Amit írtál az meggyőzött; és most úgy látom, hogy csak azért éreztem szükségesnek Lao-ce korrigálását, mert másként értelmezem az általa használt fogalmakat.
A hatalom összefügg a kiszolgáltatottsággal, és felveti azt a kérdést, hogy az ember mennyiben tehet arról, ha kiszolgáltatottá válik.
Úgy gondolom, hogy minden kiszolgáltatottságnak megvannak az előzményei, de ezek az előzmények nem feltétlenül a kiszolgáltatott személy cselekedetei. Gondoljunk arra, hogy Salamon király idejében Róma helyén még semmilyen jelentős település nem volt; majd eltelt néhány évszázad, és Jeruzsálem Róma fennhatósága alá került. Ezalatt a néhány évszázad alatt Jeruzsálem lakói is és Róma lakói is rengeteg döntést hoztak; és ennek a rengeteg döntésnek az eredője lett az, hogy Róma hatalmat szerzett Jeruzsálem felett.
Jeruzsálem kiszolgáltatott helyzete szorosan összefügg Jeruzsálem lakóinak a döntéseivel. Ugyanígy az egyes emberek kiszolgáltatott helyzete is szorosan összefügg a saját maga és az ősei által meghozott döntésekkel.
Szerintem Jézus is csak azért támogatta az adófizetést a római császárnak (Lukács 20:25), mert tisztába volt a kialakult helyzet előzményeivel.
Mindebből viszont az is következik, hogy a helyes döntésekkel elérhető a kiszolgáltatottság megszüntetése.
Az igazi szeretetnek a lényege az együttműködési szándék valamely objektív jó cél érdekében. Ennek alapján Lao-Ce írását az alábbiak szerint módosítanám: Aki nem képes a szeretetre, az legalább tiszteljen; aki nem képes a tiszteletre, az legalább legyen erkölcsös (illedelmes). Az erkölcs hiánya a zűrzavar kezdete.
"... az erény ha elvész, itt a szeretet, a szeretet ha elvész, itt az erkölcs, az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet. A tisztelet a hűség és bizalom hiánya a zűrzavar kezdete."
A természeti törvények figyelmen kívül hagyásához hasonlóan a társadalmi törvények figyelmen kívül hagyásának is megvannak a negatív következményei. A társadalmi törvények felismeréséhez viszont nincsenek olyan objektív megfigyelési módszerek, mint amilyenek a természeti törvények felismerését segítik; és ezért van szükség a társadalmi törvények felismeréséhez a kinyilatkoztatott parancsokra. Ha az emberek betartanák a kinyilatkoztatott parancsokat, akkor elkerülhetnék a társadalmi törvények megszegésének negatív következményeit. A tapasztalat viszont az, hogy az emberek egy észrevehető része csak kényszer hatására hajlandó ezeket a parancsokat betartani. A hierarchiának az a szerepe, hogy kikényszerítse a parancsok betartását. Ezért a hierarchia olyan mint a keserű orvosság - rossz az íze, de lehet rá szükség. A Szentírásból kiderül, hogy Isten azt szeretné, ha az emberek bűntelenül élnének, és nem lenne szükségük az evilági hierarchiára; de az is kiderül, hogy Isten tisztába van azzal, hogy a bűnös embernek szüksége van a hierarchiára. (Lukács 12:42) A hierachia szorosan összefügg a hatalommal; a hatalom pedig az ember testi, lelki, szellemi és természetfeletti szükségleteivel.
A hit kinyilvánítására azok is alkalmat kapnak, akik az ilyen alkalmakat nem keresik. Aki az ilyen alkalmakkor a hitéről tesz tanúságot, az (a regnáló vallási vezetéstől függetlenül) hamar olyan kapcsolatba kerül Istennel, hogy a Lukács 1,29 versében leírtakhoz hasonlóan már nem az angyal megjelenésén lepődik meg, hanem a köszöntésén.
Ma reggel, amikor Luk 8,16-18 verseket olvastam az a gondolat jutott az eszembe, hogy Isten nem azért ébreszt hitet az emberben, hogy elrejtse, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá tegye. Ezért Isten maga gondoskodik arról, hogy az embernek alkalma legyen a hite kinyilvánítására; és aki ilyenkor a hitéről tesz tanúságot, az hitében megerősödik, aki pedig a hitetlenségéről tesz tanúságot, az hitében tovább gyengül.
Azért nem írtam ebbe a témába, mert megéltem, hogy milyen nehéz a hitet kinyilvánítani, és ezért a megnyilvánuló hit mindíg támadható. Vagy azért mert megszokott módon egy tökéletlen vallásosságban nyilvánul meg; vagy azért, mert a megszokottól eltérő megnyilvánulása meghökkentő. Ezért úgy döntöttem, hogy senkinek sem akarom kipellengérezni a tökéletlen vallásosságát, hiszen a tökéletlen vallásosság éppen elég szenvedést okoz már önmagában is.
"A hierarchia szónak a piréz nyelvben több jelentése van, attól függően, hogy melyik szótagra helyezik a hangsúlyt. .... A magyar nyelvből hiányzik ez az árnyaltság, ..." (Uhupédia)
Igen, ki is akartam fejteni Kedves Auréliusz, csak elmaradt.
A hierarchia itt csak annyiban él, amennyire különböző szinten állnak a felemelkedettek azon a létterületen. Világos, hogy mind megszabadultak, újjászülettek, de mégsem bírnak ugyanazzal a tudás-tapasztalat-kinccsel. Ezért
"hierarchikusak", ami persze nem a hagyományos alá-fölé rendeltséget jelenti.
Csupán szinteket. Eltérő lét-minőségeket, lét-állapotokat.
Több létterület van. Minden lény a létminőségének megfelelő helyen tartózkodik.
"Persze nem ugyanazon a szinten vannak, ezért "hierarchia"."
Egész pontosan milyen hierarchia? Csak azért, mert a magyar nyelv nem tesz különbséget, a törvényes alapon nyugvó, ill. a tekintély-elvű, vagy más szempont szerint, a funkció-determinált ill. a rátermettség által megszabott hierarchikus rendszerek között.
"A pap-királyokról írt gondolataid eszembe juttatták azt az utóbbi időben gyakran hangoztatott jelmondatot, mely szerint az egyáz ne politizáljon"
Csak az tudom mondani, mint korábban: az "EGYház", gyülekezet (eklézsia)
szellemi közösség. A "kiválasztottság", "tagság" szellemi értelmű.
Ezek a szellemi hierarchiák VALÓBAN a belső minőség alapján szövődnek -
úgyhogy valóban szellemiek :) A felemelkedettek, nagy tanítók köré csoportosulnak,
így segítve a Földön lévő lényeket. Persze nem ugyanazon a szinten vannak,
ezért "hierarchia".
Keleten Shamballának nevezik azt a létterületet, ahol ezek a megszabadult, újjászületett lények "leledzenek" és ahonnan segítik a még testben lévő (vagy már testét levetett) lények fejlődését (Nyugaton is megvan ennek a megfelelője, amicsak szavakban tér el :) Ez az egész Földre kiterjedő segítség, mintegy vákuum gyűjti össze azokat a lényeket, akik elég tapasztalatot szereztek ahhoz, hogy foglalkozzanak velük :)
Lehetne itt finomítani, de a lényeg ez, és hogy a Krisztus-misztérium óta az egész Földet behálózza a "Krisztus-háló", ahogyan egyesek ezt a felemelkedési teret nevezik - ez a Keleti Shamballa megfelelője. Ez tehát a "gyülekezet", "eklézsia", EGYház, ami az EGYségből, EGYségért, az EGYség segítségével létezik, munkálkodik.
Szvsz a törvény a jogok simulékonyságának eszköze, tehát az ember egzisztenciájából fakadó "vonzástér" (itt most a lelki, szellemi dimenziókat is értem) sérülését szándékozik megaladályozni, így szükség van a tíz parancsolatra is, és persze az egész Bibliára.
A jognak szvsz nem szabad kibővülni a tekintély növekedtével (azaz az ilyen elvű hierarchiák súlyos hibába esnek, mikor efelett szemet hunynak), csupán az egyén által betöltött funkció határozhatja meg.
A pap-királyokról írt gondolataid eszembe juttatták azt az utóbbi időben gyakran hangoztatott jelmondatot, mely szerint az egyáz ne politizáljon. Akik ezt hangoztatni szokták, azok a jelmondat szószerinti jelentésével szemben nem a hívők szavazati jogát akarják megvonni, hanem azt akarják elérni, hogy a gyülekezeti vezetők ne akarjanak a gyülekezeti tagok politikai álláspontjára hatást gyakorolni. Fölmerül a kérdés, hogy milyen alapon szólhat bárki bele egy gyülekezet belügyeibe; amely kérdésre csak azt a választ találtam, hogy aki fizet, az határozza meg a zenét. Vagyis csak az szólhat bele egy gyülekezeti vezető tevékenységébe, aki a gyülekezeti vezetőnek a fizetést adja.
A szeretetet csak közösségben lehet megélni; és ha ez így van, akkor teljesen érthető, ha valaki a hasonló gondolkodású emberek közösségében akarja megélni a szeretetet. A másik ember gondolkodására viszont senkinek sincs közvetlen rálátása, ezért jobb hijján mindenki a külső jelek alapján próbálja meg felismerni a hasonlóan gondolkodó embereket, és így alakulnak ki a vallási közösségek.
Abban igazad van, hogy a vallási közösségek alaptalanul tekintik magukat a hívők közösségének, és ezért alaptalanul nevezik magukat egyháznak. Ez viszont még nem kérdőjelezi meg azt, hogy közösségek, és hogy megilleti őket a közösségek önszervezési és önigazgatási joga. Ezért elvileg igazad van abban, hogy az egyházjog kifejezés helyett pontosabb lenne a vallási közösségek önszerveződési és önigazgatási jogáról beszélni; de a gyakorlatban a legtöbb ember úgy se értené a kétféle elnevezés jelentése közötti különbséget, és akik értenék, azok pedig most is tudják, hogy az egyházjog valójában mit jelent.
"Egyházjogra azért van szükség, mert... az egyház..." - Milyen "egyház...?" :)
Mindig jussunk el a gyökerekig: ne a "gyümölcsökben" vesszünk el, hanem vizsgáljuk meg a fát. Lsd. a szellemi tanok körüli káosz, a kommentárok tengere... Összehasonlítások, vélemények milliói... holott csak a kiindulást, a forrást, a "fát" kell LÁTNI, hogy az illető hol áll, honnan beszél?
Az "egyház", ha erre építünk, jól tudjuk, hogy Jézusnál nem evilági képződmény!
Ahogyan Izrael is szellemi Izrael, az Új Jeruzsálem is, "az ő közössége mennyei, szellemi közösség!" Ha ezt a földön szeretnénk megvalósítani (ahogyan a farizeusok is tették, "földi királyság", "állam-vallások"stb.), annak sok köze nem lesz ehhez a magasztos szellemi közösséghez. Ennek lehet "joga", "szervezete","adói", stb.
- de marad evilági. Földi, földi célokkal, erőkkel.
Ami meg az "egyházjogot" illeti... A Mindenségnek, Tökéletességnek, stb.megismerésére milyen "jogra" (emberi fércmű!) van szükség...? :)
Kedves Mirdad!
Az egyházjogra azért van szükség, mert az egyháznak (másként mondva a hívők közösségének) vannak olyan rendszeresen felmerülő közös ügyei, amelyekről nem kíván minden alakalommal külön szavazással dönteni, hanem inkább rábízza a döntést egy arra a feladatra kiválasztott tisztségviselőre. Ezeknek a tisztségviselőknek a feladatköre azért nem irányulhat az egyes közösségi tagok hitéletére, mert azokra nincs rálátása. Mire irányulhat a tisztségviselők feladatköre? Például a következőkre: A közösség tulajdonában lévő ingó és ingatlan vagyon feletti gondnoki teendőkre; a közösség tulajdonában lévő pénz kezelésére, és a közösség céljainak megfelelő felhasználására; a közösségi összejövetelek liturgiájának és énekeinek a meghatározására; a közösség tagjainak nyilvántartására, és a szociálisan rászorulók támogatására; stb.
Üdv: P.
Minden kultúra mitológiája ismeri a bukás előtti aranykort, amikor még EGYségben
élt az emberi lény a Mindenséggel, Teremtőjével, stb. Ez volt a pap-királyok időszaka,
akik valódi isteni erővel, képességekkel irányították, segítették az emberek földi útját, fejlődését, visszatalálását az atyai házba. Nem volt szükség mesterséges
szabályokra.
E korszak elmúltával elveszett az Eredettel való kapcsolata az emberiségnek... elolvadt a Tökéletességgel való EGYség... létrejöttek a formális vallások, erőtlen közvetítőkkel ("papok"), megkristályosodott, félremagyarázot tanokkal.
A következmény az, amit ma is látunk :)
Amikor a Tao elveszett, megjelent az erkölcs:
"MIKOR AZ UTAT GAZOSAN HAGYTÁK,LETT ERKÖLCS ÉS IGAZSÁGOSSÁG!MIKOR ELKEZDŐDÖTT A GŐGŐS OKOSKODÁS,VILÁGRA JÖTT A HAZUG KÉPMUTATÁS!"Tao Te King (Út és Erény Könyve), 18. vers
A főparancs második része úgy szól, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat; aminek alapján az együttélés szabályait az összes együtt élők figyelembevételével kell kialakítani. Mai szóhasználattal úgy is mondhatjuk, hogy a jog a társadalom terméke. A marxisták szerint a jogkövető,magatartás tesz erkölcsössé, ezért ők még az erkölcsöt is a társadalom termékének tartják. Az egész főparancsot figyelembe vevők viszont nem tartják elegendőnek az erkölcsösséghez a jogkövető magatartás.
Az egyházjogra utaló hozzászólásodhoz kapcsolódóan szeretném elmondani, hogy szerintem az egyházjognak nem az igaz embereknek adatott bírói jog az alapja, hanem az egyháznak, mint közösségnek az önrendelkezési joga. Erdő Péter is erre hivatkozik a "Hitem: kegyelem" című könyvben.
