az idősebb jellemzően... ezért összebbjön még a színskálán, de ha nagyon eltérő fajták, akkor lehet különbség... idővel majd tompul, de ha pl. szélesebben veted (30 cm csíkot úgy takarsz, hogy mellette szellőztetés után jobbról-balról min. fél méterre is rávetsz a fűre, akkor tumpul a dolog... ) ... szerintem... :)
1,5 éves a füvem, de nem csúcskategóriás magot választottam anno. Az öntözőrendszert nemrég csinálták meg, a felásás helyén és a kert egy újabb 50m2-én lefüvesítettem. Kite sport fűmagot vettem, korábban láttam valahol és baromira tetszett a világoszöld erős színe, ezért az új helyre azt akartam feltétlen. Az eredeti fűmagot már ugyanolyan összetételben nem is találtam.
A Kite sport magból világoszöld fű nőtt most, nagyon tetszik az új helyen gyönyörű, de a felülvetett helyeken a sötétzöld füvemtől színben eltér, a régi ugyanis sötétzöld. Kérdésem, ez így marad, vagy idővel színben valahogy összebarátkoznak ezek. Hülye kérdés és szerintem nem, de mégis megkérdem.
Kiszortam kétszer az előírt mennyiségben a Gali...n szert pajor ellen. Sajnos mikor kapáltam még mindig volt kb. 70-80db 50m2-n. Voltak fertőzőtt területek, ahol jóval több volt és volt ahol szinte semmi. Az biztos hogy használt fertőtlenítés, mert voltak döglött példányok is.
Most mit tegyek? Menjen még1 kezelés de nagyobb dózisban? Vagy inkább várjam meg a tavaszt és mivel nincs hami nekik, akkor elmennek máshova?
Más: A gyerek már szeretne kimenni a kertbe, ezért gyeptéglán is gondolkodom, de ezt meddig lehet telepíteni? Legkorábban október végén, november elején tudnám lerakni.
Már volt itt szó erről régebben. Szerintem legeredményesebb a saját macsek tartása ami távol tartja a többit. Néha segít az is ha valamelyik szomszéd macskát beeteted, de csak a kiválasztottat, és akkor az kiterjesztheti a felség területét a te udvarodra is mintha neked lenne egy sajátod. Fontos hogy csak a közvetlen szomszéd a jó. a távoli csak oda járna zabálni és nem piszkálja a többit.