Az év elején azt mondtam, hogy idén csak olyan ttúrákra megyek el, ahová húz a szívem, és ezt többnyire be is tartottam. 1999 óta ez volt az első év, amikor az összes gyalogtúrás kilométerem és a túrák mennyiségét valamilyen értelemben mérő MTSZ-pontszám is kis mértékben elmaradt az előző évitől, bár a kilométerszám csak hibahatáron belül, és még inkább hibahatáron belül maradt az 1500 km alatt. Idén elmaradt az előző két nyarat jellemző nagy kerékpártúra, nem csináltam a 2002-es DDK-hoz hasonló gyalogos vándortúrát sem, és bő egy hónappal később értem el az ezredik gyalogos kilométeremet. Nem sikerült egy éven belül másodszor is megszereznem az Ezrednyitó jelvényét. Jelentősen túlléptem viszont a 2002-es év adatait a gyalogos ttúrák darabszámában, távjában és szintjében, miközben az átlagos táv és szint egész meglepően azonos maradt az előző évivel. Amit még nem vezetek a túranaplómban, az a beszámolók átlagos hossza és darabszáma. :-) És ez volt az első év, amiről nem készült el az összesítésem szilveszterig. De legalább a Buék előtt elkészült. :-)
Ez volt az első év, amikor a túranaptár első és utolsó túráját is megcsináltam. Bár a Buékon nem sikerült elsőnek rajtolnom (sőt), a Tortúrán majdnem utolsónak értem be, csak Csokita és társa volt még mögöttem. Így nem az én kereteim között zajlott a túraév. :-)
A teljesítményem ingadozott, az év elejét a hiábavalónak látszó nagy küzdelmek jellemezték a hó ellen, erre az időszakra esnek a feladásaim is. A hosszú tél nem esett jól, és ebben az időszakban látványosan csökkentek az eredményeim a tavaszias 2002-höz képest. A Csavargás a megyeszélen túrára önmagáért nem lehetek büszke, de a hozzá kapcsolódó 82 kilométeres januári, félig éjszakai biciklitúrával együtt már értékes teljesítménynek tűnt. A Dögölj meg!-et még a Magosfa előtt feladtam, a Barcikára el sem mentem. Rohamcsiga mondogatta, hogy majd meglesz azért még ennek a munkának az eredménye, de én nagyon le voltam hangolva. Március közepéig talán csak a BUÉK és a Palóc sikerült a kedvem szerint. A Kincsem már jól ment, de a lapossága miatt nem tekintettem egészen „igazi” ttúrának a lelkem mélyén. A Csepelen és az Ecskenden kerékpárral voltam, 100 km feletti gurulás volt mindkettő.
Április közepén kezdődött a feltámadás. Sajnos a Keleti-Bakony- és a Gerecse-beszámoló még nem készült el, de az előbbinek a címe már megvan: Burokban születtem. Merthogy a Burok-völgyben, a kidőlt fákon átmászva hirtelen az az érzésem támadt: van bennem egy csomó energia, bírom én ezt jobban is! Otthagytam a csapatomat, és szinte újjászületve száguldottam sokáig, de aztán kifulladtam, és bandukolni kezdtem, végül Tibet utolért és a túra végén jól megfuttatott. Az erő már megvolt, csak a beosztás nem. Ekkor avattam az új övtáskámat, ami nagyon sokat jelentett nekem a rövidebb túrákon és a futásoknál. Egy héttel később következett a negyedik Gerecse 50-em, ahol egy nem túl fényesnek mondható 9:55-ös időt mentem. Ennél már kétszer is gyorsabb voltam (bár az elsőn még rövidebb volt a táv egy kilométerrel), de ez nem számított – a lényeg az volt, hogy tökéletesen sikerült beosztanom az erőmet, még a túra végén is folyamatosan tudtam előzni, és a Turultól ugyanolyan frissen szaladtam le, mint ahogy az elején nekivágtam. Sőt, a bányahegyi emelkedőt is keresztben nyeltem le! Ebből a szempontból ez egy mintatúra volt nekem.
Április végén kezdtem, egyelőre titokban, a rendszeres futóedzéseket, és pár nappal később az egész év legjobban sikerült hétvégéje következett. Az Andezit 30 – Karancs-Medves 50 – Magnezit 60 triplázáson volt a legjobb a formám. A harmadik napon is nagy erővel vettem a Magnezit meredek emelkedőit, és még a legvégén is volt kedvem futni. A Jaklovce 10É is csak a hideg és az álmosság miatt volt olyan szörnyű. :-) Ezt az élményt azóta sem sikerült újból átélnem.
Háromhetes kihagyás következett, mert foglaltak voltak a szombatjaim, bár két héttel a Magnezit után egy 160 kilométer feletti kerékpártúrát sikerült azért beiktatni, ami az eddigi második legnagyobb volt életemben, és csak részben offtopic, mert találkoztam a Hévízgyörk mezőnyével, szereztem hévízgyörkös bélyegzőket, s megcsináltam egy új túramozgalmat is. :-)
Május 24-25. mellett egy egyes szerénykedik a túranaplóm „teljesítés sorszáma” rovatában: végre sikerült egy napon belül elgyalogolnom Csillaghegyről Szárligetre. A beszámolóm a „3:1 oda, avagy 326 kilométer egy Kinizsi-jelvényért” címet viselte. Már megtettem egyszer, de az összefoglalás ürügyén újból megköszönöm a segítségeteket: ez a Kinizsi nem lett volna eredményes, ha nem érzem annak a sok túratársnak a támogatását. Az erőbeosztásom már nem volt olyan fényes.
Júniusban a Pilisi dobbantón először futottam Vadmalaccal, és életemben először vele együtt elsőként értem a célba. Hatalmas élmény volt. A Caradhrason nagyobb volt a mellényem, mint a felkészültségem, és a tervezett hatvanötös helyett szégyenszemre haldokolva fejeztem be a 45-öst – azt is szintidőn túl és Gethe Laci segítségével. Az éjszakai Biára már ugyanúgy nem mentem el, mint a márciusban feladott BükkiKi utána a nappalira. :-( A kudarc után visszamondtam a Rákóczi 110 előnevezésemet, és helyette Pomázra kerekeztem. Az Eötvös 50 a századik teljesítménytúrám ünnepe volt. Bár nem úgy sikerült, ahogy terveztem, az eltévedésekkel együtt is majdnem háromnegyed órát javítottam az előző időmön. A nyári Tortúrának másodszor is kerékpárral vágtam neki, az utolsó hétvége viszont megint kimaradt.
Hosszas hezitálás után kerékpárra ültem, hogy megnézzem a Pro Patria mezőnyét a mátrai esőben, és rendezői engedéllyel beneveztem a túra harmadik napjára. Magam lepődtem meg a legjobban, hogy milyen nehéz volt ez a cserháti szakasz, s hogy gethe másodszor is szintidőn túl vonszolt be a célba. A Corvinra aztán ismét formába lendültem. Úgy döntöttem, hogy ezúttal a negyvenesen indulok, de futva, és – pontos adatok híján becsléssel ítélve – lefutottam életem első félmaratonját, amit egy héttel később aszfalton, mérhetőbb körülmények közt is megismételtem. A Sajgót éjszakait viszont egyetlen porcikám sem kívánta, helyette aludtam egy nagyot.
Augusztusban a Budai tájakon 50, a Tátralátó és a Vértes 50 volt napirenden. Egyik sem az év meghatározó élménye. Szeptemberben sokat lustálkodtam, egész hónapban csak a Lábatlan 35-ön ttúráztam, ahol a teljesítménytúrázóvá válásom negyedik évfordulóját Vadmalac segítségével egyéni sebességrekorddal ünnepeltem. Igaz, a hónap végén sikerült még egy aszfaltos félmaratont futnom a Kaiser's-en.
Úgy tűnik, az őszt a „minden hónap első hétvégéje” szlogen jegyében töltöttem, mert októberben is csak a Kozma 40 – Vasas Maraton duplázás terheli a számlámat, ami az eső miatt emlékezetes. November elején harmadszor vágtam neki a Piros 85-nek, és harmadszor csúsztam ki a szintidőből, de ezúttal legalább egy éjféltől hajnalig tartó esőre foghattam, és végre nem akartam feladni a budai részen. Két héttel később mégis megsértettem az „első hétvége” szabályt, és kellemeset szaladtam a Fehér-Vár-Palotán. December elején a Bakonyi Mikuláson próbáltam futni, mérsékelt sikerrel, de azért kellemes emlékeim maradtak. Már úgy tűnt, hogy ebben a hónapban is megelégszem az első szombattal, és lezártam a túraévet, amikor hirtelen felindulásból elkövettem egy Tortúra 65-öt. A szintidő ugyan ismét csorbát szenvedett, de másodjára nem adtam fel, és egy emlékezetes küzdelem emlékével fejeztem be az évet.
Teljesítménytúráim főtámogatója ebben az évben is a Vasas SC természetbarát szakosztálya és az Index Teljesítménytúra topicja volt. :-)
Legek (abc-ben, nem fontosság szerint):
Legbüdösebb rajthely: Palóc 40
Legcsaládiasabb túra (tömeg nélkül – amit én láttam belőle, akkor, mikor ott voltam): Magnezit 60, Ecskend 50, Csavargás a megyeszélen
Legfürgébb vonat: az öt negyvenes kis piros Magyarkúton, ami már öt harmincnyolckor elment a francba (Caradhras)
Leggyorsabb feladás: Börzsöny éjszakai
Leggyorsabb túra életemben: Lábatlan 35 (6,71 km/h)
Leghosszabb sorállás a rajtban: Kinizsi Százas
Leghosszabb túrabeszámoló: Piros 85 (>9,5 oldal), Kinizsi Százas (>7 oldal), téli Tortúra 65 (Kis-mezőig van kész, és az ötödik oldalon tartok – ki tudja, mi lesz ebből? :-))
Leghülyébb nevezés: Budai tájakon (30-ra akartam menni, de figyelmetlenül rutinból rávágtam, hogy 50, s ezután már meg is csináltam)
Legismerősebb terep: Kozma 40, Vasas Maraton
Legjobb gesztenyepüré: Hó-Fejérke
Legjobb hot-dog: Csepel 50
Legjobb rendező társaság: Járosi–Tamics–Matécz
Legjobb savanyú káposzta: Corvin 40
Legjobb szolgáltatás: Pro Patria, Csepel 50
Legjobb zsíroskenyér: Bükki kilátások, nagy-mezői síház
Legjobban felfegyverzett nemzeti parki őr: Lukács Laci a Bükki kilátásokon
Legkékebb túra: Kinizsi Százas
Legközelebbi túra: Eötvös 50 (rajt-cél Pomázon – a K100 és a P85 rajtja közelebb van, de a cél messze a fenében)
Legkülönösebb szolgáltatás: WD-40 a nyári kerékpáros Tortúrán
Leglátogatottabb fényképalbumok: Pro Patria Cserhát, Hó-Fejérke
Legmakacsabb ellenfél, aki legyőzött: a hó
Legmakacsabb ellenfél, akit legyőztem: a Kinizsi Százas
Legnagyképűbb kijelentésem:„Jó, hogy megemeltétek a szintidőt 17 órára, de a jég miatt elég lett volna a 16 is.” (Tortúra 65, Bánkút)
Legnagyobb csalódás: a Bükki kilátások feladása
Legnagyobb eltévedés: Eötvös 50, Margita 20
Legnagyobb eltévedés eltévedés nélkül: Pro Patria Cserhát (kétszer is hosszasan kerestem a jelzést egy hely körül keringve)
Legnagyobb eső: Vasas Maraton, Piros 85
Legnagyobb eufória: Pilisi dobbantó
Legnagyobb folyadékbevitel egy álltó helyemben: Budai Tájakon (két liter 7-8 perc alatt)
Legnagyobb hideg: Börzsöny éjszakai
Legnagyobb késéssel megírt túrabeszámoló: eddig az 1999-es Lábatlan 35 (4 év után)
Legnagyobb köd: BHTCS, Tortúra 65 téli napforduló
Legnagyobb leégés: Pro Patria (napokig sapkában mutatkoztam a szűk család előtt is)
Legnagyobb sár: Palóc 40, Piros 85
Legnagyobb szenvedés: Téli Mátra, Börzsöny éjszakai
Legnagyobb topikos találkozó: Tátralátó rajtja
Legnagyobb tömeg: Kinizsi Százas, Bakonyi Mikulás
Legnehezebb kerékpáros megközelítés: Csavargás a megyeszélen (jeges út és sár egyszerre, használhatatlan kerékpárutak)
Legpihentetőbb szakasz túra közben: a Bükkszentkereszt utáni lejtő a nyári kerékpáros Tortúrán
Legpirosabb túra: Piros 85
Legrosszabb hótaposás: Téli Mátra
Legrosszabb logisztika: Börzsöny éjszakai, Magnezit 60
Legrosszabb rendezés: Börzsöny éjszakai
Legrosszabb virsli: BUÉK
Legsárgább túra: Palóc 40
Legsikeresebb hétvége: Andezit-Karancs-Magnezit
Legszebb futások: Pilisi dobbantó, Lábatlan, FVP
Legszebb napnyugta: Kinizsi Százas
Legszebb szivárvány: Ecskend 50
Legszebb újonnan megismert tájak, ahol még nem voltam: Magnezit 60, Pilisi Dobbantó (Cseresznyés-árok), Karancs-Medves
Legszerencsésebben elkerült sorállás: Fehér-Vár-Palota
Legszerencsésebben elkerült útlezárás: Bakonyi Mikulás
Legtávolabbi túra: Magnezit 60
Legtöbb aszfalt: Csepel 50 (30% – még szerencse, hogy biciklivel mentem!)
Legtöbb egy főre jutó zsíroskenyér a célban: Ecskend 50 (két-három tálcával is ehettem volna)
Legtöbb homok: Csepel 50, Corvin 40
Legtöbb kidőlt fa keresztben: Keleti-Bakony, Bakonyi Mikulás
Legtöbb kókuszgolyó: PVV (ahol a kókuszgolyós pont őre voltam :-))
Legtöbb lépcső: Gerecse 50
Legtöbbször teljesített túra: Gerecse, Vasas Maraton (egy távon négyszer), Kozma 40-50-60 (különböző távokon ötször)
És akkor jöjjenek a „száraz” számok:
Kerékpáros teljesítménytúra: 3 db / 347 km (közlekedéssel együtt) / 3100 m szint
Gyalogtúra összesen: 38 db / 1483 km / 43400 m szint
Ebből gyalogos teljesítménytúra: 33 db / 1394 km / 40600 m szint (Átlagosan 42 km, 1231 m.)
Ezek a számok a leggondosabb becslések alapján készültek, kerekítést csak a végeredményben alkalmaztam, de természetesen elég jelentős a hibahatár.
A fentiekből rendezői bejárás: 2 (PVV, Ki tud többet); seprűként teljesítve: 1
Feladás: 4 (BHTCS, Téli Mátra, Börzsöny éjszakai, Bükki kilátások (ez utóbbi valószínűleg betegség miatt) – mind a négy havas, és mind a négyet duplázásba terveztem)
Átnevezés felfelé: 0
Átnevezés lefelé: 2 (Megyeszél, Caradhras)
Szintidőn túli beérkezés: 5 vagy 6 (a rendezők mindet elfogadták)
Leghosszabb táv: 102,64 km (Kinizsi Százas)
Legrövidebb táv: 13,7 km (Börzsöny éjszakai a feladásig és vissza)
Legrövidebb befejezett táv: 16 km (Ki tud többet a teljesítménytúrázásról? rendezői bejárása)
Sikeres duplázások: Csepel 50K / Ki tud többet... bejárás – Andezit / Karancs-M. / Magnezit – Budai tájakon / Tátralátó – Kozma 40 / Vasas Maraton
Összes teljesítménytúra 1999 augusztusa óta: 113 darab, ebből gyalogos 107 (86 rendesen teljesítve, 11 érvényes résztáv kitűzővel, 10 feladva, átnevezés felfelé: 2)
Köszönöm mindenkinek, akivel 2003-ban több-kevesebb kilométert együtt túrázhattam!
Elég alapos tanulmány! :) Engem tulajdonképpen csak a túra topológiája érdekelt, ezért csináltam a gráfot.
A Kálvária-dombra valahogy nem emlékszem, pedig biztos voltam ott tavaly. Ez most a Kálvária-domb vagy a Kálváriadomb nevű településrész Nagykovácsi fölött ami szintén 388m-en van???
Bélapátfalva és a Cserepeskői-barlang között valóban több, mint 10 (olyan 11-12) km van, nem pedig a füzetben írt 8 km!
Ennek oka, hogy mint több helyen a füzetben, itt is a megváltozott útvonalnak csak a nyomvonala van korrigálva a vázlaton, a hozzá tartozó távolságérték itt sincs sajnos javítva.
Na nem úgy értettem, hogy centire lekövettem. :-)
Most P vagy P+ jelet láttál? Vagy mindkettőt? És még milyet?
Az biztos, hogy a Cs.-kő a fennsík peremén van, és valahol kellett jönnöd egy meredek lejtőn, amikor a fennsíkról lejöttél. Ez mennyire volt az eleje táján?
A térképen vad helyen, a német katonasíroknál találtam P+ jelzést, Bélapátfalvától keletre, de ez nem friss térkép. Előfordulhatnak új és régi jelzések is, olykor csak muzeális térképekkel való összevetés segít az útvonal azonosításában.
Felsőtárkányra milyen úton érkeztél be? Műút? Dózerút? Vasút volt melletted? Patakmeder, akár kiszáradva is?
SK: Nagyon élvezetm / mint mindig/ a tortúra beszámolót. Elképzeltelek a csúszós hegyoldalon felfelé, nameg lefelé menet:)))
Én már nagyon régen nem túráztam /piros 85 óta/.
Ha minden igaz holnap a mezőberényi túrára el tudok menni. Igaz, nem valami hosszú táv, de bemelegítésnek jó lesz.
A mielőbbi viszont látásra.
Minél több teljesített tt. túrát mindenkinek 2004-re. Aki a meleget szereti annak, meleget, aki a hideget szereti annak hideget, de mindenképpen egészséget és kitartást a vállalt túrákhoz.
Erre kíváncsi lennék !
Láttam piros + jelzést, de ahol a Bükkben ilyen jel van... hát durva lenne, ha arra bolyongtam volna, bár nem tudom.
Nekem végül is nem sikerült rájönnöm hol jártam, a táv is csak sacc, idő és sebesség fv-ben.
Ahogy látom, benned is megvan az a vágy, hogy megkeresd a határokat. Régebben én is hasonlóan próbálkoztam, két éjjel és három nap mentem evés nélkül a Bakonyban, mindig olyan irányba, ami éppen a legelhagyatottabbnak tűnt vagy arról álmodoztam, hogy majd nagy sziklafalakat mászok szólóban.
Aztán úgy láttam, hogy ennél sokkal egyszerűbb és veszélytelenebb út is vezet a teljesítőképességünk határaihoz és azok meghaladásához, elkezdtem inkább a sebességre koncentrálni. Egy maxra futott 10 km vagy K100 legalább akkora kihívás, mint éjszaka bolyongani az erdőben. Persze ki kell próbálni mindkettőt :-)
Ritkán túrázom egyedül, de karácsony volt és futni akartam. Így alakult. Azon csodálkoztam, hogy fájdalmat (ütések miattit) és hideget és éhséget is csak a "célban" éreztem.
Ebből is sokat tanultam.
Hú...
Ritától hallottam, hogy volt valami eltévedős kalandod odafent, de gondoltam, hogy majd elmeséled magad is, ha megérik rá az idő. Ha hinnék valami titokzatos gondoskodóban, akkor biztos azt gondolnám, hogy azért kaptad ezt a feladatot, mert szükséged volt rá. Így meg azt gondolom, hogy -- mindegy, miért, kinek a hibájából, és volt-e hiba egyáltalán -- belekerültél egy olyan helyzetbe, ahol élesben mentek a dolgok, és mindent ki kellett hoznod, amiről el sem hitted, hogy benned van. És jól megoldottad. Lehet ugyan filózni rajta, hogy meg lehetett volna-e oldani még jobban (programozói szóval: hatékonyabban), de mivel sértetlenül megúsztad, így mindenképpen jó volt a megoldásod. És mindig emlékezni fogsz rá, ha épp nem hiszel magadban eléggé, hogy megcsináltad. És ezzel az élménnyel már a hétköznapokban, vészhelyzet nélkül is többre leszel majd képes.
A leírásod ugyan elég tömör, mégis húsbavágó, és én teljesen beleéltem magam és ott éreztem magam veled... Tudom, milyen.
Végülis meggyőztél. Csináltam egy gráfot néhány lehetséges útvonalról (powerpoint) és tényleg némileg rövidebb amit írsz, sőt, kimarad a Meszes-hegy Nagy-Kopasz közti elég problémás szakasz.
A beírt távok nem túl pontosak, lehet +/- 20% hiba is, mert térképen mértem ilyen orosz kurviméterrel. (Cena: 2rublej)
Bükki Kékem Talán a Kéktúrába kellene, de eléggé Tortúra lett, bár az útvonal más...
Karácsonykor (dec. 25.) először indultam el egyedül Kékezni délben lámpa nélkül, azt hittem 5-kor sötétedik.
Szarvaskő-Bélapátfalva szakaszon gyorsan végigmentem, így gondoltam Cserepeskői barlang még belefér, aztán Szilvásváradra le. A táv sajnos rosszul volt a Kék-füzetbe írva, nem 8 km, hanem min 11km lehet (térképen ennyit mértem utólag, amiben nincs kanyar és szint). A lényeg, hogy 4 ó körül értem csak a barlanghoz, és el kezdett alkonyodni. Hiába siettem és találtam meg a zöld négyzetet még sötétedés előtt, a jel eltűnt, az est leszállt.
Ekkor elkövettem a létező legnagyobb hibát, szinte gondolkozás nélkül próbáltam kikeveredni a Bükkből mindenféle dózerutakon. Egy idő után halvány elképzelésem sem volt, hol lehetek. Esélytelennek tűnt minden, kezdtem kétségbe esni :-( Lámpám nem volt, iránytűm sem, térképem volt, de mobillal azt sem lehetett látni. Az, hogy sötétben félek, egy óra múlva már huszadrangú problémává törpült. Egyetlen szerencsém, hogy csillagos volt az ég mégha fogyó holddal is, de ennek előnyére csak jóval később, este 8 után jöttem rá, amikor a telefonom kezdett lemerülni és kikapcsoltam. Addig a szüleim próbáltak ötletet adni, hogy célozzak meg települést, illetve mondjam, meg hol vagyok és értem jönnek. Nem tudtam, hol vagyok, csak azt hogy egyre hidegebb van, futócipőben és nappalra öltözve nem állhatok meg a kb –10 fokban. Így mentem, sőt sokszor futottam, ha úgy tűnt, hogy nincs jég. Persze néha mégis jég volt, jókat lehetett esni. Utána fe kellett állni és tovább menni. Néha láttam jeleket fákon, a pirosat fel is lehetett ismerni, de néhány kereszteződést utólag sem sikerült beazonosítanom. Sokszor voltam közel településekhez, de valahogy mindig rossz irányba mentem, és a fények újra és újra eltűntek. Szörnyű volt.
Végül megszakadt minden összeköttetés a külvilággal, ami addig is elég hektikus volt, mivel a Bükkben sok helyen nincs térerő. Rájöttem, hogyha a csillagok irányába megyek, előbb-utóbb kikötök valamilyen településen. Kinéztem a Göncölt és egy fényes csillagot, utólag tudom, hogy ez a kettő déli irányt jelentett. Mentem és nem voltak fények. Kanyarodott az út és reméltem hamarosan újra irányba mehetek. Nem volt sem tér-, sem időérzékem. Néha vadakat is hallottam. Már semmit nem reméltem. Aztán a messzi távolban széles horizonton fények tűntek fel, nem tudtam mi lehet: Miskolc? Eger? Mindegy volt, a legfontosabb, hogy település. Egyre lejjebb mentem, az erdő egyre sötétebb lett, a fények újra eltűntek, de tartottam az irányt. És később , közelebb újra előbukkantak a fények, a megkönnyebbülés kövei hangosan gördültek. Beértem, becsengettem az első házba és megkérdeztem hol vagyok. Felsőtárkány volt és elmúlt este 11 óra, a táv pedig a tervezett 24 km-nek kb a kétszerese. Gyors telefon apunak és jött autóval kb félóra múlva, addig én még végigfutottam a nem éppen rövid Felsőtárkányon, mert már nagyon fáztam. Hazaértem, egy forró fürdő a megfázástól is megmentett. Megfogadtam azonban ilyen tortúrának sem magamat, sem a szüleimet nem teszem ki többet.
Szerencsém volt, talán mert vigyáznak rám, sokkal rosszabbul is járhattam volna - jön egy vaddisznó; elesek és eltörik valamim; megtámadnak; felhős az ég vagy el kezd esni az eső.
Nagy tanulság: lámpát vinni kell főleg télen, és meleg cuccot és több kaját és italt télen termoszfélében fagyás ellen.
További alcímek: Hogyan jött rá gethe másodszor is, hogy a túrabothoz fejlámpa dukál
Avagy: Don't try this at home!
Nincs jó turistajelzés, csak túl ritka köd
Ja és a Bükk sem viccel
[Már egy hete csak a túrára gondolok]
Szombat van, egy héttel később. S csak most van időm leülni és digitalizálni a fejemben kavargó emlékeket. Pedig úgy van sokszor, hogy a túrabeszámoló legjobb mondatai odakint a terepen fogalmazódnak meg, s aztán vagy megőrzi őket az emlékezet a beszámoló írásáig, vagy elszállnak a nemlétbe.
A Bükk a szívem csúcsa csücske (turista-elszólás), s a Tar-kő az egyik legkedvesebb kirándulóhelyem az országban, mióta 2000. június 24-én először teljesítménytúráztam itt – mit tesz isten, éppen egy kemény, kánikulai Tortúrán. Voltam azóta nyáron kerékpárral, s télen gyalog, de ez utóbbit a nagy hó miatt feladtam – mind a mai napig az első Tortúra az egyetlen az ötből, amelyet teljesen szabályosan és szintidőre sikerült befejezni. Ha nem nyugtatnak meg hó-ügyben, el sem indultam volna most a Bükkbe. Hogy mi lesz a hó helyett, azt nem mondta senki...
[Visz a vonat]
Vadmalaccal hamar elfogyasztunk egy doboz csokit, hogy erőt gyűjtsünk a túrára. Kisvártatva megjelenik Ebola, s kérdi, hogy a mögöttünk levő két hely csakugyan üres-e, mert ők csak a bagós szakaszba kaptak jegyet, és már a végüket járják odaát. Térül a jó hírrel, s hozza magával Hegedűs Robit is, de mi egy ideig gondolkozhatunk, hogy jó ötlet volt-e igent mondani, mert a pulóverjükből is dől a bagószag, oly mértékben impregnálódtak a Keleti óta. Legközelebb, fenyegetem meg őket, zsiliprendszert alkalmazunk, s csak akkor jöhetnek át, ha eltöltöttek tíz percet a két kocsi közötti átjáróban.
Miskolcon gethe pontosan annál az ajtónál vár minket, ahol leszállunk, így helyes. A buszjegy a vezetőnél csak annyiba kerül, mint Pesten elővételben, így Ebola hiába szalad egy kört, mert csak azt tudja meg, hogy a taxi hármunknak a duplájába kerülne. Viszont épp visszaér indulásra, így mégsem késsük le a buszt.
[Tornaterem]
Nincs tömeg, még matrac is akad bőven, kezdetben csak a fal mellett alszanak, de később egy soproni csapat ver tanyát a terem közepén, akik egy fél napig utaztak a Tortúráért. Kaptunk karácsonyfát is. Na és amit még sosem láttam – a rendezők kifüggesztettek egy igazi nemzeti parki engedélyt!
[Szintidő]
Tizenöt óra – mondja este Czégé Zoli. – Hó nincs, jobb idő van, mint nyáron, kellemesen hűvös, nulla fok körül. „Elég lesz” – gondolom. Úgy vagyok, mint Mézga Géza a joghurtreklámban: ezt hoztam, ezt is hoztam, meg ezt is hoztam – de kanalat, azt nem hoztam. Hoztam én is mindenfélét, az utolsó pillanatban bevágtam a túrajelentést meg az Ezrednyitót, még örültem is, hogy beugrott – de térképet, azt nem hoztam. Van egy-két túra, ahol szívesen végigmegyek térkép nélkül is (mint legutóbb a Bakonyi Mikulás); de hogy a Tortúra nem tartozik közéjük, az hétszentség! Olyan mázlim van, hogy Zolinak van egy tartalék példánya, amit kölcsönad.
[Hajnal]
VadMalac persze szokásához híven elhúzott ezerrel a rajt első pillanatában, és el is hiszem, hogy el fogja érni az esti vonatot Egerben. Nagyképűen én is felírtam a mai vonatokat, biztatásul még a délutánit is. :-) Így hát hárman indulunk gethével és Nagyondinnyével. Hat tizenötkor, de Dinnye hajnalig többször is gondoskodik róla, hogy megjegyezzük: neki hat tizenkettőt írtak a lapjára, így aztán nem ér rá.
Elhaladunk a csövek alatt, amelyek a nyári túrán a közelgő beérkezés lélekemelő biztonságával kápráztatnak el, de most csak azt jelzik, hogy még alig indultunk útnak. No, azért egy kilométer máris megvolt! Szépen világosodik, már navigációs szürkület van, de sokan ezt még nem látják a saját lámpájuk fényétől. :-)
[Jég]
Ez beüt. Erről nem szólt senki. Szóval jó idő van a Bükkben? Szóval meleg van, nulla fok? Szóval nincs hó, csak nyomokban? All right. Igaz, azt nem is kérdeztem, hogy van-e jég, és ha tudom, hogy van, nem is jövök el. És mit hagynék ki! Sétálunk, sétálunk, egy kis hegyen szétterülünk, csüccs! Elsőnek Dinnye, aztán pár perc múlva én is. De ez már Büxxt közelében van, előbb fellihegünk a Nagy-Kőmázsára, majd kis szusszanás után a Nagy-Som-hegyre is. Az utóbbira nem is emlékeztem, hogy ilyen szigorú! Arra viszont többen is emlékeznek sajnos, hogy mit bénáztam itt össze két évvel ezelőtt egy popsitepsivel meg egy óriási nagy tanyálással odafent a műúton. És ami rosszabb, hogy még fel is idézik. :-) Isteni jó ötlet volt elhozni a síbotokat, és isteni jó ötlet volt az esetlegesen előforduló 1-2 centis hóra való tekintettel bakancsban jönni. Én nem is tudom, hogy jutottam volna fel Büxxt-ig bot nélkül! Ami, mint utólag megtudom a kerékpáros topikba betolt linkből, a Bükk legmagasabban fekvő települése. Na és akkor hiába ér föl az ember egy platóra, merthogy tiszta jég az út, kész csoda, hogy egy eséssel megúsztam. Haladni alig lehet, próbálkozunk az út szélén, néha bejön középen kicsit a füves sáv, máskor pipiskedni kell, kicsit lejjebb meg még oldalpistáztunk is egyet – merthogy nem volt az se kispista, se nagypista, csak a piros sávval megfestett és a jégtől teljesen járhatatlan kocsiút helyett a vele párhuzamos erdei ösvényen nyomtuk, ami ugyan sokkal kellemesebb volt és alkalmasabbnak látszott volna festegetésre is... Valaki azzal biztat, hogy majd felolvad, ha melegebb lesz, de a fejemben egy gonosz hang azt súgja, hogy az bizony vissza is fagy majd délutánra, s még akkor előttünk lesz egy hatalmas darab az útból. A baj az, hogy a lejtők csúszósak és meredekek a két lábon való közlekedéshez, de nem elég csúszósak és nem elég meredekek, hogy ülve lecsússzak, pedig szívesen megtenném! Zenei aláfestésül Nagyondinnye szidja az autókat, amik ezt a jegesedést generálták. Nesze neked, tizenöt órás szintidő!
[Nóta]
Bükkszentkereszt határában foly a vér, foly a vér,
Nem árt az már az utcának, csupa jég, csupa jég.
Gyere, pajtás, essünk gyorsan jó nagyot, jó nagyot,
Míg szétszedik mellettünk a malacot, malacot.
Szerencsére foly a víz is Bükkszentkereszt határában, a jó öreg kékkúti, pedig nem is reméltem volna ilyen fagyos időben. Azért szerencse, mert csak hittem, hogy két teli palackkal indultam el, de útközben derült ki, hogy rosszul hittem. A vér pediglen [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] azért foly utcahosszat, mert Dezső [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] meghalt, és épp a pedikűrözésnél tart.
Ezután jön az ügyességi szakasz, egy meredek utcán kell lejutni a falu aljába, majdnem sík jég az egész, kerítésbe kapaszkodva, garázsbehajtókon átmászva ügyeskedünk, de olykor egy-egy autó halad el mellettünk nehezítésül. Igyekszem jól félreállni előlük, mert nem vagyok meggyőződve róla, hogy a vezetők száz százalékosan uralják ezeket a hússzal száguldó masinákat. Megerősítve látom aggodalmaimat, amikor az egyik elhaladó autón hátulról jól látszik, hogy nem abba az irányba megy, amerre a kereke áll. :-)
[Ellenőrző pont]
Dinnye leül a kertben lábat műteni, én meg behatolok a két papírral. A pont kulturáltan van kialakítva, házban, meleg teával, de nagy a tömeg, és kibírhatatlan a hőség, szinte fuldokolva próbálok kijutni a kellemes hűvösbe. A tea jólesik, de a fűtött szobát csak pillanatokra bírom elviselni. Szerencsére az én lábam már az első kilométereken feltört, és mivel járás közben csak elviselhető mértékű fájdalmat érzek mindkét sarkamon, így a továbbiakban nem is kell törődni a dologgal, elég lesz a célban bajlódni vele. Bakancsot nem veszek le túra közben, ha nem muszáj.
[Sárga]
Megtekintjük Bükkszentkeresztet hosszában, aztán áttérünk a menetirány szerinti sárgára. Eleinte rendben megy a dolog, a kék előírás szerint leválik. Aztán felérünk egy kis platóra, ahol balra szintben kijutunk az országútra, jobbra pedig meredek lejtőn folytatódik az erdei út, de jelzés egyik ágon sincs. Valószínűbb, hogy a jobboldali a helyes, de nem kockáztatunk; Dinnyével mindkettőnkben élénken él a nyári sugarói tévelygésünk emléke, és ez az út annyira hasonlít azokra a huplikra. Megegyezünk, hogy ha azt akarják, hogy a jelzést kövessük, akkor legyen valami jelzés, és kilépünk az aszfaltra. Utólag, a térkép alapján csakugyan a lefelé vezető út tűnik helyesnek, de nem bántam meg, hogy nem játszottunk szerencsejátékot. Egy ideig még keressük a jelzést, aztán leolvasunk egy buszmegállót és a mellette levő táblát, hogy szükség esetén pozicionálhassuk magunkat: a Gyuri által is megénekeltRókafarmon vagyunk. Áthaladunk Hollóstetőn, ahol teljesen váratlanul előbukkan a jelzés, de még most sem értem, honnan. Egy darabig az egri országúton kell még menni, aztán letérünk, kétszer keresztezzük a műutat, emlékeim egy rejtett zugából előtör egy kép, hogy a S+ jelzést az út bal oldalán fogjuk megtalálni, s egy újabb keresztezést követően hagyjuk el hosszabb időre az utat. És lőn!
[Zárójel, mégpedig szögletes]
Ezen a részen nagyon sokan választják a műutat, pedig valószínűleg nem rövidebb, és az sem biztos, hogy járhatóbb; az aszfaltot hamarabb fogja a jég. A túra előtt szó esett a régi honlapon található információkról:
Fix ellenörzőpontok: Bükkszentkereszt, a buszfordulónál a völgytalpban, a falu közepén.
Bánkút, a Bánkút-Csurgói barlangászház
Tamás kút: még nem biztos hogy meg tudjuk oldani
Várkúti turistaház
Nagy-Eged
Tisztelettel felhívnánk a kedves túrázókat az alábbiakra: Előfordult már hogy túrázók levágták az utat, pl. Bükkszentkereszt – Hollóstető szakaszon.
A továbbiakban minden, rövidíteni lehetséges szakaszban ellenörzőpontot helyezünk el, mindenkit kérünk hogy a megadott útvonalat szigorúan kövesse.
A kissé zavart jelzésű területeken (pl. Kismező) természetesen nem kérjük az alig követhető jelzések szolgai követését, csak a tiszta, világos szakaszok levágását kérjük elkerülni!
Ezt az információs oldalt folyamatosan bővítjük!
Ez tetszik, remélem meg is valósítják! Viszont akkor szükség lesz ep-ra a Nagy-Kőmázsa előtt, a kékmezői műútnál, Bükkszentkereszt és Szarvas-kút között kb. 4 helyen, a Kis-mező után, a Vadkertnél, a Nagy-mező után a Z+ műúttal párhuzamosan futó szakaszán, a Csalánosi autóparkolónál (ha a Csurgói erdészháztól vissza kell térni), a Faktor-rét és a Keskeny-rét között 3 helyen, a Tar-kőn, a Toldi-kapunál, a Gyökeres-lápán, Gerzsény és Völgyfő-ház között (pl. a Zsuzsa-forrásnál), Nagy-Eged után az új piroson (ha már nem a régit kell követni). Ez kb. 17-18 új ep-t jelent!
Tekintsünk el az eredeti szöveg hibáitól; a helyzet az, hogy egyetlen fia szál többletpont nem volt, se állandó, se mozgó, se zsírkrétás; igazából meglepő is lett volna. :-) A Tamás-kúti pontot szépen megoldották, a Nagy-Eged viszont fix pont létére kimaradt. Czégé Zoli úgy mondta, hogy a csúcs utáni meredek lejtőket nem tartotta biztonságosnak, amiben sok igazság is lett a jeges éjszakában. Bár, tegyük hozzá, Zoli rendezésében nyáron sem szokott szerepelni a csúcs. Az utolsó folyamatos frissítés is rég lehetett, mert nemcsak az Eged került ki a listából, hanem a bükkszentkereszti pont is átkerült egy sokkal jobb helyre, és az útmutatóban már mindkettő így is szerepelt.
A túra másik honlapján, az egrieknél egészen más tartalom jelenik meg. Egy túrán két különböző honlap – még mindig nem a teljes összhang jele a rendezők között. Jó, hogy nem innen vettem az információimat és nem utaztam a 12-es busz végállomására, mert akkor nagyon morcos lettem volna! :-) Tehát figyeljetek oda, mások trehánysága ellen nincs orvosság, de Miskolctapolca továbbra is a 2-es busz végállomásánál keresendő! Az egri honlapról derül ki viszont a miskolci honlapról lefelejtett nevezési díj, ami – immár nem először – magasabb a túranaptárban megadottnál. Persze mi az a száz forint a teljes költséghez képest?
Az egri honlap sem frissülhet túl gyakran, innen ugyanis letölthető az útvonalleírás, mely az utolsó szakaszon már egészen másképp szerepel a füzetben. De legalább letölthető valami! Fény derül innen a korábbi tervekre: „Tovább a P-on Bikk-bérc, majd P?-ön a Nagy-Eged Kilátóig. Innen a sárga szalagozáson lefelé, ez után tovább a P-on Kis –Eged, Cigléd dűlő.” S még egy érdekes különbség: „a Vallon úti iskolában megtalálod a CÉLT, ahol hamburger, tea és forralt bor vár.” Na, ezzel a hamburgerrel ijesztgettek is rendesen menet közben, hogy milyen volt legutóbb, de a végleges változatból a CÉL utáni rész kimaradt, a Vallon úton pedig forralt bor, tea és zsíros/margarinos kenyér várt. Az nagy piros pont, hogy mindenhol volt tea! Érdekes viszont, hogy az igazolófüzetben csak az egri honlapot tüntették fel.
Ami még nagyon érdekes, és egyik honlapon sem olvasható, de a füzetben szerencsére benne van, az a nyári Tortúra 65 teljesen új útvonala. Fel is merül bennem, hogy szabad-e még ugyanezen a néven hirdetni ekkora változással. Tehát nyáron körtúra lesz Eger belvárosi rajt/céllal, az útvonala: Eger – Baktai-tó (ez a térképem szerint egy kis mocsár vagy láp) – Szarvaskő – Őr-kő – Tar-kő – Tamás-kút – Várkút – Nagy-Eged – Eger. A téli Tortúra viszont jövőre is az eredeti útvonalon halad.
[Kilóg a kecskeláb]
A Szarvas-kút után ismét mászás következik a Rejteken (első Tortúrámon még volt itt zsírkrétátlan pont). Sugaró jön, ahol egy elágazásban mindig eszembe jut a nagy csalángázolás. Dinnye és gethe korábban majdnem újrakezdték egy korábban félbehagyott barkochbameccsünket, mégsem bírták kitalálni, mi dudorodik a kabátom alatt – a Kecskeláb-réten aztán előkerül a fényképezőgép is. Meg a jég, hogy kevésbé örüljünk. :-)
[Ingyenkilométerek]
A Kecskeláb-rétről kiérve túloldalt megtaláljuk a zöld jelzést. Kicsit ugyan gyanús, hogy van vele egy kék is, de az ember nem gyanakodhat örökké minden túrajelzésre, nem bánt az senkit. – Már csak az lenne a poén, ha visszafelé mennénk a zöldön – jegyzem meg, elfeledve, hogy ha gondtalan poénból blöffölök, az többnyire bejön. Gethe mosolyog, de megnyugtat, hogy jófelé megyünk. Kicsit küzdeni kell a jéggel. Hamar ki is érünk a Nagy-mezőre, ahol egy sorompó köti le az érdeklődésemet. [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] Ötkilométeres eltévedési lehetőséget és kétszáz méter bónusz szintet sorsolok ki azon kedves olvasóim között, akik legkésőbb a BUÉK rajtnyitásának a percéig beírják, hogy milyen telefonszámot hívhat egy balesethez siető mentő sofőrje. Rekurzív telefonszámok, mint például a 112, nem érvényesek! :-)
– Hogy kerültünk Jávorkútra? – kérdezi gethe a hátam mögött, felriasztva az elmélyült fotózásból. Először nem is értem a kérdést, van aszfaltút, házak, bár csakugyan nem tűnt egészen ismerősnek a terep... Gethe egy faragott oszlopra mutat, melyen félreérthetetlen Jávorkút felirat díszeleg. Hihetetlen erősek a szervezet védekező reakciói, még mindig azzal próbálom menteni a helyzetet, hogy kicsit odébb tették az oszlopot, előfordul errefelé, hát a Pazsag tábla sem a pazsagi erdészház közelében van ám! De a tények nálam is makacsabbak: ez bizony Jávorkút, mi pedig csakugyan ellenkezőleg indultunk a zöldön. Végül is azt írták a fent idézett honlapon, hogy a Kis-mezőn ne kövessük szolgaian a jelzést, és ezt be is tartottuk! :-) Felmerül az ötlet, hogy keresztben átvágjunk Bánkútra, de aztán leteszünk róla – az, hogy ingyenkilométereket gyűjtünk, nem ok rá, hogy lemondjunk a kifizetett kilométereinkről, és kihagyjuk az igazi Nagy-mezőt! Visszafordulunk hát azzal, hogy most már az aszfalt is jó lesz, de aztán menet közben mégis a jelzést választjuk, az a járhatóbb és kellemesebb.
Ne aggódj, itt még nincs vége a túrának! A kalandosabb része csak ezután jön majd.
