Ma délután, zöldbabfőzelék-melegítés közben, egy gondolat futott át rajtam, ami megvilágosította elmémet. A gondolat pedig az volt, hogy minden perc, minden óra, amit itt ISTEN-ről való eszmecserével, sokszor vitával töltök, az ISTEN-nel való kapcsolattartástól veszi, lopja, rabolja el az időt. Ha valaki, Isten Szentlelke Szent Szelleme vezethet Önmagához, nem pedig mi egymást. Nem mi fogjuk egymással Istent megismertetni, hanem Ő fogja megismertetni magát velünk. Épp elég időbe kerül létfenntartásunk, ezért a maradék időmet ezentúl az ISTEN-nel való beszélgetésre, azaz imára, és az ISTEN-re való hallgatásra, azaz meditációra fogom fordítani.
Köszönöm, hogy köztetek lehettem, s azt hiszem, minden velem szemben tanúsított megnyilvánulásotok a javamat szolgálta. Búcsúzom Tőletek! Áldjon meg mindnyájatokat az Úr!
Kedves Igor!
"Mi haszna van az embernek abbol, ha az egesz vilag az ove lesz, de a lelkenek art". Valamint "Mt.18.8. ,, jobb neked ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre"
Itt alapvetoen a vilagnezetrol van szo. Pokerarc, jean-sol-partre es tsa. eljutott arra szintre, ahol minden ertelmetlennek latszik. Oszinten sajnalom oket. Valahol olvastam, hogy ha az ember a sajat eszevel probal eljutni az igazsagig, akkor elobb vagy utobb megorul (lasd Nietzsche). Igaz, az oruletnek a legkulonbozobb formai vannak.
En hiszek abban (es latom is), hogy _minden_ szenvedesnek, es a betegsegeknek is, megvan a maga ertelme. Talan eppen ez a lelki gyogymod. Sajat boromon megtapasztaltam, hogy a szenvedeseknek, ha az ember turelemmel es halaval viseli el oket, gyogyito hatasuk van. Ugyanis a lelek baja sokkal rosszabb, mint a test baja, a lelek fontosabb a testnel. Idezem az Evangeliumot (sokak nemtetszesere): "Mi haszna van az embernek abbol, ha az egesz vilag az ove lesz, de a lelkenek art".
Talan valaki ezt nem akarja latni.
Kedves Mozzarella!
A világért sem szeretnék szemellenzősnek tűnni. Igyekszem mindent, és mindenkit elfogadni olyannak, amilyen. Elmondom az én véleményem, de nem várom el, hogy elfogadd, ezért nem is szeretnék vitatkozni.
Szerintem, ha egy orvos nem ad be egy gyógyszert, pedig életmentésre, gyógyításra esküdött fel, akkor ő mulaszt. (mulasztással vétkezik)
De pont ma néztem meg Putnoki Tibor halálközeli élményről, (odaát járásról) való filmjét, ahol olyan szépen elmondta, Isten nem büntet, sőt vígasztal, hogy mindent helyre lehet hozi, ugyanakkor mi magunk érezzük korábbi helytelen tetteink miatt igen cudarul.
Szerintem az az orvos, aki nem ad be egy életmentő gyógyszert, pedig lehetősége lenne rá, vagy bead egy olyan injekciót, amitől beteg meghal, (a körülményektől, azaz szándékától függően) többé vagy kevésbé cudarul fogja érezni magát, amikor odaát abba a bizonyos vetítőterembe bekerül, ahol fönt keskenyvásznon vetítik, hogy mit kellett volna tenni, és alul szélesvásznon, hogy mit tett az ember.
Azonkívül spiritiszta könyvekből Szférák a föld és a nap között, vettem ismereteimet, ahol az öngyilkosok végig azt nézik, hogy ha még három napig kitartottak volna, megjött volna a segítség.
Hogy Isten arra akar megtanítani, hogy magunk döntsünk életünk befejezéséről, azért tűnik valószinűtlennek, mert Isten, és a szellemvilág prófétái útján (szellemi sugalmazások, médiumitás) ma is érintkezik az emberiséggel, és én még sohasem hallottam olyat, hogy ilyen közlemény, manifesztáció, sugalmazás jött volna valakinek.
Ha jönne, az elsők között döntenék, mert elszakadtam családomtól, nincs párkapcsolatom, elvesztettem a kislányom, elvesztettem a munkahelyem, és gyógyíthatatlan, igen fájdalmas betegséget kaptam. Kell még több, hogy elkenődjön valaki?
Mégis maradok, mert úgy érzem nagyon megszomorítanám ezzel a Jóistent, utólag a "moziban" megbánnám, valahogy képtelen lennék megtenni és kész, ennyi az egész. Nem hiszem, hogy gyávaságból, a bátorság inkább a maradáshoz kell.
üdv: aranyviktor
Kedves aranyviktor!
Először is őszinte részvétem. Nagyon sajnálom.
Ahogy az euthanáziát a gyilkossághoz hasonlítod, azt elfogadom vagy megértem, de nem értek vele egyet.
De: mi arról a véleményed, ha az orvos (vagy akárki) nem adja be a beteg túléléséhez szükséges gyógyszert. Tulajdonképpen ezzel visszatér a gyógyszer felfedezése előtti állapothoz. Joga van ezt megtenni?
Ami a halállal kapcsolatosan Isten szándéka, az ellen nem lehet szerintem semmit sem tenni. Kislányomat pár hónapja veszítettem el, és így megtudtam, amit anélkül is tudtam, mennyire korlátozott lehetőségei vannak az orvostudománynak. Az orvostudomány, amíg segítő szándékal teszi, nem tesz, nem is tehet Isten szándéka ellen, mert akinek meg van írva, annak meg van írva, még ha a világ legtudósabb orvosai, a legtudósabb gyógyszerekkel, és eljárásokkal kezelik is. de nincs is isten szándéka ellen, hogy segítsünk egymásnak szenvedéseink (betegségeink) elviselésében. Hogy Isten fedeztette fel az adott gyógyszert? Ezt Ő tudja, az Ő nevében nem nyilatkozhatok.
Azt nagyon nem hiszem, hogy Isten arra akarna tanítani minket, hogy jogunk van dönteni a saját halálunkról. Ha ez a hit nagyon elterjedne, be lehetne csukni a Föld-et. Jogunk, nekünk embereknek? Istennel szemben? De fura megközelítés! Szabad akaratunk az van, tehetünk bármit, de ami nem Isten szerint való, az kellemetlen következmények formájában száll ránk vissza, így tanulunk. A ne ölj-ben az is benne van, hogy önmagamat se öljem meg, bár ezt nem mindenkiben tudatosul. Én is ittam 17 éves koromban nikotin főzetet, de azért, mert nem hittem a halál utáni életben, és úgy akartam menekülni problémáim elől. ma biztos nem teném, mert ma azt hiszem, hogy odaát is ugyanaz várna rám, amit itt nem, vagy rosszul oldottam meg. Az öngyilkosság a probléma szőnyeg alá söprése. De, mint már írtam, itt sem lehet sematizálni. Isten lát mindenkinek a lelkébe, és a kegyelem intézménye révén mindenkinek kisebb-nagyobb, akár korlátlan felmentést is adhat. A kézitusák idejéből ismert az ún. "kegyelemdöfés", ahol olyan embert, aki már a harcban amúgyis haldoklott, szánalomból megöltek, hogy gyorsabban haljon meg, de itt mindenképp gyilkosságról volt szó. Orvosnak szerintem nem szabadna, még felkérésre sem ölni. Adhat fájdalomcsillapítót, altathatja a beteget, tehát elviselhetővé teheti a kínjait, de ölni - szerintem - nem szabadna.
üdv: aranyvik
Kedves aranyviktor!
Ezexerint akkor sem teszünk helyesen, amikor orvossággal gyógyítunk, hiszen anélkül Isten akaratából meghalna a beteg.
Te erre persze azt mondhatod, hogy Isten fedeztette föl az adott gyógyszert.
Én erre azt mondom, Isten meg akar minket tanítani a felelősségre. Arra, hogy merjünk dönteni a saját életünkről vagy halálunkról.
Kedves Mozarella!
A Kevorkián nem tett helyeset, mert életet oltott ki, amely Isten hatásköre. Ő dönti el, hogy kinek, mikor jött el az idő, kinek mennyit kell "lecsoszogni".
Ráadásul nem is segített a "betegeknek", mert ha egyszer learadt valami lecsoszognivaló, akkor odaát kell nekik lecsoszogni, mert sajnos tetteink következményétől nem menekülhetünk, csak az isteni kegyelem csökentheti, de a Kevorkian feltehetőleg nem isteni sugallatra tete, amit tett.
De! Nagyon fontos minden tettnél a szándékvilág! Még mi emberek is, akik nem vagyunk könyörületesek, számításba veszzük, ha valaki jót akarva, más szenvedését csökkenteni akarva, tudatlanságból, (nem tudva, hogy ezzel Istennek tesz keresztbe, meg a betegnek is) tesz helytelent, Isten kegyelme akár fel is mentheti, és ez csak Isten tudja, mi nem tudhatjuk. Odaát majd megbeszéljük.
üdv: aranyviktor
Mindenki figyelmébe ajánlom Marie de Hennezel: A meghitt halál című könyvét. Nem az eutanázia kérdésével foglalkozik, hanem a munkájáról ír. A munkája pedig a végső stádiumban lévő betegeknek történő lelki segítségnyújtás. Én nagyon sokat tanultam belőle. Mióta olvastam úgy érzem, nem az a fontos, hogy fizikailag segítsünk valakit a halálba menni, vagy életben maradni, hanem az, hogy emberként kezeljük és megosszuk vele ezt a tapasztalatot, segítsük, hogy békében és nyugodtan élhesse át, amit egyszer mindnyájunknak át kell élnie.
Nagyon érdekes még a keleti kultúrák hozzáállása a halálhoz. Szögjal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról című könyvében nagyon szépen leírja, hogy náluk hogyan viselkednek egy haldoklóval. Különösen az fogott meg, hogy annyira erős bennük a segítőkészség, hogy az ember halála után is, rendszeresen különféle meditációkkal és technikákkal segíteni akarják a hitük szerint továbbélő lelket. Ehhez képest nálunk egy kicsit szégyellni való dolognak tűnik a halál. Tehetetlenül állunk vele szemben, és nem tudjuk, hogy viselkedjünk egy haldoklóval.
Helyre kellene tenni ezt a dolgot, egy kicsit több szívvel és kevesebb ésszel...
A megváltó halál Nincs egyetértés az orvosok körében
Szakértők a haldoklásnak öt stádiumát különítik el. Az első az elutasítás, második a düh, harmadik a „sorssal való alkudozás", majd a depresszió. A legvégső szakaszban a beteg elfogadja a megváltoztathatatlant és - sok esetben - csupán egyetlen vágya van: mielőbb meghalni. Vajon segédkezhet-e ebben az orvos, aki a gyógyításra és a szenvedések enyhítésére egyaránt esküt tett?
„Mindemellett nehéz pontosan meghatározni, hogy mit nevezünk eutanáziának. A haldokló, fájdalomtól szenvedő, kétség kívül végső stádiumban lévő betegeknek gyakran adnak morfiumot vagy más kábítószer-tartalmú gyógyszert. Bármennyire meglepő is, ezzel az orvos sietteti a halált. Bebizonyosodott ugyanis, hogy ezek a szerek csökkentik a légzőközpontok érzékenységét, így fulladás következhet be, illetve a kábítószertől legyengült, fájdalmat már nemigen érzékelő szervezetet a gyilkos kór pillanatok alatt legyőzheti. Mi ez, ha nem eutanázia? Márpedig ezt a törvény sehol sem tiltja, a szerek alkalmazása nem von szankciókat maga után. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben az orvosok. Dönteniük kell: ha megtagadják a morfium adását, megszegik a fájdalom enyhítésére tett esküjüket, ha viszont eleget tesznek a beteg kérésének, úgy akarva-akaratlan halálba segítik a szenvedőt. Sokan azt mondják, az orvosok istenként rendelkeznek életünk és halálunk felett. A legtöbb orvos vélhetően szívesen átruházná másra e hatalmat."
Népszabadság, 57. évfolyam, 88. számv 1999. április 16., péntek
Ebből is látszik, hogy hosszú út vezet a halál kívánásáig, általában nem megfontolatlan ötletről van szó, és nem triviális, hogy az orvos elköveti-e az aktív eutanáziát vagy sem. Ahogy Mozzarella is írta.
Igazán nem tudom megmondani és nem is akarom találgatni, hol van a fájdalomnak a határa amikor törvényessé válhat a gyilkosság, mikor nem elég még a fájdalom az öngyilkossághoz.
Ez egy olyan kérdés, amibe ha a szerencsétlen sors sodorja az embert így is úgy is magára marad.
Ebben a kérdésben egy külső ok dönthet szerintem, ami a többi ember jogbiztonsága lehet. Ha ez a kérdés rendezett, akkor lehet szó a fenti kérdés okos emberek általi egyeztetésére, megegyezésre.
Kedves decibel!
Az emberben rettenetesen erős az életösztön. Ha valaki - Oregonban, ahogy a HVG írja - ismételten szóban és írásban is kéri a halált, az már egy olyan szint, ahova nagyon nehéz eljutni. Innen egy még nagyobb lépés saját kézzel megnyomni a gombot.
Ha valaki ezt mind meg tudja tenni, azt hiszem, megérdemli, hogy meghalhasson.
Az anya, ha jól emlékszem minimális felfüggesztett börtönbüntetést kapot, mert tettének nics társadalmi veszélyessége. A lánya hónapokig könyörgött neki, hogy "anya, ölj meg."
Én úgy vélem, hogy sem az anya, sem a lány nem azt érdemelte az élettől (Istentől), amit kapott.
Bár csak hallomásból ismerem az esetet ez nyílván a szerencsétlen anya tragédiája.
De a gyikosság, -ha jól tudom a bíróság szerint is- gyilkosság volt.
Letöltetendő büntetést talán nem is kapott, (gondolom) hiszen tette magába foglalta a büntetést is.
Ki az a bolond, aki a végén ne szépen, emberi módon akarna elmenni?
A teológiához, joghoz csak jelenteni járok, így nem igazán tudnám idézetekkel, paragrafusokkal kerekké tenni véleményem. Talán az öngyilkosságot segítő szerkezet, mellyel saját maga végzi el a műveletet a halálán lévő, még a tűrhetőség határán van.
Itt azonban a szóban forgó doki nem a rendelkezésére álló szerkezettel adta meg a lehetőséget az öngyilkosságra, hanem hóhérkodott egy jót. Ahogy mondtad videóval, hírveréssel együtt.
Én meg attól irtózom, hogy halálos betegen, iszonyú fájdalmakkal kelljen leélni az életem utolsó hónapjait-éveit.
Meg kell adni mindenkinek a méltóságteljes halál lehetőségét.
Az USA-ban egyébként eddig egyetlen állam, Oregon törvényhozása engedélyezte a segítséggel történo öngyilkosságot, egy éve. A halálba segítésnek ott az a feltétele, hogy a beteg kétszer szóban, egyszer pedig írásban kérje a végzetes adag gyógyszert arra való hivatkozással, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt kevesebb mint fél év van hátra az életbol, amit két orvos szakvéleményével is alá kell támasztania. Az orvosoknak azt is igazolniuk kell, hogy az önnön halálát kérvényezo beteg érzelmileg beszámítható állapotban van. Tavaly 56-an kértek "könyörületes halált" Oregonban, s csak 15-en részesülhettek benne.
(HVG 99/14. szám, 1999. április 10., 47. oldal)
A történelem számtalanszor bebizonyította, hogy mindennel vissza lehet élni. Ma is hallunk gondatlan orvosokról, gyilkos ápolónőkről, akik csak azért adtak be méreg injekciókat betegeiknek, hogy csökkenjen a terhelésük.
Még az is nagyon bizonytalan, hogy egy erkölcsileg rendezett világban bevezethető-e ez a lépés. Mit szóljunk itt a világ rendezetlenebb felén? Ha a jogállamok széles körben bevezetnék a törvényt, akkor a diktatúrák is jogot éreznének erre. És ez tényleg aggodalomra adhatna okot. Mit szóljunk akkor, amikor jogállamokból (pl. Jugoszlávia) egy pillanat alatt etnikai tisztogatások országa lett.
Én a világot nem látom egy olyan stabil, biztos helynek, ahová ezt az európai történelemben ismeretlen törvényt nyugodt lelkiismerettel be lehetne vezetni.
Ha törvényessé és ezzel általánossá tennénk az öngyilkosság más általi végrehajtását ez az orvosok lelki hozzáállását is megváltoztathatná. A mindenáron gyógyító lelkiség mellett megjelenne a vesztést beismerő, megalkuvó habitus, esetleg a mészáros lelkiség is kialakulhatna. Azt tudjuk, hogy az orvosok egy része nem hivatástudatból, hanem csak a hálapénz miatt lett orvos, megzavarhatná őket ez a törvény. Jobb orvos a gyilkos orvos?
Lehet, hogy egy öngyilkosságra készülő beteg egy jó pszichiáter segítségével meggondolná magát, értelmet találna az életben.
És akkor még nem is beszéltünk a rongyos anyagiakról. Életünk során orvosra költött összeg legalább 80%-át életünk végén költjük. Van aki úgy fogalmaz, hogy a költségkímélés, az úgynevezett emberi haszontalanság kérdése van a háttérben.
Itt semmiféle papírokról nincs szó. A betegek öntudatuknál voltak, maguk kérték, filmre véve, tanúkkal.
Itt elvekről van szó. A visszaélés elkerülése technikai kérdés.
Nem kívánom Neked és senkinek, hogy amikor magatehetetlenül, de még gyógyíthatóan kórházban fekszel, egy hamisított eutanáziára jogosító papirossal (közjegyző hitelesítéssel) az ellenséged jobb létre szenderítsen. Ez ugyanis a leginkább visszafordíthatatlan történet. Ha a házadat csaklizzák el még mindig megmarad az életed, de egy halálra jogosító okmány jogtalan felhasználása után már csak a túlvilág marad. A túlvilág pedig sok ember szerint nincs is. Szóval én óvatosabb lennék.
Különösen nagy aggodalomra adhatna okot ennek tettnek a bevezetése -mondjuk modernizáció címén- egy diktatúrában.
Jean-sol-partre-nak adok én is igazat. Az euthanázia engedélyezése senkit sem gátol azok közül, akik úgy gondolkodnak, mint Ön, hogy egy hosszú, fájdalmas, halálos betegség minden pillanatát végigkínlódják, sot azt sem, hogy akár orvossal meg is hosszabbítassák ezt a kínlódást, ha úgy tetszik nekik. Nincs viszont semmi magyarázat arra, hogy másokkal is, akik ezt nem kívánják, végigcsináltassák. Mi értelme van ennek?
Itt öntudatuknál lévő emberekről volt szó, akik kérték a halált. Egyébként ez igen erős enyhítő körülmény kellene legyen, de a minimum 10 év nem ezt tükrözi.
Nevetséges érvek!
Miért kellene mindenkinek azt gondolnia, hogy az életével csak valami isten-figura rendelkezhet? /szerintem még az istenhívöknek is csak egy része gondolja ezt/. Ma már ez emberek nagyobb többsége úgy gondolja, hogy az életével és halálával mindenki szabadon rendelkezik /és maximum a halálával a szeretteinek okozott fájdalomért terheli az öngyilkost felelösség/. Az abortuszról is megoszlanak a vélemények. Többen vannak mellete, mint ellene, és több érv is szól mellette mint ellene.
A megoldás tehát mind az abortusz, mind pedig az euthanázia engedélyezése. Ez lehetövé teszi azoknak akik elfogadják, hogy éljenek is vele, de nem kényszeríti rá az ellenzöket, hogy ök is éljenek vele.
Jelenleg viszont az ellenzök kisebbségben lévö tábora rákényszeríti az akaratát az egész társadalomra, hiszen senkinek sem teszik lehetövé az euthanáziát, azok számára sem akik azt elfogadják.
Szerencsére Európában egyre több országban engedélyezik /illetve tervezik6 az euthanázia elfogadását, és van ahol ez már bevett gyakorlat.
Reméljük a maradi bigott vallásosság és az álszent erkölcsösködés nem fog már sokáiga a haladás útjában állni.
éljen Kevorkian!
:-)
jean-sol
