Kösz, akkor viszont vhogy elfolyhat ezen a területen a víz, mert kedden is kapott még 5 mm-t a kert, itt kb 10 mm-t, s már 48 órával később újrakezdődött a haláltusája.
Preventív céllal ajánlották nekem, az Amistar + Score kombinációt keverve. Nem akarok úgy járni, mint tavaly, mégha szinte hihetetlen módon 95%ban visszajött az elhalt gyep.
Tényleg mehet ez így együtt, nem túl sok egyszerre a fűnek?
Milyen érzés volt? Hát olyan, hogy egy fórumtárs ötletét valósítom meg éppen. :-)
Amúgy depresszív, mert sok helyen leböktem, s a legtöbb helyen karcos hang volt, azaz minimum széttört terméskő, valahol meg teljesen elakadt a csavarhúzó. S az a baj, hogy mindez 15 cm körül. Emlékszem, hogy hordtam ide is pár zsák földet, vsz így csináltam at 5-10 centis rétegből 10-15-öt.
Rossz érzés, mert itt már tölteni nem tudok, tehát vagy még ütögetem egy vékonyabb rúddal, mint múltkor, vagy ha ez a folt állandó marad, netalán évente nő, akkor meg ásni kell.
Azon is agyaltam, hogy nem a terméskőben lévő mész nyírja-e ki a füvet. Uis van pár méterre egy sarok a terméskőből álló támfal mellett, ahonnan tavaly már kipusztult egy liliomfa. Amikor ideköltöztünk ár évig gyönyörű volt, majd fokozatos halál. Pedig a vasgálicos permetezéstől a talaj ph értékének módosításáig sok mindent kipróbáltunk. Szóval lehet, hogy ugyanaz az ok, csak ott mèlyebben van a meszes réteg, vagy az a köves réteg, ahol már a gyökérzet szemvedni kezdett.
Kösz a tippet (bár gondolom, de a föld szárazságára gondoltál)
Csak hogy senki ne mondja azt, hogy elméletben vacakolok, a tettek mezejére lépve ezt a foltot azért külön meglocsoltam a tegnapi eső után is. Még az is lehet, hogy a sűrű levelű lombkorona tényleg elvezeti az eső egy részét, s középre egy-egy helyre ennyivel kevesebb csapadék jut.
Sokat olvastam vissza, mert idén is megvan az első nagyobb probléma a gyepet illetően. Az előzmény hsz lánc alapján nem zárom ki, hogy a kétszeri egymás utáni tiszta N kiszórás volt esetleg a gond, az kedvezett egy gombafajtának. Ősszel vetettem be először a 34-0-0 arányú Amnitrát, de akkor előtte és utána is 8-11-23-at kapott. Idén ápr. és máj. közepén kb 15g/m2 Amnitrát.
Azaz még 5 g/m2 N fölé sem mentem, tehát egyenetlen elszórás esetén sem lehetett mondjuk 7g/m2 több.
Másfelől volt egy olyan hsz is pár éve, ahol
sza_attila ezt válaszolta:
<<"Van olyan rész ahol már szinte szürke színű a gyep és ha rálépünk ,a lábnyom ott marad és a fűszálak nem egyenesednek vissza"
Ott vízhiányos.>>
Na, ezt a mostani esőzések után elég nehéz magamra is alkalmaznom. Viszont a helyzet az, hogy szürkés a gyep egy helyen, s valóban nem egyenesedik vissza. Lehet, hogy mivel egy fa alatti foltról beszélünk, képes volt a fa gyökere a 40 mm/hét mennyiségű esőből pont ezen az egy kisebb területen ennyit elszívni?
A harmadik opció az, hogy ezen a helyen 10 éve kis tó volt, amit felszámoltunk. Még 4-5 éve is hajlamos volt ez a terület a késő téli és tavaszi időszakban dagonyás lenni. Ekkor fogtam egy 2 m hosszú vastag fémrudat, amivel rengeteg munka után elmondhattam, hogy vsz elég sok helyen átszakíthattam a kis tó medrébe lerakott fekete vastag fóliát. Közben kiderült, hogy a kis tó felszámolását végzők elég barbár módon bedobtál a termésköveket a tóba, azaz még azokat a köveket is gyakorlatilag aprítottam. Utána nem is jött vissza a vizesedés. Lehet, hogy a fűszálak gyökérzete elért erre a szintre, s most fulladoznak? Vagy ilyet nem tud, mert van annyi oldalgyökérzet, hogy az árnyalja a dolgot?
Sziasztok! Tele van a füvem kb. 2cm hosszú fekete bogarakkal és buckákat, dudorokat csinálnak. Kinyomoztam hogy, vagy a butabogár Pentodon idiota, vagy Heteronychus arator. Segítséget kérnék mivel tudnék ellene védekezni?
Egy fura kérdésem lenne: unokatestvér kertjében (szegély melletti kavicságy) és a kertkapcsolatos télikertben hangyák és pókok tömkelege lett az utóbi héten. Ki milyen védekezést ajánl hagyományos hangyga csapda, por, rovarirtó spray mellett?
nyaralónál szombaton lenne esedékes az első fűnyírás, kérdés, hogy a jövő heti fagyok előtt ezzel nem ártok e többet a gyepnek, mintha hosszan hagynám és várok még 1 hetet.
Ne haragudj, de én sosem használtam Puma-t. Vagy Puma extra-t. Azt sem tudom, hogy az extra mivel több. Eddig a fejlettséfi szintig nem jutottam el.
Colombus-t használok pár éve, előtte Gyomstop-ot. Én a tanácsokkal ellentétben mindig túl hamar permeteztem, arra emlékszem, hogy a profi Samubá ezt mondta, de amikor a tyúkhúrra felhívtam a figyelmét, akkor meg egyetértett vele.
S mivel a tavaszi szellőztetéses felülvetés után úgy is lesz még egy hullámban valamennyi gaz (mármint ha a késessel megyek neki, mert azzal érdemben meg is ritkítom) , ezért júniusban még egyszer szoktam. Ez a hivatalos tanács ellen megy, miszerint évente max. kétszer szabad. Nekem meg néha szokott lenni egy őszi is harmadikként.
Ha én lennék te, akkor tutin kétszer nyomnék valamit, ami éppen célszerű a gazfajták miatt. Egyet a tiszta laphoz tavasz elején, egyet meg a gyepmegnyitás miatt. De hogy nálad mi a többi paraméter, azt passzolom.
A muharral én évekig simán együttéltem, viszont tavaly nyáron most először kihúztam őket eső után könnyedén. Nagy foltok lettek, de mára eltűntek. Úgyhogy még nem tudom, hogy ez mennyire volt jó stratégia, idén nyáron kiderül, hogy ezzel ritkítottam is őket vagy sem.
Abban tudnál tanácsot adni, hogy menjek ki a gyomstop/pázsitmester, vagy alkalmazzak inkább Colombus-t, és majd ezek után junius elején a muharra Puma extrát?
Vagy vegyek csak puma extrát, és küldjem ki most és juniusba is?
Most jön nálam az a fázis,hogy meg kell tanulnom a hatékony célirányú gyomirtást évre levetítve.
Még raktam bele időt tágítva a kört, s úgy tűnik, hogy a) inkább csak a haszonnövények esetén van ilyen alsó küszöb publikálva, külön a kalászosokra, káposztafélékre stb., s csak egy-egy gyomirtóra, gombaölőre b) az meg szinte sehol sincs egyértelműen meghatározva, hogy csak a kijuttatás idején számít-e. Van viszont olyan szer, ahol még az előtte lévő időszak hőmérsékletére van iránymutatás.
Maradok annál, hogy ha a gyep felveszi és hasznosítja a műtrágyát 5 foktól, akkor a gyomok is felveszik és “hasznosítják” a Colombust, azaz az 5-25 fokos széles tartományban mehet a cucc. Ez meg annyira tág tartomány, hogy tök mindegy, hogy 1/2 napra vagy 3-ra kell előretekinteni.
A korábbi években március utolsó hetében már szelektív gyomirtóztam két ok miatt: a tomboló tyúkhúr mellett nálunk ilyenkorra már megjelennek egyéb gyomok is, és a (felül)vetés április 15-20 közé időzítése miatt.
Most ki akartam minél továbbtartani, 1-2 hetet csúsztatni, de az látszik, hogy elmúlt az az időszak (márc. 23-29.), amikor 6-10 fokos éjszakai minimum volt és pár 15-20 fok közötti nappali maximum. 10 nappal előre nézne az éjszakai minimum 0-5 fok lesz, a nappali maximum azért végig 10 fok felett. Azaz lehet, hogy nem 1-2 hetet kell csúsztani, hanem többet.
Hacsak nem tévedek azt illetően, hogy mikor hatékony a Colombus EC. S most nem a gyomok kelési idejére gondolok, hanem a felszívódására.
Valójában mit kell nézni? A napi átlagos hőmérséklet legyen legalább valamennyi vagy egy-egy hideg éjszakai minimum befolyásolja a hasznosulást egész napra? S mennyi ideig kell előre nézni: csak a kifújás utáni 6-12 órában, amikorra felszívódik a cucc vagy jópár napig?
Rákerestem a témára, a terméklapon, leírásban semmit sem találtam. Csak egy kommentárt, hogy 10 fokot érje el az éjszakai minimum a gyomirtózásnál (általános tanács volt, nem termékspecifikus).