Sajnos én se találom. Az egész dolgozat kissé szórakoztató volt, de inkább fájdalmas. Kéttagú (vagy háromtagú?) összeg köbéből indul, kifejti, lefelejt egy 3-as szorzót, algebrailag átalakít (közben egyszer valahol kihasználva a bizonyítandót). Itt feladtam.
2004 óta benne van az emelt tananyagban. Eddig szinte minden emeltben volt integrálás. Többnyire egyszerű függvények alatti területeket kérdez meg az érettségi feladat, de volt már, hogy parabola és kör közös része kellett - azaz egy másodfokú integrálja meg egy körszelet területe egy feladatban -sok pontot ért!
Jo, ha utolag adtak ki, es nem felugyelt egy erettsegin (bar lehet hogy szakos tanar nem is lehet), akkor is tobb mint 1 oraja volt.
Az viszont engem lepett meg, hogy az emelt szintun van integralas. Anno (khm, 91) a felvetelisbe se kerult ilyen, es nemet speceskent matekbol csak simas lehettem (fakt sem), igy gimiben nem is lattam se hatarerteket, se derivalast, se integralast.
3-4 órája nemigen lehetett. Kizártnak tartom, hogy a vizsga vége előtt megkaphatták a feladatokat. Az adást a hirado.hu-s oldal szerint 13:30-ra tervezték, jó kérdés, hogy mikor került adásba. Egy-egy elszámolást még megbocsát az ember, de a prímszámos ámokfutás1 ill. a 18. feladatbeli mészárlás2 arra utal, hogy a többi hiba is legalább annyira a tárgybeli tudás esetleges hiányának szüleménye3, mint a sietségé. Szerencsére a lekezelő arrogancia bőven pótolta mindazt, ami matematikailag hiányzott.
Most olvastam el a hozza tartozo cikket. Ez verciki! Nem tudom, mikor adtak le ezt a musort, de azert feltetelezem, hogy a megoldasra nyitva allo ido letelte elott nem. Azt meg me'g en se feltetelezem, hogy nem tudta legalabb reggel, hogy utana feladatmegoldani fog kepernyon, volt 3-4 oraja neki is, mint a diakoknak... Akkor meg elore kiszamol, leellenoriz (legalabb egy kollegaval), es a tv-ben mar csak felmondani kell.
Mi, hogy az egyik egyetemen vegez es mashol doktoral? Sztem ugymond hallgatoi folyamataban se lehetetlen (nalam infobol majdnem volt egy jate vegzes, ott es akkor nem volt osztondijas hely, kov.evben elte phd jelentkezes csak vegul mashogy alakult), de ha me'g hozzavesszuk azt az eselyt hogy mondjuk elte-n meloba allt es utana kezdte a doktorit akkor plane.
Mondjuk JATE matematikus [azt vegeztem] es az Elte PhD sem ad tanari vegzettseget, ettol me'g persze siman oktathat (marmint nem csak maganorakat, hanem tobbnyire sulik is felvehetik).
Hat ha kerekites nelkuli ara'nyokat feltetelezunk mint rendesen, akkor 60. 1-1/3-1/4-1/5-1/6=1/20, ennel kevesebb nem lehet a "halmozottan hatranyosok" szama. Tehat az osszes kaloz nem lehet 100-nal tobb, plusz oszthatosag. (Konstruktive peldaul: 5 kaloz aki mindegyiktol szenved, a tobbieknel is minden, kiveve: 2 kaloz aki nem kopasz es nem falabu, 8 aki csak nem kopasz, 10 aki csak nem falabu, 15 aki csak nem felkezu, 20 aki csak nem felszemu.)