Vackorka, ez a magyar rendőrség butasága és témában való abszolút tájékozatlansága. Tudhatnák, hogy azzal, hogy ellopják a programokat, végeredményben a gyártónak lesz jobb (terjed a program!), csak a magyar rendőrség le van maradva egy fényévvel....
Énnékem vannak e tekintetben gondolataim. Az M$ kiküszöbölhetné, hogy a népek lopjanak programot. Szerintem annak, hogy lopnak, még direkt
örülniük kéne, hiszen így jobban elterjed a dolog, és hosszú távon
ez Bili bácsiéknak is jobb, mert fű-fa-virág az M$ Windose-t fogja használni.
Kommentjeim az írásodhoz:
1. Van valami igazság ebben a pontban. De vedd légyszives figyelembe, hogy a szoftver az másfajta dolog, mint a hardver => a szoftverlopás tkp.
nem fizikailag történik, hiszen aki megvette a programot, az nem károsodik.
Elég bonyolult itt a tulajdonjogi viszony. Aki megvette a programot, az tulajdonképpen csak használja, de nem az övé. Egy floppyt lemásolni könnyebb, mint feltörni egy kocsit. És, ez sajnos kommunista maradvány, egynémely személyeknek nem akkora bűn a közösből lopni(abból, ami nem magántulajdon, hanem több emberé is), ld. adócsalás és társai. Itt is kb. erről van szó.
2. Azért, ha megfelelő a reklámozás, nem fog a dolog fű alatt terjedni. És, tényleg fontos az elérhető ár. Ajánlom követésre a StarOffice üzletpolitikáját, ami proigramjának jelenlegi verzióját inygen adja a népeknek, hogy elterjedjen és fizessenek az upgrade-ért. Ha jó a program, én nem olyan mint némelyik, akkor többen lesznek hajlandók fizetni érte. Esetleg híd alatti programozónk készíthetett volna ingyenesen terjesztett, 30 nap után lebutuló shareware-t is. Szóval, van más megoldás ;-)
3. Azért azt, hogy a Micro$oft üzletpolitikája enyhén gátlástalan, azt nem lehet letagadni. (Nem ott dolgozol véletlenül? :) A fél világ azt használja, és rá van kényszerítve arra, hogy azon dolgozzon, mert túl kevéssé járatosak a számítástechnikában ahhoz, hogy megpróbálkozzanak egy Linukz-telepítéssel. M$ ugyanis a DOS-t úgy terjesztette el, hogy bagóért eladta az IBM-nek, akik aztán felrakták az összes gépre. A nép meg megvette. Most meg szenvedünk a butaságunkért, és a M$ gátlástalanul kihasználja előnyét, drágán árulva a sz@rt. Igenis, megérdemli, hogy bántsuk!
Ha a rendőrség illegális dolgokat talál egy gépen, azt gyakran (nem mindig) lefoglalják, majd amikor vége van a ceremóniának, visszaadják, de a vincsit - mint bizonyíték - megsemmisítik.
Tfh, van a gépemen pl. egy illegális Paint Shop Pro. Emellett tömve van a gépem legális programokkal, és olyan információkkal, amik pl. az üzleti tevékenységemhez kapcsolódik. Pl. névjegykártyákat készítek, és többszáz megrendelőm van. Ilyen esetben fófütty, én nem okozhatok kárt (elmaradt profit) másnak, de nekem okozhatnak kárt azzal, hogy megsemmisítik a legális programjaimat és az általam készített dokumentumokat?
Tisztelt Pankila bácsi!
Megütötte a fejem az a Tv-s hasonlat, hogy a loptt Tv-t is elvihetik. Meg hogy azért büncselekmény a birtoklás, mert olyan dolog van nálad, ami nem a tiéd. Én úgy tudom, rengeteg cég használati jogot árul, nem magát a softwaret. Ugyebár vannak netről letölthető software-k is, melyeknél elvileg teljesen legális ha nálam van, csakhát ha nem fizetek a használatáért, akkor nem használom. Sőt, ezek akár a merevlemezen is lehetnek, installálva. Csak nem indíthatom be. Na, ilyenkor mi van? Olyan dolog van nálam, amit nekem adtak ingyé, csak nem használhatom. Ilyen esetben viszont a birtoklás nem igazán mondható büncselekménynek.
"szabadversenyes vilagban" "ha akarsz TE IS beszallhatsz" - azért pereli az USA kormánya is?
"Es nem hibaztathatod oket a modszerukert," kicsit olvass utána a neten, íme egy idézet Verebics János írásából:
"A grafikus felhasználói felületet (nagyjából a mai Windows ősét) a Xerox kutatólaboratóriumában látta először Bill Gates, a Microsoft tulajdonosa és Steve Jobs, az Apple Computer főnöke. Hát nem a szerzői jogvédelem volt az első dolog, ami eszükbe jutott, hanem az, hogy ellopják az ötletet."
"Ez a gyártói irreális árrés-probléma nem csak a szoftvergyártásból ismert." - Persze ismerjük a kábítószerkereskedelemből is, bár ott koránt sem ilyen mértékü. Próbálj meg reálisan összehasonlítani.
"Egyébként csak gondolatébresztőül:" Tessék elolvasni amit írtam, ezek a tételek már le lettek vonva.
"Annyit keresnek amennyit nem szégyellnek." - ezt gondolod a Matávról is?
A másolásvédelem nem új számomra, a nyolcvanas években magam is alkalmaztam őket. Sőt! 1992-ben készítettem olyan másolás védelmet PC-re, ami egyedi floppykkal oldotta meg a problémát. Tudtommal nem törték fel. De nem vagyok elbizakodott, mert a megrendelő eleve nem sok példányt adott el a programból. Mint minden védelem, ez is feltörhető.
A biztonsági másolat problémája kicsit túldimenzionált szerintem. Mivel nem tulajdont szerzel, hanem jogot szoftver vásárláskor, ezért a használat jogát nem veszíted el, ha megsérül az eredeti kópia. A sérült adathordozó visszaszolgáltatásával egyidőben kapsz egy másik példányt. Mondjuk az adathordozó költségén, amit Te állsz, de a postaköltséget a gyártó fizeti.
Más...
Tudtátok, hogy a zenei CD adatszerkezetében van egy bit, ami ha be van állítva, akkor tilos digitális másolatot készíteni a felvételről. Figyelembe veszi ezt bármilyen grabber program?
OOOOOh!
Én szívesen kifizetem azt a pénzt annak, aki csinálta, ha az megfizethető számomra, és megéri az árát, ahogy ezt tettem is sok esetben. De ha Billy ezt úgy hálálja meg, hogy még a BSA-t is „kiküldi" hozzám turkálni a gatyáim közt, akkor soha többet nem veszek meg egy Microsoft terméket sem, csakazértse. Aztán bárki mondhatja, hogy lopok, vagy amit akar, nem érdekel. Ha egy cég sz@rik rám, akkor én is sz@rok rájuk. A Windows-ra szükségem van, sajnos, de nem feltétlenül kell megvennem. Tetszik, nem tetszik, ez van.
Szerintem átvitt értelemben sem egyenlő a lopással. Erkölcsileg az esetek nagy részében elítélhető, de soxor nem, és sokkal árnyaltabb megjelenési formái vannak.
Csak akkor lehet szerintem elítélendő cselekményről beszélni, ha ténylegesen vagyoni hátrányt okoz. Jelenleg viszont pont ennek a megkülönböztetésére alkalmatlanok a jogszabályaink.
Audio CD másolása magán célra: nincs minek utána nézzek, a Szerzői jogi törvény a munkaeszközöm, ugyanis ügyvéd vagyok, és vannak is ilyen ügyeim.
A törvény kifejezettem megengedi (18.§) a magáncélú másolást, aminek a kompenzációja be van építve a nyers adathordozóba.
1. Nem lopás. Szerzői jog megsértése. Hatalmas különbség van a kettő között, és nemcsak a Btk-beli helye, hanem a károkozás mechanizmusa, azonos vélelmezett érték melletti tényleges nagysága és egyáltalán a tényleges megvalósulása tekintetében is.
Erről kb. órákat tudnék beszélni. TAvaly az egyetemi csoportomban egy diák rákérdezett, és a másfél órás szeminárium rövidnek bizonyult a téma megvitatásához.
Az audio CD magáncélú másolása pedig egyszerűen a szabad felhasználás körébe tartozik. A hatályos jog szerint legális. Mint ahogy szinte minden maháncélú másolat készítése, kivéve az építészeti műveket és a szoftvert.
Bill Gates jókor volt jó helyen, és piszok nagy szerencséje volt. Persze a képességeit se akarom lebecsülni, de az egyik porosodó sportkocsijába nekem is van egy kis pénzem. Nem sajnálom tőle, ha úgy vesszük megszerezte, de legalább legyen hálás, hogy sokan vért verejtékezve spórolták össze azt a pénzt, ami hozzásegítette ahhoz, amit elért.
Másik:
Éppen azt magyarázom, hogy nem törvényileg kellene orvosolni a problémát, mert úgy nem lehet.
Mellesleg, belegondolva csak megoldható lenne az törvényileg is, mert az állampolgárok jövedelmét nyilván szokták tartani, és ahhoz lehetne viszonyítani, mint ahogy teszik is más esetekben.
Azt a megoldást meg végképp nem tudom elfogadni, hogy csórókámat még jobban tegyük tönkre, mondván, hogy a csórókat törvényileg nem lehet megvédeni.
Igen, törvénytelenséget követsz el. A PTK szerint ugyanis nem lehet "találni" dolgot közterületen, a közlekedési vállalatok járatain, stb. Ilyen esetben kötelességed (lenne) az órát a kerületi rendőrkapitányságon jegyzőkönyv kiállítása mellett leadni.
Ez a törvény. A gyakorlat azért némiképpen mást mutat :))
Oriza Triznyák
Szerintem a MS-on kívül létezik még Linux, Unix és mondjuk OS/2, hogy csak az operációs rendszereket említsem. Úgy hallottam ezekkel is használható a számítógép.
Miért, hol van az megírva, hogy számodra kötelező biztosítani a lehetőséget, hogy játszhass a számítógépeden? Belevéste Mózes a kőtáblába???
Egyébként játékkal lehet játszani Sony Playstation-ön, vagy Nintendón is.
A Microsoftot mellesleg tiltott árukapcsolás miatt perlik. Én nem tartok attól, hogy szétdarabolják.
Szerinted, a MS termékek drágák. Hazai viszonylatban? Szerintem az Államokban nem akorra tragédia kifizetni, de lehet, hogy Albániában az. Ki határozza meg, hogy mi legyen a termékek ára, talán ti???
Bevallom kis történetemet nem kimerítő és alapos üzleti tervnek szántam. Úgy érzem az eszmei mondanivaló megérthető belőle.( Sajnálom ha netán mégsem)
A hitelt nem feltétlenül bankhitelként értendő.
És azzal, hogy illegálisan szoftvert másolsz igenis elveszed ami a másé. Ugyanis elveszed a jövedelme egy részét. (Tetszik, nem tetszik, ez lopás).
A jog és az erkölcs nem tesz külünbséget, hogy gazdag embertől lopsz, vagy szegény embertől.
És szomorúam közlöm, hogy ha a haver audio Cd-jét lemásolod, az ugyanaz a kategória.
Megteheted, hiszen
1. § (6) Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek.
4. § (2) Szerzői jogi védelem alatt áll - az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül - más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van.
Vagyis elég csak jól átnézned az eredetit, külsőre átdolgoznod és belevinni néhány újszerű elemet és máris a tiéd.
Aztán már csak el kell adnod belőle egy pár tízmillió darabot és néhány év múlva te is topiktéma leszel. :)))
L.A.,
Totál igazad van, ez jelenleg sajnos így működik.
Azt azért gyorsan hozzáteszem hogy magánszemély-felhasználókkal szemben még sosem hozott a bíróság pénzbírságnál súlyosabb ítéletet. Az esetek 90%-ában a társadalomra való csekély veszélyesség miatt megszüntetik az eljárást, vagy max. ügyészségi megrovást alkalmaznak, vagyis még ha a rendőrség néha túlbuzgó is mert fényesítik magukat, a bíróságokról lepattannak a magánszemélyes ügyek.
Jogtudósok !
Azt kérdezem : ha én (és is team-em) írok egy progit ami rettentő mód hasonlít megjelenésében egy másikra. tök mindegy mire win re AutoCAD re akármire. Akkor most jogot sértek vagy nem ?
Zene tekintetében biztos nem. otthon azt játszok magamnak amit akarok. Amíg nem terjesztem nincs plágium.
ha progiban nem, azt írok magamnak amit akarok, akkor sürgősen törvény módosítás kell. Ha viszont megírhatom magamnak a win 3.1 et akkor.........
Ez a gyártói irreális árrés-probléma nem csak a szoftvergyártásból ismert. Autógyárak, hiradástechnika, gyógyszeripar, vegyipar és még jónéhány remek példa jelzi. Az árat mint tudjuk a keresleti és kínálati viszonyok határozzák meg, ami kemény és agresszív marketinggel, meg a versenytársak kigolyózásával társulva kedvező ár-pozíciót eredményez. Ezért nem hibáztatom a szoftvergyártókat, profi módon csinálják. Annyit keresnek amennyit nem szégyellnek. Vagy már szégyellik?
Egyébként csak gondolatébresztőül: Szerintem annak a 25 milliárd Ft-nak a 10%-a kisker árrés, nagyjából 2-5% tartja el a disztributorokat, legalább 3% a logisztika résztvevőit, számolhatunk 2-5% marketing költséggel is, aztán még van maga a gyártás, a doksik előállítása, csomagolás. A fejlesztői és tesztelői oldalon is jónéhány ezren ücsörögnek, meg az egészet meg is kell finanszírozni vagy 2-3 évre előre, úgyhogy bár nagyon jó üzlet ez, de ne feledkezzünk el a játék többi résztvevőjéről akiket közvetve vagy közvetlenül eltart ez a biznisz.
Mégegy adalék a rendőrökkel kapcsolatban:
Egy rendőr ismerősöm mesélte.
Mostanában a kollégák nagyon ráhajtanak ezekre az ügyekre a következő okok miatt:
1. Ahová lépnek ott 95%-ban babér terem a felderítési mutatók az egekbe fognak szökni
2. Ez is gazdasági bűncslekmény mint az olajszőkítés és más huncutságok lehet vakítani a közvéleményt hogy ennyi meg annyi gazdasági bűncslekményt derített fel a rendőrség.
3. Itt az elkövetők sima átlag kisemberek és ezért nem fordulhat elő az hogy:
A. Hidegre teszik a zsernyákot mert rossz helyen szimatolt
B. A gyanúsított a kapcsolatai révén kimossa magát vagy esetleg még valamilyen kellemetlenséget szerez a rendőrnek
4. Ennek a tényállásnak a felderítéséhez és bizonyításához nem kell olyan komoly szakmai tudás mint mondjuk a csődbüntett vagy egyéb gazdasági cselekmények esetében. Elég ha lát egy gépet és máris lefoglalhatja.
5. Ezek az emberek mivel nem DEFAULT bűnözők a jogszabályokat sem ismerik annyira mint a dörzsölt profik így még a saját jogaikkal sincsenek tisztában ergo az eljárás során elég alaposan át lehet cseszni az agyukat és be lehet húzni őket a csőbe.
Erre is van egy példa:
1995-ben eljárás indult egy Győri Szoftveres cég ellen a gyanú szerint úgy adtak el gépeket hogy azon fent "felejtenek" bizonyos progikat (NC,DOS,WINDOWS,Stb).Egyszer mi is vásároltunk tőlük egy NOVELL DOS 7.0 progit (7800 Ft) aztán soha többet semmit sem. Ez elegendő volt arra hogy bennünket is megkutassanak. Természetesen nálunk is voltak gondok.
A rendőrök hozzáállása a követlező volt:
Semmi gond nincs az eljárás nem is mi ellenünk irányul hanem a szoftveres cégek ellen. Rendezzük az illegális programjainkat és kész (értsd. letöröl , megvesz), majd kijönnek ellenőrizni és ha minden OK akkor max kapunk a rendőrség részéről egy figyelmeztetést vagy megrovást még az ügyészig sem eljutni az ügy.
Ja még egy apróság akkol legyenek szivesek még nyilatkozni hogy akkor hogyan kerültek fel a gépre a progik aztán ezzel vége is az ügynek.
Nyilatkoztunk hogy igen sajnos mi voltunk de mostmár megvettük letöröltük stb.
Ezek után semsokkal: "Idézés GYANÚSíTOTTKÉNTI kihallgatásra".
Eddig a pontig még ügyvédünk sem volt.
Az ügyvéd csak ezután jött be a képbe.
Érdekes dolgokat olvasok én itten.
Előr le szeretném szögezni, hogy nem vagyok pártolója az illegális szoftvermásolásnak, de a jelenlegi helyzetben jobban neheztelek a szoftvercégekre.
Ők ugyanis súlyosan visszaélnek a helyzetükkel, nem csak az árak tekintetében.
Elég sokat beszéltem erről nagy cégek vezetőivel, és meg kellett állapítanom, hogy mind a kisfelhasználót, mind pedig egyes jogszabályok betartását mélységesen leszarják, és ezt nem is tagadják.
Az egyik legnagyobb cég főembere mondta, hogy nagyon nem érdeklik az egyéni felhasználók. Nem nekik akar szoftvert eladni, úgyhogy nem is tesz semmit azért, hogy az átlagos vagyoni helyzetű polgár legális programot használhasson.
Pankila bácsi!
Hol olvastál Te a a büntető eljárásjogban olyat, hogy a rendőrség anyagi fedezet céljából is foglalhat le dolgokat? Ha van benne ilyen, jó alaposan elkerülte a figyelmemet!
Azt, hogy egy másolt program eredeti vételárát tekintik kiindulási alapul, a legnagyobb ocsmányság. Ha én ma lemásolok egy olyan programot, ami a piacra dobásakor 100e forintot ért, de ma már csak 10e-t, mennyi a cég elmaradt bevétele? Én MA nem vettem meg, nem pedig 1 éve.
A másik nagy gond az, hogy miért tekintik eleve vagyoni kárnak a fellelt másolatok értékét.
Ha találnak valakinél mondjuk egy 3D Studio Max-et, Á 1,5m Ft, ám a fickó teljes vagyona nincs ennyi, akkor hogy a fenébe lehet elmaradt haszonról beszélni? Soha a büdös életben meg nem vette volna!
Az így magáncélra használt programok 95%-a ilyen. Nem okoznak bevételkiesést, azaz anyagi kárt. Ellenben közvetve htalmas hasznot hajtanak a szoftvercégeknek.
Az üzletszerű használat és a terjesztés persze már más tészta.
Szóval szerintem itt alapvető jogi problémával állunk szemben, olyannal, amit a mai jogszabályi eszközökkel nem tudunk megoldani. A józan ész lehetne a +oldás, de az éppen nem feltétlenül működik.
Panaszkodsz hogy senki nem valaszolt a 3-ik pontodra:
3, Azért volt az elején olcsó a szoftver, mert senki nem tudta mennyit lehet érte kérni. Ha az
elmaradt haszon miatt mentek volna fel az árak, akkor összefüggésnek kellene lenni egy szoftver ára és a kifejlesztés költsége között: tehát egy office upgrade 1000 Ft-ba kerülne. Legyen 50 000 az ára, legyen 1M eladott példány, ezek szerint, ha egy elég tisztességes 100% os hasznot számolunk 70% kiadó 30% kereskedelem, akkor a kifejlesztés (+néhány funkció) 25 milliárd Ft-ba került?
Itt a probléma a szoftvercégekkel!
Milyen alapon hatarozod meg, hogy egy privat company mennyi hasznot, milyen modon, hany szazalek profittal kellene hogy szedjen be? Talan elfelejted, hogy egy szabadversenyes vilagban a company-k celja nem az, hogy minel tobb embernek minel olcsobban eljutasson egy termeket. Azt a szocialistak megprobaltak, es nem sikerult nekik. Bill Gates eseteben, a vilag leggazdagabb emberenek probalod megmagyarazni, hogy mikeppen lehet okosan penzhez jutni.
En ertem amit akarsz mondani, de sajnos ez csak egy alom. A szoftver bandak nagyon ugyesen termelik maguknak a penzt es egy evtized alatt hihetetlen mennyisegu program lett meg igy is eladva. Es nem hibaztathatod oket a modszerukert, hiszen ha akarsz TE IS beszallhatsz es csinalhatod maskeppen. Amit nem csinalhatsz, az eppen az amit probalsz csinalni (megmondani nekik hogy hogyan csinaljak).
Es erre lesz talan az a reakciod, hogy "de akkor ne lepodjenek meg, ha emberek megprobaljak ellopni.....". De meglepodnek. Es joguk van ra meglepodni. A produktum termeszetebol kifolyolag sokkal konnyebben lophato mint akarmi mas, de ez nem alakitja helyesse, vagy elfogadhatova.
Kedves skolo,
Azt, hogy aki annyit kapott a világtól, az tegyen is az érdekében valamit, ne csak visszaéljen vele.
Semmit nem KAPOTT a vilagtol. Szerezte. Nincstelen tinedzserkent kezdte es zsenialis uzleti erzekkel hozta ossze maganak ami van. En sem szeretem Bill Gates-et, de tisztelem azert amit elert.
Szinten irod:
A dilemma Csóróéknál nem az, hogy legálisan vagy illegálisan veszi-e meg, hanem az, hogy illegálisan szerzi be, vagy egyáltalán nem veszi meg, mert nincs rá annyi pénze.
Na es akkor ezt hogy lehet kivalogatni? "O karositas nelkul lopott, o karositassal lopott, o megint karositas nelkul lopott.....". Torvenyileg lehetetlen.
Kedves Karcsu,
Abban az időben szokás volt másolásvédelmet tenni a szoftverekre. Ma miért nem követi ezt az irányt mondjuk a MS?
Mert vegig a 80-as evekben ment a nagy sirankozas, hogy a masolasvedelmi rendszerek problemakat okoznak (okoztak bizony), megakadalyozzak a program tulajdonosat, hogy egy biztonsagi copy-t csinaljon maganak, stb. Es a magneses lemezen konnyebb volt vedelmi rendszereket kidolgozni mint a CD-n.