Szerintem a MS-on kívül létezik még Linux, Unix és mondjuk OS/2, hogy csak az operációs rendszereket említsem. Úgy hallottam ezekkel is használható a számítógép.
Miért, hol van az megírva, hogy számodra kötelező biztosítani a lehetőséget, hogy játszhass a számítógépeden? Belevéste Mózes a kőtáblába???
Egyébként játékkal lehet játszani Sony Playstation-ön, vagy Nintendón is.
A Microsoftot mellesleg tiltott árukapcsolás miatt perlik. Én nem tartok attól, hogy szétdarabolják.
Szerinted, a MS termékek drágák. Hazai viszonylatban? Szerintem az Államokban nem akorra tragédia kifizetni, de lehet, hogy Albániában az. Ki határozza meg, hogy mi legyen a termékek ára, talán ti???
Bevallom kis történetemet nem kimerítő és alapos üzleti tervnek szántam. Úgy érzem az eszmei mondanivaló megérthető belőle.( Sajnálom ha netán mégsem)
A hitelt nem feltétlenül bankhitelként értendő.
És azzal, hogy illegálisan szoftvert másolsz igenis elveszed ami a másé. Ugyanis elveszed a jövedelme egy részét. (Tetszik, nem tetszik, ez lopás).
A jog és az erkölcs nem tesz külünbséget, hogy gazdag embertől lopsz, vagy szegény embertől.
És szomorúam közlöm, hogy ha a haver audio Cd-jét lemásolod, az ugyanaz a kategória.
Megteheted, hiszen
1. § (6) Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek.
4. § (2) Szerzői jogi védelem alatt áll - az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül - más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van.
Vagyis elég csak jól átnézned az eredetit, külsőre átdolgoznod és belevinni néhány újszerű elemet és máris a tiéd.
Aztán már csak el kell adnod belőle egy pár tízmillió darabot és néhány év múlva te is topiktéma leszel. :)))
L.A.,
Totál igazad van, ez jelenleg sajnos így működik.
Azt azért gyorsan hozzáteszem hogy magánszemély-felhasználókkal szemben még sosem hozott a bíróság pénzbírságnál súlyosabb ítéletet. Az esetek 90%-ában a társadalomra való csekély veszélyesség miatt megszüntetik az eljárást, vagy max. ügyészségi megrovást alkalmaznak, vagyis még ha a rendőrség néha túlbuzgó is mert fényesítik magukat, a bíróságokról lepattannak a magánszemélyes ügyek.
Jogtudósok !
Azt kérdezem : ha én (és is team-em) írok egy progit ami rettentő mód hasonlít megjelenésében egy másikra. tök mindegy mire win re AutoCAD re akármire. Akkor most jogot sértek vagy nem ?
Zene tekintetében biztos nem. otthon azt játszok magamnak amit akarok. Amíg nem terjesztem nincs plágium.
ha progiban nem, azt írok magamnak amit akarok, akkor sürgősen törvény módosítás kell. Ha viszont megírhatom magamnak a win 3.1 et akkor.........
Ez a gyártói irreális árrés-probléma nem csak a szoftvergyártásból ismert. Autógyárak, hiradástechnika, gyógyszeripar, vegyipar és még jónéhány remek példa jelzi. Az árat mint tudjuk a keresleti és kínálati viszonyok határozzák meg, ami kemény és agresszív marketinggel, meg a versenytársak kigolyózásával társulva kedvező ár-pozíciót eredményez. Ezért nem hibáztatom a szoftvergyártókat, profi módon csinálják. Annyit keresnek amennyit nem szégyellnek. Vagy már szégyellik?
Egyébként csak gondolatébresztőül: Szerintem annak a 25 milliárd Ft-nak a 10%-a kisker árrés, nagyjából 2-5% tartja el a disztributorokat, legalább 3% a logisztika résztvevőit, számolhatunk 2-5% marketing költséggel is, aztán még van maga a gyártás, a doksik előállítása, csomagolás. A fejlesztői és tesztelői oldalon is jónéhány ezren ücsörögnek, meg az egészet meg is kell finanszírozni vagy 2-3 évre előre, úgyhogy bár nagyon jó üzlet ez, de ne feledkezzünk el a játék többi résztvevőjéről akiket közvetve vagy közvetlenül eltart ez a biznisz.
Mégegy adalék a rendőrökkel kapcsolatban:
Egy rendőr ismerősöm mesélte.
Mostanában a kollégák nagyon ráhajtanak ezekre az ügyekre a következő okok miatt:
1. Ahová lépnek ott 95%-ban babér terem a felderítési mutatók az egekbe fognak szökni
2. Ez is gazdasági bűncslekmény mint az olajszőkítés és más huncutságok lehet vakítani a közvéleményt hogy ennyi meg annyi gazdasági bűncslekményt derített fel a rendőrség.
3. Itt az elkövetők sima átlag kisemberek és ezért nem fordulhat elő az hogy:
A. Hidegre teszik a zsernyákot mert rossz helyen szimatolt
B. A gyanúsított a kapcsolatai révén kimossa magát vagy esetleg még valamilyen kellemetlenséget szerez a rendőrnek
4. Ennek a tényállásnak a felderítéséhez és bizonyításához nem kell olyan komoly szakmai tudás mint mondjuk a csődbüntett vagy egyéb gazdasági cselekmények esetében. Elég ha lát egy gépet és máris lefoglalhatja.
5. Ezek az emberek mivel nem DEFAULT bűnözők a jogszabályokat sem ismerik annyira mint a dörzsölt profik így még a saját jogaikkal sincsenek tisztában ergo az eljárás során elég alaposan át lehet cseszni az agyukat és be lehet húzni őket a csőbe.
Erre is van egy példa:
1995-ben eljárás indult egy Győri Szoftveres cég ellen a gyanú szerint úgy adtak el gépeket hogy azon fent "felejtenek" bizonyos progikat (NC,DOS,WINDOWS,Stb).Egyszer mi is vásároltunk tőlük egy NOVELL DOS 7.0 progit (7800 Ft) aztán soha többet semmit sem. Ez elegendő volt arra hogy bennünket is megkutassanak. Természetesen nálunk is voltak gondok.
A rendőrök hozzáállása a követlező volt:
Semmi gond nincs az eljárás nem is mi ellenünk irányul hanem a szoftveres cégek ellen. Rendezzük az illegális programjainkat és kész (értsd. letöröl , megvesz), majd kijönnek ellenőrizni és ha minden OK akkor max kapunk a rendőrség részéről egy figyelmeztetést vagy megrovást még az ügyészig sem eljutni az ügy.
Ja még egy apróság akkol legyenek szivesek még nyilatkozni hogy akkor hogyan kerültek fel a gépre a progik aztán ezzel vége is az ügynek.
Nyilatkoztunk hogy igen sajnos mi voltunk de mostmár megvettük letöröltük stb.
Ezek után semsokkal: "Idézés GYANÚSíTOTTKÉNTI kihallgatásra".
Eddig a pontig még ügyvédünk sem volt.
Az ügyvéd csak ezután jött be a képbe.
Érdekes dolgokat olvasok én itten.
Előr le szeretném szögezni, hogy nem vagyok pártolója az illegális szoftvermásolásnak, de a jelenlegi helyzetben jobban neheztelek a szoftvercégekre.
Ők ugyanis súlyosan visszaélnek a helyzetükkel, nem csak az árak tekintetében.
Elég sokat beszéltem erről nagy cégek vezetőivel, és meg kellett állapítanom, hogy mind a kisfelhasználót, mind pedig egyes jogszabályok betartását mélységesen leszarják, és ezt nem is tagadják.
Az egyik legnagyobb cég főembere mondta, hogy nagyon nem érdeklik az egyéni felhasználók. Nem nekik akar szoftvert eladni, úgyhogy nem is tesz semmit azért, hogy az átlagos vagyoni helyzetű polgár legális programot használhasson.
Pankila bácsi!
Hol olvastál Te a a büntető eljárásjogban olyat, hogy a rendőrség anyagi fedezet céljából is foglalhat le dolgokat? Ha van benne ilyen, jó alaposan elkerülte a figyelmemet!
Azt, hogy egy másolt program eredeti vételárát tekintik kiindulási alapul, a legnagyobb ocsmányság. Ha én ma lemásolok egy olyan programot, ami a piacra dobásakor 100e forintot ért, de ma már csak 10e-t, mennyi a cég elmaradt bevétele? Én MA nem vettem meg, nem pedig 1 éve.
A másik nagy gond az, hogy miért tekintik eleve vagyoni kárnak a fellelt másolatok értékét.
Ha találnak valakinél mondjuk egy 3D Studio Max-et, Á 1,5m Ft, ám a fickó teljes vagyona nincs ennyi, akkor hogy a fenébe lehet elmaradt haszonról beszélni? Soha a büdös életben meg nem vette volna!
Az így magáncélra használt programok 95%-a ilyen. Nem okoznak bevételkiesést, azaz anyagi kárt. Ellenben közvetve htalmas hasznot hajtanak a szoftvercégeknek.
Az üzletszerű használat és a terjesztés persze már más tészta.
Szóval szerintem itt alapvető jogi problémával állunk szemben, olyannal, amit a mai jogszabályi eszközökkel nem tudunk megoldani. A józan ész lehetne a +oldás, de az éppen nem feltétlenül működik.
Panaszkodsz hogy senki nem valaszolt a 3-ik pontodra:
3, Azért volt az elején olcsó a szoftver, mert senki nem tudta mennyit lehet érte kérni. Ha az
elmaradt haszon miatt mentek volna fel az árak, akkor összefüggésnek kellene lenni egy szoftver ára és a kifejlesztés költsége között: tehát egy office upgrade 1000 Ft-ba kerülne. Legyen 50 000 az ára, legyen 1M eladott példány, ezek szerint, ha egy elég tisztességes 100% os hasznot számolunk 70% kiadó 30% kereskedelem, akkor a kifejlesztés (+néhány funkció) 25 milliárd Ft-ba került?
Itt a probléma a szoftvercégekkel!
Milyen alapon hatarozod meg, hogy egy privat company mennyi hasznot, milyen modon, hany szazalek profittal kellene hogy szedjen be? Talan elfelejted, hogy egy szabadversenyes vilagban a company-k celja nem az, hogy minel tobb embernek minel olcsobban eljutasson egy termeket. Azt a szocialistak megprobaltak, es nem sikerult nekik. Bill Gates eseteben, a vilag leggazdagabb emberenek probalod megmagyarazni, hogy mikeppen lehet okosan penzhez jutni.
En ertem amit akarsz mondani, de sajnos ez csak egy alom. A szoftver bandak nagyon ugyesen termelik maguknak a penzt es egy evtized alatt hihetetlen mennyisegu program lett meg igy is eladva. Es nem hibaztathatod oket a modszerukert, hiszen ha akarsz TE IS beszallhatsz es csinalhatod maskeppen. Amit nem csinalhatsz, az eppen az amit probalsz csinalni (megmondani nekik hogy hogyan csinaljak).
Es erre lesz talan az a reakciod, hogy "de akkor ne lepodjenek meg, ha emberek megprobaljak ellopni.....". De meglepodnek. Es joguk van ra meglepodni. A produktum termeszetebol kifolyolag sokkal konnyebben lophato mint akarmi mas, de ez nem alakitja helyesse, vagy elfogadhatova.
Kedves skolo,
Azt, hogy aki annyit kapott a világtól, az tegyen is az érdekében valamit, ne csak visszaéljen vele.
Semmit nem KAPOTT a vilagtol. Szerezte. Nincstelen tinedzserkent kezdte es zsenialis uzleti erzekkel hozta ossze maganak ami van. En sem szeretem Bill Gates-et, de tisztelem azert amit elert.
Szinten irod:
A dilemma Csóróéknál nem az, hogy legálisan vagy illegálisan veszi-e meg, hanem az, hogy illegálisan szerzi be, vagy egyáltalán nem veszi meg, mert nincs rá annyi pénze.
Na es akkor ezt hogy lehet kivalogatni? "O karositas nelkul lopott, o karositassal lopott, o megint karositas nelkul lopott.....". Torvenyileg lehetetlen.
Kedves Karcsu,
Abban az időben szokás volt másolásvédelmet tenni a szoftverekre. Ma miért nem követi ezt az irányt mondjuk a MS?
Mert vegig a 80-as evekben ment a nagy sirankozas, hogy a masolasvedelmi rendszerek problemakat okoznak (okoztak bizony), megakadalyozzak a program tulajdonosat, hogy egy biztonsagi copy-t csinaljon maganak, stb. Es a magneses lemezen konnyebb volt vedelmi rendszereket kidolgozni mint a CD-n.
Valóban a törvény ezt a kérdést eddig nem büntette ha jól tudom , akkor szabálysértés kategóriában volt.
A Győri ügy kapcsán elhangzott az igazságügyi szagértő részéről az hogy nem lehet kétséget kizáróan megállapítani a telepítés dátumát mivel a könyvtár és a fáljbejegyzések időpontját bármi átírhatja.
A másik téma az alapos gyanú és a házkutatás.
Itt győrben úgytűnik hogy az a gyakorlat hogyha BÁRMILYEN ügyben nyomoznak és találnak egy gépet akkor nosza rajta nézzük meg hátha találunk valamit.
Pl egy konkrét példa:
Volt egy italkereskedő cég legyen "A"
ez a cég valamilyen zűrös ügybe keveredett zárjegyekkel csencseltek vagy mi. Nos rendőrség kiszáll házkutat stb. Ettől a cégtől vagyobb tételekben vásárolt egy másik cég legyen "B" szintén rendőr ki házkutat. Ettől a cégtől nagyobb tételekben szokott vásárolni az én ügyfelem aki mellesleg nem is ismeri az "A" céget.
Rendőrség kimegy: Kéremszépen ebben és ebben az ügyben nyomozunk szeretnénk a raktárban található készletet átvizsgálni hogy van-e rajta zárjegy meg miegymás. Ellenőrzés lefut minden ok. Majd véletlenül észreveszik hogy az irodában ott egy gép. Nosza rajta házkutat a gépen. Szegény rendőr alaposan ráfaragott mert azt hitte hogy talál valamit de az összes progi legális volt.
Vagy egy másik sztori:
Ez akkor volt amikor a Kuncze meg a Horn azon kakaskodott hogy a Kuncze elég tökös belügyminiszter-e?
Az egyik ismerősömnek otthon van az irodája vett egy gépet (adócsökkentő tétel) de nem használta semmire a gyerek nyúzta egyész nap és suliból hazahordott vackokkal tette tele.
Nos valaki feljelenette hogy ÁFA csalást követett el miegymás. A régi megszokott ÁVH-s időket idézően éjjel 3:00 -kor csengettek a rendőrök (biztos napközben nem értek rá) hogy most akkor ÁFA csalás alapos gyanúja miatt házkutatást foganatosítanak. Nos feltúrtak mindent a pincétől a padlásig persze nem találtak semmit sem. Némiképp akkor derült fel az arcuk amikor meglátták a gyerek gépét. Persze tele volt mindeféle vacakkal. Hát ha többmillás ÁFA csalás nem is jött be de lagalább a Szerzői és Szomszédos jogok megsértése legalább összejött nem hiába kellett felkelni ilyen baromi korán.
Takács Viktor (iNteRNeTTo) és Pósvári Sándor (euroASTRA) riportja Wohlfarth Zsuzsanna rendőrszázadossal részlet:
"Mi történik, ha a kihallgatások folyamán valaki bevallja, hogy kölcsönadta a szoftvert az egész lakótelepnek, akkor letartóztatják az egész lakótelepet?
- Ha ilyen tanúvallomás hangzik el, akkor természetesen ki kell mennünk és mindenhol házkutatást tartanunk."
Ha a kezdetektől fogva a BSA csörgette volna a bilincseit, akkor ma Magyarországon kb. annyi számítógép lenne a háztartásokban, mint Etiópiában.
Beetették a népet és most egyik kezükkel (utólag) kezdik csörgetni a bilincset, a másikkal pedig megpróbálnak a zsebünkbe túrkálni.
Az alapvető gond az, hogy a döntő
többség zsebe üres.
Nem értem azokat a balf@szokat, akik lopott kocsival példálóznak, hiszen azt a lopást mindig is büntették, ezt pedig idáig NEM!!!!
mal!
Naná! De ki adná vissza?
Amúgy meg a szofverek hamisításáról csak a gyártók tehetnek. Úgy kell nekik. Ha nem jönnek rá, hogy ez így nem állapot(legalább is nekik), akkor vessenek magukra. A szoftver-rendőrség meg bárhova bemehetne(persze csak oda ahol van gép is), mert biztosan találna illegális progikat. Nem?
Megyek a körúton, találok egy értékes karórát. A tulajdonos neve, címe a hátlapra van gravírozva.
Úgy döntök, nem adom neki vissza, hanem megtartom magamnak.
Nem, senki nem várja el, hogy Bill Gates megválljon a vagyonától. Amit viszont elvárunk, az a tisztesség. Azt, hogy aki annyit kapott a világtól, az tegyen is az érdekében valamit, ne csak visszaéljen vele.
"Tény azonban az, ha a rendőrség kiszáll egy gyanústotthoz házkutatni, az utóbbi időben a PC-t is megnézik, mert lehetnek rajta az ügy szempontjából fontos dokumentumok, levelezések, meg persze illegális szoftverek is. Hivatalból járnak el és a dolgukat végzik. Ha valakihez kiszállnak x ügyben és találnak a lakásában egy kalóz HBO dekódert, az is szépen fel fog kerülni az illető bűnlajstromára."
Ilyen alapon kereshetnék azt a véres kést is a padló rejtekzugában (ha van ilyen egyáltalán), amivel tavaly nyáron X nénikét leszúrták a harmadik szomszédban, mert a kés még nem került elő.
Ilyen alapon átnézhetné a fényképalbumot is, hátha talál egy olyan képet, ami egy vacsorán készült, ahol együtt voltam Carlossal, a terroristával. És lyen alapon én is terrorista vagyok...
A "tételezzük fel, hogy én egy programozó vagyok" kezdetű fejezet sajnos egyáltalán nem életszagú. Gyanús, hogy még nem vállalkoztál ezen a területen.
"Irok egy programot azzal a céllal, hogy eladom."
Ez milyen program? Lehetne konkrétan kifejteni? Nem mindegy, hogy milyen jellegű, milyen vásárlói réteg számára készül.
"Mondjuk egy évet dolgoztam azon a programon."
Mondjuk.
"Eladom egy cégnek, ahol lemásolják és odaadják a barátaiknak, akik egyébként megvennék azt a programot, de így minek."
Csak egynek? Miért csak egynek? Mennyiért? Kötöttél szerződést vele? Miért nem? Azért, mert a MS nem köt szerződést....
"Van némi jövedelemkiesésem és nem tudom visszafizetni a hiteleket."
Hiteleket? Hitelt vettél fel egy éves munkára, cégalapításhoz, bizonytalan kimenetelű programfejlesztéshez? Egyáltalán kaptál hitelt ma Magyarországon erre a célra?
"Végrehajtanak és találkozhattok velem a híd alatt."
Korlátolt felelősségű társaság esetén nem hajtanak rajtad végre semmit, ha tisztességesen dolgoztál és hihetően tudod dokumentálni a cég működését.
Ha mégis a híd alatt kötsz ki, akkor ott valami más is hibádzik!
Aki másolt szoftver használ az általában nem veszi el azt, ami a másé. Ez teljesen analóg azzal, hogy a haver audió CD-jét lemásolod magadnak, hogy legyen neked is egy belőle.
Hol hasonlítható össze az adathordozóba beépített jogdíj azzal az összeggel, amit az eredeti szerző + a terjesztők megkapnának, ha a boltban vásárolnál?
Ha mindíg mellébeszélsz úgy nehéz követni.
1, erre válaszoltam, tehát magaddal ne vitatkozz:"Az installált szoftver szerves része a gépnek."
2, A kérdésemre elfelejtettél válaszolni! de beidézem mégegyszer:"Akkor mire jó a házkutatási engedély? - ott indok nékül is kutathatnak?
Nem gondolod, hogy ez sántít egy kicsit?"
3, Ki mondta, hogy fel van telepítve a gépre?, Mikori nagykereskedelmi árat veszik figyelembe?
Csak adalékként: Egy szoftvert még évekig lehet kapni miután a gyártó leszedte a rendelési listáról.
"Egyébként pedig jogában áll elvinni, úgy is mint az elkövetés tárgyát és úgy is mint az okozott kárérték fedezetét (valószínűleg emiatt vittek el egy helyről szkennert is)."
Tessék? Az okozott kárérték fedezetét?
lyen alapon elvihetné a feleségem ékszereit is, vagy mondjuk az asztalt, amin a gép állt. Vagy lefoglalhatja a kocsimat, mert bizonyára azzal hoztam haza a gépet. Még azt sem láttuk be, hogy bűnös a gyanúsított, máris az okozott kár megtérítésén törik a fejüket?
Ez nonszensz.
Karcsú
PS. Úgy emlékszem a szkennert azért vitték el, hogy majd a szakértő megmondja, hogy mi van benne.
A lopás az lopás.
De nem hiszem hogy többek között annak a cégnek az érdekeit kell a legszigorúb és a magánszférát leginkább felrúgó és felháborító módon érvényesíteni, amely cégnek az elnöke havonta 1 milliárd dollárral lesz gazdagabb, és a legkevésbé érinti az a kár amit a meghurcolt állampolgár okozott neki.
Bár az államtól nem várhatunk túl sokat, ha egy bank felszámolásánál az APEH, TB ... kerül előtérbe a polgárokkal és kisválalkozásokkal szemben, nem számít, hogy szegény cégtulajdonos elbukta az ott tartott ősszes pénzét, majd az APEH bepereli, mert nem tudta befizetni az áfát.
Az általad felvetett probléma nagyon is érvenyes.
De! A pl. a MS a programozóit nem royalty ellenében dolgoztatja, hanem fix bérért. Ők nem szenvednek kárt, ha lemásolja bárki a MS szoftverét. Nekik sem több, sem kevesebb nem lesz.
Abban az időben szokás volt másolásvédelmet tenni a szoftverekre. Ma miért nem követi ezt az irányt mondjuk a MS?
Ha a rendőrség talál nálad egy lopott tévét, autót, villanyborotvát, nem fognak kérdezgetni hogy használtad-e vagy sem, nem gondolod? Miért és hogy került hozzád és miért tartod magadnál -ezek azok a kérdések amik jogosan vetődnek fel ilyen esetekben.
A házkutatásokkal kapcsolatban pedig igenis szükség van erre az előzetes engedély nélküli módozatra, gondolj bele mit csinál a szegedi rendőr ha mondjuk kábítószerügyben abszolút megalapozott gyanúval, követve egy pasast, mondjuk elvetődik Szolnokra az egyik dílerig. Beszól hogy mindjárt jövök és visszarohan Szegedre házkutatási parancsért? Ilyen esetekre találták ezt ki és hidd el hogy nem szoktak ezzel a lehetőséggel visszaélni ha nem megalapozott a gyanú.
Nincs 198x-es M$ árlistám, úgyhogy konkrétan nem tudom, de a rendőrök úgy fognak hozzá, hogy megnézik mikor telepítetted fel és megkérdezik a gyártót, hogy akkor az mennyibe került. Szerintem ez tök korrekt eljárás. Egyedül az vitatható, hogy a gyártót ért kár az nem az utcai ár, hanem a nagykereskedői (disztributori) ár, amiért tőle megvették (volna) anno. Az utcai áron már rajta van legalább 2 árrés, a nagykereskedőé és a kiskereskedőé, igaz hogy az egyszerűbb szoftverek esetében ez nem több mint alulról 10-15, max 20%.
A szoftver-rendőrség hasonlítja az illegális szoftvermásolást a kábítószerrel való visszaéléshez, indokolandó a sokakat felháborító eljárásukat.
Egy dologban igazuk van, a szoftver már-már függőséggé vált, sokan már nem tudnának élni nélküle, és az ára is vetekszik a kábítószerekkel. Akkor miért nem létesítenek rehabilitációs központokat, ahol a szoftverfüggő egyéneket megszabadítják ön- és közveszélyes szenvedélyüktől? Ahogy a kábszeres is mindent elkövet, hogy megszerezze a pénzt a következő adagra, úgy a szoftverfüggő is. Ha nem juthat hozzá illegális másolathoz, akkor majd kirabolja a postát, hogy megszerezze rá a pénzt. Biztos hogy ezt akarja a rendőrség? Mert akkor jó úton haladnak. Nincs itt semmi komoly bűn, csak pénztelenség. Hogy akar a rendőrség változtatni ezen a helyzeten?! Én amondó vagyok, hogy a rendőrség foglalkozzon csak szigorúan a bűnözőkkel (nincs belőlük elég?). Ezen probléma mindenki számára kiélégítő megoldása a közgazdászokra tartozik!
Még valami: Ne hasonlítsuk a szoftvert más termékekhez, mert egészen más jellegű, bármennyire hangzatos is ilyesmivel példálozni. Az autót csak ezért nem másolják, mert nem lehet, különben megtennék. Itt nem lopásról meg kalózkodásról van szó, hanem az emberi természetről, és ismerjük el, a rendőrség ezen vajmi keveset fog változtatni. De lehetne megoldás, és még a Microsoft sem járna rosszul.
"Akinek sok van attól vegyük el ugye?" - Ezt a kérdést tedd fel az USA kormányának is mert ők perelik a Microsoftot.
Azért érzik feljogosítva magukat az állampolgárok a szoftverlopásra, mert nélküle a számítógépük müködésképtelen, és aránytalanul drágák a szoftverek. A Microsoft folyamatosan olyan eljárásokat fejleszt, ami semmilyen más alkalmazással nem jeleníthetők meg! - tehát monopol helyzetét kihasználva kötelezi a számítógéptulajdonost, hogy mindíg a legújabb szoftvereket használja. Kérdem én hogy játszanál egy játékkal, ha nem lenne Win95-öd? Ennyit a nem köteles megvásárolni kérdésről.
Pankila bácsi:
Ha csak az installált szoftverekért büntetnének akkor még talán igazad is lenne!
Akkor mire jó a házkutatási engedély? - ott indok nékül is kutathatnak?
Nem gondolod, hogy ez sántít egy kicsit?
"Az elmaradt hasznot a birtokba kerüléskor, illetve installáláskor érvényes utcai ár alapján számolják" - Mi az ára egy Windows 3.0-nak?
Spock:
" VISSZANEZVE meg talan ervenyes is" - én csak arra a korra gondoltam, nem a mostani helyzetre. Arra a 3, pont vonatkozik amire érdekes módon senki nem reagál!
1. Lehet, hogy nagyon felvilágosulatlan vagyok, de nem nagyon értem azt az érvelést, hogy 'azé lopok mer drága'. Szóval ha nincs pénzem autót venni és lopok egyet, akkor az rendben van?
2. Tételezzük fel, hogy én egy programozó vagyok. :)
Létrehozok egy vállalkozást amibe fektetek egy kis pénzt.
Irok egy programot azzal a céllal, hogy eladom.
Mondjuk egy évet dolgoztam azon a programon.
Eladom egy cégnek, ahol lemásolják és odaadják a barátaiknak, akik egyébként megvennék azt a programot, de így minek.
Van némi jövedelemkiesésem és nem tudom visszafizetni a hiteleket. Végrehajtanak és találkozhattok velem a híd alatt.
(Azért ismerjétek el ez drámai:)
3. Azt sem tudom elfogadni, hogy a "Nagy" Microsoftnak ez úgysem számít. Akinek sok van attól vegyük el ugye? Nincs ennek egy kicsit kommunista szaga? Hát igen, a régi beidegződések...
Mitől érzi magát mindenki feljogosítva, hogy elvegye ami a másé?
Miért mit csinálsz ha Trabantot akarsz venni? Nem gyártják, nincs új? Veszel másodkézből. Feladsz egy hirdetést, hogy bontott eztaztamazt szeretnél vásárolni és reménykedsz hogy elolvassa valaki akinek van fölös legális példánya amit éppen nem használ upgrade-alapnak.
Amit ilyenkor meg kell kapnod tőle hogy legális légy: az eredeti szoftverlicensz, adathordozók, és az egykori legális beszerzést igazoló számla.
Ilyenkor persze az eladónak le kell törölnie a saját gépéről az ominózus progit, de ha nem teszi, amiatt nem a te fejed kell hgy fájjon.
Az elmaradt hasznot a birtokba kerüléskor, illetve installáláskor érvényes utcai ár alapján számolják. Az árakat a gyártóktól, illetve azok a hazai képviselőitől kapják.
"Egyaltalan, meg mindig nem ertem, hogy a szoftver puszta birtoklasa hogyan lehet buncselekmeny"
Roviden: azért mert olyan cucc van nálad ami nem a tiéd.
"bár hibáznak néha, de teszik a dolgukat az érvényes jogszabályok szerint"
A HIX-en olvastam egyszer, hogy egy srácnál találtak pár illegális programot, így aztán bevitték, és megírták a feljelentést. Méghozzá egy Kiskun Kft. tulajdonában levő Winword-del. Ilyenkor mi van? Feljelentik saját magukat is?
Egyébként meg körül lehet nézni, már a főiskolák/egyetmek is gyakran előírják, hogy a dolgozatokat Word formátumban, lemezen is be kell adni.
Vegyen valaki Windows-t és Word-öt az ösztöndíjból...
Itt a forrás: a felhasználó sokszor rá van kényszerítve, hogy illegális programokat szerezzen be, ill. használjon.