BükkiKi rendezés
(egy kis off, meg kicsit későn is, de ha már egyszer beígértem...)
A túra napja:
5:00 ébresztő
rutin, tea-termosz, pakolás
5:30 indulás a rendezőket felszedni
5:50 elhagyjuk az Eger táblát, irány Szilvásvárad. Kicsit óvatoskodni kell, van öt centi friss hó.
6:35 Szilvásvárad - Szalajka-völgy megálló. A két cserepes-kői pontőr elindul az útvonalon. Az első induló már megérkezett. A rajtszemélyzetet (Zitát) kirakjuk, LP-ék még sehol.
Hólánc nélkül fel Olasz-kapuhoz! Szerencsére nem találkozunk senkivel. Kicsit kínos lenne egy kikerülés, vagy elengedés, csak egy nyom van.
7:05 Olasz-kapu, csak megfordulni nem lehet, hólapátolás (kiássuk a fordulót), tologatás.
7:20 Ki-ki indulhat, ImreAndrás fiam vissza a rajtba kocsival, én a cserepes-kői pontra az almákkal. Hát itt elszámítottam magam. Úgy gondoltam, hogy amíg a dózerúton megyek, az könnyű séta lesz, hát nem! Ötven centi hó volt, még szerencse, hogy három hete letisztították. Kicsit akadályozott a húsz kilós hátizsák, minden lépésre beszakadtam. Síbot nélkül nem nagyon bírtam volna meni, 3,3 kilométer 70 perc. Itt estem kétségbe. 8:30, most nyitna a pont, alma nélkül mi lesz a túrázókkal? 900 méter volt hátra, nyolcvan centi hóban. Harminc perc alatt értem a barlanghoz, szerencsére elsőként. A többieknek sem volt egyszerűbb dolguk. Lassan megérkeztek pontőr társaim, Befutott Kerékgyártó Péter, avatta a pontot. Eközben biztosan működött a rajt, habár a telefon nem mindig kapott jeleket.
Feléledt a többi pontőr is, ők ez idő tájt kezdtek küzdeni az elemekkel.
Kaland volt bőven! A Sí-ház felé volt egy kis vontatás, a Peugeot egyszerűen felült a hóra. Biztosan jól mutatott, ahogy a kis Samuraj húzza a Partnert. Lementek még vízért Jávor-kútra, közben volt egy kis becsúszás, hosszas ásás, majd győzelem, és már csak két kocsira való parkolót kellett kiásni az út mellett.
A hosszú-völgyi pontőrök, szóltak telefonon, hogy nem tudnak lemenni a ponthoz kocsival, alternatív módszert választanak. Ez pontosan azt jelentette, hogy a Megyehatártól egy sílécekből eszkábált szerkezeten húzták le a felszerelést+vizet a pontig. Ekkor egy kicsit aggódni kezdtem, mi is lesz ebből, ugyanis ekkor végkép megszakadt a telefon összeköttetés velük, ami csak a pont bontásakor állt helyre.
Anikó közben a Barát-réttől felfutott Odor-várhoz, kirakni az utolsó pontot.
Minden pont kint, vagy legalább elindultak feléjük, a túrázók úton, vagy indulatban, minden ment a maga útján, kerek volt a világ.
Közben megkaptam a jelentést SMS-ben az induló létszámról, társaimat útnak engedtem, volt még nekik 34 kilométer. Feletetem az almákat - csak nem hurcolom le, ha már idáig elhoztam, kedélyesen elbeszélgettem az ismerősökkel, kipihentem magam. Kis késéssel megérkeztek a seprők, elkértem az idáig leszedett pontokat, leküldtük az áthaladók létszámát, eddig hárman adták fel.
Ők indultak tovább a Sí-ház felé, én átöltöztem a sétálós cuccba, és Felsőtárkány felé leereszkedtem a fennsík széléről. Szerencsére csak az első kilométeren volt nagy hó, a völgy alján már csak a jéggel és az azt eltakaró friss porhóval kellett megküzdenem. Kicsit sajnáltam, hogy bakancsban és hátizsákkal vagyok, mert gyalog kínosan ment az, ami máskor futva csak fél óra.
A rajt áttelepült Várkútra, és kezdődött a legnehezebb feladat Zitának, ő beszélgethetett a gondnokkal egész délután.
Közben néhány telefonhívást intéztem, többen eltévedtek, rövidebbre vettek, szerencsére mindenki megoldotta a gondjait (akkor még).
Felsőtárkányban már várt ImreAndrás, vissza Egerbe, gyors hóláncvásárlás az elromlott helyett, kérdezősködés Zitától, van-e beérkező, még nem volt
16:45 Repi beért, és én még nem vagyok kint Várkúton! A felfelé vezető úton találkoztunk, futva jött lefelé a buszhoz. Megálltunk, váltottunk néhány szót, elindulni már csak hólánccal tudtunk.
Várkúton a szokott kép fogadott: az ajtó mellett a fogadóbizottság, Robiék sürgölődnek, néhány túrázó, ki-ki erőnléte szerinti állapotban. Itt már semmi dolgom nem volt, csak beszélgetni a barátaimmal. Néha becsúszott egy-egy telefon: itt vagyok Felsőtárkányban, valami presszóban, melyik a legjobb útvonal Várkútra?
Közben bontott a Sí-ház pont, megbeszéltem velük, hogy lemennek a terepjáróval megnézni a Hosszú-völgyi pontot. Mikor leértek a Megyehatárra, találkoztak egy nagyobb csoport "feladóval", felvették őket, és így már nem mentek le a pontra.
Mivel sok ember volt és kevés hely, jeges út, biztosan mesélhetnének a kalandokról, amíg Várkútra értek, de ezt tegyék meg ők.
Folyamatosan érkeztek a túrázók a célba, ki-ki megkapta oklevelét, kiűzőjét, egyesek birkózni kezdtek az igen meleg és szemmel láthatóan nagy adag vacsorával.
Megérkezett a jelentés az utolsó "emberes" pontról, mindenki áthaladt, a söprők még egyedül, addig nem volt lemaradó. Külön történetet érdemelne e pont logisztikája. Briliáns módon oldották meg a fiúk, hogy a kényelmetlenül húzható szán(alkalmatosságot), és a fizikai felkészültségüket hogyan kombinálták össze az autó hóakadály leküzdő képességével. Legközelebb ilyen időben terepjárót kell szereznünk ehhez a ponthoz.
Ritkábban szálíngóztak a teljesítők, mi meg csak vártuk, hogy a seprők felérjenek Odor-várra, ahonnan ismét tudnak telefonálni. Zita kicsit már besokallt az alkudozásba (nem a túrázókkal), hiszen egyre-másra bővült a szállásfoglalók létszáma. Volt, aki úgy tervezte, lepörgeti a túrát, visszabuszozik-vonatozik Szilvásváradra, és még gyorsan hazaugrik a kocsival, mondjuk Budapestre. Hát, ez nem sikerült mindenkinek.
Végre megkaptuk a várt telefont, seprőink átjöttek az Odor-hegyen, hipp-hopp mindjárt itt lesznek. Gondolták ők, abból, hogy nyáron 45 perc futva. Azért másfél óra eltelt, míg beértek, és még hasznosságuk is beigazolódott az utolsó szakaszon. Találkoztak olyan túrázóval, aki igazán segítségre szorult.
23:20-kor beértek, mindenki bent volt, megkerültek a feladók, pálya lebontva, készen voltunk. Tizenhat óra húsz perc, ennyi telt el az első elindulása óta.
Már eltelt némi idő a túra óta, lehet mérleget vonni.
Az eddigi legnehezebb körülmények között megrendezett túrán jutottunk túl. Sokan a figyelmeztetések ellenére sem vették komolyan a terep és a körülmények nehézségeit.
Az anyagiakról:
Eredetileg a Várkúti turistaház "népszerűsítésére" rendeztük ezt a túrát. Mára már kiderült, hogy csak azért, mert szeretünk ezzel foglalatoskodni, találkozni barátainkkal, valamit létrehozni, ami addig nem volt, élményeket gyűjteni, legyen mit mesélni majd az unokáknak (vagy másoknak).
A rendezvény bevételeiből kifizettük a frissítésre szánt dolgokat, a Sí-ház bérletet, és kész is. Az oklevél, a kitűző, az itiner és minden más, ami még kellett, saját magunk és barátaink támogatásából valósult meg.
Tizenöten áldoztuk ezt a napunkat a teljesítménytúrázásnak, négyen közülünk teljesítették a teljes távot is.
Akik minden hétvégén teljesítmény túrára járnak, bizonyára tisztába vannak a rendezés nehézségeivel, azért nem árt néha összefoglalni, mi is ez pontosan. Most csak a túra napjáról írtam, biztosan nem ártana, ha valaki megírná az engedélyek beszerzésével járó hercehurcát, vagy az útvonaltervezés szempontjait, vagy csak azt, mi-miért alakult ilyenné vagy olyanná egy teljesítménytúrán.
Sok jó hangulatú, kinek-kinek kedve szerint való túrát kívánok mindenkinek.
Imaro
