AFTER MEETING
nem más ez ma már a világ alkonya
égi vérben úszik Tiszapalkonya
lekonyul a nap is fentről a mennyről
nem jutunk ma már kettőre az egyről
ágyrólszakadt gondok, féldeci, leverve,
érzések csak szép gyűlöletbe keverve,
összegyűlt itt minden, ami fölösleges,
semmitmondás bőre csúf titkokkal heges,
megkarcolta pár ág, talán vágy, vagy igaz,
beletörődni kell, ez a sovány vigasz.
Serpenyőben sül a macska,
Izzik minden húsdarabja.
Nyitva áll a konyhaajtó,
Besurran a kutyó-mutyó.
Kutyuskának korog gyomra,
Jól esne egy cic-vacsora.
Ellopja a forró cicát
Feldühítve hentes-gazdát.
Hentes-gazda nagyon mérges,
Kezében a bárd már éles.
Le is sújt a kutyulira,
Belőle lesz ma vacsora.
GAZDI SZAVA KIS CICÁJÁHOZ
Gyere ide kicsiny állat
tégedet most kicsinyállak
Döglött Cirmi dala
Beledoromboltam a gazdám ölébe,
Nem is tudtam, minek nézek én elébe.
Fújogottam én ott,a kicsiny orromat
Hát a gazdi akkor megfogja torkomat.
Bundácskámat erős nagy kezével fogja
Csikorog szájában a két nagy szemfogja
Helyzetem én most nem nagyon élvezem
Lejött rólam mancsom, illetve két kezem,
mikor falhoz vágott, engemet a gazdi,
mindig játszik velem, ez a kis ravaszdi.
Vittem, én sem, mint ti nem sokra.
Leginkább a zörgő szatyrot a sarokra,
mert ott van az üvegvisszaváltó ablak.
De vittem én tovább is, nőtt tudásom bokra,
Három nyelvből (kettő holt) felsőfokra;
de ettől még nem lesz olcsóbb az abrak,
amit ráadásul nem nyelvvizsgára adnak...
Kerítésemhez a kolbász túl vastag;
reggel megmártom ajkam a fekete lében,
s aztán megyek tanítani, megyek serényen.
Ha felébredsz, gondolkodj, melyikünké a szégyen,
de vigyázz: nehogy a szád rosszabb ízű légyen.
Jön a buszom. A megálló, mint sűrű asztag.
Hű pitbullod farkát fogd jól két marokra.
Ó, mi bátor, terminátor,
tán vadulva támad újra,
Hét dühét magából fújva,
szája barlang, nyelve sátor.
Elkuporgunk ott bebújva,
durva fogak közt betúrva
mocskos életünk a gyásztól,
terminátor, terminátor...
Vittem, mint ti nem, sokra.
Felértem a felsőfokra,
hol életem áll, s jómagam is.
fogam is, de mosolyom is hamis,
villog merészen, mint kerítésem.
Ütközhetsz ezüstkerítés-résen
pitbull vicsorba. Pattanhatsz
rólam, semmit se adhatsz,
semmit nekem, csak hálát az égnek,
hogy nézhetsz, hogy szemeim égnek,
égnek a világ tüzében,
fekete láng, fekete ében.
Fekete láng csapjon ki belőlem,
emésszen mindent, mi szökik előlem.
freeze flash, dicső kolléga
mikor is? nemrég! a
te topicod királyi volt
de sok nép, az idolt
feledvén, odahordta mocskát,
összehordott tücsköt, bogarat, macskát,
mindenfélét oda lepetézett,
míg freeze flash másfele nézett.
De ha versenyeznének a topicok,
királyok, avagy gyikok,
mindegy, tied az a pálma,
mely hüjevers-topic-gazdák álma.
a
Agyam sivár, szemem tompa,
Soraid döntötték romba!!!
Versem tömör, szinte zúzó,
Ezt tette velem az ÚZÓ!
Azt hiszem tán, hogy majd egyszer,
Ha már nem használ más kegyszer,
Előveszem régi topikomat,
Meg az UZI-mat, és majd lyól lelőlllllllek bennetekete!!!!
;-))))))
Azért ez nem volt szép, kedves Heki,
Hogy miután lábát Freeze Flash kiteszi,
*** mintegy szerény két-három hónapra :-((((( ***
Mert sűrű élete gondjait nyögi,
Nyitsz egy ilyen topikot, mert a másik kikopott... :-(((
*** Habár jogos... :-))) ***
/Hát ez igazán remek; de egy a bajom,
Hol a kalácsom, és a vajom?!/
Verseim siráma, most, hogy nincs Unikumom,
Nem ér el soraid magaslatába, beláthatom.
Szulamit remekeit megközelítni sincs esélyem,
Talán majd Őt - de ezt csak remélem... ;-)))
S a többi költő! Sorolhatnám Őket,
De nem teszem már rájuk,
Csak a szemfedőket...
/Azt is csak holnap.../
Ronda beste népség!
/Itt a rím elmaradt,
Döntsétek rám a falat.../
Elnézést kell kérnem, versem bárdolatlan,
Nem alexandrinus, sőt, oly csiszolatlan...
Kereszt az van benne, nem egészen rímel,
Forog most sírjában a jó öreg Rimmel...
A versszakok száma is, lett olyan kötetlen! :-O
Remélem, arcképem megmarad köpetlen... :-)
Ha holnap is be tudom kapcsolni a gépem,
Meg fogom dícsérni külön-külön szépen
Mind azt a sok költőt, hüjét, s normálisat,
Ki ide ír, tán nem orbitálisat;
Zavaros soraim tudjátok be Nékem,
Aludnom kéne már, késő van most, kérem...
Elmegyek a picsába,
Hova annyian küldtek,
Néznek, szemük de kába,
a vádnak ők felültek.
Felültek a vádnak,
első benyomásnak,
leírtak magukban
sírgödörbe ásnak,
koporsóba raknak,
engem ott is hagynak.
hagynak koporsóban,
fekszem, csak fülelve,
szívem a Csend-tóban
Ott áll megfürödve
tán falnak beszélnék,
mintha nem is élnék,
vagy ez a csönd maga
vagy a halál szaga?
Jobb lesz, ha elmegyek,
Talán búcsú nélkül,
császtok emberek,
kezem int, de kékül
e hideg idegenben,
jobb, ha nem int, hát zsebre rakom,
motoz idegemben
mondat: k......... .b... f....m.
Hitte azt, ennél mélyebbre nem kerül,
hisz hol megáll, szinte földszint, körülbelül,
de elfelejtette, elméjéből elejtette a tényt, lent
is lejjebb éldegélnek népek fénytlen,
és életüknek színtere dereng a kék homályban,
katódsugárzástól ittas mályva éjszakában,
szemük sugártalan, alantasak, halandók,
kiknek vágya az csupán e koszlott mulandó
tasak világban most kerüljenek, s nem el, de helyükre
a dolgok, mint ők, szinte büszkén néznek saját fejükre,
biztosak benne, hogy értelmük világnak tükre.
Gondolkodott, velük csináljon bármit vagy velük ne.
Míg fejét, mi körte, törte,
lágy agyát de elgyötörte.
Ez lett a veszte.
Leszállt az eszte.
Ameddig csak izzik vasad,
Addig Te csak ezt olvassad
Ne foglalkozz semmi mással,
Ne üss alsót adu ásszal,
Igyál néha finom sört is,
Ha nem is lehetsz Tony Curtis.
Temetni jöttem, nem dicsérni...
Elhal ez a topic lágyan,
mint kertből a rigőfütty este,
ideje már észhez térni,
nem merengni kósza vágyon,
várni, mulasztani csak resten,
miközben a föld fordul alattunk,
.....felfordul mély álmából az is még,
ki hiszi, hogy van ma szemérem,
szart a pofonba még sem adtunk,
mert létrejött itt valami ismét,
végbelembe aranyérem.
VÁTESZI HANGON:
Legyél profi, ne műkedvelő,
félhüje? Vagy ne, vagy teljesen az,
szemérem? Ez idejétmúlt szó,
igék ideje ez, nem kell se névelő,
se fő-melléknév, számnév még az igaz,
Kaszálj sokat! És mint az úszó
a tó vizén, így maradhatsz
még meg az idők tején lebegve fenn.
CSENDESEN KÖNNYEZVE ÉS
KÖNNYPATAKON ELEVEZVE
Rúgnám farba magam, ha hagynám...
De visszafog félszegen valami félsz...
Lábam szaros lesz? - s adnám
az esélyt kezemnek inkább,
mozogjon ő...írjon akár hülyét, dinkát,
-mozogj, mozogj, addig amíg élsz!!!-
szólnék rá én komor arcba fagyva
de már veszem is éppen észre,
észlelésem mint kés áll az agyba,
hogy kezem is olyan lett! Kakás...
Lerakom gyorsan, itt egy kis rakás,
egyétek, és mi vár az új vendégre?
Nem más, mint a mosogatás...
[mottó]
Próbálok leszokni, dreimal pro tag metadon,
s bár ledobott (ledob újra?), lovaglok a szavakon.
Mert ez most egy nemesebb példány,
hószín csődör, ugye, itt van igény
a karátos zabra, hát veritek dobra,
nagyra, pedig rím-korpás abraka "dabra".
Jó, nem "dabrább", mint az elődé, igaz,
de elég ez, vagy csak csekély vigasz?
Pupillám tágra nyíl, lesem ses-em,
rólatok darabig le nem veszem.
S ha sugara egyre szűkül,
lelkem is vonyítva szűköl,
s nem időz majd többet itt,
hol vershez senki sem konyít.
Bánatában fut majd messze,
igyekezz, hogy ne eressze,
sorod, rímed, te magad,
rúgd szét saját valagad,
de szart kezedből ki ne adj!
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak...
S nincs már új a nap
alatt,(kivéve: uj péter),
s az ég éteri tisztaságával, mondd, mi ér fel,
mint gyerek sem, mikor anyja távol,
lábujjhegyre áll, hogy nyaljon a tálból,
majd feladja, leül, magas az asztal,
úgy engem is vonz e csőd, marasztal,
ülnék én is a földre le csendben,
ha tudnám, az a hely az enyém,
reményemé,
nem hinnék happy endben,
csak némán fölemelném szép fejem,
nagy tekintetem
az égi felhőtlen ragyogásra...
Esélyt sem ad az már másra,
csak derűs, csöndes mélaságra,
mikor oly céltalan tenni bármit,
mert az ég, mint egy dús nagy kárpit,
oly nagy, és távoli, és üres.
Nem boldog és felhőtlenül nem is boldogtalan,
nem okos és nem is oktalan...
Hát lehetsz erős és ügyes,
vagy nagy ember, hirtelen híres,
ha körbevesz a végtelen,
kihúny a mindent megoldó értelem,
menekülni nincs hova tovább,
leszáll Don Quijote, kiköti lovát,
hagyja a szerelmet, mindent másnak,
leül a földre... mellette termeszek ásnak...
Ők még terveznek, igaz, hogy vakok...
Lehet, görbén élek, egyenesen halok.
Tollbamondom szép üzenetem
a lantot még le nem teszem
de vár - egy idöre - léha semmittevés
s véget ér a semmit evés
keserves ideje, szálkásítottam...
s emiatt nem lehetett ennem
csikorgó fogamat fennem
csak saláta, meg biobogyó
pedig sült csülök az igazijó
de mostmár vissza, tova,
szárnyal a fantázia...
hamburger és baracklekvár
hurka, kolbász ha maradsz megvár
ne siess, egyél-igyál nagyot
mit sok oktondi fogyózó otthagyott
te most beburkolhatod
yum-yum
Ó, mi hűtlenek,
ó, mi mocsok banda!
Nem írtunk verseket,
mert ránk tiport a bamba
tarka birka(ramba)!!!
Pedig lehet,
hogy verseket,
délben estben,
se nappal, se éjjel,
lihegve, farunkat rázogatva,
nem restelve parázna szenvedélyünk,
nyakaljuk-fakuljuk egymást
kör és négyzet udvarunkban dongjuk:
E TOPIC A PUSZTULÁS SZÉLÉN!!!
De lám!
apám!
a heki,
aki
csudajó csávó, azám!
most visszatért,
s meg is nyilatkozott,
de minket meg nem átkozott,
mi több! Áldott, mert áldott jó gyerek,
azt mondta: "jókedvem legyen veletek"
Meg azt is, hogy még...
Hűtlen barátnék, barátok,
begyújtanék én alátok,
a látott ok mián,
itt vers híján,
_OTT_ meg versbe hemperegve,
cudar beste bűnbe esve,
nem restellve parázna szenvedélyük,
Dél, vagy este? Se nappaluk, se éjük,
csak lihegve, fart rázva, egymásba harapva,
ontva verssort, napról napra,
egymást körüludvarolják, dongják,
falják, nyalják,
itt meg e topic a pusztulás szélén,
de visszatértem még én,
dühöm elpárolog...
van néhány dolog,
mi fontosabb az indulatnál...
Nem mulatnál,
ha tudnád, mily nagy bennem az.... önfegyelem.
Felemelem áldón a kezem,
"Áldásom rátok, jókedvem legyen veletek...
Világvége elhalasztva. Még nem kell megdöglenetek."
Kedvesem mit mondhatnék erre,
Jártunk itt, s Te nem voltál semerre,
S persze feldúlva és zaklatottan
E szép topicodat hagytuk ottan
e n y é s z n i
Ez is kevés. Mi?
