Keresés

Részletes keresés

VadMalac Creative Commons License 30 órája 0 2 131497

Fojtott Karcok

(egykori zenekarnév, de címnek is megfelel)

 

Kiragadott részletek és történetmesélés a Barcika túráról

 

Tizennyolcadik út, nagykorú lett a vonzalom. Tizennyolcadszor is szeretem, a várost, az utat, az erdőket, amik csakúgy szépek önmagukban. Szeretem, hogy ismerősként fogadnak. Már  mondtam: otthon vagyok itt. A legfontosabb túrám, most már ki merem jelenteni. A hely és az élet történései összefonódtak, mint a túl közel nőtt fák, s csak együtt állnak, együtt dönthetők ki.

A Jószerencsét útról az Építők útjára fordulunk. Egy öregúr jelképtára, mindaz, ami megfogható és ami egyáltalán nem. A város lélegzik, kigyógyult a szilikózisból, pedig nem lehet.

Egy bérház kapujától nem messze állok, a porolóhoz közel, ahol gyermek lehetek. Anya ütlegeli a kiterített szőnyeget, apa alszik az éjszakai műszak után. Mi leszek? - Bányamérnök, mérnök legyél, fiam, mérnök úr! S a por beszáll a reggeli kapun, óvatos nyitva tartással, mint a szemek, érezvén magukon az álmosságot.

A Tüzes-szekér-csúcson túl, a fagyott talajon nyomot nem hagyva illannak az évek. Vagy a kilométerek. Vagy a kettő együtt. Sistergő villanydrót alatt egy nyeregben, levágott erdők helyén felnövő fiatalosban bujkál a múlt és társul szegődik egy időre. Ami volt, az már lajtromba vehető, mérlegelésre adhat okot. Amikor a vén rák kijön a patakból, elmúlik valami a vízfolyás életéből. Keserű, de a víz színe se, folyása se változik meg, csak lentebb várnak valami üzenetet, ami nem érkezik.

 

 

Egyedül maradok a Lunda-parlag környékén. A jegessé váló talajon ereszkedem a műút felé, aminek közeledtét szeméthalmok és a patakba átkelőként dobált ormótlan betontömbök jelzik. Mint elhanyagolt rakodó, ami várja az új szállítmányt annak ellenére, hogy böhöm teherautók tapossák majd miatta.

Tardonán a készülő vendégházban Pokó Józsi bácsiék fogadnak derűsen, emlékezve is meg előre gondolva. Mert voltak itt esték, kérném szépen, szedjük csak elő az emlékiratokból. Tipikus északi házak, a földszinti kis ablakokkal, ahol telelő muskátlik zöldje mutatkozik még ilyentájt is. Mama lakott lent, egy heverőn feküdt és folyvást panaszkodott. Úgy jöttünk az utcán, az emeletről fények, tévészín vagy csillárpászta, úgy jöttünk, hogy mindez érzékletesen jelent meg az esti óra jótéteményeként, vacsora készült egy lábasban és levél íródott a kis szobában. Azokba az estékbe szövődött bele a mi történetünk szála is. Fáradtan érkeztünk, neheztelve a sárra vagy a hidegtől görbült kedvvel. Egy másik falu másik utcájában éppen úgy vacsorához készülődött két öreg, akiket magukra hagytunk a késztetés miatt, azért, hogy lássuk, mások hogyan élnek, másképp-e vagy éppen úgy húzva magukra a takarót az esti film után, mint mi magunk.

A sportpályán túl a friss piros jelzésekre bízzuk magunkat Gáborékkal. Vigyenek, amerre jónak látják. Módos András útját elkerülve, túlontúl sokszor vette el a kedvünket.

A forgószél nyomában járunk, dőlt az utolsó dominó. Mikor bújik be megint az út a zárt völgybe? Milyen évet írunk amikor a Látó-követ újra befedi az erdő?

A Turista Parkban az egri pontőr megjegyzi: mindig ketten jöttetek. Labilis csónak az élet, felborul és kihullik belőle az ember, vagy elfogy alóla a víz és szárad valahol az egykori parton.

Létezhet-e gyönyörűbb a bükkösnél, amelynek aljában Ámor vize csorog, nem törődve a körülményekkel, az időt figyelmen kívül hagyva? Aligha. Mályinkáig kísér a gondolat.

Futtában látom a füves domboldalt, ahol zubogott a víz olvadás idején. Dédestapolcsány hosszú falu, a titkok a mellékutcákban találhatók, Gagariné is oda fut be a nyugalom érdekében. Űrhajósok álma az Új, még sosem látott perspektívák felkutatása. Visszajönni azért fontos, hogy elmondhassák nekünk.

Egy kutya társul mellém, akár szeretném, akár nem, iramot diktál, előre szalad és néz vissza, hogy: - Mi van, nem jössz? Upponyban talál biztatóbb elfoglaltságot. Még a sár előtt.

Országos kék, tehát nehéz járhatóság, a következtetés logikailag helyes, axiomatikusan levezethető. A Három-kőre ebből adódóan elfogy a kraft, kárpótol a hely, az állapot, a megmaradt hó a lefestett háromszög útján. Az erőtlenségből erő származik, ha elhiszed, hogy még lesz nyár a Vadászháznál, ugyanolyan, mint az előző, amikor északról értünk ide és a diófa adta árnyékban gondoltuk át, mi legyen a folytatás.

(Mielőtt eléri az út a falut, megkötjük a cipőfűzőn a csomót, fogjon, bírjon, mint gyámfa a nyomást.)

Ismerős családnevek a bánhorváti temetőben, a Platthy kastély mögött, ahová egyszer besétáltunk, mintha úri dolgunk vinne arra, közben csak a kíváncsiság. A temető fölötti fátlan domboldalról visszanézek: barnásszürke párába hengeredett és elhevert a falu a vackában. Nyáron éles szemmel követte a Napot, amikor a pékség felől Kisbarcáról jövet meglátogattuk: a kenyérillatú kékségbe akkor alig úszott felhő. Mára beletörődött a hóhiányba is.

Egyedül a hullámokon, na nem valami hajóban, csak a dombok során át- meg átbukva. Még mesélnék arról, amikor délelőtt esett útba (fordítva járt akkor az idő kereke), de a sár elvonja a figyelmet.

Szórványos kisházak, telkesek tákolmányai. Az erdő bekebelezte a fáradtabbakat. A kerítés alkalmasint még tart, a vakolat leesett. Hasznavehetetlenné kopott tárgyak. Mégis, határozott céllal készítették őket s bevégezvén a feladatot várják az ítéletet.

Hangok, házak, szilárdabb burkolat. Végül aszfalt, Suzuki, útépítés, sporttelep, változó utcakép. Ott vagyok, ahonnan elindultam. Életciklus. Megbeszéljük, mi volt, mi lehetett volna. Hogy vagyunk? Hogy vagyunk…

Nehéz megvilágítani, mit jelent ez az egész. Ahogy a borostyán növi be a házfalat: ha letéped, jön a kőpor és csupasz téglákként mered elő a semmi. Hagyni kell, nőjön, s vegye, ami kell neki. Cserébe búvóhelyet ad, erdőt, ahol jó lenni, mert önmaga. Fa és bokor és rét és sár is, lehullott leveleken szétterülő. Tölgy és bükk és jég és törés, derék törik, kar törik, ha hallod, sikít téli estéken, mikor a szél megőrülve közéjük ront, hogy másnap nem győzzön elnézést kérni. 

„Autóbusz indul Herbolya Tervtáró felé…” mondja a hangosbeszélő. Nagy placc van, tudom, jöttem már onnan a járattal. Nagy placc, pedig bányászok rég nem várnak, valójában senki sem vár, leginkább senki. Esetleg én magam lennék, hogy amikor a busz induláskor felnyög, ne csak a sofőr fázzon rajta.

És most, hogy este van újra, a pelargóniák téli álmába íródik megint az út. Egy kis faluban választ vár valaki a megírt levélre s mert nem jött ma sem, feltesz egy korongot a lemezjátszóra. Karády énekel, recseg, recseg egyre…

pozo Creative Commons License 2019.01.30 0 0 131496
jaro1979 Creative Commons License 2019.01.16 0 0 131495

Már próbálkoztam azzal is ,de a gumicsizma nem lélegzik és sajnos ez sem volt jó megoldás.Talán kellene egy bőrcsizmát venni talán a bőr jobban lélegzik és így nem annyira nedvesedne át a zokni.

Előzmény: akárkibárki (131494)
akárkibárki Creative Commons License 2019.01.15 0 0 131494

Esetleg próbáld ki gyapjúzoknit.

Előzmény: jaro1979 (131491)
jaro1979 Creative Commons License 2019.01.15 0 0 131493

Köszönöm megpróbálkozok ebben az irányban nézelődni.

Előzmény: Bikk Pubi (131492)
Bikk Pubi Creative Commons License 2019.01.15 0 0 131492

Nem éri meg, ezek nem is erre valók. Egy kényelmes munkavédelmi bakancs lehet a megoldás, abból is van téli, bélelt. Jóval olcsóbban.

Előzmény: jaro1979 (131491)
jaro1979 Creative Commons License 2019.01.15 0 0 131491

Tiszteletem mindenkinek,egy pár tanácsra,ötletre lenne szükségem.Egy szőlőtermelő cégnél dolgozom és állandó problémát okoz a megfelelő lábbeli kiválasztása.Főleg a téli időszakban jönnek a problémák,hóban bélelt gumicsizmát használok és állandóan megizzad a lábam és csurom víz munka végeztével a zoknim.

Szóval kérnék egy pár tippet milyen lábbelit kellene használnom hogy ne fázzon a lábam télen.Gondolkodtam hogy vennék egy komolyabb márkájú túracipőt/Meindl,Hanwag,Garmont/de ezek annyira drágák hogy előbb biztos akarok lenni abban hogy megéri befektetni egy ilyen cipőbe.Aki biztos tippet tud az kérem segítsen,köszönöm a hozzászólásokat!

panareaTJ Creative Commons License 2019.01.14 0 1 131490

Szia!

 

A Makkosmáriai pontot Évi és Egon vitték, ők csinálták azt az isteni finom teát, náluk mindig terülj-terülj asztalkám van, és hát tényleg nagyon-nagyon finom volt az a tea, mert nemcsak az alapanyagok adják a jó ízt, hanem mert mindig szívvel-lélekkel készítik, nekem személyes kedvenc pontőreim/frissítőpontosaim :) A Forrástúrákon is általában jelen vannak, legutóbb a Velencei-hegységben is világbajnok teát főztek! :)

 

Grat a Turulhoz, sajnos minden igyekezetem ellenére nem sikerült kilábalnom a korábban beszerzett durva megfázásból, így csak a babatáv játszott idén, de azért legalább túráztam egy kicsit, idén először! :)

Előzmény: München11 (131487)
München11 Creative Commons License 2019.01.14 0 0 131489

Köszi!

Így hát május 1. ismét a gyalogló/futó dolgozók ünnepe lesz.

Előzmény: efemm (131488)
efemm Creative Commons License 2019.01.14 0 0 131488

Ugyanakkor lesz.

2019.04.30. Sárga 70/50/30
2019.05.01. Sárga 40/20/18/10

Előzmény: München11 (131487)
München11 Creative Commons License 2019.01.14 0 0 131487

Valakinek esetleg van infója az idei Sárga 70-ről?

Még nem látom a listában, de kérik a féléves szabadságterveimet...

 

Más:

Téli Turulon Makkosmária Ep.-n nem tudom ki készítette azt a baromi finom  teát, de ehhez foghatót csak a 2017-es Isziniken ittam a Bika-völgyben. Amúgy az egész szervezés nagyon jó volt, és főleg az útvonal változtatás tetszett, pár helyen még az életben nem jártam. Az egyedi fakorongos díjazás ötletes, és maradandó emlék lesz.

 

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2018.12.24 0 0 131486

Volt egy kórházi osztály, ahol egy híres, nagy tudású sebész volt a főnök.

Ahogy mentél befelé, az ajtó fölé ez volt írva: Mi gyógyítja meg a sebet?

Ahogy mentél tovább, a következő ajtó fölé meg ez: Az idő.

Előzmény: sistergő (131484)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2018.12.24 0 0 131485

Ez most a szokottnál is szebb és költőibb lett, és talán azért is éreztem nagyon, mert ezek az én tájaim, útjaim, helyeim is. Köszönöm.

Előzmény: VadMalac (131483)
sistergő Creative Commons License 2018.12.24 0 1 131484

Így várni az ünnepet, nehéz bármit is írni, s’nemcsak neked,

van ki szerint most ünneprontó leszek.

Emlékezni kell, de felejteni szintúgy, – hisz élni élőkkel lehet.

Előzmény: VadMalac (131483)
VadMalac Creative Commons License 2018.12.23 0 3 131483

Tortúra

 

„…kívánok Neki sok Bükköt. Ott nevetni is láttam.” (Jámbor Bettiről)

 

„…nézd, mindent elborít az a hó,

mit vártunk lent a sár helyett

Megjött a hóesés, és aki égre néz,

a szemét nem tudja nyitva tartani.

 

Mert a hó vastagon kavarog

Végre az, az, amit akarok

Ez egyszer az, amit akarok

Eljött és vastagon kavarog.”

(Udvaros Dorottya: Hóesés, szövegíró: Bereményi Géza)

 

Hajnali utazás rossz előjelekkel. Kifolyt a tea a rosszul záródó tartályból, leitattam vele a papírzsebkendőket. Hamis híreket hallgatott a buszsofőr egy ellopott rádióadón, az egyiken a sok közül. Egy nő Mezőkövesden lelakatolta a kerékpárt, nem a tárolóhoz, hanem csak úgy a kereket a vázhoz. Mintha önmagát láncolná oda a semmihez, hogy még akkor se mozdulhasson, ha szökni kellene. A buszt elérte. Jobb híján azon töprengtem, miért éppen Vattára utaznak többen is, akik Mezőkövesden szálltak fel. Igaz, se nem jobb, se nem rosszabb. A Donald’s-nál Pröccre jött a 2-es busz, az udvari sátorból kaptam egy (úti) lapot, a bódészerű kisboltot meglátogattam pár aprósüteményért, papírzsebkendőért. Két tízes csomagot vettem, amiből egyet rögtön el is hagytam még a városban. Pedig még könny sem volt benne, ami földre húzza. Óra és térkép nélkül a Bükkre bíztam magam…

 

Nincsenek folyamatok, összerakott, előre megtervezett időszakok. Egy nap, aztán a következő. Valahogy összekötni őket, ez a teendő, a gyakran megoldhatatlannak tűnő feladat. Vártam a Bükköt, hogy megfogja a kezem, hogy befogadjon. Nem létezik rajta kívüliség. Amig itt vagyok, vagyok. Nem puszta létfenntartás, értelmetlen várakozás az egész. Nem az ablakok és ajtó nélküli szoba. A hely valamint a tél menedéket nyújt az otthontalannak.

 

A réten és azon túl erősen havazik. Odaint és elsuttogja, hogy ki és miért küldte. Később, mikor az út meredekbe fordul, a szél is rásegít. Van-e valaki odakint? Van-e bennünk erő? Lenni, belenézni a hókavarta égbe, nem sírni, mert megfagy az is. Van-e valaki odakint, aki ugyanígy érez?

 

A faluban az ilyenkor szokásos dolgok történnek: autókerekek elé hamut szórnak, latyakká silányul a főút felső rétege, a kocsma teraszáról köszön valaki egy ismerősnek, aki a helyzet dacára elindult a felső kisbolt felé.

 

Szeretem ezt a sárgát Bükkszentről Hollóstetőre. A hullámokban benne van az elmúlt évtizedek nyoma, föl is, le is jöttünk, nyár és tél váltotta egymást, az egyik fenyves bezárult, a másik meghalt.

 

És tudod, amikor kivágtok egy erdőt, nem csupán a fákat ölitek meg benne, nem. Sokkal többet irtotok ki és nem kizárólag a föld az, aminek fáj. Elveszik az illat, a madárdal, a fények játéka megszűnik létezni benne. És az ösvény, az ember útjának nyoma, ahol annyit hallgattunk és beszéltünk, futottunk rajta és sétáltuk lassan, múlhatatlannak gondolva, akiről ma már tudjuk, halott. Az ösvényt is elpusztítjátok ilyenkor. Vele pedig a tudatból egy részt, s az ember idővel magára marad, nézne, de a szemét nem tudja nyitva tartani.

 

„Messze az édentől, a forrástól, már mindentől

Távol az álmoktól, közel egy emlékhez, messze a várostól

 

Két keze az arcán

Mégis utat talál a könnye a keze alatt

Elindul és nem fordul vissza...keserűre festi a jelent…”

(Bíborszél: Egyedül, szövegíró: Fábián Zsolt)

 

Néha visszazökkenek a valós idejű történésbe, amikor enni kell meg inni. Ösztönökből fakad a szégyen is, nem jutottam semmire, sehová. Mindig a télre vártam. Mondja azt, hogy szép, ami másnak hideg, félelmes vagy elkerülendő. Amerre a szél jár és söpri a havat a szembe, ruhába, utakon keresztbe és nem rosszindulatból, hanem a természetéből adódóan, jótékonyan tüntetve el mindazokat a nyomokat, amit óvatlanul ott hagyunk.

 

A fennsík felé haladva épp annál a fánál találkozunk SzLA-val, aminél virágzó állapotában májusban és máskor decemberben is megálltunk. Szabadlábon, mondja, és pontosan érti, mi van most velem, a természet lehet gyógyír, az egyetlen lehetséges opció, ami marad, talán megmarad. Apró történetek a világról, ahol élünk, a világról, ami szerencsére nagyon messze van a valóságtól.

 

A Kecskeláb-réten most is megvan az a csonka fa, a fenyőkre szorgosan rakja a havat a Mester, szóval majdnem minden olyan, mint a fénykorban. A majdnem a lényeg, mert szokatlanul ritka a hegyek üstökén a haj, a fenyvest itt is eltüntették, a műút meztelen, szégyenlősen kanyarog felfelé. Az együttérzés gesztusa. Szívszorító állapot. Nem tudom, vissza akarok-e jönni bárhonnan is, bárhová is.

 

Hótaposva, porozva zörgetem az utat, engedjen be egy percre a tél magához, ha már így vagyok, ha már itt vagyok benne magamtól, sőt örömmel jőve. A majd’ vízszintesen hulló kristályoknak hosszabb az útjuk, amíg ég és föld között magukat kiteljesítve úsznak, akárha óriás halakat küldenél a tóban, hogy lassan, de nagyon lassan ereszkedjenek alá és fúrják orrukat az iszapba.

 

A Zsidó-réten mély a hó, karácsonyi lapokra kívánkozó csend és kép, katt, katt, a szívbe kerül a borókás, a messzi csúcsokon a sipka és oda kerül ez a nap mindenestül, téllel bélelt kabátban, lélekszakasztó útjaival.

 

A Tar-kő előtt Elvis is megjelenik, és őt meg kell hallgatni, ezt tudjuk régóta. Épp egy jéghideg dobozos kólát iszom kesztyű nélkül, mikor befúj az oldalszél a csúcs előtt. Hideg van, mégis madárhangot vélek hallani, az is lehet, hogy egy dallam vagy valami egészen más. Bordásra fagyott költemények, záróra előtti versszak, és kitárulkozik a távol, szelíd dombocskáin izgalmas fehér-nemű.

 

A lejtmenet során csodáljuk meg a kanyargó utakról a messzeséget! Figyeljük meg, miként éli túl az erdő, mikor fái örökre elmennek! Egy teherautó elszállítja a testet, és utána marad az őrjítő hiány. Tanuljuk hát a példát!

 

Miért is gondolom, hogy a hosszú utak sajátja valamiféle tanulság, esszencia születése? Amikor elfogynak a szavak és a tenni-a-kereket kötelező szabálya visz előre, alkalom adódik arra, hogy megkérdezzem: meddig még? Mert az itt és most, ez a dermedt állapot, a télnek ez az őszinte kitárulkozása rólam is leveszi a terhet. Eldobni mindent, ami felesleges, vagy azzá vált az események nyomán. Egyet hagyni meg: szeretni, szeretni, desperately lovin’ till the end…

 

Bevallom, már régóta szívembe zártam a Török-utat. Olyasmi ez, mint a szerelem, ami ellenszenvként kezdte vagy tán csak a párbaj része volt, később a hozzászokás végül pedig a rettenetes hiányérzet nélküle. Szeretem a hosszú eseménytelen lejtőket és emelkedőket, a ritka elágazások beköszönő útjait, a nem látható Gerzsény-házat, a Zsuzsa-forrást, ahol a Nem ivóvíz! felirat alá felírták egykor: hanem tölgyfa.

 

Látod, összevissza beszélek, mert hatással vagy rám. A műút beér, futók a délután magány-óráiban. Völgyfőház, gyönyörű név. És az utána sorakozó hegyek, a kilátás igérete. Egy régmúltból származó veretes emlékkönyv lapjain az illusztrációk. Eléhezett állapotban, remegő ujjakkal előadott árnyjáték. Kötődésem a helyhez nem vitatható.

 

Reflektor irányítja a figyelmet az eltévelygett várkúti házról a kis kulcsosra. Odabent ránctalan minden arc, mosoly és édes keksz rángat vissza egy kicsit még ide, ebbe a világba.

 

Jöjjön hát az út!  Lámpafény óvatos jelzései, fényszikrát szóró kristályok az úton, ahová a nagy bőségben hulltak. Tudom, ki küldte és miért. Ketten vagyunk, jólesik a társaság, túl a számadáson, a kerítéshez közel. Engedd, hogy tél legyen! Havazzon, legyen fagy, ami megőrzi az ajándékot, pára, ami takarja arcom, ha sírnék, ha sírok.

 

A szőlőtáblák közé köves utak szorultak. Lelassítják az utazót, alkalmat kínálva arra, hogy felkészüljön a visszatérésre. Városi fényekbe ütközik a tekintet. De előtte még Csomós-tanya romja, volt úgy, hogy utcai lámpa szortyogott itt (megidézve Eliot szellemét), s most hiányos falain átrohan a szél, mutatom, ott nincs semmi, ahogy a lélekben is kiürülnek a szobák bizonyos történések folyományaként.

 

A várállomáson túl kis utcák zegzugaiban születnek az esti mesék Télről, Bükkről. A minarettől még pár kanyar és vége. Öröm-e a megérkezés? A lényeg az út maga, ahogy már régóta tudjuk, most meg méginkább így van. A semmi elől el kell rejtőzni odafent, havat játszani, egy kicsit nem lenni. Beérkezvén nem is tudok mondani semmi lényegeset, kifutok a minaretig, ahol a december maradék fényében eljátszom, hogy létezem.

 

„Valamit még tudnod kell

ha elmennél, ne ébressz fel

valahogy egészen biztos túlélem,

de ha álom legyen végtelen!”

(Bíborszél: Tudnod kell, szövegíró: Fábián Zsolt)

 

efemm Creative Commons License 2018.12.13 0 0 131482

A Teljesítménytúra Naptár éppen nem elérhető a tturak.hu/turanaptar linken, csak a https://tturak.hu/hikePlans/2018 elérhetőségen, de a túrák részletes kiírását is el tudjátok érni ezek keresztül.

Öregnándi3 Creative Commons License 2018.12.04 0 0 131481

Tisztelt Tttársak!
A Vulkánra keresek költségmegosztós telekocsit Budapestről. Legalább odafelé, én szintidős teljesítő leszek.
+36 30 823 75 netyvenhét

Köszönöm

Öregnándi

magyarpityu Creative Commons License 2018.12.03 0 1 131480

Ha már nosztalgia, nekem is vannak régről kedves emlékeim :))

Előzmény: efemm (131477)
VadMalac Creative Commons License 2018.12.02 0 0 131479

Ó, micsoda kedves ismerősök :-)

Előzmény: efemm (131477)
pozo Creative Commons License 2018.12.02 0 0 131478

Hangulatkép a Börzsönyi Mikulás túráról

 

efemm Creative Commons License 2018.12.02 0 0 131477

Azok 2003-10-04 Kozma, mivel arról szólt az SK által linkelt beszámoló is.

De van más is, 2003-12-06 Bakonyi Mikulás. :)

Előzmény: PrInCe (131474)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2018.12.02 0 0 131476

Érdekes ötlet: az Ösvénytaposó az onkentes.hu oldalon keres pontőröket.

http://onkentes.hu/lehetosegek/legyel-te-turarendezo-var-egy-jo-csapat

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2018.12.02 0 0 131475

Az előzményeket követve a 2003-as Kozmára kell gondolnunk. Nekem mindegyiken van ismerős, és milyen fiatal volt mindenki!

Előzmény: PrInCe (131474)
PrInCe Creative Commons License 2018.12.02 0 0 131474

Ezek a képek melyik túrán készültek és mikor? A másodikon van egy gyanúsan ismerős faszi :)

Előzmény: efemm (131469)
VadMalac Creative Commons License 2018.12.01 0 0 131473

Efemm, SK!

 

Jó képeket nézegetni és visszaolvasni beszámolókat azokból az időkből...

 

Köszönöm mindkettőtöknek.

 

VM

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2018.12.01 0 0 131472

És rábukkantam egy olyan évértékelésemre, amikor még volt miről beszámolni. De jó is ezt most visszaolvasni! (Ld. az előzményben.)

 

Ez pedig egy Tortúra-beszámoló első fele, amire tizenöt éve azt ígértem, hogy lesz folytatás, de most nem találom. Lehet, hogy még mindig ígérem. :-) De micsoda kaland volt! És micsoda klasszikus nevek szerepelnek benne!

Vadmalac, Ebola, Hegedűs Robi, gethe, Czégé Zoli, Nagyondinnye

És az emlékeimben mg igen élénken él a folytatás néhány részlete...

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (30749)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2018.12.01 0 0 131471

Íme, Betti tizenöt év előtti nagy karácsonyi kalandja a Bükkben, amit kerestem:

http://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=34144654&t=9001551

A leírás rövidebb, mint emlékeimben, de a történet éppoly eleven.

 

Ez még függelék:

http://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=75901423&t=9001551

http://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=75860970&t=9001551

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2018.12.01 0 0 131470

Azta! Köszi!

Előzmény: efemm (131469)
efemm Creative Commons License 2018.12.01 0 0 131469

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (131468)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2018.12.01 0 0 131468

Betti nyomait keresve jutottam ehhez a beszámolóhoz. Már el is felejtettem, hogy ott is túráztunk vele. Nagy kedvencem volt a Kozma! Jó, hogy emlékeztetsz rá.

Előzmény: lükepék (27317)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!