Saliko! Módosítottam a ttt.tr.hu/naptar alatt az Érd körül Érdet ttúra kiírását ennek a hozzászólásodnak megfelelően illetve felvettem a nyomtatott naptárban nem szereplő 20-as távokat is. Mivel több módosítás volt (pl. rajtidők is későbbre tolódtak) kérlek, hogy nézd át a kiírást a ttt weboldalán! efemm.
Karancs-Medves 50
Elsőképpen mégegyszer hálás köszönet SK-nak a fuvarért, így a nyomasztó sajátidő teher nélkül túrázhattam, és korán, 6.40-kor indulhattam!
Elég csípős időben rajtolok, de a Meszes-tető bemelegít, a nap csodálatosan süt, a kilátás gyönyörű a városra, menet közben bedobom reggelit. 100 év múlva, ha jól építkeznek, akkor az egyik legszebb város lehet Salgótarján, de most még sajna a szoci (kocka) stílus dominál. A Ceberna-völgy nagyon hangulatos , a reggel gyönyörű, minden adva egy jó kis túrára! Jó kedvem hamar oda, mert a Karancs-nyeregre nem egyszerű felmászni (lejönni sem), az alattunk rövidíteni próbálókat SK leckézteti egy kicsit. Itt már csak a póló marad rajtam (nem félreérteni!), nem kis meglepetésre nem egy túrázó nagykabátban nyomja! A csúcsnál (2.ep) húz el SK. Kb. 2 órája jövök 9,3 km-en , ez nem éppen megnyugtató.Somoskőújfaluig lejutni sem könnyű, mivel nem akarom a térdem lestrapálni inkább csak leballagok.
A hegyről jönnek a pistázók rendesen "Minden út Rómába vezet" jeligével. "Megható" gondoskodást kapok egy éltesebb túratárstól, aki kétszer is a lelkemre köti, sőt el is mondatja (!) velem, hogy az alagúton nem megyek át, hanem jobbra fel vezet az út. Ezek után természetesen majdnem besétáltam a sárkány barlangjába! A várhoz felmenet délibábot látok, már megelőzőtt túrázók jönnek szemből (hiába a tudás hatalom!) :( Egy kis gyönyörködés a panorámában , és a csodálatos várban , majd ereszkedés, és tiszteletadás a "tűzgyújtási tilalom" előtt, legalább öt tábortüzet látok :( Irány Somoskő vára, kis keveréssel meg is találom (sajnos szó szerint vettem az amúgy kitűnő itinert). A Medves-fennsíkra felvezető aszfaltúton jön a holtpont, a vártnál előbb, mivel időben sem vagyok túl jó, felettébb kellemetlen. A következő dolgok segítenek most : 2 szendvics+fél liter sör+2 csoki+egy zacskó szotyi. Pedig mostanában mindig figyelek a kajára :( Az egész túrának ez a fordulópontja , ha itt nem kattanok helyre, akkor szenvedősen a szinidő a cél, ha sikerül, akkor nincs gond (persze keverni sem szabad).
Ezen a helyen ragadom meg az alkalmat, hogy minden kedves túrázóval , aki szólt, hogy nyitva a hátizsákom közöljem : a nyitott zsákból itt a fennsíkon pont az itinet+ellenőrzőfüzetet hagytam el , igaz csak ötven méterre, úgyhogy legközelebb is szóljatok! A fennsík kevés elágazásában segít a tájoló+térkép. Itt az 5.ep féltávnál, ippeg mevan a 4.5-ös átlag ,de elkezd a kaja segíteni, innentől elég jó átlaggal - ami 5,5 körüli (nem kell megijedni) - "repesztek" . Balról egy csúnya, leégett erdőrész szomorkás látványa , gondolom egy "sikerült" szalonnasütésre emlékeztet. Az út valóban kellemesen halad, ahogy az itiner írja. A Szilváskőpusztai pontnál az ottlévő túratársak és pontőrők nem kis elképedésére megteszem a jelzés szerinti+kb. 50 méteres kitérőt és nem vágom le a kanyart (gondolom napszúrásra gyanakodtak) :)
Innen Bárnára a térképről hiányzó szép kis Sn vezet. Az itiner szerinti silány fenyves roppant hangulatos, és a kilátás Bárnára nagyon szép. Kellemes meglepetésként egy helyi néni "Szervusz édesem"-mel köszön vissza, 30 után jócskán ez már nem is esik olyan rosszul! A kék szerencsére könnyen megvan , mivel már Bárnára lefelé "kilesem" , hogy a távolban hol mennek fel a népek. Az elemelkedő túlélését újabb sörrel ünnepelem!
Jön a sárga balról és kedvenc "keverős" csapatom persze vissza szemből a kéken. Jön Szőröspuszta kis szódával, itt már leülni nem szabad, mert könnyen úgymarad az ember. A nem túl bizalomgerjesző vadkerítés után ep. helyett figyelmeztető pont a fejtésnél, le a kalappal a rendezőség felé! Kotánál a pontőrök megpróbálnak pihenésre rábeszélni, de hiába , most már megállíthatatlan vagyok :) Pécs-kő felé haladva , ahogy a mögöttem lévő hölgyek jellemzik "A szar kövesen" utólérek egy nagyon sántikáló túrázót, aki nem fogadja el tőlem a felajánlott "aranylövést" , le a kalappal előtte, pedig nem kicsit húzta a lábát! Itt jönnek a már "megénekelt" mérges kutyák: egy két halk szó elég nekik és feladják (valszeg a botokkal hadonászó túratársak már lefárasztották őket). Az ep.-n már megint pihentetni akarnak, lehet, hogy romosan nézek ki, de mindjárt itt a cél, már megyek is tovább. Megint kiderül, hogy egy lejtő is lehet kellemetlen, de már itt is a város , kellemes délutáni hangulatban. És itt a cél , 10 óra 8 perces idő, szerencsésen elcsípett hazafuvarral.
Összegzésül (most szívesen pontoznék): gyönyörű táj, majdnem tökéletes itiner, kedves pontőrök, közepes ellátás, ragyogó idő. Nálam biztos benne lesz a TOP5-ben!
Attila
Ez volt az utolsó előtti, "kötelező" (Hazánk tájain) síkvidéki túrám.
Úgy látszik, ezúttal pechem volt, hisz a Zagyva áradása miatt a fő attrakció kimaradt, gyakorlatilag oda-vissza túrává "silányult" az egyébként szép alföldi túra. A több élményt az 50-es távot bevállalók kapták, hisz a Hajta mentén túrázhattak mintegy 25 kilométert, részben erdőben. Kissé kellemelen, hogy homokos a vidék, de a környék, különösen kora tavasszal kifejezetten idilli. Van varázsa az alföldi folyók közelének. A sok eső miatt harsogóan zöld, füves réteken is jártunk, igaz, ebből volt a kevés.
Volt sok-sok aszfalt, szántóföldek közötti kemény agyag a Zagyva túlsó oldalán, tanyák között kanyargó, homokos út a két folyó közén, és végül jött a HÍD, és a nagy fa. Itt nem volt pontőr, lyukasztani kellett.
A térképen bejelölték az útvonalat, a túra végig jelzettt úton haladt, a leírás korrekt. Az oda-vissza jelleg csökkentése érdekében egy új útvonalt is kilakítottak a lelkes szervezők, fel is festették (Z+). Résztáv adatok nem voltak, de ennek túl nagy jelentősége nincs síkvidéken.
Nagyon sokan voltunk. Én az elsők között indultam, és nagy tempóban haladtam, az élbolyban. Visszafelé gyakorlatilag végig "özönlött" a nép, szemből. Mintegy 5 kilométer volt még hátra, mikor megszűnt a szembeforgalom.
Útközben egy ponton volt víz, a meleg miatt lehetett volna 2 is, de nem lényeges. A célban csoki és üditő.
350 Ft volt a beugró, jutányos ár. A kitűző nagyon szép, a vidék szimbóluma a gyurgyalag pompázik, kék háttérrel. Sajnos pont az a rész maradt ki, ahol ezek a szép madarak "tanyáznak".
Hajnali indulás (4:35), korai befejezés (11:40), kicsit körülményes hazajutás. Kellemesen elfáradtam.
Sziasztok! Egy kis reklám:-) Mindenkit szeretettel várunk.
ÉRD KÖRÜL ÉRDET 45/30/25
GYALOGOS ÉS KERÉKPÁROS TELJESÍTMÉNYTÚRA
2005. május 7. (szombat)
Rajt: Érd, Városi Művelődési Központ, Érd, Alsó u. 9. (Érd központjában, Érd-alsó, Érd –felső megállóhelyek és a buszpályaudvar közelében)
Cél: Érd, Városi Művelődési Központ
Indítási idő: 8.00-9.00
Nevezés: a rajt előtt a helyszínen.
Nevezési díj: 500 Forint, diákoknak 200 Forint
45 km/415 m szint Útvonal: Érd, Városi Művelődési Központ - Fundoklia árok- Ida-major – Törökbálint, Anna-hegyi kilátó -Diósd, kőfejtő – Kamaraerdő – Nagytétény – Érd, Ófalu - Érd, Városi Művelődési Központ. Szintidő kerékpárosoknak: 8 óra, gyalogosoknak 11 óra.
30 km/255m szint Útvonal: Érd, Városi Művelődési Központ -Kutyavár–Törökbálint, Anna-hegyi kilátó – Diósd, kőfejtő – Nagytétény - Érd, Ófalu - Érd, Városi Művelődési Központ
Szintidő kerékpárosoknak: 7 óra, gyalogosoknak 9 óra.
25 km/203 m szintÚtvonal: Érd, Városi Művelődési Központ -Kutyavár– Diósd, kőfejtő – Nagytétény - Érd, Ófalu - Érd, Városi Művelődési Központ
Szintidő kerékpárosoknak: 6 óra, gyalogosoknak 8 óra.
Egyéb tudnivalók:
A résztvevők a rajtban térképvázlatot és útvonalleírást kapnak. Az útvonalon elhelyezett ellenőrző állomásokon az áthaladást pontőr igazolja, vagy szúróbélyegzővel kell igazolni.
A túrán mindenki saját felelősségére indul. A rendező szervektől, ill. a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető. A közutakon a KRESZ betartása kötelező.
A táv jelentős részét földúton illetve ösvényeken kell megtenni, ezért célszerű terepkerékpározásra alkalmas kerékpárral indulni.
Javasolt felszerelés: bejáratott bakancs/edzőcipő, tartalék zokni, esőköpeny, kulacs víz, eü. csomag; kerékpárosoknak: sisak, tartalék belső, szerszámok.
A célban a résztvevők szendvicset és frissítőt, a szintidőn belül célba érők oklevelet és kitűzőt kapnak.
Csanyával, Macsával és efemm-mel közösen utaztunk le, de már a rajtban szétváltunk. Macsa még sminkelt, efemm még beszélgetett valakivel, mikor kettesben nekivágtunk. Mátrabérc óta ez volt az első ttúrám, szintén hulla fáradtan, kialvatlanul, megspékelve némi torokfájással és hőemelkedéssel. A terv egészségszakmai szempontból az volt, hogy majd most adok a kórokozóknak, szépen lassú zsíron kisütöm őket.
Bevallom, én nem is néztem az itinert, térképet, csak a természetet élveztem, a friss zöld harsány színein, ahogy átsütött a nap, úgy szakadt fel és pucolódott kifelé a héten felgyűlt sok lefárasztó gondolat és tudtam oldódni, mint Maggi kocka.
A Kálvárián rájöttem, hogy kalapom a kocsiban maradt. SC tudta, hogy szükség lesz rá, de nem fordult vissza (helló SK!). :)
Az első pontot simán elértük, feszes, de kényelmes tempóval. Picivel előtte ért utol Macsa. Ledolgozta 50 perc (neki 35) alatt az előnyünket, bravó!!:):) és kotort tovább, hogy a nagy távon hamarabb érjen célba, mint mi. Szóval az első pont után, mikor a völgy felé megindultunk, a 20-asok pedig tovább egyenesen, rossz érzés telepedett rám. Ahogy az emelkedő egyre meredekebbé vált éreztem, hogy nem esik jól. Szívem eszementként kalapált, szédültem (talán kicsit a láztól is). A Karancsra fel kétszer meg is álltunk, szusszannom kellett. Átlagunk bőven visszaesett, de még így is volt kit megelőzzünk.
Megállapodtunk, hogy túlsúlyom és a térdizületek kímélése miatt csak vízszintes szakaszokon kocogunk majd bele olykor-olykor. A S-ra visszaérve eljött ennek is az ideje. Szépen haladtunk, jókat beszélgettünk. Csanya se akarta elrohanni a ttúrát, erre mellettem esélye se volt és még kímélte gyógyuló bokáját. Vártuk, vajon mikor ér be minket efemm? De csak nem jött, bár én 20000%-ra vettem, hogy előnyünk nem tart sokáig.
Somoskőújfaluban gyors malátadzsúsz injektálás és pár flakon betárazása, majd miután gondolatban több sorozatot leadtam a dallamkürtös fagylatos autóra, kiértünk a faluból és rákanyarodtunk a régi kisvasút vonalára. Nagyon tetszett az alagút, kár hogy nem mentünk át rajta. Nem lehetne úgy csinálni?? :)
Felértünk a várhoz, túlfutottunk a pecsételő szinten, de ennyi belefért. :) A panoráma csodálatos volt. A fénymásolt térképvázlatról próbáltam belőni az állomásokat. Bizonyos hegyek túl messzinek tűntek ahhoz, hogy a mi túránkon felkeressük, de Csanya csak bizonygatta. Indultunk tovább, Salgóbányán megcsodáltuk a kultúrházat, vajh’ milyen lehetett itt a majális 20-30 éve?! Kontraszt, s hegyek...
A Medves-fennsíkon hamar elértük a következő ellenőrző pontot és Gudlukinggal folytattuk az utat. Megtudtuk, hogy Macsa már előttünk, és tudtuk, de nem értettük, hogy efemm még mindig mögöttünk. Gyöngyörű erdei úton haladtunk, bal oldalt lefelé zubogó patak olyan szép volt, hogy egyszer csak mindhárman megálltunk gyönyörködni. Aztán innen sportruházat szakmai fórum alakult ki pár kilométeren keresztül, majd Rónabányán az italozóban elváltunk és csak a célban találkoztunk megint.
Valahol még a szőröspusztai ellenőrző pont előtt találkoztunk Lutakkal és Vlaszíjjal. Gratula a 100.-hoz, ha tudom, helyben megteszem! :) Kicsit belekocogtunk, és a ponton realizáltuk, hogy nem 6, hanem 10 km van hátra. Nem tudom, hogy ez a hír miért készített ki, de hirtelen nagyon megzakkantam. Alig bírtam felvonszolni magam a bányához, lemaradtam és Csanya szerencsére jól ráérzett, hogy mikor kell bevárnia és beszélgetnie velem. Köszik. :) A bánya aljánál meg kellett állnom, legszívesebben ledőltem volna pár órát aludni. :(:( Aztán megindultam és vártam a célt. A torkomra kaptam rágót Csanyától, mert hiába ittam, nagyon kiszáradt a szám. Pécs-kő előtt mi is találkoztunk a két kölykét védő fekete kutyával, de a nyugtató hangunktól lecsendesedett. Aztán le a sípályán, át a Kohász Stadion elszunnyadt, roskadozó országán vissza a városba.
Külön említés illeti azt a trabantos szurkolónkat, aki a kocsi ülését kiszerelte és gigantikus pocakjával ott terpeszkedett a napsütést élvezve a járgányra pingált „MATADOR” felirat előtt. Megkérdezte tőlünk, hogy milyen verseny ez itt ma, mi pedig mondtuk, hogy nem verseny, csak kirándulunk. Suhantunk tovább, pedig lehet, hogy egy jó kis sportszakmai beszélgetés kerekedett volna.
A célt jól vártam, mert el is jött. Csanya majd holnap felrakja a mért részadatokat, de a teljes táv 40,2 km, szint 1480m volt. Életem leggyorsabb 40-ese sikeredett tegnap: 7ó05p (5,7 km/ó). Nagyon kifáradtam, pedig még előttem volt egy családi és egy másik, rég várt esti program. (Efemm, bocs, hogy nem tudtunk várni.) A célban SK se ismert meg, olyan hulla voltam?? :)
EPILÓGUS
(dedikálom SK-nak az asszimetria iránti vonzalma miatt)
Elgondolkodtató, hogy az utóbbi időkben minden ttúrámon nagy nehézségekkel találom magam szemben. Talán kisebb, rövidebb túrákat kellene választanom, lassabban menni és már most lemondani a hó végi nagy álomról. Nem szeretném. Még nem!
SC
Egy rég nem látott barátommal mentem végig a kéttorony 50 túrát. De elfelejtettem, hogy is hívják. Ha valaki segíteni tud egy sportszeletet kap ajándékba, köszi! :))
Tippeket és segítséget az egyszerűség miatt emilben várok: kimmelpeter@freemail.hu
Jah ezt még kihagytam: A "pontőrök" járatosak a környéken, útbaigazítanak, együtt szidjuk a jelzéseket... Értenek a biciklikhez :-), tudják mi az a GPS és a geocaching, szóval tiszta happy. :-)
Megvolt a fel a naszályra! Szimpatikus kis "túra". Végeredményben 43,9km-et bicóztam. A Naszály megközelítése nagyon nehéz volt, mert Vác-tól a sárga jelzés gyakorlatilag MEGSZŰNT létezni. Így csak a GPS alapján mentem, érzésre a földutakon. Aztán egyszercsak bejött balról a kék háromszög és akkor onnan mentem (toltam) fel a csúcsig. Brutál. Lefelé még brutálabb.... :-)))
Köszi a beszámolót, a madárrricsajról meg is feledkeztem, amikor én írtam, pedig az óriási volt. Miért nem mentél fel A kilátóba Zádorvárnál? Megvártunk volna. Én ilyenkor nem szoktam mindig felmenni, mert az megállást jelent, amit nem szeretek. DE egyébként hallottam olyat is, hogy nem túl stabil. (mondjuk pl amikor megérkeztünk asenkit nem láttam rajta). Jah, keményen pontoztuk a ttúrákat :-D Tra után megint fáztál? :-( Miért nem szóltál, othagytam volna Neked a téli poláromat :-D Az a nő tud valamit. :-D
Gerecse után megfogadtam, hogy most egy darabig sehova, inkább tanulok. Eddig tartott a nagy elhatározás.
Reggel 3 óra vonatozás után annyira elment a kedvem az egésztől. hogy Pygmea s Nagyondinnye meg is jegyezte, hogy olyan vagyok, mint Gerecse végén.
Galadh Erebbe és OT Gergővel vágtam neki a távnak. Nem szoktam sokat beszélni, ezért különösen örültem, hogy Galadh Ereb helyettem is beszélt.. :-) Érdekes dolgok kerültek szóba (többek között a ttúrák pontozása!), csak szegny Gergőt zártuk ki egy kicsit.
Zádorvárnál szívesen felmentem volna a kilátóba, de láttam, hogy a többiek annyira nem vágynak rá, ezért hagytam a dolgot. Aszód után találkoztam a nagymamámmal, aki annyira megsajnált, hogy megkérdezte, nem akarok-e hazamenni. :-) Nyereg-hegy után következett az egyik legszebb rész, a Külső-tó. Nemcsak a látvány, de a madárricsaj is élmny volt. Imádom a tanösvényeket, ezért ez a tihanyi rsz mg jobban tetszett.Az Őrház után, amikor egy iskolás csoportot előztünk, hárman is elestek mögöttem.
Aszófőn mg 1 óra 20 percet kellett várnom a vonatra. Jól meggetm, ezért elkezdett rázni a hideg, megint. (Reggel úgy szálltam le a vonatról, hogy remegtem a hidegtől.) A beérkezők igen furcsán néztek a napon ülő emberekre. Bevallom, először nem gondoltam én se, hogy noha egész nap csak fél órát ültem, a hátralevő időt is állva töltöm, hogy ne fázzak. A vonatra várva ismét összefutottam Pygmeaékkal, aztán irány Bp.
Nagyon jó, viszonylag könnyű túra volt. Egyedül a Csúcs-hegy okozott kisebb problémát, de ez még bőven belefért.
ui.: A vonaton a mellettem ülő nő egy 2005. május 16-i újságot olvasott!
Láncban a harmadik hétvége jó idővel, ránk is fért a tavalyi esős Karancs után. Négykor vekker, reggeli, dupla kávé (ez annyi, mint másnak a normál). Jó tempó az úton, két órán belül a rajtban vagyunk. Vajonmerre indul előbb, nekem még van némi tennivalóm.
Most van rajtam másodszor a narancsmez teljesítménytúrán, futóbolondságom második évfordulóján. Legutóbb egy éve az Andeziten volt, akkor nem hozott szerencsét. Most mi lesz? Jó lenne hozni a Gerecsén elért 8:28-as időt, de még inkább a nyolc órát. Akkor tudnám, hogy sikerülhet, amit a Kinizsire álmodtam. Mert eljutottam oda, mint Ézsiás Antal, hogy legyalogolni már nincs kedvem, túl sok az; futni viszont még kevés vagyok.
Hétkor elindulok, enyhén vacogva. A futós rövidnadrágomat nem találtam meg, helyette találtam egy iskolai tornanadrágot. Úgy döntöttem, inkább reggel egy kis fázás, mint egésznapos szenvedés a hosszú nadrágban. Cipelni meg nem akarok. A hajdani meszes-hegyi pontról, mely már két éve is a kálvárián tanyázott a kispistázók örömére, tavaly meg egyáltalán nem volt, úgy látszik, végleg lemondtak a rendezők. Talán emiatt is indult el néhány helyismerettel rendelkező fiatal eleve az ellenkező irányba a rajtból?
Stirlitz tudta, hogy a napszemüveget hiba volt az autóban felejteni. :-( De azt is, hogy legalább ekkora hiba lenne a Meszes-hegyről visszamenni érte. A kálvária környékén kezd megszűnni a vacogás, bár komfortérzésről még nincs szó. A Czeberna-völgy bejáratánál a pontőr nagyon ráérős, nehezen érti meg, hogy a túrajelentésre is kell matrica, és nem holnap. Így esik, hogy az imént megelőzött Vajonmerre megint kétszáz méterrel elém kerül, mert gyorsabban végzett az adminisztrációval. Egyébként tetszik ez a matrica, sokkal jobb, mint a korábbi 1, 2, 3... bélyegzők, csak keveset adtak belőle a pontokra és sok az ügyetlenkedés a kisollóval.
A Karancs még sosem adta meg magát ilyen könnyen, ilyen kevés udvarlással, és még soha nem estem ekkorát lefelé jövet. Még csak nem is a piros háromszögön, ahol le is fékeztem a Sebők Mártonnal való beszélgetés kedvéért, hanem lejjebb, a sárgán. Hiába kiabáltam, hogy Segítség!, csak a jó édes anyaföld hallotta meg és jött segíteni. :-) Ekkor már együtt szaladtam egy nálam jobb idegennel, aki aztán búcsúzáskor sporinak szólított, s ettől nagyon megtisztelve éreztem magam.
A Kis-Karancs oldalában a következő műalkotás jött létre a fejemben: Kis-Karancson, Nagy-Karancson kisült-e már a narancsom? Ha kisült már, sittre véle! Hogy egyem meg tönkretéve?
Somoskőújfalu szélén, ahol kiérünk a házak közül, kirándulók üldögéltek egy asztalnál, igazán szép kilátású helyen (amiből egyébként rengeteg van ezen a túrán). Közelebb érve Járosi Rékának és Lacinak bizonyultak. Salgó vára hamar megvolt, aztán lefelé a Dornyai-turistaház romjainál pótoltam a leapadt készleteimet a bővizű, hideg forrásból. Számítottam rá, nem csalódtam. Eresztvénynél kajapont (a somoskőújfalui helyett); megettem a két legkisebb zsíroskenyeret, sok hagymával. Stirlitz tudta, hogy ez hiba volt... De akkor már késő volt, ma már nem először. A kenyér sok volt, hiába vártam rá annyira, fegyelmeznem kellett volna magamat éhesen is. A hagyma beindította a gázképződést, és ettől az övtáska csak még jobban nyomta a hasamat. Máskor nem (t)eszem futás közben... Ugyanitt Optika várta hiába a buszt, aki az őrök éberségét kijátszva belopózott egy csomó ttúrázó közé az autóba, és most itt higította a sportszakmát holmi csúcskereséssel. Megtudtam, hogy Bárnára tart, mondtam, hogy én is, de hiába invitáltam őt, inkább várt tovább [FONT COLOR="#0000FF"]Godot-ra[/FONT] a buszra. Azóta sem láttam élve...
A máskor fickós Petőfi-forrás most alig csordogált. Somoskő felé közeledve sarasodott az út, nehezen kerülgettem a pocsolyákat, és egyszer le is fröcsköltem magamat. Olyan lett a lábam szára, mint Kingáé szokott lenni azokon a túrákon, amik szerinte sárosak, Ryan szerint meg nem. :-) Szerencsére a faluban hamar találtam egy csapot, ahol lemoshattam. A várból lejövet a magyar és a nemzetközi teljesítménytúrázó mozgalom kiemelkedő személyisége, Hámori Arafat jött szembe, akivel már rég nem találkoztam ttúrán.
A Medves-fennsíkra vezető út hosszabban emelkedett, mint emlékeztem. De nem ez volt a baj, hanem hogy eddigre teljesen elerőtlenedtem, alig bírtam belekocogni. :-( Épp a fennsík gyönyörű nagy rétjeiben gyönyörködtem (de jó lenne egyszer itt vadkempingezni! :-)), amikor hirtelen elém ugrott az ellenőrző pont, ami egyúttal azt is jelentette, hogy meg kell kezdeni az ereszkedést. Persze ezen a szakaszon is szép a kilátás, de azokat a szép zöld réteket sajnáltam otthagyni... Már lefelé sem ment a futás. A kedvenc lankás lejtőimen. :-( Mögöttem Arafat a hőstetteit mesélte két tátott szájú túrázónak. :-) Rónabányánál utolért egy futó, aki a mezemet meglátva rögtön a többi futóbolondot kereste rajtam, illetve név szerint -balazs--t (kötőjelre végződő névhez kötőjellel kell a toldalékot kapcsolni? :-)) és alow-ot. Ő már a második ma. Úgy látszik, a narancsmez csak azt jelenti a külvilág számára, hogy én vagyok az, aki a többi narancsmezes tartózkodási helyéről nyilvántartást vezet. :-) Az emelkedőn teljesen lelassultam (mi volt ehhez képest a Karancs?), és a meghúzódott, görcsnek induló lábaimat nyújtva ekkor esett le, hogy talán sóhiányom van. Az egyik oldalon még mindig nem nyugodott meg a zsíroskenyér a hasamban, a másik oldalon viszont nincs nálam, amire szükségem volna. A táplálkozás csődje. Tanulság is van, hogy máskor ekkora távra már sót is kell vinni. De most csak egy kis csokival tudtam doppingolni.
Balról egy optikázó idegen érkezik és érdeklődik, hogy ez már a sárga jelzés-e, mert tett egy kis kerülőt. Miközben épp levadássza a Nógrád megye túrázója egyik pontját, megcsörren a telefonja, s így a beszélgetést hallgatva én is megtudom, hogy tizenvalahány túramozgalom füzete van nála. Telefonálás után megkérdezi, hogy jól vagyok-e. Ezek szerint nem nézek ki nagyon épületesen. :-)
Szilváskőpuszta előtt leérek egy T-kanyarba, balról sárga jelzés, bekanyarodom. A jelzések megszűnnek, de nem esik le rögtön, mint ahogy az sem, hogy a nap a hátam mögött van. Egy tanya mellett két kutya az utcán, azzal bátorítom magam, hogy a többiek is átjutottak valahogy. De aztán amikor kénytelen vagyok belátni, hogy valahol erős balkanyart tettem feleslegesen, arra is rájövök, hogy a többiek nem mentek el a kutyák mellett. :-) Szóval eltévedtem, alig kétszáz méterrel feljebb, mint két évvel ezelőtt, és pont az ellenkező irányba. (Az a sárga jelzés a szemből jövőknek szóló nyíl volt.) Akikkel idáig egymást kerülgettük, már mind messze előttem. Nagyon fáradt vagyok, már Bárna felé sem tudok futni, pedig itt mindig szoktam. A faluban megint egy kutya, előbb szalad előttem, aztán szembefordul és vicsorít, rákiáltok, előreszalad; végre lelek egy szép követ és felmutatom neki, amitől végképp megfutamodik.
Most jön egy durva emelkedő. Mögöttem feltűnik egy másik narancsmez! __macsa fényképez (annyira megtetszhetett neki, hogy van itt még egy ilyen színű ember), aztán felszalad utánam a meredeken. Először megörülök neki, merthogy már amúgy is többször keresték rajtam „a többieket”, és így van mit mondanom ezután, aztán nem annyira örülök, amikor közli, hogy két órával utánam indult, végül azonban mégis az öröm kerekedik felül, mert megemlítem, hogy szerintem sóhiányom van, mire ő hozzám vág egy zacskó sós szotyolát. Hát ember még úgy nem zabálta a szotyolát két pofára... Kb. úgy nézhetek ki evés közben, ahogy a dagadt arccal faló ürgéket szokták rajzolni a mesekönyvekben. Egy-egy szem olykor ki is hullik az arcomból a nagy igyekezetben. De hogy nem teljesen önámítás volt, hogy a sóhiány okozza a problémáimat, azt mutatja, hogy pár perc múlva erőre kapok.
Az emelkedő tetején __macsa elszalad, de mint egy forgószínpadon, máris jön utána Takács Attila. Ő már sokszor húzott, amikor nem bírtam erővel, sok túráért tartozom neki köszönettel. De ilyennek még nem láttam: fáradt, alig beszél(!), sőt egy idő után rá kell jönnöm, hogy most én húzom őt, és én nógatom, hogy fussuk meg a lejtőket, és nézegetek hátra, hogy megvan-e még... Ijesztő. De most is, mint a Less Nándor emléktúrán, együtt maradunk a célig. Ketten még akkor is jobban megy, mint egyedül, ha nekem kell diktálnom a tempót!
A Három-határ egy nagy semmi, csak úgy felsétálunk, komolyabbra emlékeztem. Balra le a sárgán, jóleső lejtőfutás, bár helyenként kissé meredekebb az ideálisnál, már jelez a térdem. Szőröspusztán már csak egy kis szelet kenyeret engedélyezek magamnak, viszont ülök egy pár percet az árnyékban egy széken, és feltöltöm a kulacsokat, mert a sós szotyola megitta a vizemet. :-) Azt hiszem, a napszemüveg hiánya is sok erőt kivett belőlem ezen az idei első nagyon napos túrán.
Hosszú, kemény emelkedő a kerítés mellett, lazítás nélkül vesszük, folyamatos előzés közben, még mind a ketten jobbak vagyunk azért, mint a körülöttünk levők. Ebből erőt merítek. A nyolc óráról már rég lemondtam, a Medves-fennsík és az eltévedés is betett neki, de a kilencből azért nem akarok kicsúszni! Ezen a túrán még sosem voltam tizenegy órán belül, és ha meglenne a kilenc, akkor még nem kellene nagyon szégyenkeznem, bár nem ezért jöttem. Így hát most már küzdök. A bányánál egy rendező ül sárga ponyva alatt, mutatja az utat a meddőn, végig van szalagozva hosszú, dupla sárga-lila krepp szalagokkal az egész. Könnyen követhető, és nagyon vidám a színe. Még a legsivárabb meddőhányót is fel lehet dobni egy kis színes szalagozással. :-) Köszönet a gondoskodásért. Innen már folyamatosan az órát nézem. Tudom, hogy most egy alattomos emelkedő jön a Kotára, nem ijedek meg tőle. A lejtőn már fárasztó a kocogás, de kijelölök egy távoli fát, és rászólok Attilára, hogy addig futunk. Futunk. A Pécs-kő előtt két túrázó jön vissza balról a PK jelzésről a hétvégi házak közül. Aztán megállnak, mert elöl egy kis testű kutya ül két kis kölyökkel. Mondom, szerezzünk követ. De ők jajgatnak, hogy azt nem szabad, mert kölykei vannak. Nem akarom én bántani, csak visszatartani... Attilával felveszünk egy-egy faágat, és elmegyünk mellettük. A kutya ijedten odébbcsavarog, jobban fél tőlünk, mint amennyire a kölykét félti. Vissza-visszanézve még az utolsó kanyarból is látjuk, hogy a két ember ott áll földbe gyökerezett lábbal, és szemez a kutyákkal... A nyiladékon leszaladunk, a stadionnál pihenünk, lent az utcán már én cammognék és Attila futtat. 8:43 a vége. Egy puffot húzok a fotelok elé, és hasradőlök rajtuk. Muszáj feküdni egy kicsit. Levegőt! Nem olyan lett, mint amit vártam, nem volt jó, de ha leszámítom az eltévedést, és legközelebb sót is viszek, talán nem is irreális, amit kitűztem. Csak az bánt, hogy olyanok, akikkel szerintem kb. egy súlycsoportban kellene lennem, egy-másfél órával gyorsabban csinálták meg. Nemrég még tapsikoltam volna az örömtől, ha azt mondják, hogy kilenc órán belül csinálom ezt a túrát. De most nem vagyok boldog. Igaz, utólag végiggondolva az eszem azt mondja, hogy nem volt ez olyan rossz, de nem ezt vártam magamtól.
A célban a hölgy mutatja a zacskókat, hogy válasszak kitűzőt. Nem egészen értem a feladványt, mert az egyik zacskóban Karancs 50 kitűző van (sajnos pont ugyanolyan, mint tavaly), a másikban egy egészen másik túrának a kitűzője (valami Határon át), plusz még néhány régről visszamaradt igazi Karancs-jelvény, de azok meg 35-ösök. Mi itt a választanivaló? És mi lesz azokkal, akik a vége felé jönnek be?
SC-t kicsit nehezen ismerem föl, mert nincs rajta a róla elnevezett sapka. Ő és Csanya __macsát keresik rajtam, de őt Szőröspusztán láttam utoljára, ahol térdelőrajtban várta, hogy megérkezzünk, és aztán elszaladt. Előkerült már azóta?
* * * * * *
Attilával hazaindulás előtt átugrunk Szlovákiába tankolni. Így utólag becsülve nem sokat nyertem a dolgon. Efemm hív, de nem tudom felvenni. Mikor a határon megállunk, megint hív, most már illik fölvennem – hazafuvart keres. A személyinket elvitték. Furcsállom, még sose volt ilyen. Egy másik határőr mutatja, hogy addig álljak félre. Leparkolok, odamegyek. Kérdem, mi a probléma. Kiderül, hogy egész egyszerűen nevelési célzattal ugráltatnak. – Befejezte a telefonálást? – kérdi az egyik. (Nem mintha nem látná, bírom az ilyen intelligens álkérdéseket.) – Be hát – felelem –, nem gondoltam, hogy valami probléma van. Mire a másik, egy nő: – Akkor legközelebb legyen szíves megtisztelni engem azzal, hogy nem veszi fel a telefont és nem cseverészik, miközben az ÁLLAMHATÁRON áll. (Szó se róla, lehet, hogy nem volt a legudvariasabb dolog tőlük, amúgy elnézést is kérnék, de talán őket nem azért fizetik, hogy neveljék az állampolgárokat, és csak azt engedjék át, aki szerintük jól viselkedik.) – Ne haragudjon, de mindenhol azt hallom, hogy a határok már nem olyan fontosak. – NEEEM FOONTOSAK? Ezt mondja, NEKEEEM? (Mintha azt mondaná: „ÉÉÉÉN nem vagyok fontos?” Szóval ez a bajod, kibújt a szög a zsákból. Tudod te, hogy nem fontosak a határok, meg hogy két év múlva Schengen, és akkor téged talán kirúgnak, és most így állsz bosszút a világon, hogy mindenkit meg akarsz nevelni.) – Ne haragudjon, ez nem önre vonatkozott, hanem a határra... Visszaszállok, tán ötven méter sincs a kút, ahol meg is kávézunk. Én élvezem ezt, hogy csak így átugrom egy tankolásra meg egy kávéra. Igen, harminchét évet vártam rá, hogy úgy-ahogy eltűnjenek a határok, és csakugyan az a véleményem, hogy a mai Európában nem fontosak, még annyira sem, mint egy túra utáni nyújtás. Csak még nem tűntek el eléggé. Majd ha már a személyiért sem állítanak meg, és nem lesz itt senki, aki unalmában kioktasson, az lesz az igazi! Az se baj, ha ennek a nőnek valami szakmát kell majd tanulnia, hogy állást kapjon utána. Visszafelé a szlovákok kérik a papírt, a magyar brigád tüntetően hátat fordít. – Még egyszer elnézést! – intek oda nekik mosolyogva és nem túl őszintén. Végül is ez nem kerül semmibe, a nő meg itt duzzoghat estig, amiért nekem nem fontos az ő élete nagy szerelme, az ÁLLAMHATÁR. :-)
Efemm miatt visszamegyünk a célba. Épp egy órája voltunk már itt. :-) A fénysorompónál figyelem, hogy jönnek-e a túrázók a stadion felől – hát nem pont Lutak és Vlaszij ballag arra? Na, Lutak sem fogja már elérni a hatórás vonatot Pesten! Már bent vagyunk a célban, mikor megkerülve még egy háztömböt beérnek. Szegénynek nem úgy jött össze a túra, ahogy szerette volna, viszont így meg tudja várni Efemmet, aki még most tart a stadionnál. Nekünk mennünk kell, mert lekéssük Attila buszát Hatvanban. (Közben egy fáradt túrázó felemeli a sörét a fotelből, s észre sem veszi, hogy a másik túrázó nyitott sörösdobozát leveri vele, s most dől a lé egy szatyorba a földön. Még amikor odamegyek és többször szólok neki, akkor is üveges szemekkel mered rám. A zombi enyhe kifejezés erre az emberre. :-)) Épp begyújtom a motort, amikor meglepetésemre Vajonmerre érkezik, a vártnál gyorsabban, így őt is elvihetjük.
Útközben kezdem érezni, hogy fáj a nyakam – leégett alaposan. Az arcom is csak ott nem vörös, ahol a kendő fedte, igen hülye látványt nyújtok. :-) Hát a combom hogy nem lett pecsenye? Otthon látom, hogy nincs ezzel baj, az is megkapta a magáét. Duplázás? Nem vágyom vasárnap semmi másra, csak egy árnyas, hűvös szobára.
Kistarcsa után hirtelen hatalmas sor, rég megelőzött és sosem látott biciklisek húznak el mellettünk a tömör dugóban. Pedig még csak szombat este van! Menekülésként talán el lehet menni majd Csömör felé, s onnan vissza a Szlovák útra. Pedig pont a csömöri elágazás rosszul beállított lámpája csinálta a kalamajkát. Csak nem látom jól, hogy utána mennek-e az autók, csak akkor, amikor már benne vagyok a kanyarban. Mint ahogy az sem látszott előre, hogy csömöri barátaink fütyültek kitáblázni a budapesti elágazást, és úgy kell háromszori próbálkozásból megtippelni, merre is a hazafelé. Így csúsztam ki a Karancs-Medves szintidejéből a hazaérkezéssel. :-) De a tervem sikerült, a Baljós árnyakat már ágyból nézhettem, csak nem sikerült végig ébren maradnom.
Jó túra, extra jó kilátóhelyek útközben, jó rendezés, örömmel látják a túrázókat. És igazi jó idő. És egész úton arra gondoltam, hogy milyen rövid túrabeszámolót is fogok erről a napról írni. :-)
Somló 15 (gasztro- és teljesítménytúra)
Somlóvásárhelyen a szokásos tömeg fogadott, középpontja - és a nevezés helye - ezúttal nem a vasútállomás, hanem a söröző volt. Gyors, (mert még korai) nevezés után (rajtszámok: 63-66) pontosan 21 órakor vágtunk neki az ismerős útvonalnak. A rendező megnyugtatott minket, hogy az útvonal és az ellátás megegyezik a tavalyival, így előre fentük a fogunkat a gasztronómiai élvezetekre. Az első pontig kevés túrázóval találkoztunk, akik a legváratlanabb irányokból és ösvényekről bukkantak elő (tavaly mi is közéjük tartoztunk, miután sikerül az első elágazásnál rossz irányba menni - talán tanfolyamra kéne járni? ... vagy csak idejében elővenni a térképet). Az első ellenőrző pont legénysége sűrű sötétbe burkolózott, de mi megleptük és fényárba borítottuk őket. A kilátóig vezető erős emelkedőn - hangulatjavítóként - a környéken majálisozó társaságok zsivaját hallgathattuk. A tavalyi túrán a hegy tetejét takaró vastag hó és jég lepett meg, idén májusi meleget sugároztak a kövek. Gyors pecsételés, - a patakzó izzadtságunk miatt itt nem célszerű megállni - és már lépkedtünk lefelé a lécspőkön a vár irányába. A vár legénysége azzal lepett meg, hogy mi vagyunk az első túrázók. Hová lett a többi 60? Mindegy; csokit majszolva ereszkedtünk le a hegyoldalon kanyargó kocsiúton. A következő ellenőrző pont a túra egyik fénypontja: zsíros- és vajaskenyér hegyek, (hagymával vagy anélkül), somlói borok - ezekre a tavalyi emlékeink alapján számítottunk - és egy felhőtlenül jókedvű és szívélyes nyugdíjas kínáló-csapat várt ránk, akik vidámságukat első vendégeikre zúdították (úgy sejtem, azért a több háromszáz túrázónak is jutott belőle). Jelentős időveszteseggel és kalóriatöblettel indultunk tovább, most már a szőlők közötti ösvényeken (ahol helyenként működő közvilágítás van!). Ezek az ösvények a kedvenceim. Itt már szükség van a rendezői segítségre, amit a szalagozás nyújt: idén a (sötétzöld) bokrokra erősített (nappal) világoskék műanyag szalag. Aki nem ismeri az útvonalat az itt is megizzadhat... A Somló túra kötelező tartozéka a somlói galuska; most is látványos halomba rakva várt minket a következő ellenőrzőpontnál. Élő zene is volt, kórus: öt helybéli borbarát szolgáltatta a presszó teraszán (ld. „keserű bordal”). A következő lassú emelkedőn mindenki tapasztalhatja, hogy a zsíroskenyér + bor + somlói galuska menü általában nem túrára való: de ez a túra kivétel, hiszen mindjárt vége. Az utolsó ellenőrzőpont felé haladva a hegy csendes: már nem vigadnak a pincék látogatói. És, nahát, itt a vége: megint nem sikerült éjfél előtt beérni, (0:03) átvesszük az oklevelet és a gratulációt - mi is gratulálunk a rendezőknek; ez igazán kellemes séta volt a sötétben.
P.L.
