Nem bánom, ha gyönge a vers, csak benne a rímek
jól csengők legyenek, bárha a téma kopott.
Mindegy nékem, az almafa rút vagy kérge repedt, ha
ágairól dúsan csüng le a sárga gyümölcs.
Kezében egy fűzfa lanttal
Muzsikálgat Tűzfal Antal.
Muzsikája danászos,
Zsuzsikája kanászos.
Két kezével hadonász,
Mert ő maga nem kanász.
Mondja neki egy halász,
ANTAL!
LE A LANTTAL!
Verset úgy kell költögetni
Sort a sorba öltögetni
Rímet rímmel összeróni
Szép szavakat szöve szólni
Eldobni mindent mi nyers
-Rossz rimtöl lesz rossz a vers-
Írjál hozzá pár szép jelzöt
Végy föl még egy szemellenzöt
S hogyha így van írva míved
Messze szállhat szét a híred
Egyenest a csillagokba
(Vagy inkább a vicclapokba).
Jajj, de régen írtam ide,
Mert elszédített egy bige!:-))
AZÉRT LEGYEN EGYSOROS IS, MELY MEGEMLÉKEZIK EGY NEM NÉVTELEN HŐSRŐL, KI A KÖZÉPKORI CSEHORSZÁG BÖRTÖNEIBEN SZENVEDE, DE HOSSZAS RÁBESZÉLŐ HATÁSRA SEM VOLT HAJLANDÓ A TYÚKLOPÁST ELISMERVÉN FEJÉT RABIGÁBA HAJTANI. A KÉRÉS ÍGY HANGOZOTT FELÉJE:
Két perccel múlt negyed három, kit látunk a láthatáron?
Szabi bácsi kúszik haza, retkes fő'dig lóg a fasza.
Szeme piros, szája lila, benne van már nyó'cc tekila.
Kúszik, mint a rokkant csiga, átment rajta három zsiga.
Hopp, egy fa és zsupsz egy árok, nem sietek, jobb, ha várok.
Kómás fején lila foltok:az a rohatt villanyoszlop!
Neki megy még négy öt fának, farkára lép a macskának, és hazaér. De be nem mehet:
Nyó'cc kulcslyukat lát egy helyett.
Ha kinnragadt, az se ciki, elszív egy pár füves cigit,
De közben, mint baba a pólyát, kívánja az ágyikóját.
Szar ügy ám, ha ki vagy zárva, a lépcső nem túl puha párna,
A hajnal egy kissé hideg, Szabit rángatja az ideg:
" Nem maradok itt kinn vakon!"
Bemászik hát az ablakon.
Bumm. A radiátor kemény, újabb púp nő szabi fején.
Megy a lépcsőn, gyomra tvisztel: "Mé' nem möntem inkább lifttel! "
Bebaszni az tök jó buli, ha emlékszel, hol a budi.
Gyomrában ketyeg a bomba. "Hol van a sló, a faszomba!?!"
Szabika aktívan vadászik: rókázik, közben kacsázik
S gyökeredzik lába földbe, mikor pillant a tükörbe.
Koszos a tenyere, retkes a nadrágja, mint aki krumplit járt szönni napszámba.
Kulturált ember ő, s úgy érzi, hátrány, hogy hajából csöpög a fekete kátrány.
Nem felejtett el fürödni, azért ilyen ronda: azt hitte a zuhanycsőre, hogy egy anakonda.
Tíz perccel múlt hajnal három, Szabi kiterült az ágyon.
Természetes! Ez nem volt sértés,
pusztán egy sóhaj, költői kérdés,
Gondolatomban amíg stoppolgattam,
megszúrtam az ujjam és jajgattam,
Költőként egyedül ne csak nekem fájjon,
ha lehet, sírjon itt az összes Barátom!
Ne csak egyedül panaszkodjak,
Szemeköpszt ülvén a leállításgombnak,
hogy te mocsok-piszok most jól lenyomlak,
S aki errejár annak megmondlak!
S hagyok itt nektek is nyomós indokot,
Legyen az türelemes, aki szokott!
:-)
